Bejegyzés

Előre az első idegenben lőtt gólért (Watford – Arsenal)

És ha már sikerül megszerezni, akkor egyúttal az első győzelemért is. A Watford eddig bőven a várakozásokon felül teljesít, hisz a megszerzett 12 pontjukkal mindössze egy egységgel maradnak el tőlünk. (Ha nagyon gecik akarunk lenni, akkor persze azt is mondhatjuk, hogy mi teljesítünk alul.) Mégsem elvitatva a Lódarazsak érdemeit, az eddigi sikeres szereplés fő letéteményese a Hull Citytől elcsaklizott Marco Silva, akiről újfent nem zengenék ódákat, hisz tavaly a Tigrisek elleni hazai szereplésünk előtt már megtettem. IDE kattintva elolvasható.

Ugye a 2017-es év a #Változás szlogenre lett meghirdetve a klubnál, de eddig mégis a megszokott sablon szerint vitézkedünk, így az alulteljesítés helyett a stagnálás a helyes kifejezés.

Sablon a’la Papus:

  • Beragadás a bajnoki rajtnál  (stimm)
  • Legalább 1 vállalhatatlan vereség (stimm)
  • A vereség után egy hosszabb veretlenségi széria, legalább eredmények szintjén talpra állás, még ha a játék nem is sziporkázik (maximálisan stimm)
  • Sérüléshullám, dögrovás (Kis túlzással már egy kezdőcsapatnyi játékosunk túlesett valamilyen kisebb-nagyobb sérülésen)
  • “Váratlan” földbeállás (azért idézőjeles, mert pl. tavaly sem a szar formában lévő, Koeman-átokkal súlyosbított Everton ellen vártuk a hosszú győzelmi szériánk utáni első bajnok zacskót)

Papíron a mai meccs teljes mértékben kompatibilis a váratlan megbaszódáshoz, de egyrészt a WBA után a Watfordnak is jövünk egy büdös nagy lángossal, mivel a tavalyi szezonban szvsz az ellenük elszenvedett hazai 2:1-es vereség volt a szakadékba ugrás pillanata, hisz ezzel a vereséggel együtt, az elkövetkezendő 12 meccsből 7 alkalommal is kikaptunk. Ugye ez volt a lökdösődő Wenger utolsó meccse a kakasülőn, de valószínűleg akkor sem nyertük volna meg, ha a kispadról vezényel.

Nagy sztori volt még a héten, ahogy Wenger bebaszta a gumicsontot a firkászok közé, miszerint nincs kizárva annak a lehetősége, hogy Özil és Sanchez akár már januárban távozzon. Nos, ezen ráérünk majd akkor meditálni, ha valóban bekövetkezik (amennyiben tartjuk az első helyhez mérten ezt a jelenlegi 6 pontos lőtávot, akkor én kizártnak tartom, hogy megtörténne).

Tipp: 1-2

Posztszovjet tagállami kirándulás (BATE Borisov – Arsenal)

Bár a kép kissé csalóka, hisz nem egy MTZ volánjánál láthatjuk a Papát, este 7-kor a traktorok egyik őshazájában, Fehéroroszországban lesz jelenésünk az EL csoportkörének 2. fordulójában. Ellenfelünk pedig a BATE Borisov, minden, a BL 3. selejtezőköréig eljutó magyar kupacsapat kriptonitja. Ha van csapat, aki kimaxolta az UEFA által korábban bevezetett bajnoki ágon való BL-be jutás lehetőségét, az bizony a BATE. 1996-os fennállásuk óta öt alkalommal is sikerült bejutniuk a Bajnokok Ligája csoportkörébe, emellett pedig mindössze harmadjára fordul elő, hogy augusztusban “kénytelenek beérni” a második számú európai kupasorozat csoportküzdelmeivel. (Hab a tortán, hogy ezt a 8 kupaőszt 2008 óta sikerült abszolválniuk. Gyújtsunk is egy mécsest a magyar futballért.)

A két klub még soha nem találkozott egymással, ugyanakkor mégis van bennük némi közös a képen látható úriember személyében. Alex Hleb, aki 2005 és 2008 között állt az Arsenal szolgálatában, a BATE-ban alapozta meg a nyugat-európai karrierjét, hisz 2000-ben tőlük igazolt Stuttgartba. Nálunk túlzás nélkül állítható, hogy szinte egyből kulcsemberré vált, 3 szezon alatt 129 meccsen lépett pályára piros-fehérben. Már újoncként kulcsszerepe volt a 2006-os BL-menetelésben, de leginkább a Flamini-Fabregas-Rosicky-Hleb közzéppálya összeállása után tudta megcsillogtatni valós tudását. Ez olyannyira jól sikerült, hogy 2008-ben el is vitte a Barcelona, akikkel bár mindent megnyert, a katalán költözés után pályája zuhanórepülésbe váltott át. Wenger természetesen kapva kapott is az alkalmon és utólag újfent megdorgálta Hlebet amiért anno váltott, tönkre baszva az addig nyílegyenesen felfelé ívelő karrierjét. Londoni regnálása alatt ő volt az, akinek játékstílusát egyszerűen csak a “Még egy passz” felkent papjaként jellemezték.

Kelet-Európai kirándulás révén nem lehet szó nélkül elmenni a stadion mellett, amiről bizony nem a szocializmus köszön vissza ránk. (Értsd.: omladozó betonteknő) A Borisov Arena-t 2014-ben húzták fel, ami a BATE mellett a fehérorosz válogatott meccseinek is otthont ad. Szerencsére nem műfüves, de még így is beszophatjuk vele rendesen, hisz a billiárdasztal simaságú gyepszőnyeghez szokott fiainknak egy-két felfagyott göröngy is a kórházi ágyat, valamint egy vállalhatatlan estét jelenthet. Öröm az ürömben, hogy legalább nem a decemberi 6. fordulóban kellett megcsodálnunk eme impozáns létesítményt.

Magáról a meccsről annyit érdemes megjegyezni, hogy újfent ligakupa pozitív csapatot láthatunk majd, amiben még az új “avassunk fel valakit wingback-nek” Wenger-láz mellet jó pár további barbatrükkre számíthatunk. A megszokott fiatal arcok mellett (Nelson & co.) további ifisták is elutazhattak Boriszovba, név szerint: Charlie Gilmour, Vlad Dragomir, Marcus McGuane, valamint a Doncaster ellen csereként beálló Josh Dasilva. Üdvözlendő hír ez, hisz az már 6 lejátszott bajnoki meccs után is tisztán látszik, hogy rohadtul nem fog beleférni az a luxus, hogy egy EL meccsen akár csak egy fél csapatnyi gálakezdőt leamortizáljunk, majd a hétvégén ezt a kupont beváltsuk egy bajnoki X-re, netán vereségre.

A felforgatott csapat miatt én egy döntetlennel már bőven elégedett lennék, ezért most tippelek egy 1:1-et és immáron az unásig hajtott 100. ágyús Giroud gólt.

A meccset pedig 18:55-től a Digisport 1 fogja közvetíteni, miután az RTL2 inkább a Milanra szavazott.

Payback time (Arsenal – West Bromwich Albion)

Az csak egy dolog, hogy a márciusi meccs előtt mi már úgy össze voltunk esve, mint egy lyukasra baszott guminő, de még ennek ellenére is elfogadhatatlan volt az a tükörsima vereség, amivel kénytelenek voltunk elhagyni a Hawthorns-t. Ugye a meccsre úgy érkeztünk, hogy nekünk már minden megszerzett pont élet-halál kérdés volt a BL helyekért való versenyfutásban, míg Pulisék nyugisan áztathatták a lábukat a langyos vízben, hisz már a forduló előtt 40 pont állt a nevük mellett, amivel szinte borítékolható volt a bennmaradás. A kegyelem taknyán behúzott 3 pont helyett pedig mintha egy időutazásba csöppentünk volna, kottára úgy szoptunk ki, ahogy jó pár évvel korábban a Britanniában, a mindenkori Pulis foci igazi prototípusa, a Stoke City ellen. Egyedül a bedobás utáni fejes gól hiányzott, de a szögleteknél alkalmazott védekezésünk azóta már az UEFA Pro Licence tananyagának része. (Funfact: a 29. fordulóban találkoztunk velük, ezután már több meccset nem nyertek.)

Lehetőségeikhez képest a szurkolók is kimaxolták a fordulót, ugyanis ekkor adták meg a gépeknek a felszállási engedélyt, így a meccs alatt egyszerre csodálhattuk meg az égben úszó Wenger Out, valamint Wenger In bannert.

A hazai szurkolók pedig 3:1-nél rázendítettek az “Olle, Olle, Arséne Wenger, we want you to stay!”-re, ami azért az ő szájukból a kurvagáz kategória…

A hétközi Mikiegér meccsen sikeresen abszolváltuk a gálakezdő pihentetését (-Alexis, aki Welé kiesésével valószínűleg visszatér a bajnoki kezdő 11-be is), valamint szerencsére újfent láthattuk, hogy ha Wilshere-t sikerülne egészségesen tartani (kopogás x3), akkor azért az Elneny-Coq jó munkás duó mellett némi kvalityit is be lehetne küldeni a kp-ra a padról a komolyabb meccseken. Sérült fronton sajnos lassan, de biztosan elkezdődött a buli, Cazorla majd talán újévkor, Coq-Welé legalább 1 hónapra felejtős, Chambers sem élvezhette sokáig a visszatérését, a következő válogatott szünetig tutira offos. Jó hír viszont, hogy Özil már a csapattal együtt edzett, így legalább a padra leülhet.

Pulisék idén eddig ott folytatják, ahol tavaly abbahagyták. Otthon üzembiztosan hozzák a pontokat a velük egy súlycsoportban lévők ellen, míg idegenben egy Brighton elleni (kissé meglepő) sima vereség mellett, a Burnley-t sikerült lenyomniuk 0:1-re. Hasonló stílus, ahol az “erősebb kutya baszik” tézis érvényesült.

Az est egyik fénypontja lesz, hogy a klubot 13 évig szolgáló és így Ágyús matuzsálemnek nevezhető Kieran Gibbs valószínűleg kezdőként fog pályára lépni az Emiratesben, immár a West Brom szerelésében. Wenger elmondása szerint olyan lesz ez, mint egy nagy családi összeborulása, ha fogadnom kellene én is arra tenném a garast, hogy egy Eduardohoz hasonló fogadtatásban részesül majd, nem pedig az RvP/Nasri-féle korábbi szeretetcsomagban. (Bár ezt ne vegyük készpénznek, mivel a kis köcsögnek volt pofája olyat nyilatkozni, hogy az Arsenaltól való távozásával belőle bizony jobb játékos, jobb védő lesz a jövőben. Wenger ezt azért erősen megkérdőjelezte, de akár meg is erősíthette volna, hisz az ő kaptafája a “faragjunk mindenkiből egy fasza csatárt”.) Ha nagyon izzadunk a busz feltörésével, azért egy öngóllal a pályán mégis jelezhetné, hogy melyik alomból való.

Tipp: 2-0, nem fogják könnyen adni, de valahogy mégis behúzzuk, ha már ennyire rápihenhettünk. Giroud pedig most már tényleg megszerzi azt a kurva 100. ágyús gólt.

A meccset 21:00-tól a Spíler TV élőben közvetíti.

Következő lépés a csicskatriplához (Arsenal – Doncaster)

Valószínűleg mindenki tisztában van vele mi is az a csicskatripla, de ha mégsem, akkor itt egy gyors magyarázó:

A csicskatripla a Manchester United és José Mourinho házasságának szörnyszülöttje szerelemgyereke, melyet három összetevőből lehet ötvözni. Az első hozzávaló a Community Shield (ez nekünk idén már zsebben)

A második a Ligakupa (közismert nevén Mikiegér, de idén Carabao Cup néven fut)

A harmadik pedig az Európa Liga győzelem (messze van még május, magunkat meg ismerjük, mint a rossz pénzt, ha a tavalyihoz hasonló hektikus szezont produkálunk idén is, bizony könnyen megeshet, hogy nekünk is a patkányjáraton kell majd berágnunk magunkat a Bajnokok Ligájába.)

Ha mindhárom megvan, akkor pedig lőn világosság, máris megszületett a csicskatripla

A Ligakupára tavaly annyira nem volt kíváncsi a lőtéri kutya sem, hogy még a névhasználati jogot sem tudták eladni, ezért csupán EFL Cup-ként futott. Idén, mint a nevéből is kiderült, ez megváltozott ugyanis a 2002-ben alapított thaiföldi energiaitalgyártó cég látott elég fantáziát a sorozatban (vagyis inkább egy olcsó reklámfelületet) és a 2019-2020-as szezonig magára vállalta a névadó szerepét. Mindenesetre az ázsiaiak már a sorsolásnak is megadták a módját: az első két kört Bangkokban, a jelenleg is zajló harmadikat pedig Pekingben bonyolították le.

A kép bal oldalán ex-játékosunk Emmanuel Petit.

Ellenfelünkről pedig dióhéjban annyit érdemes tudni, hogy jelenleg a 19. helyen szerénykedik a harmadosztály újoncaként, managere pedig Darren Ferguson, egy bizonyos Sir Alex Ferguson fia.

Csicskatriplás bohóckodástól elvonatkoztatva ez a sorozat is, akár az EL, aranyopció a periférián lévő felnőtt valamint az ifi csapatban szereplő tehetséges fiatal játékosoknak, hogy minél több játékperchez jussanak. Az elbaszott kölni kezdőcsapat után csak remélni lehet, hogy Wenger ma már tényleg érdemesnek találja a Wilshere-Nelson kettőst a kezdésre és a Willock, Nketiah, Reine-Adelaide, Akpom négyesből is csereként legalább egyet megcsodálhatunk. Továbbá az Öreg ígérete szerint a sérülésből visszatérő Chambers is bevetésre kész és játszani fog a mai napon.

Az nem is kérdés, hogy hazai pályán alsóbb osztályú ellenfél ellen kötelező a továbbjutás, legyen bármennyire is nívós a kupasorozat. És lehetőség szerint tényleg yolo felállásos, hendikeppes félidő nélkül. Tipp: Szolid gála, 3-0

Eldöntetlen maradt a londoni állóháború (Chelsea-Arsenal 0-0)

Arséne Wenger megígérte, és betartotta a szavát. Az Arsenal a 2017/18-as szezonnak abban a 3-4-2-1-es rendszerben vágott neki amellyel az előző idényt sikerrel és egy FA kupa győzelemmel tudta zárni, de az eddig lejátszott meccsek szinte mindegyike megmutatta, hogy bizony ennek is bőven megvannak a maga gyenge pontjai, és a megfelelő típusú játékosok nélkül -ahogy szinte minden Wenger által elképzelt rendszer – kártyavárként omlik össze. Ennek eredményeképp az idén eddig lejátszott hét tétmeccsből csupán kettő olyan akadt, amikor az összecsapása valamely szakaszában ne váltott volna 4-2-3-1-re vagy 4-2-4-re az Arsenal edzője. A két kivétel a Bournemouth ellen 3-0-ra megnyert bajnoki, illetve a Chelsea elleni 1-1-re végződő Community Shield meccs jelenti.

Antonio Conte tavaly az Arsenal elleni zakó után váltott szintén 3-4-2-1-re, amivel igába is hajtotta az egész ligát, de a azon a három meccsen amelyen Wenger hasonló szisztémában pályára lépő csapatával kellett szembenéznie ezidáig mindannyiszor győzelem nélkül maradt. Bár alapvetően Conténak jobban kéne ismernie a rendszer adta lehetőségeket, Wenger eddig mindannyiszor remekül alkalmazkodott az ellenfeléhez. Ez nem történt másképp a két csapat vasárnapi mérkőzésén sem, ahol London északi és déli fele nemes egyszerűséggel kioltotta egymást.

Ahogy várható volt, a Chelsea és az Arsenal is a megszokott 3-4-2-1-es formációban lépett pályára, de ami még fontosabb, a mérkőzéshez tervezett stratégiájuk is szinte hajszálpontosan azonos volt. Védekezésben mindkét csapat nagyon erősen ember orientált volt, és már az ellenkező térfélen próbálták nyomás alá helyezni a másik együttest. Ebből adódóan rengeteg párharc alakult ki a pályán az azonos poszton szereplő játékosok között.

A két csapat letámadási sémája teljesen megegyezik. A támadók vagy letámadják az ellenfél védőit, vagy a passzsávot zárják a középpályások elől, miközben a labdához közeli középpályás leköveti az ellenfél azonos poszton szereplő emberét. Ugyanez a szárnyvédők esetében is fennáll.

Védekezésben tehát hajszálpontosan ugyanazt játszotta a két csapat, a védelmek feltörésében viszont már más megoldásokat alkalmaztak. Conte valószínűleg jól felkészült az ellenfélből, és igyekezett kihasználni az Arsenal védelme és középpályás sora között rendszeresen megjelenő nagy területet, így középpályás elmozgásokkal próbált helyet nyitni a vonalak között mozgó Williannak és Pedrónak, illetve az esetenként visszalépő Moratának, akinek a lekészítései után lendületből vezethettek volna támadást a Kékek. Az Arsenal proaktív védői azonban szinte piócaként tapadtak az emberükre, és akár egészen mélyre is követték az ellenfelet, ezzel nagyon kicsi helyet és kevés időt hagyva a pontos építkezésre.

Az Arsenal ezzel szemben a pálya közepén igyekezett fölénybe kerülni, ami miatt az első félidő nagy részében irányítani is tudták a meccset. A kulcsszerepet itt Iwobi pozíciója jelentette, aki a támadásépítés során egészen mélyen helyezkedett, és harmadik középpályásként funkcionálva segített létszámfölényt kialakítani Kantéval és Fabregasszal szemben.

Iwobi a félpályánál helyezkedik, ezzel három fősre bővítve az Arsenal középpályás sorát, létszámfölényt kialakítva a Chelsea két belső emberével szemben. Bár a Chelsea védői is proaktívan léptek fel az Arsenal támadóival szemben, ilyen messzire a társainak jóval lassabb Cahill sem próbált merészkedni. 

Amikor az egymással szemben álló csapatok stratégiája ennyire hasonló, olyankor általában egy-egy hiba vagy egyéni megoldás mozdíthatja egyik vagy másik oldalra a mérleg nyelvét. Nézzünk meg tehát mindkét oldalnál ilyen helyzeteket.

Koscielny egészen a félpályáig előrehúzódott egy fejpárbaj során, amit ugyan megnyert, de a labda rossz helyre került. A képen látjuk, hogy Monreal és Mustafi is szorosan fogja az emberét, Koscielny viszont nem ér vissza időben a pozíciójába, így Fabregas indítani tudja az üres területbe beinduló Pedrót.

A Chelsea egészen a saját kapujáig kergeti vissza az Arsenalt, ahol viszont Petr Cech egy pimasz csellel átveri az őt megtámadó Moratát. Ezzel máris elcsúszott a hazai csapat védekezése, hiszen Mustafi így szabadon marad, és bőven van helye, és ideje is arra, hogy felnézzen és pontos labdával indítson támadást aminek a végén Welbeck fejel a kapu mellé.

A félidőben Conte jól reagált a helyzetre, és bár kényszerű okokból, de Pedro helyére Bakayoko érkezett, Fabregas pedig egy sorral feljebb húzódott. Így egy fizikálisan rendkívül erős, védekezésben jól használható játékos váltotta a labda nélkül sokkal passzívabb korábbi Arsenal kapitányt, aminek következtében már közel sem tudtak az Ágyúsok átmasírozni a pálya közepén, amit a második félidőben elért nulla kapura lövésük is megmutat.

Fontos még beszélni Wenger döntéseiről, már ami a csapat összeállítását illeti. Iwobi a legtermészetesebb helyettese a sérült Özilnek, így az ő csapatba kerülése teljesen egyértelmű volt, de Welbeck kezdőbe kerülése már egy érdekesebb döntés. Emögött nyilván ott van az is, hogy Sanchez még közel sincs 100%-os állapotban, ez a Köln elleni meccsen is nagyon szembetűnő volt a gólja ellenére is. Másrészt Welbeck taktikailag rendkívül fegyelmezett, sokoldalú játékos, akinek a védő munkája parádés volt egészen a lecseréléséig. Remélhetőleg nem kell majd túl sok időt kihagynia az újabb sérülése miatt, mert bár sokszor nem látványosak az erényei, de a fentebb említett erényei miatt egy rendkívül értékes tagja a keretnek. Nem véletlenül kelt ki korábban José Mourinho is amiatt, hogy még a Van Gaal érában megvált tőle a Manchester United. A portugál ugyanis imádja az ilyen játékosokat.

A meccs embere címet Aaron Ramsey kapta, méghozzá megérdemelten. Sokkal fegyelmezettebben játszott, mint a korábbi mérkőzéseken, Xhakával párban pedig remekül oldották meg a középpályás védekezést. Ezzel együtt pedig még mindig ő járt legközelebb a győztes gólt megszerzéséhez is.

Bár a Chelsea ebben a formában ismét kellemesebb ellenfél volt annak az Arsenalnak amely leginkább a nagy tempót diktáló, rendkívül agresszív letámadást alkalmazó csapatok ellen szokott szenvedni (khm Liverpool, khm Tottenham…), mégis muszáj őket megdicsérni, mert a gól nélküli döntetlen ellenére is a szezon eddigi legérettebb teljesítményét sikerült letenni az asztalra.

Ne legyen szomorú a vasárnap (Chelsea – Arsenal)

Teljesen fölösleges lenne 1000. alkalommal is leírni, hogy mennyire rosszul megy a Chelsea ellen idegenben, mióta Abramovich 2003-ban gondolt egy merészet és élőben is kipróbálta a Football Manager-t. A gyér rangadós formánkról is kár lenne újból halotti beszédet mondani, bőven ráérünk a meccs után, ha a legrosszabb forgatókönyv valósul meg.

Amikor viszont nagy ritkán sikerül nyernünk a kékek otthonában, akkor azt a Pool elleni 4:0-hoz hasonló nagy fülesből kijózanodva vagy gyatra idegenbeli formát megszakítva sikerül abszolválnunk. 2008 őszén a Stoke és Man. City elleni kapituláció után a harmadik kokiért álltunk sorba, de az akkor még üvegcsontú van Persie szerencsére éppen nem volt sérült és Djourou öngólja után, 3 perc alatt megfordította nekünk a mérkőzést.

2011 őszén még ennél is jobban meg volt ágyazva a vereségünknek, a soron következő 5. idegenbeli meccsünkön volt esedékes a Kékek elleni londoni derbi, amire betyáros 1 döntetlen 3 vereség kombóval hangoltunk. (Ebben sajnos már ott volt a MU elleni 8:2 és egy idegenbeli NLD égés is…) A kezdőcsapatot meglátva pedig sokan már a Gillette pengéért nyúlhattak, André Santos, Gervinho… teljes letargia, biztos vereség.

És csodák csodája nyertünk… André Santos gól!, Walcott hasra esős csele,  RVP mesterhámas, elcsúszó Terry, gála volt a köbön és mégsem mi kerültünk fasz rosszabbik végére. Ugyanakkor gyorsan meg kell jegyezni, hogy a Chelsea kispadján e két alkalommal kibaszott nagy kóklerek ültek, akiket még szezon közben lapátra tett az orosz FM mágus: 2008-ban Luis Felipe Scolari, aki bár világbajnok lett 2002-ben brazíliával, túlzás nélkül lehet állítani, hogy nem az ő taktikai géniuszának volt köszönhető a trófea elhódítása. 2011-ben pedig a Porto-val berobbanó André Villas-Boas, aki manapság a nívós kínai Szuperligában keresi kenyerét.

Conte toronymagasan veri mindkét jómadarat, viszont angliai regnálása óta, ha lehet ilyet mondani, pont Arséne Wenger a legnagyobb mumusa. Tavaly ősszel nagyon simán kiporolta az olaszt az Emirates-ben, aminek köszönhetően Conte formációt váltott és meg is találta a csapatát, amivel tükörsimán húzta be a bajnokságot és menet közben kamatostul visszaadta a 3:0-t. (Sima 3:1-es szopó, még annyi ellenállást sem tanúsítottunk, mint ők az odavágón. Cech gólpassza Cesc-nek, Hazard félpályás szólója, full kakaón düböröghetett a Wenger Out. Giroud gólja viszont szép volt (és persze Giroud is))

Az FA-kupa döntőt szintén underdog szerepben vártuk, jó pár hiányzó kulcsemberrel, ennek ellenére szabályosan megfojtottuk a Chelsea játékát és csak a kapu előtti töketlenségünknek köszönhettük, hogy nem tömtük ki őket újfent közte 3 góllal. Ezt követte egy kínai rizsmeccs, ahol simán kikaptunk 3:0-ra egy Carabao Cup-pozitív csapattal és a nesze semmi fogd meg jól Community Shield, ami hivatalosan már tétmeccs, hisz ez nyitja meg az aktuális angol futballszezont, de maga a trófea még mindig arra a legalkalmasabb, hogy egy tálca sört kényelmesen rápakoljon, aki végül megnyeri. Ez a személy végül ismét Wenger lett, bár korántsem volt akkora simázás, mint a 3 hónappal korábbi FA döntőn, Pedro ostoba belépője és piros lapja után rögtön sikerült egyenlítenünk Kolasinac révén, a tiziknél pedig Courtois field goal-ja és Morata lámpalázas lövése mellett a mieink hidegvérűsége győzelmet eredményezett.

Tipp: 2-3, a gálakezdőnk szinte teljes egésze egy kerek hetet pihenhetett, így egy Poolhoz hasonló performanszra még gondolni sem merek. Abban biztos vagyok, hogy nem ússzuk meg kapott gól nélkül, szerintem Morata ma büntetni fog, mivel a CS-n igen hálátlan helyzetben kellett beállnia + emellett ő ragadt be az egyenlítő gólnál, majd jött a fentebb említett tizis brainfart. Nálunk meg teljesen mindegy kik lövik majd a gólokat (bár titkon még mindig reménykedem benne, hogy a győztes gólt Giroud szerzi majd, amivel eléri a 100-as ágyús mérföldkövet), csak végre érjük már meg, hogy nem áll manager és játékos is egyaránt földbe egy fontos bajnoki meccs előtt, amikor egy győzelemmel ki tudnánk használni a közvetlen riválisok botlását.

Csapjunk bELe (Arsenal – Köln)

21:05-től számunkra is kezdetét veszi az európai klubfutball 2017/2018-as kiírása. Ahogy azzal mindenki tisztában van idén nem a nagyszínpadon fogunk szerepelni, inkább kisebb sátrak és jurták felé vesszük az irányt. 20 év után először fordul elő, hogy szeptemberben nem a “döcsampionsz” meg a “dibeszten” BL kornyika zendül fel, hanem eme műremek, aminek hallatán Hans Zimmer rögvest kiherélné magát egy elpattant gitárhúrral.

A 2017-es naptári év első négy havi balfaszkodásának jutalomjátéka lesz ez, de mint tudjuk, ami nem öl meg az még mindig lehet kurvára szar, az megerősít, így okosan forgatva a keretet, Wenger összekötheti a kellemetlent a hasznossal és mindenki számára elegendő mennyiségű játékpercet biztosíthat. (Szerencsére egyelőre él is ezzel a lehetőséggel, hisz az eddigi gálakezdő tagjai közül 7-en egyáltalán nem edzettek a mai összecsapás előtt.)

Ennek ellenére a meccs nem fog a teljes érdektelenségbe fulladni, rögtön itt van a felnőtt debütálásának 9.!!! évfordulóját tegnap ünneplő Jack Wilshere, aki kicsivel több, mint 1 év után húzhatja magára újból a piros-fehér dresszt. “Make or break” szezon lesz ez neki a javából, a teljesítményétől egyáltalán nem félek, hogy ne ütné majd meg az elvárt szintet, egy esetleges sérüléstől viszont annál inkább, ami jó eséllyel Ágyús pályafutásának a végét is jelentené, jövő nyáron lejáró szerződésének fényében. Hasonló cipőben jár Chuba Akpom, akit sokkal inkább az motiválhat, hogy egy jó szerepléssel el tudja adni magát, hisz a mai Arsenalban fiatal játékosként, csatár poszton szinte lehetetlen akár egy squad-player státuszt is összemelóznia. Csatároknál maradva, a Giroud-Walcott sabloncsere kettős ma nagy valószínűség szerint egyaránt kezdeni fog. Előbbinél nem bánnám, ha még ma sem sikerülne megszereznie a 100. Ágyús találatát, legyen az inkább egy Chelsea elleni győztes fejesgól.

A fentebb említett játékosok mellett a legtöbbet viszont mégis a potenciális új angol mag tagjai profitálhatják, egy hosszabbra nyúló EL menetelésből. Maitland-Nilest már tavaly is láthattuk RWB és CM poszton egyáltalán nem volt reménytelen, viszont a felkészülés alatt CB-ként nyújtott teljesítménye még időben jelezte Wengernek, hogy a hátsó hármasban, úgy ahogy van el kell felejteni. A Nelson-Willock-Nketiah trióból pedig egyértelműen az U23-as bajnokság aktuális sztárja, az akadémia legfényesebb csillaga Reiss Nelson az, akit jó lenne már a mai meccsen kezdőként a csapatban látni.

Végül, de nem utolsó sorban pedig simán elképzelhető, hogy Alexis is ott fog vigyorogni a kezdőcsapatban. Vele kapcsolatban Wenger világosan elmondta, hogy rohadtul nem állt még készen a válogatott meccsekre a hosszabb nyaralásából fakadóan később megkezdett felkészülése miatt, így ma ő is játékpercekhez fog jutni, hogy formába jöjjön az elkövetkezendő bajnokikra.

Ellenfelünkről annyit érdemes tudni, hogy a tavalyi idényben Dárdai Pál Hertháját megelőzve, a Bundesliga 5. helyét megszerezve kvalifikálták magukat az EL csoportkörébe. Ők azok, akiktől sikeresen magunkra szabadítottuk Podolskit (vannak olyan elvetemült arcok, akik máig visszasírják a csapadta, pedig a csávó a kiváló balosán kívül nem sok mindent tudott hozzátenni a csapat játékához), akik ellen Gervinho 16 perc alatt duplázni tudott a debütálásakor (mi meg jól elhittük, hogy mekkora fogás lesz a nagy homlokú elefánt) és akik ellen Carl Jenkinson megszerezte élete öngólját. 

Az idei szezont még nálunk is gyatrábban kezdték: 3/3 vereség, betyáros 1:7-es gólkülönbséggel. Csapatukból nyáron távozott a korábbi gólfelelős, ex-PL reject Anthony Modeste, akinek anno a Big Sam-féle Blackburnben több piros lapja volt, mint gólja. (Utóbbi szám szerint 0.) A jelenlegi keretből a felületes Bundesliga követők számára pedig a válogatottban nehezék kiegészítő szerepet betöltő Jonas Hector valamint az U-válogatott, a tavalyi olimpián végig védő és ezüstérmet szerző kapus Timo Horn neve csenghet ismerősen. Mesterük az osztrák faszmák betyár Peter Stöger, aki korábban az osztrák Austria Wien csapatánál edzősködött, Kölnben pedig ma már igazi local hero, hisz amellett, hogy nem liftezik a Bundesliga 1 és 2 között, 25 év után újból európai kupasorozatba vezényelte a Kecskéket. (Idén viszont jó eséllyel teljesítheti az előbb említett liftes bravúrt is, mert a keretük finoman szólva sem kettős terhelés kompatibilis.)

Kabalájukat VIII. Hennes-t pedig csak a visszavágón csodálhatjuk majd meg.

Menekülő BL induláshoz vezető útvonalként mindenképp meg kéne hagyni az Európa Ligát, ha a bajnokságban a tavalyihoz hasonló gecifejű tavaszt találnánk produkálni, így a három hazai meccs behúzása kötelező még a Ligakupa pozitív kezdővel is. 11-12 pontnak bőven elégnek kellene lennie a továbbjutáshoz, így az utolsó 1-2 csoportmeccset legalább annyira le lehetne majd szarni, mint amikor a BL csoportban az utolsó forduló már csak az 1. és 2. hely sorsáról döntött. (Wenger ilyenkor sosem izgulta túl a helyzetet, ment a tarcsi, utána pedig jött a Barca-Bayern, az eredményeket most hagyjuk, topfodball volt az Emiratesbe.)

Mai tippem egy kecske is jól lakik káposzta is megmarad eredmény: 5-2 a javunkra. Mindenki happy, hétvégén pedig remélhetőleg nem derül ki, hogy a Bournemouth ellen újfent műmájerek voltunk és egy Pool meccs utánihoz hasonló válságértekezletet kell majd tartanunk a kipihent gálafiúk Stamford Bridge-i produkciója láttán.

A mai és vélhetőleg az összes többi EL meccsünket, az RTL II élőben közvetíti. (Ha valami csoda folytán nincs a szolgáltatódnál, akkor ezen a linken is követheted.)

Egy kis nyugalom (Arsenal – Bournemouth 3-0)

Aligha akad olyan akinek nem volt tele a töke mindennel az utóbbi pár hétben mindennel ami csak egy kicsit is kapcsolódik az Arsenalhoz. A Stoke elleni vereség után a Liverpool elleni bekapott négyes mellett a közhangulatnak az átigazolási időszak utolsó napjait jellemző káosz sem tett éppen jót, ráadásul a válogatott szünet miatt jó két hétig ott lehetett mindenkiben a tehetetlenség és a csalódottság érzése, úgyhogy épp ideje volt már, hogy újra elkezdődjön az igazi futball, és valamelyest tovább tudjunk lépni. Na és láss csodát, mintha csak a házi orvos írta volna fel, úgy jött a kényelmes 3 gólos győzelem a Bournemouth ellen. 

A két hetes szünetben mindenkinek volt ideje agyalni, így sokan már azt pedzgetették, hogy Wenger felhagy az előző szezon végén nagy sikert arató három védős rendszerrel, és ezeknek a feltevéseknek bőven megvolt az alapja. Eddig még nem játszottunk olyan meccset a szezon során amikor a mérkőzésen egy bizonyos pontján Wenger ne döntött volna úgy, hogy átáll valamilyen 4 védős szisztémára. Ezzel szemben a Bournemouth ellen ismét 3 középhátvéddel álltunk ki, ráadásul Alexis Sanchez kivételével a papíron legerősebb tizenegyünk kezdte a mérkőzést, ráadásul mindenki a számára legmegfelelőbb poszton szerepelt. Nem is olyan nehéz ez, ugye?!

A Bournemouth szintén 3 belső védővel, de egy jóval defenzívebb 5-4-1-es hadrendben vágott neki a meccsnek, ráadásul értelmezhető támadást egészen addig nem tudtak vezetni, amíg az Arsenal már szinte teljesen le nem rendezte a meccset. Emellett a védekezésük sem állt épp biztos lábakon, az Arsenal főleg a széleken vezetett veszélyes támadásokat, ahova a Bournemouth részben tudatosan is próbálta terelni a hazai csapatot.

A Bournemouth középpályásai szűken helyezkednek, így Defoe-val együtt teljesen elzárják Granit Xhakát a csapattársaktól, az Arsenal pedig kénytelen a szabadon hagyott szélek irányában építkezni.

Köszönhetően a Bournemouth középpályás védekezésének, az Arsenal legerősebb passzkapcsolatai a középhátvédek, illetve a szélső középhátvédek és a szányvédők között alakultak ki. Granit Xhaka pedig látványosan kevés labdát kapott közvetlenül a védelemtől.

 

Az Arsenal azonban rendkívül jól használta ki a szélek adta a lehetőségeket, és a bal oldalon szinte mindig létszámfölényes helyzetet tudtak kialakítani a Bournemouth játékosaival szemben. Ebben Aaron Ramsey kulcsszereplő volt, hiszen az ő megfelelő helyezkedése kellett ahhoz, hogy a labda körül mindig előnybe kerüljenek az Ágyúsok.

Ramsey pozíciója egyrészt lehetőséget teremt a vonal melletti gyors labdajáratásra, aminek a végén Kolasinac gólt érő beadásig jut, másrészt lehetővé teszi, hogy Welbeck magasan helyekzedve lekösse a középhátvédet, és a beadás után Lacazette-el együtt megosszák a védelem figyelmét.

Az Arsenal általában jól teljesít azon csapatok ellen, amelyek a három védős játékrendszer valamely formáját alkalmazzák, mert ez remek lehetőséget kínál arra, hogy széleken bontsák meg az ellenfél védelmét. A Bournemouth ellen ráadásul az ellenfél letámadásainak semlegesítésére is a bal oldal túltöltését választotta Wenger csapata.

Az Arsenal többnyire a jobb oldalon adogatott a saját térfelén, a középpályáról hátra adott labda pedig elindítja a Bournemouth letámadását. Ezt pedig az Arsenal a másik oldal felszabadítására használta fel.

A labda egészen Cech kapusig kerül hátra, Arter és Defoe pedig zárja a passzsávokat a középhátvédek elől, de a labda már megy is a bal oldal irányába.

 

A hosszú labdával az Arsenal sikeresen átjátszotta a Bournemouth védelmi vonalát, ráadásul a labda körül 4 az 1 elleni helyzetet alakítanak ki, így drasztikusan növelve az esélyt arra, hogy a fejpárbaj után ők vezethessen támadást. Ez meg is történik, az akció végén pedig Kolasinac lövését kézzel blokkolja a Bournemouth védője.

Külön érdemes még kiemelni a két csatárt, Welbecket és a Lacazette-t is. Előbbit nyilván a két gólja is a gólpassza miatt, utóbbit pedig a remekbeszabott csavarása okán, ami a második találatot eredményezte. A két játékos ráadásul végig remekül kombinált a meccs folyamán, és egymás adottságait is jól egészítették ki. Lacazette egyébként sokkal jobban hasonlít Giroud-ra, mint azt várni lehetett. Honfitársához hasonlóan Lacazette is legtöbbször a labda irányába mozog keresve a kombinációs lehetőségeket, de természetesen sokkal lendületesebb játékos, aki képes kis területen is cselezni, ellenben Giroud fejjátéka nincs meg benne. Ennek is köszönhető, hogy Welbeck remek partner a számára, és érdekes lesz megnézni hogyan alakul majd a kapcsolata Alexis Sanchezzel.

Az Arsenal végül tehát kényelmes győzelmet aratott úgy is, hogy az utolsó 10 percet Coquelin sérülése miatt emberhátrányban kellett lejátszaniuk, és maga a játék is tartalmazott bíztató, sőt helyenként látványos elemeket. Ugyanakkor az eddig megszokott hibák továbbra is jelen voltak. Néha teljesen indokolatlanul sikerült kiüríteni a középpályát, és ezzel U alakú céltalan labdajáratást kialakítani, ami labdavesztés esetén is több veszélyt hordoz magában. A Bournemouth viszont ezúttal még csak nyomokban sem tartalmazott annyi minőséget, hogy ezt képesek lehettek volna kihasználni. A vasárnapi Chelsea elleni meccs ennél már jóval komolyabb kihívás lesz, és bár Wenger az utolsó két meccsen látványosan lenyomta Contét, nem lenne meglepő, ha az olasz mester pont emiatt elővenné a Tottenham ellen is látott 3-5-2-es szisztémát.

 

 

 

Nincs új a nap alatt (Arsenal – Bournemouth)

A Pool elleni füles után sikeresen letudtunk minden ilyenkor szokásos, kora tavasszal már mesterfokig fejlesztett gyakorlatot:

  1. Manager és játékos közösen nyugtázza, hogy így azért nem lehet kikapni
  2. Bocsánatkérés
  3. Össze kell fogni & jobban kell szurkolni
  4. Arsenal Mindenki nagyon fókuszált és sikerre éhes
  5. Közösen ki fogunk mászni a gödörből
    +1 Bajnokok leszünk!

Szintén a friss tavaszi emlékekből kiindulva két forgatókönyv lehetséges:

A menü: 
Afelől kétség sincs, hogy feszülni fognak a drapériák, de a néhány ezer dudorgót leszámítva még mindig nem lesz annyira rohasztó a hazai hangulat, hogy a győzelmi kényszerrel párosulva agyonnyomja a csapatot és a meccs után rá tudják majd erre fogni a gyengébb szereplést. (Sajnos Wengertől tavaly volt már rá precedens) Emellett hazai pályán ritkán égünk szénné, igaz akkor ki is maxoljuk (Bayern), de ezt általában vagy a nyitófordulóra időzítjük vagy valamikor tavaszra, szóval szerintem ma még nem tenyerelünk rá az otthoni önmegsemmisítő gombra és ha szűken is, de behúzzuk a meccset.

B menü: Folytatódik a “Találd fel a spanyolviaszt” c. projekt, így Oxlade katapultálásával új tükörszárnyvédőt avatunk. Elneny megmutathatja mi ragadt rá a felkészülési meccsek alatt és CB-ként megkapja a védelem karmesteri pálcáját. Lacazette kezdeni fog, méghozzá a szélen, az előretolt Welbecket támogatva. Alexis hisztirohamot kap egy menstruációs görcs kíséretében. Wenger pedig a székében kotlósként fészkelődve, néhány facerub és körömrágás mellett, 0:2-nél már a félidőben a pályára küldi az összes cseretámadóját, megpróbálva elkerülni az elkerülhetetlent.

Papíron könnyűnek tűnhet ez a meccs (azt a tényt most hagyjuk figyelmen kívül, hogy mindössze 2 pozícióval vagyunk előrébb a tabellán, mint a Bournemouth), de az eddigi eredményeik kicsit délibábos képet mutatnak a vendégekről. Pulis csapatát, amíg nem érik el a 40 pontot, még a top6-nak is becsületére válik feltörni pláne idegenben; a Watford elleni 0:2 már inkább az elhullajtott 3 pont kategóriája felé húz, de Marco Silva a tavalyi évben teljesen reménytelennek hitt Hull Cityvel, majd az első fordulóban a Pool ellen is bebizonyította, hogy nem Mezey doktor képzésén szerezte edzői papírjait, így idén nem a kiesővonal környékén szeretné befejezni az idényt. A Man.City ellen pedig a 97. percben, a Mike Dean-show keretein belül buktak el, szintén hazai pályán.

Wengernek észnél kell lennie, mivel a Bournemouth elleni januári vizitálásunk során kísértetiesen hasonló volt a helyzet, győzelmi kényszerrel érkeztünk, majd az 58. percben már három fával égtünk a Vitality Stadium-ban. Szerencsére Giroud a 70. percben megunta a szarakodást és két gólpasszal, valamint az egyenlítő góllal megmentette a csapat seggét, majd gondoskodott róla, hogy még véletlenül se merüljön a feledés homályába ez a döntetlen.

Sérült fronton egyedül Cazorla az, akire biztosan nem számíthatunk a többiek bevethetők, így Wengernek kellemes gondjai lesznek a csapat összeállításnál és ismételten csak remélni tudom, hogy nem variálja túl a kezdőt. Bár láttunk már rá példát, hogy egy-egy kínosabb vereség után alaposan megkeverte a lapjait, sokkal valószínűbb, hogy max. 2-3 változtatással a Pool ellen megégő, média által szétszedett arcok fognak újfent esélyt kapni.

Tipp: 2-1, ipari mennyiségben nyeljük a gombócokat, de én úgy érzem, hogy ma sem fogjuk megúszni kapott gól nélkül, még a Bournemouth gólaszályos formája ellenére sem. A pontvesztést és a gödör mélyítését pedig tényleg hanyagolni kéne, mivel a csütörtöki EL premieres kecskebaszás után, a következő fordulóban a Stamford Bridge-re látogatunk…

Ülj le, egyes!

Bezárt a nyári átigazolási bazár, az alábbiakban ZERO_L sporttárs összegzőjét és esélylatolgatását olvashatjátok.

Igazából teljesen felesleges a billentyűzetet koptatni, mert erről a nyárról nem sok mindent lehet írni és értékelni is csak egyféleképpen lehet.

Ezért építettük a stadiont, ezért vannak nálunk a világ legdrágább jegyárai, százmillió font a párnába varrva, növekszik a bevételünk évről évre, hogy pluszos szezonnal zárjuk az átigazolási piacot. Tényleg, csak gratulálni lehet a klubvezetésnek. Itt jegyezném meg ezt a Kroenke féle „töke átmozgásos” hiszti keltést majd, akkor kell komolyan venni, ha benne lesz a könyvekben. Viszont ha ez bebizonyosodik, akkor megint totálisan felesleges edzői kérdésről beszélni/vitázni. Amíg a legfelsőbb szinten, nincs meg a PL és BL megnyerésének kínzó vágya, addig felesleges olyan jelentéktelen dolgokkal foglalkozni, mint hogy az edző a posztján játszatja a játékosokat vagy mennyire tüzeli fel őket egy rangadóra, na pláne kiket igazolunk…

Vissza a nyári eseményekre, igazából nem is az eladásokkal van a probléma, mert senki olyat nem vesztettünk, aki nálunk világklasszis szinten játszott volna vagy komolyan meghatározta volna a csapatjátékunkat. Az érkező oldal viszont vérszegény. Igaz, hogy két olyan játékos jött, akik hiányposztra érkeztek, ettől még ha átnézünk a többi riválishoz ez az erősítés édeskevés. Csak szemléltetés gyanánt, Guardiola két év alatt 300 millió fontot költött a kerete megerősítésére, mi 70 millió fontot. És még arról sem lehet szó, hogy jobb keretünk lett volna 2 éve a Man city-nél. Kérdezem én, mégis mi a francban reménykedünk?

És akkor még lehetne folytatni a fejfogós történeteket. Itt van Chamberlain esete is, akit jobb wingback-ként játszatunk, Bellerin helyett, akinek ez a valódi posztja, de emiatt a spanyolt át tesszük bal oldalra, ami miatt Kolasinac, aki szintén bizonyította már nálunk és tavaly egész idényben, a Bundesligában mennyire jól bejátssza az egész baloldalt, na őt vagy LCB-ben vagy a padon hagyjunk. Ahogy a kifinomult angol mondja: Fails on so many levels. Az okokat megint csak találgatni tudjuk. Hosszú évek óta követve Wenger munkásságát az első tippem az lenne, hogy ezzel megint csak a szerződéshosszabbítást akarta kiharcolni a játékosnál (lásd anno Walcott és a középcsatár kérdésköre), simán kinézem az öregből, hogy ezért képesek voltunk beáldozni 3 meccset. De a legjobb az egészben, hogy ez még a jobbik eset. Mert ha így van, akkor végre normálisan felállhat a hátsó ötös (de már vannak olyan szurkolói vélemények, akik váltig állítják, hogy megint jön a 4 védős rendszer) és szeptember elején hat pontos hátrányban végre elkezdhetjük az idényt. Ha nem így van, akkor tovább pöröghet ez az őrület, amit augusztusban láthattunk és akkor talán egyszer szemtanúi lehetünk annak, hogy egy Elneny-Xhaka CB duóval védekezünk egy PL meccsen, amíg Koscielny-ék a padon üldögélnek.

Személy szerint nem bánom Chamberlain távozását, mert több mint valószínű, hogy vele is csak a Walcott-féle spirálba került volna a csapat (ez a 180k-s heti fizu még rémálmaimban kísérteni szokott), ha ő tényleg úgy gondolja, hogy középen van neki jövője lelke rajta, abból mi már kaptunk elég ízelítőt és nagyon nem ízlett, köszönjük. Magunkhoz képest meglepően jó pénzt kaptunk egy évvel a szerződése lejárta előtt, bár sosem volt ballasztként elkönyvelve (sokkal nagyobb léhűtők vannak még itt), de már lassan két éve várjuk, mikor tesz le olyan teljesítményt, amivel kivívja a fix kezdő státuszt, egyszerűen felesleges volt tovább várni és csak a potenciállal mentegetni egy 24 éves játékost. Mondom ezt úgy mintha elküldtük volna, de igazából teljesítményéhez képest giga fizuval akartuk megtartani, abba már bele sem merek gondolni, hogy ezek után Welbeck, Walcott párosnak mennyit fogunk ajánlani.

“Vajon Wengert is ki tudnánk sergetni 200-ig?”

Alexis viszont maradt, amit elég nehéz megítélni, hogy most örüljünk-e neki vagy sem. Egyik oldalon az állítólagos 60 millió font nagyon is csábító ajánlat (neki is csak egy év volt hátra), de másfelől viszont ha már június elején eladjuk ennyiért, akkor se tudtuk volna pótolni, mert ilyen képességű játékosok nem kerülnek ki a piacra, egy nem olajcsecsen lógó klub számára. A chilei eddigi megnyilvánulásai alapján nem tartom reálisnak, hogy ezután elkezdjen flegmán játszani, sőt kimondottan csalódnék, ha nem az eddig megszokott mindenáron való győzni akarást látnánk tőle, ha mégse lesz semmi köszönet a játékában, akkor viszont nagyon durván ráb*sztunk. Azt viszont már most szeretném leszögezni mindenkinek, aki kicsit többet szeret belelátni egyszerű dolgokba, hogy ha kicsit a kelleténél is többet tartja magánál a labdát Alexis, az nem e miatt a nyár miatt van ez már tavaly is nagyon jellemző volt rá.

Kilátások? Pocsékak, rövidtávon biztos. A naiv kis gyerek bennem kicsit izgatottan várja, hátha összeáll az Özil-Lacazette-Alexis hármas és nagyot durrantanak, de azért összességben komoly illúziókat ne kergessünk, a bajnoki címért a kanyarban sem leszünk. Ehhez az kellene, hogy az előbb említett hármas mindegyik tagjának extrát kéne hoznia (Alexis tavalyi számai), csak a PL-re koncentráljuk a legerősebb kezdőnket és nem utolsó sorban senki ne essen ki hónapokra. Ha ezek mind teljesülnének azt mondom, hogy esetleg, talán-talán kis szerencsével(=körbeverések) a harc közelében lehetünk, de már az is nagy meglepetés lenne, ha a felsorolt három dologból csak egy összejönne. Az oldalvonal mellől érkező extrát is lehetne említeni, de Peet már többször kifejtette hányadán állunk.

A keret igen vékony (szokásos sérülésekkel számolva), a padon az egy szem Giroud van, mint minőség, mellette pedig helyet foglal a megannyi kérdőjel. Iwobi vissza tud-e térni a tavaly szezon eleji formájához, Jack egészségesen le tud-e nálunk játszani 10 meccset, Elneny fejlődik-e vagy megragad a középszerű kategóriában, és akkor a legfájóbb, Cazorla-t látjuk-e még Arsenal mezben. A kezdőben számomra még mindig a Xhaka-Ramsey páros jelenti a legnagyobb fejtörést, három belsővédős rendszerben talán lehet jövőjük, de nem úgy, mint múlthéten. Viszont ha áttérünk megint a 4-2-3-1-re akkor a védekezésünk a téli káoszhoz lesz hasonlítható és Ramsey-nek a kvázi szabad bóklászásával is azonnal fel kell hagynia. Sőőt akkor én ezt a párost nem is engedném fel a pályára, hanem inkább olyan embert kéne betenni a középpályára, aki rendszeresen vissza tudja szerezni a labdát, jelenleg erre egyedül csak Coquelin képes a keretből. Ideje volna már pontot tenni a középpálya jövőjét illetően is, mivel Ramsey-vel szintén vagy hosszabbítanunk kell, vagy el kell adnunk az elkövetkező 12 hónapban.

Szóval, ha reálisak vagyunk, akkor max az EL-ben fogjuk tudni kivívni a jövő évi BL-t, ami megint csak azt a kérdést vetítené elő, hogy azt sikernek könyvelnénk-e el vagy megint csak a jelenlegi helyzetet konzerválná.

Elég sok időnk lesz ezt és az ehhez hasonló kérdésköröket újra meg újra meg újra megvitatni…

“Az örökbecsű 8:24-től”