Taktikai elemzés

Még nem volt kereken 8 hónapja, hogy Mikel Arteta elvállalta élete első vezetőedzői megbízatását, amikor szombaton magasba emelhette azt a trófeát, amelyet játékosként két alkalommal is elhódított. A baszk szakember segítségével az Arsenal elmúlt 25 évének legzaklatottabb szezonját is trófeával zárta, ezzel együtt pedig kiharcolta az indulás jogát az Európa-liga csoportkörében, ami az alapját képezheti a keret átformálásának. A vesztes oldalon a Chelsea kispadján Frank Lampard kicsivel több rutinnal, de szintén edzői pályafutásának első kupájának megszerzésére készült, azonban Arteta szezonbéli harmadik találkozásuk alkalmával egy vereség és egy döntetlen után már sikert könyvelhetett el.

Az összecsapás taktikai érdekességét az adta, hogy a Premier League újraindulását követően mindkét edző a 3-4-3-as felállásban találta meg a siker receptjét. Arteta már a Brighton elleni vereséget követően júniusban váltott, Lampard pedig néhány hete a Sheffield Unitedtől elszenvedett 3-0-s pofon után nyúlt vissza ahhoz a szerkezethez, amit a szezon során hosszabb-rövidebb ideig már alkalmazott.

A két csapat játékában ráadásul a felállási formák mellett egyéb hasonlóságok is felfedezhetőek voltak. Ugyan védekezésben mindkét együttes három belső védőt alkalmazott, de támadásépítés során ez az egyik középhátvéd magas helyezkedésével módosult. Az Arsenalnál a korábbi meccsekhez hasonlóan a bal oldalon Kieran Tierney töltötte be a hibrid szerepkört, miközben a bal oldali szárnyvédőként játszó Maitland-Niles a középpályán bukkant fel, a Chelsea-nél pedig a jobb oldalon Azpilicueta vált jobb oldali középhátvédből jobbhátvéddé, és Reece James volt az, aki ilyenkor gyakran a pálya közepe felé orientálódott.

Ennyi hasonlóság mellett mindig nagy kérdés, hogy a csapatok mivel próbálják egymást felülmúlni, erre pedig a meccs során nagyon hamar választ kaptunk. A Chelsea az Arsenal védelmi vonala és a középpályás sora közötti területet próbálta meg uralni, míg az Ágyúsok a magasan presszingelő Kékek védelmi vonala mögé próbáltak minél gyorsabban eljutni. A meccs első 20 perce a Chelsea fölényét hozta, és Lampard meccsterve jelenetős hasonlóságot mutatott Arséne Wenger taktikájával a két csapat 2017-es kupadöntőjéről. Antonio Conte csapata akkor éppen az Arsenal ellen elszenvedett 3-0-s vereség után váltott át a 3-4-2-1-es formációra, amivel letarolta a Premier League-et, Wenger pedig ugyanebben a felállásban próbálta menteni a menthetőt a szezon hajrájában.

Azon a mérkőzésen a Chelsea középmagas védekezése ellen Wenger túltöltötte a pálya közepét. A szélről befelé mozgó Özil-Sanchez páros mozgott a vonalak között, miközben a gyors Welbeck megakadályozta, hogy a védők kilépjenek rájuk, így Matic és Kanté kényszerpályára került. Kilépjenek-e Ramsey-re és Xhakára, vagy helyezkedjenek mélyen, teljesen átadva a területet az Arsenalnak? Bár az eredmény szoros meccs képét mutatta, az Arsenal emiatt már az első félidőben eldönthette volna a kupa sorsát.

A 2020-as fináléban Lampard szintén két befelé mozgó és olykor ugyanazon az oldalon felbukkanó két szélsőnek, Pulisicnak és Mountnak adott fontos szerepet a letámadó Xhaka és Ceballos mögött megnyíló terület bejátszására. Őket segítette Olivier Giroud, aki a folyamatos visszalépései után készítette le a labdát a két csapattársának.

A Chelsea négy védővel építkezik, az Arsenal ehhez igazítja az 5-2-3-as presszing sémáját. Aubameyang szélesebb pozíciót vesz fel Azpilicueta mellett, Lacazette és Pépé a maradék két belső védőt támadja, Bellerin fellép a vele szemben játszó Alonsóra, Xhaka és Ceballos pedig Jorginhóra és Kovacicra helyez nyomást.

 

Mivel az Arsenal az összes rövid opciót lezárta, ezért marad a hosszú opció, vagyis Olivier Giroud. A Chelsea két befelé húzódó szélsője közel helyezkedik a csatárhoz, hogy a második labdát be tudják gyűjteni, és a letámadó Arsenal középpályások mögött közvetlenül a védelemre tudják vezetni a labdát.

A Chelsea a vezetést jelentő gólt is hasonló szituáció után szerezte meg: Kovacic mélyre visszalép a védősor elé, kimozgatva a helyről Ceballost. Pulisic rögtön támadja a spanyol mögött megnyíló területet, de Holding ezúttal a védelemből kilépve mélyre is követi. Az amerikai viszont így is tovább tudja pörgetni a labdát Giroudnak, aki ismét a középpálya és a védelem közötti területbe lép vissza, és készíti le a labdát Jorginhónak. A hátráló Xhaka és Ceballos nem tud megfelelő pozíciót felvenni, így Pulisic szabadon jut labdához, majd lendületből indul meg a védelemre.

Az eddig taglaltak miatt a meccs eleje nem nézett ki jól Arteta csapata számára, de már ekkor is látszódott, hogy mi volt a baszk mester terve erre a meccsre. Mivel az Arsenalnak a Chelsea-vel ellentétben nincsenek olyan játékosai, akik dominálni tudnák a vonalak közötti területet, ezért a sebességre kellett alapozni. Az Arsenal a szintén magasan letámadó Chelsea ellen hátulról kezdte meg a támadásépítést, kicsalogatva az ellenfél játékosait, majd elsősorban Maitland-Niles és Aubameyangot keresve hosszú indításokkal igyekeztek helyzeteket kialakítani.

Mivel Tierney építkezésnél kihúzódott a szélre, ezért Mount nem tudott kilépni Luizra, akinek így bőven volt ideje felcipelni a labdát és indítani. Eközben Maitland-Niles a szélről a középpálya felé indulva kimozgatja a helyéről Jamest, így Aubameyang egy az egyben marad Azpilicuetával szemben.

Az előzőhöz hasonló szituációban ismét Luiz ível a védelem mögé, de azúttal Aubameyang és Lacazette visszafelé mozog, kicsalogatva Azpilicuetát és Zoumát, így Maitland-Niles futhat versenyt Jamesszel.

A tizenegyest megelőző szituációnál James feljebb lép, hogy Maitland-Niles ne legyen megjátszató, Lacazette pedig kimozgatja a helyéről Zoumát, így Tierney tökéletes ívű indítása után egy az egyben könnyedén lefuthatja Azpilicuetát.

Az Arsenal ugyan legtöbbször a labdát rövid passzokkal balról jobb oldalra átforgatva igyekezett a Chelsea mögé kerülni, de olykor a másik szélen is sikerült ígéretes lehetőségeket kialakítani, különösen Azpilicueta lecserélése után, Zouma ugyanis nagyobb eséllyel vehette fel a versenyt Aubameyanggal (:DDDDDD Mekkora geci vagy, Peet! – a szerk).

Amíg a bal oldalon Aubameyang a védelem mögötti területet támadta, Pépé a jobb szélen mélyre visszalépve segítette a labdakihozatalokat, valamint kimozgatta a helyről Rüdigert, akinek a helyére Lacazette indult be.

A második félidőben az Arsenal egyre többször próbálkozott a jobb oldalon. Ezúttal is Pépé mozgatja ki Rüdigert, és Ceballos indítása után párharcot is nyer a Chelsea bal oldali középhátvédjével szemben. Mivel Alonso korábban Bellerint támadt, Pépé pedig levett egy embert, ezért Christensennek és Zoumának is tolódnia kellett, miközben James Maitland-Niles magas helyezkedése miatt teljesen üresen maradt.

A fentihez hasonló szituációból született végül az Arsenal győztes találata is annyi különbséggel, hogy ott Bellerin volt az, aki levette a pályáról Rüdigert, Aubameyang pedig Zouma középre húzódása miatt szintén szabadon kaphatta meg a labdát. A mérkőzés Kovacic kiállításával dőlt el végleg, és bár Lampard próbált a cseréivel belenyúlni a meccsbe, a hajrában alkalmazott 2-3-4-es felállása már nem sok gondot okozott a biztos lábakon álló Arsenal védelemnek, amelynek ekkor már a Giroud által jelentett légi veszélyre sem kellett figyelnie.

Az Arsenal tehát összességében megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, Arteta pedig a mágnestáblán is lenyomta Lampardot. Az világosan látszik, hogy az Arsenal edzője képes összerakni jól működő tervet a nagy csapatok ellen, és ki tudja használni csapata erősségeit. A következő szezonban viszont a felállt védelmek elleni pozíciós játékban kell nagyon sokat fejlődnie az Arsenalnak, amihez viszont elengedhetetlen minimum kettő, magas minőséget képviselő támadó középpályás megszerzése.