Bejegyzés

Elrajtol a Wenger-éra legfontosabb szezonja (Arsenal – Leicester City)

3 bajnoki cím, 7 FA-kupa és egy felépített 60 ezres stadion, a tavalyi szezon mégis komoly mélyütés volt Wenger renoméjának. A saját hosszabbítása körüli ködösítés (ne legyenek illúzióink, a döntés már jóval az FA-kupa döntő utáni board meeting előtt megszületett, egyszerűen nem volt bőr a képükön, hogy a januártól egészen az áprilisi formációváltásig tartó fertőhangulatban tovább szítsák az indulatokat), az Özil-Sanchez szerződések managelése,  a megalázó bajnoki vereségek (West Bromwich Albion, Crystal Palace, Watford, amelyek végül a top4-ből való kieséshez vezettek), valamint a Bayern ellen elszenvedett oda-vissza alázás olyan mélységekbe taszította Arséne Wenger általános megítélését, amire még a kupaszűz 8 év alatt sem volt példa. Természetesen nagy hiba lenne mindent Wengerre kenni, rajta kívül vastagon benne volt ebben a vesszőfutásban a klub vezetősége, a csapat, illetve a legvehemensebb helyi szurkolók több csoportja is, akik legbelül talán élvezték, hogy az Arsenal mellett minden más egyéb okozta frusztrációjukat is levezethetik az Öregen.

A körülményekhez képest mégis sikerült valamilyen szinten vállalhatóra szabni a szezon lezárását: a bajnokságban a 3 védős formációval az utolsó 8 meccsünkből 7-et megnyertünk, míg a 13. FA-kupa elhódításával sikerült ismét a sorozat rekordgyőzteseivé válnunk. Nem elvitatva az eredmények értékét, de csupán púder volt ez a szaron, mindenki tudta, hogy a komoly kérdések a nyáron és a következő szezonban kerülhetnek majd megválaszolásra.

Nézzük mi változott, és remélhetőleg mi fog változni:

  • Wenger maradt, ez a kérdés igazából költői volt, remélhetőleg tanulva a tavalyi évből és a szezon sikerességétől függetlenül már a mostani, 2018-as szezonzárón be fogja jelenteni, hogy mik a szándékai 2019 után.
  • Igazolások: 2 lukat sikerült bevarrni, LB/LWB poszton sem Monreal sem Gibbs nem tudta konzisztensen azt a szintet hozni, amivel komolyabb célokat lehetne kitűzni. Előbbi LCB-ként, valamint tartalék LWB-ként még hasznos tagja lehet a csapatnak, utóbbi meg menjen a picsába. Csatár poszton pedig hétről-hétre Welbeck volt a 3-4-2-1 csúcsán, ami a kimaxolt kabbefaszom kategória, mert hiába vagy hasznos mezőnyben, ha a kapu előtt még egy zsámoly is hatékonyabban értékesíti a helyzetetit nálad.  (A pre-season alatt szerencsére ezen már próbált hangolni Wenger egy 3-4-1-2-vel, aminek hála Giroud sem esik ki teljes mértékben a pikszisből.) Utóbbit épp ezért tilos eladni a hátralévő 3 hétben, illetve a szintén lejáró szerződésű Chamberlaint is, akire ha kezdőként nem is, de több poszton is hatékonyan bevethető figuraként számíthatunk (RWB, LWB, ha minden kötél szakad CM).
  • Wenger 20-ra is lapot húz, avagy nem adjuk el Alexist: a legjobb rossz valósult meg, mivel nem adtuk el pár zacskó mogyoró áráért (35-40 millió) pláne nem riválishoz (RVP-MU). Kurva vékony jégen táncolás ez, mivel még akkor sem biztos, hogy aláír egy új szerződést, ha sikerül bajnoki címet nyerni.

A pozitív változások mellett viszont bőven akadnak még aknák, amikre könnyen rátaposhatunk:

  • Wenger túltolja a self-confident, believer daddyt és baszik igazolni. (Parára ad okot, hogy most már nem Cazorla, hanem Xhaka kiesése eredményezné, hogy nosztalgiázzunk a tavalyi szezonból és ismételten a labdakihozatalnál is komoly problémáink akadjanak, még a gyengébbnek vélt csapatok ellen is.
  • Szórodjon már az a kurva resztli, Debuchy heti 80k-ért focizgat és posztolgat twitterre az U23-as csapat büszke tagjaként
  • Sanchez az első kisebb hullámvölgynél becsicskul. (Persze vérprofi, meg minden, de azóta is homály, mi történt pontosan az anfield-i Pool meccs előtt, illetve elég visszagondolni a lecseréléseinél levágott hisztikre és majomparádékra.)
  • Újévkor megint -10 fokban leszünk. (Még belegondolni is rossz, mekkora OUT hullám jönne…)

Röviden pedig essen pár szó a Leicesterről is:

Figyelembe véve, hogy évről-évre be-beszopjuk a kisebbek ellen is a szezonrajtot, sajnos a Rókák pont azon csapatok halmazába tartoznak, akik meglovagolhatják ezt. Tavaly mindkét ellenük lejátszott meccsünkön vért kellet izzadnunk a pontokért. Gólt igaz nem kaptunk ezen a két meccsen, de mindössze ezzel sikerült felnyitni a leicesteri védelmet:

Mindezek ellenére, az utolsó 10 hazai meccsünket megnyertük ellenük, míg mindent egybevetve 21 meccse nem tudtak minket megverni a PL-ben. Ragozzam még miért fogunk kiszopni gálázni?

Az átigazolási piacon látatlanban többnyire jó üzleteket kötöttek: Iheanacho (Man.City) és Iborra (Sevilla) hatalmas segítségükre lesznek, hogy ne a kiesés elleni harccal kelljen foglalkozniuk. A Hull City hullarablásából pedig Jakupovicot és Maguiret sikerült magukhoz láncolni. Előbbi tökéletes választás 2. számú kapusnak, utóbbi viszont gyaníthatóan csak addig lesz/lehet kezdő, amíg Huth fel nem épül a sérüléséből.

Végeredménynek egy izzadós 1-0-t tippelek a javunkra, méghozzá Welbeck góljával, ha már fentebb lefikáztam.
(A meccset 20:20-tól a Spíler TV élőben közvetíti.)

Tizenegy férfi

“Biztosan jobb lesz ez a csapat, ha visszatér Özil, és ha bekerül Xhaka. Jobb lesz ez a csapat, ha ott lesz a védelemben Koscielny, és a csatársorban Giroud.” Ezzel zártam a Liverpool elleni meccs elemzését, és alig egy hetet kellett várni, hogy mindezek beigazolódjanak. A védelem szinteket javult azzal, hogy Koscielny újra pályára lépett. Xhaka még kicsit rozsdás, de látszik, hogy megfelelő partnerrel az oldalán be fog válni. Özil pedig az utolsó 20 percben életet lehelt az addig jóformán csak nyomokban létező támadójátékunkba. Mégsem sikerült megnyerni a Leicester elleni meccset.

Tőlem aztán végképp távol áll a nosztalgikus buzulás, és a “régenmindenjobbvolt”, de ahogy már a legutóbbi meccs után is kifejtettem, Wenger a focit nem vonalzóval és szögmérővel játssza. Az elmúlt 20 évben többször is elhangzott a szájából, hogy számára az a legfontosabb, hogy a játékosai képesek legyenek az adott szituáció függvényében önálló döntéseket hozni, és egy laza szál mentén maguk számára alakítani a mérkőzéseket. 12 évvel ezelőtt az Arsenal azért tudott a világ egyik legjobb csapata lenni, mert Wenger összeválogatott és megadott egy keretet egy olyan játékosállománynak, amely csupa zseniből állt. Nyilvánvaló, hogy nem akarsz gúzsba kötni egy Bergkampot, Henryt vagy éppen Pirést. Viszont amikor Theo Walcott vagy Alex Oxlade-Chamberlain és Francis Coquelin játszik a csapatodban, már nem feltétlenül kell követni az egyéni döntés szabadságának elvét. Bárki számára egyértelműen látható volt, hogy amint Özil személyében beállt a csapat esze, egyszerűen változatosabb és lendületesebb lett a támadójátékunk, hiszen a német ösztönösen érzi, hogy hova kell mozognia, hol kell besegítenie, és mi a legjobb passzopció, amit választhat. A beállását megelőzően viszont szinte semmilyen kreativitást nem lehetett felfedezni az Arsenal játékában.

A kezdőcsapat összeállításánál Wenger két helyen hibázott. Először is újra a kezdőbe nevezte Francis Coquelint, ami egy teljesen indokolatlan döntés volt. Az Arsenal jelenlegi középpályás felhozatalán elnézve Coquelinnek kellene lennie az utolsó játékosnak, aki a pályára kerül. Ismerjük a francia pitbull erényeit, aki egy kiváló labdaszerző, és a számokat tekintve tegnap is parádés mérkőzést játszott. Viszont labdával még mindig olyan szinten limitált, hogy ha egyszer ott ül a padon Elneny, akkor egyszerűen adja magát, hogy ő kell a kezdőcsapatba. Xhaka és Elneny sem analfabéta a védekezéshez, ketten együtt lazán kiválthatják Coquelin számait, ráadásul a támadásépítés is gördülékenyebb lenne egy fokkal. Számomra furcsa azt látni, hogy az a Wenger, aki Mikel Artetából nagyon okosan egy mélységi irányítót faragott, most elképzelhetetlennek tartja, hogy ne nevezzen kezdőbe egy olyan játékost, akinek azon felül, hogy nagyon hatékonyan szerez labdát, nincs más, az átlagnál jobb képessége. Ha a wengeri elvek mentén gondolkodunk, és a játékosaim képessége és intelligenciája mentén határozzuk meg a játékot, akkor sokkal logikusabb egy olyan embert a kezdőcsapatba nevezni aki egyrészt technikailag képzettebb, másrészt játékintelligenciában is magasabb szintet képvisel. Továbbá Elneny sokkal hatékonyabban képes mélységből felérni a kapu elé, valamint nyomás alatt kombinálni, amire nagyon nagy szüksége lett volna az Arsenalnak.

A másik hiba pedig abból a kényszerhelyzetből adódott ismét, amibe Wenger önmagát kényszerítette bele. Alexis Sánchez középcsatárként egyszerűen nem működik. Wenger már többször is próbálta az előző két szezonban centerként alkalmaznia a chileit, de igazán csak egyszer, egy Hull City elleni FA kupa meccsen sikerült jól játszania ezen a poszton. Benne van a pakliban, hogy ha erre rászánnánk 5-10 meccset, akkor elkezdenének jönni középen is a jó meccsek Alexistől, de a klub egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy erre sor kerüljön. Hiába próbálja Wenger a sajtótájékoztatókon Suárezbe oltott Agüeróként eladni Sánchezt, ha egyszer ő akkor érzi jól magát, ha minél nagyobb szabadságot kap a pályán. Fáj kimondani, de még azzal is előrébb tartanánk, ha Walcott szerepelne középen. Egyrészt ő a szélen is hajlamos eltűnni, de így legalább Alexist nem vennénk ki a játékból. Tavaly sokszor jól működött, hogy Walcott az elmozgásaival csinált területet Alexis számára, most viszont valamiért úgy tűnik, hogy Walcottra ismét a szélen számít Wenger.

alexisreceived

Alexis hiába játszott papíron középcsatárt, alig kapott labdát a tizenhatoson belül és annak előterében.

Az Arsenal az első félidőben folyamatosan igyekezett túltölteni a bal oldalt, de végül csak a Leicester kezére sikerült játszani azzal, hogy Cazorla mellet Alexis is rendszeresen kihúzódott a szélre. Így Monrealt szinte rendszeresen figyelmen kívül hagyhatták a hazai védők, aki amint labdát kapott, két opcióból választhatott. Vagy betekeri középre a labdát, ahol nem volt érdemben megjátszható ember, vagy egy visszapasszal kezdődik minden elölről.

cqx66d7weaagqod

Xhakára támadásépítésben sok felelősség hárult, miközben az Arsenal jól láthatóan a bal oldalra helyezte a támadásai súlypontját, de a túl statikus támadójáték miatt ebből nem tudtak előnyt szerezni. Coquelin eközben teljesen súlytalan labdabirtoklás alatt.

A Leicester City az első félidőben látott mély védekezéshez képest a félidő után magasabbra tolta a védelmi vonalát, és már az első harmadban igyekezték zavarni az Arsenal labdakihozatalait. Ez szokás szerint többször is gondot okozott az Ágyúsoknak, de a védelem a múlt heti meccsel ellentétben jól állt a lábán. Ebben kulcsszerepe volt a visszatérő Laurent Koscielnynek, aki alig 1,5 hétnyi edzést követően valódi világklasszis teljesítményt tett le az asztalra. Végig magabiztos volt, helyezkedésben és döntéshozatalban pedig tökéletes. Mellette a tapasztalatlan Holding is sokkal magabiztosabbnak tűnt, és szintén jó meccset tudhat maga mögött. A mérkőzés végén jócskán kettészakadt a pálya, hiszen a meccs nagy részében tapasztalt biztonsági játéktól eltérően mindkét csapat elkezdett győzelemre törekedni. A középpályák megszűntek létezni, az Arsenal részéről Walcott és Alexis szinte már egyáltalán nem zárt vissza. A Leicester pedig folyamatosan küldte a labdákat Musa és Vardy irányába. Ekkor mindkét irányba eldőlhetett volna a meccs, hiszen az Arsenal részéről Walcott kétszer is rossz döntést hozott. Egyszer megpróbálta messziről átemelni Schmeichelt, majd pedig nem centerezett időben Giroud elé, a lövését pedig Morgan blokkolta. A Leicester az utolsó percekben Mahrez révén nyerhette volna meg a meccset, illetve Wenger köszönetet mondhat Clattenburgnek, aki nem ítélt büntetőt miután Bellerin buktatta Musát.

Összességében az a legnagyobb probléma jelenleg az Arsenallal, hogy túlságosan is sok múlik az egyéni teljesítményeken, ugyanakkor ezek az egyének nem mindig képesek csapatként működni. Egyelőre nem látni azokat a mechanizmusokat, amik akkor is előre tudják lendíteni a játékot, ha Özil nincs a pályán, vagy mondjuk a tegnapihoz hasonlóan Cazorla gyengébb napot fog ki. Ott van a pályán tizenegy férfi, de nem tudnak rendszerben megfelelően működni, és ehhez jócskán hozzájárul az is, hogy nem a megfelelő játékosok, vagy nem a megfelelő pozícióban tartózkodnak a pályán. Azt kizártnak tartom, hogy egy középhátvéd ne érkezzen az átigazolási időszak végéig, viszont a csatárigazolásról jóformán lemondhatunk. Így pedig ismét óriási teher hárul majd Olivier Giroud-ra, aki ebben a szezonban is az egyetlen megbízható emberünk marad erre a pozícióra.

Versben mondom el (Leicester City-Arsenal)

Rendhagyó verses előzetes következik, megtisztelve ezzel a bajnok Leicestert. Fölösleges lenne újra leírni azokat a dolgokat, amik már tavaly is egész évben a csapból folytak velük kapcsolatban. (Ráadásul, ami minket egyszeri ágyúsokat illet, még az uborkaszezon is róluk szólt: előbb a Vardy-saga, majd egy kis flörtölés a napokban hosszabbító Mahrezzel.) Ennek aprópóján sikerült megerőszakolni Arany János – “Walesi bárdok” című remekművét.  Akinek szívügye a magyar irodalom, az még most zárja be a posztot, mielőtt sokkot kap e nem épp tankönyvbe illő műtől. (Na jó, nyugodtan olvassa végig, nincs benne mocskolódás. 🙂 )

(Kisokos a vershez:
Steve Walsh – egykori leicesteri scout, akinek oroszlánrésze volt a bajnokcsapat keretének kialakításában;
Walkers – chips, melyből limitált kiadás készült Vardy arcával a csomagolásán;
Többször is megvillaná – A Leicester 5-3-as MU elleni diadalán Vardy mind az 5 gólból szerepet vállalt: egyet maga értékesített, kettőnél ő volt az előkészítő, valamint két tizenegyest is kiharcolt;
Mahrez MotM –  December 14: a Leicester 2-1-re veri a Chelseat, Mahrez gól+gólpassz kombójval, Mourinhot 3 nap múlva kirugják.)

 

A leicesteri Vardy balladája

 

Jamie király, angol király
Léptet arany lován
Még mindig bajnok matéria-é?
A leicesteri állomány.

Van-e ott folyó s Ngolo?
Stadionjában fű kövér?
Használ-e a TV-s pénz
vagy Walsh nélkül mit sem ér?

S a nép, az istenadta nép,
Most oly boldog-e rajt’
Melyet a PL cím előtt egy évvel,
Kis híján a Championshipbe hajt?

Felség! valóban karriered
Legszebb gyémántja Leicester
BL-t, bajnoki címet, ezüstcipőt
Don Claudio féle pizzát benne lelsz

S a nép, az istenadta nép,
Oly boldog rajta, Sire!
Bookmakerei kifosztva, mint
Megannyi puszta sír.

Jamie király, angol király
Távozik arany lován:
Körötte konfetti, törött üveg
És tomboló tartomány.

Emirates stadion a vár neve, 
Hol aznap este szállt
Monsieur Wenger, a vár ura
Vendégli a királyt.

Walkerst, halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz thai lány hord,
Hogy nézni is tereh;

S fontot, amit e szép sziget
Brexittől megrázkódva is terem.
Amit Arséne egy jó ideje
Kuporogva spórol, szüntelen.

Ti urak, ti urak! hát senkisem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!…észak-londoni ebek!
Rosszabb volnék, mint az év embere Riyad?

Walkerst és halat, s mi ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de cunt itt
Belül az összes fejes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Nem érek annyit, mint Riyad?
Hol van, ki zengje tetteim –
Elő egy bukott bárd!

Egymásra néz a sok vitéz
A vendég manager urak;
Orcáikon, mint félelem.
Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. –
Ajtó megől egy brokkoli fejű
Holland filozófus emelkedik.

Itt van, király ki tetteidet
Elzengi, mond az agg
S tele írt noteszával
Feldúltan az asztalra csap.

Nézőtér hörög, háló zörög
Nistelrooy rekordja süllyesztőbe száll
Ám ellenem többször is megvillaná,
Te parasztból lett király!

Bús szurkolóink ezrei
Robin s a Tigris hullájára kereszt
Bár egy FA behullt, a MU a top4-ből kihullt
Vardy, részben te tetted ezt!

Ebből elég! Te holland kretén!
(Legalább, nem jött fel Riyad)
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ráncos chilei bárd

„Ah! Lágyan kél az olajos szél
Manchester kékebbik felé;
Sejkek siralma, melegek panasza
Egy kopasz katalán felé.

Az űrből hozták e fazont
Ki minden rekordot legyűr…”
S int a király. S Pelle elérte még
A hervadt tulipánfejűt.

De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik:
José, a portugál
Ki magát így hallatik:

„Koporsóm födelét, MotM-ként
reám borítá, a hatalmas Riyad
Neved, ki igazán naggyá tevé
Te csak a hátán kapaszkodá!

Az ő cselei rég, jobb, mint tiéd-
Ó ama virtuóz Riyad
Csodás asszisztjainak hála
Te csak a babérokat learatád!

Meglátom én! – S parancsot ád
Vardy rettenetest:
Mourinhot, ki ellenszegült
A média húzta karóba rögvest.

Tweetjeik szét száguldanak
A világhálón-szerin, tova.
Az Emiratesben így esett
Eme híres lakoma. –

S Jamie király, angol király
Vágtat az alsóház lován
Vele együtt kipukkani látszik
A leicesteri állomány.

vardy

A sistergős bombagól mítosza

“Amikor Svájcban játszottam, rengeteget lőttem kapura a mérkőzéseken, de ez nem illik abba a stílusba, amit itt az Arsenalnál játszunk. Wenger megtanította, hogyan legyek jobb csapat játékos, és csak akkor vegyem célba a kaput, ha nem kínálkozik előttem jobb opció. Emellett megfogadtam a csapattársaim hasonló tanácsait, és ennek köszönhetően már most jobb játékos lettem.”

Mohamed Elneny így nyilatkozott az Arsenal hivatalos havi kiadványú magazinjának a szezon vége felé, és sok szurkoló jellemzően ostoba (másrészt pedig érthető) módon felháborodott. Miért nem engedi Wenger érvényesülni azt a játékost, aki az előző klubjában számos gólt szerzett a tizenhatoson kívülről? A válasz pedig egyszerű. Wenger nem pusztán benyomások alapján végzi a munkáját, hanem kőkeményen a számok rabja. Pontosan ez a hozzáállás tette lehetővé, hogy az ezredforduló környékén igába hajtsa az egész szigetet, és hogy mind a mai napig a top edzők közé tartozik, aki minden évben Európa legjobb 16 csapata közé kormányozza az Arsenalt.

Kevés túlértékeltebb dolog van a futballban a távolról szerzett góloknál. Ezek a találatok rendre élen végeznek azokon a szavazásokon, ahol a szurkolók dönthetik el, hogy melyik gól volt az adott meccs, bajnokság, vagy torna legszebbje. Ezzel szemben azok a gólok, amelyeket szemmel láthatóan hetekig tartó precíz gyakorlás előz meg, vagy amelyeknél az agy számára egy jóval kevésbé értelmezhető, kiemelkedő technikai bravúr számít döntő tényezőnek, egyszerűen a háttérbe szorulnak. Az egyszerű szurkoló számára egyszerűen zsigerből nagyobb élményt nyújt, mikor egy labda 30 méterről bivalyerősen utat talál a felső sarokba, mintha egy csapat 25 passz után 3 méterről bepofozná a labdát. Ezzel pedig úgy igazából nincs is semmi probléma. Fájdalmas igazság viszont az, hogy a távoli lövéseknek csak az elenyésző hányadából születik végül gól, éppen ezért erőltetni őket – mi több számon kérni ezeket a játékosokon – nem túl célravezető.

Általában hajlamosak vagyunk túlértékelni azokat a játékosokat is, akik már többször is látványos gólokat szereztek távol a kaputól, és elkönyveljük őket úgy, mint akik hagyományosan jók ilyen szituációkban. Az egyik ilyen játékos jelenkorunkban a Roma középpályása, Radja Nainggolan, aki pályafutása során már nem egyszer vette be távolról az ellenfél kapuját, így nem csoda, ha az emberek a távoli lövések specialistájaként gondolnak rá. Ezt tovább erősíthette, hogy az Európa bajnokságon Svédország és Wales ellen is sikeresen gólt szerzett a tizenhatoson kívülről. Az előző bajnoki szezonban a Roma színeiben azonban átlagosan meccsenként egyszer próbálkozott ilyen lövéssel. Összesen 36 ilyen kísérlete volt a szezon során, de ezekből mindössze egyszer sikerült a kapuba találnia. A helyzet akkor sem sokat javul, ha két olyan hagyományosan jó lövőként aposztrofált játékost vizsgálunk, mint Steven Gerrard és Frank Lampard. Nem kell nagyon megerőltetnünk az agyunkat, hogy felidézzünk néhány bombagólt a két játékostól. A tény viszont az, hogy 2009 után egyikük helyzetkihasználása sem haladta meg a 4%-ot a tizenhatoson kívülről. Az emberi agy viszont úgy működik, hogy jobban megmaradnak benne a látványos találatok, mint a számos lelátón, vagy a kapus kezében kikötő kísérlet. Ne hagyjuk, hogy az agyunk becsapjon minket!

Az Arsenalt rengeteg kritika érte az elmúlt évtizedben azért, amiért a játékosok csak nagyon ritkán hajlandóak a büntető területen kívül lövéssel kísérletezni. A 2006/07-es szezontól számítva az Arsenal átlagban szezononként 7 gólt ér el a nagy téglalapon kívülről, kiugróan magas számot a 09/10-es szezon produkált 18 góllal, míg a legutóbbi idény egy nagyon alacsony értéket mutat mindössze 4 góllal. Ennek pedig nem az a magyarázata, hogy Arséne Wenger undorodik a távoli góloktól, és bármi áron a végletekig akar lejátszatni minden támadást. Pusztán ez a logikus lépés, mert a távoli lövéseknek ugyanis csak nagyon elenyésző hányadából születik végül gól. Azzal, hogy egy játékos távol a kaputól vállalkozik lövésre, szinte feladja a csapata a labdabirtoklását bárminemű eredmény nélkül, hiszen ezekből a kísérletekből átlagosan csak 3,5%-ban születik gól. Elképesztően alacsony szám, de még a világ legjobb csapatai és legjobb játékosai sem tudják meghaladni az 5%-os arányt. Ebben persze az is közrejátszik, hogy ezek a csapatok tudják, nem ez a gólszerzés legelőnyösebb módja.

Egy csapat akkor ér el a legjobb eséllyel gólt, ha a lövéseinek legnagyobb százalékát a tizenhatoson belülről, de még inkább az ötösön belülről vagy annak környékéről kísérli meg. Wenger csapata ebből a szempontból bőven ott van az európai elitben. 

shots

forrás: 7amkickoff

A grafikonon jól látszik, hogy az előző szezon Premier League élcsapatai és Európa nagyágyúi közül csak a Real Madrid tudott látványosan több lövőhelyzetet kialakítani a tizenhatoson belül, de még közelebb a kapuhoz viszont már az Arsenal volt “ügyesebb”. Ennek ellenére az Arsenal a West Hammel holtversenyben csupán a negyedik legtöbb gólt szerző csapat volt a Premier League előző szezonjában, a következő grafikonon pedig az is látszik majd, hogy miért.

conversion

Hiába tartozik kialakított helyzetek tekintetében az európai elithez az Arsenal, a helyzetkihasználásban egész egyszerűen brutális a lemaradás. Viszont itt is kiválóan látszik, hogy mennyire elhanyagolható mértékben számítanak csupán a tizenhatoson kívülről leadott lövések. A bajnok Leicester ezeknek csupán 1 százalékát váltotta gólra, míg Spanyolországban a Barcelona is csupán ennyivel teljesített jobban, mint az előző szezont összesen 4 távoli góllal záró Arsenal.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy teljesen fölösleges távoli lövésekkel kísérleteznie egy csapatnak. Alapvetően zárt védekezés ellen hatékony módszer, ha ki akarják ugrasztani a nyulat a bokorból, illetve ezek a kísérletek vezethetnek akár büntetőkhöz is, de egy megpattanó lövésből is könnyen kialakulhat nagyobb helyzet. A lényeg csupán annyi, hogy teljesen fölösleges számon kérni az Arsenalon vagy bármely már csapaton, hogy miért nem lőnek többet távolról. Egész egyszerűen ennek a fajta támadásbefejezésnek jóval kisebb a hatásfoka, mintha a tizenhatoson belülről, vagy még közelebbről jönnének a lövések. Az Arsenal nem azért nem nyert bajnokságot, mert nem lőtt eleget távolról a kapura, hanem azért, mert a magasabb minőségű helyzeteket az elvártnál jóval alacsonyabb mértékben sikerült értékesíteni. 

Insert Coin To Continue

  • Nagyjából 1 hét múlva megkezdődik a valódi őrület az átigazolási piacon.
  • A 2016-os nyári lehet minden idők legnagyobb pénzmozgású transzfer-időszaka.
  • Kiváltképp igaz lehet ez a megállapítás a Premier League-re.
  • Ezt nagyon jól tudják a játékos-ügynökök is, akik hivatalból tesznek az érzelmekre.
  • Ezúttal rendesen ki kell nyitni a bukszát Arséne Wengernek.

Figyelemmel követve azt, hogy Granit Xhaka miként űzi a játékot az Európa-bajnokságon, mindenféle túlzás nélkül kijelenthetjük azt, hogy nagyjából 20 millió fontot spóroltak azzal, hogy Granit még a torna előtt érkezett meg és fúdekurvajó, hogy az Arsenalhoz, amit természetesen nagyban segített az, hogy már egy éve folytak a tárgyalások a játékos és a klub között, magyarul vélhetően a bajnokságok végezetével már csak a papírmunka maradt hátra.

Mielőtt tovább haladnánk, nézzük meg azt, hogy a pénzen kívül még mi folyik formailag a színfalak mögött egy átigazolás során, illetve hogy milyen kardinális sarokpontjai vannak egy átlagos szerződésnek:

START
Az ajánlatnak mindenképpen valamilyen írásos formában kell megérkeznie az adott klubhoz, amit a klub szándékai szerint vagy azonnal elutasíthat, vagy megkezdődhetnek a tárgyalások a két klub között addig, amíg megállapodás történik az árban.

Az ügynök szerepe
Ha nem érkezik be konkrét ajánlat, klub megkérheti az ügynököt, hogy képviselje őket, és találjon egy vevőt az adott játékosnak, ez a legtöbb esetben akkor történik, amikor a játékos a padon tölti az ideje nagyobb részét. Minden más esetben az ügynöknek először engedélyt kell kapnia a klubtól, hogy tárgyalhasson más klubokkal az általa képviselt játékost érintően, és a legtöbbször a klubok ekkor meghatároznak egy minimális árat, amit az ügynöknek kommunikálnia kell az érdeklődők felé. Csak ezután kezdheti meg az ügynök a munkát és a kapcsolatfelvételt a vezetőedzőkkel, a vezető játékos-megfigyelőkkel vagy az átigazolásokért felelős vezetőkkel a kluboknál.

Mivel a legtöbb ügynöknek nem csak egy ügyfele van, így általában előre bekérik az engedélyeket a kluboktól a tárgyalásokra, és az esetek többségében a munkájuk ezután klasszikus telemarketinges formát ölt, a beszélgetések során leginkább arról érdeklődnek, hogy az adott vásárlónak mire van szüksége (középpályásra, bal szélsőre, középső védőre, csatárra).

Mi történik azután, ha a két klub sikeresen megállapodott az árban?
Az összegben való megállapodás koránt sem jelenti azt, hogy az átigazolás automatikusan végbemegy, valójában ekkor kezdődik meg az ügynök igazi munkája, hogy a személyi igényeket és részleteket átrágva a lehető legjobb üzletet kösse a játékos számára, és valójában ez az, ami egy átigazolás során az ezzel töltött időt elnyújtja. A legfőbb tényezők ebben a játékidő mennyisége, a játékos fizetése és a szerződés hossza.

Fizetések és aláírási pénz
Túl azon a nem túl nagy titkon, hogy az ügynökök szeretnék a lehető legmagasabb fizetést kialkudni a képviselt játékosoknak egy átigazolás során, további okosságokkal is operálhatnak. Ilyen például az évről évre emelkedő fizetés, amit az befolyásolhat, hogy egy játékos hányszor lép pályára egy adott szezonban. Másik fontos pont még az aláírási pénz, ami ligánként eltérhet, és a klubok financiális erejének függvényében más és más lehet, és ezt is nagyban befolyásolja az, hogy a játékosnak mennyi játékpercet garantál egy szezon során az adott klub.

Bónuszok
Ez már a finomhangolása az alkudozási folyamatnak, és továbbra is főként csak pénzről van szó, méghozzá nem kevésről, meg némi pofátlankodásról és baromi sok ezzel töltött időről. Itt szó lehet lojalitási bónuszról, amit a játékos akkor kap, ha kitölti a szerződését a klubnál, tehát nem csak az van ilyenkor, hogy a klub kénytelen ingyen megválni a játékostól, hanem még a szezon utolsó meccsnapján ezt a bónuszt is kifizeti számára. Szó lehet még pályára-lépési bónuszról, amit általában meghatároznak egy X összegben, és ha a játékos kezdőként lép pályára, akkor megkapja az összeg 100%-át, csereként az 50%-át, a padon maradásért pedig a 25%-át.

További bónuszok lehetnek még: bajnoki cím vagy kupagyőzelem után kapott, európai kvalifikáció után vagy meghatározott számú kupaforduló után kapott bónuszról. De van még olyan, hogy gólszerzési bónusz, clean sheet bónusz, válogatottsági bónusz vagy az elnyert személyes díjak utáni bónusz. Egy fiatal játékos esetében szó eshet még a felnőtt csapatban való szereplés utáni bónuszról, sőt, és ez a legjobb, létezik kiesés utáni bónusz is, mikor az adott csapat kiesik a legfelsőbb pontvadászat csapatai közül, ám mégis kénytelen fájdalomdíjat fizetni ezután egy játékosnak.

Reklámjogok
Ez az egyik legfontosabb pontja a szerződésnek, ugyanis itt jönnek elő csak az igazán nagy pénzek, hiszen számtalan esetben van az, főként egy már befutott, jól marketingelt klasszis játékos esetében, hogy a klubbéli éves fizetésének sokszorosát keresi meg a reklámszerződéseivel (amit van, hogy elfelejt leadózni Meseország népének javára). A bevett szokás ezekben az esetekben, hogy a játékos megtartja a reklámjogait, és az ügynöke segítségével felépíti a saját imidzs-cégét, aminek az adott klub egy maghatározott összeget fizet azután, hogy bárhol felhasználja a játékos nevét, fotóját vagy népszerűségét a saját javára.

A játékos szerepe a folyamatban
Ha mindezen fenti dolgokban sikerül is megegyezésre jutni, egy játékos még mindig dönthet úgy, hogy mégsem él az átigazolás lehetőségével (ez történt Jamie Vardy esetében is). Éppen ezért szokta a legtöbb ügynök azt kérni az ügyfelétől, hogy hadd intézzen minden pályán kívüli dolgot egyedül, mert az nem mindig kifizetődő a tárgyaló felek számára, ha egy focista önnön erejétől fogva gondolkodik. Az ügynök természetesen a komplett folyamatról tájékoztatja az ügyfelét, és a financiális részen túl a legtöbb esetben a játékos döntését a klub ambíciói, a klub háttere és infrastrukturális felszereltsége befolyásolja, továbbá az egyik legfontosabb rész itt egy játékos számára az, hogy az adott klub mennyire tudja őt egészségesen és fitten tartani – egy muhahát a részünkről azért mindenképp biggyesszünk be ide, mert nagyon könnyen megeshet, hogy az Arsenalnál ennél a rákfenénél bukik meg a legtöbb komoly átigazolás, nem pedig az ambíciók, a kupák vagy a pénz miatt.

Ha mindezt sikerült megbeszélni a játékossal és annak családjával, akkor általában ezután következhet az orvosi vizsgálat – de még utána is dönthet úgy a játékos, hogy mégsem.

Az ügynök bérezése
Az ügynököt kizárólag egyetlen fél fizetheti az átigazolás során, ez az esetek 99%-ban a vevő klub, és a vételi összegből kapja meg a saját maga százalékát vagy az ügyfelével kötött szerződése, vagy a vevő klubbal történt egyezkedés alapján. Minden más bérezés játékos és ügynök között, főként a reklámszerződések esetében egyéni megállapodáson alapszik.

Véglegesítés
Amennyiben mindenben sikerült megegyezésre jutni a tárgyaló felek között, benyújtásra kerülnek a hivatalos papírok a liga szervezeteihez, és megkezdődik a regisztráció, ami szintén időbe telik. Ez a 2 szervezet az angol bajnokság esetében az FA és a Premier League, a regisztrációhoz benyújtott papíroknak pedig minden a szerződésben foglalt dolgot tartalmaznia kell.

Cuki, nem? Aki profi játékos és olvassa a sorokat, mindazonáltal még nincs ügynöke, nyugodtan keressen meg minket, hiszen nekünk is az lenne a legfontosabb, hogy jól érezd magad az adott klubnál, és az erkélyedről szép legyen a kilátás – az a horribilis pénz, amit a bőrödön keresnénk csak másodlagos.

clash of the titans

Egyelőre elég nagy csend honol az átigazolási piacon az Európa-bajnokság miatt, de a fenti kép sokat elárulhat arról, hogy milyen szezonnak is nézünk elébe a Premier League-et illetően, minden bizonnyal az egyik legkiélezettebb bajnoki versenyfutás következhet a 2016/17-es idényben.

A piacon való masszív költést nem csak a megemelkedett televíziós közvetítési díjak borítékolhatják, hanem annak ténye is, hogy tavaly a legtöbb nagy klub önmagához mérten igencsak alul teljesített – még fontosabb azonban, hogy sok esetben új edzőket üdvözölhetünk a nagy csapatok élén. Az új menedzserek első kérdése pedig minden esetben a mennyit költhetek, és ha történetesen olyan klubokról van szó, mint a Manchester City, a Manchester United és a Chelsea (de nyugodtan idevehetjük a Liverpoolt is), nem nehéz megjósolni, hogy elég komoly összegek fognak gazdát cserélni július 1-től kezdődően.

José Mourinhoról tudjuk, hogy kifejezetten kerüli az olyan klubokat munkavállalás szempontjából, ahol nem verhet el remek üzleti és emberi érzékekkel megáldva pár százmilliót új játékosokra, s ugyan eddig csak egy védőt vett (nahát, nahát) a Villarealtól, de azt is 40 millió fontért. Pep Guardiola előtt vélhetően még a korábbiaknál is újabb távlatok nyílnak meg akkor, ha kap egy bankszámla kivonatot Manszúr sejktől, de Antonio Conténak sem kell majd sokat könyörögnie azért, hogy Abramovics megnyissa a csapot annak érdekében, hogy legalább a 10. helyig eljussanak jövőre is, mielőtt kirúgják az olaszt, és jöhet Hiddink, hogy megtartsa a pozíciót. És az is biztos, hogy amikor Jürgen Klopp döntött arról, hogy érthetetlen módon a Liverpool edzője lesz, nem azzal győzték meg, hogy egyfajta kraut-Kozsóként nem költhet eleget a legújabb heavy metál zenekarára. A Tottenhamnél meg edzőtől függetlenül is csak simán előszeretettel és szarul költenek minden évben, szóval mindezek függvényében valószínűsíthető, hogy drasztikusan megemelkedett árak fognak repkedni a sajtóban akkor, amikor a PL klubok kopogtatnak.

A modern futball történetének egyik legnagyobb sokkját már így is túléltük az elmúlt egy hónapban, mikor is a Watford visszautasította a Leicester City 30 millió fontos ajánlatát Troy Deeneyért, amivel a második helyre szorult az, hogy a Leicester City 30 milliót ajánlott a Watford csatáráért, Troy Deeneyért. Nem állítjuk, hogy nem ér 30 milliót, azt meg végképp nem, hogy igen.

Na most Arséne Wengerrel pénzköltés szempontjából nincs sok baj, azt leszámítva, hogy nem szereti túlkölteni magát, és kifejezetten fázik attól, hogy jóval többet fizessen egy játékosért annál, mint amit közgazdászként gondol az értékéről – ez pedig még akkor is így volt, ha egy Chamakh-kal kellett nekifutni a szezonnak csatárposzton. Ez a hozzáállás nagyon sok esetben indokolt és admirálható is, hiszen te sem fizetsz 8 milliót egy kocsiért, amelyről azt gondolod, hogy csak 4-et ér.

Arsene-Wenger-001

Ez egészen addig működik így, amíg nem találod ott magad, hogy rohadtul kellene egy kocsi, és ezt az autódílerek is pontosan tudják rólad. Egy ideig lehet biciklizni, mert amúgy nagyon egészséges dolog, de ha valóban messzire akarsz jutni, akkor fontolóra kell venned az ajánlatokat, és lépned kell valamit.

Nem kérdés, hogy az Arsenalnak valóban erősítenie kell a keretének több fontos pontján is, és az sem kérdés, hogy ez sokba fog kerülni, már csak azért is, mert jelenleg nem sok klasszis játékos érhető el reális eséllyel Európában, így nagyon valószínű, hogy a legnagyobb klubok ugyanazokért a futballistákért fognak versenyezni, és habár nekünk megvan a BL szerepléssel az az előnyünk, ami a Unitednek, a Chelsea-nek és a Liverpoolnak nincsen, ettől függetlenül a pénz fog beszélni a legtöbb esetben.

Az sem véletlen, hogy eddig talán Granit Xhaka volt az egyetlen komoly érkező ezen a nyáron a bajnokságba, és róla sem állíthatjuk azt, hogy már egy befutott klasszisról van szó, ámbár mégis 30 millió fontot kellett érte fizetni. Ennek ténye, valamint annak, hogy hajlandóak lettünk volna 22 milliót fizetni egy 29 éves játékosért, bizonyos Jamie Vardyért, megkínálva őt egy heti 120 ezres fizetéssel, talán már azt a nagyon üdvözítő dolgot jelzi, hogy ezúttal az Arsenalnál is eldöntötték, hogy mindent megtesznek az előrelépés érdekében, és nem csak azt, ami 100%-ig biztonságos és 100%-ig jövedelmező.

Mindezen folyamatokba azért könnyen lehet, hogy csúnyán belefostak most a britek az EU-s kilépésükkel, és csak egy tipp, de inkább egy kérés: ha profi módon értesz a közokirat hamisításhoz, akkor húzzál Londonba, mert egyrészt komoly pénzek várnak rád, másrészt így most tehetsz valamit a csapatodért, nem beszélve a labdaügyes afrikaiakról, akiknek bizony nem áruk, hanem értékük van.

Vardy? Kurvára IN!

Immáron akkor megállapíthatjuk, hogy tényleg a csatárkérdés a legkardinálisabb téma az Arsenal drukkereknél, ugyanis annyi éktelen nagy baromságot, amennyit mindössze pár óra alatt sikerült összehordani ezzel kapcsolatban szerte az interneten tegnapról mára, annyi gyakorlatilag nincs is. Mi ezzel a poszttal szállunk be, majd szállunk egyúttal ki is a témából, mert szombat reggel 7 van, és szétbasz az ideg a mindenkiben ott szunnyadó, félrészegen FM-ező Wengertől.

Két kedvenc – természetesen lehúzó, hát milyen más is lenne, mikor éppen csatárt igazolni készülünk – véleményt olvastam ezzel kapcsolatban, az egyiket az Arseblogon, miszerint Vardy egy pánik vétel, és ez annak az eredménye, hogy a kretén szurkolók addig csesztették az Öreget, mígnem erre a lépésre kényszerült. Mindannyian úgy ismerjük Wengert, hogy az a típusú ember és menedzser, aki az “úbazmeg, a fanok csatárt akarnak, akkor vegyünk nekik egy csatárt” – vásárló, plusz ugye a pánik vétel is rendszerint június elején történik, főleg az Arsenalnál. A másik kedvencem a wengeroutos, tehát minket folyamatosan köpködő molnárgyerek volt az ArsenalFanon, aki a nem való a csapatba, 29 éves, egy jó szezon, rossz magaviselet tengelyen helyezte el Jamie Vardyt, és közben meg nem esik le neki, hogy nem Wenger az, akinek az a munkája, hogy fényképezi a hombár fejét egy padon a parkban. Mint ahogyan sokan másoknak sem tűnik ez fel ilyenkor.

És akkor most álljunk neki ennek a posztnak úgy, hogy éppen elszívok egy cigit és megiszom a kávémat, tehát a kellő nyugalommal, és jól jönne egy kis péksütemény is, jó reggelt, bazdmeg Vietnám!

meditation-going-beyond-logic

Nem jött össze…

Gondolom mindenkinek megvan még Wenger egyik legnagyobb menedzseri hibája, mikor is az éppen karrierje és formája csúcspontján helyezkedő Robin van Persie-t 24 millió fontért cserébe elajándékozta a Manchester Unitednek, hogy megnyerje nekik a 20. bajnoki címüket. Noh, hát gyakorlatilag minden szempontból ugyanezzel az esettel állunk szemben akkor, mikor Jamie Vardy leigazolásáról beszélünk – csak most a bré kellemesebb felére mi rakhatjuk a kis seggünket.

Rendszeridegen

Aztán miért? Mert nem nyalogatja a labdát, mint bolond a kétforintost, hanem megiramodik vele és bekúrja? Jamie Vardy nem alkalmas arra, hogy összeszedje Özil 130+ kialakított helyzetéből a maga 25 gólját, miután ezt egy Mahrezzel és egy technikailag jóval képzetlenebb hátországgal a seggében megtette úgy, hogy az bajnoki címet ért a csapatának? Nem elég gyors ehhez, nem elég éles, nem küzd eleget a pályán, nem tud passzolni, nem értékesíti jól a helyzeteit? De ha még ez így is van, és totálisan nem illik a játékrendszerünkbe, ugyan melyik a nagyobb kockázat: nézni azt, ahogyan Giroud 10 hónapból 4-ben azt sem tudja, merre van a kapu, vagy a futballhoz – nyilván – totálhülye Wengerre bízni, hogy miként alakítja át úgy a játékunkat, hogy abban Vardy is érvényesülni tudjon?

Nem mellesleg: szívből gyűlölöm azt a rendszert, amibe egy Jamie Vardy nem illeszthető be.

Öreg

Valóban, Vardy nem egy 20 éves francia néger. Ellenben éppen most jön ki belőle az, ami egész életében ott szunnyadt benne, csak éppen logisztikai menedzserként tengette a mindennapjait egy raktárban. Ösztönszerűen fakad ki a lényéből jelenleg az, amire hivatott, és még fontosabb, hogy ezt szemmel láthatóan is nagyon megéli, nagyon élvezi. Gyors, agilis és betonkemény, majd térjünk vissza erre akkor, amikor te leszel 29 éves.

Egyetlen jó szezonja volt

Walcottnak mennyi volt? Robin van Persie-nek kettő ilyenje volt, közte 5 év kórházzal. Giroud mikor termelt 20 gól felett egy szezonban? Ki volt az utolsó ilyen csatárunk? Mondom, Theo Walcott a 2012/13-as szezonban, ami cirka 4 évvel ezelőtt volt a matek szerint. Ez az ellenérv jelenleg nagyjából annyira állja meg a helyét, mint hogy a Leicester úgyis kipukkad a végére.

Rövidtávú megoldás

Akkor legyél újabb 10 év múlva bajnok, és várjad azt, mikor igazoljuk le Aubameyangot 80 millióért, mikor érkezik meg Higuaín végre, és hidd azt, hogy a PL-ben sosem bizonyított Morata vagy Janssen lehet a valódi megoldás a problémáinkra.

Arséne Wenger decemberben nyilatkozta azt Vardyról, hogy ő egy 30 millió fontos csatár, elvileg ennyit kérnek most érte, de írnak 20-at is. Nevetséges összeg egy olyan csatárért, aki éppen nem lett PL gólkirály tavaly. Papa így fogalmazott erről:

“Igen, ér 30 milliót, ugyanis jelenleg ő a legjobb gólszerző a bajnokságban. Egy csomó másik olyan játékost láthatsz a ligában, akik sokkal több pénzt kapnak, mégsem szereznek annyi gólt, mint Vardy. Kérdés nélkül, ő abszolút megéri ezt a pénzt manapság. Vessük össze Anthony Martiallal, akiért 36 millió fontot fizetett a Manchester United a nyár folyamán.”

Ha van 7 perced, nézd meg ezt a videót, és mondd azt, hogy nincs szükségünk egy ilyen játékosra Giroud, Walcott és Welbeck mellé, de az is könnyen megeshet, hogy helyett:

És ha már említésre került a poszt felvezetőjében a Jó reggelt, Vietnám! című film, akkor onnan idézve zárnám az irományt, ami valahogyan így hangzott el: “Cronauer, magának nagyobb szüksége van egy jó dugásra, mint a történelem során bárkinek.”

Rám is igaz. Gyere, Jamie Vardy, gyere és dugj meg, de úgy, hogy olyan remegő lábakkal menjek utána zuhanyozni, mint egy újszülött zsiráfbébi!