Ülj le, egyes!

Bezárt a nyári átigazolási bazár, az alábbiakban ZERO_L sporttárs összegzőjét és esélylatolgatását olvashatjátok.

Igazából teljesen felesleges a billentyűzetet koptatni, mert erről a nyárról nem sok mindent lehet írni és értékelni is csak egyféleképpen lehet.

Ezért építettük a stadiont, ezért vannak nálunk a világ legdrágább jegyárai, százmillió font a párnába varrva, növekszik a bevételünk évről évre, hogy pluszos szezonnal zárjuk az átigazolási piacot. Tényleg, csak gratulálni lehet a klubvezetésnek. Itt jegyezném meg ezt a Kroenke féle „töke átmozgásos” hiszti keltést majd, akkor kell komolyan venni, ha benne lesz a könyvekben. Viszont ha ez bebizonyosodik, akkor megint totálisan felesleges edzői kérdésről beszélni/vitázni. Amíg a legfelsőbb szinten, nincs meg a PL és BL megnyerésének kínzó vágya, addig felesleges olyan jelentéktelen dolgokkal foglalkozni, mint hogy az edző a posztján játszatja a játékosokat vagy mennyire tüzeli fel őket egy rangadóra, na pláne kiket igazolunk…

Vissza a nyári eseményekre, igazából nem is az eladásokkal van a probléma, mert senki olyat nem vesztettünk, aki nálunk világklasszis szinten játszott volna vagy komolyan meghatározta volna a csapatjátékunkat. Az érkező oldal viszont vérszegény. Igaz, hogy két olyan játékos jött, akik hiányposztra érkeztek, ettől még ha átnézünk a többi riválishoz ez az erősítés édeskevés. Csak szemléltetés gyanánt, Guardiola két év alatt 300 millió fontot költött a kerete megerősítésére, mi 70 millió fontot. És még arról sem lehet szó, hogy jobb keretünk lett volna 2 éve a Man city-nél. Kérdezem én, mégis mi a francban reménykedünk?

És akkor még lehetne folytatni a fejfogós történeteket. Itt van Chamberlain esete is, akit jobb wingback-ként játszatunk, Bellerin helyett, akinek ez a valódi posztja, de emiatt a spanyolt át tesszük bal oldalra, ami miatt Kolasinac, aki szintén bizonyította már nálunk és tavaly egész idényben, a Bundesligában mennyire jól bejátssza az egész baloldalt, na őt vagy LCB-ben vagy a padon hagyjunk. Ahogy a kifinomult angol mondja: Fails on so many levels. Az okokat megint csak találgatni tudjuk. Hosszú évek óta követve Wenger munkásságát az első tippem az lenne, hogy ezzel megint csak a szerződéshosszabbítást akarta kiharcolni a játékosnál (lásd anno Walcott és a középcsatár kérdésköre), simán kinézem az öregből, hogy ezért képesek voltunk beáldozni 3 meccset. De a legjobb az egészben, hogy ez még a jobbik eset. Mert ha így van, akkor végre normálisan felállhat a hátsó ötös (de már vannak olyan szurkolói vélemények, akik váltig állítják, hogy megint jön a 4 védős rendszer) és szeptember elején hat pontos hátrányban végre elkezdhetjük az idényt. Ha nem így van, akkor tovább pöröghet ez az őrület, amit augusztusban láthattunk és akkor talán egyszer szemtanúi lehetünk annak, hogy egy Elneny-Xhaka CB duóval védekezünk egy PL meccsen, amíg Koscielny-ék a padon üldögélnek.

Személy szerint nem bánom Chamberlain távozását, mert több mint valószínű, hogy vele is csak a Walcott-féle spirálba került volna a csapat (ez a 180k-s heti fizu még rémálmaimban kísérteni szokott), ha ő tényleg úgy gondolja, hogy középen van neki jövője lelke rajta, abból mi már kaptunk elég ízelítőt és nagyon nem ízlett, köszönjük. Magunkhoz képest meglepően jó pénzt kaptunk egy évvel a szerződése lejárta előtt, bár sosem volt ballasztként elkönyvelve (sokkal nagyobb léhűtők vannak még itt), de már lassan két éve várjuk, mikor tesz le olyan teljesítményt, amivel kivívja a fix kezdő státuszt, egyszerűen felesleges volt tovább várni és csak a potenciállal mentegetni egy 24 éves játékost. Mondom ezt úgy mintha elküldtük volna, de igazából teljesítményéhez képest giga fizuval akartuk megtartani, abba már bele sem merek gondolni, hogy ezek után Welbeck, Walcott párosnak mennyit fogunk ajánlani.

“Vajon Wengert is ki tudnánk sergetni 200-ig?”

Alexis viszont maradt, amit elég nehéz megítélni, hogy most örüljünk-e neki vagy sem. Egyik oldalon az állítólagos 60 millió font nagyon is csábító ajánlat (neki is csak egy év volt hátra), de másfelől viszont ha már június elején eladjuk ennyiért, akkor se tudtuk volna pótolni, mert ilyen képességű játékosok nem kerülnek ki a piacra, egy nem olajcsecsen lógó klub számára. A chilei eddigi megnyilvánulásai alapján nem tartom reálisnak, hogy ezután elkezdjen flegmán játszani, sőt kimondottan csalódnék, ha nem az eddig megszokott mindenáron való győzni akarást látnánk tőle, ha mégse lesz semmi köszönet a játékában, akkor viszont nagyon durván ráb*sztunk. Azt viszont már most szeretném leszögezni mindenkinek, aki kicsit többet szeret belelátni egyszerű dolgokba, hogy ha kicsit a kelleténél is többet tartja magánál a labdát Alexis, az nem e miatt a nyár miatt van ez már tavaly is nagyon jellemző volt rá.

Kilátások? Pocsékak, rövidtávon biztos. A naiv kis gyerek bennem kicsit izgatottan várja, hátha összeáll az Özil-Lacazette-Alexis hármas és nagyot durrantanak, de azért összességben komoly illúziókat ne kergessünk, a bajnoki címért a kanyarban sem leszünk. Ehhez az kellene, hogy az előbb említett hármas mindegyik tagjának extrát kéne hoznia (Alexis tavalyi számai), csak a PL-re koncentráljuk a legerősebb kezdőnket és nem utolsó sorban senki ne essen ki hónapokra. Ha ezek mind teljesülnének azt mondom, hogy esetleg, talán-talán kis szerencsével(=körbeverések) a harc közelében lehetünk, de már az is nagy meglepetés lenne, ha a felsorolt három dologból csak egy összejönne. Az oldalvonal mellől érkező extrát is lehetne említeni, de Peet már többször kifejtette hányadán állunk.

A keret igen vékony (szokásos sérülésekkel számolva), a padon az egy szem Giroud van, mint minőség, mellette pedig helyet foglal a megannyi kérdőjel. Iwobi vissza tud-e térni a tavaly szezon eleji formájához, Jack egészségesen le tud-e nálunk játszani 10 meccset, Elneny fejlődik-e vagy megragad a középszerű kategóriában, és akkor a legfájóbb, Cazorla-t látjuk-e még Arsenal mezben. A kezdőben számomra még mindig a Xhaka-Ramsey páros jelenti a legnagyobb fejtörést, három belsővédős rendszerben talán lehet jövőjük, de nem úgy, mint múlthéten. Viszont ha áttérünk megint a 4-2-3-1-re akkor a védekezésünk a téli káoszhoz lesz hasonlítható és Ramsey-nek a kvázi szabad bóklászásával is azonnal fel kell hagynia. Sőőt akkor én ezt a párost nem is engedném fel a pályára, hanem inkább olyan embert kéne betenni a középpályára, aki rendszeresen vissza tudja szerezni a labdát, jelenleg erre egyedül csak Coquelin képes a keretből. Ideje volna már pontot tenni a középpálya jövőjét illetően is, mivel Ramsey-vel szintén vagy hosszabbítanunk kell, vagy el kell adnunk az elkövetkező 12 hónapban.

Szóval, ha reálisak vagyunk, akkor max az EL-ben fogjuk tudni kivívni a jövő évi BL-t, ami megint csak azt a kérdést vetítené elő, hogy azt sikernek könyvelnénk-e el vagy megint csak a jelenlegi helyzetet konzerválná.

Elég sok időnk lesz ezt és az ehhez hasonló kérdésköröket újra meg újra meg újra megvitatni…

“Az örökbecsű 8:24-től”


  • penito

    Én továbbra is úgy látom, hogy az idei keretünk sok mindenre elég lehetne, a probléma továbbra is Wenger 2 éves szerződtetése. Az öreg 2013-ban eljuttatta a klubot és magát oda, hogy ismét versenyre kelhessen a legnagyobbakkal, viszont sajnos mára bebizonyosodott, hogy ehhez az ő tudása az új edzőgeneráció mellett már kevés. Így most ott tartunk, hogy van egy menedzser, aki egy személyben jelenti a klubot, és mára elvesztette vonzerejét az elit felé törekedő játékosok számára. Így most van egy papíron erős keretünk, amihez nincs meg az a felkészítés a komoly célokhoz, és emiatt senki nem hisz igazán a projektben. Amit pedig az utolsó két napban produkáltunk, az maga volt a komédia, sajnos ország-világ előtt sikerült hülyét csinálnunk magunkból, ezek után jó ideig senki nem fog minket komolyan venni.

    • ZERO_L

      “mára elvesztette vonzerejét”

      ezt már az emútnyócév alatt elvesztettük, utána sem lettünk vonzók csak lett pénzünk kifizetni Özil-t meg Alexis-ért is csak a Poolal kellett versenyezni, ezen kívül az igazán sexy igazolások mind elkerültek minket, “az elit felé törekedő játékosok” meg elég tág fogalom és kb már a 21 éves egy jó szezonos játékosok is beletartoznak annyira felhypeolnak mindenkit

      pénzzel gyorsan visszafordítható a folyamat (láttuk idén PSG-nél, jó pár éve már csak ebből áll a MU), lehet nekünk is ezt kell csinálni, nyilván nem ilyen mértékben, csak jelenleg még a hajlandóságot sem látni, hogy a keretre költenének, úgy meg baromi nehéz lesz akárki ül a padon

  • penito

    Írt Özil egy hosszú szerelmes levelet a facebookra azzal a zárással, hogy nem tudja mit hoz neki a jövő. Szép kilátások…

    • BVick

      Nagyon keves szo esett rola Szancsoval ellentetben, nem tudom miert, talan mert kevesbe tartjuk ertekesnek, talan mert jobban erzi magat Londonban vagy mert kevesbe hisztizik (vagy mindharom egyutt).

      Viszont szamomra nem volt egyaltalan negatv amit leirt, nekem az maradt meg hogy bar csalodottak PL miatt, de osszessegeben szeret itt lenni, es leginkabb kussoljanak foleg a volt Arsenalos karogok. Szerintem korrekt volt amit leirt, aztan tenyleg lesz ami lesz.

      • penito

        ja, tényleg szép a levél, csak ez a mondat lóg ki belőle.

        Szvsz ő azért fog maradni, mert jobb csapatnak nem kell eléggé…

        • BVick

          Egyetertes

          • Bill F Murray

            azért így, hogy ingyen lesz (és ezzel 40-50 milliót spórolna az új csapata) simán megérheti az évi 10+ milliós fizetéssel is jó pár csapatnak.

          • BVick

            Benne van. Viszont szerencsere relative keves korulotte a hype, meg ugy fest hogy jol erzi magat Londonban, a csapatban is kb azt jatsza amit szeret, es nem mellekesen kb. O lesz a sztar ha Szancso megy, ennek megfeleloen meg is kapja nagysagrendileg amit csak akar (nem 400k-t, de azt valszeg mashol sem meg free transfer utan sem).

            Szoval leglassuk hogy lesz-e erdeklodes iranta es kik alltal, hogy muzsikal a csapat, mit ajanl a Papa stb. Barmi lehet…

          • Bill F Murray

            ezzel az a baj, hogy ha nincs érdeklődés körülötte az azt jelenti hogy elég szarul játszik. legalábbis a fizetéséhez képest. és akkor felmerül a kérdés mit keres a kezdőben egy túlfizetett, hónapokra eltűnő játékos

          • BVick

            Ez azert van mert a vilagon mindenki hulye, es a body language-bol indul csak ki. Kis butak.. 😉

    • Woolwich

      Azért nem minden játékos szokott megemlékezni az ilyen évfordulókról, tényleg korrekt tőle, hogy ilyennel is foglalkozik (még ha valószínűleg nem is egyedül dobta össze). Ami nekem érdekes volt belőle:

      “I started as a left-winger at the beginning, and in all honestly, I am not a great admirer of that position for myself – I’m better as a ‘number 10’”
      Ugye a 3-4-2-1-es rendszerben, amit most játszunk megint kicsit szélről kell indulnia (csak most a jobbról), még ha nem is annyira a vonal mellől, hiszen itt van egy wing back is mögötte.
      Nem tudom, hogy mennyire volt ez egy üzenet Wengernek, de nem lepne meg, ha a szezon során egy esetleges 4 védős rendszerre való visszaváltással újra irányító szerepkörben játszana.

      “Three of the 13 FA Cup victories have been accomplished in the past four years, with the other ten taking 75 years for the club to win. This is in addition to our three Community Shield wins. After all, six titles in four years is quite something.”
      Az, hogy az FA kupákat felhozza, mint sikert az elmúlt évekből még ok, de hogy ehhez hozzáadva a 3 szuperkupát kihozza azt,
      hogy 6 címet nyertünk 4 év alatt azért picit vicces. 🙂

      • Azért Özilnek sem túl jó a memóriája, mert az első szezonjában konkrétan egyetlen alkalommal sem játszott a szélen.

        • Gordon Cole

          Ja, biztos a 2014-15-os szezon eleji 4-1-4-1-es kiserletezos idoszakra gondolt.

  • changemynamekukac

    Alexis részhez várjuk meg tényleg mit csinál. Bennem maradna tüske azért, ha valóban az játszódott le, hogy volt szóbeli megállapodás, már pakolom a kutyák kajáját a táskába majd szólnak, hogy sorry, öreg nem tudta megszerezni Lemart, akire szart egész nyáron, így maradnia kell még egy évet. Más úgy játszani, hogy vágod a centit, hogy legyen már vége, nekem most ez tűnik ki. A többit meg párhuzamosan a másik alatt megbeszéltük.

    • jimboy

      már idén is. ráadásul rengeteg magas labdát is ad fel. az idei átigazolási politika csak egy szelet az egész tortából. igazából mindig ugyanabba a spirálba kerül, talán az eddigi menetrendszerinti sérülésekkel tudott takarózni, amit páran felhoznak a mentségére. ezekre pedig mindig lehet fogni, hogy nem megy a játék – az persze meg sem kérdőjeleződik benne, hogy esetleg ő maga valóban nulla taktikailag. úgyhogy szerintem ha egy tavalyi szezonhoz hasonló behorpadást hoznánk le úgy, hogy közben az alapembereink nem dőlnek ki, akkor már szezon végére elérünk arra a pontra. szezon közben pedig már akkor is, hogyha lesz még három-négy nagy arányú vereség

    • Auréliano Buendia ezredes

      Nálam már eljutott ide Wenger, sajnos. Már attól ideges leszek, ha meglátom a fejét, és 200 a pulzusom, amikor elkezdi tolni a nyilvánvaló parasztvakitásait. Irritál minden szava.

      Basszus, még tavaly ilyenkor se hittem volna, hogy ez valaha megtörténhet.

    • ZERO_L

      Nyilván nem tud. Mindenkit a jelenlegi érzelmei fütenek, de ha számba vennék az elmúlt 20 évet akkor kijön a matek mennyire pluszban van.
      Aki ezt nem képes átlátni az vagy buta vagy fingja nincs honnan hova jutott el a klub az elmúlt több mint 20 évben, sry de ez van.

      Lehet ekézni, lehet out-ozni (a normális hangnemet tartva), egy dolog viszont teljesen felesleges, megkérdöjelezni az itt töltött idejének a megítélését.

      • Gordon Cole

        A pluszos megitelessel nem vitatkozva, ez a “hova jutott a klub 20+ ev alatt” azert erdekes kerdes. A Wenger-korszak elotti 9 evben Graham 2-szer lett bajnok, nemzetkozi meg nehany hazai kupat is nyert, de a kirugasanak korulmenyei, meg a spursos idoszaka miatt megis negativabb a megitelese, mint amit az eredmenyei indokolnanak.

        Wenger top4-es konzisztenciaja a stadium move es a sugar daddy klubok felemelkedese miatt sokaig dontoen pozitiv megitelest kapott, noha a wage billunk alapjan ez volt a realis elvaras. Es hat a PL sem volt meg olyan kompetitiv mint ma, eleg volt ‘arry meg O’Neill szintu edzogeniuszokat lekuzdeni a top4-hez.

        A masik dolog, hogy Wenger sikerkorszakahoz elengedhetetlen volt Dein, amit a “honnan hova jutott a klub” temaban sokan elfelejtenek. Nem veletlen, hogy egy Dein-szeru figura hianyaban Wenger gyengesegei is jobban felszinre kerultek.

        Wenger egy olyan ambiciozus klubot vett at, amelyik Anglia legjobb vedelmevel es Bergkamp szemelyeben egy vilagklasszissal is buszkelkedhetett, a kerdes o mit hagy maga utan. Jelenleg ugy nez ki, hogy egy ertekeit megtartani nem kepes top6 csapatot, egy olyan strukturat, amely messze nem felel meg a mai futball tamasztotta kovetelmenyeknek es egy olyan futballklubot amibol az o asszisztenciajaval teljesen kioltek az ambiciot.

        • ZERO_L

          kezdjük ott hogy AW egy olyan csapatot vett át amelyik visszafelé ilyen eredménnyel zárt a bajnokságban: 5,12,4,10,4; hol volt itt öt évig ambíció? pontosan ugyan az volt mint amiért most sokan siránkoznak, Graham megélt a 3 év alatt 2 bajnokiból (az Anfield-es talán kettőt is ér) és adtak neki elég sok évet ezért, majd megelégelték és egy kvázi noname francia fószert hoztak Japánból, rest is history
          szóval lehet volt annak az Arsenalnak értékei, mint a védelem vagy Bergkamp, de igazi domináns erővé Wenger tette…

          és akkor arról ne is beszéljünk mennyire ritka fos, nézhetetlen játékot rakod le az Arsenal akkori időben, aztán Wenger totálisan megreformálta ezt is és nem csak az eredmények miatt lett millió számra ágyús szurkoló világszerte, egy teljesen új szintre tette az Arsenalt, mind az eredményeket illetően mind gazdaságilag

          csak rá kell erre nézni, és nincs is miről beszélni
          http://untold-arsenal.com/wp-content/uploads/2016/10/Arsenal-league-positions.jpg

          Amit hátrahagy az a gazdasági stabilitás, egy olyan stadion, egy brand (vele millió szurkolóval), ami termeli a pénzt így ha a tulaj nem faszkodik akkor az utódnak mindig rendelkezésre fog állni elég pénz (nem MU szintű, de elég), jelenlegi keretben is van jó pár olyan játékosok akik a gerincét alkothatják 3 év múlva is a csapatnak (még ha nem is Bergkamp féle zsenik) és nem utolsó sorban azt, hogy a szurkolóknak nagyobb legyen az elvárása, feltette jó magasra a mércét (az elődeihez képest) mind az elért eredmények terén mind a mutatott játékban

          (igen, lehet ennek a mércének már ő sem felel meg az utóbbi évben, de ettől még neki köszönhetjük, hogy már sokkal többet várhatnak el a csapattól a szurkolók)

          • Gordon Cole

            Ok, csak rovid reakcio nehany pontban.

            1. A klub akkori ambiciojat eppen a Bergkamp igazolas jelzi meg az, hogy egy 5. hellyel vegzodo elso szezon utan kirugtak Riochot, ill. elotte az edzoskodese masodik feleben a fonalat elveszto Grahamet. Erdemes utanaolvasnod annak is, hogy a GG idoszak mit jelentett a fanbase es a penzugyek szempontjabol (hint: megalapozta a klub kesobbi novekedeset).

            2. AW szexi futballja biztos jelentosen hozzajarult a fanbase novekedesehez, de pl.
            a Chelsea commercial revenue trendje hozzank kepest azt mutatja, hogy az eredmenyesseg meg mindig fontosabb tenyezo.

            3. Az, hogy nem ismered el, mennyit koszonhetett Wenger korai sikerei elereseben az orokolt back five-nak es az altaluk a kovetkezo generacionak atadott vedekezesi know-hownak, ill. gyoztes mentalitasnak, hat te tudod. Bergkamp leigazolasa pedig vonzova tette a klubot tobb topjatekos szamara.

            Mindegy, nem folytatom, csak mindig meglep, amikor ugy beszelnek a Wenger-korszak eredmenyeirol, mintha valami noname, nyeretlen keteves statuszu klubot vett volna at.

          • ZERO_L

            olyan szavakat adsz a számba amit nem is mondtam, ki nem ismeri el Graham munkáját, meg ki mondta, hogy noname alakulat voltunk…

            AW egy magasabb szintre emelte a klubot, aszem ezt azért te is belátod…
            persze volt egy jó védő négyes, de az előtte lévők miért csak 10 meg 5. helyeket tudott vele elérni, ha bennük ennyire megvolt a know-how hogy még generációkat voltak képesek kinevelni? kicsit túlmisztifikálod ezt

            Bergkamp vonzóvá tette a klubot top játékosoknak? Komolyan? sorold már fel kérlek azon TOP játékosokat akik meghallották Dennis leigazolását és csapot-papot otthagyva rohantak Londonba… AW jött és azonnal egy bajnok ASPIRÁNS gárdát rakott össze (amelyik csak gólkülönbség miatt lett harmadik), majd utána bajnok is lett, ezek után szerinted bárki is Bergkamp miatt jött és nem azért mert angol bajnoki címre esélyes gárdában játszhat?

            lehet hogy mégis megérne folytatni, mert talán új információkhoz is juthatsz…

          • Gordon Cole

            Azt hiszem, nagyjabol minden Arsenal szurkolo tisztaban van azzal, mi AW hozzaadott erteke a klub jelenlegi statuszahoz, nem ez volt a debate, hanem a “honnan hova jutott a klub” kerdeskor komplexitasa.

            A know-how atadast hangsulyosan a vedekezesre ertettem, amelyben Wenger jelentosen tamaszkodott az old guardra, hiszen a vedekezes megszervezese, a pozicionalis fegyelem megkovetelese soha nem volt az erossege. Ez a folyamat Sol es Gilberto Silva tavozasaval vegleg megszakadt. Ha ez tulmisztifikalas, legyen.

            Mindegy, a reszleteket lehet cincalni, meg atmehetek en is kioktato modba, de a lenyeg, hogy Wenger jo alapokra epitkezhetett es persze a zsenije kellett, hogy a kreativ potencial kimaxolasaval egy uj Arsenalt teremtsen. A gond az, hogy ez mar a regmult, ma mar nincs kreativ Arsenal, nincs jol vedekezo Arsenal vagy jol kontrazo Arsenal, szoval erosen megkopott a futballidentitasunk.

            Ezert Wenger utodja(i)ra jelen allas szerint kurva nagy rebuilding job var, mikozben penzugyileg a Pool varhatoan zarkozik rank (Spurs is, de ok meg messze vannak), mikozben a top3-hoz kepest nyilik az ollo. Emiatt felo, hogy az utokor a Wenger-era utolso 5-6 evet egy nagy elmulasztott lehetosegkent iteli meg majd.

          • ZERO_L

            Mellékeltem a képet a honnan hova kérdéskörre ezt aszem felesleges már túlmagyarazni…

            Miért kéne rebuild? Vedelem adott, kp-n ott van Xhaka elöl Lacazette (lehet meg Özil is) ezek mellé kell megtalalni a hiányzó elemeket, messze van ez a rebuildtöl

          • Woolwich

            A védelem adott, már csak védekezni kellene megtanítani őket.
            https://twitter.com/JTSupple/status/902117505765920768

  • changemynamekukac

    via NST, ha már a papa ilyen spúr, akkor ideje nekiállni gondolkodni:

    Players With Contract Expiring In June 2018: Messi, Alexis, Özil, Isco, Ander Herrera, Mata, José Giménez, Stefan de Vrij, Barkley, Goretzka, Blind, Iniesta, Shaw, Fernandinho, Wilshere, Ghoulam, Marcos Llorente, Cabaye, Emre Can, Balotelli, Ibrahimovic, Max Meyer, Bernard, Moutinho, Pleá, Luan, Juanfran, Cazorla, Fellaini, Koziello, Milan Badelj, Kwadwo Asamoah, Ben Arfa, Vincent Aboubakar, Diafra Sakho, Robben, Chiellini, Vida, Miranda, Lucas Lima, Pontus Wernbloom, Benat, Kepa, Andrea Consigli, Ivan Mercano, Yaya Toure, Diego Laxalt, Mame Diouf, Rafael Toloi, Amin Younes, Ribéry, Gignac, Diego Reyes, Paletta, Criscito, Bryan Ruiz.

    Innen lehet válogatni papa, ha jó dealt szeretnél kötni. alexist elvesztettük szvsz, Özil nekem kérdéses, ennek a szezonnak a függvénye, hogy mire megyünk vele. Wirsli szerintem szélnek leszt eresztve, ami sajnos agyfelbaszó, annak tökrében, hogy nemrég még a city egy szakajtónyi pénzért vitte volna, szóval Alexis 2.0 ebből a szempontból a story. Cazorla meg, véleményemet már elmondtam erről is…

    Akin érdemes lenne elgondolkozni, az egyértelműen de Vrij, de érte sorbanállás lesz. Goretzka is megér egy gondolatot. Meyer talán (btw Gnabry és Brandt jobb mint ő), Badelj átmeneti megoldás lehetne kp-re, de ő szerintem olaszban marad meg inkább fiatalabb kéne. Isco-Herrera-Messi esélytelen.

    • titok84

      Te, én annyira besokalltam már ezektől a számolgatásoktól… Ugyanezt teszem én is, fejben összeáll egy jó csapat, kitalálom, hova ki lenne jó, erre igazolunk egy, max két játékost, miközben kidől-elmegy legalább annyi. Szóval lehet, hogy át kellene állnunk egy virtuális csapatra.

  • Attila Balla

    Idáig szerettem volna azt hinni, hogy az Mbappe pletyka csak red herring volt, és Lemarért se gondoltuk komolyan a PL rekord környéki összeget (miután korábban ki lett mondva, hogy bezárt a bolt). Most Wenger mindkettőt elismerte. Tehát ha készek lettünk volna kiadni egy játékosért 123 M fontot, akkor mennyire reális az a verzió, hogy kifogytunk a pénzből? Ha egy másikért meg 92-t, akkor miért nem léptünk már korábban (mikor egyértelmű volt, hogy a Monaconak az idő előrehaladtával nem nőni fog a nyomása, hogy eladjon, az is, hogy Sanchez nem tiltakozna az eladás ellen)? És arról még mindig nem beszéltünk, hogy DLP munkakörre még ajánlat tételig vagy legalább beismert érdeklődési se jutottunk (vagy Serinél talán igen?).

    Persze lehet, hogy @Zero_L:disqus-nak van igaza, és amíg nem készül el a könyvelés nem érdemes semmin és az ellenkezőjén sem tépelődni.

    http://metro.co.uk/2017/09/03/arsene-wenger-compares-kylian-mbappe-to-pele-after-forward-completes-psg-move-6899318/

    • ZERO_L

      igen, pont ezekért az ajánlatokért sem hiszem, hogy ne lenne pénz…

      a szomorú az, ha tényleg azt hisszük, hogy egy személybeli 100M-s igazolással versenyképessé tehetjük ezt a keret, ahelyett hogy ezt 2-3 azért minőségi játékosra költenénk el

      • BVick

        Szerintem stimmelhet a sztori, ha barmelyik nagyosszegu offert elfogadtak volna, akkor Sanchez (es esetleg meg valaki mas megy), payment meg gondolom vmi milestone alapjan lett volna akkora osszeg mint amirol beszeltek – cash problema nagyjabol athidalva.

      • Attila Balla

        Tehát simán lehet, hogy AW komolyan gondolta, hogy csak a top top quality kell már ide, abból is leginkább centerre volt szükség, ill. ha Alexisnek lehet méltó helyettest találni, még mielőtt le talál lépni ingyen. (Kolát meg hülye lett volna nem megvenni, bármi legyen is a posztja.) Bár az Arséne-i naivitás mindig bájos tud lenni, nekem még mindig jobban tetszik az a verzió, amiben Kroenket és a boardot lehet kutyázni. De ez az egész azt még mindig nem magyarázza Ox 180-as fizuját, azt, hogy miután ezt visszautasította, még azon a pályán ténfereghetett kezdőként, ahova eladtuk, no meg, hogy mi volt az utolsó napos cirkusz Alexis és Lemar körül. Mehh.

    • Woolwich

      “We will come back for him.”
      Nem hinném, hogy lesz még esélyünk érte.

  • pataKi[ng]_49

    Vannak ezek a hírek Sanchezről,hogy nem hajlandó többet az Arsenalban focizni,nem tudom igaz lehet e a hír, de sajnos az is könnyen elképzelhető,hogy tol egy Coutinhot és elkezd “fájni” majd valamije,hogy ne kelljen játszania..

  • Gordon Cole
  • ARSNL

    “Amíg a legfelsőbb szinten, nincs meg a PL és BL megnyerésének kínzó vágya, addig felesleges olyan jelentéktelen dolgokkal foglalkozni, mint hogy az edző a posztján játszatja a játékosokat vagy mennyire tüzeli fel őket egy rangadóra”

    Ezek sportszakmai kérdések, amik sokkal jobban kicsapják a biztosítékot egy szurkolónál, mint a gazdasági háttér menedzselése, mert minden szurkoló elégedettségét azt tölti ki, amit a pályán lát.
    Korábban Wenger többször lenyilatkozta, hogy egy csapat nem csak súlyos font milliók elköltésével fejlődhet, sok-sok belefektetett munkával elérheti a kívánt minőséget. Többen is leírták már, én is korábban, ez az keret többre lenne hivatott megfelelő menedzseléssel. Ennek a munkának az elvégzésére viszont az Öreg már nem alkalmas.
    Szóval ha valamiért szapulni lehet a klubvezetést az egyetlen egy dolog, Wenger szerződéshosszabbítása, amiről sokan azt gondolták megoldás lehet majd, de csak újabb kérdéseket szült, és lehet egyfajta láncreakciót indít el, ami Arsenal hanyatlását jelentheti hosszabb rövidebb távra.

    • ZERO_L

      most erre mit írjak, hogy hülye az átlag szurkoló?

      attól mert a sportszakmai kérdések a pofánkba világítanak, nem árt a háttérre is odafigyelni, mert ha tényleg talicskával tolják ki a pénzt a klubból ahogy páran ezt próbálják híresztelni, akkor nem vagyunk más mint egy malacpersely amit időnkét feltörnek, ebben a helyzetben meg Pep mint nagy filozófussal sem jutnánk bajnoki aranyhoz

  • BVick

    Mikor lesz Papa press conf? Csutortokon?
    Asszem azt meghallgatnam eloben 🙂

  • Gordon Cole

    Ornstein osszefoglaloja az ablakrol. Nem sok ujat mond, ami talan erdekes, az az Ox-rol szolo resz meg az, hogy Wenger az utolso napokban fontolgatta egy CM igazolasat, de mar tul keso volt (ki gondolta volna). A kotelezo PR reszekent elmondja, hogy a klub elegedett az ablakkal es cel a PL gyozelem.

    https://twitter.com/bbcsport_david/status/904618820073132032

    • Woolwich

      “Apparently the leftover funds will be used to safeguard Arsenal going forward – in other words, boost the budget for the next two windows.”

      Én értem, hogy takarékoskodunk, hogy több pénzünk legyen később. De Wenger elvileg pont abban reménykedik, hogy egy sikeres szezon után Özil és Sanchez is aláír majd. Ha tényleg hisz ebben nem lett volna jobb most venni valakit ebből a pénzből, pláne, hogy még quality is volt a piacon?

      • changemynamekukac

        átsiklottál egy fontos mondandó felett:
        Arsenal’s stated aim to win the PL

        • Woolwich

          Na ja, de azt nem mondták melyik évben.

          • Definitely Maybe

            Nem 2017-re igerte Wenger? Meg van tobb mint 3 honapja.

          • white__widow

            de 😀

    • changemynamekukac

      azért ez is logic…. Giroud mehet, de ő maradni akar. Perezt kéri, hogy mehessen el, de neki meg az van mondva, hogy maradjon, mert megy Giroud. De ő nem akar menni, és ennek megértéséhez kell 3 forduló és deadline day,mire elengedjük… hát szép.

      Mustfai aki azért korábban sem nyerte agyon magát, idejön és egy év alatt disappointed lesz a szezon miatt, hát beszarok. 😀

      Ha Lemar key target, akkor miért 30 millióval nyitunk? Tényleg érdekel.

      Özil részhez bonusz Iantól.
      https://www.youtube.com/watch?v=5ODQAczyVYk

      Wenger stunned Ox miatt? Papa mégis mennyire vesztetted el a realitással a kapcsolatod? Talán pénzen felül akarhatnak valamit az emberek, akik távoznak a kezed alól? És kiakadt ezen, mikor négyszemközt közölte a Papaával, hogy sorry én el? 😀 popcornnal kellett volna menni a kanapéra nézni a mozit.

      Arsenal’s stated aim to win the PL… ok. De nem szólhatok, azt nem mondta, hogy title contender, csak hogy meg kjell nyerni a PL-t.

      Tulajos rész megint fasza

      • Woolwich

        Elég jó lehet most a hangulat az öltözőben:
        Sanchez, Özil: lejár a szerződésük, valószínűleg nem hosszabbítanak.
        Giroud, Elneny: közel álltak ahhoz, hogy eligazoljanak és el is engedtük volna őket.
        Chambers, Wilshere: Wenger eladta volna őket, végül maradtak.
        Bellerin, Mustafi: menni akartak, de nem engedtük őket.

        • changemynamekukac

          Ok, ha Lufi erre van, majd válaszol, de ha Bellerín ennyire ment volna, és a PSG is szarban volt, mert el kellett volna adni játékos, és a Barca is vitte volna, akkor egy Bellerín-Aurier cserét miért nem ejt meg az öreg? Bellerín is örökre itt fog maradni az FA kupákkal kirakott vitrin mellett?

          • ZERO_L

            szakadj már le Aurier-ről, vállalhatatlan az az ember…

          • changemynamekukac

            tőlem maga lehet az ördög is, meg agyatlan hülye, ha a mezben megszakad és jó teljesítményt nyom. Giroud az asszony mellett baszott, nekem az a vállalhatatlan, aztán mégis mindenki szopkodja a pöcsét.

          • ZERO_L

            gratulálok, tényleg egy kalap alá lehet venni a kettőt

          • changemynamekukac

            azon elgondolkoztál-e már, hogy amit te nem gondolsz gáznak, az másnak az, és vica versa?

          • ZERO_L

            és te azon, hogy semmi összefüggés nincs a mondandóidban?

            jössz ezzel az ” az számít hogyan játszik a pályán” szöveggel, szerinted melyik játékossal lesz/lehet több gond, akár a pályán akár az öltözőben, aki NYÍLTAN LEBUZIZZA AZ EDZŐJÉT vagy az aki esetleg félrekurt egyszer

            nem érdekel ha nem értesz egyet azzal, amit gondolok, de talán ha egyszer értelmesen, életszerűen tudnál érvelni a gondolataid mellett akkor talán komolyan is lehetne venni a véleményedet

          • changemynamekukac

            tehát azt mondod, hogy azért mert lebuzizza az edzőjét már nem is képes normális teljesítményt letenni az asztalra? Ezt hogyan hoztad ki? Ennyi erővel tényleg Gibbó tökéletes játékos volt, nem mond semmi rosszat, csöndben elült a padon, gond nem volt vele. Az más kérdés, hogy mint focista mire képes, de legalább tartotta a száját, ezt is becsülni kell.
            Ha a pályán szar a teljesítmény, akkor elő lehet venni. Ha nem, akkor tökmindegy hogy buzizik-e vagy sem. Edző lebassza a tarcsiba, ha nem tetszik a képe és addig ott marad, míg térden vissza nem könyörgi magát.

          • ZERO_L

            pont ez a baj veled, alapvető dolgokat kell elmagyarázni neked

            igen, ha ennyire semmibe nézi az edzőjét akkor a pályán se lehet számítani, hogy az utasításait követi…
            hát persze, szar meccse van lebasszák a tarcsiba, remek ezért kellene feladnunk Bellerint akivel most hosszabbítottunk 6 évre, és te ezeket frankón komolyan elhiszed, hogy mekkora jó move-ok lennének

            komoly gondok vannak a klubvezetésben, de azért ilyenkor mindig megnyugtat a tudat, hogy lehet sokkal rosszabb is

          • changemynamekukac

            ez néha jó, mert olyan kérdésekre keresem a választ, hogy

            ha Wenger mindenes a klubnál, akkor miért nem tudja
            1) rendbehozni az orvosi szobát
            2) sokadszorra nem elbaszni az átigazolási időszakot
            3) felkészíteni a csapatát úgy hogy ne minden évben legyen 4-5 gólós picsázás a részünkre.

            Tényleg jó kérdések, és minden évben előjönnek. Valahogy azt gondolná az ember, hogy ennek következménye van (dádá board) esetleg ez a makacs f*sz talán tanul a hibájából, de nem, így vissza kell kanyarodni azon alapvető kérdéskörhöz, hogy hogyan lehetséges ez?

            Wenger milyen utasításokat az az embereknek? Komolyan kérdezem. Nálunk nincsen taktikailag kimérve minden, mint mikor Gerazoli nyiltakozott, hogy minden mozgása kamera alatt van, és megmondják neki, hogy rossz helyen áll, 5 méterrel kéne előrébb lennie. És azért egy Fulham-Wba nem egy Klopp-Pep-Pöcs-Conte szint. Nem. Nálunk felmész, és megoldod. Max azzal nyúlok bele a meccsbe, ha már a kezdőt elbasztam, hogy cserélek, talán még időben. Vagy olyan taktikai utasításokra gondolsz, hogy ne lőj távolról?

            Igen frankón elhiszem, ha spúr az öreg, akkor pénzt akar valahogy kreálni. Jackkel bukott 35 milliót, hogy nem vitte el a City, most Sanchezzel 60at. És még mielőtt mondod, hogy anno én mondtam, hogy meg kell tartani, mert BL és többet veszítünk, mint nyerünk: igen igazad van. Azzal nem számoltam, hogy milyen wtf hülye napot nyom, hogy elengedné Sanchezt, nyom 92 milliós ajánlatot Lemarért, majd beszakad az egész. Ha azt mondja, hogy tökmindegy mit csinálsz, inkább nem látok belőled pénzt, leszek tökös 19re húzom a lapot, de velünk maradsz, akkor az tiszta sor, neki is játékosnak is. De ilyen utolsó napot, hogy elhúzom az orrod előtt a mézesmadzagot, majd rávágom a fejedre a kalitkát… várjuk meg a chilei hogyan és milyen kedvvel jön vissza hozzánk.

    • Mr. Dhoan

      Ha Papa azt mondta PL-t nyerünk, akkor az úgy is van!

      • Gordon Cole

        A picsogoknak meg azt uzeni, hogy shut up and support the team!

        https://twitter.com/beINSPORTS/status/904637331159867395

        • changemynamekukac

          menne a support papa, elég lenne 5 meccs sorozatban, amit nyerünk gond nélkül, és elkussolnának lassan a hangok. Ha ez nem 5, hanem 10 meccses győzelmi sorozat lenne, akkor sorban levesz a legnagyobb outos is. Lásd BR-t, vagy Contét hogyan körbeszopkodták 14 tavaszán, vagy tavaly télen. Sajnos a believe nincs megy, és ez a te sarad.

    • titok84

      Szerintem szörnyű ezt olvasni. Parasztvakítás.

    • pataKi[ng]_49

      Lehet,hogy most szar, sőt biztos, és én is elnéztem volna még 1-2 igazolást, főleg cm posztra, + egy Lemar-t, de valahogy úgy érzem,hogy ez a gondolkodás ami a klubnál van (ezen a téren) még mindig jobb mint pl. a citynél, ahol hozzák a drágábbnál drágább játékosokat,minden évben 4-5 nagy nevet, de valahogy az a csapat olyan szinten semleges, mindig átalakuló a számomra, hogy mintha nem is lenne identitásuk és saját stílusuk,nem váltanak ki semmilyen érzést belőlem. Nálunk ez másképp van, mi most úgymond próbáljuk összecsiszolni a csapatot, és egy olyan belső kört létrehozni amire aztán majd lehet építeni komolyabb átigazolásokkal,legalábbis Wengerből én ezt nézem ki, aztán lehet,hogy csak a vezetőség kapzsisága plusz Wenger tutyimutyisága áll emögött, sőtt biztos ennek is van köze hozzá. A Liverpool elleni meccs után látszódott a csapaton,hogy valami nagyon nincs rendben az öltözőben sem, az akarattal és a küzdéssel sem. Ezért örülnék még ha azok a játékosok akik tényleg nem is akarnak igazából itt játszani elmennének minél előbb, mert akármilyen jók (lásd Sanchez) ha igaz,hogy nem akar már itt focizni akkor az csak bomlasztani fog és hiába tartottuk meg őt gyakorlatilag.(bár remélem előveszi a profi hozzáállását és odabasz idén is ) Ezért is örülök,hogy elment oxlade, ilyen játékosokra nincs szükségünk, és én sem vagyok elégedett az átigazolási ablak lezárta után, de azért közel sem olyan rossz a helyzet,jött egy Lacazette és egy Kolasinac – mindkettejük be fog válni ez egészen biztos, erős keretünk van, ne adjuk fel. (Az edző kérdést direkt nem akartam most belekeverni, csak az átigazolásokról írtam le a véleményem)

  • ZERO_L
    • Woolwich

      Nem is tudom mi lepett meg jobban: az, hogy ellőtte, vagy az, hogy kaput talált?
      Ilyet piros mezben is csinálhat majd hétvégén.

      • titok84

        Szép volt, de azért lesnek is beinthették volna…

        • ZERO_L

          Ha les lett volna biztos beintik 🙃

  • Gordon Cole

    Wenger szenvedelyesen kiallt a januari atigazolasi ablak eltorlese mellett. Elvileg ezzel egyet is lehet erteni, de a klub/keret jelenlegi helyzetere vetitve a javaslatat, csak egy ujabb kifogaskeresesnek tunik az egesz.

    https://twitter.com/beINSPORTS/status/904988136144588800

    • white__widow

      ha wengeren múlna a nyárit is eltöröltetné

      • titok84

        Már eltörölte…

    • BVick

      Evek ota mondja, es van igazsaga.

      Ugyanugy ahogy annak hogy transfer window szezon elso napjan zarjon – amibol nyilvan mi profitalnank a legtobbet, nem a 3ik fordulo utan indulna szamunkra a bajnoksag most mar gyakorlatilag menetrendszeruen ugye (nyilvan nem fughetlenul attol hogy a Papa mindent maga csinal, es nem lehet mindenhol ott a fokusz).

      • Gordon Cole

        Persze, van igazsaga, a nyari ablak 1. fordulo elotti bezarasarol szolo javaslat napirenden is van. A januari ablak teljes eltorlese szerintem arnyaltabb kerdes, mi is sokszor voltunk olyan helyzetben, amikor serulesek miatt veszigazolasra/kolcsonre volt szukseg.

        Csak tudod, ez olyan, mint amikor az away goals szabaly eltorleset javasolta a BL-ben, miutan kiestunk a Monaco ellen. Most felremenedzseltuk a Sanchez szitut (among others) es a Papa be van tojva, hogy januarban visszajon erte a City egy ajanlattal vagy PL-en kivuli klubokkal targyal majd eloszerzodesrol. Ezutan minimum vicces agalni az ellen, hogy a januari ablak bizonytalansagot okoz nehany jatekosnal, mert ezt foleg magunknak koszonhetjuk.

        • BVick

          Nope. Pont ez volt a kommentem lenyege, hogy EVEK ota mondja ezt, nem most Sancho ugyeben kezdte el – es igen, nyilvan ki lesznek majd forgatva eziranyba a szavai.

          Btw – nekunk csak jol jonne ha valoban letennenek erte egy 30as ajanlatot januarban, meg mindig mondhatjuk hogy no thanks, vagy megfinanszirozhat valami komoly beruhazast (OK, biliben a kezem), es elengedjuk mert mar utcahosszal megyunk a bajnoksagban 😉

          • changemynamekukac

            Ha utcahosszal megyünk a bajnokságban, akkor miért menne el? Az a gondja, hogy mióta itt van, sosem mentünk utcahosszal a bajnokságban, és menne oda, ahol elhiszi, hogy utcahosszal mehet a bajnokságban, és a foci nem görcsös akarás lesz, meg hátrányledolgozás folyamatosan, mivel valami balfasz rosszul szerel, eladja középpályán a labdát már sokadszorra, hanem grundos élvezet a legfelsőbb szinten, jó fizetésért. Bár lehet hogy rossz emberismerő vagyok, és túl sok logikát nézek bele, egy chilie gettóból származó, nem gondolkozik ilyen racionálisan.

            A nyári egy hónap, téli egy hónapnak több értelmét látom, így távolról laikusként, mint a nyári két hónap, télen semminek. Igen az az igazi, ha nyáron együtt tud készülni a keret, és az a keret nem bomlik meg egész évben. De egyrészt télen mi ritkán igazoltunk jól, másrészt legtöbbször a szükség vitte rá az öreget, hogy akkor menjen valakiért. Igen van hogy mi jövünk ki rosszul belőle, pl most Sancho deal esetén, de ugyanakkor az is igaz, ha rosszul adunk valami ifit kölcsön, akkor beleragadna a szarba egy teljes évre. Márpedig, hogy rossz helyre adjuk kölcsön és alig játszik, az azért jellemző ránk.

          • BVick

            Humor akart lenni (pedig meg mosolygos jelecske is volt), nem fogunk utcahosszal vezetni januarban semmit, folosleges azt a szitut elemezni.

            Teli 1 honap

  • white__widow

    a szarufák feletti hőszigetelés rétegrendje után kutatva szembe jött velem a “Sead Kolašinac Is Arsenal’s August Player of the Month”, de akkor miért kellett padra tenni

    • Gordon Cole

      Szakmai dontes volt. Oxot meg akartuk gyozni, hogy rosszul dontott, Hectorban meg ott a DNS.

      Ox azert hianyozni fog.

      https://twitter.com/RobRedmond10/status/904786683027128324
      https://twitter.com/YankeeGunner/status/904802896159629312

      • white__widow

        igazából nem meglepő, sosem volt jó befejező, de a poolban sztem atom lesz amikor játszik, vagy nem – azt sem tudom melyiknek örülnék jobban

        • BVick

          Nem tudom tud-e meg fejlodni az utolso donteshozatal es kivitelezes teren. Ha minden kurvafasza lenne a klub korul en tudnek neki orulni hogy megy, nem nevelunk ki ujabb TOt, mert szerintem Wenger alatt az lenne.

          Ami zavar az az hogy semmi nem kurvafasza, es nem mi kuldtuk hanem o akart menni (jeez). A vegeredmeny jo, csak az ut nem ahogy eljutottunk oda.

          • white__widow

            kloppnak elég faék focija van, ha csak annyit sikerül beleverni az ostoba fejébe h passzoljon a befejezések helyett már jó lesz, de semmivel sem rosszabb mint mondjunk sztörling. És igen, van üzenete annak h mínusz 60k/w és futni kell, sokat, meg küzdeni h beférj, mint 180-ért alibizni nálunk a kispadon, ez az irány (jó, ez túlzás, mert egyelőre elszigetelt esetről van szó) mondjuk engem is zavar a klub felé, de ugyanezt becsülöm ox-ban

          • Sterling amúgy jóval sokoldalúbb és intelligensebb (mármint játékintelligenciát tekintve), mint Ox. Csak Pepnél a vonalszélső szerep jutott neki, de korábban a Poolban 10-es és false 9 is volt, és nem is tolta rosszul.

          • Balázs Kozó

            Csak üveglábú.

          • Mr. Dhoan

            Meghalna nálunk Sterling, tényleg nehezen tudnék belőle kinézni évi ~20 meccsnél többet.

        • penito

          wingback-ként szerintem nálunk is jó lett volna

        • Gordon Cole

          Benne van a pakliban (marmint az atom), de kerdes, milyen pozicioban tud megragadni. M. Cox szerint a wing-back szerepkor passzol legjobban a skillsetjehez, o azt varja, hogy CM-kent az ismert limitacioi miatt nehezebben tud ervenyesulni. Valoszinuleg Salah/Mane rotaciojakent johet leginkabb szoba.

          “He might well be suited to Jurgen Klopp’s overall system, however; an approach that is based around physicality, energy and sprinting forward whenever possible. That is, after all, Oxlade-Chamberlain’s natural rugby-style game. But there are few signs he possesses the required intelligence to play in the central midfield, and with Adam Lallana still to come back into contention for Klopp’s side to provide that creativity, and the brilliant Naby Keita set to arrive next summer and provide true all-round qualities, one can’t help feeling that Oxlade-Chamberlain will have to settle for a fringe role.”

          https://twitter.com/Zonal_Marking/status/903280469889908738

          • white__widow

            jaja ezt én is adom, de el tudom képzelni h előbb bontja meg a win-hend-can triót cmként, minthogy salah vagy mane helyére fúrja be magát, azaz ott tényleg max rotációs opcióként számolhat vele jörgen

        • titok84

          Túl sokat látta TO-t…

    • penito

      ott is egy építész?

      • white__widow

        Nem, csak építkezek és meg akarom érteni a mithogyant

        • penito

          ha van kérdés, szóljá’

          • white__widow

            Thx

  • changemynamekukac

    hát nem tudom… ha szarul állunk a tabellán, főleg a kedvenc novemberünk után, akkor majd pénzzel motiválunk? Átesünk a ló túloldalára. Az Fa kupa után kellett volna ezt gyorsan lerendezni nyáron akivel lehet. Ha nincs sikerélmény, meg amitől elhomályosul a gondolkodás, akkor mivel hatunk rájuk? Ok lehet hogy ők is úgy gondolták, hogy ez az Fa kupa, olyan mint halottnak a csók, viszont akkor meg megint ott vagyunk, ahol a part szakad. Özilékről azt írják, hogy 280k/hét körüli ajánlatot dobtak vissza. (anyám… valaki egész életében nem keres ennyi pénzt, jelen állapot szerint 93 millió/hét)

    http://www.telegraph.co.uk/football/2017/09/04/arsenal-plan-contract-talks-key-players-aim-avoid-another-unsettling/

  • Woolwich

    EL keret:

    Kapusok:
    David Ospina, Petr Cech, Deyan Iliev, Matt Macey, Ryan Huddart, Hugo Keto.

    Védők:
    Mathieu Debuchy, Per Mertesacker, Laurent Koscielny, Rob Holding, Nacho Monreal, Shkodran Mustafi, Calum Chambers, Hector Bellerin, Sead Kolasinac, Toljai Bola, Chiori Johnson, Tafari Moore.

    Középpályások:
    Aaron Ramsey, Jack Wilshere, Mesut Ozil, Granit Xhaka, Ainsley Maitland-Niles, Francis Coquelin, Mohamed Elneny, Krystian Bielik, Jeff Reine-Adelaide, Charlie Gilmour, Marcus McGuane, Reiss Nelson, Ben Sheaf, Joe Willock.

    Támadók:
    Alexis Sanchez, Alexandre Lacazette, Olivier Giroud, Theo Walcott, Danny Welbeck, Chuba Akpom, Josh Dasilva, Alex Iwobi, Aaron Eyoma, Edward Nketiah.

  • ZERO_L

    Alexisről olyan hírek jöttek, hogy sérült, most mégis kezd
    vagy kamu volt vagy sérülten játszik

    https://twitter.com/LaRoja/status/905141430724829184

    • les 400 coups

      van jó streamed ?

    • changemynamekukac

      vagy csak kellett volna mindenképpen a pont, hogy legyen esély kijutni a VB-re? Utolsó körben a brazilokkal játszanak idegenben. Most meg úgy állnak, hogy még a pótselejtezős helyen sincsenek. Úgy értékelték, hogy inkább a magaslati levegőn próbálják meg behúzni a meccset, mint az eddig csak egy meccset bukó brazilokkal szemben.
      Bónuszkérdés: a Paraguay elleni lézengésben és vereségben mennyire volt benne az, hogy előtte pár órával tudta meg, hogy nem mehet el mégsem a csapattól, mert balfaszkodtak igazolni helyette valakit? Ezért lesz-e benne neheztelés, ha mondjuk az az egy-három pont hiányozna a végén? Ezért nem kell a mézesmadzagot húzogatni, meg bizonytalanságban tartani a játékost, mert kihat a teljesítményre (meg az is, ha nem meccsfitt). Bár mintha ez ismerős lenne tavaszról.

      http://www.espnfc.com/arsenal/story/3196756/alexis-sanchez-will-have-problems-at-arsenal-after-failed-transfer-ex-coach

  • dunnohu

    Meghalt ma valaki nemzetközileg híres?

    • changemynamekukac

      általában egy héten belül szokott

      • BVick

        Lassan kiderul hogy semmi nem a regi

  • white__widow
    • Bill F Murray

      kurvaélet hogy mindig a legszimpatikusabb játékosok robbannak le (eduardo, rosicky, most cazorla)

      • ZERO_L

        még Diaby-t is idevenném

        • Bill F Murray

          igen, akár ő is, mondjuk rémlik valami bunyó u-s francia edzőtáborban, mentségére legyen mondva, hogy asszem Ben afra-t ütötte le

      • pataKi[ng]_49

        Santi létfontosságú lenne most nekünk :/

      • Bálint

        Walcott

  • ZERO_L
  • Bill F Murray

    Ox:
    Even as a neutral watching him last season, you [could see]
    he’s a really interesting character and someone that seems very
    inspiring for people that aren’t even involved in the club. Watching
    him, [you see] his passion and how much he cares about the game,” he told Liverpool’s official website.

    “The thing that stood out for me was his relationship with
    the players, how close he seems to bond with the players on and off the
    field. That’s massive and it’s definitely a big plus when you’re looking
    to progress, having that relationship with the manager, that definitely
    helps.”

    ezt mantrázom már évek óta, szüksége van a játékosoknak arra a pluszra amit a Professzor nem tud megadni. Ranieri, Klopp, Conte, Guardiola, de még Mou is képes fanatizálni a játékosokat, elérni, hogy higgyenek neki akkor is amikor nem úgy áll a helyzet ahogy eltervezték. Pár hete Cech ordíbálta le a csapattársai fejét az öltözőben, Wengertől ezt hiába várná bárki is, de olyan jelenetre sem emlékszem hogy átölelt volna egy játékost meccs után. Őszíntén nekem ez hiányzik talán legjobban az Arsenal edzőjétől, hogy lelkesedni tudjak érte. Úgy tűnik nem csak szurkolóknak, hanem a játékosoknak is.

    • Mr. Dhoan

      De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.

      • changemynamekukac

        ok, de ez a problem… nem mondta senki, hogy papa 10-15 éve nem volt elit, azon megy a mantra, hogy most nem elit, és baromira nem látszik, hogy közeledne hozzá, dolgozná le a hátrányt azokon a kritikus területeken (akár motiváció, akár taktika, akár igazolások (pozitív transfer ablak), akár más unalomig ismételt dolog), amivel vissza lehetne vezetni a csapatot a közvetlen élmezőnybe

        Nem a papa hozza be utóbbi 3 év alapján a csapatot a 4-be, illetve 5.nek, hanem egy-egy személy klasszisa szezon egészét tekintve. Most Özil assistjai vagy Sanchez góljai, Cech védései, hogy a seggünk meglegyen, Kos szerelése vagy micsoda. Ha egy ember kiesik, az alapkezdőből akkor nagyban csökken bárki ellen is a 3 pont begyűjtésének valószínűsége. Ha csapatként funkcionálnánk, akkor nem lenne ilyen. Lásd Cou kiesett Poolból és mégis valahogy eldöcög a szekér. Nálunk kiesik Cazorla és 2 hónapra megáll az élet, mire az öreg kitalálja, hogy hogyan is kellene pótolni, hogy ne érződjön a hiány.

        • Mr. Dhoan

          De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja.De ez régen benne volt azért a Papában is, ~10 xy éve… aztán megöregedett, vagy hímvesszőm tudja. 😀

          • changemynamekukac

            örülök hogy indirekt módon kijött belőle egy out

          • Mr. Dhoan

            Gibbs eladása az utolsó csepp volt a medencében… :v

  • pataKi[ng]_49
    • Balázs Kozó

      Figyi, a csaj tíz üzit küldött, most màr kezdj vele valamit 🙂

      • pataKi[ng]_49

        Jaa, ő a barátnőm, tegnap voltunk 6 hónaposak és én elfelejtettem..jöttek is az üzenetek egyből, de már megbékélt 🙂

        • Balázs Kozó

          Ömm…6 hónap?..Azt ünnepelni kell? Furcsák vagytok ti, fiatalok 😀

          • pataKi[ng]_49

            Na igen, én is így fogom fel, de hát nem örült neki,hogy nem volt eszembe,22 vagyok nem vagyok már annyira fiatal, de a barátnőm az.
            Arsenal meccset viszont sose felejtek el, egy időpontot sem, lehet ezért esik neki rosszul 😀

          • Attila Balla

            Oké, de azt még te sem tartod észbe, hogy ma 6 hónapos a Papa utolsó BL meccse igényes bajor szervírozással az Emiratesben. Na, ugye, hogy nem?

          • pataKi[ng]_49

            Igazad van, de szerintem az nem gond ha nem emlékszek arra,hogy torkunk szakadtából szoptunk ki 😀

        • BVick

          En a 6ik hazassagi evfordulonkkal jartam igy. Az utan nem jottek uzenetek egy darabig.

  • Balázs Kozó

    Csàncsi új (nem a picsogós) insta bejegyzése igen sokat mond.. Nem lehet nem szeretni ezt az embert!

  • Balázs Kozó

    Csàncsi új (nem a picsogós) insta bejegyzése igen sokat mond.. Nem lehet nem szeretni ezt az embert! https://uploads.disquscdn.com/images/e2519719fcea0af789648bd37783413a642d88d25beb44017c112ade84187c3b.jpg

  • changemynamekukac

    Ornstein and summer, podcast, egy óra
    https://arseblog.com/2017/09/episode-439-know-summer

    Zeronak ajánlva egy mondat belőle:
    https://twitter.com/afcstuff/status/905513527145885696

  • Woolwich

    Na megvolt a Bournemouth előtti press conference is.
    Wenger egész jókedvűen tudott beszélni akár az átigazolásokról, akár a bajnoki rajtunkról.
    Érdekes volt meghallgatni az Ornsteines podcast után.
    http://www.mirror.co.uk/sport/football/news/arsene-wenger-press-conference-full-11125878

  • pataKi[ng]_49

    Ki elé kell letérdeljek,hogy kapjak egy ilyen pólót ingyen? Nagyon extra

    http://knows.hu/webshop/knows-clothing/invincibles-grey/?attribute_pa_meretek=m

  • changemynamekukac

    talán nem a VB évében kéne élesben kipróbálni, hogy ez milyen, de ők tudják

    https://twitter.com/SkySportsNews/status/905782391247175680

    lehet találgatni, hogy papa hogyan fogja keverni a zsugát -1 hónappal.

    • Frimpong

      Papa volt ennek a fő szekértolója

      • changemynamekukac

        meghallgatva Ornstein storyjait, nem sok jóra számítok

        • titok84

          Szerintem meg tök mindegy, nem ezen múlt most sem.

  • Frimpong
    • BVick

      Mondja ezt a suttyo a szarnyalo Leicester-bol

  • Bill F Murray

    Times:
    Arsene Wenger will finally tell his Arsenal players today
    that their performance in the humiliating defeat by Liverpool before
    the international break was unacceptable.

    The Arsenal manager has not had the opportunity to speak
    to his squad since their 4-0 defeat at Anfield 12 days ago. Wenger said
    little to his players in the immediate aftermath of the match, as is
    normal for him after any loss, but he will make it clear that their
    performance was not good enough.

    ok.

  • Balázs Kozó

    Elértétek, hogy pont a Knows-alatt érezzem egy kalap szarnak magam, amiért lelkesedni merek a csapatért. Vagy hogy szurkolni merek nekik. Soha nem gondoltam volna, hogy pont ezt a közeget, ezt a komment mezőt kell majd a community miatt ignorálnom. S mégis. Most is tanultam valamit.

    • pataKi[ng]_49

      Mi történt?

      • Balázs Kozó

        Olvasd el az elmúlt pár hét bejegyzéseit. Kirakok EGY jó képet Sanchezről, s dübörög a métely.

        • pataKi[ng]_49

          Most mindenki csalódott, a csapat nagy mélységeket él át, a szurkolóknál betelt a pohár,és itt is sok mindenkinek. Nehéz pozitívnak lenni , vagy inkább könnyebb negatívnak, de hidd el holnap minden (épp elméjű) szurkoló szorítani fog a csapatért úgy mint te!

    • titok84

      Nem a csapattal van a baj, hanem a vezetéssel. És hogy hülyének nézik a szurkolókat.

    • changemynamekukac

      ez most kbre olyan, mint mikor Vitya kikéri magának, hogy megbántották a magyarokat kollektíve, mind a 15 milliót, mert kisajátította ezt a taget, vagy mikor külföldön nagy boci szemekkel néznek az emberre, hogy normális, nem idegengyűlölő, mert ilyen miniszterelnöke van.
      Papa mellett nehéz érvényesülni, látni, hogy más mire lehetne képes. Én is szurkolok minden évben a csapatnak, nem kívánom a földbeállás, de azt is már régen felfogtam, hogy Wengertől sok mindent ne várjon se a csapat, se a szurkoló. Ettől még szoríthatsz, én is azt csinálom, de csodát nem is várok. 70-75 pont, aztán hogy ez mire elég az a többiektől függ.

    • white__widow

      én ígérem melléd állok ha megint lesz némi fodbal pornó és tényleg leszarom hányadikak vagyunk, mit nyerünk, stb. Viszont ameddig ez a fos játék párosul ezzel a beleszarok attitűddel, addig csak nem baj ha nem mindenki tapsol hozzá és most tényleg baszogatni akarlak

  • ZERO_L
  • pataKi[ng]_49
    • Bill F Murray

      Daily Starra hivatkozó Goal.com cikkről van szó baz 😀

      • pataKi[ng]_49

        nem is mondtam,hogy tuti igaz, csak kérdezem van e rá esély,hogy legyen benne ráció.

        http://www.90min.com/posts/5509841-arsenal-agree-100m-january-deal-in-principle-for-world-class-star?a_aid=35745

        • Bill F Murray

          nem hiszem hogy job reputációja lenne a 90min-nek, de ez is daily starra hivatkozik 😀
          A lényeg, hogy még ha a skysports is hozná le, semennyire nem emelkedne meg a pulzusom, fél év alatt sok minden történhet, ráadásul ITK emberek mondták azt hogy Lemar állította meg az Arsenalba igazolását, szval most akkor mi változott 1 hét alatt azóta?

  • jimboy

    nem olyan rég volt itt téma, hogy mit adott hozzá Wenger munkássága az Arsenal focijához. Hát Adams szerint a védekezéshez lófaszt se.

    “But did he teach me anything? No. Did he teach me how to defend? No. He didn’t teach Nigel [Winterburn], Dicko [Lee Dixon], he didn’t teach Bouldy [Steve Bould] or Dave Seaman.”

    • white__widow

      wenger munkássága olyan játékosokat és játékot adott az arsenál focijához, mint pl campbell, pires, toure, anelka, viera, overmars vagy henry… Én is úgy látom, h most wengernek menni kéne – nem mintha az egész mostani állapot az ő sara lenne – de elvitatni tőle h kurvajó, sőt a legjobb focit nyomatta évekig, beleértve a játék minden elemét szerintem hülyeség. Arról nem is beszélve, h a védekezést leszűkíteni pusztán a védőkre teljesen értelmetlen

      • titok84

        Egyetértek.

      • white__widow

        Ez egy olyan komment, mint aki napok óta nem írt semmit és most valami okosat nagyon akart/kellett írni – kár érte

  • Bill F Murray

    Guardiola:
    “When we started to speak with Arsenal in the last days, they wanted to make a swap with Raz [Raheem Sterling].

    “They talked to me and I said ‘no chance. zero chance. Not one per cent chance we will swap Raz because i trust a lot in him’.

    “Twenty-two years old, English player, there is a lot of room to improve.”

    Tényleg akartuk sterlinget beszarok 😀

  • Woolwich
  • ZERO_L

    https://twitter.com/arsenal/status/906216312027967488

    Nelson szabadrugasbol neg us szerezte a vezetest

  • ZERO_L
    • titok84

      Ezt odatette….

  • Bálint

    Előbb lett kapus, mint wingback
    https://www.youtube.com/watch?v=ryROQ-IRKFg

    • Woolwich

      Wenger még vagy már nem volt kint a pályán, hogy Giroudék a 20 méterről lövöldöznek?

  • Trollséne

    van új (próbáltam valami vicceset kitalálni, de sajnos nem sikerült, szóval ez most még nihiles)
    http://knows.hu/nincs-uj-a-nap-alatt-arsenal-bournemouth/