Vége(m).

Fogalmam sincs, hogy mi a tököm vesz rá éppen arra, hogy írjak erről az egész nyomorúságról. Tegnap már megint úgy bekentem a Mohában, hogy azt sem tudom, mikor értem haza, csak az van meg, hogy néhány taxis diszpécsert küldtem el az anyjába hajnalban, mert egyik rohadt társaság sem tudott egy kurva szekeret küldeni értem, és fél órát forgolódtam a tetves Gellért téren. Az ágyba is úgy estem be, hogy keresztül zakóztam mindenen, és sikerült úgy beájulni, hogy a nyakamat is elaludtam, szóval most még félbebaszva úgy görnyedek itt, mint egy seggbekúrt kérdőjel. A tárcámba bele sem nézek, inkább hányok még egyet. Mi a faszért csinálom ezt…

Nagyjából a végtelenségig lehet poénkodni azzal, hogy Wengert csakis saját maga rúghatja ki, de igazság szerint ez a felállás eléggé kétségbeejtő. Egy szervezetnek, egy egyesületnek, egy cégnek, egy futballklubnak nem szabadna így működnie, és hát szemmel láthatóan már nem is működik. Továbbá az Arsenal jelenleg nem egy futballklub. Pontosan nem tudom megmondani, hogy mi, talán egy túlértékelt, csiricsáré lófaszputtony, de nem futballklub, ez egészen biztos. Ha az lenne, akkor a tulajdonosait és a vezetőit érdekelné az, hogy sikertelen. Baszok az FA kupákra, bár minden szezont már csak emiatt nézek végig, hogy hátha eljutunk a döntőig, és baszok a pénzügyi jelentésekre, baszok mindenre. Sikertelen.

Ez engem speciel annyira nem zavar, mint másokat. Nem az a fajta drukker vagyok, aki állandóan azt figyeli, hogy más kluboknál mit és hogyan csinálnak, tehát egyáltalán nem érint negatívan más csapatok sikere. De az a helyzet, hogy tegnap egy valódi csapatot láttunk a pályán, és hát ez semmiképpen nem a miénk volt, hogy baszná teherbe. Ha nincsenek Cech védései, akkor ma már lángolna az Emirates, mert úgy kaptunk volna 5-6 gólt, hogy egy szavunk se lehetett volna. És nem is volt semmire, nagyjából annyira tudták a játékosaink lereagálni az eseményeket, mint amennyire én tudnám azt, ha megindulna felém egy felajzott kafferbivaly. Az egyetlen értékelésre érdemes momentumunk az volt, amikor a Tottenham drukkerek basztatták Özilt a vonalnál állva, ő meg erre reagálva megtapogatta a címert a mezén. És ennyi. Olyan szinten volt ez egyoldalú derbi, amilyet te még nem láttál, de én sem az elmúlt 22 évben, mióta cipelem ezt az izét.

Lehet haragudni Wengerre, én is megteszem, függetlenül attól, hogy nem mondom ki, hogy Wenger out, mert nem köpöm ezzel szembe sem őt, sem pedig magamat. Lehet haragudni, mert nem tudja megoldani már, ez a formáció-váltás is csak azért történt, mert nem maradt más opciója, ötlete. De azért 1-1 tárat beleengedhetnénk abba a hülyefasz Kroenkébe, meg abba a látványosan semmihez nem értő Gazidisba is. Meg az összes vén gecibe ott az igazgatótanácsban, akik ennyire leszarják azt, hogy degenerálódik a klub. Már semmilyen szempontból sem vagyunk kompetitívek a világ elitjével, sem futballban, sem pedig pénzügyileg, ugyanis lehet lobogtatni a papírokat, de hát fényévekre vagyunk bevételekben mondjuk egy Manchester Unitedtől.

Ennek a szezonnak tegnap végre vége lett. Van még egy meccsünk 27-én, ahol tényleg bármi megtörténhet, de itt most lement a függöny erre az idényre. És én is elfáradtam. Heteken keresztül néztem végig, hogy van egy hatalmas szurkolói közösségünk, de próbálkozhattam bármivel, kérhettem így, kérhettem úgy, írhattam ezt, írhattam az a Facebookon, senkit nem érdekelt a legutóbbi Budapest is RED, leszámítva azt a 180 embert, aki ott volt, és torkaszakadtából akarta a sikert. Totális apátia volt, a szívem és a lelkem is belerokkant, hetek óta annál is durvábban iszom, mint amúgy, de nem haragudhatok rátok, megértem, és egy szó nélkül kifizettem megint a mínuszt, mert… Mert ilyenkor ez a dolgom. Mert képtelen vagyok kicsiről álmodni, mert sosem ment, és mert a döntőre is úgy készülök, hogy ott leszünk megint ezren, hogy megint megmutatjuk. Aztán majd aznap kiderül, hogyan is állunk magunkkal és egymással.

Ma van halálának a 23. évfordulója minden idők legnagyobb, egyetlen és igazi bajnokának, bizonyos Ayrton Sennának. Hite és elhíresült mondása szerint “Ha másodikként értél a célba, akkor te veszítettél elsőként.” Közte és a legnagyobb riválisa, Prost között pusztán csak annyi volt a különbség, hogy amíg Prost csak az éppen elegendőt tette meg a sikerért, addig Ayrton MINDIG győzni akart, minden futamon. Ha Prostnak elég volt csak a 4. helyre beérkeznie egy futamon, akkor centire berakta a 4. helyre az autót, ezért is hívták Professzornak. Ayrtonnak ez soha nem fért bele a világképébe, neki csak és kizárólag az első hely volt az elfogadható.

Szeretnék jövőre ismét egy ilyen futballklubnak szurkolni. Ha ehhez fejeknek kell a porba hullania, akkor történjen végre meg. Köszöntem.