Rágós csirke (Arsenal – Tottenham 1-1)

A Tottenham folyamatos fejlődésével az észak-londoni derbi már régóta nem arról szól, hogy az Arsenal egyértelmű esélyesként többnyire látványosan lepofozza a gyűlölt szomszédot. Az Arsenal utoljára a 2013/14-es szezonban tudta oda-vissza megverni a Spurst, azóta pedig egy Tottenham győzelem kivételével minden egyes alkalommal döntetlenre végeztek a felek a bajnokságban. Pochettino ráadásul már a Southampton edzőjeként is kemény falat volt Wengernek, csupán akkor tudott nyerni ellene, mikor Boruc hajlandó volt gólt ajándékozni az Arsenalnak az Emiratesben. Ennek megfelelően ez a meccs is egy szoros döntetlent hozott, ahol mindkét csapatnak volt ugyan lehetősége megnyerni a meccset, de végül igazságos eredmény született.

A Tottenhamről aligha volt elmondható a meccs előtt, hogy jó formában lenne. Az ezt megelőző három bajnoki meccsükön is döntetlent játszottak, ráadásul a Leverkusen elleni hétközi vereséggel a BL csoportjukban is kellemetlen helyzetbe kerültek. Ezen felül Pochettinonak nélkülöznie kellett Alderweireld és Lamela mellett Allit is, de a visszatérő Kane sem volt száz százalékos állapotban. Az argentin viszont igyekezett váratlant húzni, ezért Alli helyére nem egy másik középpályást tett be a kezdőcsapatba, hanem Dier és Vertonghen mellé harmadik középhátvédnek állt be Kevin Wimmer. Így gyakorlatilag egy 3-4-2-1-es felállás alakult ki, ahol a két szárnyvédő támadásban magasan helyezkedett, miközben Son és Eriksen szinte teljesen szabadon mozoghatott Kane mögött.

Ezzel ellentétben Wenger egyáltalán nem húzott váratlant. A szokásos kezdőjéből csupán Cazorla maradt ki a még mindig húzódó sérülése miatt, az ő helyét vette át az eltiltása után visszatérő Xhaka, akik Coquelinnel párban védekezésben kiváló teljesítmény nyújtott. A svájci 5 sikeres szerelés mellett 4 passzt is lefülelt, ezzel magasan az Arsenal legjobbja volt a labdaszerzési mutatókat figyelembe véve.

A Spurs az első félidőben ugyan többet birtokolta a labdát, de ez a fajta fölényük javarészt steril volt. Cech kapuját egyszer sem sikerült eltalálni, egyedül Son remek elfutása és Kane fejese hordozott magában komolyabb veszélyt. Pochettino csapatának az első félidőben végig problémái voltak a támadások felépítésével, az Arsenal pedig sokszor okosan kényszerítette őket hosszú labdákra, ami labdavesztésekhez vezetett.

arsenaldefendWalcott letámadását követően Vertonhgen kényszerhelyzetbe kerül, hiszen Wanyama, Dembele és Eriksen is megjátszhatatlan, miközben Alexis csak arra vár, hogy mikor támadhatja meg Wimmert amint labdát kap. A túloldalon Iwobi biztosít. Nincs más megoldás, mint az előrevágott labda.

tottenham-forcedtogolong

Alig egy perccel később ismét hasonló szituáció alakul ki, ezúttal a másik oldalon. Iwobi okosan úgy támadja le Diert, hogy mindeközben Wanyamat a fedezőárnyékában tartja, miközben Dembele és Wimmer szintén megjátszhatatlan, Walcott pedig a túloldalon biztosít.

A Tottenham akkor tudott nagyobb nyomást helyezni az Arsenal védelmére, mikor Vertonghen a védősorból fellépett az Arsenal térfelén lévő félterületbe, így pedig Bellerin sokszor egy az egyben maradt Rose ellen. Az Arsenal is csak a félidő második felében tudott igazán veszélyesen futballozni, addig nem igazán sikerült jól kivitelezett ellentámadásokat vezetni, de összességében is elmondható, hogy az Arsenal játékából hiányzott az élesség és a valódi kreativitás. Wenger csapata a 30. perc után kezdett igazán veszélyesen játszani, ekkor Alexis Sanchez is kijjebb húzódott a bal oldal felé, és sikerült kihasználni a Walker mögötti üres területet. Ekkor került hatalmas helyzetbe Iwobi, és egy balról visszatett labda után lőhetett Özil is. A gól végül mégis egy pontrúgás után született meg Wimmer közreműködésével.

A második félidő első felében a Spurs elkezdett jóval veszélyesebben futballozni, lényegében azért, mert Rose futásait Walcott egyre kevésbé tudta követni, és Dembele is jóval többet tört előre labdával, mint az első félidőben. Ilyen helyzetből jött az egyenlítő gólhoz vezető tizenegyes is.

Wenger a cseréivel láthatóan meg akarta nyerni a meccset, legalábbis a Coquelin-Ramsey csere ezt bizonyítja. A kulcsmomentum viszont a kettős csere volt, mely során Walcottot Oxlade-Chamberlain, míg Iwobit Giroud váltotta. Ezzel egyrészt javult az Arsenal védekezése, Ox jobban követte Roset, mint Walcott a szünet után. Ugyanakkor támadásban szinte nem akadt jó megoldása, így hiába villog a kisebb csapatok ellen a kupában és a Bajnokok Ligájában, egyre fájdalmasabban egyértelmű, hogy Oxra nem lehet komolyan számítani az igazán nagy meccseken.

Iwobi és Giroud cseréje pedig döntően befolyásolta a meccset abból a szempontból, hogy Wenger így szinte teljesen kivette a kontrollt a csapatából azzal, hogy egy nagyon direkt támadóhármassal játszott. Iwobin az utóbbi két meccsen egyértelműen látszódtak a mentális fáradtság jelei, de technikai képzettségével és okos játékával így is kulcsfigurája az Arsenalnak abban, hogy hatékonyan tudják járatni a labdát az ellenfél térfelén. Az ő lejövetele után szinte tizenhatostól tizenhatosig zajlott a játék, és egyik csapat sem tudta igazán magához ragadni az irányítást. A Tottenham védői többször is az utolsó pillanatban mentettek az Arsenal mindig veszélyes kapu elé keresztbe belőtt labdái után, míg a második oldalon még a gól után Eriksennek volt egy ziccere, de egy szabadrúgás után egy kapufát is elért a Spurs, akárcsak az első félidőben Walcott.

Végül az Arsenal ismét győzelem nélkül maradt a változatos észak-londoni derbin, ahol mindkét csapatnak voltak jobb periódusai, de összességében egyikre sem lehet rámondani, hogy jobban megérdemelte volna a győzelmet a másiknál.

xg