Jövőre sem leszünk bajnokok, justsayin’

Miközben éppen a szokásos nyári netharcban a halál faszára küldi egymást az IN-OUT oldal az igazolások, pontosabban a nem létező igazolások miatt, és már ott tartunk, hogy Wenger a világ 20 legjobb edzőjének listájára sem fér fel, megfeledkezünk a leggyűlöltebb témánkról – arról a témáról, amely egyrészt a legfőbb letéteményese annak, hogy az Arsenal az elmúlt 12 évben nem nyert bajnoki címet, másrészt pont az a kérdéskör, amivel jellegéből fakadóan semmit nem tudunk kezdeni, csak a tenyerünkbe temetni a képünket, miközben arról álmodozunk részletgazdagon, hogyan véreztetnénk ki egy koala-farmot.

Igen, a sérülésekről van szó. Azért olvass csak tovább.

Arra, hogy miért nincs semmi közünk egy BL-címhez nagyon egyszerű a válasz. Leginkább azért, mert nem nálunk játszanak a világ legjobb focistái, valódi klasszisból is nagyon maximum 5 focistát tudunk említeni az Arsenalnál: Cech, Koscielny, Coquelin, Özil és Alexis. Továbbá szükségeltetik egy ilyen sikerhez jó adag szerencse is az adott szezonban, nem véletlenül nem tudta még megvédeni a BL-címét egyetlen csapat sem, hiába a nagyon erős játékoskeret és a csudaszép futball.

Na most szerencséből szintén nem áll jól az Arsenal, főleg akkor, ha a mindenkori sérüléseket nézzük…

…mármint mondhatnánk ezt akkor, ha szerencse kérdése lenne az, hogy lesérülnek-e a kardinális focistáink minden szezonban, de mivel minden alkalommal megtörténik, ez már inkább tény, semmint egy előre nem látható, szerencsétlen egybeesés. Ellenben nagyon úgy néz ki, hogy a probléma kiküszöbölhetetlen, és ezen láthatóan az sem segített, hogy magunkhoz csábítottuk a világ legjobb erőnléti edzőjét, Shad Forsythe-ot. Egy rendszerszintű defektről beszélünk, ami minden jel szerint egy láncreakció, magyarul a komplett edzői kar nyakig szaros a dologban.

debuchy_3145890b

Az Arsenalnál egy átlagos (értsd: minden kibaszott tetves kurva mocskos gecis) szezon úgy néz ki, hogy 2 hónap bajnoki meccseinek pontjait nem szerzi meg a csapat emiatt. Pedig, és most koncentrálj nagyon erősen: ha ez csak egyetlen hónap lenne, akkor az elmúlt 12 évben legalább háromszor ünnepelhettünk volna bajnoki címet, ugyanis biztos neked is feltűnt már, hogy átlagban 10-től 15-ig terjedő pontmennyiségben vagyunk lemaradva az első helytől egy idény végén. Tökmindegy, hogy milyen csatárokkal, középpályásokkal és védőkkel ugrunk neki egy szezonnak, tökmindegy, hogy milyen taktikával és játékrendszerrel, ez a trend nem változik.

Az első ilyen a hónap a minden évben óramű pontossággal és kíméletlen kegyetlenséggel lesújtó, rettegett november.

Függetlenül attól, hogy milyen nemzetközi tornákon vesznek részt a futballistáink, hogy milyen játékosoktól válunk meg, és hogy milyen játékosokkal gazdagodunk egy nyári átigazolási etap folyamán, novemberig rendszerint a Chelsea-n kívül mindenkit meg tudunk verni (ez alól persze kivétel volt az az idény, amit egy nagyon pofás 8-2-vel nyitottunk). Ilyenkor szoktuk elhinni. Aztán jön 2-3 kardinálisan fontos sérülés, és 30 napig kóválygunk a pályán, miközben nyeljük be a nagyobbnál nagyobb zakókat a bajnokságban, valamint a BL-ben egyaránt, és fogalma sincsen senkinek sem arról, hogy milyen sportot is űzünk valójában, hogy van-e bármi elképzelés a játékunkban, továbbá a végkonklúzió, hogy Wenger miért nem takarodott már el Grönlandra?

Ilyenkor a pofonok közepette általában jön egy játékos, aki a hátára veszi a csapatot, ezt az utóbbi években a Sánchez – Özil kettős vállalta magára (mivel hol az egyik, hol a másik volt éppen sérült), és úgy decemberre ezáltal és a többiek, főként kiegészítő emberek felfejlődésével sikerül is észhez térni, és újra elkezdeni begyűjteni a 3 pontokat. A probléma ezzel mindössze annyi, hogy a december a legsúlyosabb hónap a Premier League-ben, köszönhetően a Boxing Day nevű überbrutál (faszságnak) sorozatterhelésnek, amit egy olyan január követ, ahol a bajnoki meccsek mellé megérkeznek az FA Kupa összecsapások is, amelyek esetében sajnos nem tehetjük meg azt, hogy félvállról vegyük őket, és mondjuk már rögtön január első hetében kizúgjunk belőle – hiszen reálisan nézve még mindig az FA Kupa az egyetlen olyan komoly cím, amit egy adott szezonban elnyerhetünk a körülményeinknek köszönhetően.

puzzle-pieces-bw-001

Akik ebben a két hónapban húzták az igát, azok szép lassan elkezdenek kifáradni, a helyükre a sérülésekből érkezők meg formán kívül vannak, és úgy rendszerint februárra, legkésőbb márciusra darabokra hullik szét az egész, amúgy is gyenge lábakon álló szarkupac, ami már végzetes, ami már nem fér bele, és nem csak a bajnoki címtől kerülünk elérhetetlen távolságra, de általában a kupákból is kizúgunk az év harmadik hónapjának végére. Májusra meg marad mindössze a seggtörlésre elegendő a St. Totteringhams Day, nyilván ez alól kivétel volt a 2014-es és a 2015-ös év, amikor még emellé sikerült 1-1 FA Kupát a vitrinbe rakni.

Külön kiemelném, hogy ez a 2 hónap pauza akkor sem fér bele, amikor az összes nagy csapat döglődik, mert akkor meg jön egy olyan jól összerakott gárda, mint a Leicester, amelyik csak egy sorozatban érdekelt, és emiatt csak minden második nap tartanak edzést, osztán szépen behúzzák a bajnoki címet.

Az okokat kutatva simán és egyszerűen kijelenthetjük, hogy sem fizikailag, sem pedig mentálisan nincsen felkészítve ez a csapat annyira, hogy átvészelje ezeket a időszakokat, és mondjuk a 2 pislogással töltött hónapból valahogyan csak 1 legyen. Ezért kollektív felelősség terhel minden egyes alkalmazottat a klubnál, Arséne Wengertől át egészen az üres tekintettel meredő recepciósig. Sem a sérülések elkerülésére tett erőfeszítések nem elég hatékonyak, sem az ezekből való rehabilitálódás és erőnlétbe kerülés nem zajlik a megfelelő ütemben, sem a visszatérés utáni formába lendülés. Vélhetően a komplett edzésterv hibádzik valahol nagyon randán, és ezért egyetlen ember semmiképpen nem tehető felelőssé, mivel egyszerre baromi sokan foglalkoznak 1-1 játékossal egy topklubnál.

A megoldásokat kutatva meg… Hát a fasz tudja igazából. Az biztos, hogy semmiképpen nem szabad olyan – mondjuk ki – hasznavehetetlen játékosokat éveken keresztül istápolni, mint amilyen Diaby vagy Rosicky volt, vagy mint amilyen Wilshere éppen, de sok szempontból közéjük sorolható Ramsey, Walcott, Oxlade, Gibbs és Welbeck is (tehát szinte a komplett brit vonal), akik legjobb esetben is csak fél szezonos játékosok – csak ezek meg olyan emberi és érzelmi döntések, amelyekben nem könnyű meghozni a megfelelőt, valahol mindkét eset fájdalommal jár. Mondhatnánk azt is, hogy mélyítsük a keretet, hozzunk még és még olyan játékosokat, akik a padról beállva minőségében tudnak pótolni 1-1 fontos játékosunkat a kidőlésének során, csak hát nem sok olyan minőségi játékos van, aki szívesen jön padozni, ráadásul a padon ülve viszonylag nehéz formába kerülni. Végső ún. megoldásként feljöhet még a komplett edzői- és mindenféle másik kar cseréje, de abba egy olyan filozófiai-, pénzügyi-, és szakmai alapokon nyugvó klub, mint amilyen az Arsenal, több mint valószínű, hogy belerokkanna, és rohadt hosszú lenne az út visszafelé, ha egyáltalán reálisan lenne ilyen út a mostani futballban. 22-es csapdája.

Véleményem szerint nem azért nem igazolunk 50-60-70 milliókért klasszis játékosokat, mert nincs rá pénzünk vagy nem akarnánk, hanem mert az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva maximálisan fennáll annak az esélye, hogy novemberre lesérülnek, és így viszont rendkívül rossz pénzügyi befektetések egy önállóan gazdálkodó klub számára. Továbbmegyek: nagy valószínűséggel nem azért nem az Arsenalt választják a klasszis játékosok többségében, mert nem egy nagy klub, mert nem játszik tetszetős futballt, mert nem érzik azt, hogy fejlődhetnek ennél a klubnál, hanem azért, mert a fenti tények ismeretében tisztában vannak azzal, hogy előbb-utóbb megsérülnek nálunk, és korántsem biztos, hogy utána jól lesznek összerakva, márpedig egy valóban kiemelkedő focistának ez még a sikereknél és a pénznél is sokkal fontosabb. Ezért van az, hogy azt érezzük, hogy mindig csak érdeklődünk (ha…) 1-1 klasszis után, akik végül máshol kötnek ki.

Orbitális szerencse kell az Arsenal bajnoki címéhez jelen felállásban, érkezzen erősítésként bárki, bármilyen posztra. Tudom, tudom, az én kurva anyámat, hogy mindezt leírtam. Igazad van. További kellemes nyarat, nacsá!