Bejegyzés

Nincs vége, amíg nincs vége (Bournemouth – Arsenal 3-3)

Legbelül mindenki tudta, hogy csöppet sem lesz könnyű egyetlen nap pihenéssel idegenben játszani az egyébként nagyon pofás Bournemouth ellen. Személy szerint a Chelsea meccsig tartó viszonylag könnyebbnek látszó meccsek közül itt számítottam leginkább pontvesztésre az ellenfél játékerejét és a körülményeket figyelembe véve. Nos, a megérzésem bejött, és ha nincs a csodás feltámadás a második félidőben, akkor sokkal csúnyább is lehetett volna a vége.

Az Arsenal a rendkívül kellemetlen sorsolásnak hála alig pihenhetett az előző bajnokit követően, ráadásul számos játékos kisebb sérüléssel és fájdalommal volt kénytelen játszani. Hiába változtatott több helyen is Arséne Wenger az előző meccshez képest, a hiányzók száma miatt nem tudott annyit frissíteni a csapatán mint amennyit szeretett volna. Ez persze nem mentség arra, hogy az első félidőben Eddie Howe konkrétan lemosta a pályáról veterán riválisát.

Egyre jellemzőbb jelenség, hogy az olyan edzők akik taktikailag a közepesnél valamivel képzettebb, rendszeresen meg tudják lepni Arséne Wengert, amire a francia mesternek nagyon sokszor nincs is válasza. Az Arsenal szerencséje, hogy ezúttal sikerült jól reagálni a Bournemouth játékára, de addigra már több gólos hátránnyal kellett szembenéznie az Ágyúsoknak.

A Bournemouth nem követte el azt a hibát, hogy engedi kibontakozni az Arsenal játékát, és már csírájában kezdték el elfojtani a vendégek támadásait. Épp ezért a labdakihozatalok alkalmával a játékot próbálták minél inkább a vonalak mellé terelni, hogy a játéktér szélét extra védőjátékosként használva limitálják az opciókat legtöbbször Mustafi számára.

A Bournemouth támadójának a presszingje a vonal mellé kényszeríti Mustafit akinek nem maradt más választása, mint hosszan előreívelni a labdát. A hazai csapat így többször is meg tudta akadályozni, hogy az Arsenal sikeresen tudjon támadást építeni. Erre Wenger csapatának egészen az első félidő végéig nem akadt válasza.

Egészen az első félidő végéig kellett várni arra, hogy az Arsenal elkezdje hatékonyan kijátszani a Bournemouth letámadását. Az első képen látszik, hogy Xhaka besegíthetne, ám túlságosan is távol helyezkedik a labdás játékostól. A félidő vége felé viszont már kivált Mustafi oldalára, és mivel Bellerin emiatt jóval feljebb lépett, megszabadult Fraser szorításától, így Xhakától szabadon kaphatta a labdát. Ráadásul mivel Arter próbálta követni Xhaka mozgását, még szabad terület is nyílt a pálya közepén, amit végül nem sikerült kihasználni.

A fentieken túl a Bournemouth másik nagy fegyvere amivel zavarba tudták hozni az Arsenalt, az a védekezésből támadásba való átrendeződések közben gyors és agresszív letámadás.

Az Arsenal labdaszerzés után megpróbál támadást indítani, de amint Xhaka megkapná a labdát, Arter máris lendületből érkezik hátulról. Emiatt a svájcinak nagyon gyorsan kellene reagálnia, aminek a vége egy eladott labda, és máris jöhet újra a Bournemouth.

Amíg a Bournemouth rendszeresen nyomást tudott gyakorolni, és ezzel hibára kényszerítették az Arsenal játékosait, a másik oldalon ugyanez már nem volt elmondható. Az Arsenal legtöbbször passzívan védekezett, letámadás esetén pedig túlságosan ember orientált volt, ami az intenzitás hiányával együtt azt is jelentette, hogy Howe csapata könnyedén hozta ki a labdát a saját térfeléről, de legtöbbször még az Arsenal területén is nyugodtan passzolgathatott. Erre kiváló példát szolgáltat a vezetést jelentő góljuk, amire nem mellesleg még Pep Guardiola is csak elismerően bólinthat. Valódi tankönyvi találat.

A Bournemouth az első félidő során többször is a labdához közeli oldal túltöltésével próbálkozott, hogy aztán egy keresztlabda után a felfutó bekk megjátszható legyen az üres területen. Ezt egyszer sikerült tökéletesen kivitelezni, és annak gól is lett a vége. A pálya teljes felborult, mindenki az Arsenal bal oldalán csoportosul, miközben Fraser egy keresztbemozgással Bellerint is magával húzza. Az így felszabaduló területre érkezik meg Daniels, akit Stanislas remek labdával talál meg, miután az Arsenal játékosai bőven adtak neki időt és területet is a passz kivitelezéséhez.

A gól kapcsán muszáj kiemelni, hogy Petr Cech ismét borzasztó könnyedén engedte be a labdát a rövid sarokba. Idén egyébként is sok kritika érte annak ellenére is, hogy hajmeresztő hibái nem voltak, de ez a meccs is mutatja, hogy a teljesítménye azért sokszor bőven hagy maga után kívánni valót. Pláne ha megnézzük a harmadik bekapott gólt is, ami után szinten nem lehet büszke magára a sisakos hálóőr. Rajta kívül is bőven akadt még gyenge egyéni teljesítmény a csapatban. Mustafi messze a leggyengébb meccsét játszotta eddig Arsenal mezben, és bár eddig sem volt tőle idegen egy-egy hajmeresztő hiba, Wilson most nagyon a földbe gyalulta. Bellerin szintén akkor játszott utoljára ilyen gyengén, mikor Wenger az első pár alkalommal bedobta őt a mély vízbe az első csapatnál, de nála mentség lehet, hogy 3 nap alatt kellett 180 percet vállalnia, pedig még csak nemrég tért vissza sérülése után. Ugyanez igaz Koscielny-re is, aki eddig az első fordulón kívül minden bajnokin a pályán volt, úgyhogy nem csoda, hogy csak 1 óráig bírta 31 évesen.

A szünet után a Bournemouth a két gólos előny tudatában visszavett a tempóból, és már nem próbáltak rögtön az Arsenal tizenhatosa előtt letámadni, ráadásul ekkor már rendszeres volt, hogy az egyik középpályás – jellemzően Ramsey – belépett az egyik szélső védő és a középhátvéd közé, hogy 3v2-es szituációt kialakítva tudják kihozni a labdát. Viszont a Bournemouth két támadója ezután jóval mélyebben helyezkedett labda nélkül, sokszor a saját félpályájuk közepén próbálták semlegesíteni az Arsenal akcióit, amely kezdte végleg magához venni a kezdeményezést.

A meccs kulcsfontosságú momentuma volt, mikor Wenger a 61. percben Alex Iwobi helyére behozta Lucas Perezt. Ezzel az Arsenal hadrendje is megváltozott, egy aszimmetrikus 4-4-2-re, ahol a frissen beállt spanyol Olivier Giroud mellett játszott ugyan, de Alexis Sanchez teljesen szabad kezet kapva szinte mindenhol feltűnt a pályán.  Már a Crystal Palace elleni meccsen is kiemeltem Lucas labda nélküli mozgását, ami most gólt is eredményezett.

Granit Xhaka nagyszerű megoldással Olivier Giroud-t választja a kockázatos labdával, aki egy tőle megszokott remek pörgetéssel játssza meg a fullbekk és a középhátvéd között tátongó üres területre nagyon intelligens módon beinduló Lucast.

Xhaka ismét sok kritikát kapott a meccs alatt és után, amiért ismét egy buta tizenegyest ajándékozott az ellenfélnek, de a második félidőben így is az Arsenal egyik legjobbja volt Alexis és Giroud mellett. Fentebb már kiemeltem, milyen intelligensen, egy lépéssel már előre gondolkodva játszotta meg Giroud-t a második gólnál, majd az egyenlítésnél is nagyszerűen tekerte oda a labdát a francia fejére.

Két gólpassz és egy gól. Ismét Olivier Giroud lett tehát az Arsenal megmentője, ahogy azt ebben a szezonban szinte már megszokhattuk. Viszont továbbra sem gondolom, hogy hosszú távon meg kellene ragadnia a csapatban kezdőként. Egyrészt Alexisszel középen sokkal kreatívabb a támadójátékunk, másrészt a letámadás is sokkal hatékonyabb a dinamikus sokat futó chileivel, mint a lomha franciával. Giroud a meccsek hajrájában rendkívül jó opció lehet, amikor mindenféleképpen gólra van szükség, mert a nagyon mélyre visszahúzódó csapatok ellen, kis területen jól érvényesülnek a fizikai és technikai adottságai a gyors egyérintőkkel.

Amikor az első félidőben az Arsenal nem találta a meccs ritmusát, és képtelen volt a kapujához szorítani az ellenfelét, Olivier Giroud szinte mintha nem is lett volna a pályán (1. kép), amint viszont sikerült a kapuhoz szorítani a Bournemouth-t, rögtön az Arsenal leghasznosabb játékosa lett. (2. kép)

Az Arsenal végül a sírból hozta vissza a meccset, Wenger ezúttal jól tudott reagálni ellenfele lépéseire, de ez az egy pont alighanem csak a 4. hely szempontjából jelenthet bármit is. Ha a Chelsea ma este megveri a Tottenhamet, az Ágyúsok szinte biztosan kiszállnak a bajnoki címért folytatott küzdelemről, és elkezdhetnek figyelni a Tottenham és a Manchester United eredményeire.

 

A skorpiókirály (Arsenal – Crystal Palace 2-0)

Vannak meccsek, amelyek az idő múlásával jórészt a feledés homályába merülnek. A tegnapi összecsapás a nemrégiben kinevezett Sam Allerdyce csapatával pontosan ilyen lehetett volna. Lényegében egy sima győzelem egy nem túl veretes ellenfél ellen. A három pont kipipálva, haladhatunk tovább. Most azonban történt valami, ami miatt a Crystal Palace vendégjátéka az Emiratesben 2017 első napján örökre megmarad majd rengeteg szurkoló emlékezetében. 

Van egy igazán egyértelmű jele annak, ha egy valóban kivételes gólt lát az ember. A lelátó talán csak egy pillanatra, de teljesen elnémul, mert egyszerűen nem hiszik el, hogy amit láttak, az valóban megtörtént. Hasonló dolgot fedezhetünk fel akkor, ha visszanézzük Wilshere gólját a Norwich City ellen. Egy pillanatnyi csend, majd hangorkán, aztán hitetlen csodálkozás, amikor a stadion kivetítőin újra megjelenik a találat. Olivier Giroud gólja valódi futballpornó volt a legmagasabb szinten. Igazi műalkotás a labdaszerzéstől kezdve a befejezésig. Egy tökéletesen végigvitt kontratámadás, világklasszis befejezéssel megspékelve. Gondolhat bárki bármit Giroud képességeiről, de a tény, hogy kulcsszereplő volt az elmúlt 10 év két legszebb Arsenal góljában, máris egy igencsak jó érv arra, hogy Arséne Wenger nem is kötött olyan rossz üzletet 2012 nyarán.

Ha a Crystal Palace játékosai a gól láttán döntötték el, hogy ezután nem illik futballozni, akkor azt teljes mértékben meg tudom érteni. Máskülönben viszont a teljesítményük igencsak sok kívánnivalót hagyott maga után. Közismert tény, hogy az Arsenal dolgát kétféleképpen lehet megnehezíteni: vagy erőteljes letámadással, vagy a busz leparkolásával. A Palace-nak ezek közül semmi nem jött össze, valószínűleg inkább az utóbbira és gyors kontrákra szerettek volna berendezkedni, de az Arsenal játékosok néhány beindulással és dinamikus mozgással könnyedén zavarták össze a védelmüket.

Az Arsenal részéről a két kulcsjátékos Nacho Monreal és Hector Bellerin volt. Mindkét szélsővédő rendszeresen jó ütemben indult be labda nélkül az ellenfél védelme mögé, és legtöbbször Xhakának hála rendszeresen jó ütemben kapták meg a labdát. A svájci középpályás ismét kiválóan mozgatta a csapatát, a 13 sikeres hosszú labdája pedig egészen kiemelkedő. A kapcsolata Elnenyvel a pálya közepén továbbra is meggyőző, épp ezért sajnálatos, hogy az egyiptomi most is csak a rotálás miatt kerülhetett be a kezdőbe.

A passztérképen is jól látszik, mennyire erős a kapcsolat Granit Xhaka és a két fullbekk között, akik rendszeresen kihasználták, hogy a Palace játékosai rengeteg üres területet hagytak a vonalak mellett és a védelem mögött.

Hiába Giroud mesteri gólja. Xhaka és a szélsőhátvédek nagyszerű teljesítménye; a meccs embere minden kétséget kizáróan Alex Iwobi volt. A 20 éves nigériai tökéletesen helyettesítette a betegség miatt hiányzó Mesut Özilt. Nem csak kiválóan kötötte össze a középpályásokat és a támadókat, de öt helyzetet is kialakított a társak számára, illetve ő maga is szerzett egy rendkívül okos találatot. Iwobi a szezon során eddig is az Arsenal egyik legfontosabb játékosa volt, de most egy valódi klasszis futballistát helyettesített tökéletesen.

Alex Iwobi remek játékkal helyettesítette Mesut Özilt, és teljesen magáévá tette a támadó harmadban a két félterületet.

Mindössze másodjára kapott lehetőséget a bajnokságban kezdőként Lucas Perez, akit az előző meccs végén a védőmunkája miatt negatív kontextusban emlegettem, most viszont – akárcsak a többi meccsen, ahol releváns mennyiségű játékpercet kap – újra bizonyította, hogy igencsak hasznos játékos, aki jóval több lehetőséget érdemelne. A rendszeres keresztbemozgásai főleg az első félidőben több lehetőséget is magukban rejtettek, és mindig csak egy picit hosszú labda, vagy egy rossz érintés akadályozta meg abban, hogy igazán nagy ziccerbe kerülhessen. Az ilyen labda nélküli beindulások eléggé egyértelművé teszik, hogy ő a lehető legtermészetesebb alternatívája Walcottnak a jelenlegi csapatban.

Mindent összegezve könnyedén sikerült behúzni a három pontot egy olyan csapat ellen, amely csak a második bekapott gól után kezdett el igazán focizni, de még az sem tartott túl sokáig. Az alacsony ellenállásnak is hála számos jó teljesítményt láthattunk, de sajnos gyönyörködni már nem lesz sok időnk Olivier “A skorpiókirály” Giroud meseszép találatában, mert holnap jön is a következő meccs a Bournemouth otthonában.

Valaki van a levegőben (Arsenal – West Brom 1-0)

Ha valaki Tony Pulis csapatától várta volna az év karácsonyi meglepetését, akkor közölnöm kell vele, hogy kicsit vissza kellene venni a kábsziból. A West Brom ugyanis pontosan azt játszotta amit várni lehetett tőlük. A támadások lehetőségét szinte teljesen feladták, miközben 6 védővel, 3 középpályással és egy szem csatárral beásták magukat a kapujuk elő. Kétségtelen, hogy az öreg baseball sapkás ebből már évek óta meg tud élni, és ezzel valóban meg lehet nehezíteni még a legnagyobb csapatok dolgát is. Nem tudom, hogy épp emiatt, vagy csak Oxlade-Chamberlain és Walcott sérülései miatt, de Wenger úgy döntött, hogy a szezon során először a kezdőcsapatba teszi Olivier Giroud-t. Végül ez bizonyult nyerőnek, de az Arsenal jó darabig szinte egyáltalán nem játszott a francia erényeinek megfelelően.

Az Arsenal teljes mértékben dominálta a meccset, amit a számok is kiválóan megmutatnak. 76 százalékos labdabirtoklás, 26 lövési kísérlet amiből 11 kaput is talált (3/1 a másik oldalon), valamint 728 sikeres passz 166-tal szemben. Mindent elmond arról, hogy mennyit akart kihozni a West Brom a meccsből, hogy Ben Foster 44 passzal a legaktívabb volt a csapatából. A vendégek még kontrákból sem igazán tudtak helyzetet kialakítani, hála Koscielny és Gabriel kiváló játékának. A legnagyobb helyzetük egy szöglet után adódott a második félidőben, amikor Yacob az ötös sarkáról lőtt csúnyán fölé. Persze az első félidőben az óriási mezőnybeli dominancia ellenére az Arsenal sem tudott valódi ziccereket kidolgozni. Hiába sikerült a fullbekkek révén néhányszor betörni a védelem mögé, a kapu előtt így is rendszeresen létszámfölényben voltak Pulis játékosai, és a középre tett labdákat könnyedén takarították el. Néhány kapura a legkevésbé sem veszélyes kísérlet után egy Sanchez szóló után sikerült először eltalálni Foster kapuját. Egyébként is sokszor visszatérő jelenet volt, hogy Alexis egymaga akarta a vállára venni az egész csapatot, hogy egyéni megoldásokkal törje fel a WBA védelmét. A chilei eddig a szezon során meccsenként átlagban 3.2 kapura lövéssel próbálkozott, de ezúttal 9 alkalommal kísérletezett.

Amit leginkább hiányolni lehetett az Arsenal játékából, az a játékosok mélységből való beindulása a védelem mögé. Bellerin és Gibbs kivételével a többiek szinte állóháborút folytattak a WBA védőivel ha nem volt nálunk a labda. Egyetlen alkalomra emlékszek, amikor Xhaka a tizenhatoson kívülről indulva megérkezett az ötösön belülre, és ha Alexis labdája pontosabb, akkor komoly helyzet is kialakulhatott volna. Épp ezért hiányzott Walcott vagy akár Ramsey játéka is. Utóbbi beállása nem keveset dobott is a támadójátékunkon az utolsó negyed órában. Ismét csak el kell mondanom, hogy Coquelin bár nem játszott rosszul, de egy olyan West Brom ellen amely jóformán középpálya nélkül állt ki, az ő szereplése teljesen fölösleges volt. Ha Ramsey még nem volt alkalmas 90 percnyi játékra, akkor nyugodtan be lehetett volna dobi Elnenyt, akinek legalább az átlövéseiben ott van az extra veszély. Ezt a Coquelin jelenséget pedig az alábbi tweetnél semmi sem foglalja össze jobban:

 

Ahogy azt már az első bekezdésben is említettem; Giroud ugyan kezdett, de az Arsenal sokáig mintha ignorálta volna az ő jelenlétéből fakadó potenciális előnyt. Az első félidőben szinte alig-alig próbálkoztak magasan belőtt labdákkal, viszont a szünet után az ilyen megoldásokból egyre veszélyesebb helyzetek alakultak ki közvetlenül, vagy a lepattanókat követően.

Az Arsenal az első félidőben a szögleteket leszámítva ötször próbálkozott beadással, amiből kettő volt sikeres, míg a félidő után 10 kísérletből 4 volt pontos, de ezekből három kapuralövést is sikerült elérni, amikből egy gól született.

Az előző szezonban a Premier League egyik leggyümölcsözőbb kapcsolata volt ami Olivier Giroud és Mesut Özil között alakult ki. Özil a gólpasszainak a nagy részét a franciának adta, ami máris megcáfolja azt a teóriát, mely szerint Giroud helyett egy másik, vagy más típusú támadóval a német is eredményesebb lenne az előkészítések terén. Ezúttal is a kettejük összjátéka hozta meg az áttörést az Arsenal számára, miután Özil remek ívelése után Giroud parádésan fejelte át Foster fölött a labdát. Érdekes megfigyelni, mennyit változik Özil szerepköre azzal, hogy nem Alexis, hanem Giroud szerepel a középcsatár helyén. Amíg Sanchezzel centerben Özil meccsenként átlagban csak 2,6 kulcspasszt szokott kiosztani, ez a szám a West Brom ellen 7 volt. Mivel Alexis szinte hamis kilencesként visszalépve papíron ugyanabban a zónában játszana, mint Özil, így az Arsenal irányítója ilyenkor inkább szinte második csatárként a védelem mögött megnyíló területet támadja, ahelyett, hogy a lábára kérné a labdát. Épp emiatt, a szerepkörök felcserélődtek, és Özil eddigi összes bajnoki gólját Sanchez készítette elő. Most viszont a tavalyi formula volt érvényes, amit a számok is igazolnak.

A meccs lefújását követően érdekes vita alakult ki a pályán Gabriel és Lucas között, mert a spanyol támadó a vezetés megszerzése után nem volt hajlandó teljes intenzitással visszazárni a szélen, ami miatt az Arsenal védőinek egy az egyben kellett védekeznie. A kritika valóban jogos, hiszen borzasztóan látványos volt, ahogy Lucas könnyed tempóban kocog visszafelé, miközben a West Brom játékosai teljes sebességgel vezetik rá a labdát az Arsenal védőire. Talán ez is szerepet játszik abban, hogy Lucas Perez eddig jóval kevesebb lehetőséget kapott a vártnál, hiába jó kombinációs játékban, és a kapu előtt is.

Nem meglepetés, hogy az Arsenal az egész meccses dominanciát követően megérdemelten nyerte meg a meccset. Eleve borzasztó nehéz ennyire mélyen és sok emberrel védekező csapatok ellen helyzeteket kialakítani, de az Ágyúsok a második félidőben többször is megtornásztatták Fostert, hogy aztán Giroud révén sikerüljön megszerezni a győztes gólt is. Az előző két meccs negatív eredményei után létfontosságú volt kiharcolni a három pontot ezen a türelmet és kitartást is igénylő meccsen, hogy legalább szépen tudjuk búcsúztatni az évet. A következő pár fordulóban szintén verhető ellenfelek jönnek, úgyhogy minden adott, hogy kicsit megerősítsük a helyünket a tabellán, és ha lehet zárkózzunk a jelenleg megállíthatatlannak tűnő Chelseare.

 

Déjà vu (Arsenal – PSG 2-2)

Azt hiszem a meccs után nem én voltam az egyetlen aki úgy érezte, hogy ezt már láttuk egyszer. A két csapat kisebb változtatásokkal előadta szinte ugyanazt a forgatókönyvet amit az első meccsen is láthattunk. Ebben természetesen közrejátszott az is, hogy Wenger és Emery szinte egy az egyben átemelték az első meccsen bemutatott taktikákat, így a meccs utolsó harmadát leszámítva semmi meglepő nem született.

Mindkét csapatnak nélkülöznie kellett néhány kulcsjátékosát. Az Arsenal továbbra is Bellerin és Cazorla nélkül volt kénytelen felállni, míg a vendégeknél Di Maria és Aurier hiányzott különböző okok miatt, de szemmel is jól látható, hogy az Ágyúsok jobban megszenvedték kulcsjátékosaik hiányát. Arséne Wenger immár az ötödik párost próbálta ki a pálya közepén a Coquelin-Ramsey duóval, miközben a másik oldalon Emery az első meccshez hasonlóan ismét kezdőként számolt az egyébként mellőzött Krychowiakkal, akinek kulcsszerepe volt a meccsen több szempontból is. 

Ahogy ez a nagy meccseken gyakran előfordul, Wenger a meccs elején csöppet sem akart kockáztatni, ezért az Arsenal csak a saját térfelén kezdte el komolyabb nyomás alá helyezni a PSG játékosait, miközben Emery gondoskodott arról, hogy a hazai csapat már a támadásépítés első fázisában is problémákba ütközzön. Mivel Ramsey és Coquelin sokszor magasan helyezkedtek, ezért a párizsi játékosok könnyedén zárták el a passzsávokat az Arsenal középhátvédjei elől, akik így kénytelenek voltak hosszan előreívelni a labdát, vagy az oldalvonal felé megjátszani azt. Ha az Arsenal mégis fel tudta hozni a labdát az ellenfél térfelére, akkor a PSG nagyon jól szűkítette a területet, és a védelmi vonalak között Krychowiak végzett kiváló munkát.

krychoozil

A PSG játékosai remekül szűkítik a területet a jobb oldalon, miközben Krychowiak a védelmi vonalak közötti területet felügyeli, pontosan ahogy az első meccsen.

Az Arsenal az első gólig rendkívül passzívan védekezett, és ennek meg is itták a levét. Motta teljesen szabadon indíthatta a Jenkinson és Mustafi közötti félterületen helyezkedő Matuidit, akinek a centerezése után Cavani könnyedén szerzett gólt. Ezután az Arsenalnak váltania kellett, és a félidő utolsó 7-8 percében jóval magasabban és agresszívabban kezdték el letámadni a PSG játékosait.

arsenalpress

Amíg az Arsenal az első félidő nagy részében szinte egyáltalán nem zavarta a PSG labdakihozatalait, a bekapott gól után egyből magasabb intenzitásra kapcsoltak, és már a saját tizenhatosuknál elkezdték letámadni a franciákat.

Az Arsenal presszingjének a félidő végén meg is lett az eredménye, miután Giroud labdát szerzett a szorult helyzetben rossz döntést hozó Krychowiaktól, majd az Alexis által kiharcolt büntetőt ő maga értékesítette. Wenger csapata a második félidőt is alaposan megnyomta, a párizsiak az első játékrésszel ellentétben alig tudtak átjutni az Arsenal térfelére. Ennek a letámadásnak az egyik kulcsfigurája volt Aaron Ramsey, akinek az energiája az ilyen szituációkban rendkívül hasznos az Arsenal számára. A walesi egyébként is a csapata legjobbja volt. Védekezésben kiemelkedőt nyújtott 5 szereléssel és két labdaszerzéssel, de egyértelműen hiányzott belőle egy irányító készségekkel is megáldott középpályás. Remélhetőleg a következő meccsen Wenger már hajlandó lesz Xhakát és Ramseyt együtt szerepeltetni kezdőként, mert az eddigiek alapján tökéletesen kiegészítenék egymást, és Cazorla hiányában ez tűnik a legjobb opciónak.

A letámadásnak meg is lett az eredménye hazai részről. A második félidő első negyed órájában háromszor annyi lövéssel próbálkoztak, mint az első játékrészben összesen, majd egy kavarodás utáni szerencsés öngóllal megszerezték a vezetést is. Ezután viszont érthető ismét visszaálltak a saját térfelükre, ami végül nem lett túl kifizetődő. A PSG újra átvette az irányítást, Emery pedig Krychowiak helyére beküldte Ben Arfát, csapata pedig átállt 4-2-3-1-re, miközben Cavani előtt több kisebb lehetőség is adódott. Az egyenlítés végül egy szöglet után érkezett, és utána már hiába próbált ismét felpörögni az Arsenal, miután Cavani egy az egyben vezethette rá a labdát Ospinára, Wenger csapata sem erőltette már agyon a támadásokat.

A végeredmény ugyan hízelgő az Arsenal számára, de a 4 gólos döntetlen mégis azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel idén sem sikerül megszerezni a BL csoport első helyét. A Paris Saint Germain a 90 perc nagy részében sokkal jobb csapatnak bizonyult, de a fölényüket az odavágóhoz hasonlóan ismét nem tudták győzelemre váltani. Az Arsenal támadójátéka az előző meccsekhez hasonlóan ismét bőven hagyott maga után kívánni valót. Egyetlen kaput eltaláló lövés egy teljes meccs alatt borzalmasan kevés, főleg ha az is a büntetőpontról érkezik. Ráadásul veszélyes szituációkat is csak az ellenfél térfelén a még rendezetlen párizsi védelem ellen sikerült kialakítani. Wenger számára jelenleg a legfontosabb feladat, hogy megtalálja az egyensúlyt a pálya közepén, mert az előző két meccsen a csapat összeállítása nem csak utólag bizonyult borzalmasnak, de már előzetesen is lehetett tudni, hogy semmi jó nem fog kisülni a Coquelin-Elneny, illetve a Coquelin-Ramsey párosokból. A Bournemouth elleni meccs remek lehetőség lenne a megfelelő páros kipróbálására, de ha Xhaka ott sem kap lehetőséget, akkor tényleg nincs az a logika amivel meg lehetne magyarázni a dolgot.

psgxg

 

Plot twist (Manchester United – Arsenal 1-1)

Az éves túra az Old Traffordra az esetek 99,9 százalékában nagyjából felér egy gyökérkezeléssel egybekötött urológiai vizsgálattal, szóval elhiszem ha ezúttal valaki annyira nem várta a válogatott szünet végét.  Ráadásul azzal, hogy Mourinho is képbe került, a győzelmi esélyeink tényleg a minimálisra csökkentek. Mert lássuk be, mi lehetünk akármennyire kurvajók, a United vagy Mourinho épp aktuális csapata pedig bármennyire is szar, ezeken a meccseken garantált a bukta. Ezt a két elemet kombinálva pedig a győzelmi esélyeink valóban hangyafasznyira csökkentek. Még szerencse, hogy az unalomig ismert történetbe idén legalább egy csavar bekerült.

A sérülések és eltiltások mindkét csapat összeállításában nagy szerepet játszottak, de furcsamód a több játékost nélkülöző Manchester United tudott a helyzethez jobban alkalmazkodni. Fellaini és Ibrahimovic nélkül két féktől is megszabadult a United, Rashford idén először játszhatott középcsatárként, a pálya közepén pedig összeállt a legoptimálisabbnak tartott Carrick-Herrera-Pogba hármas. Wengernek végül csak Bellerint és a hetek óta sérült Cazorlát kellett nélkülöznie, de mindkettő elég erős túlkompenzáláshoz vezetett. A pálya közepén a Coquelin-Elneny páros igyekezett megerősíteni az Arsenal védekezését, ami támadásban komoly áldozatokat követelt, míg a jobbhátvéd posztját Jenkinson töltötte be.

Az első félidő képe szinte pontosan azt hozta amit várni lehetett. Az Arsenal többet birtokolta a labdát, de valódi helyzetet nem tudtak kialakítani. A United labdavesztés után azonnali visszatámadásokkal akadályozta meg az Arsenal gyors támadásépítését, a középpályán pedig minél kisebbre próbálták szűkíteni a területet az Ágyúsok előtt.

jonesfollow

A Manchester United a középpályán ember-orientált védekezést alkalmazott, még Phil Jones is nagyon sokszor messzire követte Sanchez mozgását a védelemből kilépve, nehogy létszámhátrányba kerüljenek. 

united-compact

A pálya utolsó harmadában Mourinho csapata a lehető legkisebbre próbálta szűkíteni a területet a két védelmi vonal között, ezzel pedig előnytelen lövőhelyzetekbe kényszerítették az Arsenal játékosait.

Az első félidőben tehát minden nagyjából úgy alakult ahogy Mourinho elképzelte. Az Arsenal nem tudott veszélyes támadásokat vezetni, ellenben Petr Cech két védést remek védést is bemutatott, de valódi ziccere a Manchester Unitednek sem akadt. Az Arsenal abszolút nem tudott mit kezdeni az ellenfelével, a középpálya pedig jól láthatóan teljesen ötlettelen volt. Bellerin hiánya és Jenkinson játéka indokolhatta ugyan, hogy Elneny és Coquelin egyszerre legyen a pályán, így viszont az Arsenal középpályás játéka ismét rendkívül sterillé vált, és Mesut Özil sem tudott a pálya azon pontjain labdához jutni, ahol igazán kárt tehetett volna az ellenfélben. Granit Xhaka 80 percig a padon ült, miközben nyilvánvaló volt, hogy az Arsenalnak szüksége van az ő képességeire a pálya közepén. Egyszerűen érthetetlen, hogy Wenger miért nem bízott benne ismét, miközben a Tottenham ellen messze a csapat legjobbja volt, kiemelkedő számokat produkálva védekezésben.

passmap

Az Arsenal játékából teljesen hiányzott a szélesség, minden egyes támadásnál a szélre kikerült labda visszavándorolt középre, ennek eredményeként pedig egy steril labdajáratás alakult ki. Eközben Coquelin labdabirtoklás esetén semmit nem tudott hozzátenni a játékhoz, így a kreatívabb társat igénylő Elneny játéka is haszontalanná vált.

A második félidőben teljesen megváltozott a meccs képe, és a Manchester United egyre nagyobb nyomást helyezett az Arsenal kapujára, miközben Wenger emberei egy kontrát sem tudtak végigvinni. Minden ilyen kísérletet a csírájában elfojtottak a United játékosai, és ugyan ismét nem alakítottak ki bődületesen nagy helyzeteket, de a nyomás alatt egyetlen kihagyás az Arsenal védelmétől elég volt a gólhoz. Egy jobb oldali bedobás után Coquelin és Walcott is teljesen megfeledkezett a mélységből érkező Matáról, aki Herrera visszatett labdája után teljesen üresen lőhetett Cech kapujába. Már nem ez az első gól, amit az Arsenal a saját bal oldalukon végigvitt támadás után kap, ezt a problémát pedig nagyon sürgősen meg kell oldania Wengernek és a stábjának.

A helyzet a gól után sem változott, annak ellenére, hogy Elneny-t váltotta Giroud, de nyomást az ellenfél kapujára csak akkor sikerült helyezni mikor Coquelin is elhagyta a pályát. Ami viszont érthetetlen, hogy Aaron Ramsey hogyan játszhatta végig a meccset. Nála többször senki sem veszített labdát az egész mezőnyben, miközben támadásban és védekezésben is teljesen súlytalan volt. Mivel jelenleg Iwobi szerepkörére ő az egyetlen számba vehető alternatíva, csak reménykedhetünk, hogy egyszerűen rossz napot fogott ki, és nem ennyi amit tud. Viszont ez is kiválóan példázza, hogy az Arsenal mennyire nem tudja nélkülözni az alapjátékához  szükséges legfontosabb embereket. Iwobi nélkül nem volt meg az összeköttetés a középpályások és a támadók között, ráadásul Ramsey közel sem tud kis területen kevés érintésből olyan hatékonyan játszani, mint a nigériai.

Wenger a végén minden mindegy alapon behozta Jenkinson helyére Oxlade-Chamberlaint, hogy végül az ő remek beadását fejelje De Gea kapujába elemi erővel Giroud. Sokat elmond az Arsenal játékáról, hogy az egész mérkőzésen ez volt az egyetlen kaput eltaláló kísérletük. Wenger alaposan túltaktikázta magát a meccs előtt, a cseréivel is túl sokáig várt, de végül a szerencse ezúttal mellé állt az Old Traffordon. A szokásostól eltérően tehát a gyengén és impotensen játszó Arsenal végül legalább egy pontot meg tudott menteni, ami már csak Mourinho savanyú ábrázata miatt is külön öröm.

xg

Csatárok mindenhol (Sunderland – Arsenal 1-4)

Nem merem elképzelni, hogy mennyire lettem volna ideges akkor, ha végül nem sikerül megverni a Sunderlandet. Ha azt mondom, hogy náluk gyengébb csapattal idén még nem találkoztunk, akkor még finoman fogalmaztam. Az az igazság, hogy régen láttam már olyan csapatot, amelyik ennyire fogalmatlanul, és egyúttal minden erőfeszítést nélkülözve állt volna ki az Arsenal ellen. Miközben David Moyes meccs utáni nyilatkozatát néztem, melyben kifejti, látott biztató jeleket és előrelépést a csapata játékában, nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy röhögjek. Ez az ember jól láthatóan megzakkant a manchesteri kudarcától, mert az ilyen meccsek után edzőket szoktak kivágni.

Az Arsenalt az sem zavarta meg különösebben, hogy a szezon során először kellett komolyabb sérüléshullámmal szembenézni. Cazorla, Walcott, és Monreal sem tudta vállalni a játékot, miközben Xhaka az eltiltása utolsó meccsét töltötte, de a beugrók többé-kevésbé lazán megoldották a hiányzók pótlását. Mohamed Elneny pontosan az a játékos, akit bármikor és bárki mellé be lehet tenni a csapatba, ő biztosan hoz egy megbízhatóan jó teljesítményt. A világot nem fogja megváltani, de a labda mindig biztonságban van nála, és biztosítja a játék folyamatosságát. Gibbs eddig akármikor lehetőséget kapott kezdőként, kivétel nélkül nagyszerűen játszott, és ez most sem volt másképp. Remekül védekezett, emellett a támadásokat is nagyszerűen segítette. Kialakított két helyzetet, adott egy gólpasszt, és a negyedik gólnál is kulcsszerepet vállalt. Monrealnak idén már becsúszott néhány gyengébb meccs, úgyhogy lehet, hogy ismét elkezdheti félteni a pozícióját. Ezzel szemben Oxlade-Chamberlain hiába van túl egy produktív héten, valami elképesztően idegesítő a játéka. Hétközben a Reading ellen duplázott, miközben a meccs többi részében folyamatosan rossz megoldásokat választott, tegnap pedig adott egy remek gólpasszt, de a kapu előtt impotens volt, és a mezőnyben is rendre eltűnt.

passmapA passztérképen is remekül látszik, hogy egyrészt Kieran Gibbs mennyire aktív volt, másrészt pedig, hogy Oxlade-Chamberlain mennyire kevésszer kapcsolódott be a játékba.

Ugyanakkor ne felejtsük el megemlíteni, hogy Ox idei 5 gólja és 3 gólpassza bőven előrelépés az előző szezonokban mutatotthoz képest, és tény, hogy védekezésben is sokkal többet tesz hozzá a csapat teljesítményéhez. Viszont jól látható, hogy amellett, hogy sokszor kevesebbet avatkozik játékba egy meccs alatt, mint Theo Walcott, ő közel sem képes azokat a labda nélküli mozgásokat leprodukálni, mint honfitársa. Ráadásul sokszor alapvető helyezkedési hibákat vétve hajlamos teljesen egyvonalban helyezkedni Bellerinnel, ami csak steril passzolgatáshoz vezethet. A másik oldalon Iwobi helyén szintén nem vehető számításba, hiszen kis területen közel sem képes olyan szinten játszani, mint a nigériai, és a játékintelligenciája is hagy maga után kívánnivalót. Ennek megfelelő Oxlade-Chamberlain maximum akkor kerülhet be a csapatba, ha a sérülések vagy egyes játékosok fáradtsága ezt kívánja. A keddi Bajnokok Ligája meccs pontosan ilyen lesz, ahol Iwobira mindenképp ráférne a pihenés. Ugyan a Sunderland ellen is rengeteget volt játékban, de hiányzott belőle az élesség, ami a korábbi meccseken jellemezte.

Ahogy a poszt elején is említettem, a Sunderland kriminálisan rosszul játszott. Támadójátékról az esetükben szinte egyáltalán nem érdemes beszélni, egyedül Khazri megindulásai hordoztak magukban némi veszélyt, de jól mutatja a kilátástalanságukat, hogy a tizenegyesen kívül még csak apró veszélyt jelentő kapura lövési kísérletük sem volt. Persze nehéz is úgy támadni, ha egy csapat még csak kísérletet sem tesz a labda megszerzésére. Moyes csapata a meccs elejétől visszaállt a saját térfelére, és még csak kísérletet sem tettek arra, hogy megzavarják az Arsenal építkezését. Egyedül Defoe próbálta letámadni a védőket, de mivel semmilyen segítséget nem kapott, az Arsenal védői -elsősorban Mustafi – bátran hozhatták fel a labdát akár a félpályáig. Egyébként eddig talán nem került említésre, de már régóta észrevehető változás, hogy az eddigi szezonokhoz képest Koscielny a háttérbe szorult a támadásépítések során, és Mustafi vette át tőle ezt a szerepkört. Mindkét védő alkalmas erre a játékra, viszont amíg Koscielny már 31 éves, Mustafi pedig csak 24, így logikusabb ha előbbi kicsit kímélőbb üzemmódban inkább biztosító szerepkörben játszik, amit a még mindig kiemelkedő sebessége miatt remekül meg tud oldani.

Amíg múlt héten a Middlesbrough mély védekezés mellett ügyelt arra, hogy rendszeresen nyomás alá helyezze az Arsenal labdás játékosát, addig a Sunderland játékosai erre kísérletet sem tettek. Kiváló példa erre Alexis Sanchez első gólja.

Az Arsenal zavartalanul hozza fel a labdát egészen a Sunderland tizenhatosáig. A hazai játékosok jóformán még csak kísérletet sem tesznek a labdaszerzésre, majd miután Ox egyszerűen elfut az ember mellett, Koné még csak nem is mozdul a labda felé, így Alexis könnyedén megelőzi.

Alexis Sanchez egyértelműen a meccs embere volt. Nem csak a két gólja miatt hanem azért is, mert a csatárposztról való folyamatos elmozgásai rendre zavart okoztak az ellenfél védelmében. Ehhez persze kell az is, hogy az így üresen hagyott területet egy csapattárs feltöltse, vagy egy középpályás beinduljon a védelem mögé. Utóbbi rendszeresen problémát okozott az ember orientációra berendezkedett Sunderland játékosoknak, akik sokszor nem tudták eldönteni, hogy a pozíciójukat tartsák, vagy a beinduló embert kövessék. Itt pedig érdemes megemlíteni Mesut Özil megváltozott szerepét is, aki rendkívül intelligensen méri fel, hogy mikor kell beindulnia a védelem mögé, és ennek megfelelően az előző idényekhez képest jóval többször jut el kapuralövésig. Tavaly 65 percenként próbálkozott lövéssel, idén ez a szám 44. Ezzel szemben amíg az előző szezonban 33 percként alakított ki helyzetet a társai számára, most csupán 42 percenként kerül sor ilyesmire átlagban. Ez is jól mutatja, hogy mennyire eltolódtak az arányok, és hogy Özil sokkal inkább viselkedik második csatárként, mint irányítóként.

Ha pedig már csatárok, akkor nem mehetünk el szó nélkül Olivier Giroud mellett, aki csereként az első két labdaérintésével szó szerint megnyerte a meccset az Arsenalnak. Ez pedig kiválóan mutatja amit már a múlt héten is felvázoltam, miszerint az ő beállítása egy már egyébként is fáradó ellenfél ellen mekkora extra nyomást tud kifejteni. Nyilván nem fog minden egyes alkalommal duplázni néhány perc alatt, de amíg kezdőként valószínűleg elég erősen felborítaná az Arsenal jelenlegi kémiáját, addig csereként bőven tud majd pluszt hozzáadni a csapat eredményeihez. Valószínűleg a megítélése is sokat fog javulni a szurkolók körében most, hogy nem évenként 50 meccsen kell majd a kezdőcsapatban szerepelnie más alternatíva híján. Annak idején Wenger pontosan az ideális cserecsatárt látta meg a franciában, és most szezonokkal később úgy tűnik be is fogja tölteni ezt a pozíciót.

A Sunderland tehát végig gyalázatosan játszott, de ezt az Arsenal maximálisan ki tudta használni, és egyetlen megingás kivételével végig sikerült dominálni a mérkőzést. A keddi BL meccset viszont mindenképp a pihentetésre kell szánni. Iwobi látványosan elfáradt miután a hétközi kupameccset is végigjátszotta, de Alexis és/vagy Özil kihagyása sem lenne túlzottan ördögtől való dolog, főleg Giroud és Ramsey visszatérésének a tudatában.

cv86aakwyaetn7f

Párizsban járt a Papa

Nagyon örültem, hogy a csoportkör sorsolásánál az arab pénzen felpumpált Cityt PSG-t kaptuk. Nem éppen azért, mert most Párizsban lapátolom a GDP-t, hanem már régóta ott volt bennem a kérdés, hogy mégis mire megyünk Európa jobb csapatai ellen. Az elmúlt néhány évben egy kicsit túl sok jutott nekünk a Barca, Bayern, Dortmund trióból, és igazából a Napoli volt még említésre méltó ellenfél. (Nem mintha sok köszönet lett volna abban, amikor a Monacot kaptuk…) Régóta kíváncsi voltam arra, hogy mire mennénk egy Real, PSG, Juventus, Atletico Madrid ellen, vagy miként változna a focink, ha éppenséggel a BL-ben kerülnénk össze valamelyik angol gárdával.

14438960_10207159831574958_756548145_o

Őszintén, nem ugrottam egyből a lehetőségre, hogy kimenjek a meccsre, ugyanis a vendégszektorba való jegyszerzést a missionimpossible kategóriába soroltam. A párizsi szektorba meg annyira nem vágytam, miután hallottam olyan sztorit, hogy az újkori történelmük első bajnoki címét emeletes városnéző buszok borogatásával ünnepelték, az autógyújtogatás errefelé pedig nemzeti sport. Tudni kell annyit a PSG-ről, hogy Párizs egyetlen első osztályú csapata, míg maga a város külvárosokkal együtt 6-7 millió főt számlál. Londonban ugye az olyan népszerű klubok mellett, mint az Arsenal, West Ham, Crystal Palace és Milwall még jelen van néhány kisebb Premier League gárda is, mint a Chelsea és a Sp?rs is, így ott azért a foci iránt kevésbé fogékonyabb csürhének van lehetősége más csapatot találni. S bár a francia főváros a kultúra fővárosa, nem éppenséggel a PSG szurkolóknak köszönhető ez a cím. Két úgymond tábor is van a kapuk mögött, így legalább sztereóban lehet hallgatni, ahogy mást énekelnek. Aztán csak kikötöttem a PSG honlapján, és egy kis keresés segítségével gyorsan rájöttem, hogy Arsenal drukkerként nem a kapu mögött kéne ülni, hiába a vonzó jegyárak. Végül sikerült a vendégszurkolók közelében, egy igazi nyugdíjas szektorba jegyet szerezni, és több közelemben ülő Arsenal mez alapján mások is ezt gondolhatták a helyes útnak. Párizsban PSG mez mellett Arsenal mezt lehet a legtöbbet látni, ha az ember járkál a városban, elég népszerű tehát errefelé is a csapat.

A két kapu mögött a franciák derekasan énekeltek, tapsoltak, poznanoztak, mellettem max. fütyülésre futotta, mikor a vendégdrukkerek rázendítettek, illetve talán volt egyszer egy egész stadionos taps is. Szóval csak így kell leszólni a plázánkban uralkodó hangulatot. Amúgy meg puszi az Útwenger grafikusának, a kék pólómban olyan könnyen olvadtam bele a környezetembe, mint Diaby a kórházban. Amúgy még a rohadt kényelmetlen műanyag szék elfoglalása előtt a büfé előtt állva kellett rájönnöm, hogy bizony a stadionban nem árulnak sört. Számomra a sör nélküli meccs kb. olyan, mintha impotensen mennék sztriptíz bárba viagra nélkül; lehet élvezni a látottakat, de azért mégsem az igazi.

14456904_10207159831894966_1374540220_o

Az első percben bekapott gól gyorsan elrontotta minden Arsenal drukker hangulatát a stadionban, és az addig lelkesen éneklő vendégdrukkerek kivettek 45 perc pihenőt, ami a meccs képe alapján érthető is volt. Sajnos az akkor legalább iszok lehetőség se volt adott, ami csak még rosszabbá tette az egészet, pedig az igazán segített volna. Kíváncsi lennék pl., hogy az útwengeres keménymag tagjai közül hányan emlékeznek Papa 1000. meccsére, mert hát elég sok gumibogyó szörpöt letoltunk akkor a torkunkon (azóta se aludtam olyan jól 6-os villamoson délután). Mindent összevetve tehát az első félidő olyan volt hangulatra, mint egy síkosító nélküli prosztatavizsgálat. Szerencsére Wenger meghallotta vágyainkat, és erre a meccsre fizetett egy csatárnak, így jókat lehetett röhögni Cavani teljesítményén. Az elsőnél még a franciák is röhögtek, harmadiknál már nem volt annyira őszinte a mosolyuk.

A második félidőben sokat javult a játék képe, ami köszönhető volt annak, hogy az addig domináló Krychowiak, Verratti és Rabiot hármasból kettő mindig hátrébb volt, így új területek nyíltak meg a középpályán, és a támadáshoz sem értek fel. A PSG tehát szépen bemutatta, mégis hogyan kell magunkat tökön szúrni, aztán még egy kicsit meg is forgatni a tőrt, csakhogy biztosra menjünk. Giroud beállítása fordulópont volt, mert az addig koktélozgató Marquinhosra és Thiago Silvara nyomást tudott gyakorolni, és az addigi néha kialakuló 5-5-0-s felállás helyett inkább néztük ki olyan csapatnak, amelyik gólt is akar szerezni. A gól után meg is jött a vendégszurkolók hangja, és a párizsi divatdrukkereknek maradt a füttyszó, meg a mutogatások. Szimpatikus egy bagázs, mit ne mondjak, de legalább nem vágtak tarkón egy öt napos bagettel, amikor ünnepeltem az Arsenal gólját, ez is valami.

14456872_10207159831974968_1068343535_o

Összességében elégedettek lehetünk az egy ponttal, Cavani hozott egy kis humort a meccsbe, és végül mégiscsak az Arsenal drukkerek hangjától volt hangos a stadion. Így bár csúnya répázásnak indult a meccs, azért sikerült egy felejthetetlen élménnyel gazdagodni, amire az alkohol hiánya miatt még emlékezni is fogok.

Must win game (Watford – Arsenal)

Szombaton remek alkalom nyílik az idény első győzelmének megszerzésére, hiszen a Vicarage Road-ra, a Watford otthonába látogat a csapat, akik ellen még soha az életben nem sikerült bajnoki pontot veszteni. (6 meccs 6 győzelem 16-3 gk.) Remélhetőleg ez a tendencia nem holnap fog megszakadni, ugyanis az eddig lejátszott meccsek eredménye alapján 2011 augusztusa már a spájzban van. Akkor hasonlóan 1 döntetlen – 1 verség kombóval sikerült ráfordulni a harmadik körre, sőt még az is stimmel, hogy a pánikigazolások nagy részét csak a transzferablak utolsó hetében sikerült nyélbe ütni.

Ellenfelünk az olasz Pozzo-család ékköve, akik emellett még az Udinese-t is a magukénak tudhatják. (2009 óta a spanyol Granada is a zászlójuk alá tartozott, ám őket idén júniusban elpasszolták egy bizonyos Jiang Lizhang nevű kínai üzletembernek, aki a kosárlabda kedvelőinek ismerős lehet, hiszen a Minnesota Timberwolves résztulajdonosa.)
Jó olaszokhoz hűen, csapataiknál minden nyári átigazolási ablakban jól megfigyelhető, hogy korántsem annyira szívbajosak az igazolásokkal, mint Wenger atyánk. Ami a felnőtt keretüket illeti, 11 távozó játékosuk mellett 8 érkezőt tudnak felmutatni. Továbbá megköszönték a tavaly újoncként ősszel remekül rajtoló, majd a tavaszra alaposan leeresztő, ám a csapatát így is (épp a mi testünkön keresztül) FA kupa elődöntőbe vezető, korábbi EL-győztes mester, Quique Sanchez Flores munkáját. A helyére azt a Walter Mazzarit ültették, aki mellett leginkább a Napoli-nál felmutatott eredményei szólhattak érvként, nem pedig az Interes égése.

Walter-Mazzarri-672505
A nagy játékoskeringő ellenére az értékeiket sikerült megtartaniuk, ami egyben a nyár egyik legnagyobb WTF momentumát is produkálta. Még javában igyekeztünk dűlőre vinni Vardy ügyét, amikor a Leicester, talán még a bajnoki pezsgőtől megbódult fejjel nem kevesebb, mint 30 millió fonttal kopogtatott a Lódarazsak ajtaján kapitányukért, a 28 esztendős Troy Deeney-ért. Tisztánlátás végett: ez csak egy kicsivel kevesebb összeg annál, mint amennyiért idehoztuk Alexist. Ennyire azért nem baszott oda a Brexit a fontnak, valamint Deeney egy darab válogatottsággal sem rendelkezik, amit szokás még emlegetni, mint potenciális árnövelő tényezőt. Mellékesen, amit róla még tudni kell 2009 óta áll a Watford alkalmazásában, tipikus local hero alkat, aki mellett még akkor is kitartott a klub, amikor 2012-ben 10 hónapra sittre vágták (ebből végül 3-at kellett letöltenie), mert egy nightclub-os balhé során fejbe rúgott egy férfit.
Később kamatostul meghálálta, hogy csapata nem mondott le róla, hiszen 2015-ben az ő vezérletével sikerült visszakormányozni a Watfordot az élvonalba. Másfelől, ami még a Leicestert motiválhatta a leigazolásában, az ez a bizonyos momentum, ami talán még a Championshipes ill. PL bajnoki címek ellenére is olyan fájó seb a Rókáknak, hogy bármennyi pénzt megért volna nekik, hogy nyilvánosan húzzák lámpavasra. (A videó nyomokban 2007/2008-as Almuniát is tartalmaz!)

Deeney mellett a csapatnál maradt a másik gólvágójuk, a nigériai Odion Ighalo is, aki tavaly összesen 17 találatig jutott minden sorozatot figyelembe véve, amivel a fentebb már megénekelt angollal holtversenyben az élen zárt házon belül. Kettejükön kívül, aki még kulcsemberként említést érdemel tavalyról, valamint a keretben is maradt: két Spurs reject, a lepkevadász Heurelho Gomes, valamint a korábban nekünk is sokszor eladott ex-toulouse-i Éttiene Capoue, továbbá a védelemük egyik oszlopa, EB-t megjárt észak-ír Craig Cathcart ill. az első fordulóban a Southampton ellen kiszórt, eltiltásából visszatérő, a Wigan-nel FA kupa győztes Ben Watson.

troy-deeney-odion-ighalo_3350473
Az idei szezonban ők is 1 döntetlent ill. 1 vereséget tudnak felmutatni, valamint egy hétközi túlórás Ligakupa kiesést, a harmadosztályú Gillingham FC ellen. A bajnokságban a már Conte által vezényelt faszmákos spirito Chelsea bírta őket szűken legyűrni, amit sikerült elkapnom a meccsből, a látottak alapján legalább olyan masszív csapat benyomását keltették, mint tavaly ősszel Flores alatt. Az akkori látogatásunk eredménye bár egy sima gálát sugall (0-3), csak a második félidő közepén sikerült feltörni őket Sanchez góljával, majd 10 perc alatt pontot tenni a mérkőzés végére Giroud és Ramsey további találataival, miután kénytelenek voltak elhagyni bunkerüket.
Mazzari a háromvédős felállás megszállotja, szélső hátvédjeit inkább wingback-ként használja, s bár mostanság Wenger egy havi juttatásán görcsölő frusztrált magyar nyugdíjas benyomását kelti, tavaly kíméletlenül büntette a rosszul megszervezett fentebbi formációt. Példának okáért ott volt a van Gaal-féle MU, Emirates-beli vizitálása, ahol csak az első félidőben remek alkalmunk lett volna visszafizetni egy korábbi (épp 2011-es) kiütést, de a WHU elleni idegenbeli fellépésen is remekül muzsikált a csapat a 3-5-2 ellen, egészen a félidő végi brainfartig.

Ami minket illet, a helyzet Észak-Londonban bizony változott. (Már ami a bevethető játékosokat ill. igazolásokat illeti…) A KoscielnyÖzilGiroud trióból most már mindenki teljesen match-fit, így végre kezdőként futhatnak ki holnap 16:00-kor. A hosszabb távú sérültjeink listáján továbbra is az Iwobi, Ramsey, Gabriel, Mertesacker, Welbeck ötös szerepel és remélhetőleg a meccs után is csak ők lesznek rajta. Örömteli esemény még, hogy tegnap a BBC is lehozta a twitteren robbanó bombát, miszerint sikerült megegyezni a Valencia német védője, Shkodran Mustafi, és a Deportivo La Coruna spanyol csatára, Lucas Perez átigazolásának ügyében. Előbbi nagyon kellett a sérültlista fényében, utóbbira pedig mit mondjon az ember? Az ágyús szurkoló már olyan szinten van kiéhezve egy szezononként 30 gólt szerző csatárra, mint a börtönből frissen szabaduló rab egy jó szexre. Ehelyett látszatra ugyanott vagyunk, ahol a part szakad és csak reménykedhetünk, hogy a tag nem lesz akkora flop, mint Iago Aspas volt a Liverpoolban, viszont ott az érme másik oldala, hogy ezzel véget ér Sanchez ékként történő vesszőfutása, valamint az eddigi spanyol igazolásaink mindig flottul passzoltak Wenger rendszerébe.

shkodran-mustafi-lucas-perez_irx7ce7c2jyd19a6ed8xb7eit
A Liverpool ellen rendesen pofára estem a tippemmel, így ezt a kört most inkább kihagynám, de gyaníthatóan a játékosok sem virtuális céltáblaként szeretnének elmenni a válogatott szünetre. Illetve talán Wenger is megembereli magát, ami egy működőképes kezdő kiállítását és a meccselést illeti, hiszen nem szeretné újból „Érezni a szív szavát…” egy véletlenül a Sir Elton John Stand-re keveredő, tavaly rengetegszer kifeszített Out molinóról.

BÚÉK (Arsenal vs. Liverpool)

Az egész nyarat lefedő világversenyeknek hála, az idei uborkaszezon szinte egy szempillantás alatt véget ért. A mai napon Wenger atyánk már tétmeccsre vezényelheti ki csapatát, hogy újra megpróbálja beteljesíteni a szurkolók 12 éve húzódó bajnoki álmait. Az ellenfél az a Liverpool lesz, akitől papíron joggal rezzen össze az ember farpofája, viszont magunkra nézve jóval kellemesebb velük a bajnokság elején találkozni, mint a karácsonyi-tavaszi hajtás közepén. (értsd: nincs kettős terhelésük, a szezon későbbi szakaszában sem lesznek annyira kifacsarva, mint az Európában szereplő csapatok.)

A tavalyi szezonban szintén korán, már a 3. fordulóban találkozott a két csapat, amikor bizony joggal várhattunk el akár kiütéses győzelmet is, hisz Brendan Rodgers jó szokásához hűen egy fél kezdőnyi új arcot hozott a Mersey-partjára, hogy megtalálja a bennük rejtőző karaktert. A meccs előtt már sejteni lehetett, hogy itt bizony valami nem lesz rendben, hiszen a bemelegítésnél Koscielny ill. Mertesacker is kidőlt, így jobb híján a Chambers-Gabriel duóval kellett nekifeszülni a rangadónak (kísért a múlt).

Ramsey első félidei lesnek beintett szabályos gólja ellenére, korántsem mi voltunk a helyzet magaslatán. Chambers talán ágyús karrierje legrosszabb meccsét hozta le: idegesen, kapkodva, fejetlen csirkeként rohangált a pályán, brazil párjától pedig nem várhatott sok támogatást, mivel az activity-s hadonászás és a FUCK-MONEY-YES/NO angol szavakban maximalizálódó nyelvtudás nem kifejezetten a védelem irányítására predesztinálja az embert. Szerencséjükre Cech az első fordulóval ellentétben ihletett formában védett, két földöntúli bravúrt is bemutatott Coutinho távoli ill. Benteke kapu torkából érkező lövésénél. A második félidő már sokkal jobban nézett ki hazai oldalon, a Vörösöknek szinte végig védekezniük kellett, amiben nagyban szerepet játszott, hogy szinte teljesen elkészültek az erejükkel. Összképet tekintve igazságos döntetlen született, ami végül egy darab gólt sem hozott.

Benteke

Hasonló módon a védelmünk közepe ismét egy eddig alig használt párosításban lesz felrajzolva, megfejelve ezt azzal a ténnyel, hogy a Koscielny-Özil-Giroud gerinc is hiányozni fog. A Poolnál szintén rengeteg új arcot csodálhatunk, immáron Klopp irányítása alatt, akinek már 2/3 PL szezonnyi ideje volt a karakteres BR palántákat gegenpressingre okítani. Rangadókat figyelembe véve tette ezt hatalmas sikerrel, viszont a „kicsik” ellen rengeteg pontot hullajtva dadogott, köhögött a gépezet, ami mint tudjuk, nem csak a bajnoki címhez, hanem a Wenger-trophy megszerzéséhez is a legfontosabb. Továbbá idén már ténylegesen a saját embereivel dolgozhat, akik között nincs igazi „franchise player” igazolás, sokkal inkább ésszel, a saját rendszerébe passzoló játékosokkal próbált erősíteni. Természetesen, mint mindenhol Liverpoolban is voltak olyan szurkolók, akik verték az asztalt a kirakat igazolásért, ami több okból is kizárt volt. Klopp korábbi csapatainál sem arról volt híres, hogy kiforrott világsztárokat vegyen, valamint a Pool is belevágott a stadionfejlesztési programba, amit ugye talán nálunk senki nem tud jobban a szigeten, hogy bizony ésszerű költekezésre sarkallja az embert. Mezőnyjátékosok közül Grujic és Matip már a télen a zsákban volt, viszont csak a nyáron csatlakoztak Jürgenékhez, a Mané-Wijnaldum-Klavan trióval egyetemben. (Utóbbi ismeretlenként csenghet, viszont már tutira hallottatok róla, mivel tagja volt a 2013-ban Budapesten 5-ösre vizsgázó észt válogatottnak, amiből az öngóljával ő is oroszlánrészt vállalt.)

Kapus poszton szintén nagy változások történtek a keretükben honfitársunk, a Wiganhez elsinkelt Bogdán Ádám kárára. A mainzi Karius és régi jó ismerősünk, Wenger egykori tartalékkapusa az osztrák Alex Manninger is Liverpoolba tette át székhelyét.

Alex-Manninger-Arsenal

A meccsre kanyarodva, a Liverpool borítékolhatóan a szokásos letámadós fociját fogja játszani, amit egy félidőn át minimum kiválóan fognak bírni kondival. Részünkről kulcsfontosságú lesz, hogy bár a nyári haknin egész jól mutató, ám mégis összetákolt belső védőpárosunkról mennyire sikerül levenni a terhet. Xhaka már az első tétmeccsén kulcsszereplő lesz, hiszen mind a labdakihozatalban, mind a támadások elindításában neki kell majd felvállalni a vezér szerepét. Mint korábban említettem a kezdő gerincének számító 3-as hiányozni fog, viszont nem kell apátiába esni, remélhetőleg nem csak délibáb volt a felkészülési szakasz vége, ahol már nélkülük is egész bíztatóan nézett ki a csapat.

Talán a kapu előtt is végre leszállnak a herék a hasfalakból és nem ott folytatjuk, ahol májusban abbahagytuk a bajnoki szereplést. Ha tippelni kellene, nagyon adná magát egy sok gólos döntetlen, utolsó perces liverpooli góllal. (Ugyanis bármennyire szarul megy nekik ellenünk, ez már-már hagyomány.) Mégis megkockáztatok egy 3-1es hazai győzelmet, Sanchez 2 ill. a csereként beállt Walcott góljával, hogy Wenger keze alá játszanak, aki majd a meccs utáni sajtótájékoztatón oda bírja lökni az újságíróknak a „Várhatóan érkezik-e klasszis csatár?” kérdésére, a „We’ve got enough options, we have Sanchez, we have Walcott” választ, valamint egy kredencvigyort.

Nem néztem előzetesen jósolt kezdőket, de valószínűleg a City ellen felrajzolt csapatot láthatjuk egy-két változtatással. Értelemszerűen Gabriel helyett Chambers (Monreal középre húzásával, amit nyernénk a réven, azt elvesztenénk a vámon). Gibbs a beugró feladatokat jól szokta megoldani, de semmi nem garantálja a spanyol jó teljesítményét középen, ahol utoljára 2014 őszén, hasonló módon kényszerűségből kellett helytállnia. Coq kezdőbe jelölése szintén adja magát, de a gegenpressing fényében jóval ésszerűbb döntésnek tűnhet a sokkal labdabiztosabb Elneny szerepeltetése.

36E949BF00000578-3726021-image-m-29_1470424197200

Kivont karddal várjuk őket.

Zárásképp néhány további érdekesség:

  • A Klopp-Wenger örökmérleg elég kiegyensúlyozott: 7 meccsen 3 Wenger & 2 Klopp győzelem ill. 2 döntetlen, 10-9-es gólarány Wenger javára.
  • Wenger 20 éves regnálása alatt, mindössze 3 db szezonnyitót bukott el és bár az utóbbi időben rendre beragad a nyitányon, az örökmérlege ettől függetlenül még mindig impozáns: 11 győzelem – 5 döntetlen –3 vereség ; 33-16-os gólarány.
  • A Liverpool minden sorozatot figyelembe véve mindössze 1 db tétmeccsen tudott győzni az Emirates-ben, ami történetesen pont egy bajnoki volt még 2011 őszén.