Bejegyzés

Következő lépés a csicskatriplához (Arsenal – Doncaster)

Valószínűleg mindenki tisztában van vele mi is az a csicskatripla, de ha mégsem, akkor itt egy gyors magyarázó:

A csicskatripla a Manchester United és José Mourinho házasságának szörnyszülöttje szerelemgyereke, melyet három összetevőből lehet ötvözni. Az első hozzávaló a Community Shield (ez nekünk idén már zsebben)

A második a Ligakupa (közismert nevén Mikiegér, de idén Carabao Cup néven fut)

A harmadik pedig az Európa Liga győzelem (messze van még május, magunkat meg ismerjük, mint a rossz pénzt, ha a tavalyihoz hasonló hektikus szezont produkálunk idén is, bizony könnyen megeshet, hogy nekünk is a patkányjáraton kell majd berágnunk magunkat a Bajnokok Ligájába.)

Ha mindhárom megvan, akkor pedig lőn világosság, máris megszületett a csicskatripla

A Ligakupára tavaly annyira nem volt kíváncsi a lőtéri kutya sem, hogy még a névhasználati jogot sem tudták eladni, ezért csupán EFL Cup-ként futott. Idén, mint a nevéből is kiderült, ez megváltozott ugyanis a 2002-ben alapított thaiföldi energiaitalgyártó cég látott elég fantáziát a sorozatban (vagyis inkább egy olcsó reklámfelületet) és a 2019-2020-as szezonig magára vállalta a névadó szerepét. Mindenesetre az ázsiaiak már a sorsolásnak is megadták a módját: az első két kört Bangkokban, a jelenleg is zajló harmadikat pedig Pekingben bonyolították le.

A kép bal oldalán ex-játékosunk Emmanuel Petit.

Ellenfelünkről pedig dióhéjban annyit érdemes tudni, hogy jelenleg a 19. helyen szerénykedik a harmadosztály újoncaként, managere pedig Darren Ferguson, egy bizonyos Sir Alex Ferguson fia.

Csicskatriplás bohóckodástól elvonatkoztatva ez a sorozat is, akár az EL, aranyopció a periférián lévő felnőtt valamint az ifi csapatban szereplő tehetséges fiatal játékosoknak, hogy minél több játékperchez jussanak. Az elbaszott kölni kezdőcsapat után csak remélni lehet, hogy Wenger ma már tényleg érdemesnek találja a Wilshere-Nelson kettőst a kezdésre és a Willock, Nketiah, Reine-Adelaide, Akpom négyesből is csereként legalább egyet megcsodálhatunk. Továbbá az Öreg ígérete szerint a sérülésből visszatérő Chambers is bevetésre kész és játszani fog a mai napon.

Az nem is kérdés, hogy hazai pályán alsóbb osztályú ellenfél ellen kötelező a továbbjutás, legyen bármennyire is nívós a kupasorozat. És lehetőség szerint tényleg yolo felállásos, hendikeppes félidő nélkül. Tipp: Szolid gála, 3-0