Tahófalvi kirándulás (Stoke City – Arsenal)

A mai meccs lefújását követően újfent választ kaphatunk egy tavalyi szezonban felmerült kérdésre. Vajon tényleg sikerült levenni magunkról a rontást, ami az elmúlt években rendre rajtunk volt a Britannia stadionban? Vagy pusztán arról van szó, amit tavaly már többen is pedzegettek, amikor a szezonvégi menetelésünket árnyalták, mondván a Stoke már kényelmesen ülhetett a babérjain a biztos bennmaradást jelentő 41 pont birtokában, így nem csoda, hogy simán leléptük őket.

Az tény, hogy ez lesz zsinórban a 10. szezon, amit a PL-ben játszanak, nekünk pedig még soha nem sikerült két egymást követő szezonban is elhozni a 3 pontot a Britanniából. (A májusi 1:4-es gála 7 év után az első győzelmünk volt orkföldön.) Ami mellettünk szól, hogy a Stoke kerete idén komoly tahótlanításon esett át (Arnautovic, Bardsley, Walters és Whelan is távozott a csapattól) és bár a főköcsögök még mindig ott vannak (Stoke szurkolók & Charlie Adam, mint a köcsögség totemállata) ettől a csapattól már nem igazán szarja össze magát az ellenfél a játékoskijáróban. Pótlásukra Fletcher-t (WBA) és Chuopo-Moting-ot (Schalke) sikerült egyaránt ingyen megszerezni, valamint kölcsönben elhoztak két olyan játékost Zouma (Chelsea) és Jesé Rodriguez (PSG) személyében, akik leginkább a biztos játékpercek, mintsem az ambíciózus Stoke projekt miatt döntöttek az orkok mellett.

De egyáltalán nevezhető még ambíciózusnak ez a projekt? 2013-ban, mikor kinevezték Hughes-t, kimondva kimondatlanul az volt a távlati cél, hogy a Stoke-ból egy olyan csapat legyen, aki olykor Európában is tiszteletét teszi, de legalább stabilan a felsőházban tanyázik. A célokat részben sikerült megvalósítani, mivel a tavalyi szezon kivételével három alkalommal is a 9. helyen végeztek, de ami az európai kupaindulást illeti, azt a bajnokságból mára már szinte lehetetlen küldetés megvalósítani a top6 + Everton, a mezőny maradék részétől való eltávolodása miatt. Egy hazai kupamenetelés pedig hatalmas lutri, ami a besűrűsödő alsóházban akár kiesési gondokat is eredményezhetne, valamint nem elfeledve a tényt, hogy egy bajnok 9-10. hely még mindig több pénzt hoz a konyhára, mint egy Ligakupa + 16. hely kombináció. Arnautovic és ügynöke, a WHU-ba való lelépés után szintén beletörölte a lábát a klubba és annak tulajába Peter Coates-be, hogy nem költ eleget a csapatra ahhoz, hogy magasabb célokért küzdhessenek. Részben igaza volt, mivel az idei ablakot eddig szinte 0-val sikerül lehozni, egyedül Martins-Indi kölcsönszerződésének véglegesítése (7 millió font) tartozik a “nagyobb” kiadások közé.

Nem sikerült utána csinálni.

A szokásos feszült hangulatú meccsre újfent sikerülhet gázolajat locsolni, hisz a korábban már említett Jesé pont azzal a Kolasinaccal nézhet farkasszemet, akivel legutóbbi találkozása egy ACL szakadást, 259 nap kihagyást és a madridi pályafutásának végét jelentette.

Részünkről a helyzet szerencsére jóval rózsásabb, mint a Leicester meccs előtt, ugyanis Mertesacker és Mustafi is egyaránt bevethető (szerk.: Koscielny még eltiltását tölti) , így most nem a Monreal vezette YOLO védelemnek kell szembenéznie az ork rohamokkal. Középpálya maximum Ramsey csapatba kerülésével változhat, de az előzményeket és fogadtatását ismerve nem feltétlenül lenne hülye ötlet Wengertől, ha ma még a padon hagyná.
A legutóbbi meccs hőse, Giroud viszont hatalmas mérföldkőhöz érhet a mai meccsen: amennyiben Wenger bizalmat szavaz neki és betalál, eléri a 100. Arsenal mezben szerzett gólját. Lacazette előtt szintén ott lebeg egy kisebb megdönthető rekord: ő lehet az első olyan Arsenal játékos, aki az első két PL meccsén egymás után betalál.

Tipp: 1-2, szerintem ma sem fogjuk megúszni gyomorideg nélkül, ráadásul az első fordulós bekapott góljainkon felbuzdulva a köcsög kaszáspók (Crouch) ismét le fog csapni ránk. Mivel a Stoke valószínűleg az alsóházban fog végezni, így a kötelezően pofozandó “kicsik” közé sorolható, részünkről pedig már a Britanniában is kurva nagy luxus lenne pontot veszíteni, amennyiben tovább szeretnénk látni a top4-nél.