Nincs vége, amíg nincs vége (Bournemouth – Arsenal 3-3)

Legbelül mindenki tudta, hogy csöppet sem lesz könnyű egyetlen nap pihenéssel idegenben játszani az egyébként nagyon pofás Bournemouth ellen. Személy szerint a Chelsea meccsig tartó viszonylag könnyebbnek látszó meccsek közül itt számítottam leginkább pontvesztésre az ellenfél játékerejét és a körülményeket figyelembe véve. Nos, a megérzésem bejött, és ha nincs a csodás feltámadás a második félidőben, akkor sokkal csúnyább is lehetett volna a vége.

Az Arsenal a rendkívül kellemetlen sorsolásnak hála alig pihenhetett az előző bajnokit követően, ráadásul számos játékos kisebb sérüléssel és fájdalommal volt kénytelen játszani. Hiába változtatott több helyen is Arséne Wenger az előző meccshez képest, a hiányzók száma miatt nem tudott annyit frissíteni a csapatán mint amennyit szeretett volna. Ez persze nem mentség arra, hogy az első félidőben Eddie Howe konkrétan lemosta a pályáról veterán riválisát.

Egyre jellemzőbb jelenség, hogy az olyan edzők akik taktikailag a közepesnél valamivel képzettebb, rendszeresen meg tudják lepni Arséne Wengert, amire a francia mesternek nagyon sokszor nincs is válasza. Az Arsenal szerencséje, hogy ezúttal sikerült jól reagálni a Bournemouth játékára, de addigra már több gólos hátránnyal kellett szembenéznie az Ágyúsoknak.

A Bournemouth nem követte el azt a hibát, hogy engedi kibontakozni az Arsenal játékát, és már csírájában kezdték el elfojtani a vendégek támadásait. Épp ezért a labdakihozatalok alkalmával a játékot próbálták minél inkább a vonalak mellé terelni, hogy a játéktér szélét extra védőjátékosként használva limitálják az opciókat legtöbbször Mustafi számára.

A Bournemouth támadójának a presszingje a vonal mellé kényszeríti Mustafit akinek nem maradt más választása, mint hosszan előreívelni a labdát. A hazai csapat így többször is meg tudta akadályozni, hogy az Arsenal sikeresen tudjon támadást építeni. Erre Wenger csapatának egészen az első félidő végéig nem akadt válasza.

Egészen az első félidő végéig kellett várni arra, hogy az Arsenal elkezdje hatékonyan kijátszani a Bournemouth letámadását. Az első képen látszik, hogy Xhaka besegíthetne, ám túlságosan is távol helyezkedik a labdás játékostól. A félidő vége felé viszont már kivált Mustafi oldalára, és mivel Bellerin emiatt jóval feljebb lépett, megszabadult Fraser szorításától, így Xhakától szabadon kaphatta a labdát. Ráadásul mivel Arter próbálta követni Xhaka mozgását, még szabad terület is nyílt a pálya közepén, amit végül nem sikerült kihasználni.

A fentieken túl a Bournemouth másik nagy fegyvere amivel zavarba tudták hozni az Arsenalt, az a védekezésből támadásba való átrendeződések közben gyors és agresszív letámadás.

Az Arsenal labdaszerzés után megpróbál támadást indítani, de amint Xhaka megkapná a labdát, Arter máris lendületből érkezik hátulról. Emiatt a svájcinak nagyon gyorsan kellene reagálnia, aminek a vége egy eladott labda, és máris jöhet újra a Bournemouth.

Amíg a Bournemouth rendszeresen nyomást tudott gyakorolni, és ezzel hibára kényszerítették az Arsenal játékosait, a másik oldalon ugyanez már nem volt elmondható. Az Arsenal legtöbbször passzívan védekezett, letámadás esetén pedig túlságosan ember orientált volt, ami az intenzitás hiányával együtt azt is jelentette, hogy Howe csapata könnyedén hozta ki a labdát a saját térfeléről, de legtöbbször még az Arsenal területén is nyugodtan passzolgathatott. Erre kiváló példát szolgáltat a vezetést jelentő góljuk, amire nem mellesleg még Pep Guardiola is csak elismerően bólinthat. Valódi tankönyvi találat.

A Bournemouth az első félidő során többször is a labdához közeli oldal túltöltésével próbálkozott, hogy aztán egy keresztlabda után a felfutó bekk megjátszható legyen az üres területen. Ezt egyszer sikerült tökéletesen kivitelezni, és annak gól is lett a vége. A pálya teljes felborult, mindenki az Arsenal bal oldalán csoportosul, miközben Fraser egy keresztbemozgással Bellerint is magával húzza. Az így felszabaduló területre érkezik meg Daniels, akit Stanislas remek labdával talál meg, miután az Arsenal játékosai bőven adtak neki időt és területet is a passz kivitelezéséhez.

A gól kapcsán muszáj kiemelni, hogy Petr Cech ismét borzasztó könnyedén engedte be a labdát a rövid sarokba. Idén egyébként is sok kritika érte annak ellenére is, hogy hajmeresztő hibái nem voltak, de ez a meccs is mutatja, hogy a teljesítménye azért sokszor bőven hagy maga után kívánni valót. Pláne ha megnézzük a harmadik bekapott gólt is, ami után szinten nem lehet büszke magára a sisakos hálóőr. Rajta kívül is bőven akadt még gyenge egyéni teljesítmény a csapatban. Mustafi messze a leggyengébb meccsét játszotta eddig Arsenal mezben, és bár eddig sem volt tőle idegen egy-egy hajmeresztő hiba, Wilson most nagyon a földbe gyalulta. Bellerin szintén akkor játszott utoljára ilyen gyengén, mikor Wenger az első pár alkalommal bedobta őt a mély vízbe az első csapatnál, de nála mentség lehet, hogy 3 nap alatt kellett 180 percet vállalnia, pedig még csak nemrég tért vissza sérülése után. Ugyanez igaz Koscielny-re is, aki eddig az első fordulón kívül minden bajnokin a pályán volt, úgyhogy nem csoda, hogy csak 1 óráig bírta 31 évesen.

A szünet után a Bournemouth a két gólos előny tudatában visszavett a tempóból, és már nem próbáltak rögtön az Arsenal tizenhatosa előtt letámadni, ráadásul ekkor már rendszeres volt, hogy az egyik középpályás – jellemzően Ramsey – belépett az egyik szélső védő és a középhátvéd közé, hogy 3v2-es szituációt kialakítva tudják kihozni a labdát. Viszont a Bournemouth két támadója ezután jóval mélyebben helyezkedett labda nélkül, sokszor a saját félpályájuk közepén próbálták semlegesíteni az Arsenal akcióit, amely kezdte végleg magához venni a kezdeményezést.

A meccs kulcsfontosságú momentuma volt, mikor Wenger a 61. percben Alex Iwobi helyére behozta Lucas Perezt. Ezzel az Arsenal hadrendje is megváltozott, egy aszimmetrikus 4-4-2-re, ahol a frissen beállt spanyol Olivier Giroud mellett játszott ugyan, de Alexis Sanchez teljesen szabad kezet kapva szinte mindenhol feltűnt a pályán.  Már a Crystal Palace elleni meccsen is kiemeltem Lucas labda nélküli mozgását, ami most gólt is eredményezett.

Granit Xhaka nagyszerű megoldással Olivier Giroud-t választja a kockázatos labdával, aki egy tőle megszokott remek pörgetéssel játssza meg a fullbekk és a középhátvéd között tátongó üres területre nagyon intelligens módon beinduló Lucast.

Xhaka ismét sok kritikát kapott a meccs alatt és után, amiért ismét egy buta tizenegyest ajándékozott az ellenfélnek, de a második félidőben így is az Arsenal egyik legjobbja volt Alexis és Giroud mellett. Fentebb már kiemeltem, milyen intelligensen, egy lépéssel már előre gondolkodva játszotta meg Giroud-t a második gólnál, majd az egyenlítésnél is nagyszerűen tekerte oda a labdát a francia fejére.

Két gólpassz és egy gól. Ismét Olivier Giroud lett tehát az Arsenal megmentője, ahogy azt ebben a szezonban szinte már megszokhattuk. Viszont továbbra sem gondolom, hogy hosszú távon meg kellene ragadnia a csapatban kezdőként. Egyrészt Alexisszel középen sokkal kreatívabb a támadójátékunk, másrészt a letámadás is sokkal hatékonyabb a dinamikus sokat futó chileivel, mint a lomha franciával. Giroud a meccsek hajrájában rendkívül jó opció lehet, amikor mindenféleképpen gólra van szükség, mert a nagyon mélyre visszahúzódó csapatok ellen, kis területen jól érvényesülnek a fizikai és technikai adottságai a gyors egyérintőkkel.

Amikor az első félidőben az Arsenal nem találta a meccs ritmusát, és képtelen volt a kapujához szorítani az ellenfelét, Olivier Giroud szinte mintha nem is lett volna a pályán (1. kép), amint viszont sikerült a kapuhoz szorítani a Bournemouth-t, rögtön az Arsenal leghasznosabb játékosa lett. (2. kép)

Az Arsenal végül a sírból hozta vissza a meccset, Wenger ezúttal jól tudott reagálni ellenfele lépéseire, de ez az egy pont alighanem csak a 4. hely szempontjából jelenthet bármit is. Ha a Chelsea ma este megveri a Tottenhamet, az Ágyúsok szinte biztosan kiszállnak a bajnoki címért folytatott küzdelemről, és elkezdhetnek figyelni a Tottenham és a Manchester United eredményeire.