Bejegyzés

Felszállásra készen? (Bournemouth – Arsenal)

Lehetne csűrni-csavarni, de ha az NLD-ig következő 4 bajnokinkból (Bournemouth, Crystal Palace, Swansea, Everton) nem húzzuk be mind a 12 pontot, akkor alighanem végleg búcsút inthetünk a TOP4-es reményeinknek.

Már ha érdemes egyáltalán reménykedni, mivel a consistency, mint a Wenger-szótár egyik legvastagabban szedett szava, a játékunkra jó értelemben véve egyáltalán nem jellemző, csupán azért vagyunk még elérhető közelségben, mert a Pool és a Spurs is hajlamos saját magát lábon lőni. (Valamint legújabb versenyzőként a Chelsea is egyre jobban űzi ezt a mesterséget.) És akkor ehhez még hozzájön a véget nem érni látszó bizonytalanság és káosz, amire már tavaly is kiválóan rá lehetett húzni a gyengébb bajnoki szereplést. (Ugye akkor Wenger jövője volt a költői kérdés, most pedig a kulcsjátékosok szerződés mizériája szolgáltathat tökéletes kifogás lehetőséget.)

A vicc az egészben, hogy a levegőben lógó játékosokon igazából semmi nem múlik, az utóbbi pár hétben még a korábban jogosan leugatott, szinte már mindkét lábával a klubon kívül levő Sanchez is szüneteltette a labdatemető kft. egyéni vállalkozását és újra a húzóember arcát mutatta. A Bournemouth elleni PL összecsapásainkon átlagban 3,3 gól születik, ma mégis kinéz egy újabb fingreszelés, mivel Özil továbbra sem bevethető, Sanchez pedig bár ott volt a meccs előtti utolsó edzésen, már a Chelsea meccsről is kiültette Wenger. (Ha lepattintjuk, ha nem, ezt a luxust most nem szabad megengedni.) De hogy szóljon valami mellettünk is, Howe csapata még nálunk is jobban ugatja a védekezést, szóval akár jól is kijöhetünk egy sok gólos adok-kapokból. (Bár a tavalyi szezonban történtekre valószínűleg mindenki jól emlékszik és most még Giroud sem lesz, ha égni találna a ház…)

Ma egyúttal Wenger lelátós haknija is véget ér, remélhetőleg ezúttal szebben búcsúztatjuk el a magasból, mint tavaly, amikor is 2:1-re kikaptunk otthon a Watfordtól. Ha ez nem sikerül, akkor alighanem tényleg fel fog szállni egy gép az elkövetkezendő pár meccs egyikén…

Tipp: Lacazette góltalansági sorozata azért ma véget ér.

TV: Spíler, 14:00

Egy kis nyugalom (Arsenal – Bournemouth 3-0)

Aligha akad olyan akinek nem volt tele a töke mindennel az utóbbi pár hétben mindennel ami csak egy kicsit is kapcsolódik az Arsenalhoz. A Stoke elleni vereség után a Liverpool elleni bekapott négyes mellett a közhangulatnak az átigazolási időszak utolsó napjait jellemző káosz sem tett éppen jót, ráadásul a válogatott szünet miatt jó két hétig ott lehetett mindenkiben a tehetetlenség és a csalódottság érzése, úgyhogy épp ideje volt már, hogy újra elkezdődjön az igazi futball, és valamelyest tovább tudjunk lépni. Na és láss csodát, mintha csak a házi orvos írta volna fel, úgy jött a kényelmes 3 gólos győzelem a Bournemouth ellen. 

A két hetes szünetben mindenkinek volt ideje agyalni, így sokan már azt pedzgetették, hogy Wenger felhagy az előző szezon végén nagy sikert arató három védős rendszerrel, és ezeknek a feltevéseknek bőven megvolt az alapja. Eddig még nem játszottunk olyan meccset a szezon során amikor a mérkőzésen egy bizonyos pontján Wenger ne döntött volna úgy, hogy átáll valamilyen 4 védős szisztémára. Ezzel szemben a Bournemouth ellen ismét 3 középhátvéddel álltunk ki, ráadásul Alexis Sanchez kivételével a papíron legerősebb tizenegyünk kezdte a mérkőzést, ráadásul mindenki a számára legmegfelelőbb poszton szerepelt. Nem is olyan nehéz ez, ugye?!

A Bournemouth szintén 3 belső védővel, de egy jóval defenzívebb 5-4-1-es hadrendben vágott neki a meccsnek, ráadásul értelmezhető támadást egészen addig nem tudtak vezetni, amíg az Arsenal már szinte teljesen le nem rendezte a meccset. Emellett a védekezésük sem állt épp biztos lábakon, az Arsenal főleg a széleken vezetett veszélyes támadásokat, ahova a Bournemouth részben tudatosan is próbálta terelni a hazai csapatot.

A Bournemouth középpályásai szűken helyezkednek, így Defoe-val együtt teljesen elzárják Granit Xhakát a csapattársaktól, az Arsenal pedig kénytelen a szabadon hagyott szélek irányában építkezni.

Köszönhetően a Bournemouth középpályás védekezésének, az Arsenal legerősebb passzkapcsolatai a középhátvédek, illetve a szélső középhátvédek és a szányvédők között alakultak ki. Granit Xhaka pedig látványosan kevés labdát kapott közvetlenül a védelemtől.

 

Az Arsenal azonban rendkívül jól használta ki a szélek adta a lehetőségeket, és a bal oldalon szinte mindig létszámfölényes helyzetet tudtak kialakítani a Bournemouth játékosaival szemben. Ebben Aaron Ramsey kulcsszereplő volt, hiszen az ő megfelelő helyezkedése kellett ahhoz, hogy a labda körül mindig előnybe kerüljenek az Ágyúsok.

Ramsey pozíciója egyrészt lehetőséget teremt a vonal melletti gyors labdajáratásra, aminek a végén Kolasinac gólt érő beadásig jut, másrészt lehetővé teszi, hogy Welbeck magasan helyekzedve lekösse a középhátvédet, és a beadás után Lacazette-el együtt megosszák a védelem figyelmét.

Az Arsenal általában jól teljesít azon csapatok ellen, amelyek a három védős játékrendszer valamely formáját alkalmazzák, mert ez remek lehetőséget kínál arra, hogy széleken bontsák meg az ellenfél védelmét. A Bournemouth ellen ráadásul az ellenfél letámadásainak semlegesítésére is a bal oldal túltöltését választotta Wenger csapata.

Az Arsenal többnyire a jobb oldalon adogatott a saját térfelén, a középpályáról hátra adott labda pedig elindítja a Bournemouth letámadását. Ezt pedig az Arsenal a másik oldal felszabadítására használta fel.

A labda egészen Cech kapusig kerül hátra, Arter és Defoe pedig zárja a passzsávokat a középhátvédek elől, de a labda már megy is a bal oldal irányába.

 

A hosszú labdával az Arsenal sikeresen átjátszotta a Bournemouth védelmi vonalát, ráadásul a labda körül 4 az 1 elleni helyzetet alakítanak ki, így drasztikusan növelve az esélyt arra, hogy a fejpárbaj után ők vezethessen támadást. Ez meg is történik, az akció végén pedig Kolasinac lövését kézzel blokkolja a Bournemouth védője.

Külön érdemes még kiemelni a két csatárt, Welbecket és a Lacazette-t is. Előbbit nyilván a két gólja is a gólpassza miatt, utóbbit pedig a remekbeszabott csavarása okán, ami a második találatot eredményezte. A két játékos ráadásul végig remekül kombinált a meccs folyamán, és egymás adottságait is jól egészítették ki. Lacazette egyébként sokkal jobban hasonlít Giroud-ra, mint azt várni lehetett. Honfitársához hasonlóan Lacazette is legtöbbször a labda irányába mozog keresve a kombinációs lehetőségeket, de természetesen sokkal lendületesebb játékos, aki képes kis területen is cselezni, ellenben Giroud fejjátéka nincs meg benne. Ennek is köszönhető, hogy Welbeck remek partner a számára, és érdekes lesz megnézni hogyan alakul majd a kapcsolata Alexis Sanchezzel.

Az Arsenal végül tehát kényelmes győzelmet aratott úgy is, hogy az utolsó 10 percet Coquelin sérülése miatt emberhátrányban kellett lejátszaniuk, és maga a játék is tartalmazott bíztató, sőt helyenként látványos elemeket. Ugyanakkor az eddig megszokott hibák továbbra is jelen voltak. Néha teljesen indokolatlanul sikerült kiüríteni a középpályát, és ezzel U alakú céltalan labdajáratást kialakítani, ami labdavesztés esetén is több veszélyt hordoz magában. A Bournemouth viszont ezúttal még csak nyomokban sem tartalmazott annyi minőséget, hogy ezt képesek lehettek volna kihasználni. A vasárnapi Chelsea elleni meccs ennél már jóval komolyabb kihívás lesz, és bár Wenger az utolsó két meccsen látványosan lenyomta Contét, nem lenne meglepő, ha az olasz mester pont emiatt elővenné a Tottenham ellen is látott 3-5-2-es szisztémát.

 

 

 

Nincs vége, amíg nincs vége (Bournemouth – Arsenal 3-3)

Legbelül mindenki tudta, hogy csöppet sem lesz könnyű egyetlen nap pihenéssel idegenben játszani az egyébként nagyon pofás Bournemouth ellen. Személy szerint a Chelsea meccsig tartó viszonylag könnyebbnek látszó meccsek közül itt számítottam leginkább pontvesztésre az ellenfél játékerejét és a körülményeket figyelembe véve. Nos, a megérzésem bejött, és ha nincs a csodás feltámadás a második félidőben, akkor sokkal csúnyább is lehetett volna a vége.

Az Arsenal a rendkívül kellemetlen sorsolásnak hála alig pihenhetett az előző bajnokit követően, ráadásul számos játékos kisebb sérüléssel és fájdalommal volt kénytelen játszani. Hiába változtatott több helyen is Arséne Wenger az előző meccshez képest, a hiányzók száma miatt nem tudott annyit frissíteni a csapatán mint amennyit szeretett volna. Ez persze nem mentség arra, hogy az első félidőben Eddie Howe konkrétan lemosta a pályáról veterán riválisát.

Egyre jellemzőbb jelenség, hogy az olyan edzők akik taktikailag a közepesnél valamivel képzettebb, rendszeresen meg tudják lepni Arséne Wengert, amire a francia mesternek nagyon sokszor nincs is válasza. Az Arsenal szerencséje, hogy ezúttal sikerült jól reagálni a Bournemouth játékára, de addigra már több gólos hátránnyal kellett szembenéznie az Ágyúsoknak.

A Bournemouth nem követte el azt a hibát, hogy engedi kibontakozni az Arsenal játékát, és már csírájában kezdték el elfojtani a vendégek támadásait. Épp ezért a labdakihozatalok alkalmával a játékot próbálták minél inkább a vonalak mellé terelni, hogy a játéktér szélét extra védőjátékosként használva limitálják az opciókat legtöbbször Mustafi számára.

A Bournemouth támadójának a presszingje a vonal mellé kényszeríti Mustafit akinek nem maradt más választása, mint hosszan előreívelni a labdát. A hazai csapat így többször is meg tudta akadályozni, hogy az Arsenal sikeresen tudjon támadást építeni. Erre Wenger csapatának egészen az első félidő végéig nem akadt válasza.

Egészen az első félidő végéig kellett várni arra, hogy az Arsenal elkezdje hatékonyan kijátszani a Bournemouth letámadását. Az első képen látszik, hogy Xhaka besegíthetne, ám túlságosan is távol helyezkedik a labdás játékostól. A félidő vége felé viszont már kivált Mustafi oldalára, és mivel Bellerin emiatt jóval feljebb lépett, megszabadult Fraser szorításától, így Xhakától szabadon kaphatta a labdát. Ráadásul mivel Arter próbálta követni Xhaka mozgását, még szabad terület is nyílt a pálya közepén, amit végül nem sikerült kihasználni.

A fentieken túl a Bournemouth másik nagy fegyvere amivel zavarba tudták hozni az Arsenalt, az a védekezésből támadásba való átrendeződések közben gyors és agresszív letámadás.

Az Arsenal labdaszerzés után megpróbál támadást indítani, de amint Xhaka megkapná a labdát, Arter máris lendületből érkezik hátulról. Emiatt a svájcinak nagyon gyorsan kellene reagálnia, aminek a vége egy eladott labda, és máris jöhet újra a Bournemouth.

Amíg a Bournemouth rendszeresen nyomást tudott gyakorolni, és ezzel hibára kényszerítették az Arsenal játékosait, a másik oldalon ugyanez már nem volt elmondható. Az Arsenal legtöbbször passzívan védekezett, letámadás esetén pedig túlságosan ember orientált volt, ami az intenzitás hiányával együtt azt is jelentette, hogy Howe csapata könnyedén hozta ki a labdát a saját térfeléről, de legtöbbször még az Arsenal területén is nyugodtan passzolgathatott. Erre kiváló példát szolgáltat a vezetést jelentő góljuk, amire nem mellesleg még Pep Guardiola is csak elismerően bólinthat. Valódi tankönyvi találat.

A Bournemouth az első félidő során többször is a labdához közeli oldal túltöltésével próbálkozott, hogy aztán egy keresztlabda után a felfutó bekk megjátszható legyen az üres területen. Ezt egyszer sikerült tökéletesen kivitelezni, és annak gól is lett a vége. A pálya teljes felborult, mindenki az Arsenal bal oldalán csoportosul, miközben Fraser egy keresztbemozgással Bellerint is magával húzza. Az így felszabaduló területre érkezik meg Daniels, akit Stanislas remek labdával talál meg, miután az Arsenal játékosai bőven adtak neki időt és területet is a passz kivitelezéséhez.

A gól kapcsán muszáj kiemelni, hogy Petr Cech ismét borzasztó könnyedén engedte be a labdát a rövid sarokba. Idén egyébként is sok kritika érte annak ellenére is, hogy hajmeresztő hibái nem voltak, de ez a meccs is mutatja, hogy a teljesítménye azért sokszor bőven hagy maga után kívánni valót. Pláne ha megnézzük a harmadik bekapott gólt is, ami után szinten nem lehet büszke magára a sisakos hálóőr. Rajta kívül is bőven akadt még gyenge egyéni teljesítmény a csapatban. Mustafi messze a leggyengébb meccsét játszotta eddig Arsenal mezben, és bár eddig sem volt tőle idegen egy-egy hajmeresztő hiba, Wilson most nagyon a földbe gyalulta. Bellerin szintén akkor játszott utoljára ilyen gyengén, mikor Wenger az első pár alkalommal bedobta őt a mély vízbe az első csapatnál, de nála mentség lehet, hogy 3 nap alatt kellett 180 percet vállalnia, pedig még csak nemrég tért vissza sérülése után. Ugyanez igaz Koscielny-re is, aki eddig az első fordulón kívül minden bajnokin a pályán volt, úgyhogy nem csoda, hogy csak 1 óráig bírta 31 évesen.

A szünet után a Bournemouth a két gólos előny tudatában visszavett a tempóból, és már nem próbáltak rögtön az Arsenal tizenhatosa előtt letámadni, ráadásul ekkor már rendszeres volt, hogy az egyik középpályás – jellemzően Ramsey – belépett az egyik szélső védő és a középhátvéd közé, hogy 3v2-es szituációt kialakítva tudják kihozni a labdát. Viszont a Bournemouth két támadója ezután jóval mélyebben helyezkedett labda nélkül, sokszor a saját félpályájuk közepén próbálták semlegesíteni az Arsenal akcióit, amely kezdte végleg magához venni a kezdeményezést.

A meccs kulcsfontosságú momentuma volt, mikor Wenger a 61. percben Alex Iwobi helyére behozta Lucas Perezt. Ezzel az Arsenal hadrendje is megváltozott, egy aszimmetrikus 4-4-2-re, ahol a frissen beállt spanyol Olivier Giroud mellett játszott ugyan, de Alexis Sanchez teljesen szabad kezet kapva szinte mindenhol feltűnt a pályán.  Már a Crystal Palace elleni meccsen is kiemeltem Lucas labda nélküli mozgását, ami most gólt is eredményezett.

Granit Xhaka nagyszerű megoldással Olivier Giroud-t választja a kockázatos labdával, aki egy tőle megszokott remek pörgetéssel játssza meg a fullbekk és a középhátvéd között tátongó üres területre nagyon intelligens módon beinduló Lucast.

Xhaka ismét sok kritikát kapott a meccs alatt és után, amiért ismét egy buta tizenegyest ajándékozott az ellenfélnek, de a második félidőben így is az Arsenal egyik legjobbja volt Alexis és Giroud mellett. Fentebb már kiemeltem, milyen intelligensen, egy lépéssel már előre gondolkodva játszotta meg Giroud-t a második gólnál, majd az egyenlítésnél is nagyszerűen tekerte oda a labdát a francia fejére.

Két gólpassz és egy gól. Ismét Olivier Giroud lett tehát az Arsenal megmentője, ahogy azt ebben a szezonban szinte már megszokhattuk. Viszont továbbra sem gondolom, hogy hosszú távon meg kellene ragadnia a csapatban kezdőként. Egyrészt Alexisszel középen sokkal kreatívabb a támadójátékunk, másrészt a letámadás is sokkal hatékonyabb a dinamikus sokat futó chileivel, mint a lomha franciával. Giroud a meccsek hajrájában rendkívül jó opció lehet, amikor mindenféleképpen gólra van szükség, mert a nagyon mélyre visszahúzódó csapatok ellen, kis területen jól érvényesülnek a fizikai és technikai adottságai a gyors egyérintőkkel.

Amikor az első félidőben az Arsenal nem találta a meccs ritmusát, és képtelen volt a kapujához szorítani az ellenfelét, Olivier Giroud szinte mintha nem is lett volna a pályán (1. kép), amint viszont sikerült a kapuhoz szorítani a Bournemouth-t, rögtön az Arsenal leghasznosabb játékosa lett. (2. kép)

Az Arsenal végül a sírból hozta vissza a meccset, Wenger ezúttal jól tudott reagálni ellenfele lépéseire, de ez az egy pont alighanem csak a 4. hely szempontjából jelenthet bármit is. Ha a Chelsea ma este megveri a Tottenhamet, az Ágyúsok szinte biztosan kiszállnak a bajnoki címért folytatott küzdelemről, és elkezdhetnek figyelni a Tottenham és a Manchester United eredményeire.

 

Halálpontos (Arsenal – Bournemouth 3-1)

Mindjárt vége a novembernek, és még mindig veretlenek vagyunk, mindössze 3 ponttal a listavezető Chelsea mögött. Ráadásul tegnap még nyerni is sikerült ami aztán tényleg extra kiváltság az év legkellemetlenebb hónapjában. Persze a Bournemouth előzetesen is kellemes játszópajtásnak tűnt. Eddie Howe csapata az alsóházból messze a legszimpatikusabb focit játssza, és az elvárásoknak megfelelően az Emiratesbe is letolt gatyával érkeztek. Viszont ahelyett, hogy beverték volna a lompost, végül mégis nekik kellett lehajolniuk, pedig az aktus kimenetele közel sem volt ennyire egyértelmű.

Howe a Premier League szabályai miatt nélkülözni volt kénytelen Jack Wilsheret, aki eddig nagyon szépen építi fel magát ideiglenes csapatában, ráadásul Jordon Ibe is csak a kispadra ülhetett le, hogy Daniels hiányát már meg se említsem. Wenger hiányzói nem változtak, de aligha lehetett megelégedve Jenkinson teljesítményével, hiszen még a keretben sem kapott helyet, és meglepetésre tavaly november után először léphetett pályára az Arsenalban Mathieu Debuchy, aki hiába kezdett jól, 15 perc után újabb sérülés miatt le kellett cserélni. A pálya közepén is cserélt Wenger, a Ramsey-Coquelin duó helyett az előszezonban és a Ligakupában jól működő Elneny-Xhaka páros találta magát a kezdőcsapatban.

Az Arsenal jól kezdte a meccset, a Bournemoth középpályás letámadásának ellenére gyorsan sikerült eljutni az ellenfél tizenhatosáig, de ott általában egy utolsó passz vagy egy pontos lövés hiányzott az áttöréshez. Szerencsére Cook volt olyan kedves, hogy megajándékozza Alexist egy kulcspasszal, amit az egyébként is remekül teljesítő chilei könnyedén gólra váltott.

alexistop

Alexis újra topformában.

Alexis Sanchez a válogatott edzésén összeszedett combizomsérülése után most először játszott úgy, mint aki tényleg teljesen felépült. A Manchester United ellen kifejezetten tompa volt, és túl sokat lépett vissza eredeti pozíciójából, a PSG ellen pedig a jobb oldalról indulva nem tudta a tőle megszokott játékot hozni, hiába volt meg benne az akarás. Most szinte minden bejött neki. 5 kulcspasszával a csapat legkreatívabb játékosa volt, miközben 4 lövéséből kettőt gól követett, egy pedig a felső lécről vágódott ki. Ráadásul védekezésben is odatette magát. Volt, hogy egészen a saját térfelének a közepéig visszazárt labdát szerezni. Azt pedig bűn lenne említés nélkül hagyni, hogy milyen jól megértik egymást a pályán Özillel. Szinte folyamatosan keresik egymást, és az ember néha (jogosan) úgy érzi, hogy rajtuk áll vagy bukik, sikerül-e a pálya utolsó harmadában váratlant húzni. Mindennél fontosabb, hogy ez a két ember aláírja az új szerződését, mert nem csak élmény nézni a játékukat, de a pótlásuk is a lehetetlen kategóriát súrolja.

A játék képe nagyjából az első negyed óra végén kezdett változni, amikor a sérült Debuchyt Gabriel váltotta a jobbhátvéd posztján. Ez egyrészt azért problémás, mert alapvetően Gabriel középhátvéd, és utoljára még Brazíliában játszott ezen az oldalon. Ennél fogva a támadásokat ezen az oldalon jóval kevésbé tudtunk hatékonyan vezetni, és az egyébként is inkább a bal oldal felé orientálódó játékunk még inkább oda összpontosult. Ehhez még hozzájött az is, hogy a két szélsőhátvéd közül általában Monreal marad mélyen, hogy segítse a labdakihozatalokat (sok topcsapattal ellentétben az Arsenal inkább a középhátvédeken és a szélsővédőkön keresztül építi a támadásait, a középpályások csak ritkán lépnek vissza mélyebbre), így viszont fentebb létszámhátrányba kerültünk, a Bournemouth pedig átvette a meccs irányítását, hogy egy könnyű síppal befújt büntetővel egyenlítsenek, majd további helyzeteket dolgozzanak ki.

passmapbou

Az Arsenal a támadásai nagy részét a bal oldalon vezette, mindkét szélső hátvéd mélyen helyezkedik. Granit Xhaka viszont jól mozgatta a szálakat, Özil és Alexis pedig sokat keresték egymást a labdával.

Wenger csapata a visszaesés ellenére erősen zárta az első félidőt, Alexis lövése után a felső lécen csattant a labda, a szünet után pedig a meccs elejéhez hasonlóan átvették az irányítást, Walcott pedig egy remek akció végén visszaszerezte a vezetést. Ezután már jóval könnyebb dolguk volt, hiszen a Bournemouth egyre jobban kinyílt hátul, a kontrákban pedig mindig ott volt a harmadik gól lehetősége, ami végül a 90. percben érkezett meg. Özil, Giroud és Alexis kiválóan játszották le a 3v2-es szituációt.

Az Ágyúsok sokkal jobban játszottak, mint az előző meccseken (az ellenfél is gyengébb volt), viszont most is csak három alkalommal sikerült eltalálni az ellenfél kapuját. Viszont ezekből kivétel nélkül sikerült gólt szerezni. A tegnapival együtt az Arsenal az utóbbi négy meccsen hétszer találta el az ellenfél kapuját, és ezeken a meccseken hét gólt szerzett. Egészen elképesztő adat, ami egyrészt rávilágít arra, hogy mennyire pontos a helyzetkihasználás, ugyanakkor azt is, hogy meccsenként mennyire kevés igazán veszélyes szituációt sikerül kialakítani az ellenfél kapuja előtt. Ráadásul ezzel együtt az ellenfelek nem váltják olyan szinten gólra a helyzeteiket, ahogy az a statisztikák szerint várható lenne.xglucky

Az xG modell alapján az Arsenal a legszerencsésebb csapat az angol bajnokságban.

Amire még mindenképp érdemes kitérni, az a pálya közepén Xhaka és Elneny teljesítménye. A kívánságkosár hiába telt meg a Ramsey-Xhaka párosért könyörgő üzenetekkel, a Papa csak félig tett eleget az óhajoknak. Granit Xhaka végre bekerült a kezdőcsapatba, és ez egyből meg is látszódott a csapat játékán. A svájci sokkal hatékonyabban tudta segíteni a támadásokat, passzainak az 58 százaléka az ellenfél kapuja felé irányult miközben védekezésben egészen parádés számokat hozott. 9 sikeres szerelés mellett háromszor fülelte le az ellenfél passzait. Mellette Elneny hozta a szokásos sallangmentes egyszerű játékot. Nyomás alatt is jól tartotta meg a labdát, amit szinte minden alkalommal pontosan játszott meg, miközben a letámadásokat is hatékonyan segítette, bár ez többször is egyéni partizánakciókba torkollott. Hozzá képest a szintén hasonló energiabefektetésre képes Ramsey azért is lehet előrelépés, mert a kaput képes sokkal agresszívabban támadni, többször vállalkozik kulcspasszokra, és mélységből hatékonyabban tud felérni a tizenhatoson belülre, ami Özil és Alexis helyzetét is segítheti.

Az Arsenal ugyan nem alakított ki tonnaszámra ziccereket a Bournemouth ellen, de a kidolgozott helyzetek mind minőségiek voltak, és ezeket kivétel nélkül sikerült is gólra váltani. A vendégek folyamatosan hajtottak az egyenlítésért, és látszólag veszélyesen futballoztak, de a szünet után Afobe közeli lövésén kívül már nem tudtak valódi veszélyes helyzetet kialakítani. Wenger csapata a tavalyi szezonhoz képest rengeteget fejlődött helyzetkihasználásban, viszont ahhoz, hogy tartósan tartani tudják a lépést a riválisokkal szemben, egyszerűen muszáj lesz több lehetőséget kialakítaniuk a meccseken, mert az ilyen pozitív tendenciák könnyen átfordulhatnak a másik irányba.

xgbou

 

Back to winning ways? (Arsenal – Bournemouth)

Vasárnap újra megkíséreljük a csodát, vagyis bajnokit nyerni Novemberben. Papíron nem mutat rosszul a két derbi X, viszont aki látta a meccseket inkább a pohárhoz nyúlna, mintsem a számológéphez, hogy a bajnoki cím esélyét kezdje el kalkulálni. Az utóbbi hetek megtorpanását a legelvakultabbak még fel tudják róni a November számlájára, ugyanakkor a visszatérő problémák, ha nem is letargiába ejtőek, de minimum frusztrálóak. Kis túlzással centire ott tartunk, ahol tavaly ilyenkor: az Öreg keresi-keresi, de csak nem találja a kiutat a Cazorla sérülése okozta sötétségből, miközben a fény, majd kiégeti a retináját a kispadon egy albán-svájci személyében. Illúzióink viszont ne legyenek, Wenger lesz akkora gentleman, hogy kellőképpen megadja a tiszteletet a Bournemouth-nak és Coqot a kezdőben hagyja. Az eddigi tapasztalatok alapján, ha legjobb esetben be is kerülne Xhaka, akkor Ramsey azzal a lendülettel megy is ki a szélre. Abban még reménykedhetünk, hogy a szezon elejéhez hasonlóan, Wengernek ismét nem lesz majd büdös váratlant húzni ezért fog bekerülni Ox a kezdőbe és nagy megrökönyödésre egymás mellé teszi a walesit a svájcival.

cmcxwgcwyaaqgdd

Az aktuális ellenfelünkél keresve sem találhatnák jobbat arra, hogy a fentebbi páros csillogjon. A Bournemouth szöges ellentéte a korábbi évek feljutó Championship csapatainak, elég őket összevetni az idei Burnley, Hull duóval, de nyugodtan idevehetjük a Borot is, mert a Cseresznyések egyáltalán nem a saját térfelükön magukat beásó védekezés hívei, sokkal inkább a labdabirtoklós játékot erőltetik változó sikerrel. (Guardiola Cityje le is osztott nekik egy 6-ost, otthon viszont ők adtak egy hasonlóan nagy maflást Hull Citynek.) Tavaly újoncként a 16. helyen 42 ponttal sikerült bennmaradniuk, 5 ponttal megelőzve a 18. Newcastlet. Szűknek tűnik a különbség, de fontos megjegyezni, hogy a PL tagságuk kb. már Április elején biztos volt, mivel az utolsó 5 fordulóban potom 1 pontot tettek hozzá az addig begyűjtött egységeikhez. (Pedig szinte a szezon teljes egészében akkora sérüléses dögvész pusztított soraikban, mint amivel mi szoktunk szembetalálkozni így a november-decemberi csúcsidő környékén.)

Idén voltak, akik féltették őket az ún.” 2nd season syndrome”-tól, ám az eddigi 12 meccsen begyűjtött 15 pont és pláne a mutatott játék egyáltalán nem predesztinálja őket a kiesésre, de még a kiesést elkerülő tavaszi sárdagasztásra sem. Szezon eleji jóslataikban a szakértők többsége inkább kellemes meglepetésként tekintett rájuk és kissé merészen a  top10-be vizionálta Eddie Howe csapatát.

manager-of-the-year-nominee-eddie-howe

Röviden összegezve mesterük eddigi munkásságát, bizony nem véletlen, hogy a brit managerek közül, most Howe-nak a legmagasabb a szurkolók ill. média által kreált szimpátia indexe. 38 évesen már a CV-jében tudhat egy League One, Championship valamint egy Premier League feljutást, mindössze 5 év leforgása alatt. (2011 és 2012 között másfél szezon erejéig, a feltételezett előrelépés érdekében leült a Burnley kispadjára, ahol nem éppen úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzelte, hisz első csonka idényében mindössze a 13. míg a teljes 11/12-es szezonban a playoffról lemaradva a 8. helyen zárt csapatával, hogy 2012 októberében személyes okokra hivatkozva felálljon a Burnley éléről és visszatérjen korábbi sikerei színhelyére.)

Talán az sem véletlen, hogy Wilshere rehabilitációs programjának levezénylésében, Wenger és maga Jack is a Bournemouth-t és legfőképp Howe személyét látta a legideálisabbnak. (Itt álljunk meg egy pillanatra és gondoljunk a már Brémában a Bundesliga 2 felé zuhanó Gnabryra, aki elment szerencsét próbálni  Tony Pulishoz, majd kivert kutyaként tért vissza, mert nem sikerült elsajátítania a fegyelemre és sablonjátékra épülő Pulis-féle übermensch focisulit.) Wilshere eddigi kimagasló szezont fut, kihagyatlan kulcsember lett Howe-nál, a csapat vele a PL meccseinek felét, míg nélküle csupán a negyedét tudta megnyerni. (Természetesen a mai napon ellenünk nem lép pályára, a kölcsönben lefektetett egymás elleni korlátozás miatt.) A média a szezon elején elkezdett futtatni egy szálat, amelyen Howe-t vizionálják Wenger utódjaként. Filozófiáját itt minden bizonnyal jobban tudná érvényesíteni, mint a Sunday Rugby League kompatibilis Burnley-nél, viszont félő nagy lenne rá Wenger elnyűtt cipzáros kabátja, az óriási nyomásról & teljesítménykényszerről nem is beszélve.

hi-res-8f2dcfa82a15f07ccc60e26068dda7fb_crop_north

(Akit bővebben érdekel a Bournemouth és Howe felemelkedése, annak ajánlom az alábbi videót.)

Huszárvágással lezárva a posztot: Minden tiszteletet megadva Howe csapatának, a mai meccsen elsődlegesen önmagunkat és Wenger csökönyös szamár démonait kell legyőznünk ill. reménykedni, hogy Wenger két kriminálisan szar meccs után végre beletenyerel a tutiba, már ami a kezdőcsapatot illeti. Sérült fronton a helyzet változatlan, Lucas áll a legközelebb a visszatéréshez, kis szerencsével szerdán már szóhoz is juthat a Southampton elleni Ligakupa negyeddöntőn. Kezdőt nem tippelek, jó lenne kellemesen csalódni, de valami azt súgja, hogy egy félidő hendikeppet adni fogunk nekik, így a végeredményes tippem lefulladós indulást követően, 3-1-es  gála light.

Újrakezdés

Amikor Jack Wilshere 2011 februárjában a Barcelona elleni Bajnokok Ligája meccsen Xavi és Iniesta mellett tűnt a mezőny legkiemelkedőbb játékosának, aligha gondoltuk, hogy  5 évvel később az átigazolási időszak utolsó napján majd az lesz a kérdés hol folytassa kölcsönben a még mindig csak 24 éves középpályás. Azzal nyilván mindenki tisztában van, hogy Wilshere esetében soha nem a képességeivel volt baj. Ostobaság lenne ezt vitatni egy olyan játékos esetében, aki már 16 évesen is bőven megütötte a Premier League szintjét, majd 18 éves korában a világ akkori magasan legjobb középpályása ájuldozott a teljesítményétől. Jack Wilshere-t egyedül a sérülései akadályozták meg abban, hogy mára ne a világ legkiemelkedőbb középpályásai között emlegessük.

Mindenféle elfogultság nélkül állíthatom, Wilshere jelenleg is a legtehetségesebb angol középpályás. Gyakorlatilag minden benne van ami a posztján szereplő honfitársaiból hiányzik. Technika, fineszesség, kreativitás. Mindez pedig az olyan papíron hagyományos erényekkel ötvöződik, mint az elhivatottság, a küzdőszellem, és a keménység. Ezen tulajdonságoknak a tökéletes elegyét csak nagyon nehezen találjuk meg egyetlen játékosba sűrítve a szigeten. Emlékszem, még 2008-ban csak azért kezdtem el követni az Arsenal tartalékcsapatának meccseit, hogy a felnőttek között akkor még csak alkalmanként lehetőséget kapó játékost minél többet láthassam játszani. Mondanom sem kell, hogy akkoriban még a mostaninál is sokkal kevesebbet tudtam a futballról, de ennek a srácnak a tehetségét egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. Nyilván nem véletlen, hogy Arséne Wenger már alig 16 évesen is számított rá az első csapatban, ahol pontosan ugyanazt a szemtelen játékot mutatta be, mint a korosztályos csapatokban, mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb dolog.

Miután 2011-ben Wilshere megkapta a szezon legjobb fiatal játékosának járó díjat, nagyon úgy tűnt, hogy a Arséne Wengernek egy jó darabig nem kell majd azon tűnődnie ki legyen az első választás a pálya közepén. Majd nyáron jött egy bokasérülés, Jack kálváriája pedig – kisebb megszakításokkal – azóta is tart.

wilshereminsJól látszik, hogy a 2011/12-es szezontól kezdve Wilshere csupán kétszer, a 2012/13-as, valamint az azt követő szezont tudta úgy lejátszani, hogy legalább 1500 percet a pályán töltött a bajnokságban. Ha pedig ehhez hozzávesszük, hogy a 11/12-es és a 15/16-os szezont gyakorlatilag teljesen kihagyta, akkor elég szomorú összképet kapunk. Pedig az nem kérdés, hogy egy egészséges Wilshere nagyon sokat tud hozzátenni az Arsenal játékához. Azon kevés játékosok közé tartozik, akik egyénileg is képesek hatékonyan megbontani egy komolyabb középpályás védekezést, átrendeződésben pedig szintén kiemelkedő, a rendezetlen védelmek ellen egy formában lévő Wilshere valódi halálos fegyver. A kutya pedig itt van elásva. Wilshere utoljára 2014 őszén mutatott olyan formát, amely alapján hivatott arra, hogy az Arsenalban rendszeres játéklehetőséget kapjon, és ne csak a kiegészítő ember szerepe háruljon rá. Épp ezért volt nehéz ez a mostani szituáció. Az egyértelmű, hogy Wenger számított volna rá ebben a szezonban (nem poénból állította be csereként két meccsen is), és a sűrű menetrendnek továbbá különböző sérüléseknek köszönhetően minden sorozatot figyelembe véve körülbelül 20, de akár több meccsen szerepet kapott volna kezdőként (!) is. Nyilván ez annak is a feltétele, hogy Wilshere egészséges marad, illetve sikerül formába lendülnie.

jack-wilshere-england-iceland_3762010

Wilshere kölcsönadásának legfőbb oka egyértelműen az, hogy kimaradt Sam Allerdyce első válogatott keretéből. A kérődző angol Pinyő mindenképpen olyan játékosokkal képzeli el a csapatát, akik a klubjukban rendszeres játéklehetőséghez jutnak, Wilshere pedig a jelenlegi bizonytalan helyzetben vélhetően nem akart kockáztatni, mikor a középpályán jelenleg Granit Xhaka, Francis Coquelin, Santi Cazorla és Aaron Ramsey is megelőzi őt a sorban ha a kezdőcsapat összeállításáról van szó. Ráadásul a széleken is csak sokadik opcióként jöhet számon a bevetése, a csatár mögött pedig Mesut Özil helye megkérdőjelezhetetlen. Nyilván ez a helyzet a szezon során változhatott volna, de erre nincs garancia. Így pedig a játékos számára valóban a legjobb döntésnek tűnik, hogy a komfortos környezetből valamelyest kiválva, új kihívásokkal szembenézve újra fel tudja magát építeni játékosként, hogy aztán jövő nyáron tényleg új igazolásként térhessen vissza az Arsenal edzőközpontjába.

Számos klub szerette volna kölcsönvenni Wilshere-t, ami egyértelműen jelzi, hogy még mindig egy elég magasan jegyzett játékosról beszélünk. Ezek közül a Crystal Palace, a Roma és a Bournemouth volt a legkitartóbb. A legérdekesebb mindenképpen az lett volna, ha Jack Olaszországba kerül. Egyrészt az egy jóval nagyobb környezetváltás lett volna, és egy teljes más futballkultúra sajátosságait is el tudta volna sajátítani. Egy római kaland alatt Wilshere rengeteget tanulhatott volna, és valódi kihívással nézhetett volna szembe. Amiben Jacknek elsősorban fejlődnie kellene az a játék taktikai eleme, és erre Olaszország tökéletes terep lett volna. Sajnálatos, hogy a két klub nem tudott megegyezni egymással, pedig ha a híreknek lehet hinni, akkor Wilshereben megvolt a bátorság, hogy bevállalja. A BBC információi szerint 31-én reggel már a Roma tűnt befutónak, Wilshere képviselői szinte mindenben megegyeztek az olaszokkal. A két klub viszont nem tudott megegyezni a szerződés feltételeiben. A Roma nem tudta volna állni a játékos teljes fizetését, az Arsenal pedig nem szívesen jótékonykodott volna egy olyan klubbal amely a Manolas kapcsán közel sem volt együttműködő. Ráadásul Szczesny fizetését is részben még mindig az Arsenal szolgáltatja.

A Crystal Palace messze a legrosszabb opció lett volna, egyrészt szintén londoni csapatról van szó, másrészt a játékstílusuk sem éppen fekszek Wilshere erényeinek. A Bournemouth viszont jó választásnak tűnik. Eddie Howe talán jelenleg a legtehetségesebb fiatal angol edző, aki tényleg megpróbálja játszatni a futballt a csapatával. Ráadásul itt ha Wilshere egészséges marad, kizárt dolog, hogy ne alapemberként számolnának vele.

Nagyon remélem, hogy ez a kölcsönszerződés nem Wilshere észak-londoni időszakának a végét jelenti, hanem egy olyan lehetőséget, amely során ismét felépítheti magát és a szurkolók szemében is visszanyerheti az évekkel ezelőtt megalapozott tekintélyét. Kifejezetten bántó, hogy Jack Wilshere ma sokak szemében mást sem jelent, mint azt a játékost aki állandóan sérült, és emiatt a képességeit is hajlamosak degradálni. Ha Wilshere eléggé elkötelezett lesz az elkövetkezendő egy évben, és maximálisan odateszi magát a Bournemouth játékosaként, akkor nem látom akadályát, hogy miért ne lehetne számára visszaút az Arsenalba. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy itt soha nem arról volt szó, hogy vajon elég jó játékos-e. A kérdés pusztán annyi, hogy képes-e még hosszútávon magas szinten hozni azt ami benne van. A következő egy évben erre is fény derül majd. Én szurkolok neki, és várom vissza.