Vélemény

Az Arsenal számára véget ért a januári átigazolási időszak, amely előtt egyértelműen a védelem megerősítése volt a klub, és az előző év végén kinevezett vezetőedző, Mikel Arteta célja. Ezt végül papíron sikerült teljesíteni, hiszen néhány nappal az ablak zárulása előtt a Libertadores Kupa-győztes Flamengótól kölcsönbe, vételi opcióval megérkezett a védelem tengelyébe Pablo Marí, az utolsó napon pedig sikerült megszerezni a nyártól szabadon igazolható portugál Európa-bajnok Cédric Soarest szintén kölcsönbe a Southampton csapatától. Bár az egyelőre kérdéses, hogy ez a két játékos akár hosszú, vagy épp rövid távon mennyire tud majd segíteni az Arsenalon, de a keret bővült, és ezt lehet pozitívan értékelni. Mégis van itt egy kis bökkenő, ami fölött nem szabad átsiklani, és ami a klub jövőbeli igazolásait is jelentősen befolyásolhatja.

Viszont ahhoz, hogy erre rátérjünk vissza kell ugranunk az időben egészen 2018 februárjáig, amikor az akkori vezérigazgató Ivan Gazidis hívására megérkezett az Arsenalhoz, a korábban évekig a Barcelonánál dolgozó Raúl Sanllehi, aki a ’Head of Football Relations’ titulust kapta a klubnál. Gazidis ekkor már jó ideje azon dolgozott, hogy megteremtsen egy olyan szervezeti struktúrát az Arsenalnál, ami Arséne Wenger várható távozása után képes továbbra is magas színvonalon működtetni a klubot. Ennek érdekében még Sanllehinél is korábban megérkezett vezető játékosmegfigyelőnek a Borussia Dortmundtól Sven Mislintat, aki Németországban többek között Shinji Kagawa, Robert Lewandowski, és a később az ő segítségével az Arsenalhoz kerülő Pierre-Emerick Aubameyang felfedezésében, illetve megszerzésében játszott hatalmas szerepet.

Ivan Gazidis, ex-Arsenal CEO

Végül Arséne Wenger a 2017/18-as szezon végén valóban elhagyta az Arsenalt, és ettől a ponttól fogva a Gazidis-Sanllehi-Mislintat trió felelt a klub jövőjéért. Ez papíron akár működőképes is lehetett volna, azonban 2018 őszén Gazidis az AC Milan hívására igent mondva távozott, és Sanllehi került hatalmi pozícióba, méghozzá Mislintat kárára. Gazidis korábban megígérte Mislintatnak, hogy megkapja a technikai igazgatói pozíciót, azonban Sanllehi mást képzelt el erre a feladatra, ráadásul Mislintattal többször is szakmai összetűzésbe került, ami végül a német szakember távozásához vezetett, alig 14 hónappal az érkezését követően. Az ESPN beszámolója szerint amíg Mislintat szerette volna folytatni azt a korábban Gazidis által is támogatott átigazolási politikát, mely szerint kimerítő scouting és adatelemzést követően kell meghozni a döntéseket, ahogy az történt Lucas Torreira és Mattéo Guendouzi esetében is. Ezzel szemben Sanllehi elsősorban az egész Európában kiterjedt kapcsolati hálójának segítségével szeretett volna építkezni. A hatalmi harcból tehát Sanllehi került ki győztesen, ami elvezetett minket a mába, amikor az Arsenal szerzeményei rendre valamelyik ismert szuperügynökhöz és Sanllehi kapcsolataihoz köthetőek.

Először érdemes megvizsgálni Pablo Marí esetét, aki bár 2013-től egészen 2019 nyaráig a Manchester City játékosa volt, az angol csapatnál egyetlen edzésen sem vett részt, és évekig kölcsönben játszott a spanyol másodosztályban, illetve a holland bajnokságban. Marí végül tavaly nyáron végleg Brazília legnépszerűbb klubjához, a Flamengóhoz igazolt, ahol gyorsan bajnoki címet, illetve Libertadores Kupát nyert. Marí egy bal lábas, kiválóan passzoló középhátvéd, aki képes magasra feltolt védelemben játszani, így illik az Arteta által preferált profilba. De hogyan kerülhetett a képbe az Arsenalnál egy 26 éves játékos, akinek Európában a top szinten nincs semmiféle tapasztalta?

Először is, az Arsenal elsősorban nem Marít, hanem a nála három évvel fiatalabb, a Shakhtar Donetsk csapatát erősítő, ukrán válogatott Mykola Matvienkót szerette volna leigazolni, aki korábban a Manchester Citynél is felmerült, mint opció, így Arteta alighanem jól ismeri a játékos képességeit. A klubok végül nem tudtak megegyezni az átigazolási díjról és a kifizetés módjáról, így végül a Marí került célkeresztbe. Az ukrán Sport Arena a Matvienkó kapcsán folytatott tárgyalások kapcsán megjegyezte, hogy közvetítőként a Raúl Sanllehivel kiváló kapcsolatot ápoló Arturo Canales is közreműködött, akinek az AC Talent nevű ügynöksége képviseli Pablo Marít, aki végül valóban az Arsenal játékosa lett.

Raúl Sanllehi, Unai Emery és Arturo Canales

Arturo Canales nem először vállal komoly szerepet az Arsenal életében, ő felel ugyanis részben azért a súlyos elhibázott döntésért, melynek köszönhetően Arséne Wenger távozását követően Unai Emery ülhetett le az Ágyúsok kispadjára. David Ornstein beszámolója szerint a baszk edző eredetileg nem szerepelt azon a listán, amelyen a potenciális új edzők szerepeltek, azonban az El Confidencial 2018-ban már nyilvánosságra hozta, hogy Canales ajánlota be az akkor a Paris Saint-Germaintől nemrég menesztett Emeryt Sanllehinek. Ennek fényében talán az sem meglepő, hogy Sanllehi 2019 őszén szerette volna meghosszabbítani Emery szerződését annak ellenére, hogy az előző szezon végén az Arsenal botrányos tavaszt produkálva lemaradt a Bajnokok Ligája indulást érő helyekről, és a Chelsea ellen megalázó vereséget szenvedett az Európa-liga fináléjában.

Canalesnek tehát egyértelmű befolyása van Sanllehin keresztül az Arsenal működésére, de ezzel nincs egyedül. Miután az észak-londoni klub bejelentette Cédric Soares leigazolását, a játékos a személyes Twitter profilján közzétett egy képet, amelyen a jobbján a szuperügynök, de az önmagát inkább közvetítőként jellemző Kia Joorabchian feszített.

Joorabchian kapcsán ismét érdemes kicsit visszamenni az időben ahhoz az időszakhoz, amikor az Arsenal technikai igazgatót keresett. Az első számú célpont az Emeryvel korábban Sevillában együtt dolgozó Monchi volt, azonban ő az AS Romától való távozását követően inkább visszatért korábbi klubjához, az Arsenal pedig a klubot korábban játékosként erősítő Edu Gasparhoz fordult, aki a Corinthiasnál sportigazgatóként, majd a brazil válogatottnál technikai vezetőként dolgozott.

Joorabchian először Edu kinevezésében vállalt nagy szerepet az Ágyúsoknál. Nem meglepő, hogy Joorabchian szerette volna, hogy Edu az Arsenalnál kapjon fontos pozíciót, hiszen ő maga is Arsenal szurkoló, ráadásul Eduval igencsak komoly kapcsolatot ápolt Brazíliában. Joorabchian számos kliense játszott Edu idejében a Corinthiansban, többek között a később a Tottenhambe, majd évekkel később Barcelonába igazoló Paulinho is az ő közreműködésével került a csapathoz. Ahogy az azonban lenni szokott, ha az ember ügynököktől teszi függővé magát, becsúszott néhány igen komoly mellényúlás is, például Alexandre Pato, aki pénzügyileg és szakmailag is hatalmas bukásnak bizonyult. Azzal, hogy Edu visszatért Londonba, azt is várni lehetett, hogy Joorabchian is komoly befolyást szerez az Arsenalnál, és ez egyelőre úgy tűnik, hogy beigazolódott. Amikor a tavaly nyári átigazolási időszak végén Laurent Koscielny távozását követően az Arsenal kétségbeesetten középhátvédet keresett, végül Joorabchian ügyfele, David Luiz lett a befutó. A brazil védő alig néhány hónappal korábban hosszabbított szerződést a londoni kékeknél, ahol viszont Frank Lampard nem számolt vele első számú opcióként, így Joorabchian villámgyorsan elintézte, hogy Luiz az Arsenalhoz kerüljön.

Szintén David Ornstein hozta nyilvánosságra azt az információit januári átigazolási időszak közepén, hogy az Arsenal szeretné leigazolni a Paris Saint-Germainnél kegyvesztetté váló Layvin Kurzawát, akinek a szerződése ezen a nyáron jár le a klubjánál. Az Arsenalnak jelenleg két balhátvédje is van a nyáron szerződtetett Kieran Tierney és Sead Kolasinac személyében, és bár jelenleg mindketten sérüléssel bajlódnak, a Kurzawa megszerzéséért folytatott tárgyalások híre mégis igen meglepőnek hatott, különösen annak fényében, hogy a saját nevelésű Bukayo Saka beugróként több mint kielégítően látta el a feladatot. Ráadásul Kurzawa megítélése Franciaországban igencsak negatív a hozzáállása és az ebből is fakadó számtalan sérülése miatt.

Mikel Arteta ugyan beszélt arról, hogy nem tartja épp optimálisnak azt a helyzetet, hogy a védelem szélein nem valódi szélsőhátvédek játszanak, a Kurzawa-ügy kapcsán mégis inkább azt érdemes kiemelni, hogy a játékos képviseletét nemrég vette át Kia Joorabchian, ami az eddigiek alapján jobban megmagyarázza az Arsenal érdeklődését. Kurzawa végül nem lett az észak-londoniak játékosa, ellentétben Cédric Soaressel, aki bár elsősorban jobbhátvéd, de szükség esetén akár a bal oldalon is bevethető. A nyilatkozata alapján maga Arteta is szeretett volna egy szélső hátvédet, de az sem túl meglepő, hogy végül mégis egy Joorabchianhoz tartozó játékos lett a befutó.

Bár kétségkívül vannak pozitív oldalai annak, hogy Sanllehi és Edu révén az Arsenal jó kapcsolatot ápol a fontosabb ügynökökkel, és ez komolyabb transzferek esetén is az Ágyúsok malmára hajthatja a vizet, de kérdéses, hogy abban a korban, amikor a Premier League-et toronymagasan vezető Liverpool az adatelemzést és tudományos, szakszerű toborzás elvét követve robog a bajnoki cím felé, ott mennyire működőképes az a modell, amelyben elsősorban a játékosügynökök befolyásolják egy klub igazolásait.

Az idők változnak az Arsenalnál. Korábban Arséne Wenger idejében a klub messziről kerülte az ilyen ügyleteket, és bár akkor is voltak bőven mellényúlások, a szurkolók biztosak lehettek abban, hogy egy játékos azért került a klubhoz, mert arra Wenger szakmailag és emberileg méltónak találta.

„Ettől eltekintve azonban Wenger olyan éles karaktert adott egy klubnak, amire csak egy zseni lehet képes, és amit nagyon kevés csapat mondhat el magáról. Ha az Arsenalban játszol, tudsz focizni. Nagyon tudsz focizni. Van eszed, érzéked a játékhoz. Tudsz csapatban gondolkozni. Nem köpöd le az ellenfelet, nem fetrengsz, mint akin átment a London Expressz. Passzolsz, ha valaki jobb helyzetben van. Jó, igazából örökké passzolsz. Nem vagy szétvarrva ostoba tetkókkal, és nem hoztak ki kétszer előzetesből. Játékos vagy.

Arsenal játékosnak lenni nem azért rang, mert valami bódult milliomosnak van elég pénze, hogy kifizessen, hanem mert Wenger érdemesnek tart rá. Olyan, mint amikor Frank Williams azt nyilatkozza, hogy amikor a csúcson voltak, szóba került ugyan Schumacher leigazolása, de ő más típusú pilótákkal szeret együtt dolgozni. Ok, ez most hülyén hangzik, de akkor is.”

írta még 2011-ben Hegedűs Henrik a megboldogult NST-n, és ennél nagyobb kontrasztot semmi sem mutat azzal szemben, ahogyan 2020-ban az Arsenal működik.

Mikel Arteta személyében végre van egy szakmailag kompetens és emberileg is tiszteletre méltó vezetőedzője az Arsenalnak. A sikerhez azonban egy klubnak egészében kell jól és harmóniában működnie – hogy ebbe az ügynököknek tett szívességek és a külső döntéshozók miként férnek bele, az egy nagyon jó kérdés. Mindenesetre jelenleg úgy tűnik, hogy a modern futball egy bizonyos irányba tart, és kérdés, hogy az Arsenal szakmai vezetői mikor kezdik el úgy érezni, hogy ők mennek a forgalommal szemben az autópályán.