Bejegyzés

Úton a pusztulás felé (Liverpool – Arsenal 4-0)

Tudtam, hogy mi fog történni. Egyáltalán nem lepődtem meg – Thierry Henry

Azt hiszem bátran kijelenthető, hogy Henry egyáltalán nem volt egyedül. Mindannyian tudtuk mi fog történni. Szurkolók vagyunk persze, úgyhogy reménykedtünk, de tudtuk, mi fog történni. Lassan a két kezemen is nehezen tudom megszámolni azokat az alkalmakat amikor az Arsenalt megalázták a pályán. A négy gólos különbség persze önmagában nem jelenet még semmit, de aki az elsőtől az utolsó percig végignézte ahogy a Liverpool darabokra szedi Wenger csapatát, az érzi, hogy az eredmény még számunkra hízelgő.

Az elmúlt két hétben láttam a Liverpool mindkét meccsét a Hoffenheim ellen a Bajnokok Ligájában, és bátran mondom, hogy a tegnapi meccsen Kloppéknak fele annyira sem kellett megizzadniuk, mint a németek ellen a párharc bármelyik pillanatában. Mert bár az összesítésből úgy tűnhet a Liverpool simán jutott tovább, de a Hoffenheim folyamatosan kérdéseket tett fel nekik amelyre válaszokat kellett találniuk. A Hoffenheimnek volt terve arra, hogy mit szeretnének játszani. Nem tudták sikerrel végrehajtani a tervet, ez világos. Viszont volt tervük. Ez az amit az Arsenalról még a legnagyobb elfogultság mellett sem lehetett állítani.

Nem kell atomfizikusnak lenni ahhoz, hogy valaki rájöjjön mire kell számítani a Liverpool ellen. Gyorsak lesznek, méghozzá nagyon. Nem csak futásban, hanem átrendeződésben is. Ha túl sok területet is időt hagysz nekik akkor véged. Mert ők pont ezeket fogják elvenni tőled. Még csak azt sem kellett volna elvárni Arséne Wengertől, hogy a Liverpool legutóbbi meccsei alapján készítse fel a csapatát. Mióta Jürgen Klopp átvette a Vörösök irányítását egyértelműen stílust szabott a csapatának. A Liverpool játéka messziről felismerhető, és bár a tervet nem mindig sikerül tökéletesen végrehajtani, mindig van egy terv. Ez az amit az Arsenalról már jó ideje nem lehet elmondani, és hatványozottan igaz ez a legutóbbi meccsre.

Egyetlen olyan pillanatot sem tudok felidézni a meccsről, ahol csak halványan is, de feltűnt volt, hogy mit akar játszani az Arsenal. A labdát birtokolva próbáltak fölényt kialakítani? Szerették volna ellentámadásokkal zavarba hozni a Liverpool védelmét? Magasan próbáltak letámadni, hogy az ellenfél játékosai ne tudjanak kibontakozni? Az igazság az, hogy mindent, és közben semmit. Az Arsenal ugyan próbált letámadni, de olyan alacsonyon intenzitással, és olyan szervezetlenül, hogy azt a Liverpool nevetségesen könnyedén semlegesítette. Próbáltak ugyan védekezni, de mégis folyamatosan annyi játékost vezényeltek előre, hogy az ellenfélnek egy egész pályányi területe volt támadásokat vezetni. Ha pedig építkezni próbáltak, akkor a lehető legegyszerűbb labdákat is képesek voltak elszórni. Ennek pedig nem az az oka, hogy a pályán lévő Arsenal játékosok abszolút tehetségtelenek, és még a legelemibb passzokat sem képesek végrehajtani. Csupán nem kapták meg a megfelelő felkészítést arra, hogy nagy nyomás alatt tudják, mit kell tenniük. Ha 2 másodperced van dönteni, és még akkor kell keresned hol van a következő csapattársad, akkor hibázni fogsz. Ezt csupán megfelelő felkészítéssel lehet elkerülni. Az Arsenal játékosai pedig egyértelműen nem lettek felkészítve megfelelően, és Arséne Wenger mindezt megfejelte néhány egészen érthetetlen döntéssel is.

Miért hagyja valaki a kispadon a rekordösszegért szerződtetett csatárát a szezon első rangadóján? Miért szerepeltet valaki poszton kívül játékosokat, miközben a megfelelő ember a kispadon ül? Miért dob mélyvízbe olyan játékost akiről egy hete még azt gondolta, hogy egy gyengébb ellenfél ellen sem áll készen a játékra. Miért erőltet bele a csapatba olyan játékost, aki világosan megfogalmazta, hogy nem hosszabbít szerződést, és távozni szeretne?

Ha eddig valaki azt mondta, hogy Wenger ugyan nem a legjobb taktikus, de igazán kiváló menedzser, akkor mégis mit lehet mondani ezek után? Oxlade-Chamberlain láthatólag már nem akar az Arsenalban futballozni – ennél komolyabb bizonyíték a tegnapi meccsnél nem is kell – Wenger mégis kezdőként számított rá a szezon első igazán komoly meccsén. Mindeközben a klub történetének legdrágább védője épp a távozás szélén áll alig egy évvel azután, hogy szerződtettük. Miközben a védelem egyébként sem áll túl magabiztos lábakon. Lucas Perez, szintén távozhat, annak ellenére, hogy csak egy éve érkezett. Mit mondd ez el a klubról? Mit mondd ez el a játékosmegfigyelésről, a kiválasztásról?

Félreértés ne essék, úgy gondolom, hogy ez jóval túlmutat Wengeren. A klub teljes struktúrájára a káosz jellemző, és a vezetőség ebben még inkább hibás. Ugyanakkor cinkos az is, aki néma. Ha Arséne Wenger úgy érzi, hogy a klub nem biztosítja számára azokat a feltételeket, amelyekkel megfelelő színvonalon tud dolgozni, akkor távozzon. Ha Arséne Wenger úgy érzi, hogy már ő maga nem tudja olyan színvonalon végezni a munkáját ahogy az elvárható lenne, akkor távozzon. Ez viszont soha sem fog megtörténni. Arséne Wenger bevallottan retteg attól mi lesz vele a futball után. Az Arsenal a mindene, és fogalma sincs mi lesz akkor, ha már nem foglalkozhat ezzel. Viszont ha igazán szereti ezt a klubot, ha törődik a szurkolókkal akkor be kell látnia, hogy már nem ő a legalkalmasabb ember a feladat végrehajtására.

Tegnap a Sky Sports közvetítésében Henry a fején találta a szöget. A vezetőség számára kényelmes, hogy Wenger megteszi a tőle telhetőt, és többé-kevésbé hozza az elvárt minimumot. Wenger számára kényelmes, hogy nincs rajta nyomás a vezetőség részéről. Ezek után mégis hogyan várhatnánk el azt, hogy a játékosok ne kényelmesedjenek bele ebbe a szituációba? Mégis miért kellene vért izzadniuk, ha senki sem kényszeríti rá őket?

Többen megkérdezték tőle, a májusi kupagyőzelem után, hogy még mindig azt szeretném-e, hogy Wenger ne hosszabbítson szerződést. Mindenkinek határozottan igennel válaszoltam. Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy néhány jó eredmény, vagy egy-egy jól sikerült sorozat feledtesse velünk a tragikus összképet. Hiába ígért a klub fűt-fát a szezon végén a változásról, és az előrelépésről. Jelenleg úgy állunk, hogy szeptembertől gyengébb kerettel folytatjuk a szezont, mint ahogy az előzőt befejeztük, miközben jól látható, hogy Arséne Wenger sem változtatott semmin.

A tavaszi nihil közepén azt írtam, minden vágyam azt, hogy Arséne Wenger nyerje meg az FA kupát, hogy némi dicsőséggel tudja lezárni azt a fantasztikus két évtizedet amit az Arsenalnál töltött. Wenger teljesen újjáépítette a klubot, új identitást és a sikereket adott neki. A legnagyobbak pedig tudják mikor kell hősként távozni, és mikor nem tehetnek már többet.

Arséne Wenger úgy döntött a dicsőség helyett a lassú pusztulást választja. Nekünk pedig végig kell majd néznünk.

 

 

Mire gondolhat a költő? (Liverpool – Arsenal)

Wenger az elmúlt pár napban alaposan rálépett a gázra, már ami a keret szűkítését illeti. Gabriel, illetve Mustafi (egyre valószínűbb) szélnek eresztésével pedig még váratlant is sikerült húznia. Bár a klasszis szinttől olyan távol álltak, mint mi az idei bajnoki címtől batyus zsidó az Istentől, a háromvédős rendszerben elég sikeresen redukálni lehetett a hiányosságaik kiütközését. Ráadásul utóbbi tavaly ősszel sokáig kabalajószágként is funkcionált, hisz 22 meccsen át tartó veretlenségi sorozatot tudhattunk a magunkénak, amikor pályára lépett. (Azt viszont erős túlzás lenne állítani, hogy az ő átjátszhatatlansága miatt sikerült volna ilyen sokáig kihúzni zacskó nélkül.) A távozásuk vajon a háromvédős rendszer utolsó óráit jelentené? Mert az egy dolog, hogy Ausztráliában még elmegy Elneny CB-ként, de nem kis naivitásra utal, ha Wenger azt feltételezi, hogy a Merte-Kos-Holding-Chambers, valamint az OKJ-s képzésen CB-vé nevelt Monreal, Kolasinac és Elneny sorral sikeresen végig lehetne tolni egy alsó hangon is min. 50 meccset magába foglaló szezont. (Mondjuk jobban belegondolva meglepődni sem kell, hisz a Wenger-univerzumban láttunk már sok csodát, mint pl. a 9-es posztra feltolt Arshavin vagy Gervinho, illetve a technikáját szélen finomhangoló Lord Bendtner és Ramsey.)

Az öregen kívül akadt még olyan, akinek sikerült váratlant húznia: Oxlade-Chamberlain nemet mondott a heti 180 ezer fontos fizetésre és inkább elhúz a picsába. Wengert alaposan leforrázhatta a döntésével, a szurkolók körében pedig igen erősen megoszlanak a vélemények vele kapcsolatban. Jómagam, az első beharangban a megtartása mellett kalapoltam, hisz RWB/LWB/CM alternatívaként is számításba vehető. Azóta viszont lement két forduló, ahol láthattuk, hogy Arséne Wenger wannabe Mikulásként tényleg megpróbál mindenkit boldogan tartani a keretben, így Ox mindkét meccsen kezdőként bizonyíthatott, elsőnek a bal, majd a Stoke ellen a jobb oldalon. Az aktuális helyzetéről Peet írt egy remek összefoglalót, aki még nem olvasta, ITT tudja magába szívni az okosságot. 

Igaz Peet a Chelsea-re hegyezi ki a mondandóját, de nem véletlen, hogy a Liverpool is kacérkodik Ox szerződtetésével. A jelenlegi Henderson-Can-Wijnaldum kp-ba simán be tudnák integrálni, de ha nagyon nagy szarban a haza, akár a front 3-be (Igaz, finoman szólva sem az a gólfosó fajta: 7 PL szezon -> összesen 9 db bajnoki gól #likeaboss) vagy végső esetben még a hátsó négyesbe is bepaszírozható RB-ként, hogy Milner mellett kőműves segédként pár meccs erejéig elmaszekolgasson. (Ha hinni lehet a híreszteléseknek, ő maga jobban preferálná a Poolt. Valószínűleg ott lebeghet a szeme előtt válogatottbeli csapattársa, Adam Lallana példája, akinek karaktere Klopp alatt forrott ki igazán, és nem nagyon produkálja a BR alatti hullámzás tüneteit. (már amikor egészséges)

“Én a sok pénzt nem sajnálom, csak te légy a kicsi párom…”

Ami a meccset illeti, nem igazán vagyok optimista. Bár mellettünk szólhatna, hogy hétközben BL-selejteztek és a Wenger-kupa apróbetűs része szerint ilyenkor valamelyik meccs után illik megbaszódni. (2009 óta, az a csapat amelyik selejtezőt játszik a BL-ben, a két mérkőzést közrefogó, majd utána eső bajnoki fordulókban, átlagosan csupán a megszerezhető pontok felét gyűjtötte be.)

Mivel a CP ellen nem tették meg ezt a szívességet, most dörzsölhetnénk a tenyerünket, de egyrészt gyalázatos az idegenbeli rangadós mérlegünk: az Anfielden 2012 szeptemberében, míg úgy en bloc top6-os csapat ellen 2015 januárjában (Man.City 0-2) tudtuk utoljára győztesként elhagyni a pályát. Másrészt pedig még mindenkiben élénken ott lehet a tavalyi szezon emléke, amikor oda-vissza ki lett fújva az orrunk: a nyitófordulóban egy agyfaszos második félidei rövidzárlattal, az Anfielden pedig az emlékezetes meccs előtti Sanchez balhés-padra ültetős-hisztis majomparádéval.

Szerencsére a nagy pesszimizmus közepette lehet találni pozitívumot is: Alexis bevetésre kész és még ha nem is teljesen éles, mindig felemelőbb érzés őt a pályán látni, mint Welbecket. Valamint a rögzített szituációknál legalább annyira határozottak, mint mi voltunk a nyitófordulóban, szóval Giroud akár döntő faktor is lehet, amennyiben nem zárják le a meccset a 65-70. perc előtt. Szintén jó hír, hogy Koscielny letudta eltiltását, így remélhetőleg visszakerül a védelem tengelyébe és nem Monreal improvizál CB-ként.

Két lehetséges kimenetelt látok magam előtt:

  • Úgy elvernek minket, hogy még a mostaninál is novemberibb lesz a hangulat.
  • Sok gólos meccsen, közte eggyel behúzzuk.

Reméljük, hogy az utóbbi valósul meg, ha már az átigazolási aktivitásunkat és a feltételezett további érkezők számát (0) nem fogja befolyásolni a végeredmény. 

Naná, hogy Wenger a hibás! (Stoke City – Arsenal 1-0)

Szóval itt vagyunk újra. Pontosan a második meccsig kellett arra várni, hogy az eredmény kicsapja minden Arsenal szurkolónál a biztosítékot, pedig igazából nincs új a nap alatt. Ha belegondolunk az Arsenalnak szurkolni – na meg az Arsenal meccseiről írni – a világ egyik leghálásabb és leghálatlanabb feladata egyszerre. Unos untig ismertjük már az összes forgatókönyvet, a hibákat, igazából minket már nagyon nem lephet meg semmi. Őszintén, csodálkozott bárki azon, hogy nem pont a Stoke otthonából fogunk először csalódott távozni? És mégis ki a hibás ezért? Naná, hogy Wenger. Meg a bíró.

A probléma az Arsenallal már akkor látszódott, amikor hivatalosan is kihirdetésre kerültek a kezdőcsapatok. Wenger a védelemben ismét két olyan játékosra számított, akiknek eredendően nem ez az elsődleges posztja, ami még magyarázható lenne a kényszerűséggel, de ne feledjük, hogy miközben Monreal a háromfős védelem tengelyében szerepelt, addig Mertesacker a kispadon pislogott, míg Holding a keretbe sem került be. A probléma ezzel csak annyi, hogy amíg Monreal tökéletesen alkalmas arra, hogy a három középhátvéd közül a bal oldali játékos szerepkörét ellássa, a tengelyben teljesen más kvalitásokra van szükség. Itt jóval kevésbé kap szerepet az atlétikusság, de annál inkább fontos a helyezkedés és a játékszituációk olvasása. Ráadásul így, hogy Monreal középen szerepelt, a bal oldali védő posztját ismét az a Kolasinac látta el, akiről sokan azt feltételeztük, hogy tökéletes jelölt lesz a bal oldali szárnyvédő szerepkörére, Wengernek azonban érthetlen módon mintha teljesen más tervei lennének vele.

Amikor Wenger a mérkőzés után arról kérdezték, hogy miért Hector Bellerin játszott a bal szélen, a francia elárulta, hogy a meccsektől függően dönti el, hogy ő vagy Chamberlain játszik-e azon az oldalon. Ezek szerint Wengernél Kolasinac szinte számításba sem jön az eredeti posztján, és inkább játszat valakit, akinek ez a szerepkör egyáltalán nem áll jól. Oxlade-Chamberlain valóban sokkal hatékonyabb jobb oldali szárnyvédőként, mivel egy az egyben szinte bárkit bármikor képes megverni, utána pedig már csak kevés lehetőség közül kell választania, a másik oldalon viszont ha az erősebb lába felé próbál cselezni, akkor csak szűkíti a területet, és nem biztosítja a csapata számára a szélességet ami ezen a poszton kulcsfontosságú. Ez a szituációi Bellerin esetében is fenn áll, ráadásul a spanyol még csak nem is képes olyan szinten kis területen megtartani a labdát mint az angol párja. Ráadásul mivel rendre a gyengébbik lábára kapja a labdát, szinte mindig legalább egyel több érintésre van szüksége, amivel jócskán lelassul a támadások lendülete. Wenger valamiért úgy döntött, hogy inkább egy félmegoldást választ ahelyett, hogy a lehető legésszerűbb opció mellett tenné le a voksát.

Hiába állt tehát a teljes előszezon a rendelkezésére szinte a teljes kerettel, Arséne Wenger még most a bajnokság második fordulójában sem tudja pontosan, hogy milyen összeállításban tud a csapata a legjobban szerepelni, és egyes posztokra kik a legmegfelelőbb játékosok.

Az enyhén szólva érdekes összeállítás ellenére is sikerült azonban a mérkőzés elejétől nyomás alatt tartani a Stoke City-t, és a helyzetek alapján már akár az első félidőben is megnyerhette volna a meccset az Arsenal. Néhány gyors váltással nagyon könnyen zavarba lehetett hozni a Stoke védelmét, ami a bal oldalra különösen igaz. Bellerin többször is ígéretes pozícióba került, de nem egyszer érződött, hogy ha a helyén egy a poszton természetesebben mozgó játékos szerepelt volna, sokkal gyorsabban és pontosabban is be lehetett volna fejezni a támadásokat.

A Stoke látszólag végig az eredmény védésére volt berendezkedve. Az Arsenal térfelén labdás játékosra nyomást szinte soha nem helyeztek, többnyire csak az elülső három játékos próbálta lezárni a passzopciókat az Arsenal védői elől, de őket többnyire néhány kombinációival sikerült kijátszani. A legnagyobb gondot a kapu előtt felhúzott fal jelentette, különösen a mérkőzés záró szakaszában. Erről azonban egy kicsit később.

Előbb beszéljünk a Stoke kontralehetőségeiről, amiket megfelelő szervezettséggel könnyedén le lehetett volna védekezni, ezzel szemben a győztes gólt is egy labdavesztés utáni gyors megindulásból szerezte a hazai csapat.

Amit először érdemes a gólnál megfigyelni, az Ramsey pozíciója. Annak ellenére, hogy papíron a walesi a pálya közepén szerepel, az ideje nagy részét az ellenfél védelmi vonalának közelében tölti. Ez különösen fontos az Arsenal szempontjából, hiszen nagyon kevés olyan játékos szerepel a csapatban, aki megfelelő beindulásokkal tudja segíteni a támadásokat, amik kevésbé teszik kiszámíthatóvá a csapat játékát, és ezeket a beindulásokat a védelem is nehezebben tudja lekövetni. A probléma tehát elsősorban nem ez, hanem hogy ezt a szituációt mennyire képtelen kezelni az Arsenal.

Xhaka eladja a labdát a pálya közepén, de a legnagyobb hibát akkor véti, amikor megpróbálja azt azonnal visszaszerezni. Ramsey pozíciója miatt Xhaka letámadásával teljesen megnyílik a pálya közepe. A svájcinak az eladott labda után a pozícióját kellett volna tartania, mert így a pálya teljes középső része megnyílt a hazai csapat számára, hogy tisztán a védelemre vezethessék a labdát.

A baj azonban még így is elkerülhető lett volna, amennyiben a védelem tudja tartani a megfelelő távolságot a csapatrészek között. Ha Monrealék magasabban helyezkedtek volna, akkor már csírájában el lehetett volna folytani a kontrát, a középpályától távol meghúzott védelmi vonal miatt azonban a pálya hosszában szerkezetileg teljesen szétesett az Arsenal, ami biztosítja a megfelelő mennyiségű területet ahhoz, hogy lendületből érkezhessenek a Stoke játékosai, ezzel reaktív szerepre kényszerítve a vendég védőket. Ez egy megszokott hiba az Arsenal részéről: a letámadás nem kollektívan történik, míg egy játékos nyomás alá akarja helyezni az ellenfelet, addig a többiek teljesen máshogy reagálják le a szituációt. A játékosok ösztönösen cselekszenek, mert nincs konkretizálva a forgatókönyv ilyen esetekre.

Hátrányban menetrendszerint érkezett is a pályára Olivier Giroud, aki a falban egy-egy gyors pörgetéssel egyből veszélyt tudott teremteni, ebből született Lacazette gólja is, amit aztán jogosan les címén érvénytelenítettek. Tényleg hangyfasznyin múlott, hogy ne helyezkednej a leshatáron túl a francia, és általában ennél egyértelműbb helyzeteket is el szoktak engedni a partjelezők, de most jól tippelt a sporttárs. Tippelt, mert ezt a pár milliméteres lest szabadszemmel egyszerűen nem lehetett kiszúrni. Amit viszont ki kellett volna szúrni, az a három egyértelmű büntető, amiket végül nem kapott meg az Arsenal.

Amíg Wenger a Leicester ellen a cseréivel remekül tudott belenyúlni a mérkőzésbe, ezúttal a hajrában tökéletesen kivette a csapatát a meccsből Iwobi és Walcott beküldésével. A probléma nem is elsősorban az érkezőkkel volt, sokkal inkább azokkal akik elhagyták a pályát. Már Giroud beállításánál is elég komoly hiba volt, hogy nem Bellerin, hanem Kolasinac hagyta el a pályát, így továbbra is egy olyan játékos foglalta el a bal oldalt, akinek mindent második szándékból kellett megoldania. Később Lacazette és Xhaka lehozatala pedig gyakorlatilag a fehér törülköző bedobásával ért fel. A Stoke tömörülő védelme ellen Xhaka kreativitása nagy fegyvertény lehetett volna, Lacazatte személyében pedig a csapat egyik leggólveszélyesebb játékosa hagyta el a pályát.

Steven Gerrard a meccs után a BT Sports közvetítésében kiemelte, hogy az Arsenalnak túl sok technikás játékosa volt a pályán, akik nem voltak képesek elvégezni a piszkos munkát. Remélhetőleg a Liverpool legendája edzőként lelkiismeretesebb munkát végez, az Arsenal problémája a hajrában ugyanis pont az volt, hogy az újabb és újabb támadók felpakolosával egyre kevesebb kreatív játékos maradt ott a pályán. Épp emiatt Özilnek is egyre mélyebben kellett labdát kérnie, ezzel esélyt sem teremtve arra, hogy a tizenhatos közelében megtalálja a rést az ellenfél védelmén.

Apropó Özil: Gerrard szerint az Arsenal másik komoly gondja az volt, hogy Özil ismét nem hajtott eléggé. Ezzel csak az a probléma, hogy Özil talán az Arsenal legjobb játékosa volt a 90 perc alatt. Nem csak minden csele volt sikeres, és sok csapattársával ellentétben egyszer sem veszített labdát, a passzainak 93 százalékát sikeresen végrehajtotta négy helyzet kialakítása mellett. Az Arsenal toronymagas esélyese lenne a bajnokságnak, ha minden meccsen így teljesítene az éppen leggyengébben játszó embere.

A meccsen az Arsenal jóval több helyzetet alakított ki, sokkal többet birtokolta a labdát, folyamatosan nyomás alatt tartotta az ellenfelét, és összességében is jobban játszott, így viszont ismét csak maguknak és a játékvezetőnek köszönhetik, hogy nem húzták be a három pontot.

 

Tahófalvi kirándulás (Stoke City – Arsenal)

A mai meccs lefújását követően újfent választ kaphatunk egy tavalyi szezonban felmerült kérdésre. Vajon tényleg sikerült levenni magunkról a rontást, ami az elmúlt években rendre rajtunk volt a Britannia stadionban? Vagy pusztán arról van szó, amit tavaly már többen is pedzegettek, amikor a szezonvégi menetelésünket árnyalták, mondván a Stoke már kényelmesen ülhetett a babérjain a biztos bennmaradást jelentő 41 pont birtokában, így nem csoda, hogy simán leléptük őket.

Az tény, hogy ez lesz zsinórban a 10. szezon, amit a PL-ben játszanak, nekünk pedig még soha nem sikerült két egymást követő szezonban is elhozni a 3 pontot a Britanniából. (A májusi 1:4-es gála 7 év után az első győzelmünk volt orkföldön.) Ami mellettünk szól, hogy a Stoke kerete idén komoly tahótlanításon esett át (Arnautovic, Bardsley, Walters és Whelan is távozott a csapattól) és bár a főköcsögök még mindig ott vannak (Stoke szurkolók & Charlie Adam, mint a köcsögség totemállata) ettől a csapattól már nem igazán szarja össze magát az ellenfél a játékoskijáróban. Pótlásukra Fletcher-t (WBA) és Chuopo-Moting-ot (Schalke) sikerült egyaránt ingyen megszerezni, valamint kölcsönben elhoztak két olyan játékost Zouma (Chelsea) és Jesé Rodriguez (PSG) személyében, akik leginkább a biztos játékpercek, mintsem az ambíciózus Stoke projekt miatt döntöttek az orkok mellett.

De egyáltalán nevezhető még ambíciózusnak ez a projekt? 2013-ban, mikor kinevezték Hughes-t, kimondva kimondatlanul az volt a távlati cél, hogy a Stoke-ból egy olyan csapat legyen, aki olykor Európában is tiszteletét teszi, de legalább stabilan a felsőházban tanyázik. A célokat részben sikerült megvalósítani, mivel a tavalyi szezon kivételével három alkalommal is a 9. helyen végeztek, de ami az európai kupaindulást illeti, azt a bajnokságból mára már szinte lehetetlen küldetés megvalósítani a top6 + Everton, a mezőny maradék részétől való eltávolodása miatt. Egy hazai kupamenetelés pedig hatalmas lutri, ami a besűrűsödő alsóházban akár kiesési gondokat is eredményezhetne, valamint nem elfeledve a tényt, hogy egy bajnok 9-10. hely még mindig több pénzt hoz a konyhára, mint egy Ligakupa + 16. hely kombináció. Arnautovic és ügynöke, a WHU-ba való lelépés után szintén beletörölte a lábát a klubba és annak tulajába Peter Coates-be, hogy nem költ eleget a csapatra ahhoz, hogy magasabb célokért küzdhessenek. Részben igaza volt, mivel az idei ablakot eddig szinte 0-val sikerül lehozni, egyedül Martins-Indi kölcsönszerződésének véglegesítése (7 millió font) tartozik a “nagyobb” kiadások közé.

Nem sikerült utána csinálni.

A szokásos feszült hangulatú meccsre újfent sikerülhet gázolajat locsolni, hisz a korábban már említett Jesé pont azzal a Kolasinaccal nézhet farkasszemet, akivel legutóbbi találkozása egy ACL szakadást, 259 nap kihagyást és a madridi pályafutásának végét jelentette.

Részünkről a helyzet szerencsére jóval rózsásabb, mint a Leicester meccs előtt, ugyanis Mertesacker és Mustafi is egyaránt bevethető (szerk.: Koscielny még eltiltását tölti) , így most nem a Monreal vezette YOLO védelemnek kell szembenéznie az ork rohamokkal. Középpálya maximum Ramsey csapatba kerülésével változhat, de az előzményeket és fogadtatását ismerve nem feltétlenül lenne hülye ötlet Wengertől, ha ma még a padon hagyná.
A legutóbbi meccs hőse, Giroud viszont hatalmas mérföldkőhöz érhet a mai meccsen: amennyiben Wenger bizalmat szavaz neki és betalál, eléri a 100. Arsenal mezben szerzett gólját. Lacazette előtt szintén ott lebeg egy kisebb megdönthető rekord: ő lehet az első olyan Arsenal játékos, aki az első két PL meccsén egymás után betalál.

Tipp: 1-2, szerintem ma sem fogjuk megúszni gyomorideg nélkül, ráadásul az első fordulós bekapott góljainkon felbuzdulva a köcsög kaszáspók (Crouch) ismét le fog csapni ránk. Mivel a Stoke valószínűleg az alsóházban fog végezni, így a kötelezően pofozandó “kicsik” közé sorolható, részünkről pedig már a Britanniában is kurva nagy luxus lenne pontot veszíteni, amennyiben tovább szeretnénk látni a top4-nél.

Elrajtol a Wenger-éra legfontosabb szezonja (Arsenal – Leicester City)

3 bajnoki cím, 7 FA-kupa és egy felépített 60 ezres stadion, a tavalyi szezon mégis komoly mélyütés volt Wenger renoméjának. A saját hosszabbítása körüli ködösítés (ne legyenek illúzióink, a döntés már jóval az FA-kupa döntő utáni board meeting előtt megszületett, egyszerűen nem volt bőr a képükön, hogy a januártól egészen az áprilisi formációváltásig tartó fertőhangulatban tovább szítsák az indulatokat), az Özil-Sanchez szerződések managelése,  a megalázó bajnoki vereségek (West Bromwich Albion, Crystal Palace, Watford, amelyek végül a top4-ből való kieséshez vezettek), valamint a Bayern ellen elszenvedett oda-vissza alázás olyan mélységekbe taszította Arséne Wenger általános megítélését, amire még a kupaszűz 8 év alatt sem volt példa. Természetesen nagy hiba lenne mindent Wengerre kenni, rajta kívül vastagon benne volt ebben a vesszőfutásban a klub vezetősége, a csapat, illetve a legvehemensebb helyi szurkolók több csoportja is, akik legbelül talán élvezték, hogy az Arsenal mellett minden más egyéb okozta frusztrációjukat is levezethetik az Öregen.

A körülményekhez képest mégis sikerült valamilyen szinten vállalhatóra szabni a szezon lezárását: a bajnokságban a 3 védős formációval az utolsó 8 meccsünkből 7-et megnyertünk, míg a 13. FA-kupa elhódításával sikerült ismét a sorozat rekordgyőzteseivé válnunk. Nem elvitatva az eredmények értékét, de csupán púder volt ez a szaron, mindenki tudta, hogy a komoly kérdések a nyáron és a következő szezonban kerülhetnek majd megválaszolásra.

Nézzük mi változott, és remélhetőleg mi fog változni:

  • Wenger maradt, ez a kérdés igazából költői volt, remélhetőleg tanulva a tavalyi évből és a szezon sikerességétől függetlenül már a mostani, 2018-as szezonzárón be fogja jelenteni, hogy mik a szándékai 2019 után.
  • Igazolások: 2 lukat sikerült bevarrni, LB/LWB poszton sem Monreal sem Gibbs nem tudta konzisztensen azt a szintet hozni, amivel komolyabb célokat lehetne kitűzni. Előbbi LCB-ként, valamint tartalék LWB-ként még hasznos tagja lehet a csapatnak, utóbbi meg menjen a picsába. Csatár poszton pedig hétről-hétre Welbeck volt a 3-4-2-1 csúcsán, ami a kimaxolt kabbefaszom kategória, mert hiába vagy hasznos mezőnyben, ha a kapu előtt még egy zsámoly is hatékonyabban értékesíti a helyzetetit nálad.  (A pre-season alatt szerencsére ezen már próbált hangolni Wenger egy 3-4-1-2-vel, aminek hála Giroud sem esik ki teljes mértékben a pikszisből.) Utóbbit épp ezért tilos eladni a hátralévő 3 hétben, illetve a szintén lejáró szerződésű Chamberlaint is, akire ha kezdőként nem is, de több poszton is hatékonyan bevethető figuraként számíthatunk (RWB, LWB, ha minden kötél szakad CM).
  • Wenger 20-ra is lapot húz, avagy nem adjuk el Alexist: a legjobb rossz valósult meg, mivel nem adtuk el pár zacskó mogyoró áráért (35-40 millió) pláne nem riválishoz (RVP-MU). Kurva vékony jégen táncolás ez, mivel még akkor sem biztos, hogy aláír egy új szerződést, ha sikerül bajnoki címet nyerni.

A pozitív változások mellett viszont bőven akadnak még aknák, amikre könnyen rátaposhatunk:

  • Wenger túltolja a self-confident, believer daddyt és baszik igazolni. (Parára ad okot, hogy most már nem Cazorla, hanem Xhaka kiesése eredményezné, hogy nosztalgiázzunk a tavalyi szezonból és ismételten a labdakihozatalnál is komoly problémáink akadjanak, még a gyengébbnek vélt csapatok ellen is.
  • Szórodjon már az a kurva resztli, Debuchy heti 80k-ért focizgat és posztolgat twitterre az U23-as csapat büszke tagjaként
  • Sanchez az első kisebb hullámvölgynél becsicskul. (Persze vérprofi, meg minden, de azóta is homály, mi történt pontosan az anfield-i Pool meccs előtt, illetve elég visszagondolni a lecseréléseinél levágott hisztikre és majomparádékra.)
  • Újévkor megint -10 fokban leszünk. (Még belegondolni is rossz, mekkora OUT hullám jönne…)

Röviden pedig essen pár szó a Leicesterről is:

Figyelembe véve, hogy évről-évre be-beszopjuk a kisebbek ellen is a szezonrajtot, sajnos a Rókák pont azon csapatok halmazába tartoznak, akik meglovagolhatják ezt. Tavaly mindkét ellenük lejátszott meccsünkön vért kellet izzadnunk a pontokért. Gólt igaz nem kaptunk ezen a két meccsen, de mindössze ezzel sikerült felnyitni a leicesteri védelmet:

Mindezek ellenére, az utolsó 10 hazai meccsünket megnyertük ellenük, míg mindent egybevetve 21 meccse nem tudtak minket megverni a PL-ben. Ragozzam még miért fogunk kiszopni gálázni?

Az átigazolási piacon látatlanban többnyire jó üzleteket kötöttek: Iheanacho (Man.City) és Iborra (Sevilla) hatalmas segítségükre lesznek, hogy ne a kiesés elleni harccal kelljen foglalkozniuk. A Hull City hullarablásából pedig Jakupovicot és Maguiret sikerült magukhoz láncolni. Előbbi tökéletes választás 2. számú kapusnak, utóbbi viszont gyaníthatóan csak addig lesz/lehet kezdő, amíg Huth fel nem épül a sérüléséből.

Végeredménynek egy izzadós 1-0-t tippelek a javunkra, méghozzá Welbeck góljával, ha már fentebb lefikáztam.
(A meccset 20:20-tól a Spíler TV élőben közvetíti.)

Újabb végtelen történet: a Sanchez-saga

Jelenleg úgy állunk, hogy akár egészen az átigazolási időszak végéig elhúzódhatnak a találgatások Alexis Sanchez jövője kapcsán, de leghamarabb is augusztus elején kerülhet pont az ügy végére, a chileinek ugyanis akkor kell először edzésre jelentkeznie Londonban.

Az Arsenal álláspontja az ügyben világos: semmiképp sem akarják eladni legnagyobb értéküket, és reménykednek abban, hogy legkésőbb a szezon közben aláfirkant egy új szerződést. Ezt Arséne Wenger is többször kihangsúlyozta, de ezt illik a helyén kezelni. Wenger nyilatkozatai saját játékosai jövőjét illetően is inkább a vágyait szokták kifejezni, és nem a realitást. Mindenesetre most minden eddiginél jobban köti az ebet a karóhoz, és nyilván ő is tudja, hogy a szurkolók tavaszi elégedetlensége után valami nagyot kell virítani ahhoz, hogy az Ágyúsok következő idénye ne forduljon át teljes katasztrófába. Ha ezt azzal szeretnék megalapozni, hogy a csapat legjobbját eladják a Manchester City-nek, akkor máris elég komoly hendikeppel indul az Arsenal hiába az eddigi okos igazolások.

Igazából négyféle forgatókönyv képzelhető el az ügy végkimenetelét illetően:

  1. Sanchez nyíltan kijelenti, hogy távozni szeretne és az Arsenal eladja őt a legtöbb pénzt kínáló csapatnak. Ez minden valószínűség szerint a Manchester City lenne, és ez több szempontból is a lehető legrosszabb verzió. Egyrészt így nem csak úgy vágnánk neki a szezonnak, hogy a legjobb játékost kell valahogy pótolni – ami miatt előrelépésről beszélni értelmezhetetlen – hanem egy komoly riválisnak adunk egy igencsak fajsúlyos fegyvert a kezébe. Ezt megint csak elég nehéz lenne lenyomni a szurkolók torkán, ami csak ahhoz vezethet, hogy már az első meccstől kezdve a tavaszihoz hasonlóan mérgező környezetben kellene valami komolyat virítani. Ugyan az érte kapott pénzből már lehetne egy igazán nagy kaliberű játékos leigazolásában gondolkodni, de az Arsenal számára jelenleg egy olyan játékos sem elérhető, aki megütné a jelenlegi Alexis Sanchez szintjét.
  2. Egyszer csak bejelentkezik egy pénzes külföldi csapat – gyaníthatóan a PSG – akik fizetnének annyit, hogy megérje nekik eladni Alexist, tudván, hogy így legalább nem riválishoz kerül, és az érte kapott pénzt is fel lehet használni. A probléma azonban itt is fenn áll, miszerint Sanchezt egy az egyben nem lehet pótolni, és bár Thomas Lemar valóban nagyszerű játékos, de ő és Lacazette valószínűleg együtt tudnák csak hozni azokat a számokat gólok és gólpasszok terén amiket Alexis egymaga produkált. Így ismét lutri lenne a TOP4-es helyezés, a bajnoki címről pedig kár is lenne álmodozni.
  3. Alexis kitölti a maradék egy évét a szerződéséből, majd jövő nyáron ingyen távozik. Jelenleg ez tűnik a legvalószínűbbnek. Wenger nagyon határozott azzal kapcsolatban, hogy Sanchez a következő idényt nálunk kezdi még akkor is, ha jövőre egy fityinget nem kapunk érte. Ezzel a húzással kimondva-kimondatlanul az Arsenal all-in-t nyomna a következő szezonra. Az Alexis-Özil-Lacazette hármas már elég ütőképesnek tűnik ahhoz, hogy az esetlegesen fellépő taktikai deficitek ellenére is az Arsenal komolyan bele tudjon szólni a bajnoki címbe. Pláne, ha még a resztli kiszórása után összegyűlne annyi pénz, hogy Lemar is beessen az ablakon, akivel tovább bővülnének a variációs lehetőségek

    Ezzel Sanchez sem járna feltétlenül rosszul, hiszen így jövőre még nagyobb fizetést és egy igen komoly aláírási pénz is kiharcolhat magának, hiszen az új csapata megspórolná azt a nem kicsi összeget amit most kellene kifizetni érte. Attól nem igazán kellene tartani, hogy a teljesítménye a körülmények miatt visszaesne. Sanchez a karakteréből adódóan minden meccsen győzni akar, ezért a henyélést nem engedheti meg magának, ráadásul jó teljesítménnyel még előnyösebb szerződést tud kiharcolni magának az új csapatánál.

    Ennek a kockázata, hogy nem ő az egyedüli, akinek kérdéses a sorsa. Bár Özil kijelentette, maradni szeretne az Arsenalnál, még ő sem írt alá új szerződést, és könnyen lehet, hogy ő is arra számít, a lejáró szerződése után új csapatánál kedvezőbb feltételeket tud majd kiharcolni. Aztán persze ott van még a fontosabb játékosok közül Oxlade-Chamberlain esete, aki úgy tűnik szintén marad még legalább egy szezont, de ha mindhárom játékost úgy veszítené el az Arsenal, hogy nem kap értük semmit, akkor érdemes átgondolni megéri-e a kockázatot.

  4. Alexis marad a csapatnál, majd a szezon közben aláírja az új szerződését. Mind közül erre van talán a legkevesebb esély. Sanchez valószínűleg már nem tervez hosszú távra az Arsenallal, és ezt már aligha tudja bármi megváltoztatni. Talán ha január-február környékén a csapat nagyon jól áll a bajnokságban, és most nyáron még érkezik 1-2 komoly erősítés, akkor változhat a véleménye, de valószínűleg az is kevés lenne. A hosszú távú maradása mellett talán még az szólhat, hogy egy 30-hoz közelítő játékosnak még úgy sem adna óriási fizetést egy sztárcsapat sem, hogy átigazolási díjat már nem kellene érte fizetniük. Emellett ne feledjük, hogy Sanchez jövő nyáron ismét nagy tornán vesz részt, zsinórban negyedik nyáron. Nincs az a játékos akin ez előbb-vagy utóbb ne ütközne ki. Ezt persze nem csak a kérőknek, hanem az Arsenalnak is figyelembe kell majd vennie.

 

Annyi biztos, hogy az Arsenal nyarát, és a következő szezon nagy részét az fogja meghatározni, hogy miként kezelik az Alexis Sanchez körül kialakult helyzetet. Amennyiben tartják magukat az elképzelésekhez, és semmi pénzért nem válnak meg a legjobb játékosuktól, úgy egy igen komoly üzenetet küldenek a riválisoknak, hogy igenis számolni kell velük. Ez pedig az Arsenal jelenlegi helyzetében talán mindennél fontosabb. Ne feledjük, az Arsenal jelenleg nem szorul rá a Sanchezért kapható pénzre, és ha Wenger is úgy számolt, hogy a legjobb eredményt a chilei -akár csak rövidtávú – megtartásával tudják elérni, akkor vállalniuk kell a kockázatot. Elvégre az elmúlt években pont ezt hiányolták sokan az Arsenalból, és most talán Wenger is úgy érzi, hogy eljött az esély egy utolsó nagy dobásra. Teljesen új csapatot építeni pedig már nincsen ideje.

 

Átigazolási tervezet 2017

A tavalyi szezonhoz hasonlóan idén sem marad el átigazolási tervezet, amelyet ismét ZERO_L kommentelő sporttárs tollából olvashattok.

Minden nyári átigazolásra úgy tekintünk, mint egy fontos fordulópont a klub történelmében, ahol végre meglépjük azt a bizonyos egy nagy lépést előre, a szurkoló már csak ilyen…

Elnézve a szerződéseket, a viszonylag korlátozott lehetőségeinket és a bajnokságon belüli egyre szorosabb versenyt, az idei nyár fontossága meghatványozódott. A mostani átigazolási időszakot úgy kéne végrehajtani, hogy ne csak az 5. helyről lépjünk előrébb, hanem végre valahára a bajnoki címért is versenyben legyünk még május környékén. Mondanom se kell, ilyen szintű előrelépést egy nyár alatt emberemlékezet óta nem sikerült meglépni, és ez nem csak a keretre költött x tíz millió fontok kérdése. Mivel a háttérmunkára még kevesebb rálátásunk van, így marad az átigazolási időszak, a keret összetételének boncolgatása.

A lehetőségeinket korlátozza, hogy lemaradtunk a Bajnokok Ligájáról, így mind pénzügyileg mind a presztízst illetően hátrányban leszünk, mikor nyáron megkörnyékezzük az általunk kiszemelt játékosokat. Ha ez még nem lenne elég, akkor a jelenlegi keretet illetően is meg kell hozni pár igen fajsúlyos döntést. Az elkövetkező két évben a jelenlegi aktív rotációból 15 (!!!) játékosnak is lejár a szerződése. Ezek között vannak olyan játékosok, mint Sanchez, aki messze a legértékesebb, legfontosabb játékosunk és olyan is, mint Mertesacker, akinek vélhetően a következő szezonja lesz az utolsó profi futballistaként, hisz már olyan híreket olvasni, hogy foglalkoztatja egy „non-playing role” a klubnál.

„Should I stay or should I go”

Az átigazolási időszak legnagyobb kérdése, hogy a két világsztárunkkal, Özil-lel és Sanchez-zel, mi lesz. Az én álláspontom ebben a kérdésben az, hogy ha nem írják alá a szerződéshosszabbítást, akkor is meg kell tartani őket, kvázi all-in-ra menni a következő idényben, mert azt nem látom magam előtt, hogy Európa Ligával ezt a két sztárt pótolni tudjuk, és akkor ügye hol vagyunk még a keret megerősítésétől… Esetleg, ha érkezik értük egy 50 millió fontos ajánlat, akkor érdemes elgondolkodni a külföldre(!) való eladásukon (ez az árcédula inkább csak a chileire vonatkozik), de azért lássuk be, ennek nincs túl sok realitása úgy, hogy a vevő pontosan tudja, jövőre akár ingyen is megszerezheti.

A két sztárunk mellett, jövőre szintén lejár Wilshere, Oxlade-Chamberlain, szerződése, akikkel számomra nem kérdés, hogy hosszabbítani kell. Két év múlva Ramsey szerződése jár le, de állítólag a klub már idén nyáron meghosszabbítaná azt. A walesivel kapcsolatban már lassan két éve ilyen se veled, se nélküled érzésem van. Számomra túl inkonzisztens a játéka és bár az utolsó pár hónapban jól teljesített, köszönhetően a háromvédős rendszernek, mégse érzem azt, hogy Xhaka-val párban a következő öt év meghatározó belső középpályás kettősét tudnák alkotni. Kiegészítő szerepre tökéletes lenne, csak azt meg lehet ő nem akarná bevállalni. Leginkább a homegrown státusza miatt marasztalnám, ha körbe nézünk kevés használható „saját nevelésű” játékost lehetne igazolni a helyére és azért azt is el kell ismerni, hogy amikor elkapja a fonalat, akkor tényleg nagyon hasznos tud lenni. Az a tény meg önmagáért beszél, hogy eddig három döntőben játszott ebből kettőn győztes gólt szerzett. Jenkinson-nak és Gibbs-nek is lejár a szerződése 2018-ban, nem hiszem, hogy bárki is marasztalná őket, mindegyik fél a távozással járna legjobban.

Két év múlva még Giroud-nak, Walcott-nak, Welbeck-nek, Monreal-nak, Gabriel-nek és a két kapusunknak jár le a szerződése. Ospina ha tényleg több játékpercet akar, akkor őt most kell eladni még tisztességes árat lehetne kérni érte (az eddigi pletykák természetesen potom összegekről szólnak). A Walcott-projektről már több éve le kellett volna mondani, bár ősszel tisztességesen termelte a gólokat, de a háromvédős rendszerben totálisan nincs meg helye, még backupként sem. Welbeck-et főleg arra a két, három MU elleni meccsre érdemes keretben tartani, ettől függetlenül tucat angol játékos, aki max kiegészítő szerepre jó. Giroud szerződése lejártakor már 32 éves lesz, addig ki lehet belőle hozni a maximumot, ő sem klasszis játékos, de amiben jó azt magas szinten űzi. Monreal 33 éves lesz, felesleges vele hosszútávon számolni. Gabriel meg kiegészítő szerepre, 4.-5. számú CB-nek bőven megfelelő. Cech is valószínűleg kitölti a szerződését és utána visszavonul vagy levezet még valahol.

Jól látható, hogy a fontosabb játékosokkal most nyáron kell hosszabbítani. Ismerve a klub működési mechanizmusát tartok tőle ez nem fog zökkenőmentesen zajlani, azaz a nyári multitasking során, vagy a hosszabbítások vagy a komoly erősítések fogják a rövidebbet húzni. Mindezek mellett nem ártana végre a felkészülést lezáró Emirates kupára végleges kerettel készülni és nem augusztus utolsó napjaiban még komoly igazolások után koslatni.

Szóval, tavalyhoz hasonlóan megint leírhatnám, szemléletváltásra lenne szükség, például a keret összetételt illetően, kiszórni pár nevet (pl Walcott), és az átigazolásokkal kapcsolatban is határozottabban kéne fellépni, de ez vélhetően még két évig nem fog változni, így túl nagy változásokat (pozitív értelemben) ne várjunk. Talán az erősítések terén meglep minket AW egy Özil-hez hasonló semmiből jövő blockbuster igazolással.

Távozók

A korábban említett Ospina, Jenkinson, Gibbs hármas mellett vélhetően Debuchy is távozni fog, viszont a legnagyobb szívfájdalmunk Lucas Perez távozása miatt lehet. Szégyenletes volt a bajnoki szereplésünk, de ami ezt is űbereli az az, ahogy képtelenek voltunk bármit is kezdeni a tavaly nyáron érkező spanyol csatárral. A történetben az a legszebb, hogy a pályán nyújtott teljesítményével abszolút nem szolgált rá erre. Mikor megkapta a normális perceit, akkor mindig hozzá tudott tenni a játékunkhoz, akár góllal akár gólpasszal, nem lehetett rá panasz, mégis kétszer kezdett a bajnokságban, a maradék kilenc meccsen meg átlagosan kb 15 perceket kapott. Persze, sérült volt 2×1 hónapot (what a surprise…), de ez még nem magyarázza miért nem kapott több bizalmat. Majd biztos erre is fény derül az öreg jövőbeli „egyszer talán majd megírom” könyvében. Szintén nem ártana ha Walcott, Welbeck kettősből egyet értékesítenénk, de mint az előbb mondtam, ne legyenek illúzióink, ha komoly távozónk lesz, az a két világsztár egyike lesz.

Minden nyáron visszatérő probléma, hogy az esetek többségében áron alul szabadulunk meg a játékosainktól, így átnyálazva a vélhetően távozók névsorát, most sem számíthatunk túl sok font millióra, így a BL ellenére is mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, ha komolyan meg akarjuk erősíteni a keretünket.

It’s time to say goodbye, but thanks for the memories

Erősítések

Idén személy szerint nem látok olyan játékost, mint tavaly Mkhitaryan, akire egyértelműen rá tudtam mondani, hogy tökéletes Arsenal játékos lenne. Természetesen vannak olyanok, akiket szívesen látnék a csapatunkban, de vagy nem látom bennük az azonnali impact játékost vagy kevés realitását látom annak, hogy nálunk kössön ki. Nézzük posztonként:

  • Kapusok

Petr Cech már nem az a „15 pontot hoz a konyhára” kategória, gyakrabban ismétlődnek a gyengébb meccsei, de összességében még mindig megkérdőjelezhetetlen a kezdő státusza. Ospina vélhetően távozik, így a második számú kapus poszt kiadó. Erre a szerepre, a kölcsön szerződéséből visszatérő lengyel „saját nevelésű” kapusunk tökéletesen alkalmas, ezért óriási hiba lenne eladni Szczęsny-t. Elég jó szezont futott az olasz bajnokságban (legtöbb gólnélküli meccs), bár még nincsen a cseh kollégája szintjén (azért az öreg Petr is tudna mit tanulni tőle), úgy érzem, ha fejlődhetne, komolyodhatna mondjuk két évet simán lehetne a bajnokság egyik legjobb hálóőre. Már csak azért is hatalmas hülyeség lenne megválni a lengyeltől, mert mögötte nincs értékelhető kapustehetségünk. Nagyon-nagyon remélem Martinez második számú kapusként való említése az öreg részéről csak smokescreen. Beáraznánk az egész szezonunkat, ha az argentinról tényleg elhinnénk, hogy Cech kiesése/eltiltása esetén képes lenne stabilitást adni a védelmünknek.

  • Hátvédek

Belső hátvédposztra az utóbbi időben eléggé feltankoltunk, szóval még a három belsővédős rendszer továbbvitelével is megvagyunk mind mennyiségben mind minőségben. Chambers és Holding személyében ráadásul fiatal tehetségek is szerepelnek, akik akár a következő 10 évben megoldhatják a belső hátvédpáros kérdéskörét. A szélső védőkben már nem ennyire rózsás a helyzet. Az új igazolás Kolasinac személyében végre meg van a kezdő balbekkünk a következő évekre és reméljük jobb oldalon is sokáig marad még Bellerin, mögöttük viszont nehéz elfogadható backupokat találni. Bal oldalra Monreal még szódával elmegy, bár azt csiripelik a madarak, hogy inkább a belső hármas bal oldalán fogjuk játszatni, de jobboldalra nagyon nincs olyan aki Hectort tudná helyettesíteni, maximum Chambers, de őt már inkább középre kéne beépíteni. Én személy szerint nem tartom jó megoldásnak Oxlade-Chamberlain wingback-ként való játszatását, a védőmunkája egyszerűen kevés oda, technikai tudását és gyorsaságát is több hasznát vehetnénk a támadóharmadban. Túl nagy változásra itt nemigen lehet számítani és a backup RB posztot leszámítva erősítést sem igényel ez az egység.

  • Középpályások

Ahogy az utóbbi években folyamatosan, most is csak az a kérdés, mennyi ideig lesz bevethető Cazorla és megtudjuk-e oldani a helyettesítését. Az utóbbira már lassan két teljes éve egy nagy kövér nem a válasz. Bár a szezon utolsó meccsein a háromvédős rendszernek köszönhetően úgy tűnt legalább minimalizálni tudjuk a hiányát, azért engem még mindig nem győzött meg teljesen, hogy hosszútávon ez lenne a megoldás. A nagyobb gond, hogy az átigazolási piacon se látok olyan reálisan elérhető játékost (tehát nem Verratti kategória), aki képes lenne betölteni a spanyol szerepét. Egy év múlva neki is lejár a szerződése, szóval tényleg itt lenne már az ideje végre megtalálni azt a személyt vagy rendszert akinek/aminek köszönhetően pótolni tudjuk a középpálya agyát.

„Please God, have mercy…”

Ettől függetlenül egy Lemar igazolásnak nagyon tudnék örülni, aki átvehetné mondjuk Alexistől a bal oldalt, így a chilei mehetne fel csatárnak. Őszintén kicsit tartok tőle, hogy a francia esetleg csak mint B tervként szerepel Sanchez távozása esetén. Azt viszont semmiféleképpen sem szeretném, ha Mahrez-t igazolnánk le. Egy olyan játékos, aki az utóbbi két szezon mindegyikét egy új zsíros szerződéshosszabbítással kezdi, majd miután a csoda (bajnoki cím és BL szereplés) elmúltával, csapata visszacsúszik a korábbi szürkületbe, előáll a szezon végén, hogy szeretne távozni, na az ilyen játékos még ingyen sem kéne. E mellett még arról sem győzött meg, hogy egy top4-es, BL-ben rendszeresen játszó csapat szintjét konzisztensen tudja-e hozni. Nálam ő még inkább a one-season wonder kategóriában van.

  • Támadók

Nagyon úgy néz ki, idén nyáron is a csatárkérdés lesz a slágertéma. Állítólag elég komolyan érdeklődünk Mbappé iránt, ezzel a világ legdrágább játékosává téve, de ismerve a klub filozófiáját számomra ez még mindig élet idegennek tűnik. Megkérdőjelezhetetlen a francia tini tehetsége és potenciálja, de nem hiszem, hogy futballszakmailag jobban járunk, ha az egész átigazolási keretünket egy darab játékosra lőjük el, annyira azért nem rendelkezünk mély játékosállománnyal. Mindent összevetve meg kell hagyni elég tökös húzás lenne a megszerzése, egy komoly kockázat vállalás, ami nem igen volt ránk jellemző az utóbbi 10 évben, de komoly üzenet lenne a szurkolók, riválisok, jelenlegi játékosok számára.

A pletykák az utóbbi napokban felerősödtek és most azt mondják, hogy Lacazette megszerzéséhez vagyunk a legközelebb. Az ő leigazolása is már évek óta téma, de így is elég sok kérdést vett fel. Legelőször, mikor fordult elő, hogy egy játékos a válogatott riválisával a klubcsapatában is meg kell harcolnia a kezdő pozícióért? Profitált-e ebből az adott klub, játékos? Giroud ezután távozás mellett döntene a VB évében? 40 millió font feletti összeget (világklasszis árkategória) megér-e egy „csak” a francia ligában bizonyított, bevált játékos? Meg tudná ugrani a PL top4 mércéjét? Minél többet gondolkodok ezen az átigazoláson annál több kérdés merül fel bennem.

Alexandre the Great (balloon?)

Ahogy Peet is írta, komoly veszteség lenne ha Oli úgy döntene, nem harcol meg a kezdőbe kerülésért. Az igazi előrelépést csak az jelentheti, ha Giroud elé és nem helyett hoznánk csatárt. (Természetesen egy tökéletes világban Walcott-on vagy Welbecken adnánk túl és az ő helyükre hoznánk a sztárcsatár igazolást, de mint már mondtam, ne álmodozzunk…). Lacazette más típusú csatár így francia honfitársával badarság lenne összehasonlítani, inkább Welbeckkel kell, aki a mozgékonyabb, papíron(!!!) jobban cselező támadók kategóriájába esik, nála viszont fényévekkel jobb Alex. Szóval lehet lamentálni a kért összegen, de nézzünk szembe a rideg valósággal, Aubameyang, Lewandowski vagy Mbappé féle igazolásokra nem sok esélyünk van, nem vagyunk az a kategória (lehet sosem leszünk), így nem marad más, mint az eggyel lejjebbi polcról válogatni, onnan meg nem biztos, hogy találunk Lacazette-nél jobbat.

De, kell-e nekünk egyáltalán új csatár? Sokak kételkedtek benne (köztük én is), de egy jó rendszerben Alexis igen is képes eredményes, jó csatárteljesítményt lehozni (ha sok másért nem is, ezért elismerés jár az öregnek a tavalyi szezonból). Én egyáltalán nem egy új csatárban látom a megoldást, hanem egy kvality szélsőben. Mondjuk egy Martial érkezésében (csak a legfrissebb pletykákra reagálva) én sokkal több potenciált látok, mint egy olyan csatárban, akivel kapcsolatban még rengeteg a kérdőjel. Nem utolsó sorban, így aztán már tényleg létszámfelettivé válhatna mondjuk Walcott. A csatár kérdéskörét meg Alexis-Giroud-Welbeck hármas egy jó rotációban meg kellene tudnia oldani.

Viszont, ha arra számítunk, hogy Sanchez csak egy évig lesz nálunk, illetve esélyünk sem lesz egy kiváló szélsőt leigazolni, akkor természetesen indokolt lehet egy újabb csatár igazolása.

 

Összegzés:

Nem akarok nagy szavakat használni és kijelenteni, hogy ezen a nyáron múlik az Arsenal jövőjének sorsa, de azt bizton állítom, az utóbbi négy év legfontosabb átigazolási időszaka elé nézünk. Csak reménykedni tudunk a vezetők is átérzik, mennyi minden forog kockán és az eddigiekhez képest határozottabbak lesznek a piacon. Távozóktól függően én körülbelül 4 igazolásra számítok, ebből egy tuti, Kolasinac személyében, a támadókhoz és a középpályára várok egyet-egyet és van egy nagyon rossz megérzésem, hogy a lengyel kapus helyére is hozunk egy második számú hálóőrt. Végezetül, remélem a nyarunk értékélésével  nem kell megvárni az augusztus végét, hanem már a bajnokság rajta előtt számot vethetünk róla.

The first season with 120+ goals in AW era, can you believe it?

Ami a miénk, az a miénk (Arsenal – Chelsea 2-1)

Ha 9 évet kell várnod egy trófeára, akkor minden egyes alkalmat meg kell becsülnöd amikor sikerül egyet begyűjteni. Eszem ágában sincs rangsorolni az elmúlt 4 év 3 győztes kupadöntőjét, mert mindegyik másért különleges és fontos a szívemnek: a Hull City ellen végre megdőlt az átok és világszerte Ágyúsok sírtak egymás nyakában, egy évvel később az Aston Villa ellen pedig kényelmesen, nagyszerű játékkal sikerült megismételni a sikert. Az idei győzelem azért különleges, mert egy valóban fajsúlyos ellenfél ellen a szezon talán legjobb teljesítményét letéve az asztalra sikerült pozitívan lezárni egy hullámvölgyekkel, idegességgel és sokszor reményvesztett bizonytalansággal töltött szezont. Fogalmazzunk egyszerűen: tegnap este a Chelseat olyan szinten sikerült megsemmisíteni egy szinte már bohózatba illően felforgatott védelemmel, hogy az ember belekönnyezik a gyönyörbe. Na de mégis mi volt az oka annak, hogy a szeptember óta masszív gépezetként előretörő Kékek ennyire összeomlottak a döntőben?

Szegény ember vízzel főz, Wenger pedig nem tehetett mást, mint bepakolta a kezdőbe az összes bevethető védőjét, így a szezonban először vezethette ki a csapatot a pályára Per Mertesacker, Oxlade-Chamberlain pedig idén már kapus és középhátvéd poszton kívül mindenhol feltűnt, ezúttal a bal oldali szárnyvédő helyén. Ebből következik, hogy a felállás maradt az egyre szebben működő 3-4-2-1. A védelem összetételén túl a másik fontos kérdés az volt, hogy a többnyire felváltva játszó Giroud és Welbeck közül ki kezdhet csatárposzton. Wenger okosan az utóbbi mellett döntött: Welbeck jelenléte az egyik közvetlen katalizátora volt a Chelsea rendezetlen játékának. 

A másik oldalon Conte nem keverte meg a kártyákat, a bajnokságot magabiztosan behúzó gálatizenegy futott ki a pályára. A Chelsea bajnok edzője viszont semmiképp sem szerette volna hogy az Arsenal diktálja a meccs ritmusát, így többnyire Matic azt a feladatot kapta, hogy az 5-4-1-es rendet megbontva rendszeresen támadja le Xhaka személyében azt a játékost aki hátulról képes diktálni a tempót. Ezzel viszont pont ellentétes hatást sikerült kiváltani.

Azzal, hogy Matic egymaga próbálta letámadni az Arsenal svájci középpályását, rendre hatalmas üres terület nyílt meg mögötte, amit az Ágyúsok támadói okos helyezkedéssel rendre kihasználtak, miközben a védelemből senki sem lépett ki. Ennek eredményeképp Özilék rendre lendületből vezethették rá a labdát a Chelsea hátsó sorára.

A 3-4-2-1 korai meccsein szinte állandó probléma volt a játékosaink labda nélküli statikussága, és a pozícióváltások hiánya. Ennek a Chelsea ellen már nyoma sem volt: a középpályások és támadók szabadon mozogva találták meg a rendszeresen megnyíló réseket a Kékek védelmi vonalaiban.

A Chelsea játékosai szinte mindig legalább egy ütem késésben voltak: ezúttal Kanté véti el az ütemet, Özil pedig egyből bemozog a mögötte megnyíló üres területre.

Ahogy pár bekezdéssel fentebb is írtam, Welbeck szerepe kiemelten fontos volt a meccsen, hiszen egy kényszerű választás elé állította a Chelseat. Vagy megtartják a kompakt formációt és mélyebben a kapu előtt védekeznek, vagy a védelmet feljebb tolva kockáztatják az esetleges kiugratások lehetőségét. Végül azt a félmegoldást választották ami a legrosszabb döntésnek bizonyult. A középpályás sor fentebb helyezkedve próbálta akadályozni az Arsenal támadásait, a védelem pedig mélyen a tizenhatos közelében helyezkedett, ezzel szétszakítva a csapatrészeket.

Mivel Matic későn indul meg Xhaka irányába, így az Arsenal játékosának bőven van ideje megjátszani a labdát a Chelsea két védelmi sora közötti óriási üres területen helyezkedő Özil felé.

Az Arsenal védekezésben egy hibalehetőséget magában foglaló, de mégis sokkal célravezetőbb megoldást választott. A Chelsea-vel ellentétben már a támadásépítés első fázisában megindították a presszinget ember orientáltan a védők és a középpályások irányába. Ebben a kockázatot az jelenti, hogy ha elcsúszik a szerkezet, vagy az ellenfél egyik játékosa egy az egy ellen párharcot nyer, akkor szintén lendületből indítható létszámfölényes támadás, ám mégis tudatosabb koncepciót rejt magában mint a Chelsea által alkalmazott bizonytalan félmegoldás.

Az Arsenal 5-2-3-as hadrendben már a Chelsea védősorát is letámadja a támadásépítés során. Mindenkinek megvan a maga embere, miközben Welbeck a helyezkedésével blokkolja a passzsávot a középpálya irányába.

Az Ágyúsok a helyzeteik alapján már az első félidőben eldönthették volna a meccset: Özil pörgetését Cahill a gólvonalról vágta ki, Welbeck és Ramsey gyors egymásutánban jutott el kapufáig, de egy gyors kényszerítő után Welbeck akcióból is gólt szerezhetett volna. Mindeközben a Chelseanek másfél ígéretes lehetősége akadt Costa és Pedro révén.

A második félidőben kicsit fordultak a dolgok: az Arsenal már jóval hátrébb húzódott a kapu elé, és 5-4-1-es alapállásból gyors ellentámadásokkal továbbra is veszélyesek tudtak maradni. Mivel Sanchez, Welbeck és Özil is kiváló ezekben a helyzetekben, a Chelsea továbbra sem támadhatott ész nélkül, mert labdavesztés esetén az Arsenal játékosai azonnal megindultak a kapu felé.

A második félidőben az Arsenal már jóval mélyebben védekezett, minél kevesebb helyet hagyva a védelmi vonalak között. A legelöl játszó Welbeck is a piros-fehérek térfelének közepén helyezkedik.

Ha lehetőség nyílt az ellentámadásra, akkor rögtön nagy létszámban indultak meg az Arsenal játékosai a kapu felé. A képen Sanchez indítása után még 4 játékos kíséri Bellerint, akitől csak a pontos utolsó passz hiányzott a 2. gólhoz.

Moses kiállítása után továbbra is támadnia kellett a Chelseanek ami további ígéretes lehetőséget nyújtott az ellenakciók számára, de Costa mégis begyötörte valahogy az egyenlítő találatot. A sors fintora, hogy amíg Welbeck beindulásaitól úgy tartottak a Kékek védői mint a tűztől, közvetlenül a beállása után pont a nem éppen villámléptű Giroud léphetett meg egy indítás után, majd az ösztönből középre tett labdára mélységből rutinszerűen érkezett Aaron Ramsey, aki immár második alkalommal döntött el finálét.

Nehéz kiemelni bárkit is az Arsenalból hiszen, gyakorlatilag nem akadt gyenge teljesítmény a csapatban. A mesterien játszó Mertesackernek kifejezetten előnyére vált ez a három védős felállás, hiszen középen remekül tudta hasznosítani a játékintelligenciáját, és pusztán nagyszerű helyezkedéssel semlegesítette az oldalról érkező labdákat, és az indításokat is kiválóan kapcsolta le. Mellette Holding már szinte kihagyhatatlannak számít, és bár az eredeti terv az lett volna, hogy a következő szezont kölcsönben tölti, mostanra ez szinte okafogyottá vált.

Elől Alexis ismét fontos gólt szerzett a Wembley-ben, Özil pedig harmadjára is klasszis teljesítménnyel rukkolt elő kupadöntőben. Ha pedig a kapufáról még befelé is pattant volna a labda…

Aligha kell elmondanom mennyire rászolgáltunk az elmúlt hónapok szenvedése után, hogy pozitív érzésekkel búcsúzzunk a 2016/17-es szezontól. Ez még persze nem teszi semmissé azokat a problémákat amelyeket már unásig tárgyaltunk, de aki most sem képes örülni, annak a futballszurkolás helyett valami egyéb elfoglaltságot tudnék javasolni. Ez a kupa a miénk, és nem csak most. Ezt a számok is alátámasztják: 13 elsőség a világ legrégebbi kupasorozatában, a történelmének legeredményesebb edzőjével a kispadon.

Végül én is szeretnék köszönetet mondani az egész szezonon át tartó figyelemért, és remélem sokaknak segítettek, vagy legalább tudtak érdekességeket mutatni az idei meccselemzések. Én mindenesetre rengeteget tanultam az elmúlt 10 hónapban, és csak azt tudom mondani, hogy augusztusban folytatjuk ugyanitt, újratöltött lelkesedéssel.

Júniusban még jön egy taktikai összegző a szezon tanulságaival, addig is jó ünneplést kívánok minden magyar Ágyúsnak!

Hol vagytok paraStoke? (Stoke City – Arsenal 1-4)

Milyen jó, hogy a régi dolgokból nem maradt semmi! Legalábbis, ha onnan közelítjük meg a Stoke City identitásvesztését, hogy Arsenal szurkolóként már kevésbé kell rettegnünk, ha a Britannia – bocsánat, bet365 – stadionba látogat a csapatunk. Abban a stadionban, ahol minimum attól kellett tartani, hogy megölik legalább egy játékosunkat, aztán meggyalázzák a hulláját, szombaton olyan lagymatag teljesítményt nyújtott a hazai csapat, hogy kínos volt nézni. Ezeken a meccseken a legtöbb esetben két passzt nem lehetett úgy végrehajtani, hogy ne érkezett volna egy komolyabb belépő, most viszont olyan nyugodtan passzolgathattak a meccs nagy részében a játékosaink, mintha legalább hazai pályán játszanánk. Sokat elmond a Stoke City teljesítményéről, hogy Francis Coquelin az egyik legjobb meccsét játszotta a szezonban, és néha még mélységi irányítókat megszégyenítő módon volt is alkalma adogatni.

Persze mindez egy tudatos arculatváltás a Stoke háza táján. A Pulis-féle korszakot követően Mark Hughes az elmúlt években igyekezett sokkal európaibb stílusú csapatot faragni, az addig leginkább a keménységéről és a nagy bedobásokról elhíresült gárdából. Az olyan játékosok leigazolása, mint Arnautovic vagy Shaqiri mind ebbe az irányba mutattak, de ezzel pont a méregfogát vesztette el a klub. Az eredmények ugyan több mint kielégítőek, de amíg korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy a Stoke City élcsapatok ellen hazai pályán négy gólt nyeljen be, idén a Manchester City és a Tottenham után az Arsenal is ennyiszer szomorította a kulturált hazai közönséget. Arnautovic vagy épp Shaqiri nagyszerű dolgokra képesek a labdával, de komoly melót egyiküktől sem lehet várni, és az ilyen meccseken ennek a levét issza Hughes csapata.

Amíg egy héttel ezelőtt a Manchester Unitednél a két szélső rendszeresen visszazárt az Arsenal szárnyvédőivel, most a Stoke esetében erről egyáltalán nem beszélhettünk.

Folyamatosan visszatérő jelenet a meccsről: A Stoke védelme elcsúszik, így Glen Johnson beljebb lép, hogy ne nyíljon hatalmas lyuk a védelem közepén, Monreal be is indul a helyére, miközben Shaqiri ezt minden egyes alkalommal teljesen nyugodtan nézte végig.

Persze kár lenne csupán a Stoke szélsőire rákenni a 4 gólos blamát, a csapat teljes egésze a tőlük alapvetően elvárt agressziót nélkülözve ténfergett a pályán, így az Arsenal könnyedén dominálta a meccset. Emellett Wenger csapatát is megilleti a dicséret, hiszen jól láthatóan egyre jobban kezdenek hozzászokni az új játékrendszerhez. A játékosok a helyezkedése, valamint a posztok közötti rotáció már a Southampton ellen is elég hatékonyan működött, de ezúttal valóban impresszív volt az Arsenal pozíciós játéka.

Ennél szebben felrajzolni sem lehetne: Özil és Sanchez a félterületben helyezkedve várják a labdát, miközben a szélsőhátvédek biztosítják a csapat szélességét. Az Arsenal könnyedén járathatja a labdát, miközben ezáltal kontrapresszing esetén is a megfelelő pozícióban vannak a játékosok.

Ki kell még emelni a pozíciók megfelelő rotálását is: meglepő módon ebben Francis Coquelin jeleskedett leginkább. Tőle szokatlan módon, rendre jó pozíciót vett fel támadás esetén, és szépen betömte a csapatrészek közötti esetleges réseket.

Xhaka nagyszerű passzal hozza játékba Coquelint az első gól előtt, de nem lehet eléggé dicsérni a francia helyezkedését, aki kiváló pozíciót vett fel a Stoke két védelmi vonala között.

A Stoke City igazából csak két gólos hátrányban, Crouch beállása után kezdett el régi önmagára hasonlítani: egyre többször vállalták fel a párharcokat, és a kemény belépőket, a nyakigláb angol csatár személyében pedig már célja is volt a középre tett labdáknak, és hamar nyomást is helyeztek az Arsenalra, akik az egy szabálytalan gólt leszámítva remekül állták a sarat. Rob Holding meccsről meccsre érettebbnek tűnik, ráadásul ebben az összetételben a hátsó hármas minden tagja képes a támadások megfelelő szintű támogatására is.

Alexis Sanchez gólja végül mindent eldöntött, de mégsem ez ,hanem az Özilnek adott gólpassza maradhat meg leginkább az emlékezetünkben. A két klasszis játékos összjátéka mindig kulcsfontosságú, és ezúttal kiválóan kombináltak. Az Arsenalnak továbbra is csak aprócska esélye van a BL indulásra, de ha az nem is jön össze akkor legalább az ilyen győzelmekkel lehet alapozni a következő szezonra. Bárki is ül majd a kispadon.