Bejegyzés

“Gondolj Papára, ha rákerülsz a lapátra…” (Everton – Arsenal)

Hofi Géza klasszikusának átiratából gyorsan kiderült, hogy bizony itt és most alkalmunk nyílhat megszabadulni Ronald Koemantól, aki ellen mindig a lehető legrosszabb alkalommal sikerült elhasalni, kiváltképp idegenben.

Az első kellemetlen affér a PSV ellen játszott, 2007 februári BL nyolcaddöntős párosítás volt, amikor is az 1:0-ás eindhoveni odavágós megbaszódást követően, otthon egészen a 83. percig hosszabbításra álltunk a párharcban, ám ekkor érkezett a későbbi Chelsea-védő Alex fejese és az előző szezon döntőseként már a 16 között kiestünk a sorozatból.

Nagyot ugorva az időben, a legtöbb kárt mégis Southampton managerként okozta, előbb a PL-újonc szezonjában kívánt boldog újévet és nyomta a fejünket a saját hányásunkba 2015 első napján (2:0), majd ugyanezen naptári évben, de már a következő szezonban, amikor lóhalálában üldöztük a Leicester City-t a bajnoki cím reményében, a Boxing Day-en nem várt csomagot tolt a karácsonyfánk alá. (Bár meg kell hagyni, Martina gólja gyönyörű volt, remélhetőleg ma nem fog elsülni a lába, immáron az Everton játékosként.)

Ez a vereség, a nullázás mellett azért is kurvára fájdalmas volt, mert a találkozót megelőzően már 5 meccses nyeretlenségi szériában voltak a bajnokságban, majd pedig a karácsonyi ajándékunkat követően sem sürgették magukat, ami a gödörből való kimászást illette. (Természetesen a 2016. február 2-án lejátszott hazai meccsen sem sikerült őket megverni (0:0), így még távolabbról szemlélhettük a héliummal töltött Leicester-lufit.)

A legfrissebb emlék pedig a Watford elleni posztban is megemlített tavaly decemberi mérkőzés, ahol lehetőségünk lett volna a tabella élére állni, de előbb a meleg szart is kirugdosták belőlünk, hogy egy szinte utolsó perces szögletből szerzett fejes góllal feltegyék a saját fejükre a koronát. Funfact: a meccs előtt ismét 5 meccses nyeretlenségük volt a bajnokságban…

Naná, hogy Özilt ezután a meccs után is megtalálták a szakértők

Számunkra rossz ómen, hogy az idei bajnoki, valamint EL szereplésük ezidáig katasztrofális és akkor még finoman is fogalmaztam. A kitűzött célok pedig jóval magasabban vannak a tabellán 8 ponttal elfoglalt 16. , valamint a csoportban megszerzett 1 ponttal elért sereghajtó pozíciónál, pláne mióta az a Farhad Moshiri a klub többségi tulajdonosa, aki korábban az Arsenalnál is főrészvényes volt, illetve Alisher Usmanov üzlettársa, akit nem igazán kell bemutatni senkinek.

A válogatott szünet előtt teljes mellszélességgel kiállt Koeman mellett, de általában az ilyen nyilatkozatok jelentik a selyemzsinór közelgő eljövetelét 

Mivel a Watford ellen sikeresen tökön lőttük magunkat, így jóból is megárt a sok alapon nem kellene egy back-to-back vereségbe belenézni és ha már nem is lesz sok köszönet az idei szezonban, legalább ezt a dagadt szőke hollandot rúgjuk le a kispadról, megspórolva a potenciális kellemetlenségeket a következő találkozásnál. Koemanba mellékesen még játékos ill. segédedző korából egy kis katalán-dns is szorult, jobb híján a zuhanyzóban elkapott körömgomba formájában, ez pedig további +1 indok, miért is kell holnap aláaknázni egy veréssel.

Ami minket illet, sérült fronton korántsem annyira szar a helyzet, mint ahogyan a hét elején kinézett, hisz Wenger megerősítette, hogy az Alexis-Ramsey-Koscielny trió ott lehet a Goodison Parkban. Az elmúlt napok címlapsztárja, Özil is ott lehet a pályán, akivel rögtön sikerült továbbgondolni a Wenger által felvetett januári kiárusítást, így biztos könnyes szemekkel nézte, ahogy a lapokban megszellőztetett leendő csapatát széttépték a huddersfieldi Terrierek.

Tipp: 1-2, a csontzene ismételten borítékolható, de ezúttal mi nevetünk a végén.

Előre az első idegenben lőtt gólért (Watford – Arsenal)

És ha már sikerül megszerezni, akkor egyúttal az első győzelemért is. A Watford eddig bőven a várakozásokon felül teljesít, hisz a megszerzett 12 pontjukkal mindössze egy egységgel maradnak el tőlünk. (Ha nagyon gecik akarunk lenni, akkor persze azt is mondhatjuk, hogy mi teljesítünk alul.) Mégsem elvitatva a Lódarazsak érdemeit, az eddigi sikeres szereplés fő letéteményese a Hull Citytől elcsaklizott Marco Silva, akiről újfent nem zengenék ódákat, hisz tavaly a Tigrisek elleni hazai szereplésünk előtt már megtettem. IDE kattintva elolvasható.

Ugye a 2017-es év a #Változás szlogenre lett meghirdetve a klubnál, de eddig mégis a megszokott sablon szerint vitézkedünk, így az alulteljesítés helyett a stagnálás a helyes kifejezés.

Sablon a’la Papus:

  • Beragadás a bajnoki rajtnál  (stimm)
  • Legalább 1 vállalhatatlan vereség (stimm)
  • A vereség után egy hosszabb veretlenségi széria, legalább eredmények szintjén talpra állás, még ha a játék nem is sziporkázik (maximálisan stimm)
  • Sérüléshullám, dögrovás (Kis túlzással már egy kezdőcsapatnyi játékosunk túlesett valamilyen kisebb-nagyobb sérülésen)
  • “Váratlan” földbeállás (azért idézőjeles, mert pl. tavaly sem a szar formában lévő, Koeman-átokkal súlyosbított Everton ellen vártuk a hosszú győzelmi szériánk utáni első bajnok zacskót)

Papíron a mai meccs teljes mértékben kompatibilis a váratlan megbaszódáshoz, de egyrészt a WBA után a Watfordnak is jövünk egy büdös nagy lángossal, mivel a tavalyi szezonban szvsz az ellenük elszenvedett hazai 2:1-es vereség volt a szakadékba ugrás pillanata, hisz ezzel a vereséggel együtt, az elkövetkezendő 12 meccsből 7 alkalommal is kikaptunk. Ugye ez volt a lökdösődő Wenger utolsó meccse a kakasülőn, de valószínűleg akkor sem nyertük volna meg, ha a kispadról vezényel.

Nagy sztori volt még a héten, ahogy Wenger bebaszta a gumicsontot a firkászok közé, miszerint nincs kizárva annak a lehetősége, hogy Özil és Sanchez akár már januárban távozzon. Nos, ezen ráérünk majd akkor meditálni, ha valóban bekövetkezik (amennyiben tartjuk az első helyhez mérten ezt a jelenlegi 6 pontos lőtávot, akkor én kizártnak tartom, hogy megtörténne).

Tipp: 1-2

Payback time (Arsenal – West Bromwich Albion)

Az csak egy dolog, hogy a márciusi meccs előtt mi már úgy össze voltunk esve, mint egy lyukasra baszott guminő, de még ennek ellenére is elfogadhatatlan volt az a tükörsima vereség, amivel kénytelenek voltunk elhagyni a Hawthorns-t. Ugye a meccsre úgy érkeztünk, hogy nekünk már minden megszerzett pont élet-halál kérdés volt a BL helyekért való versenyfutásban, míg Pulisék nyugisan áztathatták a lábukat a langyos vízben, hisz már a forduló előtt 40 pont állt a nevük mellett, amivel szinte borítékolható volt a bennmaradás. A kegyelem taknyán behúzott 3 pont helyett pedig mintha egy időutazásba csöppentünk volna, kottára úgy szoptunk ki, ahogy jó pár évvel korábban a Britanniában, a mindenkori Pulis foci igazi prototípusa, a Stoke City ellen. Egyedül a bedobás utáni fejes gól hiányzott, de a szögleteknél alkalmazott védekezésünk azóta már az UEFA Pro Licence tananyagának része. (Funfact: a 29. fordulóban találkoztunk velük, ezután már több meccset nem nyertek.)

Lehetőségeikhez képest a szurkolók is kimaxolták a fordulót, ugyanis ekkor adták meg a gépeknek a felszállási engedélyt, így a meccs alatt egyszerre csodálhattuk meg az égben úszó Wenger Out, valamint Wenger In bannert.

A hazai szurkolók pedig 3:1-nél rázendítettek az “Olle, Olle, Arséne Wenger, we want you to stay!”-re, ami azért az ő szájukból a kurvagáz kategória…

A hétközi Mikiegér meccsen sikeresen abszolváltuk a gálakezdő pihentetését (-Alexis, aki Welé kiesésével valószínűleg visszatér a bajnoki kezdő 11-be is), valamint szerencsére újfent láthattuk, hogy ha Wilshere-t sikerülne egészségesen tartani (kopogás x3), akkor azért az Elneny-Coq jó munkás duó mellett némi kvalityit is be lehetne küldeni a kp-ra a padról a komolyabb meccseken. Sérült fronton sajnos lassan, de biztosan elkezdődött a buli, Cazorla majd talán újévkor, Coq-Welé legalább 1 hónapra felejtős, Chambers sem élvezhette sokáig a visszatérését, a következő válogatott szünetig tutira offos. Jó hír viszont, hogy Özil már a csapattal együtt edzett, így legalább a padra leülhet.

Pulisék idén eddig ott folytatják, ahol tavaly abbahagyták. Otthon üzembiztosan hozzák a pontokat a velük egy súlycsoportban lévők ellen, míg idegenben egy Brighton elleni (kissé meglepő) sima vereség mellett, a Burnley-t sikerült lenyomniuk 0:1-re. Hasonló stílus, ahol az “erősebb kutya baszik” tézis érvényesült.

Az est egyik fénypontja lesz, hogy a klubot 13 évig szolgáló és így Ágyús matuzsálemnek nevezhető Kieran Gibbs valószínűleg kezdőként fog pályára lépni az Emiratesben, immár a West Brom szerelésében. Wenger elmondása szerint olyan lesz ez, mint egy nagy családi összeborulása, ha fogadnom kellene én is arra tenném a garast, hogy egy Eduardohoz hasonló fogadtatásban részesül majd, nem pedig az RvP/Nasri-féle korábbi szeretetcsomagban. (Bár ezt ne vegyük készpénznek, mivel a kis köcsögnek volt pofája olyat nyilatkozni, hogy az Arsenaltól való távozásával belőle bizony jobb játékos, jobb védő lesz a jövőben. Wenger ezt azért erősen megkérdőjelezte, de akár meg is erősíthette volna, hisz az ő kaptafája a “faragjunk mindenkiből egy fasza csatárt”.) Ha nagyon izzadunk a busz feltörésével, azért egy öngóllal a pályán mégis jelezhetné, hogy melyik alomból való.

Tipp: 2-0, nem fogják könnyen adni, de valahogy mégis behúzzuk, ha már ennyire rápihenhettünk. Giroud pedig most már tényleg megszerzi azt a kurva 100. ágyús gólt.

A meccset 21:00-tól a Spíler TV élőben közvetíti.

Eldöntetlen maradt a londoni állóháború (Chelsea-Arsenal 0-0)

Arséne Wenger megígérte, és betartotta a szavát. Az Arsenal a 2017/18-as szezonnak abban a 3-4-2-1-es rendszerben vágott neki amellyel az előző idényt sikerrel és egy FA kupa győzelemmel tudta zárni, de az eddig lejátszott meccsek szinte mindegyike megmutatta, hogy bizony ennek is bőven megvannak a maga gyenge pontjai, és a megfelelő típusú játékosok nélkül -ahogy szinte minden Wenger által elképzelt rendszer – kártyavárként omlik össze. Ennek eredményeképp az idén eddig lejátszott hét tétmeccsből csupán kettő olyan akadt, amikor az összecsapása valamely szakaszában ne váltott volna 4-2-3-1-re vagy 4-2-4-re az Arsenal edzője. A két kivétel a Bournemouth ellen 3-0-ra megnyert bajnoki, illetve a Chelsea elleni 1-1-re végződő Community Shield meccs jelenti.

Antonio Conte tavaly az Arsenal elleni zakó után váltott szintén 3-4-2-1-re, amivel igába is hajtotta az egész ligát, de a azon a három meccsen amelyen Wenger hasonló szisztémában pályára lépő csapatával kellett szembenéznie ezidáig mindannyiszor győzelem nélkül maradt. Bár alapvetően Conténak jobban kéne ismernie a rendszer adta lehetőségeket, Wenger eddig mindannyiszor remekül alkalmazkodott az ellenfeléhez. Ez nem történt másképp a két csapat vasárnapi mérkőzésén sem, ahol London északi és déli fele nemes egyszerűséggel kioltotta egymást.

Ahogy várható volt, a Chelsea és az Arsenal is a megszokott 3-4-2-1-es formációban lépett pályára, de ami még fontosabb, a mérkőzéshez tervezett stratégiájuk is szinte hajszálpontosan azonos volt. Védekezésben mindkét csapat nagyon erősen ember orientált volt, és már az ellenkező térfélen próbálták nyomás alá helyezni a másik együttest. Ebből adódóan rengeteg párharc alakult ki a pályán az azonos poszton szereplő játékosok között.

A két csapat letámadási sémája teljesen megegyezik. A támadók vagy letámadják az ellenfél védőit, vagy a passzsávot zárják a középpályások elől, miközben a labdához közeli középpályás leköveti az ellenfél azonos poszton szereplő emberét. Ugyanez a szárnyvédők esetében is fennáll.

Védekezésben tehát hajszálpontosan ugyanazt játszotta a két csapat, a védelmek feltörésében viszont már más megoldásokat alkalmaztak. Conte valószínűleg jól felkészült az ellenfélből, és igyekezett kihasználni az Arsenal védelme és középpályás sora között rendszeresen megjelenő nagy területet, így középpályás elmozgásokkal próbált helyet nyitni a vonalak között mozgó Williannak és Pedrónak, illetve az esetenként visszalépő Moratának, akinek a lekészítései után lendületből vezethettek volna támadást a Kékek. Az Arsenal proaktív védői azonban szinte piócaként tapadtak az emberükre, és akár egészen mélyre is követték az ellenfelet, ezzel nagyon kicsi helyet és kevés időt hagyva a pontos építkezésre.

Az Arsenal ezzel szemben a pálya közepén igyekezett fölénybe kerülni, ami miatt az első félidő nagy részében irányítani is tudták a meccset. A kulcsszerepet itt Iwobi pozíciója jelentette, aki a támadásépítés során egészen mélyen helyezkedett, és harmadik középpályásként funkcionálva segített létszámfölényt kialakítani Kantéval és Fabregasszal szemben.

Iwobi a félpályánál helyezkedik, ezzel három fősre bővítve az Arsenal középpályás sorát, létszámfölényt kialakítva a Chelsea két belső emberével szemben. Bár a Chelsea védői is proaktívan léptek fel az Arsenal támadóival szemben, ilyen messzire a társainak jóval lassabb Cahill sem próbált merészkedni. 

Amikor az egymással szemben álló csapatok stratégiája ennyire hasonló, olyankor általában egy-egy hiba vagy egyéni megoldás mozdíthatja egyik vagy másik oldalra a mérleg nyelvét. Nézzünk meg tehát mindkét oldalnál ilyen helyzeteket.

Koscielny egészen a félpályáig előrehúzódott egy fejpárbaj során, amit ugyan megnyert, de a labda rossz helyre került. A képen látjuk, hogy Monreal és Mustafi is szorosan fogja az emberét, Koscielny viszont nem ér vissza időben a pozíciójába, így Fabregas indítani tudja az üres területbe beinduló Pedrót.

A Chelsea egészen a saját kapujáig kergeti vissza az Arsenalt, ahol viszont Petr Cech egy pimasz csellel átveri az őt megtámadó Moratát. Ezzel máris elcsúszott a hazai csapat védekezése, hiszen Mustafi így szabadon marad, és bőven van helye, és ideje is arra, hogy felnézzen és pontos labdával indítson támadást aminek a végén Welbeck fejel a kapu mellé.

A félidőben Conte jól reagált a helyzetre, és bár kényszerű okokból, de Pedro helyére Bakayoko érkezett, Fabregas pedig egy sorral feljebb húzódott. Így egy fizikálisan rendkívül erős, védekezésben jól használható játékos váltotta a labda nélkül sokkal passzívabb korábbi Arsenal kapitányt, aminek következtében már közel sem tudtak az Ágyúsok átmasírozni a pálya közepén, amit a második félidőben elért nulla kapura lövésük is megmutat.

Fontos még beszélni Wenger döntéseiről, már ami a csapat összeállítását illeti. Iwobi a legtermészetesebb helyettese a sérült Özilnek, így az ő csapatba kerülése teljesen egyértelmű volt, de Welbeck kezdőbe kerülése már egy érdekesebb döntés. Emögött nyilván ott van az is, hogy Sanchez még közel sincs 100%-os állapotban, ez a Köln elleni meccsen is nagyon szembetűnő volt a gólja ellenére is. Másrészt Welbeck taktikailag rendkívül fegyelmezett, sokoldalú játékos, akinek a védő munkája parádés volt egészen a lecseréléséig. Remélhetőleg nem kell majd túl sok időt kihagynia az újabb sérülése miatt, mert bár sokszor nem látványosak az erényei, de a fentebb említett erényei miatt egy rendkívül értékes tagja a keretnek. Nem véletlenül kelt ki korábban José Mourinho is amiatt, hogy még a Van Gaal érában megvált tőle a Manchester United. A portugál ugyanis imádja az ilyen játékosokat.

A meccs embere címet Aaron Ramsey kapta, méghozzá megérdemelten. Sokkal fegyelmezettebben játszott, mint a korábbi mérkőzéseken, Xhakával párban pedig remekül oldották meg a középpályás védekezést. Ezzel együtt pedig még mindig ő járt legközelebb a győztes gólt megszerzéséhez is.

Bár a Chelsea ebben a formában ismét kellemesebb ellenfél volt annak az Arsenalnak amely leginkább a nagy tempót diktáló, rendkívül agresszív letámadást alkalmazó csapatok ellen szokott szenvedni (khm Liverpool, khm Tottenham…), mégis muszáj őket megdicsérni, mert a gól nélküli döntetlen ellenére is a szezon eddigi legérettebb teljesítményét sikerült letenni az asztalra.

Ne legyen szomorú a vasárnap (Chelsea – Arsenal)

Teljesen fölösleges lenne 1000. alkalommal is leírni, hogy mennyire rosszul megy a Chelsea ellen idegenben, mióta Abramovich 2003-ban gondolt egy merészet és élőben is kipróbálta a Football Manager-t. A gyér rangadós formánkról is kár lenne újból halotti beszédet mondani, bőven ráérünk a meccs után, ha a legrosszabb forgatókönyv valósul meg.

Amikor viszont nagy ritkán sikerül nyernünk a kékek otthonában, akkor azt a Pool elleni 4:0-hoz hasonló nagy fülesből kijózanodva vagy gyatra idegenbeli formát megszakítva sikerül abszolválnunk. 2008 őszén a Stoke és Man. City elleni kapituláció után a harmadik kokiért álltunk sorba, de az akkor még üvegcsontú van Persie szerencsére éppen nem volt sérült és Djourou öngólja után, 3 perc alatt megfordította nekünk a mérkőzést.

2011 őszén még ennél is jobban meg volt ágyazva a vereségünknek, a soron következő 5. idegenbeli meccsünkön volt esedékes a Kékek elleni londoni derbi, amire betyáros 1 döntetlen 3 vereség kombóval hangoltunk. (Ebben sajnos már ott volt a MU elleni 8:2 és egy idegenbeli NLD égés is…) A kezdőcsapatot meglátva pedig sokan már a Gillette pengéért nyúlhattak, André Santos, Gervinho… teljes letargia, biztos vereség.

És csodák csodája nyertünk… André Santos gól!, Walcott hasra esős csele,  RVP mesterhámas, elcsúszó Terry, gála volt a köbön és mégsem mi kerültünk fasz rosszabbik végére. Ugyanakkor gyorsan meg kell jegyezni, hogy a Chelsea kispadján e két alkalommal kibaszott nagy kóklerek ültek, akiket még szezon közben lapátra tett az orosz FM mágus: 2008-ban Luis Felipe Scolari, aki bár világbajnok lett 2002-ben brazíliával, túlzás nélkül lehet állítani, hogy nem az ő taktikai géniuszának volt köszönhető a trófea elhódítása. 2011-ben pedig a Porto-val berobbanó André Villas-Boas, aki manapság a nívós kínai Szuperligában keresi kenyerét.

Conte toronymagasan veri mindkét jómadarat, viszont angliai regnálása óta, ha lehet ilyet mondani, pont Arséne Wenger a legnagyobb mumusa. Tavaly ősszel nagyon simán kiporolta az olaszt az Emirates-ben, aminek köszönhetően Conte formációt váltott és meg is találta a csapatát, amivel tükörsimán húzta be a bajnokságot és menet közben kamatostul visszaadta a 3:0-t. (Sima 3:1-es szopó, még annyi ellenállást sem tanúsítottunk, mint ők az odavágón. Cech gólpassza Cesc-nek, Hazard félpályás szólója, full kakaón düböröghetett a Wenger Out. Giroud gólja viszont szép volt (és persze Giroud is))

Az FA-kupa döntőt szintén underdog szerepben vártuk, jó pár hiányzó kulcsemberrel, ennek ellenére szabályosan megfojtottuk a Chelsea játékát és csak a kapu előtti töketlenségünknek köszönhettük, hogy nem tömtük ki őket újfent közte 3 góllal. Ezt követte egy kínai rizsmeccs, ahol simán kikaptunk 3:0-ra egy Carabao Cup-pozitív csapattal és a nesze semmi fogd meg jól Community Shield, ami hivatalosan már tétmeccs, hisz ez nyitja meg az aktuális angol futballszezont, de maga a trófea még mindig arra a legalkalmasabb, hogy egy tálca sört kényelmesen rápakoljon, aki végül megnyeri. Ez a személy végül ismét Wenger lett, bár korántsem volt akkora simázás, mint a 3 hónappal korábbi FA döntőn, Pedro ostoba belépője és piros lapja után rögtön sikerült egyenlítenünk Kolasinac révén, a tiziknél pedig Courtois field goal-ja és Morata lámpalázas lövése mellett a mieink hidegvérűsége győzelmet eredményezett.

Tipp: 2-3, a gálakezdőnk szinte teljes egésze egy kerek hetet pihenhetett, így egy Poolhoz hasonló performanszra még gondolni sem merek. Abban biztos vagyok, hogy nem ússzuk meg kapott gól nélkül, szerintem Morata ma büntetni fog, mivel a CS-n igen hálátlan helyzetben kellett beállnia + emellett ő ragadt be az egyenlítő gólnál, majd jött a fentebb említett tizis brainfart. Nálunk meg teljesen mindegy kik lövik majd a gólokat (bár titkon még mindig reménykedem benne, hogy a győztes gólt Giroud szerzi majd, amivel eléri a 100-as ágyús mérföldkövet), csak végre érjük már meg, hogy nem áll manager és játékos is egyaránt földbe egy fontos bajnoki meccs előtt, amikor egy győzelemmel ki tudnánk használni a közvetlen riválisok botlását.

Nincs új a nap alatt (Arsenal – Bournemouth)

A Pool elleni füles után sikeresen letudtunk minden ilyenkor szokásos, kora tavasszal már mesterfokig fejlesztett gyakorlatot:

  1. Manager és játékos közösen nyugtázza, hogy így azért nem lehet kikapni
  2. Bocsánatkérés
  3. Össze kell fogni & jobban kell szurkolni
  4. Arsenal Mindenki nagyon fókuszált és sikerre éhes
  5. Közösen ki fogunk mászni a gödörből
    +1 Bajnokok leszünk!

Szintén a friss tavaszi emlékekből kiindulva két forgatókönyv lehetséges:

A menü: 
Afelől kétség sincs, hogy feszülni fognak a drapériák, de a néhány ezer dudorgót leszámítva még mindig nem lesz annyira rohasztó a hazai hangulat, hogy a győzelmi kényszerrel párosulva agyonnyomja a csapatot és a meccs után rá tudják majd erre fogni a gyengébb szereplést. (Sajnos Wengertől tavaly volt már rá precedens) Emellett hazai pályán ritkán égünk szénné, igaz akkor ki is maxoljuk (Bayern), de ezt általában vagy a nyitófordulóra időzítjük vagy valamikor tavaszra, szóval szerintem ma még nem tenyerelünk rá az otthoni önmegsemmisítő gombra és ha szűken is, de behúzzuk a meccset.

B menü: Folytatódik a “Találd fel a spanyolviaszt” c. projekt, így Oxlade katapultálásával új tükörszárnyvédőt avatunk. Elneny megmutathatja mi ragadt rá a felkészülési meccsek alatt és CB-ként megkapja a védelem karmesteri pálcáját. Lacazette kezdeni fog, méghozzá a szélen, az előretolt Welbecket támogatva. Alexis hisztirohamot kap egy menstruációs görcs kíséretében. Wenger pedig a székében kotlósként fészkelődve, néhány facerub és körömrágás mellett, 0:2-nél már a félidőben a pályára küldi az összes cseretámadóját, megpróbálva elkerülni az elkerülhetetlent.

Papíron könnyűnek tűnhet ez a meccs (azt a tényt most hagyjuk figyelmen kívül, hogy mindössze 2 pozícióval vagyunk előrébb a tabellán, mint a Bournemouth), de az eddigi eredményeik kicsit délibábos képet mutatnak a vendégekről. Pulis csapatát, amíg nem érik el a 40 pontot, még a top6-nak is becsületére válik feltörni pláne idegenben; a Watford elleni 0:2 már inkább az elhullajtott 3 pont kategóriája felé húz, de Marco Silva a tavalyi évben teljesen reménytelennek hitt Hull Cityvel, majd az első fordulóban a Pool ellen is bebizonyította, hogy nem Mezey doktor képzésén szerezte edzői papírjait, így idén nem a kiesővonal környékén szeretné befejezni az idényt. A Man.City ellen pedig a 97. percben, a Mike Dean-show keretein belül buktak el, szintén hazai pályán.

Wengernek észnél kell lennie, mivel a Bournemouth elleni januári vizitálásunk során kísértetiesen hasonló volt a helyzet, győzelmi kényszerrel érkeztünk, majd az 58. percben már három fával égtünk a Vitality Stadium-ban. Szerencsére Giroud a 70. percben megunta a szarakodást és két gólpasszal, valamint az egyenlítő góllal megmentette a csapat seggét, majd gondoskodott róla, hogy még véletlenül se merüljön a feledés homályába ez a döntetlen.

Sérült fronton egyedül Cazorla az, akire biztosan nem számíthatunk a többiek bevethetők, így Wengernek kellemes gondjai lesznek a csapat összeállításnál és ismételten csak remélni tudom, hogy nem variálja túl a kezdőt. Bár láttunk már rá példát, hogy egy-egy kínosabb vereség után alaposan megkeverte a lapjait, sokkal valószínűbb, hogy max. 2-3 változtatással a Pool ellen megégő, média által szétszedett arcok fognak újfent esélyt kapni.

Tipp: 2-1, ipari mennyiségben nyeljük a gombócokat, de én úgy érzem, hogy ma sem fogjuk megúszni kapott gól nélkül, még a Bournemouth gólaszályos formája ellenére sem. A pontvesztést és a gödör mélyítését pedig tényleg hanyagolni kéne, mivel a csütörtöki EL premieres kecskebaszás után, a következő fordulóban a Stamford Bridge-re látogatunk…

Ülj le, egyes!

Bezárt a nyári átigazolási bazár, az alábbiakban ZERO_L sporttárs összegzőjét és esélylatolgatását olvashatjátok.

Igazából teljesen felesleges a billentyűzetet koptatni, mert erről a nyárról nem sok mindent lehet írni és értékelni is csak egyféleképpen lehet.

Ezért építettük a stadiont, ezért vannak nálunk a világ legdrágább jegyárai, százmillió font a párnába varrva, növekszik a bevételünk évről évre, hogy pluszos szezonnal zárjuk az átigazolási piacot. Tényleg, csak gratulálni lehet a klubvezetésnek. Itt jegyezném meg ezt a Kroenke féle „töke átmozgásos” hiszti keltést majd, akkor kell komolyan venni, ha benne lesz a könyvekben. Viszont ha ez bebizonyosodik, akkor megint totálisan felesleges edzői kérdésről beszélni/vitázni. Amíg a legfelsőbb szinten, nincs meg a PL és BL megnyerésének kínzó vágya, addig felesleges olyan jelentéktelen dolgokkal foglalkozni, mint hogy az edző a posztján játszatja a játékosokat vagy mennyire tüzeli fel őket egy rangadóra, na pláne kiket igazolunk…

Vissza a nyári eseményekre, igazából nem is az eladásokkal van a probléma, mert senki olyat nem vesztettünk, aki nálunk világklasszis szinten játszott volna vagy komolyan meghatározta volna a csapatjátékunkat. Az érkező oldal viszont vérszegény. Igaz, hogy két olyan játékos jött, akik hiányposztra érkeztek, ettől még ha átnézünk a többi riválishoz ez az erősítés édeskevés. Csak szemléltetés gyanánt, Guardiola két év alatt 300 millió fontot költött a kerete megerősítésére, mi 70 millió fontot. És még arról sem lehet szó, hogy jobb keretünk lett volna 2 éve a Man city-nél. Kérdezem én, mégis mi a francban reménykedünk?

És akkor még lehetne folytatni a fejfogós történeteket. Itt van Chamberlain esete is, akit jobb wingback-ként játszatunk, Bellerin helyett, akinek ez a valódi posztja, de emiatt a spanyolt át tesszük bal oldalra, ami miatt Kolasinac, aki szintén bizonyította már nálunk és tavaly egész idényben, a Bundesligában mennyire jól bejátssza az egész baloldalt, na őt vagy LCB-ben vagy a padon hagyjunk. Ahogy a kifinomult angol mondja: Fails on so many levels. Az okokat megint csak találgatni tudjuk. Hosszú évek óta követve Wenger munkásságát az első tippem az lenne, hogy ezzel megint csak a szerződéshosszabbítást akarta kiharcolni a játékosnál (lásd anno Walcott és a középcsatár kérdésköre), simán kinézem az öregből, hogy ezért képesek voltunk beáldozni 3 meccset. De a legjobb az egészben, hogy ez még a jobbik eset. Mert ha így van, akkor végre normálisan felállhat a hátsó ötös (de már vannak olyan szurkolói vélemények, akik váltig állítják, hogy megint jön a 4 védős rendszer) és szeptember elején hat pontos hátrányban végre elkezdhetjük az idényt. Ha nem így van, akkor tovább pöröghet ez az őrület, amit augusztusban láthattunk és akkor talán egyszer szemtanúi lehetünk annak, hogy egy Elneny-Xhaka CB duóval védekezünk egy PL meccsen, amíg Koscielny-ék a padon üldögélnek.

Személy szerint nem bánom Chamberlain távozását, mert több mint valószínű, hogy vele is csak a Walcott-féle spirálba került volna a csapat (ez a 180k-s heti fizu még rémálmaimban kísérteni szokott), ha ő tényleg úgy gondolja, hogy középen van neki jövője lelke rajta, abból mi már kaptunk elég ízelítőt és nagyon nem ízlett, köszönjük. Magunkhoz képest meglepően jó pénzt kaptunk egy évvel a szerződése lejárta előtt, bár sosem volt ballasztként elkönyvelve (sokkal nagyobb léhűtők vannak még itt), de már lassan két éve várjuk, mikor tesz le olyan teljesítményt, amivel kivívja a fix kezdő státuszt, egyszerűen felesleges volt tovább várni és csak a potenciállal mentegetni egy 24 éves játékost. Mondom ezt úgy mintha elküldtük volna, de igazából teljesítményéhez képest giga fizuval akartuk megtartani, abba már bele sem merek gondolni, hogy ezek után Welbeck, Walcott párosnak mennyit fogunk ajánlani.

“Vajon Wengert is ki tudnánk sergetni 200-ig?”

Alexis viszont maradt, amit elég nehéz megítélni, hogy most örüljünk-e neki vagy sem. Egyik oldalon az állítólagos 60 millió font nagyon is csábító ajánlat (neki is csak egy év volt hátra), de másfelől viszont ha már június elején eladjuk ennyiért, akkor se tudtuk volna pótolni, mert ilyen képességű játékosok nem kerülnek ki a piacra, egy nem olajcsecsen lógó klub számára. A chilei eddigi megnyilvánulásai alapján nem tartom reálisnak, hogy ezután elkezdjen flegmán játszani, sőt kimondottan csalódnék, ha nem az eddig megszokott mindenáron való győzni akarást látnánk tőle, ha mégse lesz semmi köszönet a játékában, akkor viszont nagyon durván ráb*sztunk. Azt viszont már most szeretném leszögezni mindenkinek, aki kicsit többet szeret belelátni egyszerű dolgokba, hogy ha kicsit a kelleténél is többet tartja magánál a labdát Alexis, az nem e miatt a nyár miatt van ez már tavaly is nagyon jellemző volt rá.

Kilátások? Pocsékak, rövidtávon biztos. A naiv kis gyerek bennem kicsit izgatottan várja, hátha összeáll az Özil-Lacazette-Alexis hármas és nagyot durrantanak, de azért összességben komoly illúziókat ne kergessünk, a bajnoki címért a kanyarban sem leszünk. Ehhez az kellene, hogy az előbb említett hármas mindegyik tagjának extrát kéne hoznia (Alexis tavalyi számai), csak a PL-re koncentráljuk a legerősebb kezdőnket és nem utolsó sorban senki ne essen ki hónapokra. Ha ezek mind teljesülnének azt mondom, hogy esetleg, talán-talán kis szerencsével(=körbeverések) a harc közelében lehetünk, de már az is nagy meglepetés lenne, ha a felsorolt három dologból csak egy összejönne. Az oldalvonal mellől érkező extrát is lehetne említeni, de Peet már többször kifejtette hányadán állunk.

A keret igen vékony (szokásos sérülésekkel számolva), a padon az egy szem Giroud van, mint minőség, mellette pedig helyet foglal a megannyi kérdőjel. Iwobi vissza tud-e térni a tavaly szezon eleji formájához, Jack egészségesen le tud-e nálunk játszani 10 meccset, Elneny fejlődik-e vagy megragad a középszerű kategóriában, és akkor a legfájóbb, Cazorla-t látjuk-e még Arsenal mezben. A kezdőben számomra még mindig a Xhaka-Ramsey páros jelenti a legnagyobb fejtörést, három belsővédős rendszerben talán lehet jövőjük, de nem úgy, mint múlthéten. Viszont ha áttérünk megint a 4-2-3-1-re akkor a védekezésünk a téli káoszhoz lesz hasonlítható és Ramsey-nek a kvázi szabad bóklászásával is azonnal fel kell hagynia. Sőőt akkor én ezt a párost nem is engedném fel a pályára, hanem inkább olyan embert kéne betenni a középpályára, aki rendszeresen vissza tudja szerezni a labdát, jelenleg erre egyedül csak Coquelin képes a keretből. Ideje volna már pontot tenni a középpálya jövőjét illetően is, mivel Ramsey-vel szintén vagy hosszabbítanunk kell, vagy el kell adnunk az elkövetkező 12 hónapban.

Szóval, ha reálisak vagyunk, akkor max az EL-ben fogjuk tudni kivívni a jövő évi BL-t, ami megint csak azt a kérdést vetítené elő, hogy azt sikernek könyvelnénk-e el vagy megint csak a jelenlegi helyzetet konzerválná.

Elég sok időnk lesz ezt és az ehhez hasonló kérdésköröket újra meg újra meg újra megvitatni…

“Az örökbecsű 8:24-től”

Mire gondolhat a költő? (Liverpool – Arsenal)

Wenger az elmúlt pár napban alaposan rálépett a gázra, már ami a keret szűkítését illeti. Gabriel, illetve Mustafi (egyre valószínűbb) szélnek eresztésével pedig még váratlant is sikerült húznia. Bár a klasszis szinttől olyan távol álltak, mint mi az idei bajnoki címtől batyus zsidó az Istentől, a háromvédős rendszerben elég sikeresen redukálni lehetett a hiányosságaik kiütközését. Ráadásul utóbbi tavaly ősszel sokáig kabalajószágként is funkcionált, hisz 22 meccsen át tartó veretlenségi sorozatot tudhattunk a magunkénak, amikor pályára lépett. (Azt viszont erős túlzás lenne állítani, hogy az ő átjátszhatatlansága miatt sikerült volna ilyen sokáig kihúzni zacskó nélkül.) A távozásuk vajon a háromvédős rendszer utolsó óráit jelentené? Mert az egy dolog, hogy Ausztráliában még elmegy Elneny CB-ként, de nem kis naivitásra utal, ha Wenger azt feltételezi, hogy a Merte-Kos-Holding-Chambers, valamint az OKJ-s képzésen CB-vé nevelt Monreal, Kolasinac és Elneny sorral sikeresen végig lehetne tolni egy alsó hangon is min. 50 meccset magába foglaló szezont. (Mondjuk jobban belegondolva meglepődni sem kell, hisz a Wenger-univerzumban láttunk már sok csodát, mint pl. a 9-es posztra feltolt Arshavin vagy Gervinho, illetve a technikáját szélen finomhangoló Lord Bendtner és Ramsey.)

Az öregen kívül akadt még olyan, akinek sikerült váratlant húznia: Oxlade-Chamberlain nemet mondott a heti 180 ezer fontos fizetésre és inkább elhúz a picsába. Wengert alaposan leforrázhatta a döntésével, a szurkolók körében pedig igen erősen megoszlanak a vélemények vele kapcsolatban. Jómagam, az első beharangban a megtartása mellett kalapoltam, hisz RWB/LWB/CM alternatívaként is számításba vehető. Azóta viszont lement két forduló, ahol láthattuk, hogy Arséne Wenger wannabe Mikulásként tényleg megpróbál mindenkit boldogan tartani a keretben, így Ox mindkét meccsen kezdőként bizonyíthatott, elsőnek a bal, majd a Stoke ellen a jobb oldalon. Az aktuális helyzetéről Peet írt egy remek összefoglalót, aki még nem olvasta, ITT tudja magába szívni az okosságot. 

Igaz Peet a Chelsea-re hegyezi ki a mondandóját, de nem véletlen, hogy a Liverpool is kacérkodik Ox szerződtetésével. A jelenlegi Henderson-Can-Wijnaldum kp-ba simán be tudnák integrálni, de ha nagyon nagy szarban a haza, akár a front 3-be (Igaz, finoman szólva sem az a gólfosó fajta: 7 PL szezon -> összesen 9 db bajnoki gól #likeaboss) vagy végső esetben még a hátsó négyesbe is bepaszírozható RB-ként, hogy Milner mellett kőműves segédként pár meccs erejéig elmaszekolgasson. (Ha hinni lehet a híreszteléseknek, ő maga jobban preferálná a Poolt. Valószínűleg ott lebeghet a szeme előtt válogatottbeli csapattársa, Adam Lallana példája, akinek karaktere Klopp alatt forrott ki igazán, és nem nagyon produkálja a BR alatti hullámzás tüneteit. (már amikor egészséges)

“Én a sok pénzt nem sajnálom, csak te légy a kicsi párom…”

Ami a meccset illeti, nem igazán vagyok optimista. Bár mellettünk szólhatna, hogy hétközben BL-selejteztek és a Wenger-kupa apróbetűs része szerint ilyenkor valamelyik meccs után illik megbaszódni. (2009 óta, az a csapat amelyik selejtezőt játszik a BL-ben, a két mérkőzést közrefogó, majd utána eső bajnoki fordulókban, átlagosan csupán a megszerezhető pontok felét gyűjtötte be.)

Mivel a CP ellen nem tették meg ezt a szívességet, most dörzsölhetnénk a tenyerünket, de egyrészt gyalázatos az idegenbeli rangadós mérlegünk: az Anfielden 2012 szeptemberében, míg úgy en bloc top6-os csapat ellen 2015 januárjában (Man.City 0-2) tudtuk utoljára győztesként elhagyni a pályát. Másrészt pedig még mindenkiben élénken ott lehet a tavalyi szezon emléke, amikor oda-vissza ki lett fújva az orrunk: a nyitófordulóban egy agyfaszos második félidei rövidzárlattal, az Anfielden pedig az emlékezetes meccs előtti Sanchez balhés-padra ültetős-hisztis majomparádéval.

Szerencsére a nagy pesszimizmus közepette lehet találni pozitívumot is: Alexis bevetésre kész és még ha nem is teljesen éles, mindig felemelőbb érzés őt a pályán látni, mint Welbecket. Valamint a rögzített szituációknál legalább annyira határozottak, mint mi voltunk a nyitófordulóban, szóval Giroud akár döntő faktor is lehet, amennyiben nem zárják le a meccset a 65-70. perc előtt. Szintén jó hír, hogy Koscielny letudta eltiltását, így remélhetőleg visszakerül a védelem tengelyébe és nem Monreal improvizál CB-ként.

Két lehetséges kimenetelt látok magam előtt:

  • Úgy elvernek minket, hogy még a mostaninál is novemberibb lesz a hangulat.
  • Sok gólos meccsen, közte eggyel behúzzuk.

Reméljük, hogy az utóbbi valósul meg, ha már az átigazolási aktivitásunkat és a feltételezett további érkezők számát (0) nem fogja befolyásolni a végeredmény. 

Tahófalvi kirándulás (Stoke City – Arsenal)

A mai meccs lefújását követően újfent választ kaphatunk egy tavalyi szezonban felmerült kérdésre. Vajon tényleg sikerült levenni magunkról a rontást, ami az elmúlt években rendre rajtunk volt a Britannia stadionban? Vagy pusztán arról van szó, amit tavaly már többen is pedzegettek, amikor a szezonvégi menetelésünket árnyalták, mondván a Stoke már kényelmesen ülhetett a babérjain a biztos bennmaradást jelentő 41 pont birtokában, így nem csoda, hogy simán leléptük őket.

Az tény, hogy ez lesz zsinórban a 10. szezon, amit a PL-ben játszanak, nekünk pedig még soha nem sikerült két egymást követő szezonban is elhozni a 3 pontot a Britanniából. (A májusi 1:4-es gála 7 év után az első győzelmünk volt orkföldön.) Ami mellettünk szól, hogy a Stoke kerete idén komoly tahótlanításon esett át (Arnautovic, Bardsley, Walters és Whelan is távozott a csapattól) és bár a főköcsögök még mindig ott vannak (Stoke szurkolók & Charlie Adam, mint a köcsögség totemállata) ettől a csapattól már nem igazán szarja össze magát az ellenfél a játékoskijáróban. Pótlásukra Fletcher-t (WBA) és Chuopo-Moting-ot (Schalke) sikerült egyaránt ingyen megszerezni, valamint kölcsönben elhoztak két olyan játékost Zouma (Chelsea) és Jesé Rodriguez (PSG) személyében, akik leginkább a biztos játékpercek, mintsem az ambíciózus Stoke projekt miatt döntöttek az orkok mellett.

De egyáltalán nevezhető még ambíciózusnak ez a projekt? 2013-ban, mikor kinevezték Hughes-t, kimondva kimondatlanul az volt a távlati cél, hogy a Stoke-ból egy olyan csapat legyen, aki olykor Európában is tiszteletét teszi, de legalább stabilan a felsőházban tanyázik. A célokat részben sikerült megvalósítani, mivel a tavalyi szezon kivételével három alkalommal is a 9. helyen végeztek, de ami az európai kupaindulást illeti, azt a bajnokságból mára már szinte lehetetlen küldetés megvalósítani a top6 + Everton, a mezőny maradék részétől való eltávolodása miatt. Egy hazai kupamenetelés pedig hatalmas lutri, ami a besűrűsödő alsóházban akár kiesési gondokat is eredményezhetne, valamint nem elfeledve a tényt, hogy egy bajnok 9-10. hely még mindig több pénzt hoz a konyhára, mint egy Ligakupa + 16. hely kombináció. Arnautovic és ügynöke, a WHU-ba való lelépés után szintén beletörölte a lábát a klubba és annak tulajába Peter Coates-be, hogy nem költ eleget a csapatra ahhoz, hogy magasabb célokért küzdhessenek. Részben igaza volt, mivel az idei ablakot eddig szinte 0-val sikerül lehozni, egyedül Martins-Indi kölcsönszerződésének véglegesítése (7 millió font) tartozik a “nagyobb” kiadások közé.

Nem sikerült utána csinálni.

A szokásos feszült hangulatú meccsre újfent sikerülhet gázolajat locsolni, hisz a korábban már említett Jesé pont azzal a Kolasinaccal nézhet farkasszemet, akivel legutóbbi találkozása egy ACL szakadást, 259 nap kihagyást és a madridi pályafutásának végét jelentette.

Részünkről a helyzet szerencsére jóval rózsásabb, mint a Leicester meccs előtt, ugyanis Mertesacker és Mustafi is egyaránt bevethető (szerk.: Koscielny még eltiltását tölti) , így most nem a Monreal vezette YOLO védelemnek kell szembenéznie az ork rohamokkal. Középpálya maximum Ramsey csapatba kerülésével változhat, de az előzményeket és fogadtatását ismerve nem feltétlenül lenne hülye ötlet Wengertől, ha ma még a padon hagyná.
A legutóbbi meccs hőse, Giroud viszont hatalmas mérföldkőhöz érhet a mai meccsen: amennyiben Wenger bizalmat szavaz neki és betalál, eléri a 100. Arsenal mezben szerzett gólját. Lacazette előtt szintén ott lebeg egy kisebb megdönthető rekord: ő lehet az első olyan Arsenal játékos, aki az első két PL meccsén egymás után betalál.

Tipp: 1-2, szerintem ma sem fogjuk megúszni gyomorideg nélkül, ráadásul az első fordulós bekapott góljainkon felbuzdulva a köcsög kaszáspók (Crouch) ismét le fog csapni ránk. Mivel a Stoke valószínűleg az alsóházban fog végezni, így a kötelezően pofozandó “kicsik” közé sorolható, részünkről pedig már a Britanniában is kurva nagy luxus lenne pontot veszíteni, amennyiben tovább szeretnénk látni a top4-nél.