Bejegyzés

Ismét veszélyes vizekre evezve (Swansea City – Arsenal)

Két transfer-saga között ma ismét bajnoki, ahol a játékoskeretünk után éppen itt lenne az ideje, hogy az idegenbeli formánk is átessen egy kisebbfajta átalakuláson. Erre nem feltétlenül a Liberty Stadium a legoptimálisabb helyszín, pláne annak tudatában, hogy a kipaterolt Paul Clement helyét átvevő Carlos Carvalhal vezette Hattyúk, a City-verő Liverpool szarvát is letörte és immáron egyáltalán nem tűnnek annyira biztos kiesőnek, mint 5 körrel ezelőtt. Wenger eddig egyszer találkozott a portugál mesterrel, egy 2015-ös Ligakupa meccsen simán kifújta az orrunkat, még a Sheffield Wednesday managereként.

Wenger arca jól tükrözi, nehezen feldolgozható vereség volt

Bár a legutóbbi fordulóban a Spurs és a Pool is botlott, saját magunk megóvása érdekében inkább még ne kezdjünk bele a TOP4-es esélylatolgatásba. A Swansea utolsó helye pedig senkit ne tévesszen meg, a 10. és 20. helyezettet mindössze 6 pont választja el, szóval idén aligha lehet majd számolni a fix kiesők, valamint a már 40 pontot elérő biztos bennmaradók ellen begyűjtött lazább 3 pontokkal, amik a tavaly tavaszi nagy háromvédős menetelésünket kicsit talán a valósnál jóval rózsaszínűbb köntösbe csomagolták.

TV: a Spílernél a Pool dobta a dupla hatost, így mára marad a stream.