Bejegyzés

Bagoly mondja Wengernek… (Crystal Palace – Arsenal)

…hogy a csapatom jobb formában van, mint a tiéd. Kármentőként elég jó a cv-je, de a franc se gondolta volna, hogy Roy Hodgson ennyire összekapja majd a Frank de Boer által hátrahagyott romhalmazt. Az elmúlt 8 bajnokijukon nem találtak legyőzőre és valószínűleg tőlünk sem fogják összeszarni magukat. (A betyáros idegenbeli formánk (9 meccs – 9 rúgott gól – 9 pont) legalábbis nem igazán ad erre okot.)

Mindenesetre a csapat igyekszik a 2017-es évet keretbe foglalni, ahogy az év elején, most a végén is inkább a hangzatos mérkőzés előtti/utáni nyilatkozatokkal próbálják palástolni a szart, ha már a pályán nem igazán sikerül. Bár a Pool elleni meccs után Wenger beismerte, hogy az első félidő egyetlen pozitívuma az volt, hogy csak 1 volt közte és nem lettünk szarrá alázva, természetesen sikerült oda kilyukadni, hogy az a jó 4,5 – 5 perc megmutatta az igazi kvalityinket, no meg a mentális erőnket, így biztosan meg tudunk indulni felfelé a bajnokság második szakaszában. (Ha már második szakasz, a meccs előtti sajt.tájon elmondta, hogy egyáltalán nem vagyunk megelégedve a bajnokságban elfoglalt pozíciónkkal. What a surprise…)
Na, de nem csak Wenger, a játékosok is betették a magukét a közösbe, ami miatt joggal lehet bennünk egy kis félsz, mert a nagyon nagy fogadkozásnak egy-két üditő kivételtől eltekintve (FA-kupa elődöntő, döntő; őszi NLD) általában ordas nagy pofára esés lett a vége. Például pont a tavalyi Selhurst Parkban lejátszott Palace elleni derbi, ahol túlzás nélkül szarrá lettünk verve és olcsón megúsztuk a közte 3-mal. Némi pozitívum, hogy akkor ez a találkozó jelentette a gödör alját, ezután váltottunk 3 védőre amivel elég szépen sikerült kiegyenesednünk a szezon hátralévő részére.

Remélhetőleg most nem egy újabb vereség után sikerül rálelni a helyes irányra, ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről, mivel a szezon legjava számunkra még csak most kezdődik, a januári átigazolási ablak formájában. A középpontban természetesen Özillel (akiről bár továbbra is hallani a MU/Barcelona pletykákat, de egyre több helyről bukkan fel, hogy megfelelő zsebkitömés mellett, ahogy arról már tavaly is volt szó a heti 350k font/hét kapcsán, mégiscsak maradna Nörd Löndönben) és Sanchezzel a középpontban. Utóbbinál már kurvára nem ilyen rózsás a helyzet, a jóember minél hamarabb húzna a halál faszára (avagy Manchesterbe, mivel a 2014-es asszony már régóta offolva van, már senki nem hátráltatja, hogy egy bűzős, ocsmány északi gyárvárosba igazoljon. No meg a tálcán kínált bajnoki aranyérem sem egy utolsó szempont.)

Utólag könnyen okos az ember, de alaposan rábasztunk, amikor nem adtuk el nyáron, akár pótlás nélkül is. A jógyerek az elmúlt 5 bajnokiján átlagban 22,8 alkalommal adja el a labdát, amivel kiváló karriert építhetne Nike hostként, de húzóemberként a továbbiakban semmiképp. A közhiedelemmel ellentétben nem feltétlenül biztos, hogy a távozásával végleg magunkra borítanánk a bajnokság koporsójának fedelét, mivel a tavaly-tavalyelőtt látott clutch pillanatai, idén leginkább az ellenfélnek adott hokis 1+1-es asszisztokban nyilvánultak meg.  Azon hangok sem akarnak elnémulni, hogy a többi játékosnak a fasza is tele van a chilei önző, egyénieskedő játékával. Egyszerűen most nem látszódik, hogy mitől fordulna hirtelen pozitív irányba a teljesítménye, hisz a nyár előtt beharangozott vérprofi mentalitást, az immáron 24! pontos bajnoki éllovastól való hátrány is súlyosbítja. Ráadásul a héten sikerült további gázolajat locsolni ezzel a “már megvolt a megállapodás, de a két Bayern 5-1 mindent borított” hírrel a most még eléggé nyugis helyzetre, amit maga Wenger gyújthat be, a meccs előttihez hasonló sablon interjúkkal: “But honestly we have not been approached by anyone [for Alexis] and I’ll just stick to what I said before [that I want him to stay].”  Reméljük Sanchez venni fogja a lapot, hogy ez csak a firkász leszerelő duma, különben sima labdatemető helyett a labdatemető, földet püfölő, depis-hisztis ribancot látjuk majd, ami azért sokkal rosszabb.

Tipp: 1-2, idén már túl sok rekord megdőlt, az a ló túlsó oldala lenne, ha a Bagoly is összelapátolna egy kétszámjegyű veretlenségi szériát (bár 31-én a Man. Cityt fogadják, ha pont ő állítja meg a Kopaszt, azonnal lovaggá ütik), valamint egyszerűen muszáj felpumpálni az idegenbeli formát, különben a bajnokságban kiharcolt BL-hely veszélye nem fog fenyegetni.

TV: Spíler, 21:00, de felvezetés már 20:30-tól.

Csak azt akarom, hogy vége legyen (Crystal Palace – Arsenal 3-0)

Elfáradtam. Az előző két meccs után újra elkezdett pislákolni valamiféle reménysugár, hogy van még értelme lejátszani a szezon hátralévő meccseit, de tegnap este világossá vált, hogy az aprócska fellángolás csak egy hiba volt a Mátrixban. Ennek a csapatnak vége, és már csak az a kérdés, meddig fog tartani ez az állapot. Most pedig már nem is igazán tudom, hogy kire kellene haragudni. A játékosokra, akiknél látszólag már én is több erőfeszítést teszek bele a meccsekbe azzal, hogy keresek egy viszonylag jó minőségű sztrímet? Wenger, aki ezek alapján most már úgy tűnik végérvényesen elvesztette az öltözőt? A vezetőség, akik semmiféle érdemi kommunikációra nem hajlandóak a jelenlegi helyzettel kapcsolatban, és végignézik amíg mindenki megőrül? A fene tudja, és ez a legfélelmetesebb az egészben.

Terápiás jelleggel még egyszer nekifogtam az esti meccs megnézésének, de most már ez sem működött. A félidőben kikapcsoltam. Szó szerint büntetés volt ezt újra átélni, pedig nem egyszer kínoztam már idén magam rosszabbnál rosszabb meccsek újbóli megtekintésésével, de ennek már semmi értelme. Hiába találják meg az ellenfelek könnyű szerrel az ellenfelet az Arsenal sokszor rémesen összeszedetlen játéka ellen, a problémát már nem lehet csupán a mágnestábla alá besöpörni. A Crystal Palace tegnap nemes egyszerűséggel kihasználta, hogy a védőink semmiféle segítséget nem kapnak, és Benteke végig terrorizálta őket. A Palace szinte végig a hosszú labdákra játszott, miközben minél több ember igyekeztek a belga köré mozgósítani, hogy a lecsorgó labdák után létszámfölényes szituációt tudjanak kialakítani. Egyszerűen hangzik, ugye? Az Arsenal mégsem tudott ezzel mit kezdeni, pont úgy ahogy támadásban is él nélkül, jól felépített akciót nem produkálva sikerült letudni a 90 percet.

Xhakát rendszeresen körbevették a szűken helyezkedő Crystal Palace játékosok, így az Arsenal sosem tudott gyorsan támadást felépíteni a saját térfeléről. A támadók szinte egyvonalban túl magasan helyezkednek, Özil visszalépéseit pedig egyszerű emberfogással védekezte le a Palace, aminek a hibalehetőségét szintén nem tudta kiaknázni az Arsenal. De érdekel ez még bárkit is?

Reggel az Arseblogon jelent meg egy kiváló írás a mostani helyzetről, amihez ha még belegebednék sem tudnék érdemben hozzátenni, szóval aki még nem tette meg, az kattintson és olvassa el. Ez a bizonytalanság ami körüllengi a klubot egyszerűen csak úgy orvosolható, ha történik valami. Jelenleg nem csak a szurkolók, hanem a játékosok is teljes bizonytalanságban játszanak, és hiába nyilatkozza le 3 naponta valaki, hogy mennyire bíznak Arséne Wengerben, ha ezt a pályán sehogy sem tudják megmutatni. Az, hogy a tegnap este kapitányi karszalaggal játszó Walcott képes lenyilatkozni a lefújás után, hogy az első pillanattól érezték, az ellenfél jobban akarja a győzelmet, semmi mást nem jelent, mint hogy nincs senki aki képes lenne rendet tenni a fejekben. Wenger hiába nem a világ legjobb taktikusa, de eddig pedagógusként mindenki nagyra tartotta, de most már ilyen értelemben sem csak rezeg alatta a léc, hanem konkrétan egy apró szellő választja el a darabokra töréstől. A játékosok egyszerűen elkényelmesedtek az általuk betöltött pozíciótól, a csapat reputációjától, az önismétlő és eredménytelen taktikától, és a védőhálótól amit Wenger font köréjük. Mégis miért szakadnának meg, ha senki sem vonja őket felelősségre? Persze nem arról van szó, hogy pusztán akarással szignifikánsan jobb eredményeket érnénk el, de egy mentálisan összeszedett gárdával közel sem produkálnánk ekkora mélyrepülést.

Itt az idő meghozni a helyes döntést.

A helyzet ismerős lehet 2011 tavaszáról, amikor az elbukott Ligakupa döntő után tavasszal csupán félelmetes 3 győzelmet tudott felmutatni az Arsenal. Wenger akkor sem tudta összerántani a darabokra hullott csapatát, miközben egyértelmű volt, hogy a csapat két sztárja, Nasri és Fabregas távozni fog a nyár folyamán. Ismerős a szituáció? A különbség az, hogy a Premier League akkori viszonyai között még ez is bőven elég volt a 4. helyre, most viszont a versenyhelyzet növekedésének köszönhetően erre már szinte esély is alig maradt. A helyzet amit most átélünk egyáltalán nem új, viszont minden eddiginél drámaiabban csapódik le. Wengernek pedig felelősséget kell vállalnia. Fel kell ismernie, hogy itt ő már nem tud segíteni. Itt már nincs helye büszkeségnek és dacnak. Tartom annyira bölcs és lelkiismeretes embernek Arséne Wengert, hogy képesnek tartsam arra, hogy képes önmagát feláldozni azért, hogy a klub kikerüljön ebből a siralmas helyzetből. Máskülönben úgy végzi, mint a raszta csávó a Sport szelet reklámjából, aki csak segíteni akar, de aztán mind tudjuk mi a vége a dolognak.

Példátlannak tartom, hogy egy klubnál amely jelenleg kiesőjelöltekhez is méltatlan eredményeket produkál, még mindig az edző dönthet a saját sorsáról. Ez kiváló példája annak, hogy az Arsenal Football Club jelenleg strukturálisan is mennyire rosszul van felépítve. Itt már rég nem csak edzőkérdésről van szó, de rövid távon egyelőre csak az vezethet előre, ha Arséne Wenger átadja a stafétabotot egy másik személynek. Mert van amit már ő sem képes megoldani.

Ez a szezon menthetetlen, én pedig már csak azt várom, hogy végre történjen valami, és legyen végre vége ennek a rémálomnak.

A skorpiókirály (Arsenal – Crystal Palace 2-0)

Vannak meccsek, amelyek az idő múlásával jórészt a feledés homályába merülnek. A tegnapi összecsapás a nemrégiben kinevezett Sam Allerdyce csapatával pontosan ilyen lehetett volna. Lényegében egy sima győzelem egy nem túl veretes ellenfél ellen. A három pont kipipálva, haladhatunk tovább. Most azonban történt valami, ami miatt a Crystal Palace vendégjátéka az Emiratesben 2017 első napján örökre megmarad majd rengeteg szurkoló emlékezetében. 

Van egy igazán egyértelmű jele annak, ha egy valóban kivételes gólt lát az ember. A lelátó talán csak egy pillanatra, de teljesen elnémul, mert egyszerűen nem hiszik el, hogy amit láttak, az valóban megtörtént. Hasonló dolgot fedezhetünk fel akkor, ha visszanézzük Wilshere gólját a Norwich City ellen. Egy pillanatnyi csend, majd hangorkán, aztán hitetlen csodálkozás, amikor a stadion kivetítőin újra megjelenik a találat. Olivier Giroud gólja valódi futballpornó volt a legmagasabb szinten. Igazi műalkotás a labdaszerzéstől kezdve a befejezésig. Egy tökéletesen végigvitt kontratámadás, világklasszis befejezéssel megspékelve. Gondolhat bárki bármit Giroud képességeiről, de a tény, hogy kulcsszereplő volt az elmúlt 10 év két legszebb Arsenal góljában, máris egy igencsak jó érv arra, hogy Arséne Wenger nem is kötött olyan rossz üzletet 2012 nyarán.

Ha a Crystal Palace játékosai a gól láttán döntötték el, hogy ezután nem illik futballozni, akkor azt teljes mértékben meg tudom érteni. Máskülönben viszont a teljesítményük igencsak sok kívánnivalót hagyott maga után. Közismert tény, hogy az Arsenal dolgát kétféleképpen lehet megnehezíteni: vagy erőteljes letámadással, vagy a busz leparkolásával. A Palace-nak ezek közül semmi nem jött össze, valószínűleg inkább az utóbbira és gyors kontrákra szerettek volna berendezkedni, de az Arsenal játékosok néhány beindulással és dinamikus mozgással könnyedén zavarták össze a védelmüket.

Az Arsenal részéről a két kulcsjátékos Nacho Monreal és Hector Bellerin volt. Mindkét szélsővédő rendszeresen jó ütemben indult be labda nélkül az ellenfél védelme mögé, és legtöbbször Xhakának hála rendszeresen jó ütemben kapták meg a labdát. A svájci középpályás ismét kiválóan mozgatta a csapatát, a 13 sikeres hosszú labdája pedig egészen kiemelkedő. A kapcsolata Elnenyvel a pálya közepén továbbra is meggyőző, épp ezért sajnálatos, hogy az egyiptomi most is csak a rotálás miatt kerülhetett be a kezdőbe.

A passztérképen is jól látszik, mennyire erős a kapcsolat Granit Xhaka és a két fullbekk között, akik rendszeresen kihasználták, hogy a Palace játékosai rengeteg üres területet hagytak a vonalak mellett és a védelem mögött.

Hiába Giroud mesteri gólja. Xhaka és a szélsőhátvédek nagyszerű teljesítménye; a meccs embere minden kétséget kizáróan Alex Iwobi volt. A 20 éves nigériai tökéletesen helyettesítette a betegség miatt hiányzó Mesut Özilt. Nem csak kiválóan kötötte össze a középpályásokat és a támadókat, de öt helyzetet is kialakított a társak számára, illetve ő maga is szerzett egy rendkívül okos találatot. Iwobi a szezon során eddig is az Arsenal egyik legfontosabb játékosa volt, de most egy valódi klasszis futballistát helyettesített tökéletesen.

Alex Iwobi remek játékkal helyettesítette Mesut Özilt, és teljesen magáévá tette a támadó harmadban a két félterületet.

Mindössze másodjára kapott lehetőséget a bajnokságban kezdőként Lucas Perez, akit az előző meccs végén a védőmunkája miatt negatív kontextusban emlegettem, most viszont – akárcsak a többi meccsen, ahol releváns mennyiségű játékpercet kap – újra bizonyította, hogy igencsak hasznos játékos, aki jóval több lehetőséget érdemelne. A rendszeres keresztbemozgásai főleg az első félidőben több lehetőséget is magukban rejtettek, és mindig csak egy picit hosszú labda, vagy egy rossz érintés akadályozta meg abban, hogy igazán nagy ziccerbe kerülhessen. Az ilyen labda nélküli beindulások eléggé egyértelművé teszik, hogy ő a lehető legtermészetesebb alternatívája Walcottnak a jelenlegi csapatban.

Mindent összegezve könnyedén sikerült behúzni a három pontot egy olyan csapat ellen, amely csak a második bekapott gól után kezdett el igazán focizni, de még az sem tartott túl sokáig. Az alacsony ellenállásnak is hála számos jó teljesítményt láthattunk, de sajnos gyönyörködni már nem lesz sok időnk Olivier “A skorpiókirály” Giroud meseszép találatában, mert holnap jön is a következő meccs a Bournemouth otthonában.