Ligakupa, Lord edition (Nottingham Forest – Arsenal)

Ma este elrajtol az EFL Cup (leánykori nevén Ligakupa),  amelyet a csapat eddig mindössze 2 alkalommal nyert meg (1987, 1993), míg Wenger személy szerint egyszer sem. Igazából nincs is ebben semmiféle sajnálnivaló, ugyanis ha fel szeretnénk állítani egy virtuális értéksorrendet a brit kupák között, éppenhogy megelőzi a szintén rendszeresen lekutyázott Community Shieldet. Ugyanakkor remek terep a managerek számára, hogy sérülésből visszatérő játékosaikat, peremembereiket ill. tehetséges fiataljaikat kicsit élesebb szituációban is megmérettessék, egy U23-as bajnoki meccshez képest. Személy szerint 2006 óta ülök az Arsenal szurkolói szerelvényén, így már 2 elbukott döntőt is volt szerencsém megtekinteni:  az első a 2007-es ami több szempontból is emlékezetes marad (Walcott megszerzi élete első ágyús gólját, Diaby lerúgja Terry fejét, majd a balhé a meccs végén az afrikaiak ill. Fabregas & Lampard közreműködésével), míg 2011-ben Koscielny és Szczesny meccs végi brainfartja, amely véleményem szerint komoly tényező volt az akkori nyáron esedékes nagy elvándorlásban, hisz bármennyire is nívótlan kupa, akkor már pontosan 6 éve epekedett szurkoló és játékos egy serleg után. Az első darabka lehetett volna, az akkoriban jóval többre hivatott csapat győztes mentalitásának felépítésében.

efl-cup-8x6304-3145684

Ellenfelünk a 70’-es évek végének angol sikercsapata, a Nottingham Forest lesz, akik ez idő tájt a 78’-as bajnoki címük (feljutásuk után egyből, újoncként húzták be, Leicester who?)  mellé két ligakupát (78’, 79’) és két BEK győzelmet (79’, 80’) (az elsőt szintén európai újoncként nyerték) és egy UEFA Szuperkupát (79’)  is fel tudnak mutatni. Sikereik fő letéteményese edzőlegendájuk, Brian Clough volt, aki napra pontosan ma 12 éve hunyt el. Róla ajánlott olvasni ill. néznivaló, „Az elátkozott Leeds United” című 2006-os David Peace féle könyv, majd 2009-es filmadaptáció, mely Clough a 70’-es évek brit top csapatának számító Leeds-nél eltöltött 44 napját foglalja magába, közvetlenül a nottinghami sikerkorszaka előtt. Hogy időben maradjunk, egy további kapcsolódó érdekesség: nekünk Arsenal szurkolóknak kedves a 49-es szám, mellyel pont a Clough-féle Nottingham 42 meccses bajnoki veretlenségi rekordját nyugdíjaztuk le 2004-ben.

brianclough_1362087a
Ugyanakkor hol vannak már azok a 70-es 80-as évek, a Forest szurkolói 1999 óta epekednek élvonalbeli fociért, ugyanis ez volt az utolsó esztendő, amikor a Premier League-ben jártak. Azóta csak az alsóbb osztályok (2005-2008 között a harmadosztályban vegetáltak) sárdagasztását csodálhatják. 2010-ben ill. 2011-ben álltak a legközelebb a lehetséges feljutáshoz, mindkét alkalommal sikerült elcsípni a playoff helyet, ám a maradék 3 meccs sikeres abszolválása, már teljesíthetetlen feladatnak bizonyult. E két szezon kivételével rendre a középmezőnyhöz tartoztak, jobbára az alsóházban, ami vélhetően idén sem fog változni (mondjuk ezt majd a Lord eldönti) , 8 forduló után 11 ponttal állnak, ami most még mindössze 3 pontra van az utolsó playoff helytől. 33 gól esett ezeken a párharcokon, 16-17-es megoszlásban, ebből könnyen kikövetkeztethető, hogy busz negatívak, ami mindenképp jó meccset vetít előre, rajzoljon fel Wenger bármennyire is rutintalan kezdőt.

Igaz teljesen mindegy, hogy állunk fel, hisz utolsó klasszis csatárunkkal, Nicklas Bendtnerrel kell farkasszemet néznünk, aki a Forest-et érezte klasszisához méltó klubnak, így szabadügynökként végül náluk írt alá. A meccs előtt kellő tisztelettel közhelyesen nyilatkozott: nehéz meccsre számít, amit az Arsenal fog dominálni, de a kupában bármi előfordulhat, ha ki tudják használni a lehetőségeiket könnyen meglepetést okozhatnak. Ha gólt szerez ünnepel, de nem fog közben megőrülni, mert szereti és tiszteli az Arsenalt.

Wenger hasonló módon kimért volt (ő már érzi a bajt, nem szerette volna felhergelni, hogy mesterhármast hintsen), elmondása szerint: Meglepte, hogy végül a Nottingham-hez írt alá, ami ugyanakkor remek hely a karrierje egyenesbe állítására, fiatal kora óta top kvalityi játékos, akinek minden fontosabb képessége megvan, a klasszis csatárok ismérvei közül. (ezért volt azon kiváltságosok között, akik a szélen is szerepelhettek a rendszerében, lásd még: Özil, Ramsey, Arshavin). Az emberek szerint túlságosan is elbizakodott, amivel nem feltétlenül ért egyet. Inkább türelmetlen típusú játékos, aki érthetően csalódott volt, ha nem jutott megfelelő mennyiségű játékperchez.

Lord Nicket lehetett szeretni (becserélése után egyből győztes gól a Spurs elleni derbin; több kulcsfontosságú hajrágól szerzése az évek során: Dynamo Kijev, Wolverhampton és utoljára a Cardiff City csapatai ellen; Porto elleni mesterhármas) vagy nem szeretni (a Liverpool elleni gólvonalos mentése; amikor a lábában maradt a továbbjutás a Camp Nou-ban), minden fogyatékossága ellenére mégis használható játékos volt, aki bár sokszor csetlett botlott, én azért kissé indokolatlannak érzem azt a nagy mennyiségű fikát, amit kap, hiszen nála jóval nagyobb kutyaütők is szerepeltek a korábbi évek csapataiban. Normálisabb hozzáállással jóval többet ki lehetett volna facsarni ebből a karrierből, tetézve mindezt azzal, hogy őt még a sérülések sem hátráltatták, mint bizonyos klubtársait. (Bendő mellett egyébként két másik ex-ágyúst, Armand Traorét és Henri Lansburyt is felfedezhetjük a mai napon a Forest színeiben. Lansburyről sokaknak beugorhat, hogy korábban még ágyúsként gólt lőtt a Ligakupában egy Spurs koppasztás során 2010-ben.)

06b12a2c-b311-4774-90a9-f81a888711b7

Este várhatóan egy megfiatalított csapat fog kifutni a pályára, hiszen a tegnapi U23-as Everton elleni meccsen Bielik, Mavdidi, Chris Willock, Akpom, Zelalem és Reine-Adelaide sem játszott. Ők vélhetően mind ott lesznek a mai keretben, kiegészülve az argentin kapus, Emi Martínezzel. Természetesen jó lenne továbbjutni, a poszt elején is leírt indok miatt, ugyanakkor nagyon nem kéne úgy járni, mint tavaly a Sheffield Wednesday ellen, ahol a nagy variálások ellenére, sérülés miatt elvesztettük az első keretből Walcottot ill. Oxlade-Chamberlaint is. Apropó sérülések: Ramsey és Giroud még mindig nem bevethető, előbbi a Chelsea ellen sem lesz, míg a franciára 50-50% esélyt jósolt az Öreg; Welbeck & Mertesacker továbbra is messze van a visszatéréstől, Jenkinson már könnyített munkát végez, míg kisebb meglepetés, de Gabriel, akár már játszhat is a Forest ellen. A kezdőt most valóban nehéz megjósolni (Wenger úgy keveri mostanában a kártyát, mintha nyugdíjas éveire osztónak készülne a londoni Hippodrome kaszinóba) a Ligakupa előtt mindig felforgatja a csapatot a Papa, így tippem: Ospina-Debuchy,Bielik,Holding,Gibbs-Elneny,Xhaka-Oxlade-Chamberlain,Zelalem,Reine-Adelaide-Lucas Perez; végeredményt illetően pedig 1-3.

 


  • Woolwich

    Lövésem sincs mire számítsak ma. Az is benne van, hogy a felforgatott kezdővel jobb focit játszunk majd, mint a Hull vagy A PSG ellen. Ugyanakkor saját pályájukon az alsóbb osztályú csapatok mindig veszélyesek. Ha otthon játszanánk azt mondanám, hogy sima 4-1, így idegenben azért nehezebb meccset várok. Főleg, ha esetleg a Forrest szerzi meg a vezetést…

    • Trollséne

      Jogos, általában pont ezek a safe zónában evező alsóbb ligás csapatok a legveszélyesebbek a kupákban (lásd Reading elmúlt éves FA kupa menetelései), én azért bízok a retek szar védelmükben, hogy sikerül túlrúgni őket gólokban. 🙂

  • titok84

    Bielik játszott már CB-t?

    • Jon

      A felkészülési időszakban igen. Sőt, talán a Pool ellen is, nem?
      Szerk.: Jaj semmi, Holdingra gondoltam.

    • ZERO_L

      ifiknél már többször játszott ott és kb egy fél éve már folyamatosan azon a poszton játszatják
      (több kevesebb sikerrel)

  • Jon

    Köszi a cikket, jó lett 🙂
    Én egyáltalán nem számítok könnyű meccsre, de azért bízom a továbbjutásban. A lényeg az, hogy a fiatalok meg a perememberek megmutassák magukat.
    Tényleg: Giroud mióta sérült? 😀 Nem voltam az utóbbi napokban, lemaradtam valamiről?

    • Trollséne

      Tán sikerült valami lábujjsérülést összeszedni a PSG ellen pályán töltött pár percben.

  • ZERO_L

    “míg 2011-ben Koscielny és Szczesny meccs végi brainfartja, amely véleményem szerint komoly tényező volt az akkori nyáron esedékes nagy elvándorlásban”

    hú, nagyon nem értek egyet 🙂

    emlékezzünk vissza mi történt az első FA kupa győzelem után… sorozatban vertük a PL ellenfeleket, bizonyítva ezzel a győztes mentalitást, a döntőről ne is beszéljünk és bőven látszott az alagút végén az a bizonyos fény, a szurkolók a parádén még külön Sagna-t is kérlelték a maradásra mégis elmenet

    szerintem pont semmi köze nem volt a 2011-es döntőnek ahhoz, a nyári átigazolási időszakhoz:

    -Fabregas-t azon a nyáron már sehogy se lehetett itt tartani, emlékezzünk vissza fizuról is lemondott csak hogy végbe menjen a transzfer annyira akart menni

    -Nasri megkaphatta volna az addig annyira várt “fontos” szerepkört a csapatban, ő mégis inkább lelépett a City-be ugyan arra a kiegészítő szerepkörre amit itt játszott

    -Song meg inkább személyi ellentét miatt lépett le, konkrétan el akartuk adni

    A felvázolt kezdőben nem hiszem, hogy akár Zelalem vagy Reine-Adelaide szélen játszana, akkor már inkább valamelyiket (inkább az amerikait) visszatolják kp-ra mondjuk Elneny helyett és Willockot játszatják a szélen, aki megint csak megérdemelné a masszív perceket, mert ifiben már évek óta bizonyítja tehetségét

    • Trollséne

      lehet, hogy tényleg csak én magyaráztam be ezt anno magamnak, de megpróbálom leírni dióhéjban, miért is gondolom így:
      Ezután az ominózus döntő után kb. akkora olvadásnak indult az aktuális idény, mint 2008-ban az Eduardo sérülését követő hónapokban (a Birmingham a rákfenénk).
      Ha jól emlékszem, a meccs előtt már okádták a sajtóból, hogy ez lehet az áttörés a poszt Henry & co. féle csapat életében, az első “komolyabbnak” nevezhető siker, ami talán átszakítja a mentális gátakat. (rohadtul nagy volt az arc, mivel a másik nagy téma az volt, hogy majd Fabregas (aki ugye nem játszott a döntőn) vagy RvP emeli magasba a trófeát, esetleg együtt.) Végül az idézett kapitális nagy bakival sikerült elbukni, egy underdog, majd szezon végén kieső csapat ellen, akiket Alex McLeish a favágófoci felkent apostola irányított.

      Ami utána történt szerintem nem kell ecsetelni, a döntő előtt volt pár nappal az az emlékezetes Barca verés otthon, hogy aztán eléggé geci körülmények között essünk ki, ami egy újabb pofon volt a szarnak.
      Amivel pedig sikerült feltenni a pontot az i-re, hogy szinte a bajnokság kezdetétől fogva stabilan ott voltunk a top3-ban, ehhez képest a bajnokság végén, az akkor még olajembrió City is beelőzött, köszönhetően az utolsó 11 meccsen megszerzett fényes 14 pontnak.

      A játékosokkal kapcsolatban természetesen igaz és jogos amit írsz, viszont ha bármelyik is akár egy pillanatig is vacillált a szezon közben a jövőn, ez az utolsó 3-4 hónapos foslavina megkönnyítette a döntését, a menjek/maradjak dilemmában.

      • ZERO_L

        igen, gondoltam hogy ez van a háta mögött és valahol érthető is (amúgy nem kell írni a top3-at simán másodikok voltunk szinte egész tavasszal), de ha ennyire szartak az egészbe a játékosok úgy kollektíve akkor milyen alapon kérdőjelezik meg a “győztes mentalitás” hiányát, ha ők is ugyan úgy kivették a részüket belőlük, számomra csak ezért lenne furcsa ha még nekik állna feljebb

        mert persze a döntő miatt lehet újjal mutogatni a polák-francia kettősre, de már odáig sem szabadott volna eljutni, simán kellett volna verni őket ahogy ezt a bajnokságban kétszer meg is tettük, nem sikerült kollektívan bukott a csapat, nekem személy szerint sokkal jobban fáj a 4 pontos hátrány ledolgozásának totális feladása

        és már csak azért is merem ennyire nyíltan kritizálni mondjuk ezt a 3 távozót mert láthatjuk hol végezték… másodhegedűsként,padon vagy lelátóról nyertek pár serleget, hogy mostanra totálisan vakvágányon legyenek

  • Frimpong

    Az a kép…

    • Trollséne

      nagyon adta magát a téma: a teremtő megalkotta volna a tökéletes csatárt, aki mégis bűnbe esett 😀

  • white__widow

    ha lord gólt lő örülni fogok, én speciel leszarom a ligakupát – kolléga lassan fotósop ekszpert lesz

    https://youtu.be/WLmsJG8ApWc

  • Charlie Mops

    Baszd meg a hülye képedet Trollsene, nyakonköptem a gyereket ásványvízzel akkorát nyihogtam… XDdddd

  • ZERO_L

    végül is bejött amit mondtam
    https://pbs.twimg.com/media/Cs0J2QnW8AAMsgL.jpg

    • white__widow

      Jójez

    • ZERO_L

      Lord és Henri kezd odát

    • Trollséne

      Maitland-Niles jobb bunkó nekem kicsit homály, ő tavaly az Ipswichnél is inkább Ox mostani posztján tolta
      (mondjuk nem tudom mi a faszt gondoltam Debuchy-vel, nagyon felültem a tréninges képekre)

    • Woolwich

      Wenger vagy nagyon magabiztos vagy tényleg nem érdekli mi lesz az EFL kupával idén.
      Legalábbis máskor még az ilyen ‘C csapattal másodosztályú csapat ellen’ meccsekre is leült azért egy Walcott vagy egy Cazorla a padra.
      Na nem mintha zavarna.

      • white__widow

        gllszbzdmg 😉

    • Charlie Mops

      Nekem ez tetszik

  • white__widow
  • YellowRibbon

    Adja ezt most bármi itthon (nem Digi)?
    Esetleg HD stream? 😀 (angolul…)

  • Trollséne

    Ez a legvállalhatóbb, amit találtam
    http://streamm.eu/live/81

  • Trollséne

    Bendőt máris megfosztotta a svájci FM sztár egy gólpassztól

  • Mr. Dhoan

    Megy a passzolgatás rendesen….. (nem).

  • Frimpong

    Gabriel még mindig fasz

    • Charlie Mops

      kiebrudalhatnánk, nem lennék bősz

  • Bill F Murray

    jól emlékszem hogy tavaly nem ennyire tartalékosan kezdtük a ligakupa szezont? mintha most Wenger tényleg meg akarná nyomni az utolsó szezonját a PL/BL-ért

  • Charlie Mops

    Oxlade-Chamberlain – Reine-Adelaide – Akpom – Lucas
    BBC, meg MSN, mi?… (Jó, még Sanchez kéne Elneny és Xhaka mellé… ^^”)

  • Bálint

    Olvasva a beharangot, nekem a Forestről minidg a mezünk eredete jut eszembe.

  • Frimpong

    Ox legalább a szögletet jól rúgja.

  • white__widow

    Pereira elég ügyes

  • Bill F Murray

    sztakurva

  • Charlie Mops

    hülyefasz 😀

  • white__widow

    Csaka geciiii

    • white__widow

      megcsinálja minden héten

  • Frimpong

    Megy a youthba

    • Trollséne

      Vater ez nem a youthba, lassan a januári átadólistára 😀

  • Bálint

    Ez is gólnak számít?

  • BVick

    Kesz, vegleg kiirta magat a gyerek..

  • Woolwich

    Egymás után 2 meccsen is.
    Wenger ezért nagyon le fogja baszni…

    • Trollséne

      így kell stílusosan lázadni 😀

    • Bill F Murray

      Wenger nem meri kirakni a kezdőből tartva a népharagtól, de első alkalommal amikor nem lő gólt kiteszi. Csákának nincs más választása, mint bebaszni 30ról minden meccsen

  • Charlie Mops

    nem tudom abbahagyni a röhögést baszki

  • Mityu

    Remélem Gránit sikerén felbuzdulva Elneny is kiengedi az elfojtott kényszert 😀

  • Wide open

    Adná az ég, hogy a hétvégén Costa mellől eresszen el egy ilyen rakétát

    • Bálint

      Ha eldőlt már a végén Gabrielt is rá lehetne ereszteni a fáradt Costára

      • Trollséne

        win-win szitu lenne, Costa out, Gabrielt meg eltiltják vagy 3 meccsre

        • Bálint

          Ha Wenger jó motivátor nincs az az Isten, hogy 3 meccsel megússza 😀

  • Charlie Mops

    “He got a card for his Birthday.. Unfortunately, it’s a yellow.. ” :DD

    • Bálint

      bezzeg Tócsa futó Rose poénját nem értékelik

  • Frimpong

    Ez a kontra rendben volt.

  • Charlie Mops

    Nem volt ez se csúf.. (Bár fura, hogy Oxlade vitte a kontrát és nem lett azonnal rekontra) Lehetett volna kettő, mint a Lejcseszter meccsen. :/

    • Charlie Mops

      (ésamintleírtamszépítacéefcé)

      • Frimpong

        egyenlő

  • BVick

    Gabriel is back..
    To hospital..

  • titok84

    Áááá, csak eljátssza.

  • Jon

    Lemaradtam az első félidőről, nem tudná valaki linkelni Xhaka gólját? 😀

  • titok84
  • Kolhicin

    Csak most tudtam leülni nézni, erre milyen gólról maradtam le.
    Szóval ez Xhaka búcsúmeccse?

  • white__widow

    Csaka amúgy kurvajól nyomja, keményen belövi a labdákat a támadó harmadba, mindig megjátszható, jól fedezi a labdát, egész türhetően védekezik, lőtt 2 gólt két mecsen, szal tényleg nem értem wengert mi a faszt vár még tőle

    • titok84

      Nem fekete, nem francia?

  • Mityu

    Lehet, hogy csak a pixeles és akadozó stream miatt van, de Lucastól eddig nem láttam túl sok mindent

    • white__widow

      a stream miatt van

      • Mityu

        működött a jinx 🙂

  • Bálint

    Milyen összeállításban és ki ellene kéne még játszanunk, hogy Ox ne a mezőny leggyengébbje legyen?

  • Trollséne

    Lukács tud tizit lőni

    • white__widow

      Bebaszta a disznót a hugyosgödörbe ahogy kell

      • Frimpong

        szép hasonlat

        • white__widow

          ezt a lovasi andrás mondta nekem egyszer egy dugásra asszociálva #truestory

    • Woolwich

      Hát igen, manapság meg kell becsülnünk az ilyen embereket a keretben.

  • white__widow

    1 gól

  • titok84

    Na, ez is jó így. Azért nagy panaszunk nem lehet a bírókra idén — már ami a tiziket illeti.

  • Wide open

    Nem tűnt túl boldognak Lucas :/
    Remélhetőleg azért ez a gól kicsit helyre rázza az önbizalmát 🙂

    • Frimpong

      nekem sem tűnt túl boldognak

  • Charlie Mops

    tizenegyesgól, távoli gól.. mi a pöcsömet képzelnek ezek???!?

  • Jon

    Örülök, hogy Lucasnak összejött az első.

  • Woolwich

    Azért egy gólt még várok Lord Bendtnertől ma.

    • titok84

      Majd 0:4 után.

  • Trollséne

    Lukács knows, kibrusztolta magának

  • white__widow

    Ott van gecccik

    • white__widow

      vardy gól

  • Charlie Mops

    hopi

  • Jon

    Csúcs, örülök a srácnak 😀

  • Bill F Murray

    mint egy minden hájjal megkent PL veterán úgy lökött pont annyit hogy még ne essen el a védő, de zökkenjen ki a ritmusból

  • Woolwich

    Még, hogy szoknia kell az angol focit…

  • titok84

    Pont ilyeneket láttam tőle tavaly is.

  • Charlie Mops

    mondjuk késik a stream és elspoilereztem magamnak az eredmények.commal de sebaj 😀

  • Wide open

    Brusztolós, ez már tetszik. Csak vigyorogjon már egy kicsit basszus 😀

    • Bálint

      Nincs ma jó kedve, lehet nem szart ma még, beteg valakije vagy valami hasonló.

      • Wide open

        vagy csak nem örül hogy a legenda, Lord Bendtner mostani csapatát ki kell ejtenie 🙁

    • Mityu

      Majd City mezzel a kezében 😉

  • titok84

    Nekem elment a stream. Linkelne valaki egy jót?

  • Trollséne

    metál lett volna 2.meccsén egy mesterhármas

  • Bálint

    A Chleseanél meg lehet pár hétvégén kezdőnek ma még túlórázni kell.

    • Jon

      Tényleg, jó hogy mondod, most már ilyen szemmel fogom nézni 😀

  • titok84

    Cserélni nem fogunk? Vagy Xhaka és Lucas úgysem játszhat hétvégén?

    • ArsenalWay

      Ne viccelj, Gránit duplán lőtte ki magat a kezdobol az elmúlt ket meccsen:D

  • white__widow

    Lord után bejött egy apostol

  • white__widow

    Martineznek sincs sok dolga, de hozza a kötelezőt

  • Kolhicin

    Pedig milyen szépen megforgatta Ox.

    • titok84

      Igen, ezt jól csinálta.

  • white__widow

    pereira mégis csak egy fasz

  • Frimpong

    Ox ezt most szépen csinálta

    • Woolwich

      A meccs utolsó 5 percére neki is sikerült felvennie a ritmust.

      • Wide open

        szép jinx 😀

        • Woolwich

          Na bmeg, hétvégén tuti kezd.

          • Wide open

            Akkor is kezdene, ha most 3 öngóllal jutalmazta volna meg magát…

  • Charlie Mops

    jeee

  • Bálint

    elmegy a stream erre Ox góltszerez
    tudtam, hogy velem van a baj

    • white__widow

      Detto

      • Frimpong

        szintén zenész

  • Charlie Mops

    na gólt lőtt, remélem akkor végre kezd a bajnokságban is..

  • ZERO_L

    tudom g*ci vagyok, de nem érdemelte meg…

    mind1 is CSAK SZEDJE MÁR ÖSSZE MAGÁT!!!

  • Frimpong

    A Dinamo meg túlórázik

    • Charlie Mops

      emberelőnyben, kiállították azt a széparcú, nagy, tetovált, rokonszenves úriembert

      • Frimpong

        Aki Welbz gólja előtt is henteskedett?

        • Charlie Mops

          pontosan 🙂

    • ZERO_L

      megint Fabregas menti meg a seggüket…

      • Mityu

        megint? legutóbb akkor, mikor megbuktatta murinnyót, vagy mikor?

        • ZERO_L

          idén a bajnokikon, nem a góljaival hanem a játékával

  • white__widow

    Itt a 4. csórikáim

    https://streamable.com/zh8g?t=6.4

    • Frimpong

      kösz Fater

  • white__widow
  • Komolyabb elemzés erről a meccsről nem lesz, de itt egy kép az egyik rendszeresen visszatérő kulcsjelenetről:

    https://www.facebook.com/peetknows/photos/a.1739728659617640.1073741827.1739724582951381/1782061522051020/?type=3&theater

    • A tegnap esti Ligakupa meccs ismét kitűnő munícióval szolgált azoknak akik, Granit Xhakát az Arsenal kezdőcsapatába követelik. A Nottingham Forest ellen hajszálpontos vertikális passzaival rendszeresen meg tudta játszani a hazai csapat védelmi vonalai közé bemozgó csapattársait. A képen Reine-Adelaide és Elneny körül hatalmas a szabad terület, ráadásul a Forest játékosai Xhakát sem helyezik nyomás alá, akinek így egyáltalán nincs nehéz dolga. A svájci tökéletes karmesteri teljesítményt nyújtott a 90 perc alatt, arról nem is beszélve, hogy néhány nap alatt már másodszor vette be 30 méterről az ellenfél kapuját.

  • Trollséne

    Méghogy Lucas nem örült a góljának, forró csókkal várta Ox-t

    http://kepfeltoltes.hu/160921/lucas_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

  • ZERO_L

    good news: Sanogo and Debuchy STILL ALIVE

    https://pbs.twimg.com/media/Cs5dJ0QWgAAPMnK.jpg

    • Mityu

      1. Lucas mosolyog
      2. Coq nagyon nem mosolyog (valószínűleg gyerekkorában is mindig a szélen kellett állnia alacsonyként)
      3. Debuchy és Gibbs ugyanolyan arckifejezése a szélen mutatja, hogy a jövő évi képen ők már nem szeretnének rajta lenni
      4. Dannyt jó látni
      5. Sanogo mit keres itt?
      6. Rambo mikor váltott vissza szőkére és miért nem mondta neki senki, hogy nem áll jól?

      • Woolwich

        +Cech fejvédő nélkül.
        Én pl. néztem egy darabig mi olyan furcsa a képen.

      • titok84

        Coq mosolyát biztos, hogy akarnánk látni? Eddig is megvoltunk nélküle…

    • changemynamekukac

      nekem az ilyen terpeszes képekről mindig ez jut eszembe

      https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/5c/18/e7/5c18e724eda542d5b4573edb2e74342e.jpg

    • penito

      elég komoly lett idénre a keret mélysége, ha nem lenne sérültünk, akkor Jenkinson, Debuchy, Holding, Elneny, és Oxi még a kispadra sem kerülne.

      (egy átlagos kezdő: Cech – Bellerin, Mustafi, Kos, Nacho – Coq, Santi, Özil – Walcott, Alexis, Iwobi

      pad: Ospina, Gibbs, Gabriel, Xhaka, Ramsey, Perez, Giroud)

      • changemynamekukac

        Cech
        Bellerín Mustafi Kos (balszélső->Rodrigez/Kurzawa stb.)
        Xhaka-Elneny-Özil
        Alexis-(klassziscsatár)-Iwobi

        sub: Ospina, Nancso, Gabriel vagy Holding, Coq, Santi (Özilbackup), Ramsey, Perez vagy Giroud, Ox vagy TO,
        out: Gibbó, Jenko, Debu + vagyok közül aki nincs padon.
        vissza: Campbell, Chambers, Jack szezontól függően

        Lehetne még faragni ezen a kereten, de már alakulamolekula. Biliből meg kiveszem a kezem.

        • penito

          értelek, de én most nem az álomkezdőmet/keretemet raktam össze, csak simán számoltam egyet Wenger preferenciáival, meg a fejével.

          • changemynamekukac

            én azt mondom, hogy az álomkezdőtől nagyon messze nem állunk (két ember) csak ehhez olyanok kellenének, hogy talán néha pihentetjük Cazorlát, akkor nem fog lesérülni a szezonban, és mivel Gülünek nincs helyettese, nem lenne rossz ha egyszerre stírölnék a csajokat a betegszobán, meg ha vettük csakát, és jól is működik, akkor talán játszatni is kellene

  • Mityu

    A következő körben jöhet is valamelyik mankeszteri anyaszomorító, hogy elváljon a trófea sorsa

  • ZERO_L
  • ZERO_L

    köv 7 meccsünkből 6 otthon, 1 EFL, 2 BL, 1 Chelsea a többi alsóházi csapatok ellen

  • Bálint