Vardy? Kurvára IN!

Immáron akkor megállapíthatjuk, hogy tényleg a csatárkérdés a legkardinálisabb téma az Arsenal drukkereknél, ugyanis annyi éktelen nagy baromságot, amennyit mindössze pár óra alatt sikerült összehordani ezzel kapcsolatban szerte az interneten tegnapról mára, annyi gyakorlatilag nincs is. Mi ezzel a poszttal szállunk be, majd szállunk egyúttal ki is a témából, mert szombat reggel 7 van, és szétbasz az ideg a mindenkiben ott szunnyadó, félrészegen FM-ező Wengertől.

Két kedvenc – természetesen lehúzó, hát milyen más is lenne, mikor éppen csatárt igazolni készülünk – véleményt olvastam ezzel kapcsolatban, az egyiket az Arseblogon, miszerint Vardy egy pánik vétel, és ez annak az eredménye, hogy a kretén szurkolók addig csesztették az Öreget, mígnem erre a lépésre kényszerült. Mindannyian úgy ismerjük Wengert, hogy az a típusú ember és menedzser, aki az “úbazmeg, a fanok csatárt akarnak, akkor vegyünk nekik egy csatárt” – vásárló, plusz ugye a pánik vétel is rendszerint június elején történik, főleg az Arsenalnál. A másik kedvencem a wengeroutos, tehát minket folyamatosan köpködő molnárgyerek volt az ArsenalFanon, aki a nem való a csapatba, 29 éves, egy jó szezon, rossz magaviselet tengelyen helyezte el Jamie Vardyt, és közben meg nem esik le neki, hogy nem Wenger az, akinek az a munkája, hogy fényképezi a hombár fejét egy padon a parkban. Mint ahogyan sokan másoknak sem tűnik ez fel ilyenkor.

És akkor most álljunk neki ennek a posztnak úgy, hogy éppen elszívok egy cigit és megiszom a kávémat, tehát a kellő nyugalommal, és jól jönne egy kis péksütemény is, jó reggelt, bazdmeg Vietnám!

meditation-going-beyond-logic

Nem jött össze…

Gondolom mindenkinek megvan még Wenger egyik legnagyobb menedzseri hibája, mikor is az éppen karrierje és formája csúcspontján helyezkedő Robin van Persie-t 24 millió fontért cserébe elajándékozta a Manchester Unitednek, hogy megnyerje nekik a 20. bajnoki címüket. Noh, hát gyakorlatilag minden szempontból ugyanezzel az esettel állunk szemben akkor, mikor Jamie Vardy leigazolásáról beszélünk – csak most a bré kellemesebb felére mi rakhatjuk a kis seggünket.

Rendszeridegen

Aztán miért? Mert nem nyalogatja a labdát, mint bolond a kétforintost, hanem megiramodik vele és bekúrja? Jamie Vardy nem alkalmas arra, hogy összeszedje Özil 130+ kialakított helyzetéből a maga 25 gólját, miután ezt egy Mahrezzel és egy technikailag jóval képzetlenebb hátországgal a seggében megtette úgy, hogy az bajnoki címet ért a csapatának? Nem elég gyors ehhez, nem elég éles, nem küzd eleget a pályán, nem tud passzolni, nem értékesíti jól a helyzeteit? De ha még ez így is van, és totálisan nem illik a játékrendszerünkbe, ugyan melyik a nagyobb kockázat: nézni azt, ahogyan Giroud 10 hónapból 4-ben azt sem tudja, merre van a kapu, vagy a futballhoz – nyilván – totálhülye Wengerre bízni, hogy miként alakítja át úgy a játékunkat, hogy abban Vardy is érvényesülni tudjon?

Nem mellesleg: szívből gyűlölöm azt a rendszert, amibe egy Jamie Vardy nem illeszthető be.

Öreg

Valóban, Vardy nem egy 20 éves francia néger. Ellenben éppen most jön ki belőle az, ami egész életében ott szunnyadt benne, csak éppen logisztikai menedzserként tengette a mindennapjait egy raktárban. Ösztönszerűen fakad ki a lényéből jelenleg az, amire hivatott, és még fontosabb, hogy ezt szemmel láthatóan is nagyon megéli, nagyon élvezi. Gyors, agilis és betonkemény, majd térjünk vissza erre akkor, amikor te leszel 29 éves.

Egyetlen jó szezonja volt

Walcottnak mennyi volt? Robin van Persie-nek kettő ilyenje volt, közte 5 év kórházzal. Giroud mikor termelt 20 gól felett egy szezonban? Ki volt az utolsó ilyen csatárunk? Mondom, Theo Walcott a 2012/13-as szezonban, ami cirka 4 évvel ezelőtt volt a matek szerint. Ez az ellenérv jelenleg nagyjából annyira állja meg a helyét, mint hogy a Leicester úgyis kipukkad a végére.

Rövidtávú megoldás

Akkor legyél újabb 10 év múlva bajnok, és várjad azt, mikor igazoljuk le Aubameyangot 80 millióért, mikor érkezik meg Higuaín végre, és hidd azt, hogy a PL-ben sosem bizonyított Morata vagy Janssen lehet a valódi megoldás a problémáinkra.

Arséne Wenger decemberben nyilatkozta azt Vardyról, hogy ő egy 30 millió fontos csatár, elvileg ennyit kérnek most érte, de írnak 20-at is. Nevetséges összeg egy olyan csatárért, aki éppen nem lett PL gólkirály tavaly. Papa így fogalmazott erről:

“Igen, ér 30 milliót, ugyanis jelenleg ő a legjobb gólszerző a bajnokságban. Egy csomó másik olyan játékost láthatsz a ligában, akik sokkal több pénzt kapnak, mégsem szereznek annyi gólt, mint Vardy. Kérdés nélkül, ő abszolút megéri ezt a pénzt manapság. Vessük össze Anthony Martiallal, akiért 36 millió fontot fizetett a Manchester United a nyár folyamán.”

Ha van 7 perced, nézd meg ezt a videót, és mondd azt, hogy nincs szükségünk egy ilyen játékosra Giroud, Walcott és Welbeck mellé, de az is könnyen megeshet, hogy helyett:

És ha már említésre került a poszt felvezetőjében a Jó reggelt, Vietnám! című film, akkor onnan idézve zárnám az irományt, ami valahogyan így hangzott el: “Cronauer, magának nagyobb szüksége van egy jó dugásra, mint a történelem során bárkinek.”

Rám is igaz. Gyere, Jamie Vardy, gyere és dugj meg, de úgy, hogy olyan remegő lábakkal menjek utána zuhanyozni, mint egy újszülött zsiráfbébi!


  • nem technikás csatár kell, hanem aki 10ből 8szor beveri (a pályán)

  • Ádám Schweininger

    Egyetértek. Végre egy topligában is 20 gól felett szerző csatár van a láthatáron. Még ha sokaknak egy Morata neve jobban is cseng be kell látni, hogy ennek a gól átlagnak soha közelében sem volt, csak kétszer megvillogott a Bl-ben, aztán attól mindenki oda-vissza van.
    A Molnár dagadt gyerekes megemlítésért külön köszönet, ahogy látom akkor nem csak engem idegesít az egyén… 😀

  • ZERO_L

    Mindenki kombinál, sorakoztatja fel a pro-kontra érveket, aztán Vardy meg beint és inkább marad a helyén 😀

  • Bálint

    Miután nem vagyok egy taktikai guru, ezért azzal nem akarok nagyon foglalkozni, hogy Vardy illene-e a csapat játékába. Röviden szerintem nem annyira, betömörült védelmek ellen már közel sem volt olyan hatékony. Azon ritka alkalmakkor, amikor kontrajátékot játszunk (ld. Bayern hazai, de az elmúlt pár évben a rangadókon is visszább léptünk) akkor AW rendszerint Walcottra szavazott (nem véletlen, hogy egyik legjobb meccse a Bayern ellen volt). Na most Vardy hasonló, mint TO csak még agresszív, gólérzékeny, kevsébé sérülékeny és MÉG agresszívabb.
    Ami szerintem ebben az ügyben érdekes (vegyük azt, hogy igaz a hír), hogy Xhaka után még egy olyan játékos került elő, aki mentalitásban nagyon nem Wenger cukifiú kategória. Mindkét játékos agresszív (Vardy esetében nem nagy túlzás a tahó kifejezés sem), olyan akik ellen mi sokszor nem tudunk mit csinálni (Vardy emellett kb. 2x annyit színészkedett, mint az Arsenal játékosai az elmúlt 10 évben – kiv. talán Monreal).
    További megfontolandó szempont:
    – Brexit és a hazai játékosok (bár ha ki is lépnek a változás nyilván lassú lesz, és lehet egy 29 éves számára ez mindegy is)
    – Nincs normális árban csatár (Morata price tag-je elég erős, így meg itt van egy olcsóbb, de közel sem biztos, hogy rosszabb Vardy – bár én még mindig Lukakut szeretném)
    – TO pótlék (szélre akad ember, de ő betöltheti azt a gyors csatár szerepet, ami Walcottnak 10 éve nem sikerül, így egyből megkaphatná a 14-es mezt – jajj)

  • Nekem ez a Vardy dolog továbbra sem adja. Egy olyan játékrendszerben amely arra épült, hogy hosszú labdák után szétfutják az ellenfelet kurvajó volt, dehát az részben az ő erényeire is lett ráhúzva.Kérdéses, hogy abban a pozíciós játékban amire mi többnyire rászorulunk mennyire lenne hasznos. Amit még el tudok képzelni, hogy Wengernek tényleg nagyon bejött ősszel az Alexis-Özil-Walcott felállás (nekem is), és erre képzel el Vardy személyében egy upgradet. Nálam viszont továbbra is Morata IN, Vardy meg maradjon local hero.

    Ja, és ha a büntetőket nem számoljuk, akkor Vardy nem előzi Giroudt gól/perc tekintetében.

    • Elsőre fura is volt,h nem szerepel Giroud a kommentedben vmilyen relációban. :DD

      • In 2016, Olivier Giroud had a 882 minute goal drought from open play.

        In 2016, Jamie Vardy had a 804 minute goal drought from open play

        • Maradók a gól/darab mutatónál, Bimbóm. <3

    • Sovy

      Jövőre azért lesz jópár rangadó ahol kell nekünk egy Vardy féle csatár (Pep féle MC, Chelsea, sp*rs, szokás szerinti Bayern a BL-ben), akire lehet építeni kontrákat és nagy hatékonysággal lő kapura, kis csapatok ellen pedig Giroud féle verekedős dolog. Meg Özilnek is remek target Vardy. ha már 1-2 évben hatékony gólszerző lesz akkor megéri.

    • ZERO_L

      mondjuk a két játékos különbözetéből kijönne egy Mkhitaryan vagy egy Rodrigez, azért ez sem elhanyagolható tényező

      • Nemh nem elhanyagolható, hanem nagyon valószínű,h ez az a tényező, ami most Wengernél játszik. Amennyit Moratáért elvileg kérnek, az konkértan humor kategória.

        • ZERO_L

          mi ez a visszafogott stílus?

          konkrétan hülyének nézik a leendő vevőt…

          • A béke útjára léptem. 🙂

            De amúgy igen, nagyon adom, jelen napállás szerint ezerszer inkább Vardy, mint Morata. Ezzel nem azt mondom,h nem lehet egy jó játékos, persze kb annyi Juve meccset nézek, mint Sp?rs, de hát ne vicceljünk már ezekkel a 60-70 milliókkal, még az 50 is bőven túlzás.

    • Bálint

      Szegény Coq meglátja ezt az Alexis-Özil-Vardy triót és csak sóhajt egyet a középpályás védekezésre.

      • Kész szerencse,h hoztunk mellé valakit 30 milláért. Coq amúgy is az a sóhajtozós fajta szintén.

        • Balázs Kozó

          Van egy egyiptomi sráci is arrafele.. Akkor Coq szerel, passz Gránitnak, aki 50 méteres puszit küld Mesutnak, aki Vardy lábára varázsolja a labdát, és gól? 😀

  • Oliver

    Kell a fasznak Morata, jöjjön csak a jó öreg Vardy, legalább a dokkmunkásaink száma 2re növekszik 😀

  • ZERO_L

    Öreg részhez ennyit:

    https://twitter.com/Jo_Jo_83/status/738986940159168512

    és ez az öregecske igazolásnak sikerült gólrekordernek lennie, a fiatalabbaknak gondolom ha más nem is ez a kép azonnal beugrik róla:
    http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2014/10/27/1414420697073_Image_galleryImage_PREMIER_LEAGUE_MATCH_BETW.JPG

  • Jon

    Hát, én egyértelműen Vardy ellen voltam, sokkal inkább szerettem volna Moratat, pl.
    De azt kell mondanom, hogy meggyőztél.
    Éés, ez elég ritka dolog.
    Úgyhogy grat a poszthoz megint 😀

    • Jon

      Ok, a videó meg végképp eldöntötte bennem a kérdést.
      Csak egy valamit nem értek: mégis mi a fenéért jönne ide? Ha a helyében lennék, semmi, de tényleg, semmi pénzért nem mennék el a Leicesterből. Ha marad, BL-t játszik velük, ne adj Isten még egy évre is kitart a formájuk (és az ő formája), akkor még 100 év múlva is ezt fogják mesélni a gyerekeknek a városban.
      De igazából ha mindent elszarnak jövőre, akkor is. Szóval jöjjön, várom, reménykedek benne, csak épp nem értem.

  • ZERO_L

    Erre a hétre is legyen meg a “Lets all laugh at Tottenham” adagunk 😀

    https://www.youtube.com/watch?v=QHL-J3kxOmQ

  • titok84
    • titok84

      Hopp, ez bizony photoshop, bocsánat…

  • Balázs Kozó

    Ha a 2015/16os szezonban nálunk rúgja Gránit, akkor megnyerjük a PL-t- Ha egy Vardy is, aki fogja és beba**a, ki se kapunk.

  • Balázs Kozó
  • Saúl Ñíguez
  • ZERO_L

    Aki nem szerez min 15 pontot, az adja vissza az ÚW tagságiját…

    http://www.joe.co.uk/sport/only-an-arsenal-fan-could-get-more-than-1417-in-this-quiz/56138

    • Woolwich

      Pont 15 🙂
      Valamilyen érthetetlen okból nem emlékeztem John Jensen QPR ellen lőtt góljára + azt gondoltam, hogy Aliadiere az itt töltött ideje alatt azért több gólt, hozott össze, mint Jeffers. Hát nem…

  • Balázs Kozó

    A Bariság világnapjára én ezzel emlékezek, ahol a sportszerű Martin gratulál Ruudnak a helyes módon elvégzett büntetőért.