Bejegyzés

Nintendo, békeidők, Dragon Ball, Nagoya, Wenger

Ha már neked is eleged van az Aulasokból, a Mino Raiola-féle „ügynökökből”, vagy csak a random Twitter felhasználóból, aki úgyis jobban tudja mindenkinél, meg Wenger OUT!, #mahrez, no meg |GONZALO HIGUAIN ⚫ WELCOME TO ARSENAL| GOALS & SKILLS [HD], és már nem látsz át a telehányt Interneten, akkor gyere velem egy utazásra a Pokémonok földjére, ahol még az is lehet, hogy elkapod Wengersaurt Nagoya főterén. Gyere, jó lesz, megnyugszol!

ÚTBAIGAZÍTÁS

Mindenki ismeri a wengeri forradalmat, ami végigsöpört az Arsenalon, miután 1996-ban kinevezték, kívülről fújjuk az Invincibles keretét, minden képkocka belénk égett a 2006-os BL menetelésből, és tudjuk azt is, hogy milyen megviselt(nek látszik) Wenger manapság. Ez mind hozzátartozik Wenger életrajzához, de van egy pont, ahol nem fog olyan vastagon a toll, amit sokan elintéznek egy-egy mondattal, egy pont, ami nem kap elég hangsúlyt egyik Wengerről készült könyvben sem. Ez a pont pedig Arséne Wenger Nagoya Grampus Eightnél töltött szűk két esztendeje.

Miután tényleg viharos napokat élünk, a vélemények viharát, úgy gondoltam, hogy érdemes lenne visszatekinteni a boldog békeidőkre, a Facebook, Twitter, Youtube nélküli kilencvenes évekre, tekintetünket arra a Japánra fordítva, ahol nagy dolgok vannak készülőben, a Papa pedig kisvártatva ezeket a dolgokat csak még nagyobbá varázsolja. Tolj be valami jó playlistet a Spotify-on és olvass…

wenger_monaco_winningligue1

FRANCIAORSZÁG – TUDTAM, A JÁTÉK EGYSZER ÚJRA TISZTA LESZ

Ahhoz, hogy értelmezni tudjuk Wenger Japánban eltöltött időszakát, meg kell néznünk, hogy milyen közvetlen hatás előzte meg azt, vagyis röviden ki kell térnünk az utolsó franciaországi éveire. Arséne Wenger Monacóban eltöltött hét esztendejét relatíve sikeresnek könyvelhetjük el: bajnoki címhez juttatta és visszahozta a francia futball elitjébe a csapatot, 1992-ben KEK döntőt játszott, két évvel később pedig a majdani győztes Milan ellen esett ki az elődöntőben az általa irányított AS Monaco a Bajnokok Ligájában.

Az 1987-től 1994-ig tartó időszakot azonban beárnyékolta az egyre inkább tért nyerő és elhatalmasodó korruptság, amely megmérgezte a francia labdarúgást ugyanúgy, mint az európait is. A lefizetések, eladott, bundázott meccsek mindennapossá váltak, ami a közegben dolgozóknak szinte nyilvánvaló volt, lépni azonban senki sem mert, vagy nem tudott. Wengert folyamatosan őrölte a nyomás, hogy más csapatok nem tiszta eszközökkel játsszák a futballt, tudott a háttérben zajló döntésekről, de bizonyítékot sosem tudott felmutatni.

boroprimorac1991_205x2851993-ban az Olympique Marseille csapatát egyetlen győzelem választotta el a zsinórban begyűjtött ötödik bajnoki címétől, miközben fél szemmel már a Milan elleni Bajnokok Ligája döntő felé pillantottak. Az OM-nek a Valenciennes-hez kellett látogatnia az utolsó bajnoki fordulóban, a három pont begyűjtését és az esetleges sérülések elkerülését pedig a hazai játékosok lefizetésével próbálták bebiztosítani. Jacques Glassman, az egyik megkeresett játékos azonban edzőjéhez, Boro Primorachoz fordult és beszámolt neki az esetről. Primorac nem habozott és jelentette a megvesztegetést, aminek a csúcspontja az 1994-es tárgyalás lett, melynek keretében Bernard Tapie-t, az OM akkori elnökét két év börtönre ítélték, a Marseille-től pedig elvették az 1993-as bajnoki címüket, majd a 94/95-ös szezont a másodosztályban kellett kezdeniük.

Boro Primorac játékosként a védelem közepén játszott, Franciaországban a Lille és a Cannes csapatában. Edzői karrierjét a Valenciennes-nél kezdte, a bundabotrány után Guineában vállalt szövetségi kapitányi feladatot, majd Wenger hívására a Nagoyánál dolgozott asszisztensként. Amikor 1996-ban Wenger az Arsenalhoz került, hű társa Primorac is követte. A játékosok nagyon kedvelik, két lábon járó futballenciklopédiának és az egyik legintelligensebb edzőnek tartják, akivel valaha dolgoztak. Nyolc nyelven beszél folyékonyan: horvátul, macedónul, franciául, angolul, japánul, spanyolul, németül és portugálul. Elhíresült mondása, hogy a jó futballhoz három dologra van szükség: technikára, technikára és technikára.

A „koronatanú” Primorac nem kívánatos személy lett a francia labdarúgásban azzal, hogy lerántotta a leplet a sötét játszmákról, ezért egy rövid időre Guineában kötött ki. Eközben Wengerben a kisebb megkönnyebbülés helyét szinte azonnal a düh és az elkeseredettség érzése töltötte ki, hiszen ezután szinte biztossá vált, hogy a Marseille és Tapie is korrupt módon uralta a Ligue 1-t az utóbbi években. Ezáltal Wenger munkája is átértékelődött, a Monaco „elitben tartása” még nagyobb eredményként hatott.wener_klinsmann

1994-ben pedig az előző bajnokságban végül harmadikként záró AS Monaco története során először indulhatott a Bajnokok Ligájában, miután a második/első Paris Saint-Germain nem vállalta az indulást, az OM-et pedig értelemszerűen eltiltották a nemzetközi szerepléstől. A BL menetelés az elődöntőben ért véget, ez a siker pedig plusz egy év szerződést jelentett Wengernek, aki kisebb gondolkodás után aláírta a kontraktust, amit a későbbiekben rossz emlékként idéz fel.

Wenger lelkiállapotára továbbra is rányomta a bélyegét a marseille-i ügy, miközben tudta, hogy a szóban forgó eset csak a jéghegy csúcsa, a labdarúgás pedig történetének egyik legsötétebb időszakát éli. Döntéshelyzetbe került, marad még legalább egy évet abban a közegben, amely szinte minden energiáját és a játék iránti szeretetét leszipolyozta az elmúlt majd’ egy évtized alatt, vagy vált és elfogad egy külföldi ajánlatot.

Nem éreztem úgy, hogy ki kell szállnom, abba kell hagynom. Tudtam, hogy hiába történnek ezek a dolgok Franciaországban és máshol Európában, a játék egyszer újra tiszta lesz, és a játék szeretete legyőzi ezt a csúfságot.

article-2582825-1C5E163100000578-292_964x645

JAPÁN – EL KELLETT REJTENEM A LABDÁKAT, MERT NEM AKARTÁK ABBAHAGYNI AZ EDZÉST

Nem árulok el nagy titkot, mivel két bekezdéssel feljebb már említettem, hogy Wenger aláírta az újabb egyéves szerződését a Monacóval, amelyen a meglepetés BL menetelés tintája fogott erősebben, nem pedig a bajnokságban elért 9. hely. Miközben a Bajnokok Ligája elődöntő hatására nem csak a hercegségiek toltak volna Wenger orra alá papírost, hanem többek között a Bayern München is, ami Wengernek, mint a német labdarúgás csodálójának rendkívül vonzóan hatott.

Öt nyeretlen bajnoki találkozó után Wenger is belátta, hogy rosszul döntött, amikor maradt, és rosszul döntött a vezetőség is, amikor elüldözték a bajorokat. A sikeredzőt kirúgták, az európai klubok pedig készen álltak lecsapni.

Érkezett azonban egy roppant izgalmas megkeresés is Japánból a TOYOTA illetékeseitől. A TOYOTA egyike volt azon cégeknek, vállalatoknak, akik a japán futball felvirágoztatásának reményében helyi futballcsapatokba fektettek be óriási pénzösszegeket. A TOYOTA tulajdonában Nagoya kikötővárosának gárdája a Nagoya Grampus Eight állt, akik a frissen indult, immáron teljesen professzionális (legalábbis „formájában”) J-League, japán profi labdarúgó bajnokság első szezonjában az utolsó előtti helyen végeztek 24 vereséggel. A TOYOTA többek között presztízs okokból sem engedhette meg magának az újabb leégést, ezért egy tapasztalt európai sikeredző után kutattak.

A J-League hivatalosan 1993-ban indult azzal a céllal, hogy ezzel is plusz pontot kapjanak a 2002-es VB rendezés elbírálásánál. Az első évben 10 csapat küzdött egymás ellen, később ezt a számot 14, majd 16-ra emelték. A lebonyolítási rendszer egyik érdekessége, hogy két „bajnokságot” rendeztek egy szezonon belül. Az első a Suntory Series volt, a második a NICOS. Ez a 14 csapatos rendszerben 52 bajnoki mérkőzést jelentett. A két „bajnokság” győztese ezután egy oda-visszavágós döntőt játszott, így került ki a végső győztes. Egy másik érdekesség, hogy nem voltak döntetlenek. Rendes játék idő után vagy aranygóllal, majd büntetőkkel dőlt el a mérkőzés. Rendes játékidős győzelemért 2 pont, büntetőkkel való győzelemért 1 pont járt. Wenger második évében 16-ra emelték a létszámot, ezzel eltörölték a dupla-bajnoki rendszert és „szimplán” 30 mérkőzés alatt dőlt el a bajnoki cím.

Miután megváltak Gordon Milnetől, akit még a klub korábbi játékosának, Gary Linekernek a tanácsára neveztek ki, Arséne Wengert jelölték meg elsődleges célpontjuknak. A megkeresés után Wengert egy hétre Japánba hívták, hogy bemutassák neki Nagoya városát és futballcsapatát, valamint egy átfogó képet kaphasson a születőben lévő professzionális labdarúgásról Japánban. Wenger két hét gondolkodási időt kért, majd visszatért Franciaországba. A döntéssel a végletekig kivárt, mígnem a „határidő” estéjének utolsó perceiben tárcsázott, beszélt, majd lerakta a telefont. A szomszéd szobába ment Annie-hez (barátnője, később felesége), aki megkérdezte tőle, hogy mit válaszolt. Wenger csak annyit mondott: elfogadtam.

gun__1370432945_wenger_grampus_eight2

Wenger csomagolni kezdett és magával vitte azt a Boro Primoracot is, aki annak idején az igazság oldalára állt. Ezzel pedig megkezdődött Arséne Wenger pályafutásának legnagyobb kalandja, az ismeretlen földjére való lépés, egy totálisan más kultúrában való élet, és a Monacónál is nagyobb kihívás 18 hónapja.

A legelső és talán legnagyobb probléma, amivel Wengernek szembe kellett néznie Japánban, az a megszokott társaság, a megszokott miliő hiánya. Ne feledjük, 1994-ben még nem volt Skype, hogy Annie-vel beszélhessen, de még gyors üzeneteket sem tudott váltani Franciaországban élő ismerőseivel, barátaival. Kezdetben a stadion-szálloda vonalon élte a mindennapjait (egyébként sem egy kimozdulós fajta), ami segíthette abban, hogy megfigyelje a mindennapi japán embereket és viselkedésüket. Amy Lawrence írja azt, hogy a világnak csak egyetlen pontja van, ahol többet tudhatsz meg egy szálloda előterében, mint a várost járva, ez pedig Japán. Wenger, amikor nem edzést tartott, vagy videókat elemzett, akkor idejét azzal töltötte, hogy megfigyelte a szállodában dolgozókat.

…amikor látod őket dolgozni, rájössz, hogy mennyire kicsi vagy. Amikor egy falevéllel is olyan tisztelettel bánnak, mint egy emberi lénnyel, akkor tudod, hogy óriási élményben és tapasztalat szerzésben van részed.”

Wengernek tehát sikerült legyőznie honvágyát azzal, hogy a hétköznapi japán ember csodájára járt, akiknek a munkához és élethez való hozzáállását példaértékűnek találta. Akadtak azonban további nehézségek is, amelyeket át kellett lépni. Ezek közé tartozott a nyelv is.

1413981691563_wps_17_174372886_jpg

A japán nyelv eredetileg 50.000 jelből állt, a XIX. században ezek számát kb. kétezerre csökkentették, ma is ekörül mozog. Ezek után nem lepődünk meg azon, hogy Wenger számára is nehézséget okozott a nyelv elsajátítása, ami arra kényszerítette, hogy levadássza azokat az angol nyelvű hírforrásokat Nagoyában, amiből értesülni tud a világ történéseiről. Az egyik alapvető hitvallását viszont továbbra is fejben tartotta, ami kimondja, hogy akkor tudod igazából megismerni egy ország lakóit, ha megtanulod a nyelvüket.

Wenger folyamatosan képezte magát, hogy még jobban megértse Japán kultúráját, így a japán nyelvtan csodálójává is vált. A japán agglutináló, vagyis ragozó nyelv, amely emellett a mondatalkotásban is hasonló a magyar nyelvhez. Miközben a japán (és magyar) mondatok szerkezete alany-tárgy-ige/állítmány vonalon épül fel, addig az angolban (és franciában) az állítmány megelőzi a tárgyat, ezzel „rövidre vágva a mondandót”. Egy példával élve, ami a japán nyelvtan szabályai szerint „Én vizet iszom”, az az angol nyelvtan szerint „I drink water”. Mindkettő ugyanazt jelenti, mégis más a struktúra.

Arséne számára ez azt jelentette, hogy a japán nyelvben, a japán nyelv használatakor türelmesnek kell lenni, végig kell hallgatni a másikat ahhoz, hogy megtudjuk mit is akar valójában mondani. Ez az emberek jellemét is befolyásolja, akik így toleránsabbak, türelmesebbek lesznek. Ezzel pedig egy újabb kezdeti problémát tudott a saját malmára fordítani, és rájönni arra, hogy milyen erő rejlik a japán nyelvben. Abban a nyelvben, amivel az edzéseken is kommunikálnia kellett, amely újabb nehézségekhez vezetett.

482309571

A japán játékosok ugyanis szerették, ha pontosan megmondják nekik, hogy mi a feladatuk, centiről centire és másodpercről másodpercre. Wenger olyan utasításai, amelyek egyértelműek és alapvetőek voltak Európában, a keleti gondolkodásban nevelkedett helyi játékosoknak haszontalannak bizonyultak, egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen voltak képesek megérteni, hogy mit akar tőlük az edző. A zavarodottságot az sem segítette, hogy Wenger szinte ugyanazzal a kerettel volt kénytelen dolgozni, amelyet Milne hagyott itt, ami ráadásul tele volt olyan játékosokkal, akik már szkeptikusan álltak egy külföldi edzőhöz. Wenger feladata abból állt, hogy visszanyerje a bizalmat és serkentse az önálló gondolkodást a keretben.

Ezen a ponton pedig az akklimatizációs és a szakmai problémák találkoztak, ami a Nagoya Grampus Eight katasztrofális szezonkezdetében nyilvánult meg. A csapat három mérkőzést veszített, köztük egy 2-6-os vereség, majd egy büntetőkkel nyert mérkőzés után újabb négyes vereség sorozat. Úgy tűnt, Wenger és Primorac napjai meg vannak számlálva Japánban. Egy nap a vezetőség maga elé hívta Wengert, majd közölték vele, hogy nehéz döntést kellett meghozniuk. Wenger már felkészült a legrosszabbra, amikor kijelentették, hogy megválnak a tolmácstól.

Kisvártatva a gépezet működésbe lendült, Wenger sikeresen adoptálta a játékról alkotott filozófiáját a csapat felé, Japán pedig egyre inkább befogadta Wengert. A győzelmek sorra jöttek, míg végül a bajnokság második helyére repült a Nagoya, majd a helyi kupát is sikerült elnyerniük a Hirosima ellen, ezzel történetének első trófeáját szállítva a kikötővárosnak. Azzal a csapattal, amelyik az előző évben csak a kieséses rendszer hiányának köszönhette azt, hogy J-League tag maradhatott.

1413977978156_wps_200_174372887_jpg

A bezsebelt három pontoknál Wenger számára fontosabb volt az, hogy mindezt szép, látványos játékkal érje el a klub. A játékosok annyira megbékéltek a labdával, az önkifejezésük eszközével, hogy Wengernek már-már el kellett azokat rejtenie, hogy ne eddzenek tovább játékosai. Többen az edzések után jegyzeteltek, hogy legközelebb még jobban tudjanak teljesíteni. Egyik elhíresült mondása, amit egy volt játékosa idézett fel, hogy „passzolni a jövőbe kell, mert az oldalpassz a jelen, a hátrapassz pedig a múlt”.

Wengert az év edzőjének választották, könyvet írattak vele, direkt a japán közönséget megcélozva Shoshano Esprit címmel, játékosa Dragan Stojkovic a bajnokság legértékesebb játékosa lett, a Nagoya Grampus Eight pedig soha nem látott magasságokban várta a még fényesebb jövőt. A radikális váltás, ami az európai focitól való elfordulást jelentette, maximálisan bejött és Wengert igazolta. Tizennyolc hónap alatt felépítette magát, újra felépítette a játék iránti szerelmét és nem mellesleg kiemelt szerep jutott neki Japán „futballprofizmusának”elindításában.

1383813.main_image

ANGLIA – EZ VOLT A NORMÁLIS REAKCIÓ

Eközben Annie kislányukat hordozta a szíve alatt, Wengert pedig több megkeresés is elérte a távoli Európából. Egy közülük az Arsenalé volt, ahol többek között egy régi jó ismerős, David Dein várta. Wenger leszögezte, hogy csak akkor hagyja ott a Nagoyát, ha top csapat keresi meg, ez pedig megtörtént, amikor Bruce Rioch menesztése után az Arsenal vezetése Peter Hill-Wooddal az élen Wenger mellé tette a voksát. A Papa pedig nyugodt lelkivilággal, újra felvértezve magát a kihívásokra, elfogadta az ajánlatot.

Wenger egy szigetországot hagyott ott egy másik szigetország kedvéért, ahol azonban sokkal nagyobb ellenállásba ütközött, mint 1994-ben, amikor Japánban landolt a gépe. Az első pillanattól kezdve szkeptikusan, gyanúval, cinikusan közeledtek Wenger felé, ennek egy elhíresült példája az Evening Standard „Arsene WHO?” címlapja. Nem csak a sajtó üdvözölte így a franciát, de az egész angol futballközeg, futballtársadalom értetlenkedve állt a kinevezés mögött. A William Hill fogadóirodánál 5-1-hez adták, hogy a szezon vége előtt menesztik, az Arsenal öltözőjében pedig először egy földrajz-biológia tanárnak látták Wengert, akinek híre nem ért el a másik szigetországba, Angliába. Igaz, az első külföldi edző a csehszlovák Dr. Jozef Venglos Aston Villánál töltött egy éve a szkeptikusok állításait támasztotta alá.

Wenger azonban roppant értelmesen és a kulturális tapasztalatait mérlegelve nyilatkozott a kezdeti napokról, hetekről:

Ez a jelenség (a xenofób attitűd) még inkább elfogadott egy szigetországban, mivel történelmileg az emberek mindig is izolálva éltek. Az angolok identitás tudata nagyban támaszkodik az ősi, tiszta kultúrához, ezáltal teljesen érthető, hogy néha kevesebb bizalommal fogadják az idegen hatásokat. Úgy gondolják, hogy az megöli a saját identitásukat. Éppen ezért egyáltalán nem voltam megsértve, amikor az emberek egymást kérdezgették, hogy ki lehet ez az ember, ez volt a normális reakció.

Ahogyan mondani szokták, a többi már történelem, Wenger jött, látott és győzött. Mindenkinek azt kívánom a szezon kezdetéig, hogy élvezze ki a nyarat, azt, hogy talán most még nem több száz millióan, csak több száz ezren hányják tele az Internetet a nagyobbnál nagyobb baromságokkal, és menjen ki a szabadba, találja meg mindenki a saját maga Japánját, ahogyan Wenger tette azt 1994-ben, és nyugodjon le.

Top Gun

Túl vagyunk egy rendkívül frusztráló és fárasztó szezonon. Végre itt van a jól megérdemelt 2 hónapos pihenőnk, amikor nem kell azzal foglalkoznunk, hogy a csapatunk mekkora mentális csődben van, vagy hogy a bírók megint kicsesztek velünk. Most repüljünk vissza a múltba, emlékezzünk egy olyan emberre, aki korának egyik legnagyobb csatáregyénisége volt. Akkoriban bizony ritkán hagyta el az Arsenal szurkolók száját az a szó, hogy „csatárkérdés”. Ő a klub egyik vitathatatlanul legnagyobb legendája, aki amellett, hogy hosszú éveken keresztül számolatlanul termelte a gólokat, tökéletesen átérezte mit jelent az, ha valaki az Arsenal mezét viseli. A szurkolók éppen ezért imádták. Ő nem más, mint Ian Wright.

Wrightot gyerekkorától kezdve egyetlen dolog érdekelte, a gólszerzés. Mindig a legegyszerűbb és legcélravezetőbb megoldást akarta kiválasztani, és benne többek között az volt a csodálatos, hogy a legnehezebb pozícióból, vagy a leglehetetlenebb szituációban is ki tudta választani azt az egy megoldást, amely révén gólt tud szerezni. Mindig a góllövés járt a fejében, és ha ehhez ki kellett cseleznie az ellenfél komplett védelmét, vagy 40 méterről kellett átemelnie a kapust, akkor megtette. A példaképei között olyan játékosok szerepeltek, mint Gerd Müller, Kevin Keegan és Pelé. Mindegyikőjük stílusából próbált elsajátítani valamit. Gerd Müller halálpontos befejezéseit, Keegan bal lábát, Pelé gyorsaságát és dinamikáját. Különböző stílusokból építette fel magát, és ez segített neki abban, hogy képes legyen bárhonnan és bármikor gólokat szerezni. Ha Wright a pályán volt, akkor a csapattársai is kicsit nyugodtabban játszottak, hiszen tudták, hogy ha ő a pályán van, akkor csak el kell juttatni a tizenhatosig a labdát, és ő onnan meg fogja oldani. Éppen ezért az ő nagyságát leginkább jellemző kép az, amikor a 93-as FA kupa döntőjének újrajátszásán Wright egyedül vezethette a kapusra a labdát, és az egyik hátsó kameraállásból látszott, hogy ő még csak készülődik a lövéshez, de a háttérben Merson máris mindkét kezét a magasba emelte, hogy gólt ünnepeljen.

Football - Stock Season 91/92 Ian Wright - Crystal Palace Mandatory Credit: Action Images

Viszont sokáig úgy tűnt, hogy Ian Wrightból soha nem lesz profi futballista. Az első hivatalos szerződését alig pár nappal a 22. születésnapja előtt írta alá a másodosztályú Crystal Palacenál. Előtte 19 évesen a Brightonnál járt próbajátékon, ahol mindent megtett azért, hogy szerződtessék: gólokat szerzett a tartalékcsapatban, rendszeresen együtt edzett a nagy csapattal. Látszólag minden rendben volt, végül mégis azt mondták neki, hogy nem kellesz. Wright viszont továbbra is kitartott, és hitt abban, hogy profi játékos válhat belőle, majdnem három évvel később pedig Steve Copell a Palace akkori menedzsere felfigyelt rá, és végül szerződtette. Ez pedig egy igazi sikertörténet kezdete volt. Első szezonjában 9 góllal a csapat második legeredményesebb játékosa lett, majd egy évvel később 24 góllal ő lett a másodosztály gólkirálya, a csapata pedig feljutott az első ligába. Az 1990-es FA kupa döntőben a Manchester United elleni góljával pedig felhívta magára több nagy csapat figyelmét is.

Végül 1991 szeptemberében írt alá az akkor bajnoki címvédő Arsenalhoz klubrekordot jelentő 2,5 millió fontért. Az emberek viszont nem értették, hogy miért van szüksége George Grahamnek még egy támadóra, hiszen ott volt a csapatnál Alan Smith és Kevin Campbell, valamint Paul Merson, aki szintén tudott gólokat szerezni. Éppen ezért, és a magas átigazolási összeg miatt az elején nagyon nagy volt a nyomás Wrighton, de miután gólt szerzett az első meccsen a Leicester ellen a Ligakupában, majd rögtön utána mesterhármast lőtt a Southampton otthonában, a kétkedő hangok egyszer csak elhallgattak, és átvették a helyüket azok, amelyek szerint az Arsenal megtalálta az elkövetkezendő évek legjobb angol csatárát. Wright a szezon további részében is szorgalmasan lövöldözte a gólokat, és bár az Arsenal végül nem tudta megvédeni a bajnoki címét, az utolsó fordulónak mégis volt tétje, hiszen Wright mindössze egy góllal volt lemaradva a góllövőlistát vezető Gary Lineker mögött. A csapat végül 5-1-re nyert a Southampton ellen, Wrighty pedig 3 gólt szerzett, és ezzel ő lett a liga legeredményesebb játékosa. Saját bevallása szerint ez volt élete legjobb meccse, hiszen ő volt az utolsó játékos, aki mesterhármast szerezett a régi North Bank előtt, az utolsó meccsen mielőtt átépítették volna.

ian-wright-arsenal-tony-adams_3336081

A szurkolók pedig imádták. Ami nem csoda, hiszen ő is imádott gólt lőni az Arsenal mezében. Különösen nagy örömöt jelentett neki, hogy egy ilyen nagy és híres klubban játszhat, amelynek ilyen fantasztikus szurkolói vannak. Ezt nem egyszer tettekben is kifejezte, hiszen számtalanszor ünnepelte úgy egy-egy gólját, hogy a szurkolók közé vetette magát, hogy érezze a rajongásukat és a szeretetüket. Wrighty teljesen átérezte mint jelent ez a csapat az embereknek, és hogy az ő feladata az, hogy boldoggá tegye ezeket az embereket. Ha pedig a szurkolók boldogok voltak, akkor ő is boldog volt. A Tottenham vagy a Manchester United elleni meccseken mindig különösen elszánt volt, hiszen tudta, hogy ezek a meccsek többet jelentenek a szurkolóknak, mint a többi átlagos meccs. Mikor megérkezett, ő nem volt Arsenal szurkoló, de nagyon rövid időn belül azzá vált, és ezt mindenki láthatta. A szurkolók pedig imádták azt az embert a pályán, aki egy volt közülük. Mindemellett ő egy igazi showman volt, aki nem csak a góljaival szórakoztatta az embereket, hanem minden egyéb megnyilvánulásával is. A gólörömei például mindig különlegesek voltak, mindig valami egyedit akart kitalálni. Néhányat eltervezett, de néhány csak spontán jött.

Wrighty egy igazán szenvedélyes játékos volt, és bizony nagyon sokszor nem tudott uralkodni a szenvedélyességén. Érzelemből játszott, és ez bizony gyakran ahhoz vezetett, hogy túlpörgött, fölösleges szabálytalanságokat követett el, sokat foglalkozott a bíróval, sokat balhézott az ellenfél játékosaival, de utólag ezt senki nem tudta igazából a szemére vetni, hiszen mindent a győzelemért tett. Mindent azért csinált, hogy a csapata nyerjen, és ha valami nem tetszett neki, akkor annak bizony szót is adott. Balszerencséjére az egyik buta szabálytalansága miatt nem léphetett pályára a 94-es KEK döntőben, hiszen az elődöntő visszavágóján egy teljesen ártalmatlan szituációban fölrúgta a PSG egyik játékosát amiért sárga lapot kapott, és mivel ezzel összegyűlt neki a megfelelő mennyiség, nem játszhatott a döntőben, amit a csapat Alan Smith góljával nyert meg a Parma ellen. Wright zokogott a szabálytalanság után, ami ismét csak azt bizonyította, hogy mennyire szerette ezt a játékot, és mennyire akart játszani a döntőben. A következő szezonban a csapat ismét döntőt játszott, Wright pedig minden egyes fordulóban gólt lőtt, viszont a Zaragoza ellen ezúttal az Arsenal volt a vesztes fél, hiába volt Wright is a pályán.

Viszont egy időben úgy tűnt, hogy Ian Wright elhagyja az Arsenalt, hiszen nem igazán jött ki a George Grahamet váltó Bruce Riochal, és átigazolási kérelmet is nyújtott be a klub felé, és nagyon közel került ahhoz, hogy a Chelsea-hez igazoljon, de végül Riochot egy év után elküldték, Wright pedig maradt, majd jött Arséne Wenger akivel azután olyan jól együtt tudott működni, ahogy George Grahammel. Wright ekkor már jócskán túl volt a harmincon, de még így is a csapata legeredményesebb játékosa volt. A 96/97-es szezonban például 30 gólt szerezett 33 évesen. Ez részben annak volt köszönhető, hogy Arséne Wenger megreformálta a klub edzésmódszereit, de főleg annak, hogy Wrightnak egy olyan partnere volt Dennis Bergkamp személyében, aki bármikor ki tudta szolgálni a gólra éhes támadót. Wrighty sebessége kissé már megkopott ugyan, de Bergkamp olyan kiváló labdákkal tömte, hogy még így is számolatlanul tudta lövöldözni a gólokat.

iw

Ian Wright karrierje a végéhez közeledett, de az angol bajnoki cím még hiányzott a trófea gyűjteményéből. Szerencsére Arséne Wenger első teljes szezonjának végén ezt is sikerült begyűjtenie az újabb FA kupával együtt, bár sérülései miatt a szezon egy részét kénytelen volt kihagyni. Viszont így is szerzett 10 gólt a bajnokságban, és a Bolton elleni bajnokin megdöntötte Cliff Bastin 178 gólos rekordját, és ezzel 2005-ig ő lett a klub legeredményesebb gólszerzője 185 góllal. A szezon végén azt látva, hogy Nicolas Anelka megelőzte őt a sorban, és már ő sem lesz fiatalabb, úgy döntött, hogy eligazol a klubtól. Ezután megfordult a West Hamben, a Celticben, a Burnleyben és a Notthingam Forestben, de saját bevallása szerint az igazi futballkarrierje véget ért akkor, amikor elhagyta az Arsenalt. Wrightyt minden ehhez a klubhoz kötötte. Itt érte el a legnagyobb sikereit, itt lett igazán elismert labdarúgó, és a szurkolók imádták, akárcsak ő a szurkolókat. Ian Wright egy igazi Arsenal legenda.