Tizenegy férfi

“Biztosan jobb lesz ez a csapat, ha visszatér Özil, és ha bekerül Xhaka. Jobb lesz ez a csapat, ha ott lesz a védelemben Koscielny, és a csatársorban Giroud.” Ezzel zártam a Liverpool elleni meccs elemzését, és alig egy hetet kellett várni, hogy mindezek beigazolódjanak. A védelem szinteket javult azzal, hogy Koscielny újra pályára lépett. Xhaka még kicsit rozsdás, de látszik, hogy megfelelő partnerrel az oldalán be fog válni. Özil pedig az utolsó 20 percben életet lehelt az addig jóformán csak nyomokban létező támadójátékunkba. Mégsem sikerült megnyerni a Leicester elleni meccset.

Tőlem aztán végképp távol áll a nosztalgikus buzulás, és a “régenmindenjobbvolt”, de ahogy már a legutóbbi meccs után is kifejtettem, Wenger a focit nem vonalzóval és szögmérővel játssza. Az elmúlt 20 évben többször is elhangzott a szájából, hogy számára az a legfontosabb, hogy a játékosai képesek legyenek az adott szituáció függvényében önálló döntéseket hozni, és egy laza szál mentén maguk számára alakítani a mérkőzéseket. 12 évvel ezelőtt az Arsenal azért tudott a világ egyik legjobb csapata lenni, mert Wenger összeválogatott és megadott egy keretet egy olyan játékosállománynak, amely csupa zseniből állt. Nyilvánvaló, hogy nem akarsz gúzsba kötni egy Bergkampot, Henryt vagy éppen Pirést. Viszont amikor Theo Walcott vagy Alex Oxlade-Chamberlain és Francis Coquelin játszik a csapatodban, már nem feltétlenül kell követni az egyéni döntés szabadságának elvét. Bárki számára egyértelműen látható volt, hogy amint Özil személyében beállt a csapat esze, egyszerűen változatosabb és lendületesebb lett a támadójátékunk, hiszen a német ösztönösen érzi, hogy hova kell mozognia, hol kell besegítenie, és mi a legjobb passzopció, amit választhat. A beállását megelőzően viszont szinte semmilyen kreativitást nem lehetett felfedezni az Arsenal játékában.

A kezdőcsapat összeállításánál Wenger két helyen hibázott. Először is újra a kezdőbe nevezte Francis Coquelint, ami egy teljesen indokolatlan döntés volt. Az Arsenal jelenlegi középpályás felhozatalán elnézve Coquelinnek kellene lennie az utolsó játékosnak, aki a pályára kerül. Ismerjük a francia pitbull erényeit, aki egy kiváló labdaszerző, és a számokat tekintve tegnap is parádés mérkőzést játszott. Viszont labdával még mindig olyan szinten limitált, hogy ha egyszer ott ül a padon Elneny, akkor egyszerűen adja magát, hogy ő kell a kezdőcsapatba. Xhaka és Elneny sem analfabéta a védekezéshez, ketten együtt lazán kiválthatják Coquelin számait, ráadásul a támadásépítés is gördülékenyebb lenne egy fokkal. Számomra furcsa azt látni, hogy az a Wenger, aki Mikel Artetából nagyon okosan egy mélységi irányítót faragott, most elképzelhetetlennek tartja, hogy ne nevezzen kezdőbe egy olyan játékost, akinek azon felül, hogy nagyon hatékonyan szerez labdát, nincs más, az átlagnál jobb képessége. Ha a wengeri elvek mentén gondolkodunk, és a játékosaim képessége és intelligenciája mentén határozzuk meg a játékot, akkor sokkal logikusabb egy olyan embert a kezdőcsapatba nevezni aki egyrészt technikailag képzettebb, másrészt játékintelligenciában is magasabb szintet képvisel. Továbbá Elneny sokkal hatékonyabban képes mélységből felérni a kapu elé, valamint nyomás alatt kombinálni, amire nagyon nagy szüksége lett volna az Arsenalnak.

A másik hiba pedig abból a kényszerhelyzetből adódott ismét, amibe Wenger önmagát kényszerítette bele. Alexis Sánchez középcsatárként egyszerűen nem működik. Wenger már többször is próbálta az előző két szezonban centerként alkalmaznia a chileit, de igazán csak egyszer, egy Hull City elleni FA kupa meccsen sikerült jól játszania ezen a poszton. Benne van a pakliban, hogy ha erre rászánnánk 5-10 meccset, akkor elkezdenének jönni középen is a jó meccsek Alexistől, de a klub egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy erre sor kerüljön. Hiába próbálja Wenger a sajtótájékoztatókon Suárezbe oltott Agüeróként eladni Sánchezt, ha egyszer ő akkor érzi jól magát, ha minél nagyobb szabadságot kap a pályán. Fáj kimondani, de még azzal is előrébb tartanánk, ha Walcott szerepelne középen. Egyrészt ő a szélen is hajlamos eltűnni, de így legalább Alexist nem vennénk ki a játékból. Tavaly sokszor jól működött, hogy Walcott az elmozgásaival csinált területet Alexis számára, most viszont valamiért úgy tűnik, hogy Walcottra ismét a szélen számít Wenger.

alexisreceived

Alexis hiába játszott papíron középcsatárt, alig kapott labdát a tizenhatoson belül és annak előterében.

Az Arsenal az első félidőben folyamatosan igyekezett túltölteni a bal oldalt, de végül csak a Leicester kezére sikerült játszani azzal, hogy Cazorla mellet Alexis is rendszeresen kihúzódott a szélre. Így Monrealt szinte rendszeresen figyelmen kívül hagyhatták a hazai védők, aki amint labdát kapott, két opcióból választhatott. Vagy betekeri középre a labdát, ahol nem volt érdemben megjátszható ember, vagy egy visszapasszal kezdődik minden elölről.

cqx66d7weaagqod

Xhakára támadásépítésben sok felelősség hárult, miközben az Arsenal jól láthatóan a bal oldalra helyezte a támadásai súlypontját, de a túl statikus támadójáték miatt ebből nem tudtak előnyt szerezni. Coquelin eközben teljesen súlytalan labdabirtoklás alatt.

A Leicester City az első félidőben látott mély védekezéshez képest a félidő után magasabbra tolta a védelmi vonalát, és már az első harmadban igyekezték zavarni az Arsenal labdakihozatalait. Ez szokás szerint többször is gondot okozott az Ágyúsoknak, de a védelem a múlt heti meccsel ellentétben jól állt a lábán. Ebben kulcsszerepe volt a visszatérő Laurent Koscielnynek, aki alig 1,5 hétnyi edzést követően valódi világklasszis teljesítményt tett le az asztalra. Végig magabiztos volt, helyezkedésben és döntéshozatalban pedig tökéletes. Mellette a tapasztalatlan Holding is sokkal magabiztosabbnak tűnt, és szintén jó meccset tudhat maga mögött. A mérkőzés végén jócskán kettészakadt a pálya, hiszen a meccs nagy részében tapasztalt biztonsági játéktól eltérően mindkét csapat elkezdett győzelemre törekedni. A középpályák megszűntek létezni, az Arsenal részéről Walcott és Alexis szinte már egyáltalán nem zárt vissza. A Leicester pedig folyamatosan küldte a labdákat Musa és Vardy irányába. Ekkor mindkét irányba eldőlhetett volna a meccs, hiszen az Arsenal részéről Walcott kétszer is rossz döntést hozott. Egyszer megpróbálta messziről átemelni Schmeichelt, majd pedig nem centerezett időben Giroud elé, a lövését pedig Morgan blokkolta. A Leicester az utolsó percekben Mahrez révén nyerhette volna meg a meccset, illetve Wenger köszönetet mondhat Clattenburgnek, aki nem ítélt büntetőt miután Bellerin buktatta Musát.

Összességében az a legnagyobb probléma jelenleg az Arsenallal, hogy túlságosan is sok múlik az egyéni teljesítményeken, ugyanakkor ezek az egyének nem mindig képesek csapatként működni. Egyelőre nem látni azokat a mechanizmusokat, amik akkor is előre tudják lendíteni a játékot, ha Özil nincs a pályán, vagy mondjuk a tegnapihoz hasonlóan Cazorla gyengébb napot fog ki. Ott van a pályán tizenegy férfi, de nem tudnak rendszerben megfelelően működni, és ehhez jócskán hozzájárul az is, hogy nem a megfelelő játékosok, vagy nem a megfelelő pozícióban tartózkodnak a pályán. Azt kizártnak tartom, hogy egy középhátvéd ne érkezzen az átigazolási időszak végéig, viszont a csatárigazolásról jóformán lemondhatunk. Így pedig ismét óriási teher hárul majd Olivier Giroud-ra, aki ebben a szezonban is az egyetlen megbízható emberünk marad erre a pozícióra.