Üdvözöljük a valóságban! (Manchester City – Arsenal 2-1)

Van amikor egy meccs végeredménye egy atomvillanás tisztaságával mutatja meg számunkra, hogy valami nagyon nincs rendben. Azonban előfordulnak olyan esetek, ahol a végeredmény közel sem reflektál kellőképpen arra, hogy mekkora zűrzavar, káosz, és elképzelés nélküli produktumot kellett végignéznünk. A tegnapi Manchester City elleni meccs az utóbbi kategóriába tartozik. A 2-1-es végeredmény akár egy szoros meccs képét is mutathatná, de aki valóban leült megnézni a Premier League hétvégi rangadóját, annak világos volt – különösen a második félidőben -, hogy a vesztes csapat csúnyán a földbe lett döngölve.

Pep Guardiola nem kevés kritikával kellett szembenézzen az elmúlt hetekben. A Leicester City elleni vereség csak a hab volt a tortán, a csapata hullámzó teljesítménye és a kiváló kezdés után az egyre zavarosabb taktikai elképzeléseit félre kellett tennie, és a kulcsembereit nélkülöző City a szezon elején is látott 4-1-4-1-es felállásban lépett pályára, ahol a hiányzó kulcsemberek helyét Fernando, Yaya Touré, és hamis kilencesként Sterling vette át. Wenger természetesen semmi váratlant nem húzott a kezdőcsapat összeállítását illetően, egyedül Iwobi váltotta Oxlade-Chamberlaint, a középpálya megerősítésének érdekében.

Annak ellenére, hogy a lefújás után senki sincs aki megkérdőjelezné a Manchester City győzelmének jogosságát, Guardiola csapata egyáltalán nem nyújtott meggyőző teljesítményt az első félidőben. A letámadásuk ugyan többször is megzavarta az Arsenal labdakihozatalait, de ha a sárga mezes játékosok képesek voltak gyors egymásutánban 3-4 passzt végrehajtani, akkor máris hatalmas bejátszható üres területre tettek szert, és ugyanez igaz közvetlenül a labdaszerzés utáni szituációkra is. Így született meg az Arsenal vezető gólja is, ahol Cech kigurított labdája után Bellerin senkitől sem zavartatva vezethette a labdát métereken keresztül, hogy aztán egy egyszerű passzal hozza játékba a visszalépő Sanchezt, aki az idén már sokszor látott formula alapján hozta helyzetbe a helyére betörő Walcottot.

Alexis játéka messze kiemelkedett az Arsenal játékosai közül az első félidőben. Hét próbálkozásból öt sikeres cselt hajtott végre, és ezek által is az ő egyéni képességei jelentették a menekülést a City letámadása elől, amik után így nagyobb területet játszhatott be az Arsenal, és a félidő végéig Walcott még egyszer jó helyzetbe került (miután Sanchez mozgása pozíción kívülre sodorta Kolarovot), továbbá a City védelmének mindkét oldalán egyszer-egyszer jól kombináltak az Ágyúsok. A bal oldalon Iwobi gólját les miatt érvénytelenítették, a másikon pedig Özil és Alexis kényszerítője után menteni tudtak a City védői. A másik oldalon közvetlenül Walcott gólja után a beinduló De Bruyne mozgását nem sikerült lekövetni, a beadása után Sterling fejelt a kapu torkából mellé. Az ilyen beindulásokkal többször is meggyűlt a baja az Arsenal játékosainak, de az első félidőben ennél több igazán nagy helyzetet nem alakított ki a hazai csapat. Silva és De Bruyne ugyan néhányszor megtalálták az üres területet az Arsenal védelmi vonalai között, de összességében az Arsenal szervezetten védekezett, a játékuk pedig a veszélyes ellentámadás lehetőségét is magában rejtette.

Az első félidő az Arsenalnak állt, de a szünet után teljesen más sebességfokozatban kezdett el játszani a Manchester City. Labdavesztés után egy másodpercnyi előnyt sem adtak az Arsenal játékosainak, a labdás játékost egyszerre legalább ketten támadták, aminek az esetek nagy százalékában labdaszerzés lett az eredménye. Ráadásul Sané gyors gólja után mentálisan is a padlóra került a vendég csapat, és csak idő kérdése volt mikor fogja megfordítani a meccset a City.

A Manchester City által visszaszerzett labdák az első illetve második félidőben. A szünet után nem csak hogy sokkal többször sikerült labdát szerezniük az Arsenal térfelén, de mindezt veszélyesebb pozíciókban is érték el. Gegenpressing csúcsrajáratva.

Ami tehát késik, az nem múlik; sorozatos védelmi hibák után ( De Bruyne teljesen szabadon kapta a labdát bedobás után, Monreal nem a vonal felé terelte Sterlinget) megszerezte a vezetést a Manchester City. Nehéz persze elmenni a tény mellett, hogy mind Sané, mind pedig Sterling találatait lesállás előzte meg. Az első esetben még valóban sasszemre lett volna szüksége a partjelzőnek, hogy kiszúrja a dolgot, de másodjára David Silva egyértelmű lesállásnál próbált játékba avatkozni, és így annak ellenére, hogy nem akadályozta Cech-t a labda útjának követésében, maga a mozdulat megzavarta a kapust. Ennek ellenére a játék képe alapján az Arsenal valóban nem érdemelt semmit ezen a meccsen. A szünet után a Manchester City teljesen megsemmisítette a riválisát. Nem gólokkal, nem végtelen mennyiségű gólhelyzettel, de olyan magas szintű védekezéssel aminek hála az Arsenal játékosai még csak az ellenfél térfelére is alig tudtak eljutni. Az Ágyúsok csupán 20 sikeres passzt hajtottak végre a pálya utolsó harmadában, és egyetlen kulcspasszt számláltak, miközben a másik oldalon a zseniális Kevin De Bruyne pusztán egymaga 7 alkalommal hozta helyzetbe a társait.

A két csapat lövései a szünet után. Nem nehéz kitalálni a képek gazdáját…

Miközben a City épp megalázó fölényben futballozott az Arsenal ellen, Arséne Wenger kétszer változtatott önként a csapatán. Alex Oxlade-Chamberlain váltotta Alex Iwobit, majd Coquelin helyére beállt Olivier Giroud. Wenger próbálta támadóbbá változtatni a csapatát azzal, hogy a borzalmasan gyengén játszó védekező középpályása helyére egy labdával dinamikus játékost küld be, illetve Giroud révén sokkal direktebb lehetett volna az Arsenal játéka, Wenger azonban megfeledkezett arról, hogy valahogy szabadulni kellene a City nyomása alól. A személyek ugyan változtak a pályán, de a terv változatlan maradt. Már ha létezett egyáltalán olyan. Immár megszámlálhatatlanul sokadszor lehetünk szemtanúi annak, hogy az Arsenal teljesen ötlettelenül, és gyámoltalanul játszik olyan csapatok ellen, amelyeknek konkrét terve van arra, miként semlegesítsék Wenger csapatának játékát. Amíg a sokszor bármiféle különösebben kidolgozott taktika nélkül kiálló kis és középcsapatok ellen legtöbbször elég a játékosok egyéni képességeinek érvényesítése addig az olyan csapatok ellen, amelyek szisztematikusan taposnak rá az Arsenal tyúkszemére a Wenger féle terv tízből kilenc alkalommal csődöt mond. Néha ugyan egy jól működő alap sikert jelenthet, de amint komolyan alkalmazkodni kellene az ellenfélhez, és bele kell nyúlni a meccsbe, rendre Wenger húzza a rövidebbet. Így is jól lehet teljesíteni topszinten is, láthatjuk ezt Luis Enrique és Zinedine Zidane példáján. Nekik viszont jóformán minden poszton a világ legjobb játékosai állnak rendelkezésükre, míg Wenger sokszor a saját klasszisaiból is csak vér és veríték árán tudja kihozni a legtöbbet.

Az elmúlt hét eredményei valószínűleg most visszarántják az Arsenalt a valóságba. A számok alapján eddig is nyilvánvaló volt, hogy az Ágyúsok jócskán túlteljesítenek az idei szezonban. A 38 lőtt góllal ott vannak ugyan Európa elitjében, de a tény, hogy ezt a mennyiséget 80 kaput eltaláló lövésből sikerült elérni (ami csak a 7. helyre elég a bajnokságban) már jóval árnyaltabbá teszi a képet. Január végéig az Arsenal sorsolása igencsak kedvező, ami miatt akár néhány ponttal még sikerülhet is közelebb lopózni a Chelseahez, illetve tartani a lépést az élbollyal, de magának a játéknak a minősége, illetve hogy néhány kulcsjátékosunk már most fizikai és mentális állóképességének a határán van, közel sem azt vetíti elő, hogy az Arsenal szurkolóinak a szezon végén még mindig a bajnoki cím miatt kell majd izgulnia.