Bejegyzés

Naná, hogy Wenger a hibás! (Stoke City – Arsenal 1-0)

Szóval itt vagyunk újra. Pontosan a második meccsig kellett arra várni, hogy az eredmény kicsapja minden Arsenal szurkolónál a biztosítékot, pedig igazából nincs új a nap alatt. Ha belegondolunk az Arsenalnak szurkolni – na meg az Arsenal meccseiről írni – a világ egyik leghálásabb és leghálatlanabb feladata egyszerre. Unos untig ismertjük már az összes forgatókönyvet, a hibákat, igazából minket már nagyon nem lephet meg semmi. Őszintén, csodálkozott bárki azon, hogy nem pont a Stoke otthonából fogunk először csalódott távozni? És mégis ki a hibás ezért? Naná, hogy Wenger. Meg a bíró.

A probléma az Arsenallal már akkor látszódott, amikor hivatalosan is kihirdetésre kerültek a kezdőcsapatok. Wenger a védelemben ismét két olyan játékosra számított, akiknek eredendően nem ez az elsődleges posztja, ami még magyarázható lenne a kényszerűséggel, de ne feledjük, hogy miközben Monreal a háromfős védelem tengelyében szerepelt, addig Mertesacker a kispadon pislogott, míg Holding a keretbe sem került be. A probléma ezzel csak annyi, hogy amíg Monreal tökéletesen alkalmas arra, hogy a három középhátvéd közül a bal oldali játékos szerepkörét ellássa, a tengelyben teljesen más kvalitásokra van szükség. Itt jóval kevésbé kap szerepet az atlétikusság, de annál inkább fontos a helyezkedés és a játékszituációk olvasása. Ráadásul így, hogy Monreal középen szerepelt, a bal oldali védő posztját ismét az a Kolasinac látta el, akiről sokan azt feltételeztük, hogy tökéletes jelölt lesz a bal oldali szárnyvédő szerepkörére, Wengernek azonban érthetlen módon mintha teljesen más tervei lennének vele.

Amikor Wenger a mérkőzés után arról kérdezték, hogy miért Hector Bellerin játszott a bal szélen, a francia elárulta, hogy a meccsektől függően dönti el, hogy ő vagy Chamberlain játszik-e azon az oldalon. Ezek szerint Wengernél Kolasinac szinte számításba sem jön az eredeti posztján, és inkább játszat valakit, akinek ez a szerepkör egyáltalán nem áll jól. Oxlade-Chamberlain valóban sokkal hatékonyabb jobb oldali szárnyvédőként, mivel egy az egyben szinte bárkit bármikor képes megverni, utána pedig már csak kevés lehetőség közül kell választania, a másik oldalon viszont ha az erősebb lába felé próbál cselezni, akkor csak szűkíti a területet, és nem biztosítja a csapata számára a szélességet ami ezen a poszton kulcsfontosságú. Ez a szituációi Bellerin esetében is fenn áll, ráadásul a spanyol még csak nem is képes olyan szinten kis területen megtartani a labdát mint az angol párja. Ráadásul mivel rendre a gyengébbik lábára kapja a labdát, szinte mindig legalább egyel több érintésre van szüksége, amivel jócskán lelassul a támadások lendülete. Wenger valamiért úgy döntött, hogy inkább egy félmegoldást választ ahelyett, hogy a lehető legésszerűbb opció mellett tenné le a voksát.

Hiába állt tehát a teljes előszezon a rendelkezésére szinte a teljes kerettel, Arséne Wenger még most a bajnokság második fordulójában sem tudja pontosan, hogy milyen összeállításban tud a csapata a legjobban szerepelni, és egyes posztokra kik a legmegfelelőbb játékosok.

Az enyhén szólva érdekes összeállítás ellenére is sikerült azonban a mérkőzés elejétől nyomás alatt tartani a Stoke City-t, és a helyzetek alapján már akár az első félidőben is megnyerhette volna a meccset az Arsenal. Néhány gyors váltással nagyon könnyen zavarba lehetett hozni a Stoke védelmét, ami a bal oldalra különösen igaz. Bellerin többször is ígéretes pozícióba került, de nem egyszer érződött, hogy ha a helyén egy a poszton természetesebben mozgó játékos szerepelt volna, sokkal gyorsabban és pontosabban is be lehetett volna fejezni a támadásokat.

A Stoke látszólag végig az eredmény védésére volt berendezkedve. Az Arsenal térfelén labdás játékosra nyomást szinte soha nem helyeztek, többnyire csak az elülső három játékos próbálta lezárni a passzopciókat az Arsenal védői elől, de őket többnyire néhány kombinációival sikerült kijátszani. A legnagyobb gondot a kapu előtt felhúzott fal jelentette, különösen a mérkőzés záró szakaszában. Erről azonban egy kicsit később.

Előbb beszéljünk a Stoke kontralehetőségeiről, amiket megfelelő szervezettséggel könnyedén le lehetett volna védekezni, ezzel szemben a győztes gólt is egy labdavesztés utáni gyors megindulásból szerezte a hazai csapat.

Amit először érdemes a gólnál megfigyelni, az Ramsey pozíciója. Annak ellenére, hogy papíron a walesi a pálya közepén szerepel, az ideje nagy részét az ellenfél védelmi vonalának közelében tölti. Ez különösen fontos az Arsenal szempontjából, hiszen nagyon kevés olyan játékos szerepel a csapatban, aki megfelelő beindulásokkal tudja segíteni a támadásokat, amik kevésbé teszik kiszámíthatóvá a csapat játékát, és ezeket a beindulásokat a védelem is nehezebben tudja lekövetni. A probléma tehát elsősorban nem ez, hanem hogy ezt a szituációt mennyire képtelen kezelni az Arsenal.

Xhaka eladja a labdát a pálya közepén, de a legnagyobb hibát akkor véti, amikor megpróbálja azt azonnal visszaszerezni. Ramsey pozíciója miatt Xhaka letámadásával teljesen megnyílik a pálya közepe. A svájcinak az eladott labda után a pozícióját kellett volna tartania, mert így a pálya teljes középső része megnyílt a hazai csapat számára, hogy tisztán a védelemre vezethessék a labdát.

A baj azonban még így is elkerülhető lett volna, amennyiben a védelem tudja tartani a megfelelő távolságot a csapatrészek között. Ha Monrealék magasabban helyezkedtek volna, akkor már csírájában el lehetett volna folytani a kontrát, a középpályától távol meghúzott védelmi vonal miatt azonban a pálya hosszában szerkezetileg teljesen szétesett az Arsenal, ami biztosítja a megfelelő mennyiségű területet ahhoz, hogy lendületből érkezhessenek a Stoke játékosai, ezzel reaktív szerepre kényszerítve a vendég védőket. Ez egy megszokott hiba az Arsenal részéről: a letámadás nem kollektívan történik, míg egy játékos nyomás alá akarja helyezni az ellenfelet, addig a többiek teljesen máshogy reagálják le a szituációt. A játékosok ösztönösen cselekszenek, mert nincs konkretizálva a forgatókönyv ilyen esetekre.

Hátrányban menetrendszerint érkezett is a pályára Olivier Giroud, aki a falban egy-egy gyors pörgetéssel egyből veszélyt tudott teremteni, ebből született Lacazette gólja is, amit aztán jogosan les címén érvénytelenítettek. Tényleg hangyfasznyin múlott, hogy ne helyezkednej a leshatáron túl a francia, és általában ennél egyértelműbb helyzeteket is el szoktak engedni a partjelezők, de most jól tippelt a sporttárs. Tippelt, mert ezt a pár milliméteres lest szabadszemmel egyszerűen nem lehetett kiszúrni. Amit viszont ki kellett volna szúrni, az a három egyértelmű büntető, amiket végül nem kapott meg az Arsenal.

Amíg Wenger a Leicester ellen a cseréivel remekül tudott belenyúlni a mérkőzésbe, ezúttal a hajrában tökéletesen kivette a csapatát a meccsből Iwobi és Walcott beküldésével. A probléma nem is elsősorban az érkezőkkel volt, sokkal inkább azokkal akik elhagyták a pályát. Már Giroud beállításánál is elég komoly hiba volt, hogy nem Bellerin, hanem Kolasinac hagyta el a pályát, így továbbra is egy olyan játékos foglalta el a bal oldalt, akinek mindent második szándékból kellett megoldania. Később Lacazette és Xhaka lehozatala pedig gyakorlatilag a fehér törülköző bedobásával ért fel. A Stoke tömörülő védelme ellen Xhaka kreativitása nagy fegyvertény lehetett volna, Lacazatte személyében pedig a csapat egyik leggólveszélyesebb játékosa hagyta el a pályát.

Steven Gerrard a meccs után a BT Sports közvetítésében kiemelte, hogy az Arsenalnak túl sok technikás játékosa volt a pályán, akik nem voltak képesek elvégezni a piszkos munkát. Remélhetőleg a Liverpool legendája edzőként lelkiismeretesebb munkát végez, az Arsenal problémája a hajrában ugyanis pont az volt, hogy az újabb és újabb támadók felpakolosával egyre kevesebb kreatív játékos maradt ott a pályán. Épp emiatt Özilnek is egyre mélyebben kellett labdát kérnie, ezzel esélyt sem teremtve arra, hogy a tizenhatos közelében megtalálja a rést az ellenfél védelmén.

Apropó Özil: Gerrard szerint az Arsenal másik komoly gondja az volt, hogy Özil ismét nem hajtott eléggé. Ezzel csak az a probléma, hogy Özil talán az Arsenal legjobb játékosa volt a 90 perc alatt. Nem csak minden csele volt sikeres, és sok csapattársával ellentétben egyszer sem veszített labdát, a passzainak 93 százalékát sikeresen végrehajtotta négy helyzet kialakítása mellett. Az Arsenal toronymagas esélyese lenne a bajnokságnak, ha minden meccsen így teljesítene az éppen leggyengébben játszó embere.

A meccsen az Arsenal jóval több helyzetet alakított ki, sokkal többet birtokolta a labdát, folyamatosan nyomás alatt tartotta az ellenfelét, és összességében is jobban játszott, így viszont ismét csak maguknak és a játékvezetőnek köszönhetik, hogy nem húzták be a három pontot.

 

Tahófalvi kirándulás (Stoke City – Arsenal)

A mai meccs lefújását követően újfent választ kaphatunk egy tavalyi szezonban felmerült kérdésre. Vajon tényleg sikerült levenni magunkról a rontást, ami az elmúlt években rendre rajtunk volt a Britannia stadionban? Vagy pusztán arról van szó, amit tavaly már többen is pedzegettek, amikor a szezonvégi menetelésünket árnyalták, mondván a Stoke már kényelmesen ülhetett a babérjain a biztos bennmaradást jelentő 41 pont birtokában, így nem csoda, hogy simán leléptük őket.

Az tény, hogy ez lesz zsinórban a 10. szezon, amit a PL-ben játszanak, nekünk pedig még soha nem sikerült két egymást követő szezonban is elhozni a 3 pontot a Britanniából. (A májusi 1:4-es gála 7 év után az első győzelmünk volt orkföldön.) Ami mellettünk szól, hogy a Stoke kerete idén komoly tahótlanításon esett át (Arnautovic, Bardsley, Walters és Whelan is távozott a csapattól) és bár a főköcsögök még mindig ott vannak (Stoke szurkolók & Charlie Adam, mint a köcsögség totemállata) ettől a csapattól már nem igazán szarja össze magát az ellenfél a játékoskijáróban. Pótlásukra Fletcher-t (WBA) és Chuopo-Moting-ot (Schalke) sikerült egyaránt ingyen megszerezni, valamint kölcsönben elhoztak két olyan játékost Zouma (Chelsea) és Jesé Rodriguez (PSG) személyében, akik leginkább a biztos játékpercek, mintsem az ambíciózus Stoke projekt miatt döntöttek az orkok mellett.

De egyáltalán nevezhető még ambíciózusnak ez a projekt? 2013-ban, mikor kinevezték Hughes-t, kimondva kimondatlanul az volt a távlati cél, hogy a Stoke-ból egy olyan csapat legyen, aki olykor Európában is tiszteletét teszi, de legalább stabilan a felsőházban tanyázik. A célokat részben sikerült megvalósítani, mivel a tavalyi szezon kivételével három alkalommal is a 9. helyen végeztek, de ami az európai kupaindulást illeti, azt a bajnokságból mára már szinte lehetetlen küldetés megvalósítani a top6 + Everton, a mezőny maradék részétől való eltávolodása miatt. Egy hazai kupamenetelés pedig hatalmas lutri, ami a besűrűsödő alsóházban akár kiesési gondokat is eredményezhetne, valamint nem elfeledve a tényt, hogy egy bajnok 9-10. hely még mindig több pénzt hoz a konyhára, mint egy Ligakupa + 16. hely kombináció. Arnautovic és ügynöke, a WHU-ba való lelépés után szintén beletörölte a lábát a klubba és annak tulajába Peter Coates-be, hogy nem költ eleget a csapatra ahhoz, hogy magasabb célokért küzdhessenek. Részben igaza volt, mivel az idei ablakot eddig szinte 0-val sikerül lehozni, egyedül Martins-Indi kölcsönszerződésének véglegesítése (7 millió font) tartozik a “nagyobb” kiadások közé.

Nem sikerült utána csinálni.

A szokásos feszült hangulatú meccsre újfent sikerülhet gázolajat locsolni, hisz a korábban már említett Jesé pont azzal a Kolasinaccal nézhet farkasszemet, akivel legutóbbi találkozása egy ACL szakadást, 259 nap kihagyást és a madridi pályafutásának végét jelentette.

Részünkről a helyzet szerencsére jóval rózsásabb, mint a Leicester meccs előtt, ugyanis Mertesacker és Mustafi is egyaránt bevethető (szerk.: Koscielny még eltiltását tölti) , így most nem a Monreal vezette YOLO védelemnek kell szembenéznie az ork rohamokkal. Középpálya maximum Ramsey csapatba kerülésével változhat, de az előzményeket és fogadtatását ismerve nem feltétlenül lenne hülye ötlet Wengertől, ha ma még a padon hagyná.
A legutóbbi meccs hőse, Giroud viszont hatalmas mérföldkőhöz érhet a mai meccsen: amennyiben Wenger bizalmat szavaz neki és betalál, eléri a 100. Arsenal mezben szerzett gólját. Lacazette előtt szintén ott lebeg egy kisebb megdönthető rekord: ő lehet az első olyan Arsenal játékos, aki az első két PL meccsén egymás után betalál.

Tipp: 1-2, szerintem ma sem fogjuk megúszni gyomorideg nélkül, ráadásul az első fordulós bekapott góljainkon felbuzdulva a köcsög kaszáspók (Crouch) ismét le fog csapni ránk. Mivel a Stoke valószínűleg az alsóházban fog végezni, így a kötelezően pofozandó “kicsik” közé sorolható, részünkről pedig már a Britanniában is kurva nagy luxus lenne pontot veszíteni, amennyiben tovább szeretnénk látni a top4-nél.

Hol vagytok paraStoke? (Stoke City – Arsenal 1-4)

Milyen jó, hogy a régi dolgokból nem maradt semmi! Legalábbis, ha onnan közelítjük meg a Stoke City identitásvesztését, hogy Arsenal szurkolóként már kevésbé kell rettegnünk, ha a Britannia – bocsánat, bet365 – stadionba látogat a csapatunk. Abban a stadionban, ahol minimum attól kellett tartani, hogy megölik legalább egy játékosunkat, aztán meggyalázzák a hulláját, szombaton olyan lagymatag teljesítményt nyújtott a hazai csapat, hogy kínos volt nézni. Ezeken a meccseken a legtöbb esetben két passzt nem lehetett úgy végrehajtani, hogy ne érkezett volna egy komolyabb belépő, most viszont olyan nyugodtan passzolgathattak a meccs nagy részében a játékosaink, mintha legalább hazai pályán játszanánk. Sokat elmond a Stoke City teljesítményéről, hogy Francis Coquelin az egyik legjobb meccsét játszotta a szezonban, és néha még mélységi irányítókat megszégyenítő módon volt is alkalma adogatni.

Persze mindez egy tudatos arculatváltás a Stoke háza táján. A Pulis-féle korszakot követően Mark Hughes az elmúlt években igyekezett sokkal európaibb stílusú csapatot faragni, az addig leginkább a keménységéről és a nagy bedobásokról elhíresült gárdából. Az olyan játékosok leigazolása, mint Arnautovic vagy Shaqiri mind ebbe az irányba mutattak, de ezzel pont a méregfogát vesztette el a klub. Az eredmények ugyan több mint kielégítőek, de amíg korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy a Stoke City élcsapatok ellen hazai pályán négy gólt nyeljen be, idén a Manchester City és a Tottenham után az Arsenal is ennyiszer szomorította a kulturált hazai közönséget. Arnautovic vagy épp Shaqiri nagyszerű dolgokra képesek a labdával, de komoly melót egyiküktől sem lehet várni, és az ilyen meccseken ennek a levét issza Hughes csapata.

Amíg egy héttel ezelőtt a Manchester Unitednél a két szélső rendszeresen visszazárt az Arsenal szárnyvédőivel, most a Stoke esetében erről egyáltalán nem beszélhettünk.

Folyamatosan visszatérő jelenet a meccsről: A Stoke védelme elcsúszik, így Glen Johnson beljebb lép, hogy ne nyíljon hatalmas lyuk a védelem közepén, Monreal be is indul a helyére, miközben Shaqiri ezt minden egyes alkalommal teljesen nyugodtan nézte végig.

Persze kár lenne csupán a Stoke szélsőire rákenni a 4 gólos blamát, a csapat teljes egésze a tőlük alapvetően elvárt agressziót nélkülözve ténfergett a pályán, így az Arsenal könnyedén dominálta a meccset. Emellett Wenger csapatát is megilleti a dicséret, hiszen jól láthatóan egyre jobban kezdenek hozzászokni az új játékrendszerhez. A játékosok a helyezkedése, valamint a posztok közötti rotáció már a Southampton ellen is elég hatékonyan működött, de ezúttal valóban impresszív volt az Arsenal pozíciós játéka.

Ennél szebben felrajzolni sem lehetne: Özil és Sanchez a félterületben helyezkedve várják a labdát, miközben a szélsőhátvédek biztosítják a csapat szélességét. Az Arsenal könnyedén járathatja a labdát, miközben ezáltal kontrapresszing esetén is a megfelelő pozícióban vannak a játékosok.

Ki kell még emelni a pozíciók megfelelő rotálását is: meglepő módon ebben Francis Coquelin jeleskedett leginkább. Tőle szokatlan módon, rendre jó pozíciót vett fel támadás esetén, és szépen betömte a csapatrészek közötti esetleges réseket.

Xhaka nagyszerű passzal hozza játékba Coquelint az első gól előtt, de nem lehet eléggé dicsérni a francia helyezkedését, aki kiváló pozíciót vett fel a Stoke két védelmi vonala között.

A Stoke City igazából csak két gólos hátrányban, Crouch beállása után kezdett el régi önmagára hasonlítani: egyre többször vállalták fel a párharcokat, és a kemény belépőket, a nyakigláb angol csatár személyében pedig már célja is volt a középre tett labdáknak, és hamar nyomást is helyeztek az Arsenalra, akik az egy szabálytalan gólt leszámítva remekül állták a sarat. Rob Holding meccsről meccsre érettebbnek tűnik, ráadásul ebben az összetételben a hátsó hármas minden tagja képes a támadások megfelelő szintű támogatására is.

Alexis Sanchez gólja végül mindent eldöntött, de mégsem ez ,hanem az Özilnek adott gólpassza maradhat meg leginkább az emlékezetünkben. A két klasszis játékos összjátéka mindig kulcsfontosságú, és ezúttal kiválóan kombináltak. Az Arsenalnak továbbra is csak aprócska esélye van a BL indulásra, de ha az nem is jön össze akkor legalább az ilyen győzelmekkel lehet alapozni a következő szezonra. Bárki is ül majd a kispadon.

Jótékony sérülés (Arsenal – Stoke City 3-1)

Hiába a Stoke City jó formája, a stadionjuknak nevezett segglyuktól távol továbbra sem képesek érdemi eredményt elérni az Arsenal ellen. A játékstílusuk ugyan Hughes kinevezése óta konszolidálódott, de a szurkolóik és a keretükben fellelhető tahók miatt a rangadókon kívül még mindig az ő elverésük a legédesebb. Ezúttal hiába szereztek vezetést az emberségét ismét zseniálisan elrejtő Charlie Adam révén, a második félidőre olyan sima lett a meccs, ahogy azt előzetesen is várni lehetett. Még az sem zavarta meg az Arsenalt, hogy az első félidőben combizomsérülés miatt elvesztették Mustafit. Sőt! Végül ez a sérülés játszott kulcsszerepet a győzelemben.

Mark Hughes a Premier League-ben is egyre divatosabb 3-4-2-1-es felállásban küldte pályára a csapatát, és a meccs elején pörögtek is rendesen. Előbb Muniesa lövését tolta kapu fölé Cech, majd a meccset egyébként nevetséges módon vezető Lee Mason ítélt büntető Xhaka könyöklése után. Ekkor még úgy is tűnhetett, hogy Mustafi elvesztése után a gólhátrány erősen megfoghatja az Arsenalt, de ahogy a csereként visszatérő Hector Bellerin egyre jobban játékba lendült, úgy lett ismét veszélyes Wenger csapata. Ugyan Gabriel Paulista az elmúlt 3 meccsen jól megoldotta a feladatát jobbhátvédként – védekezésben szinte hibátlan volt -, de Bellerin egész egyszerűen más dimenziót képvisel, ha a támadások segítéséről van szó. A West Ham és a Basel ellen Wenger Gabriel jelenlétét azzal próbálta ellensúlyozni, hogy az ellentétes oldalon Monreal majd Gibbs is rengetegszer indult be labda nélkül az ellenfél védelme mögé, de most a katalán gyorsvonat visszatérésével játszotta az Arsenal azt a focit amit Wenger is alapból elképzelt.

Bellerin jelenléte nem csak önmagában jelent pluszt a csapat számára, de Theo Walcott is szinteket javul ha nem tradicionális szélsőként kell szerepelnie, hanem szabadon játszhat második csatérként. Az Arsenal egyenlítő góljában Theo és Bellerin helyezkedése, valamint Alexis szokásos visszalépése volt a kulcs.

Muniesa a védőfalból kilépve követi Alexis mozgását, majd a szárnyvédő Pieters kénytelen követi Walcottot aki a közte és Martins Indi közötti üres területet igyekezett kihasználni. Így viszont Bellerin előtt szabad az út, aki Sanchez labdája után a jól érkező Walcottnak tud centerezni. Tökéletesen begyakorolt támadás az Arsenal részéről, szinte hajszálpontos másolata a Chelsea elleni második gólnak.

Ez a gól remekül mintázza mennyire fontos eleme Bellerin az Arsenal támadójátékának, és ha hozzávesszük, hogy az előző szezon kezdete óta nála több gólpasszt senki nem adott a Premier League védői közül, akkor jogosan ujjonghatunk az új szerződése miatt. Valószínűleg senki sem várta Gabrieltől, hogy ennyire jól helyt fog állni a jobb oldalon, de a támadásokat figyelembe véve a hozzáadott érték közte és Bellerin között ég és föld.

Az első képen Gabriel támadó harmadban bemutatott akciói láthatóak a West Ham ellen, míg a másodikon Bellerin hasonló adatai a Stoke City ellen. Egyértelműen látható a különbség, még úgy is, hogy Bellerin a Stoke ellen csak a 25. percben szállt be.

A második félidőben az Arsenal már teljesen uralta a meccset, és nem is kellett sokáig várni a vezetést jelentő gólra. Özil idei jó szokásához híven remek ütemben indult be a védelem mögé, Oxlade-Chamberlain pedig hajszálpontos labdával találta meg. Ami azután történt, az színtiszta zsenialitást. Özil nagyon okosan fejjel átemelte a gólvonaltól kicsit messze helyezkedő Grant fölött a labdát. Egyébként az egész meccsre jellemző volt a rengeteg védelem mögé beindulás az Arsenal játékosai részéről. Folyamatos volt a mozgás, emiatt a Stoke védőinek fokozottan kellett figyelnie, és láthatóan nem bírták el a nyomást. Alexis Sanchez 5 helyzetet alakított ki a meccsen a csapattársai számára, és ugyan gólt nem lőtt, de ezúttal is bizonyította, hogy Wenger tényleg megtalálta a helyét a pályán. Az előző szezonban már sokszor túl kiszámítható volt a játéka a bal oldalról indulva, középről viszont sokkal jobban tudja variálni a játékát, Özil pedig tökéletesen idomul ahhoz, hogy sokszor nem elsősorban ő felel a helyzetek kialakításáért, de cserébe egyre több gólt szerez.

Nehéz nem észrevenni a hasonlóságot az Arsenal jelenlegi játéka, és az utolsó bajnokcsapat között. Akkoriban papíron mindenki 4-4-2-ként írta fel az Arsenal felállását, de Dennis Bergkamp jelenlétében az is inkább hasonlított a mai 4-2-3-1-re, ahol az egyik oldalon egy kreatív középpályás (Pirés), a másikon pedig egy szélső támadó (Ljungberg) foglalt helyet. Alexis Sanchez és Henry ugyan különböző stílusú játékosok, de Bergkamp és Özil között nagyon erős párhuzamot lehet vonni, főleg hogy az utóbbi is egyre inkább viselkedik második csatárként, mint tízesként. Özil és Alexis folyamatosan váltogatják a szerepköröket, mindketten rendkívül jól mozognak labda nélkül, labdával pedig bármikor képesek zseniális megoldásokra. A mindig zseniális Tim Stillman jellemezte az Arsenal felállását 4-4-2-0-ként, ami valóban a legközelebb áll a megoldáshoz. Egy felállás, ahol mindenki csatár, és senki sem az.

A meccset lezáró harmadik gól Iwobitól külön örömteli, hiszen a fiatal nigériai formája az előző néhány hétben kissé visszaesett, de úgy tűnik a Basel elleni hétközi gól jót tett az önbizalmának, mert most egy pazar befejezéssel döntötte el végleg a meccset. Iwobi egy remek példa arra, hogy mennyit számít az ilyen fiatal játékosoknál az önbizalom. Tavaly tavasszal a Premier Leagueben gólokkal kezdett, majd miután nem jöttek össze a befejezések, görcsössé vált a kapu előtt, pedig még a tartalékok között csatárként mesterhármast is lőtt, pont a Stoke utánpótlásának. Most viszont jó lenne ha újra elkapná a fonalat, mert hiába teljesít jól a számok szerint Oxlade-Chamberlain (6 gól és 6 gólpassz idén, messze a legjobb szezonja az Arsenalban a statisztikái alapján), de még mindig kiegyensúlyozottabb az Arsenal játéka, ha Iwobi szerepel a bal oldalon.

Végül ismét sima verést kapott a Stoke az Emiratesben, de a következő két meccs már jóval keményebbnek ígérkezik. Ugyan az Everton és a Manchester City sem épp a legjobb formáját éli, de Koeman szinte mindig borsot tud törni Wenger orra alá, Guardiola pedig egy a tegnapihoz hasonló komoly verés után általában ki szokott találni valamit.

Akik mindig tahók maradnak (Arsenal – Stoke City)

Ha Ágyús szurkolóként egy virtuális dobogóra a három legutáltabb csapatot kellene elhelyeznünk, a Stoke City kivétel nélkül ott szerepelne mindenkinél.  Azon túl, hogy a Tony Pulis irányította Stoke-nál talán csak a Leeds United örvend(ett) nagyobb közutálatnak, számunkra sajnálatos kapaszkodó Ramsey lehentelése Shawcross által, illetve az ennél is gyászosabb szurkolói attitűdjük, amikor a Britanniában bet365 stadionban rendre fújolják a walesit, amint az labdához ér. (A die hard Wenger hívők bögyében is alaposan ott vannak, ugyanis a Papát tisztelettudó magatartás helyett, általában a kétségbeesett tekintetét ábrázoló kivágott papírmaszkos kifigurázással szokták „üdvözölni”.) Vagy lásd még hasonló finomságokkal, ami például az alábbi képen is látható.

Nyilvánvaló, hogy mindenki a kiesésüket várta, hisz mi másra lenne hivatott  egy olyan csapat, akiknél évekig az alap játékplan részét képezte, hogy a fullback akár már az ellenfél térfelének közepéről is hajítsa be a labdát a tizenhatoson belülre és ha adott hozzá egy gyámoltalan védelem + bizonytalan kapus, jó eséllyel góllal tudhatják le az „akciót”. (Nálunk sajnos ugye ez évekig adott volt, leginkább kapus poszton (Almunia, Fabianski), így részben ennek is köszönhető a lányos zavarodottság mellett, hogy annyira gyalázatos a Britanniás mérlegünk. Ugyanakkor meg kell jegyezni, bármennyire is ők játszották a liga leginkább nihilista fociját, a Championship soha nem fenyegette őket, Áprilisban már nyugodtan várhatták az utolsó hónapot, matematikailag is biztos volt, hogy a vonal fölött maradnak.
(Alábbi videóban megtekinthető a fentebb taglalt csodálatos játékelem, ami legalább annyira innovatív volt, mint a kosárlabdázás hajnalán a Sam Barry-féle triangle támadási rendszer.)

Csodálatos emlékek ezek, az utálat indexük ekkor lehetett a legmagasabban, mindenkibe belefagyott a szar, amikor a labdaszedő srác az oldalvonal mellett várakozó Delap felé dobta a törölközőt. A közutálat azonban sajnos az elmúlt években csökkenhetett, 2013-ban éles váltáson ment keresztül a klub, az addigi „sikerkovács” & legenda Tony Pulis helyét Mark Hughes vette át. Bár a Citynél nem tudta teljesíteni a kitűzött elvárásokat, a Stoke fejesek elképzeléseiben elsőre valószínűleg egy olyan csapat víziója szerepelt, mint a korábban Sparky által irányított Blackburn Rovers, akik 2004-2008 között Hughes kezei alatt igényes ember számára is fogyasztható focit játszva, stabil felsőházi, többször Európába is kijutó csapattá váltak.

A keretet teljes mértékben nem tahótlanította (Adam, Bardsley, Walters, Whelan és a csk. Shawcross is ott vigyorog a csapatban), inkább próbálta megtalálni az egészséges balanszt olyan arcok leigazolásával, akiknél a futball nem merül ki a kick and rushban (Krkic, Shaqiri, Arnautovic, Affelay és Allen is az ő regnálása alatt került a klubhoz).  A kőkorszaki focitól elrugaszkodva, már látszódik a fény az alagút végén, eddigi 3 szezonjában mindig a 9.helyen végeztek a bajnokságban (a tavalyi szezonban több nagy skalpot is begyűjtve: MU,City,Chelsea otthon kipipálva, Spurs, Arsenal, Leicester X-en tartva), ha pedig nincs az idei év tavaszi leeresztése (hasonló formát mutattak, mint a tökutolsó, tükörsimán kieső Aston Villa) bizony reálisan elérhető lett volna legalább  az utolsó Európa Ligát érő hely.

Pánikra ugyanakkor semmi ok, a mai meccs nem a Britanniában lesz, hanem az Emiratesben, ahol eddig a büdös életben nem tudtak még egy árva pontot sem szerezni. Gólt is csak szökőévente rúgnak: 8 eddigi egymás elleni bajnokin mindössze 3 találatra futotta. A szezont legalább olyan gyászosan kezdték, mint a fentebb említett tavaszt és bár a formájuk kezd kiegyenesedni, (utolsó 9 meccsükön csak 1 alkalommal kaptak ki) masszív csalódás lenne, ha rögtön a karácsonyi hajtás legelején beragadnánk és nem tudnánk őket agyoncsapni. (Arról nem is beszélve, hogy a 8 nap alatt esedékes 3-as pakkból is (Stoke,Everton,Man.City) ők ígérkeznek a legegyszerűbbnek, nem csak a hazai pálya miatt.)

A saját háztájunkon remek hírekkel szolgált Wenger a meccs előtt.  Debuchyn és a frissen megoperált Cazorlán kívül, már mindenki edzésben van a felnőtt keret tagjai közül. Coq visszatér a keretbe, miután Baselben eltiltás miatt nem játszhatott, mellette pedig akár már Bellerin is ott lehet, legalább a kispadon. (Úgysem lesz, ez ilyen karácsony előtti ajándékozási petting.) Welbeck és Mertesacker pedig keményen építik a kondijukat, hogy már január elsején tetszeleghessenek az új igazolások szerepében.  A kezdőben a szokásos BL utáni kapuscserén túl valószínűleg azok a játékosok is visszatérnek, akiknek a PL-ben rendszeresen bizalmat szavaz Wenger (Mustafi,Monreal,Coquelin), viszont a 3 nap/meccses erőltetett menetben jó tudni, hogy nyugodtan nyúlhat majd a Bázelben remekül teljesítő játékosaihoz is. Ami a végeredmény megtippelését illeti, ma még reális esélyt látok a gálára, ezért a tippem 3-0, amiből az egyik gólt a csereként beszálló Giroud fogja szállítani.