Bejegyzés

Naná, hogy Wenger a hibás! (Stoke City – Arsenal 1-0)

Szóval itt vagyunk újra. Pontosan a második meccsig kellett arra várni, hogy az eredmény kicsapja minden Arsenal szurkolónál a biztosítékot, pedig igazából nincs új a nap alatt. Ha belegondolunk az Arsenalnak szurkolni – na meg az Arsenal meccseiről írni – a világ egyik leghálásabb és leghálatlanabb feladata egyszerre. Unos untig ismertjük már az összes forgatókönyvet, a hibákat, igazából minket már nagyon nem lephet meg semmi. Őszintén, csodálkozott bárki azon, hogy nem pont a Stoke otthonából fogunk először csalódott távozni? És mégis ki a hibás ezért? Naná, hogy Wenger. Meg a bíró.

A probléma az Arsenallal már akkor látszódott, amikor hivatalosan is kihirdetésre kerültek a kezdőcsapatok. Wenger a védelemben ismét két olyan játékosra számított, akiknek eredendően nem ez az elsődleges posztja, ami még magyarázható lenne a kényszerűséggel, de ne feledjük, hogy miközben Monreal a háromfős védelem tengelyében szerepelt, addig Mertesacker a kispadon pislogott, míg Holding a keretbe sem került be. A probléma ezzel csak annyi, hogy amíg Monreal tökéletesen alkalmas arra, hogy a három középhátvéd közül a bal oldali játékos szerepkörét ellássa, a tengelyben teljesen más kvalitásokra van szükség. Itt jóval kevésbé kap szerepet az atlétikusság, de annál inkább fontos a helyezkedés és a játékszituációk olvasása. Ráadásul így, hogy Monreal középen szerepelt, a bal oldali védő posztját ismét az a Kolasinac látta el, akiről sokan azt feltételeztük, hogy tökéletes jelölt lesz a bal oldali szárnyvédő szerepkörére, Wengernek azonban érthetlen módon mintha teljesen más tervei lennének vele.

Amikor Wenger a mérkőzés után arról kérdezték, hogy miért Hector Bellerin játszott a bal szélen, a francia elárulta, hogy a meccsektől függően dönti el, hogy ő vagy Chamberlain játszik-e azon az oldalon. Ezek szerint Wengernél Kolasinac szinte számításba sem jön az eredeti posztján, és inkább játszat valakit, akinek ez a szerepkör egyáltalán nem áll jól. Oxlade-Chamberlain valóban sokkal hatékonyabb jobb oldali szárnyvédőként, mivel egy az egyben szinte bárkit bármikor képes megverni, utána pedig már csak kevés lehetőség közül kell választania, a másik oldalon viszont ha az erősebb lába felé próbál cselezni, akkor csak szűkíti a területet, és nem biztosítja a csapata számára a szélességet ami ezen a poszton kulcsfontosságú. Ez a szituációi Bellerin esetében is fenn áll, ráadásul a spanyol még csak nem is képes olyan szinten kis területen megtartani a labdát mint az angol párja. Ráadásul mivel rendre a gyengébbik lábára kapja a labdát, szinte mindig legalább egyel több érintésre van szüksége, amivel jócskán lelassul a támadások lendülete. Wenger valamiért úgy döntött, hogy inkább egy félmegoldást választ ahelyett, hogy a lehető legésszerűbb opció mellett tenné le a voksát.

Hiába állt tehát a teljes előszezon a rendelkezésére szinte a teljes kerettel, Arséne Wenger még most a bajnokság második fordulójában sem tudja pontosan, hogy milyen összeállításban tud a csapata a legjobban szerepelni, és egyes posztokra kik a legmegfelelőbb játékosok.

Az enyhén szólva érdekes összeállítás ellenére is sikerült azonban a mérkőzés elejétől nyomás alatt tartani a Stoke City-t, és a helyzetek alapján már akár az első félidőben is megnyerhette volna a meccset az Arsenal. Néhány gyors váltással nagyon könnyen zavarba lehetett hozni a Stoke védelmét, ami a bal oldalra különösen igaz. Bellerin többször is ígéretes pozícióba került, de nem egyszer érződött, hogy ha a helyén egy a poszton természetesebben mozgó játékos szerepelt volna, sokkal gyorsabban és pontosabban is be lehetett volna fejezni a támadásokat.

A Stoke látszólag végig az eredmény védésére volt berendezkedve. Az Arsenal térfelén labdás játékosra nyomást szinte soha nem helyeztek, többnyire csak az elülső három játékos próbálta lezárni a passzopciókat az Arsenal védői elől, de őket többnyire néhány kombinációival sikerült kijátszani. A legnagyobb gondot a kapu előtt felhúzott fal jelentette, különösen a mérkőzés záró szakaszában. Erről azonban egy kicsit később.

Előbb beszéljünk a Stoke kontralehetőségeiről, amiket megfelelő szervezettséggel könnyedén le lehetett volna védekezni, ezzel szemben a győztes gólt is egy labdavesztés utáni gyors megindulásból szerezte a hazai csapat.

Amit először érdemes a gólnál megfigyelni, az Ramsey pozíciója. Annak ellenére, hogy papíron a walesi a pálya közepén szerepel, az ideje nagy részét az ellenfél védelmi vonalának közelében tölti. Ez különösen fontos az Arsenal szempontjából, hiszen nagyon kevés olyan játékos szerepel a csapatban, aki megfelelő beindulásokkal tudja segíteni a támadásokat, amik kevésbé teszik kiszámíthatóvá a csapat játékát, és ezeket a beindulásokat a védelem is nehezebben tudja lekövetni. A probléma tehát elsősorban nem ez, hanem hogy ezt a szituációt mennyire képtelen kezelni az Arsenal.

Xhaka eladja a labdát a pálya közepén, de a legnagyobb hibát akkor véti, amikor megpróbálja azt azonnal visszaszerezni. Ramsey pozíciója miatt Xhaka letámadásával teljesen megnyílik a pálya közepe. A svájcinak az eladott labda után a pozícióját kellett volna tartania, mert így a pálya teljes középső része megnyílt a hazai csapat számára, hogy tisztán a védelemre vezethessék a labdát.

A baj azonban még így is elkerülhető lett volna, amennyiben a védelem tudja tartani a megfelelő távolságot a csapatrészek között. Ha Monrealék magasabban helyezkedtek volna, akkor már csírájában el lehetett volna folytani a kontrát, a középpályától távol meghúzott védelmi vonal miatt azonban a pálya hosszában szerkezetileg teljesen szétesett az Arsenal, ami biztosítja a megfelelő mennyiségű területet ahhoz, hogy lendületből érkezhessenek a Stoke játékosai, ezzel reaktív szerepre kényszerítve a vendég védőket. Ez egy megszokott hiba az Arsenal részéről: a letámadás nem kollektívan történik, míg egy játékos nyomás alá akarja helyezni az ellenfelet, addig a többiek teljesen máshogy reagálják le a szituációt. A játékosok ösztönösen cselekszenek, mert nincs konkretizálva a forgatókönyv ilyen esetekre.

Hátrányban menetrendszerint érkezett is a pályára Olivier Giroud, aki a falban egy-egy gyors pörgetéssel egyből veszélyt tudott teremteni, ebből született Lacazette gólja is, amit aztán jogosan les címén érvénytelenítettek. Tényleg hangyfasznyin múlott, hogy ne helyezkednej a leshatáron túl a francia, és általában ennél egyértelműbb helyzeteket is el szoktak engedni a partjelezők, de most jól tippelt a sporttárs. Tippelt, mert ezt a pár milliméteres lest szabadszemmel egyszerűen nem lehetett kiszúrni. Amit viszont ki kellett volna szúrni, az a három egyértelmű büntető, amiket végül nem kapott meg az Arsenal.

Amíg Wenger a Leicester ellen a cseréivel remekül tudott belenyúlni a mérkőzésbe, ezúttal a hajrában tökéletesen kivette a csapatát a meccsből Iwobi és Walcott beküldésével. A probléma nem is elsősorban az érkezőkkel volt, sokkal inkább azokkal akik elhagyták a pályát. Már Giroud beállításánál is elég komoly hiba volt, hogy nem Bellerin, hanem Kolasinac hagyta el a pályát, így továbbra is egy olyan játékos foglalta el a bal oldalt, akinek mindent második szándékból kellett megoldania. Később Lacazette és Xhaka lehozatala pedig gyakorlatilag a fehér törülköző bedobásával ért fel. A Stoke tömörülő védelme ellen Xhaka kreativitása nagy fegyvertény lehetett volna, Lacazatte személyében pedig a csapat egyik leggólveszélyesebb játékosa hagyta el a pályát.

Steven Gerrard a meccs után a BT Sports közvetítésében kiemelte, hogy az Arsenalnak túl sok technikás játékosa volt a pályán, akik nem voltak képesek elvégezni a piszkos munkát. Remélhetőleg a Liverpool legendája edzőként lelkiismeretesebb munkát végez, az Arsenal problémája a hajrában ugyanis pont az volt, hogy az újabb és újabb támadók felpakolosával egyre kevesebb kreatív játékos maradt ott a pályán. Épp emiatt Özilnek is egyre mélyebben kellett labdát kérnie, ezzel esélyt sem teremtve arra, hogy a tizenhatos közelében megtalálja a rést az ellenfél védelmén.

Apropó Özil: Gerrard szerint az Arsenal másik komoly gondja az volt, hogy Özil ismét nem hajtott eléggé. Ezzel csak az a probléma, hogy Özil talán az Arsenal legjobb játékosa volt a 90 perc alatt. Nem csak minden csele volt sikeres, és sok csapattársával ellentétben egyszer sem veszített labdát, a passzainak 93 százalékát sikeresen végrehajtotta négy helyzet kialakítása mellett. Az Arsenal toronymagas esélyese lenne a bajnokságnak, ha minden meccsen így teljesítene az éppen leggyengébben játszó embere.

A meccsen az Arsenal jóval több helyzetet alakított ki, sokkal többet birtokolta a labdát, folyamatosan nyomás alatt tartotta az ellenfelét, és összességében is jobban játszott, így viszont ismét csak maguknak és a játékvezetőnek köszönhetik, hogy nem húzták be a három pontot.

 

A vég kezdete? (Chelsea – Arsenal 3-1)

Már láttuk ezt a filmet. A taktikailag fegyelmezettebb és jobban felkészített ellenfél látszólag könnyedén veri meg az Arsenalt, miközben Wenger csapatának a meccs jelentős részében szinte esélye sincs a győzelemre. A Stamford Bridge még díszletként is visszatérő elem az ilyen alkotásokban. Antonio Conte alaposan törlesztett az őszi simázásért, amiből ő és a csapata végül csak profitált. Azt viszont nem hiszem, hogy Wenger bármilyen komoly tanulságot le fog vonni az egy héten belül elszenvedett második vereség után.

A Chelsea kezdőcsapata szeptember óta kőbe van vésve, úgyhogy Antonio Conte ezúttal sem húzott váratlant. A megszokott formációban a megszokott játékosok léptek pályára. Az egyedüli kérdés az volt, hogy Willian vagy Pedro kap szerepet a jobb oldali támadó posztján, de mivel a Liverpool elleni meccshez hasonlóan Conte az ellentámadásokra helyezte a hangsúlyt, a spanyol válogatott játékosa volt ott a pályán a kezdő sípszótól kezdve.

Wengernek látszólag nem sok választási lehetősége volt köszönhetően a középpályásai különböző okokból való hiányzásának, de mégis tudott váratlant húzni. Ismét elővette a Southampton kiütése alkalmával látott 4-3-3-at, ezúttal Özillel a bal oldalon, és Iwobival a pálya közepén. Mindezt megspékelte egy erősen ember orientált letámadással, ami az őszi meccsen rengeteg problémát okozott a Chelseanek, és most is sikerült egy az ellenfél tizenhatosánál megszerzett labdából helyzetet kialakítani.

Az Arsenal három támadója egy az egyben támadja le a Chelsea három védőjét, miközben középen Iwobi és Oxlade-Chamberlain ügyel a két belső középpályására. A jelenet végén Courtois rossz passzára Özil csap le, majd Iwobi megpattanó lövése nem sokkal kerüli el a kaput.

Az első tíz percben ugyan az Arsenal sem alakított ki nagyobbnál nagyobb helyzeteket, de látszólag uralták a játékot miközben a Chelsea fegyelmezetten védekezett. Aztán jött Alonso gólja, ami előtt kulcsszerepet kapott a szélső támadók mozgása, amivel az Arsenal az egész mérkőzés folyamán nem tudott mit kezdeni.

A képen látható pillanatot megelőzően Moses és Pedro kettő az egy ellen megverik Monrealt, miután sem Iwobi sem Özil nem váltott ki a szélre. Ezt követően Koscielnynek nincs más választása mint elhagyni a pozícióját, így viszont az Arsenal teljes védelme eltolódott. A beadás után Costa könnyedén megveri a levegőben Bellerint, a kipattanóra pedig Alonso érkezik üresen, mivel Walcott nem vált ki időben az érkező szárnyvédőre.

Azzal lehet vitatkozni, hogy Alonso gólja szabályos volt-e, mindenesetre ha valakit úgy lekönyökölnek a labda elérése előtt, hogy az illető agyrázkódást kap, talán megvan az esélye annak, hogy a megmozdulás súrolja a szabályosság határát. Így ráadásul nem csak gólhátrányba került az Arsenal, hanem egy olyan játékost is elveszítettek Bellerin révén, aki kulcsfontosságú a támadásépítések során.

Alonso ráadásul a továbbiakban is sok gondot okozott az Arsenalnak, de ez leginkább a -már fentebb említett – támadó játékosoknak volt köszönhető.

Az Arsenal a kapuhoz vezető legrövidebb utat jól zárja, de Hazard helyezkedése óriási folyosót nyit a pálya szélén Alonso számára, akinek Matic könnyedén teszi ki a labdát, miután bőven van ideje a labdával.

Az Arsenal számára a legnagyobb problémát mégis a Chelsea középpályás védekezésének áttörése jelentette. Labda nélkül a Chelsea szokás szerint 5-4-1-et védekezett, a középpálya kompaktságának köszönhetően pedig jócskán lecsökkentek a vertikális passzopciók. A széleken pedig rendszeresen 3v3 vagy 3v2-ben védekezhettek a Kékek. A szervezett középpályás védekezést pedig még esetenkénti letámadás is segítette, amivel sokszor egészen a kapusig terelték vissza a labdát.

Nem segítette az Ágyúsok helyzetét, hogy Xhaka eltiltása miatt nem volt olyan játékosuk a középpályán aki mélységből tudta volna irányítani a játékot, így legtöbbször a két középhátvédnek kellett megindítania a támadásokat. Főleg a második félidőben a hazai csapat zárt védekezése miatt ez rengeteg labdavesztéshez vezetett a pálya közepén, ami után a Chelsea gyors és jól cselező játékosai lendületből indulhattak. Épp emiatt az Arsenal védői nagyon sokszor adták el a labdát. Mustafi 17, míg Koscielny 10 alkalommal ajándékozta oda a játékszert az ellenfélnek. Ha pedig a labda mégis eljutott a védelmi vonalak között helyezkedő játékosokhoz, akkor a Chelsea egyik középső védője azonnal kilépett a helyéről és nyomást gyakorolt a piros mezes játékosra. Nyugodtan megtehette, hiszen a 4 védős felállással ellentétben még hiba esetén is megvoltak hátul létszámban.

Amit még mindenképp ki kell emelni, az Francis Coquelin játéka. Azt eddig is tudtuk, hogy támadásban jóformán használhatatlan, de most védekezésben is jócskán alulmúlta önmagát. A Chelsea első két góljánál is ő veszített labdát, ráadásul a másodiknál mindezt azzal tetézte, hogy egymaga próbált visszatámadni, így az üresen hagyott területen megindulhatott Hazard, akiről később nagyon látványosan pattant le. Kísértetiesen hasonlított a jelenet a Watford második góljához a hétközi fordulóból, ahol a francia már-már Denilsont idézve próbálta szemmel verni Capouet.

Ha esetleg akadt még olyan a meccs előtt, akinek volt reménye a bajnoki cím megszerzésében, akkor a számuk mára egészen biztosan megfogyatkozott. A Chelsea már-már beláthatatlan távolságra került, miközben a Bajnokok Ligája indulást is egyre nagyobb veszély fenyegeti. Különösen úgy, hogy a szezon hátralévő részében -immár a Chelsea kivételével – az összes riválisunk ellen játszanunk kell még, ami az ellenük eddig elért eredményeket ismerve nem kecsegtet sok jóval. Ráadásul a szezon eddigi meccseit elnézve nagyjából ezek az egymás elleni összecsapások fognak dönteni arról, hogy ki játszhat jövőre a legrangosabb európai kupaporondon. Miközben persze az alsó házi csapatok elleni győzelmeket sem vehetjük biztosra, hiszen már jövő héten az a Hull City látogat az Emiratesbe, amely Marco Silva irányítása alatt megtáltosodott és a Manchester United valamint a Liverpool orra alá is borsot tudtak törni.

Az viszont bizonyos, hogy a szezon hátralévő meccseinek és a végső helyezéstől függetlenül most kell a legkisebb kockázati tényezővel kalkulálnunk Arséne Wenger leváltását illetően. Most, hogy egyre több és több olyan edzőt találunk a ligában, akik rendszerszinten képesek megsemmisíteni az Arsenal játékát, be kell látnunk, hogy a Papa futballfilozófiája önmagában egyre kevesebbet ér. A játékosok egyéni képességei ugyan már nem egyszer kihúzták a pácból, de ez egyre kevésbé lesz elég. Amíg eddig csupán Európában jöttek a látványos pofonok, most már a Premier League-ben is egyre kompetensebb edzőkkel kell felvennie a versenyt, és itt nem csak a közvetlen riválisokra gondolok. A helyzetet csupán az nehezíti, hogy Özil és Sanchez jövője Wengerével együtt kérdéses. Ennek ellenére még soha nem volt ennél egyértelműbb; eljött a váltás ideje.

Nincs vége, amíg nincs vége (Bournemouth – Arsenal 3-3)

Legbelül mindenki tudta, hogy csöppet sem lesz könnyű egyetlen nap pihenéssel idegenben játszani az egyébként nagyon pofás Bournemouth ellen. Személy szerint a Chelsea meccsig tartó viszonylag könnyebbnek látszó meccsek közül itt számítottam leginkább pontvesztésre az ellenfél játékerejét és a körülményeket figyelembe véve. Nos, a megérzésem bejött, és ha nincs a csodás feltámadás a második félidőben, akkor sokkal csúnyább is lehetett volna a vége.

Az Arsenal a rendkívül kellemetlen sorsolásnak hála alig pihenhetett az előző bajnokit követően, ráadásul számos játékos kisebb sérüléssel és fájdalommal volt kénytelen játszani. Hiába változtatott több helyen is Arséne Wenger az előző meccshez képest, a hiányzók száma miatt nem tudott annyit frissíteni a csapatán mint amennyit szeretett volna. Ez persze nem mentség arra, hogy az első félidőben Eddie Howe konkrétan lemosta a pályáról veterán riválisát.

Egyre jellemzőbb jelenség, hogy az olyan edzők akik taktikailag a közepesnél valamivel képzettebb, rendszeresen meg tudják lepni Arséne Wengert, amire a francia mesternek nagyon sokszor nincs is válasza. Az Arsenal szerencséje, hogy ezúttal sikerült jól reagálni a Bournemouth játékára, de addigra már több gólos hátránnyal kellett szembenéznie az Ágyúsoknak.

A Bournemouth nem követte el azt a hibát, hogy engedi kibontakozni az Arsenal játékát, és már csírájában kezdték el elfojtani a vendégek támadásait. Épp ezért a labdakihozatalok alkalmával a játékot próbálták minél inkább a vonalak mellé terelni, hogy a játéktér szélét extra védőjátékosként használva limitálják az opciókat legtöbbször Mustafi számára.

A Bournemouth támadójának a presszingje a vonal mellé kényszeríti Mustafit akinek nem maradt más választása, mint hosszan előreívelni a labdát. A hazai csapat így többször is meg tudta akadályozni, hogy az Arsenal sikeresen tudjon támadást építeni. Erre Wenger csapatának egészen az első félidő végéig nem akadt válasza.

Egészen az első félidő végéig kellett várni arra, hogy az Arsenal elkezdje hatékonyan kijátszani a Bournemouth letámadását. Az első képen látszik, hogy Xhaka besegíthetne, ám túlságosan is távol helyezkedik a labdás játékostól. A félidő vége felé viszont már kivált Mustafi oldalára, és mivel Bellerin emiatt jóval feljebb lépett, megszabadult Fraser szorításától, így Xhakától szabadon kaphatta a labdát. Ráadásul mivel Arter próbálta követni Xhaka mozgását, még szabad terület is nyílt a pálya közepén, amit végül nem sikerült kihasználni.

A fentieken túl a Bournemouth másik nagy fegyvere amivel zavarba tudták hozni az Arsenalt, az a védekezésből támadásba való átrendeződések közben gyors és agresszív letámadás.

Az Arsenal labdaszerzés után megpróbál támadást indítani, de amint Xhaka megkapná a labdát, Arter máris lendületből érkezik hátulról. Emiatt a svájcinak nagyon gyorsan kellene reagálnia, aminek a vége egy eladott labda, és máris jöhet újra a Bournemouth.

Amíg a Bournemouth rendszeresen nyomást tudott gyakorolni, és ezzel hibára kényszerítették az Arsenal játékosait, a másik oldalon ugyanez már nem volt elmondható. Az Arsenal legtöbbször passzívan védekezett, letámadás esetén pedig túlságosan ember orientált volt, ami az intenzitás hiányával együtt azt is jelentette, hogy Howe csapata könnyedén hozta ki a labdát a saját térfeléről, de legtöbbször még az Arsenal területén is nyugodtan passzolgathatott. Erre kiváló példát szolgáltat a vezetést jelentő góljuk, amire nem mellesleg még Pep Guardiola is csak elismerően bólinthat. Valódi tankönyvi találat.

A Bournemouth az első félidő során többször is a labdához közeli oldal túltöltésével próbálkozott, hogy aztán egy keresztlabda után a felfutó bekk megjátszható legyen az üres területen. Ezt egyszer sikerült tökéletesen kivitelezni, és annak gól is lett a vége. A pálya teljes felborult, mindenki az Arsenal bal oldalán csoportosul, miközben Fraser egy keresztbemozgással Bellerint is magával húzza. Az így felszabaduló területre érkezik meg Daniels, akit Stanislas remek labdával talál meg, miután az Arsenal játékosai bőven adtak neki időt és területet is a passz kivitelezéséhez.

A gól kapcsán muszáj kiemelni, hogy Petr Cech ismét borzasztó könnyedén engedte be a labdát a rövid sarokba. Idén egyébként is sok kritika érte annak ellenére is, hogy hajmeresztő hibái nem voltak, de ez a meccs is mutatja, hogy a teljesítménye azért sokszor bőven hagy maga után kívánni valót. Pláne ha megnézzük a harmadik bekapott gólt is, ami után szinten nem lehet büszke magára a sisakos hálóőr. Rajta kívül is bőven akadt még gyenge egyéni teljesítmény a csapatban. Mustafi messze a leggyengébb meccsét játszotta eddig Arsenal mezben, és bár eddig sem volt tőle idegen egy-egy hajmeresztő hiba, Wilson most nagyon a földbe gyalulta. Bellerin szintén akkor játszott utoljára ilyen gyengén, mikor Wenger az első pár alkalommal bedobta őt a mély vízbe az első csapatnál, de nála mentség lehet, hogy 3 nap alatt kellett 180 percet vállalnia, pedig még csak nemrég tért vissza sérülése után. Ugyanez igaz Koscielny-re is, aki eddig az első fordulón kívül minden bajnokin a pályán volt, úgyhogy nem csoda, hogy csak 1 óráig bírta 31 évesen.

A szünet után a Bournemouth a két gólos előny tudatában visszavett a tempóból, és már nem próbáltak rögtön az Arsenal tizenhatosa előtt letámadni, ráadásul ekkor már rendszeres volt, hogy az egyik középpályás – jellemzően Ramsey – belépett az egyik szélső védő és a középhátvéd közé, hogy 3v2-es szituációt kialakítva tudják kihozni a labdát. Viszont a Bournemouth két támadója ezután jóval mélyebben helyezkedett labda nélkül, sokszor a saját félpályájuk közepén próbálták semlegesíteni az Arsenal akcióit, amely kezdte végleg magához venni a kezdeményezést.

A meccs kulcsfontosságú momentuma volt, mikor Wenger a 61. percben Alex Iwobi helyére behozta Lucas Perezt. Ezzel az Arsenal hadrendje is megváltozott, egy aszimmetrikus 4-4-2-re, ahol a frissen beállt spanyol Olivier Giroud mellett játszott ugyan, de Alexis Sanchez teljesen szabad kezet kapva szinte mindenhol feltűnt a pályán.  Már a Crystal Palace elleni meccsen is kiemeltem Lucas labda nélküli mozgását, ami most gólt is eredményezett.

Granit Xhaka nagyszerű megoldással Olivier Giroud-t választja a kockázatos labdával, aki egy tőle megszokott remek pörgetéssel játssza meg a fullbekk és a középhátvéd között tátongó üres területre nagyon intelligens módon beinduló Lucast.

Xhaka ismét sok kritikát kapott a meccs alatt és után, amiért ismét egy buta tizenegyest ajándékozott az ellenfélnek, de a második félidőben így is az Arsenal egyik legjobbja volt Alexis és Giroud mellett. Fentebb már kiemeltem, milyen intelligensen, egy lépéssel már előre gondolkodva játszotta meg Giroud-t a második gólnál, majd az egyenlítésnél is nagyszerűen tekerte oda a labdát a francia fejére.

Két gólpassz és egy gól. Ismét Olivier Giroud lett tehát az Arsenal megmentője, ahogy azt ebben a szezonban szinte már megszokhattuk. Viszont továbbra sem gondolom, hogy hosszú távon meg kellene ragadnia a csapatban kezdőként. Egyrészt Alexisszel középen sokkal kreatívabb a támadójátékunk, másrészt a letámadás is sokkal hatékonyabb a dinamikus sokat futó chileivel, mint a lomha franciával. Giroud a meccsek hajrájában rendkívül jó opció lehet, amikor mindenféleképpen gólra van szükség, mert a nagyon mélyre visszahúzódó csapatok ellen, kis területen jól érvényesülnek a fizikai és technikai adottságai a gyors egyérintőkkel.

Amikor az első félidőben az Arsenal nem találta a meccs ritmusát, és képtelen volt a kapujához szorítani az ellenfelét, Olivier Giroud szinte mintha nem is lett volna a pályán (1. kép), amint viszont sikerült a kapuhoz szorítani a Bournemouth-t, rögtön az Arsenal leghasznosabb játékosa lett. (2. kép)

Az Arsenal végül a sírból hozta vissza a meccset, Wenger ezúttal jól tudott reagálni ellenfele lépéseire, de ez az egy pont alighanem csak a 4. hely szempontjából jelenthet bármit is. Ha a Chelsea ma este megveri a Tottenhamet, az Ágyúsok szinte biztosan kiszállnak a bajnoki címért folytatott küzdelemről, és elkezdhetnek figyelni a Tottenham és a Manchester United eredményeire.

 

A skorpiókirály (Arsenal – Crystal Palace 2-0)

Vannak meccsek, amelyek az idő múlásával jórészt a feledés homályába merülnek. A tegnapi összecsapás a nemrégiben kinevezett Sam Allerdyce csapatával pontosan ilyen lehetett volna. Lényegében egy sima győzelem egy nem túl veretes ellenfél ellen. A három pont kipipálva, haladhatunk tovább. Most azonban történt valami, ami miatt a Crystal Palace vendégjátéka az Emiratesben 2017 első napján örökre megmarad majd rengeteg szurkoló emlékezetében. 

Van egy igazán egyértelmű jele annak, ha egy valóban kivételes gólt lát az ember. A lelátó talán csak egy pillanatra, de teljesen elnémul, mert egyszerűen nem hiszik el, hogy amit láttak, az valóban megtörtént. Hasonló dolgot fedezhetünk fel akkor, ha visszanézzük Wilshere gólját a Norwich City ellen. Egy pillanatnyi csend, majd hangorkán, aztán hitetlen csodálkozás, amikor a stadion kivetítőin újra megjelenik a találat. Olivier Giroud gólja valódi futballpornó volt a legmagasabb szinten. Igazi műalkotás a labdaszerzéstől kezdve a befejezésig. Egy tökéletesen végigvitt kontratámadás, világklasszis befejezéssel megspékelve. Gondolhat bárki bármit Giroud képességeiről, de a tény, hogy kulcsszereplő volt az elmúlt 10 év két legszebb Arsenal góljában, máris egy igencsak jó érv arra, hogy Arséne Wenger nem is kötött olyan rossz üzletet 2012 nyarán.

Ha a Crystal Palace játékosai a gól láttán döntötték el, hogy ezután nem illik futballozni, akkor azt teljes mértékben meg tudom érteni. Máskülönben viszont a teljesítményük igencsak sok kívánnivalót hagyott maga után. Közismert tény, hogy az Arsenal dolgát kétféleképpen lehet megnehezíteni: vagy erőteljes letámadással, vagy a busz leparkolásával. A Palace-nak ezek közül semmi nem jött össze, valószínűleg inkább az utóbbira és gyors kontrákra szerettek volna berendezkedni, de az Arsenal játékosok néhány beindulással és dinamikus mozgással könnyedén zavarták össze a védelmüket.

Az Arsenal részéről a két kulcsjátékos Nacho Monreal és Hector Bellerin volt. Mindkét szélsővédő rendszeresen jó ütemben indult be labda nélkül az ellenfél védelme mögé, és legtöbbször Xhakának hála rendszeresen jó ütemben kapták meg a labdát. A svájci középpályás ismét kiválóan mozgatta a csapatát, a 13 sikeres hosszú labdája pedig egészen kiemelkedő. A kapcsolata Elnenyvel a pálya közepén továbbra is meggyőző, épp ezért sajnálatos, hogy az egyiptomi most is csak a rotálás miatt kerülhetett be a kezdőbe.

A passztérképen is jól látszik, mennyire erős a kapcsolat Granit Xhaka és a két fullbekk között, akik rendszeresen kihasználták, hogy a Palace játékosai rengeteg üres területet hagytak a vonalak mellett és a védelem mögött.

Hiába Giroud mesteri gólja. Xhaka és a szélsőhátvédek nagyszerű teljesítménye; a meccs embere minden kétséget kizáróan Alex Iwobi volt. A 20 éves nigériai tökéletesen helyettesítette a betegség miatt hiányzó Mesut Özilt. Nem csak kiválóan kötötte össze a középpályásokat és a támadókat, de öt helyzetet is kialakított a társak számára, illetve ő maga is szerzett egy rendkívül okos találatot. Iwobi a szezon során eddig is az Arsenal egyik legfontosabb játékosa volt, de most egy valódi klasszis futballistát helyettesített tökéletesen.

Alex Iwobi remek játékkal helyettesítette Mesut Özilt, és teljesen magáévá tette a támadó harmadban a két félterületet.

Mindössze másodjára kapott lehetőséget a bajnokságban kezdőként Lucas Perez, akit az előző meccs végén a védőmunkája miatt negatív kontextusban emlegettem, most viszont – akárcsak a többi meccsen, ahol releváns mennyiségű játékpercet kap – újra bizonyította, hogy igencsak hasznos játékos, aki jóval több lehetőséget érdemelne. A rendszeres keresztbemozgásai főleg az első félidőben több lehetőséget is magukban rejtettek, és mindig csak egy picit hosszú labda, vagy egy rossz érintés akadályozta meg abban, hogy igazán nagy ziccerbe kerülhessen. Az ilyen labda nélküli beindulások eléggé egyértelművé teszik, hogy ő a lehető legtermészetesebb alternatívája Walcottnak a jelenlegi csapatban.

Mindent összegezve könnyedén sikerült behúzni a három pontot egy olyan csapat ellen, amely csak a második bekapott gól után kezdett el igazán focizni, de még az sem tartott túl sokáig. Az alacsony ellenállásnak is hála számos jó teljesítményt láthattunk, de sajnos gyönyörködni már nem lesz sok időnk Olivier “A skorpiókirály” Giroud meseszép találatában, mert holnap jön is a következő meccs a Bournemouth otthonában.

Jótékony sérülés (Arsenal – Stoke City 3-1)

Hiába a Stoke City jó formája, a stadionjuknak nevezett segglyuktól távol továbbra sem képesek érdemi eredményt elérni az Arsenal ellen. A játékstílusuk ugyan Hughes kinevezése óta konszolidálódott, de a szurkolóik és a keretükben fellelhető tahók miatt a rangadókon kívül még mindig az ő elverésük a legédesebb. Ezúttal hiába szereztek vezetést az emberségét ismét zseniálisan elrejtő Charlie Adam révén, a második félidőre olyan sima lett a meccs, ahogy azt előzetesen is várni lehetett. Még az sem zavarta meg az Arsenalt, hogy az első félidőben combizomsérülés miatt elvesztették Mustafit. Sőt! Végül ez a sérülés játszott kulcsszerepet a győzelemben.

Mark Hughes a Premier League-ben is egyre divatosabb 3-4-2-1-es felállásban küldte pályára a csapatát, és a meccs elején pörögtek is rendesen. Előbb Muniesa lövését tolta kapu fölé Cech, majd a meccset egyébként nevetséges módon vezető Lee Mason ítélt büntető Xhaka könyöklése után. Ekkor még úgy is tűnhetett, hogy Mustafi elvesztése után a gólhátrány erősen megfoghatja az Arsenalt, de ahogy a csereként visszatérő Hector Bellerin egyre jobban játékba lendült, úgy lett ismét veszélyes Wenger csapata. Ugyan Gabriel Paulista az elmúlt 3 meccsen jól megoldotta a feladatát jobbhátvédként – védekezésben szinte hibátlan volt -, de Bellerin egész egyszerűen más dimenziót képvisel, ha a támadások segítéséről van szó. A West Ham és a Basel ellen Wenger Gabriel jelenlétét azzal próbálta ellensúlyozni, hogy az ellentétes oldalon Monreal majd Gibbs is rengetegszer indult be labda nélkül az ellenfél védelme mögé, de most a katalán gyorsvonat visszatérésével játszotta az Arsenal azt a focit amit Wenger is alapból elképzelt.

Bellerin jelenléte nem csak önmagában jelent pluszt a csapat számára, de Theo Walcott is szinteket javul ha nem tradicionális szélsőként kell szerepelnie, hanem szabadon játszhat második csatérként. Az Arsenal egyenlítő góljában Theo és Bellerin helyezkedése, valamint Alexis szokásos visszalépése volt a kulcs.

Muniesa a védőfalból kilépve követi Alexis mozgását, majd a szárnyvédő Pieters kénytelen követi Walcottot aki a közte és Martins Indi közötti üres területet igyekezett kihasználni. Így viszont Bellerin előtt szabad az út, aki Sanchez labdája után a jól érkező Walcottnak tud centerezni. Tökéletesen begyakorolt támadás az Arsenal részéről, szinte hajszálpontos másolata a Chelsea elleni második gólnak.

Ez a gól remekül mintázza mennyire fontos eleme Bellerin az Arsenal támadójátékának, és ha hozzávesszük, hogy az előző szezon kezdete óta nála több gólpasszt senki nem adott a Premier League védői közül, akkor jogosan ujjonghatunk az új szerződése miatt. Valószínűleg senki sem várta Gabrieltől, hogy ennyire jól helyt fog állni a jobb oldalon, de a támadásokat figyelembe véve a hozzáadott érték közte és Bellerin között ég és föld.

Az első képen Gabriel támadó harmadban bemutatott akciói láthatóak a West Ham ellen, míg a másodikon Bellerin hasonló adatai a Stoke City ellen. Egyértelműen látható a különbség, még úgy is, hogy Bellerin a Stoke ellen csak a 25. percben szállt be.

A második félidőben az Arsenal már teljesen uralta a meccset, és nem is kellett sokáig várni a vezetést jelentő gólra. Özil idei jó szokásához híven remek ütemben indult be a védelem mögé, Oxlade-Chamberlain pedig hajszálpontos labdával találta meg. Ami azután történt, az színtiszta zsenialitást. Özil nagyon okosan fejjel átemelte a gólvonaltól kicsit messze helyezkedő Grant fölött a labdát. Egyébként az egész meccsre jellemző volt a rengeteg védelem mögé beindulás az Arsenal játékosai részéről. Folyamatos volt a mozgás, emiatt a Stoke védőinek fokozottan kellett figyelnie, és láthatóan nem bírták el a nyomást. Alexis Sanchez 5 helyzetet alakított ki a meccsen a csapattársai számára, és ugyan gólt nem lőtt, de ezúttal is bizonyította, hogy Wenger tényleg megtalálta a helyét a pályán. Az előző szezonban már sokszor túl kiszámítható volt a játéka a bal oldalról indulva, középről viszont sokkal jobban tudja variálni a játékát, Özil pedig tökéletesen idomul ahhoz, hogy sokszor nem elsősorban ő felel a helyzetek kialakításáért, de cserébe egyre több gólt szerez.

Nehéz nem észrevenni a hasonlóságot az Arsenal jelenlegi játéka, és az utolsó bajnokcsapat között. Akkoriban papíron mindenki 4-4-2-ként írta fel az Arsenal felállását, de Dennis Bergkamp jelenlétében az is inkább hasonlított a mai 4-2-3-1-re, ahol az egyik oldalon egy kreatív középpályás (Pirés), a másikon pedig egy szélső támadó (Ljungberg) foglalt helyet. Alexis Sanchez és Henry ugyan különböző stílusú játékosok, de Bergkamp és Özil között nagyon erős párhuzamot lehet vonni, főleg hogy az utóbbi is egyre inkább viselkedik második csatárként, mint tízesként. Özil és Alexis folyamatosan váltogatják a szerepköröket, mindketten rendkívül jól mozognak labda nélkül, labdával pedig bármikor képesek zseniális megoldásokra. A mindig zseniális Tim Stillman jellemezte az Arsenal felállását 4-4-2-0-ként, ami valóban a legközelebb áll a megoldáshoz. Egy felállás, ahol mindenki csatár, és senki sem az.

A meccset lezáró harmadik gól Iwobitól külön örömteli, hiszen a fiatal nigériai formája az előző néhány hétben kissé visszaesett, de úgy tűnik a Basel elleni hétközi gól jót tett az önbizalmának, mert most egy pazar befejezéssel döntötte el végleg a meccset. Iwobi egy remek példa arra, hogy mennyit számít az ilyen fiatal játékosoknál az önbizalom. Tavaly tavasszal a Premier Leagueben gólokkal kezdett, majd miután nem jöttek össze a befejezések, görcsössé vált a kapu előtt, pedig még a tartalékok között csatárként mesterhármast is lőtt, pont a Stoke utánpótlásának. Most viszont jó lenne ha újra elkapná a fonalat, mert hiába teljesít jól a számok szerint Oxlade-Chamberlain (6 gól és 6 gólpassz idén, messze a legjobb szezonja az Arsenalban a statisztikái alapján), de még mindig kiegyensúlyozottabb az Arsenal játéka, ha Iwobi szerepel a bal oldalon.

Végül ismét sima verést kapott a Stoke az Emiratesben, de a következő két meccs már jóval keményebbnek ígérkezik. Ugyan az Everton és a Manchester City sem épp a legjobb formáját éli, de Koeman szinte mindig borsot tud törni Wenger orra alá, Guardiola pedig egy a tegnapihoz hasonló komoly verés után általában ki szokott találni valamit.