Bejegyzés

“Gondolj Papára, ha rákerülsz a lapátra…” (Everton – Arsenal)

Hofi Géza klasszikusának átiratából gyorsan kiderült, hogy bizony itt és most alkalmunk nyílhat megszabadulni Ronald Koemantól, aki ellen mindig a lehető legrosszabb alkalommal sikerült elhasalni, kiváltképp idegenben.

Az első kellemetlen affér a PSV ellen játszott, 2007 februári BL nyolcaddöntős párosítás volt, amikor is az 1:0-ás eindhoveni odavágós megbaszódást követően, otthon egészen a 83. percig hosszabbításra álltunk a párharcban, ám ekkor érkezett a későbbi Chelsea-védő Alex fejese és az előző szezon döntőseként már a 16 között kiestünk a sorozatból.

Nagyot ugorva az időben, a legtöbb kárt mégis Southampton managerként okozta, előbb a PL-újonc szezonjában kívánt boldog újévet és nyomta a fejünket a saját hányásunkba 2015 első napján (2:0), majd ugyanezen naptári évben, de már a következő szezonban, amikor lóhalálában üldöztük a Leicester City-t a bajnoki cím reményében, a Boxing Day-en nem várt csomagot tolt a karácsonyfánk alá. (Bár meg kell hagyni, Martina gólja gyönyörű volt, remélhetőleg ma nem fog elsülni a lába, immáron az Everton játékosként.)

Ez a vereség, a nullázás mellett azért is kurvára fájdalmas volt, mert a találkozót megelőzően már 5 meccses nyeretlenségi szériában voltak a bajnokságban, majd pedig a karácsonyi ajándékunkat követően sem sürgették magukat, ami a gödörből való kimászást illette. (Természetesen a 2016. február 2-án lejátszott hazai meccsen sem sikerült őket megverni (0:0), így még távolabbról szemlélhettük a héliummal töltött Leicester-lufit.)

A legfrissebb emlék pedig a Watford elleni posztban is megemlített tavaly decemberi mérkőzés, ahol lehetőségünk lett volna a tabella élére állni, de előbb a meleg szart is kirugdosták belőlünk, hogy egy szinte utolsó perces szögletből szerzett fejes góllal feltegyék a saját fejükre a koronát. Funfact: a meccs előtt ismét 5 meccses nyeretlenségük volt a bajnokságban…

Naná, hogy Özilt ezután a meccs után is megtalálták a szakértők

Számunkra rossz ómen, hogy az idei bajnoki, valamint EL szereplésük ezidáig katasztrofális és akkor még finoman is fogalmaztam. A kitűzött célok pedig jóval magasabban vannak a tabellán 8 ponttal elfoglalt 16. , valamint a csoportban megszerzett 1 ponttal elért sereghajtó pozíciónál, pláne mióta az a Farhad Moshiri a klub többségi tulajdonosa, aki korábban az Arsenalnál is főrészvényes volt, illetve Alisher Usmanov üzlettársa, akit nem igazán kell bemutatni senkinek.

A válogatott szünet előtt teljes mellszélességgel kiállt Koeman mellett, de általában az ilyen nyilatkozatok jelentik a selyemzsinór közelgő eljövetelét 

Mivel a Watford ellen sikeresen tökön lőttük magunkat, így jóból is megárt a sok alapon nem kellene egy back-to-back vereségbe belenézni és ha már nem is lesz sok köszönet az idei szezonban, legalább ezt a dagadt szőke hollandot rúgjuk le a kispadról, megspórolva a potenciális kellemetlenségeket a következő találkozásnál. Koemanba mellékesen még játékos ill. segédedző korából egy kis katalán-dns is szorult, jobb híján a zuhanyzóban elkapott körömgomba formájában, ez pedig további +1 indok, miért is kell holnap aláaknázni egy veréssel.

Ami minket illet, sérült fronton korántsem annyira szar a helyzet, mint ahogyan a hét elején kinézett, hisz Wenger megerősítette, hogy az Alexis-Ramsey-Koscielny trió ott lehet a Goodison Parkban. Az elmúlt napok címlapsztárja, Özil is ott lehet a pályán, akivel rögtön sikerült továbbgondolni a Wenger által felvetett januári kiárusítást, így biztos könnyes szemekkel nézte, ahogy a lapokban megszellőztetett leendő csapatát széttépték a huddersfieldi Terrierek.

Tipp: 1-2, a csontzene ismételten borítékolható, de ezúttal mi nevetünk a végén.

Megkésett pofon (Everton – Arsenal 2-1)

Mindannyian tudjuk, hogy a futballban a szerencse olyan könnyen tud elpártolni egy adott csapattól, mint ahogyan mellé állt. Novemberben, mikor meccsenként szinte minden kapura tartó lövésünkből gól született, sokszor a szerencse mentett meg minket attól, hogy elveszítsük a 2. forduló óta tartó veretlenségünket. Tegnap egy olyan kaotikus meccsen ahol egyik csapat sem tudott különösebben a másik fölé kerekedni a játék egyetlen fontos elemében sem, a gólba tartó lövés ezúttal a védő lábáról kifelé vágódott, a tévesen megítélt szögletből gólt kaptunk, a végén pedig a spori elfelejtett befújni egy nyilvánvaló büntetőt. A mázli nem csak elpártolt tőlünk, hanem könyörtelenül pofánbaszott minket. Amit nem kaptunk meg novemberben, az most kis késéssel megérkezett.

Persze butaság lenne azt mondani, hogy csupán a balszerencse miatt távozott nulla ponttal az Arsenal a Goodison Parkból, mert bőven voltak hibák az Ágyúsok játékában. Wenger a hétvégéhez képest csupán egy kényszerű változtatást eszközölt a középhátvéd posztján, de azon kívül ugyanaz a csapat lépett pályára, mint a Stoke City ellen. A vezetést jelentő gólig úgy is tűnt, hogy hiába a gyorst egymásutánban lejátszott két meccs, az Arsenal a kezében tartja az irányítást. Az Everton egyáltalán nem helyezett nyomást a vendégekre a támadásépítések során, csak a saját térfelük közepén kezdték el aktívan letámadni a sárga mezes játékosokat. Emellett a megszerzett labdákkal sem tudtak mit kezdeni, és jól láthatóan az önbizalmuk is a béka segge alatt volt.

Az Arsenal hiába birtokolta sokkal többet a labdát, de ebből helyzeteket nem tudtak kialakítani, pedig a meccs elején igencsak szellős volt az Everton védekezése. Mesut Özil olyan potenciális helyzeteket magában hordozó passzokat rontott el, amilyeneket máskor a kisujjából kiráz, de most minden egyes alkalommal pontatlan volt. A teljes 90 perc alatt mindössze egy helyzetet alakított ki, de az is csak egy 22 méterről megeresztett gyenge Sanchez lövést eredményezett. Az esetek 99 százalékában hatalmas bullshit azzal dobálózni, hogy Özilnek nincs kedve játszani, de a tegnap esti meccs alighanem a maradék 1 százalékba tartozott. Szinte minden mozdulatán látszott, hogy a kezdeti gyengébb megoldások után neki már semmi affinitása nincs ehhez az egészhez, pláne azután, hogy az Everton is felvette a kesztyűt. Persze ezt ráfoghatjuk a mentális és fizikai fáradtságra is, de ne feledjük, hogy Özil sokakkal ellentétben a válogatott szünetet is pihenéssel tölthette, ráadásul néhány nappal ezelőtt ezeknek még a jelét sem láthattuk. Amit pedig az Everton második góljánál előadott védekezés címén, nyugodtan mehet az év végi kabaréba. Egyszerűen szánalomkeltő volt, ahogy közelről végignézte ahogy Williams elfut mellette, és a fejes pillanatában még el is hajolt előle, nehogy bármilyen kontaktba kelljen belemennie. Özil egy zseniális labdarúgó, Alexis oldalán messze a legkiemelkedőbb játékosa az Arsenalnak, és senki sem várja el tőle, hogy folyamatosan becsúszva szereljen, és sprintben szaladgáljon a labda után. Ez nem az ő játéka. Az viszont a minimum, hogyha már rá bíznak valami minimális feladatot védekezésben (a szögletnél a beinduló ember útját kellett volna elzárnia), akkor bármennyire is ki van épp a fasza, azt a lehető legjobb tudása szerint hajtsa végre. Ez most nem jött össze.

Pár perccel Alexis gólja után az Everton játékosai mintha varázsütésre észrevették volna, hogy a hideg liverpooli éjszakában épp egy futballmeccs zajlik, és elkezdték jóval magasabban letámadni az Arsenal játékosait, és keresték a párharcokat, és sokszor a kemény belépőktől sem riadtak vissza. A presszingjük és a támadásépítésük is inkább volt lendületes mint szervezett, és egy élesebb Arsenal valószínűleg meg tudta volna oldani a helyzetet, de Wenger csapata teljesen elveszítette a kontrollt a mérkőzés felett, így nem volt meglepő az Everton egyenlítő találata az első félidő végén.

Az Everton játékosai Alexis góljáig 6 párharcból csupán hármat nyertek meg, de azt követően a félidő végéig 12-ből 11-et

A második félidőt ismét az Arsenal kezdte jobban, de a labdabirtoklás ismét iszonyatosan steril volt, és egyszer sem tudták veszélyeztetni az Everton kapuját. Később Mesut Özil előtt adódott a meccs legnagyobb vendég helyzete (Iwobi blokkolt lövésén kívül), de az ismét 3 kulcspasszt kiosztó Alexis előkészítése után kapuval szemben, teljesen üresen lőtt fölé. Ez mindenképpen a meccs további kimenetelének kulcsa volt, hiszen ha ezt a helyzetet értékesíti az Arsenal, akkor az Everton már aligha tudott volna újra visszakapaszkodni. A 70. percben Wenger végül cserére szánta el magát, és a két észrevehetetlen szélsőjét lehozta a pályáról, de alaposan elmérte magát. Bejött Giroud és Iwobi, Alexis pedig kihúzódott a pálya bal oldalára, de ezután még kiszámíthatóbb lett az Arsenal játéka. Tavasszal viszonylag jól működött a csapat Iwobi-val a bal, és Alexisszel a jobb oldalon, erre most pont megcserélődtek a szerepek. A védők pontosan tudták mire számíthatnak, Giroud pedig nem részesült érdemi kiszolgálásban, így az ő jelenléte is fölöslegesnek bizonyult.

Az Arsenal szélsői szinte semmit nem tettek hozzá a játékhoz. Alex Iwobi jelenléte nagyon hiányzott, hogy Wenger csapata kontroll alatt tudja tartani a meccset. Hiába vannak Oxlade-Chamberlainnek villanásai, a nigériai kvalitásai továbbra is pótolhatatlanok.

 

A meccs vége egy valódi kaotikus rohanásba torkollott ahol végül az Arsenal húzta a rövidebbet. Wenger csapata győzelmet semmiképp sem érdemelt volna, hiszen az egész meccs alatt mindössze három alkalommal tudták eltalálni Stekelengburg kapuját. Persze a másik oldalon sem bővelkedtek a ziccerek, de a amíg az Everton a nagy helyzeteit értékesíteni tudta, addig az Arsenalnál ezek mind kimaradtak. Iwobi gólvonalról kivágott lövése különösen bosszantó, mert a döntetlen sokkal jobban tükrözte volna a játék képét. Amíg a Manchester United vagy a Burnley ellen sikerült a végén pontot menteni vagy megnyerni a meccset, most ez a mázli nem adatott meg sem játékosoknak sem a szurkolóknak.

Ráadásul ezek a most elveszített pontok sokba kerülhetnek, hiszen ha a Chelsea hozza a következő két meccsét, mi pedig a Manchester City ellen sem tudunk nyerni, akkor a karácsonynak 8 vagy akár 9 pontos hátránnyal is nekifuthatunk. Ráadásul bármilyen pocsék formában is legyen a City, ott nem mi leszünk az esélyesek, és Wengernek nagyon jókat kell húznia, ha nyerni akar az Etihadban.

.