Bejegyzés

A hatalomátvétel elnapolva (Arsenal – Tottenham 2-0)

2014.03.24. Ekkor történt meg a legutóbbi meccset megelőzően utoljára, hogy az Arsenal bajnoki meccsen le tudta győzni a Tottenhamet. Azóta Wenger csapata három FA kupát is nyert, mégis attól volt hangos a múlt szombati észak-londoni derbi előtt az angol sajtó, hogy immár a Tottenham a nagyobb kutya a két ősi rivális közül. Persze ennek is megvan az oka: mióta Mauricio Pochettino átvette a Spurs irányítását, az addig lesajnált lúzer bandából szépen lassan egy erőteljes, attraktív focit játszó, és a bajnoki címért versenyben lévő gárda kovácsolódott össze tele fiatal játékosokkal. Eközben bár az  Arsenal az utóbbi években már nem sajnálta a pénzt játékosokra, és megtörte a kis híján évtizedes trófeaínséget, a klub jövője bizonytalan, Arséne Wengert a legtöbb szurkoló már legszívesebben valamelyik válogatott kispadján látná, Özil és Sanchez esetében pedig csak az a kérdés, hogy januárban vagy júniusban távozik. Viszont mindezek mellett ahhoz, hogy a Tottenham valóban kilépjen végre a szomszéd árnyékából, ahhoz olyan zajos sikereket kellene elérniük, amellyel még adósak. Ráadásul szombaton az Arsenal azt is megmutatta, hogy hiába az okos építkezés, azért még mindig képesek jól picsánbillenteni a nagyravágyó kis mitugrászokat.

A meccs előtt már az bizakodásra adhatott okot az Arsenalnál, hogy Wenger a szezon során először küldhette pályára a papíron legerősebbnek tartott kezdőjét, amelyben egyszerre kapott helyet Özil, Sanchez és Lacazette, a védelemben pedig összeállt az a Koscielny, Mustafi, Monreal sor, amely ebben az összetételben még egyetlen gólt sem kapott a szezon során. Ennek megfelelően a felállás maradt a megszokott 3-4-2-1, és ha valami egészen nagy katasztrófa nem történik, akkor ez minimum a szezon végéig így is marad.

Pochettinonak már komolyabb gondjai voltak a sérülésekkel, mert bár Harry Kane visszatért, de a védelemből kidőlt az a Toby Alderweireld, akinek a hiányát leginkább a labdakihozatalok során érezték meg. Emellett vártalan húzásként egyszerre kezdett Dembele és Sissoko a pálya közepén, akikhez a támadósorból visszalépve csatlakozott a dánok pótselejtezőjén mesterhármast szerző Christian Eriksen is, miközben az angolok új nagy reménysége Harry Winks csak a kispadon kapott helyet.

Mivel mindkét csapat szinte teljesen azonos felállásban lépett pályára, ezért az Arsenal sokkal hatékonyabban tudta alkalmazni az emberalapú letámadást, mint azt tették két héttel korábban a Manchester City ellen. Akkor ugyanis Guardiola csapata a védelemben és a pálya közepén is könnyen alakított ki létszámfölényes helyzeteket. Papíron Eriksen révén a Tottenham is átvehette volna az uralmat a középpályán, de az Arsenal erőteljes letámadása ezt nem tette lehetővé.

Az Arsenal három támadója a Tottenham három védőjét támadja le, miközben Ramsey és Xhaka az ellenfél belső középpályásaira figyel, Kolasinac pedig a veze szemben játszó Trippierre ügyel. Eriksen ugyan visszalép a támadósorból, hogy három a kettő elleni szituáció alakuljon ki, de a hatékony letámadás miatt esély sincs arra, hogy eljusson hozzá a labda.

Az Eriksen által jelentette veszélyt persze nem lehetett teljesen figyelmen kívül hagyni, így ha a dán középpályás egészen mélyre visszalépett a labdakihozatalt segíteni, akkor Koscielny a védelemből kilépve szorosan követte őt.

Ismét mindenkinek megvan a maga embere a letámadásnál, épp ezért Eriksen ismét visszalép a támadósorból, de Koscielny még a félpályán túlra is követi őt, nehogy szabad emberként megjátszható legyen, és a Tottenham közvetlenül a védelemre tudja rávezetni a labdát a sikertelen letámadást követően.

A másik oldalon ugyanez a helyzet: Ezúttal Sissoko maradhatna szabadon a pálya közepén, emiatt Monreal lép ki a védelemből, hogy kiegyenlítse a létszámot.

Ugyan a fenti módszer a legtöbbször sikerrel járt, de ugyanakkor nem kevés kockázatot is hordoz magával. Mivel a három védő közül az egyik kilép a visszalépő támadóra, hátul 2 a 2 elleni szituáció alakul ki, ami miatt kulcsfontosságú, hogy a hátul maradt két védő folyamatosan megnyerje a párharcait. Ez legtöbbször sikerült is, de az első félidőben a Tottenham legnagyobb helyzete abból jött létre, hogy egy ilyen elveszített párharc után Kane szinte egyedül gyalogolhatott be az Arsenal tizenhatosára. Összességében azonban az Arsenal védői valódi klasszis teljesítményt nyújtottak, és ebben a folyamatos emberalapú letámadásra épülő védekezésben kulcsfontosságú volt, hogy mindhárman kiválóan a megelőző szerelésekben, és rendkívül agresszívan képesek támadni a labdát. 

A Tottenham az Arsenalhoz hasonló módon emberorientált letámadással próbálta megzavarni az ellenfelét, de a Spursszel ellentétben az Arsenal nem próbált meg hátulról a pálya közepén építkezni, hanem a szélen, sokszor a kapus által hosszan előreívelt labdákkal operáltak. Cech elsősorban Kolasinacot kereste az ilyen szituációkban, aki jó eséllyel képes megnyerni a légipárharcokat. Továbbá az Arsenal úgy is sokszor rengeteg szabad területhez jutott, hogy gyorsan átforgatták a labdát a Spurs által védekezésnél túltelített oldalról az ellenkező irányba, így lendületből vezethettek támadásokat.

Fontos különbség még a két csapat védekezését tekintve, hogy amint a Tottenham eljutott a támadóharmadba, az Arsenal védői és középpályásai a lehető legkisebbre próbálták szűkíteni a két védelmi sor közötti területet, a védők pedig már nem léptek ki agresszívan az ellenfélre. Ezzel szemben a Spurs magasabbra tolta a védekezését, a védők pedig rendszeresen kiléptek a támadó középpályásokra amint úgy tűnt eljuthat hozzájuk a labda.

Kulcszerep jutott még az Arsenal szárnyvédőinek is. Kolasinac és Bellerin végig nagyon magasan helyezkedtek, ezzel visszaszorítva az ellenfél azonos poszton szereplő játékosait, és biztosítva ezáltal a csapat szélességét, mivel az Ágyúsok két “tízese” Alexis és Özil a félterületben való helyezkedésükkel minél szűkebbre próbálták húzni a Tottenham védősorát.

Lacazette remek helyezkedéssel egyszerre két védő figyelmét is leköti ezzel kényszerhelyzetbe hozva a Tottenham szárnyvédőjét, akinek egyszerre Özilre és a beinduló Bellerinre is figyelnie kellene. Ezt követően Ramsey egy fantasztikus labdával játszotta meg beinduló Bellerint, akinek a középre tett labdájáról Lacazette éppen csak lemaradt.

Említettem, hogy a Tottenham középhátvédei rendszeresen kiléptek az Arsenal támadó középpályásaira, és a második gólnál részben ez is okozta a vesztüket.

Alexandre Lacazette ismét két védő között helyezkedve kiugrásra készen várja a labdát, miközben Vertonghen egy pillanatra megpróbál kilépni Özilre. Ezt használja ki Bellerin, aki könnyedén ugratja ki az Arsenal kilencesét, akinek a középre tett labdájából Sanchez megszerezi a második, és mindent eldöntő gólt. 

Bár Özil és Sanchez is fantasztikusan játszott, muszáj kiemelni, hogy Lacazette milyen remekül alkalmazkodott a körülményekhez. Korábban rengeteget lépett vissza labdáért segítve az összjátékot, és ugyan akkor is rendszeresek voltak a beindulásai, most szinte végig a leshatáron helyezkedett, lekötötte a védők figyelmét, és kiváló ütemben indult be. Csak egy gól hiányzott ahhoz, hogy feltegye a koronát a teljesítményére.

A második félidőben a biztos előny tudatában az Arsenal sokkal konzervatívabban játszott, és mély 5-4-1-es védekezés mellett leginkább a kontrákra hagyatkoztak, amikből akár a harmadik-negyedik gólt is megszerezhették volna. Wenger később Coquelint is a pályára küldte, hogy ezzel is megerősítse a középpályás védekezést. A Tottenhamnek ugyan voltak veszélyes pillanatai, de Pochettino nem tudott érdemben belenyúlni a meccsbe, és az Arsenal mintaszerű játékkal hozta le a maradék játékidőt.

Wenger csapata tehát magabiztos győzelmet aratott egy rangadón a legerősebb kezdőcsapatát felvonultatva. A legnagyobb kérdés a következő hetekben az Arsenalra vonatkozóan, hogy ez a 11 játékos mennyi ideig tud tartósan együtt játszani, mielőtt be nem üt egy újabb sérülés. Másfél hét múlva a Manchester United lép pályára az Emiratesben (ha Mourinho okos, akkor a Chelsea és Tottenham elleni meccsekkel ellentétben négy védővel fog kezdeni), de azon kívül karácsonyig nyerhető meccsek jönnek a bajnokságban, ráadásul a United elleni meccset követő rangadókat is egyaránt hazai pályán fogja lejátszani a csapat. Ez pedig egy remek alkalom arra, hogy a Manchester City után kullogó mezőnyben tartósítsák a helyüket a TOP4-ben.

Ezt már láttuk jönni (Tottenham – Arsenal 2-0)

Tudtuk, hogy nem tart majd örökké. Tudtuk, hogy egyszer meg kell történnie. Pedig tavaly már-már szinte elhittük, hogy a Spurs balfaszságának nincsenek határai. Öt gólt nyelni a már kiesett Newcastle ellen az utolsó fordulóban? Igen, képesek voltak rá. Idén viszont már tényleg annyira rosszak vagyunk, hogy nem tudtak a segítségünkre sietni. A Tottenham idén hivatalosan is az Arsenal előtt végez a tabellán. Pont.

Az, hogy a Tottenham jelenleg sokkal jobb csapat, mint az Arsenal, nem is lehet kérdéses. Éhes fiatal játékosok, egy remekül összerakott rendszerben, egy motivált és friss ötletekkel rendelkező edzővel, míg mi szép lassan elmerültünk az agónia mocsarában. A vasárnapi két gólos különbség egyáltalán nem reális a két csapat között. Ha Petr Cech nem védett volna ihletett formában, már aznap este lángolt volna az Emirates. Sebességben, erőben és fejben is le lettünk nullázva. Hiába nyertünk hihetetlennek tűnő módon 3 meccset is zsinórban, a Tottenham lecsapott minden egyes gyengeségünkre. Az eddig sikeres, bár minden alkalommal sebezhetőnek tűnő három védős rendszer pedig újból bizonyította a tételt, mely szerint egy formáció semmit sem ér, ha nem megfelelő módon, illetve a megfelelő játékosokkal alkalmazzuk.

Mielőtt rátérnék konkrétan a Tottenham elleni vereségre, beszélnünk kell egy kicsit a 3-4-2-1-es játékrendszerről. Arséne Wenger világosan fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy vészmegoldásról van szó, melynek célja leginkább az, hogy a játékosok fókuszát rendbe tegye, illetve a mostanában különösen sebezhetőnek tűnő védelmet megerősítse. Hogy mennyire nem számol Wenger komolyabban ezzel a formációval, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Leicester majd a Tottenham ellen is, amint mindenképp gólra-gólokra volt szükség, egyből visszatért a jó öreg 4-2-3-1.

Az Arsenal támadójátéka a régi játékrendszerben sem szállította éppen ipari mennyiségben az ajtó-ablak ziccereket, de a váltás óta meccsenként hihetetlenül kevés érdemi helyzetet sikerült kialakítani. Az xG eredmények Middlesbrough meccs óta: 1.1 , 1.7 , 0.4 (!!!) és a Tottenham ellen 0.7. Főleg az utóbbi két meccsen volt igazán aggasztó helyzet, ahol gyakorlatilag valódi ziccert egyszer sem sikerült kidolgozni, de a Manchester City ellen is leginkább kontrák után jöttek a lehetőségeink, ami miatt ott azért elég szépen sikerült ilyen szempontból is helytállni. De mégis mi miatt ennyire gyatra a támadójáték? Egyrészt azért, mert ebben a rendszerben a játékosaink eleve kevesebb szabadságot kapnak, és bár a védelemben ott van plusz egy ember, de megfelelő szervezettség nélkül ezt támadásban eléggé nehéz kamatoztatni.

A másik ok a nem megfelelő elemek használata. A két játékos, aki nagyon sokat profitált a váltásból, Oxlade-Chamberlain és Gabriel. A Tottenham ellen mindketten pocsék teljesítményt nyújtottak, de az azt megelőző meccseken kivétel nélkül a csapat legjobbjai voltak. Rajtuk kívül azonban mintha senki sem érezné otthon magát igazán ebben a felállásban a védelemtől felfelé. A támadásaink túlságosan kiszámíthatóak, miközben a középpályán ugyanúgy hátrányba kerülünk, mint a 4-2-3-1 esetében. Mindemellett Wenger egyetlen kivételtől eltekintve Olivier Giroud-t nevezte a középcsatár helyén a kezdőbe, így pedig még statikusabbá vált a játékunk. Ráadásul a francia pont azon a találkozón, a Leicester ellen maradt ki a kezdőből, ahol a mélyen védekező ellenfél ellen kevésbé lett volna probléma a mertesackeri lassúsága, de legalább valaki érkezett volna az oldalról érkező magas labdákra.

Az egyedüli pozitívum, amit viszont ki lehet emelni az Arsenal játékából, az a letámadás és a kontrapresszing. Ez már a Leicester City ellen is remekül működött, a Tottenham ellen pedig szinte csak ebből sikerült kialakítani némi veszélyt az ellenfél kapuja előtt. Gibbs apróbb helyzete, valamint Ramsey távoli lövése is egy ellenfél térfelén kikényszerített hiba után érkezett.

Hiába az Arsenal jó letámadása, egy ügyes trükkel a Tottenhamnek sokszor mégis sikerült ezt kijátszania, és veszélyes támadásokat tudtak vezetni a jobb oldalon. Mivel Dier otthonosan mozog a középpályán és a védelemben is, így egy sorral hátrébb lépve a csapata a bal oldal felé tolódva tudott létszámfölényes szituációt kialakítani Oxlade-Chamberlainnel szemben.

Dier visszalépéseink és a védelem tolódásának köszönhetően Davies és Son ketten vezethettek támadást az egy szem védő ellen a pálya szélén, nem egy veszélyes helyzetet elősegítve ezzel. 

A Tottenham a teljes 90 perc alatt könnyedén zilálta szét az Arsenal védekezését, és már az első félidőben eldönthették volna a mérkőzés sorsát. Hiába volt sokszor hatékony az Arsenal letámadása, ezekből a helyzetekből egyet sem tudott gólra váltani Wenger csapata. Mikor égett a ház, Wenger a Leicester elleni meccshez hasonlóan visszaváltott a 4 védős rendszerre, de az Ágyúsok alapvető betegségeire a gyógyír nem elsősorban a formációban keresendőek. A csapatrészek között gyakran túl nagy volt a távolság, továbbá hiányoztak azok a támogató mozgások, amelyek képesek lehetőséget teremteni a labdás játékos számára. Mindezt megspékelve akadt néhány egészen gyenge teljesítmény is az Arsenalban, a rendszeridegen, és a kontrajátékban használhatatlan Giroud mellett Gabriel és Ramsey is jóval gyengébben játszottak, mint bármelyik utóbbi hetekben látott meccsen, de Petr Cech kivételével nem is igazán akadt valóban jó teljesítmény az Arsenalban.

A Tottenham most minden tekintetben jobb csapat, mint az Arsenal, amely számára egy vasárnapi vereséggel a Manchester United ellen az utolsó reménysugár is eltűnhet a negyedik hellyel kapcsolatban. De érdekel ez még egyáltalán valakit? 

Rágós csirke (Arsenal – Tottenham 1-1)

A Tottenham folyamatos fejlődésével az észak-londoni derbi már régóta nem arról szól, hogy az Arsenal egyértelmű esélyesként többnyire látványosan lepofozza a gyűlölt szomszédot. Az Arsenal utoljára a 2013/14-es szezonban tudta oda-vissza megverni a Spurst, azóta pedig egy Tottenham győzelem kivételével minden egyes alkalommal döntetlenre végeztek a felek a bajnokságban. Pochettino ráadásul már a Southampton edzőjeként is kemény falat volt Wengernek, csupán akkor tudott nyerni ellene, mikor Boruc hajlandó volt gólt ajándékozni az Arsenalnak az Emiratesben. Ennek megfelelően ez a meccs is egy szoros döntetlent hozott, ahol mindkét csapatnak volt ugyan lehetősége megnyerni a meccset, de végül igazságos eredmény született.

A Tottenhamről aligha volt elmondható a meccs előtt, hogy jó formában lenne. Az ezt megelőző három bajnoki meccsükön is döntetlent játszottak, ráadásul a Leverkusen elleni hétközi vereséggel a BL csoportjukban is kellemetlen helyzetbe kerültek. Ezen felül Pochettinonak nélkülöznie kellett Alderweireld és Lamela mellett Allit is, de a visszatérő Kane sem volt száz százalékos állapotban. Az argentin viszont igyekezett váratlant húzni, ezért Alli helyére nem egy másik középpályást tett be a kezdőcsapatba, hanem Dier és Vertonghen mellé harmadik középhátvédnek állt be Kevin Wimmer. Így gyakorlatilag egy 3-4-2-1-es felállás alakult ki, ahol a két szárnyvédő támadásban magasan helyezkedett, miközben Son és Eriksen szinte teljesen szabadon mozoghatott Kane mögött.

Ezzel ellentétben Wenger egyáltalán nem húzott váratlant. A szokásos kezdőjéből csupán Cazorla maradt ki a még mindig húzódó sérülése miatt, az ő helyét vette át az eltiltása után visszatérő Xhaka, akik Coquelinnel párban védekezésben kiváló teljesítmény nyújtott. A svájci 5 sikeres szerelés mellett 4 passzt is lefülelt, ezzel magasan az Arsenal legjobbja volt a labdaszerzési mutatókat figyelembe véve.

A Spurs az első félidőben ugyan többet birtokolta a labdát, de ez a fajta fölényük javarészt steril volt. Cech kapuját egyszer sem sikerült eltalálni, egyedül Son remek elfutása és Kane fejese hordozott magában komolyabb veszélyt. Pochettino csapatának az első félidőben végig problémái voltak a támadások felépítésével, az Arsenal pedig sokszor okosan kényszerítette őket hosszú labdákra, ami labdavesztésekhez vezetett.

arsenaldefendWalcott letámadását követően Vertonhgen kényszerhelyzetbe kerül, hiszen Wanyama, Dembele és Eriksen is megjátszhatatlan, miközben Alexis csak arra vár, hogy mikor támadhatja meg Wimmert amint labdát kap. A túloldalon Iwobi biztosít. Nincs más megoldás, mint az előrevágott labda.

tottenham-forcedtogolong

Alig egy perccel később ismét hasonló szituáció alakul ki, ezúttal a másik oldalon. Iwobi okosan úgy támadja le Diert, hogy mindeközben Wanyamat a fedezőárnyékában tartja, miközben Dembele és Wimmer szintén megjátszhatatlan, Walcott pedig a túloldalon biztosít.

A Tottenham akkor tudott nagyobb nyomást helyezni az Arsenal védelmére, mikor Vertonghen a védősorból fellépett az Arsenal térfelén lévő félterületbe, így pedig Bellerin sokszor egy az egyben maradt Rose ellen. Az Arsenal is csak a félidő második felében tudott igazán veszélyesen futballozni, addig nem igazán sikerült jól kivitelezett ellentámadásokat vezetni, de összességében is elmondható, hogy az Arsenal játékából hiányzott az élesség és a valódi kreativitás. Wenger csapata a 30. perc után kezdett igazán veszélyesen játszani, ekkor Alexis Sanchez is kijjebb húzódott a bal oldal felé, és sikerült kihasználni a Walker mögötti üres területet. Ekkor került hatalmas helyzetbe Iwobi, és egy balról visszatett labda után lőhetett Özil is. A gól végül mégis egy pontrúgás után született meg Wimmer közreműködésével.

A második félidő első felében a Spurs elkezdett jóval veszélyesebben futballozni, lényegében azért, mert Rose futásait Walcott egyre kevésbé tudta követni, és Dembele is jóval többet tört előre labdával, mint az első félidőben. Ilyen helyzetből jött az egyenlítő gólhoz vezető tizenegyes is.

Wenger a cseréivel láthatóan meg akarta nyerni a meccset, legalábbis a Coquelin-Ramsey csere ezt bizonyítja. A kulcsmomentum viszont a kettős csere volt, mely során Walcottot Oxlade-Chamberlain, míg Iwobit Giroud váltotta. Ezzel egyrészt javult az Arsenal védekezése, Ox jobban követte Roset, mint Walcott a szünet után. Ugyanakkor támadásban szinte nem akadt jó megoldása, így hiába villog a kisebb csapatok ellen a kupában és a Bajnokok Ligájában, egyre fájdalmasabban egyértelmű, hogy Oxra nem lehet komolyan számítani az igazán nagy meccseken.

Iwobi és Giroud cseréje pedig döntően befolyásolta a meccset abból a szempontból, hogy Wenger így szinte teljesen kivette a kontrollt a csapatából azzal, hogy egy nagyon direkt támadóhármassal játszott. Iwobin az utóbbi két meccsen egyértelműen látszódtak a mentális fáradtság jelei, de technikai képzettségével és okos játékával így is kulcsfigurája az Arsenalnak abban, hogy hatékonyan tudják járatni a labdát az ellenfél térfelén. Az ő lejövetele után szinte tizenhatostól tizenhatosig zajlott a játék, és egyik csapat sem tudta igazán magához ragadni az irányítást. A Tottenham védői többször is az utolsó pillanatban mentettek az Arsenal mindig veszélyes kapu elé keresztbe belőtt labdái után, míg a második oldalon még a gól után Eriksennek volt egy ziccere, de egy szabadrúgás után egy kapufát is elért a Spurs, akárcsak az első félidőben Walcott.

Végül az Arsenal ismét győzelem nélkül maradt a változatos észak-londoni derbin, ahol mindkét csapatnak voltak jobb periódusai, de összességében egyikre sem lehet rámondani, hogy jobban megérdemelte volna a győzelmet a másiknál.

xg

Szárnyát vagy combját? (Arsenal-Tottenham)

Ma 13:00-tól a bajnokságban még veretlen Spurs-t látjuk vendégül, akikre bizony a hétközi európai blama után, a PL-ben is ráférne már egy pofozás. Momentán pont gödörben vannak, utoljára a Man.City-t tudták megverni (méghozzá nagyon simán 2:0-ra, Guardiolát idén annyira még senki nem meccselte le, mint akkor Pochettino) azóta viszont a WBA, Bournemouth, Leicester trió ellen mindössze 3 pontra futotta, 3 döntetlen formájában. A többi sorozatban sem termett nekik több babér: a Liverpool elleni Ligakupa nyolcaddöntőben 2:1-es vereség a tartalékok éjszakáján, míg a BL-ben (ahol a szökőéveknél is ritkábban bukkannak fel) egy leverkuseni X, majd egy hazai 1:0-s zacskó a Bayer ellen, folytatva a Wembley-ben játszódó tragikomédiájukat, a 2008-as Ligakupa döntő óta nem tudnak meccset nyerni. (Az új stadionjuk körüli munkálatok miatt az UEFA nem volt olyan vajszívű, mint az FA, így kénytelenek semleges pályán játszani a hazai BL meccseiket.)

Apropó, ha már az új stadionjuk: a tervek szerint a 2018/2019-es szezonban már birtokba vehetik, 61000 férőhelyes lesz és a korábbi helyére épül. Hogy ezt a 61 ezret milyen számmisztika alapján sikerült kimatekozniuk, azt igazából nem nehéz kitalálni: az Emirates teltházkor 60432 fővel bír, így valamiben végre meg tudnak előzni minket, ha már Wenger 20 éve alatt a bajnoki tabellán ez egyszer sem sikerült. Bár lehet csak ideig-óráig, hisz nem tudjuk mik az Öreg jövőbeli tervei, de anno már a projekt hivatalos bejelentésekor poénból megpendítette, hogy kibővítjük az Emirates-t, így a csirkék maradhatnak a jól megszokott helyükön, az Arsenal háta mögött.

awspurs

Tavaly ez a rekord komoly veszélybe került, amikor is az utolsó fordulóban bizony még a seggüket bámultuk és lélekben már felkészülhettünk rá, hogy megelőznek minket. A bajnoki álmaikra (ez még a BL szereplésüknél is ritkább, maga Szűz Mária gyakrabban jelenik meg a hívőknek, minthogy a Tottenham versenyben legyen a bajnoki címért) pontot tevő Chelsea pofontól kóvályogva, egy hazai Southampton elleni vereséget közbeiktatva mentek  az akkor már kiesett Newcastle-höz, ahol mindenki arra számított, hogy legalább az még tűzbe hozza a játékosaikat, hogy végre az ősi rivális előtt végezzenek.  A storyt innentől kezdve mindenki ismeri, borítva a papírformát egy 5:1-es gálavereséggel járultak hozzá a Newcastle utolsó PL meccséhez. (Természetesen az előzéshez kellett a saját feljavuló formánk is, ami 2016 elején több volt, mint szar, de innen is csókjainkat & gluténmentes fánkokat küldünk Beníteznek a Championship tabella élére, amiért volt oly szíves ledarálni a csirkéket.)

Komolyabbra fordítva a szót, a PL érában elért legjobb bajnoki eredményükben jelentősen benne van, a csapatukat 2014 nyara óta irányító Mauricio Pochettino keze munkája. A Southampton elleni beharangozóban már ajánlottam Peet írását Pochettino munkásságáról, most viszont még aktuálisabb, így akinek kimaradt IDE kattintva bepótolhatja.

arsene-wenger-and-mauricio-pochettino

Bár a legtöbb jel a mi győzelmünkre mutat, azért kezeljük a dolgokat óvatosan. Sajnos a közelmúltban az a tendencia, hogy általában a vendég csapat akarata érvényesül, (magyarul aki odaadja a másiknak a labdát és beáll kontrázni) hogy aztán a hazai együttes sikeresen tökön szúrja  magát egy egyéni hibával vagy benézett kontrával, s futhasson az eredmény után. Elég visszagondoloni a tavaly vagy tavalyelőtt lejátszott bajnokikra, mindkét alkalommal hátrányba kerültünk, a végén pedig örülhettünk az X-nek. (A Lane-en pedig mi várhattuk előnyből a második félidőket, de sajnos egyszer Kane egyszer pedig egy agyatlan Coq kiállítás húzta keresztül Wenger számításait.) A tabellára pillantva akár aggódhatnák is, hisz a Spurs védelme jelenleg a legjobb a ligában, 10 meccsen mindössze 5 gólt engedtek az ellenfeleknek, amiből csupán kettő jött akcióból, kettőt szabadrúgás utáni beívelés nyomán, egyet pedig tizenegyesből kaptak. Helyzetünket megkönnyíti, hogy a védelmük vezére Toby Alderweireld sérülés miatt nem lesz bevethető, így a Vertonghen-Dier duóval fognak középen kezdeni, akiket a poszt elején megemlített 3 angol csapat nem tett annyira próbára, ahogyan remélhetőleg Alexisék fogják.

Hiányozni fog még a nyáron nekünk csontig benyaló, az EB-n élete formájában játszó, végül 30 millió fontért a Spurs-höz kerülő Moussa Sissoko, akit egy könyökös miatt meszeltek el utólag 3 meccsre. Az utóbbi időben Diaby babérjaira törő belga Mousa Dembelé, aki tavaly pótolhatatlan láncszem volt Pochettino gépezetében, idén viszont elég jól megoldották a pótlását a szintén nyáron igazolt Wanyamával, aki mellé ha odapakolt egy kis észt is a pivotba (ez a személy általában Dier volt), a kenyai verőnéger leginkább a védekező feladatokra fókuszálva tökéletesen helytállt. Wanyama tavaly nagyon csúnyán zsebre vágta Özilt a Southampton elleni  4:0-s zakónk alkalmával, viszont idén már a meccseinkből ill. az blogos elemzésekből is kiderült, hogy nem kizárólag Özil asszisztjain áll vagy bukik a gólszerzési tudományunk.  A szegény ember Diego Costája, Erik Lamela még erősen kérdőjeles, ugyanakkor a lassan nemezisünké avanzsálódó, sérülésből éppen visszatérő Harry Kane biztosan ott lesz a keretben, hogy legalább csereként számíthasson rá Pochettino. Így Kane helyén a tavalyi holland gólkirály, Vincent Janssen rohamaival kell majd szembenéznünk, akinek legszebb idei akciógóljait szeretném nektek az alábbi videóban bemutatni. (Amennyiben Lamela mégis bevethető lesz, akkor viszont könnyen elképzelhető, hogy a Man.City ellen hamis 9-esként és eddig a teljes szezonban remekül helytálló dél-koreai Son kezd majd elől.)

Részünkről sokkal nagyobb gond, hogy Cazorla a legfrissebb hírek szerint a keretben sem lesz, így imádkozhatunk, hogy ne a Boro elleni körülményes labdakihozatalt és kilátástalan labdabaszást kelljen csodálnunk 90 percen át.  (szerk.: Cazorla egyébként szintén nem volt bevethető az ominózius Soton zakó alkalmával, igaz az akkor használt Flamini-Ramsey pivotnál minden más, jelenleg felrajzolható opció jobb lehet/lesz.) Monreal honfitársával ellentétben ott volt a meccs előtt készült utolsó edzés képein, de jelenleg az ő kimaradása lenne a legkisebb bajunk, mert a vállsérülésből szintén összedrótozott Gibbs eddig kitűnően, sőt nem túlzás azt állítani jobban teljesítve helyettesíti.  A maradék két kérdőjeles emberünk, Walcott és Bellerin a jelek szerint teljesen fittek és visszatérhetnek a kezdőbe. Giroud valószínűbb, hogy ismét a padról lehet Jolly Joker, bár reméljük már csak a gála fokozásának érdekében kell majd beküldeni, nem pedig tűzoltó megoldásként.

Kezdő11tipp:Cech-Bellerin,Mustafi,Koscielny,Gibbs-Xhaka,Coquelin-Walcott,Özil,Iwobi-Alexis
Eredményt most nem tippelek, viszont annyit még szeretnék megjegyezni, hogy a Pool előtti nyitófordulós meccshez hasonlóan jelenleg a Spurs is, mint akkor a Vörösök, mindössze egy darab győzelmet tud felmutatni az Emiratesben, ami talán a Wenger-éra leolvadásai között egy top10-es listára simán felférne. 6 évvel ezelőtt 2:0-s vezetést volt sikerült leadni, ki nem találnátok éppen Novemberben. Viszont mivel a negatív rekordok megújítása, az utóbbi években az aktuális MU managerek asztala, én bízom benne, hogy egy ilyen végeredmény áll majd az eredményjelzőn 3 óra előtt nem sokkal.

scoreboards

Jótékony Szentek (Arsenal – Southampton)

A mai napon véget ér az örökkévalóságnak tűnő két hetes válogatott szünet és kezdetét veszi a szezon első komolyabb sorozatterheléses szakasza.  A következő VB selejtezős körig (Október 6-7-8) 3-4 naponta nem kevesebb, mint 7 alkalommal lép pályára a csapat, a PL mellett megkezdve a BL illetve a Ligakupa küzdelmeit is. Utoljára a Watford ellen szerencsére sikerült hozni a kötelezőt, akiket akkor, mint az aktuális forma alapján legideálisabb ellenfelet konferáltam föl. Nos, a jelenlegi Southamptonra hasonló módon tekinthetünk, még annak ellenére is, hogy 2012-es élvonalba való visszajutásuk óta egy gálát leszámítva bizony rendre megizzadunk velük, még az Emiratesben is.

Még mielőtt belecsapnánk a lecsóba: mi az az egy dolog, amiről mindig dicshimnuszokat zengenek, legyen szó bármilyen formátumú cikkről, műsorról  amikor a Southamptonról esik szó? Természetesen az elit szintet képviselő (brit viszonylatban mindenképp) akadémiájuk, valamint utánpótlásképzésük, melyről most én is elkezdhetnék egy oldalakon át nyúló litániát megfogalmazni, hogy az elmúlt években milyen jó alapanyagot nyújtott a keretüknek, valamint milyen hatalmas profitot könyvelhettek el kizárólag a Homegrown játékosaikból.  Szerencsémre ezt a kört most megspórolhatom, hiszen főszerkesztőnk Peet, korábban már összedobott a témában egy igen faszipántos cikket a Britannia blogon, mely IDE kattintva megtekinthető.

Az idei teljesítményük megvizualizálása előtt viszont essen pár szó a már említett visszajutás óta eltelt 4 éven belül elfogyasztott 4 managerükről. Itt bizony korántsem arról van szó, mint amire az ember kapásból gondolna, vagyis „biztos rosszul ment a szekerük, ezért váltottak ilyen gyakran.” Nem, egész egyszerűen a Southampton nem csak a játékosoknak, hanem az edzőknek is kitűnő helynek bizonyult, ahol karrierjükben megléphették azt a bizonyos következő lépcsőfokot. (Koeman és Puel korábbi állomásainak fényében inkább a kissé zátonyra futott edzői pályájuk vérfrissítéséről beszélhetünk.)

trio
Elsőként említsük meg az angol Nigel Adkinst (2010-2013), akire tán barokkos túlzás, de mint a klub egyik korszakos managerére tekinthetünk. Nem kisebb teljesítmény fűződik a nevéhez, mint a déli csapat 3 szezon alatt lezajló, League One-ból egészen a Premier League-ig való kormányzása. Kis csapathoz mérve a győzelmi mutatója több, mint impozáns: 124 mérkőzésen 67 győzelem 25 döntetlen és 32 vereség, ami egy nagyon erős 54%-os mutató, ismerve az angol alsóbb osztályok sárdagasztós fociját. Regnálása alatt érkezett a csapathoz a klub jelenlegi, idén EB-t nyerő kapitánya, José Fonte valamint a Liverpoolnak aranyáron továbbpasszolt középszerű futógép szélső, Adam Lallana. A történet viszont amilyen mesebelinek tűnt eddig, sajnos végül annál tragikusabbra sikerült. Miután 2013. január 18-án a Southampton mindössze 3 pontra volt a kiesőzónától (elszenvedve többek között azt a fentebb említett 6-1es Emirates gálát), a vezetőség menesztette Adkinst, helyére pedig az Espanyol korábbi trénerét, játékosként argentin válogatott Mauricio Pochettinot (2013-2014) ültette. Adkins részéről viszont koránt sem volt még vége a storynak, miután nem sikerült közösen dűlőre jutni a klubbal a végkielégítését illetően, jogi útra terelte ügyét. Összeségében sikersztori az övé, elnézve korábbi, majd a Szenteket követő klubjait, karrierje legnagyobb sikereit a déli kikötővárosban érte el. A klubot a süllyesztőből az élvonalba való visszakormányzásáért, pedig örökké  hálásak lesznek neki a szurkolók.

Pochettino a lehető legjobb választásnak bizonyult, hiszen csonka idényében tükörsimán (14. hely) benntartotta a Szenteket, majd a következő évében egészen a 8. helyig sikerült tolnia a hajót.
A sztoriját azóta mindenki ismeri, 2014-ben a Spurs managere lett, akikkel tavaly végül a 3.helyen zárt, de bennem személy szerint tavasszal többször is megfagyasztotta a szart, hogy 55 év után bajnokcsapatot farag a lesajnált, lúzer csirkeólból. Bővebben most nem ecsetelném az argentin munkásságát, hiszen Peet róla is alkotott már egy remekművet, ami szintén a Britannia blogon olvasható, ERRE a hivatkozásra kattintva.
(Emirates-es mérlege Southampton managerként: 1 Giroud-dupla okozta vereség 2013-ból (0-2) )

Utódja a holland Ronald Koeman (2014-2016) lett, akinek bizony még az elődjénél is komolyabb feladatnak ígérkezett a Szentek irányítása. A 8. hely minden bája mellett magával hozta az árnyoldalát is, mivel az esedékes nyáron a csapat gerincét (Cork, Shaw, Lovren, Lallana, Lambert + kiegészítő, de az Arsenalt 14 millió fonttól megszabadító Chambers-üzlet) szinte szó szerint kitépték a csapatból. A szezon előtt sokan már a kiesést vizionálták a Southamptonnak, viszont Koeman megvillantotta edzői zsenijét, bizonyítva, hogy a valenciai és lisszaboni felemás kaland, csak egy-egy apróbb kisiklás volt. A végleg ill. kölcsönbe elhozott igazolásai szinte kivétel nélkül telitalálatnak bizonyultak (Forster, Tadic, Pellé, Long, Mané, Bertrand + Alderweireld). A reset gombot nyomó csapattal végül +21-es gólkülönbséggel a 7. helyet sikerült elcsípni, mindössze 4 ponttal elmaradva a korábbi mágusuk által vezetett Spurs ill. 2 egységgel a nyáron hivatalos szponzorukká avanzsálódó Liverpool mögött.
A tavalyi idény jóval szolidabb volt, ami az elvándorlást illette, igaz két újabb kulcsember távozott (Clyne, Schneiderlin), míg érkező oldalon leginkább van Dijk és az idén EB győztes Cédric Soares volt valós sikernek elkönyvelhető deal . A szezon legnagyobb szégyenfoltja egyértelműen az EL playoff kiesés, ahol nem sikerült legyűrni az idei sorozatban a Videotont is kiherélő dán FC Midtjylland együttesét. Az idény végére viszont sikerült visszaszerezni a csapatnak a saját becsületét, több nagyobb skalpot is begyűjtve a tavalyi szezont überelve, a 6. helyen zárták az idényt, 3-3 ponttal lemaradva a nem éppen a szabadügynök piacról mazsolázó manchesteri kettős mögött. Hidegzuhanyként idén nyáron Koeman, az új ambíciózus Everton projekt hatására a liverpooli váltás mellett döntött és nem vállalt be egy 2014-hez hasonló rebuildet, mivel nem kisebb nevek távoztak a Szentektől, mint a támadó alakzat két alappillére a szenegáli Sadio Mané, valamint a magyar barátnővel rendelkező olasz Graziano Pellé, illetve a középpálya tackle gyárosa a kenyai Victor Wanyama.
(Emirates-es mérlege Southampton managerként: 1 győzelem a Ligakupában (2-1), egy döntetlen tavalyról (0-0) és egy Sanchez gól által a hajrában elbukott mérkőzés (0-1) még az első idényéből.)

claude-puel-pre-season-training-july-stock-news148-3170090_613x460
Most pedig el is érkeztünk aktuális mesterükhöz, Claude Puel-hoz, aki bizony játékosként még Wenger atyánk keze alatt is trenírozódott a Monaco-nál, ott ahol teljes 17 évig tartó pályafutását töltötte. (Legnagyobb közös sikerük az 1989-es francia bajnoki cím.) Managerként rendszeres EL ill. BL résztvevőként megfordult a Monaco (bajnoki címig vezette a csapatot 2000-ben), a Lille, a Lyon (2010-ben történelmet írt a csapattal, bejutva a BL elődöntőbe) illetve a Nice kispadján.
Ideális személynek tűnik, ami a csapat újratervezését illeti, hiszen a nyári átigazolási ablakban kiégett sztárocskák helyett a fiatal potenciál mellett tette le a voksát: a Norwichtól elhalászta Nathan Redmondot, ingyen elhozta utolsó állomáshelyéről Jeremy Piedt (akit viszont ACL szakadás miatt már el is veszített egy időre), Lille-ből klubrekord összegért a tavalyi Ligue 1 szezon marokkói csillagát, Sofiane Boufalt, és a Bayern-nél Guardiola filozófiájának egyik kárhozottját, a dán Pierre Emile Højbjerget. Fontos még megemlíteni egy már a kerethez tartozó régi motorost, Jay Rodriguezt, aki még Pochettino alatt futotta élete szezonját és ha nincs olyan üveglába, amivel simán Arsenal kompatibilis is lehetne, már rég egy nagyobb csapatban játszana. Amennyiben egészséges tud maradni, a támadószekcióban idén újra kulcsfigura lehet.

sotonigazolas
Ami a rajtjukat illeti, ők még nálunk is jobban beragadtak, hiszen 1 sima vereség (MU) mellett mindössze 2 döntetlent (Watford & Sunderland) tudnak felmutatni, ahol mindkét alkalommal nekik kellett hátrányból kaparniuk az X-ért. Puel az elvándorlás ellenére is remek matériából dolgozhat, viszont a játékukat még finoman szólva sem találta meg, ami remek lehetőség, hogy a korábbi vért izzadós 90 percek helyett végre simán megszerezzük a Szentek elleni 3 pontot.

Röviden magunkról: a válogatott hetet szerencsére mindenki sikeresen túlélte, így Wenger a szünet előtti állományból válogathat, a már újra edzésben lévő Iwobi-val és újdonsült igazolásainkkal kiegészülve. Apróbb probléma, hogy Sanchez későn ért vissza Dél-Amerikából, így a híresztelések szerint kétséges a mai játéka, viszont mivel már jól ismerjük a hozzáállását. senki ne aggódjon, addig zsarolja Wengert, amíg az a kezdőbe nem jelöli. Két legfrissebb arcunk debütálásval már kissé szkeptikusabb vagyok: Mustafi nagyon adná magát, hogy egyből a kezdőben legyen, ahogy Perez csereként beállítása is egy biztos vezetés tudatában (Előny esetén garantáltan előtt sabloncserék: Gibbs, Coquelin.) . Viszont atyánkra nem igazán jellemző, hogy az utolsó meccsen győztes csapatát, de leginkább annak védelmét megkeverje. A legjobb választás egyértelműen a: Cech-Bellerin, Mustafi, Koscielny, Monreal-Xhaka, Cazorla-Sanchez, Özil, Walcott-Giroud tizenegy lenne, de egyáltalán nem lepne meg, ha a watford elleni csapatból egyedül Sanchez kerülne ki a fentebb leírt okok miatt, míg Holding és a hullámvasutazó Ox a kezdőben maradna. Tippem 3-1, Giroud 2x ill. Walcott góljaival, amire Redmond fog válaszolni, hogy egy kicsit rágódjunk az elmaradt clean sheet miatt. Nagyon nem kéne elbaszni a mai találkozót, ugyanis az Emiratesben őrült hangulat és extázis várható az első hazai győzelem reményében (csak a fingást lehet majd hallani, a légy zümmögését már nem) illetve amiért az ablak végén az Öreg költötte azt a fuckin’ moneyt. Arról nem is beszélve, hogy a Chelsea meccsig a maival egyetemben, csupa papíron verhető ellenfél jön, jó esélyt kínálva az élmezőnyhöz való felzárkózásra.