Jótékony sérülés (Arsenal – Stoke City 3-1)

Hiába a Stoke City jó formája, a stadionjuknak nevezett segglyuktól távol továbbra sem képesek érdemi eredményt elérni az Arsenal ellen. A játékstílusuk ugyan Hughes kinevezése óta konszolidálódott, de a szurkolóik és a keretükben fellelhető tahók miatt a rangadókon kívül még mindig az ő elverésük a legédesebb. Ezúttal hiába szereztek vezetést az emberségét ismét zseniálisan elrejtő Charlie Adam révén, a második félidőre olyan sima lett a meccs, ahogy azt előzetesen is várni lehetett. Még az sem zavarta meg az Arsenalt, hogy az első félidőben combizomsérülés miatt elvesztették Mustafit. Sőt! Végül ez a sérülés játszott kulcsszerepet a győzelemben.

Mark Hughes a Premier League-ben is egyre divatosabb 3-4-2-1-es felállásban küldte pályára a csapatát, és a meccs elején pörögtek is rendesen. Előbb Muniesa lövését tolta kapu fölé Cech, majd a meccset egyébként nevetséges módon vezető Lee Mason ítélt büntető Xhaka könyöklése után. Ekkor még úgy is tűnhetett, hogy Mustafi elvesztése után a gólhátrány erősen megfoghatja az Arsenalt, de ahogy a csereként visszatérő Hector Bellerin egyre jobban játékba lendült, úgy lett ismét veszélyes Wenger csapata. Ugyan Gabriel Paulista az elmúlt 3 meccsen jól megoldotta a feladatát jobbhátvédként – védekezésben szinte hibátlan volt -, de Bellerin egész egyszerűen más dimenziót képvisel, ha a támadások segítéséről van szó. A West Ham és a Basel ellen Wenger Gabriel jelenlétét azzal próbálta ellensúlyozni, hogy az ellentétes oldalon Monreal majd Gibbs is rengetegszer indult be labda nélkül az ellenfél védelme mögé, de most a katalán gyorsvonat visszatérésével játszotta az Arsenal azt a focit amit Wenger is alapból elképzelt.

Bellerin jelenléte nem csak önmagában jelent pluszt a csapat számára, de Theo Walcott is szinteket javul ha nem tradicionális szélsőként kell szerepelnie, hanem szabadon játszhat második csatérként. Az Arsenal egyenlítő góljában Theo és Bellerin helyezkedése, valamint Alexis szokásos visszalépése volt a kulcs.

Muniesa a védőfalból kilépve követi Alexis mozgását, majd a szárnyvédő Pieters kénytelen követi Walcottot aki a közte és Martins Indi közötti üres területet igyekezett kihasználni. Így viszont Bellerin előtt szabad az út, aki Sanchez labdája után a jól érkező Walcottnak tud centerezni. Tökéletesen begyakorolt támadás az Arsenal részéről, szinte hajszálpontos másolata a Chelsea elleni második gólnak.

Ez a gól remekül mintázza mennyire fontos eleme Bellerin az Arsenal támadójátékának, és ha hozzávesszük, hogy az előző szezon kezdete óta nála több gólpasszt senki nem adott a Premier League védői közül, akkor jogosan ujjonghatunk az új szerződése miatt. Valószínűleg senki sem várta Gabrieltől, hogy ennyire jól helyt fog állni a jobb oldalon, de a támadásokat figyelembe véve a hozzáadott érték közte és Bellerin között ég és föld.

Az első képen Gabriel támadó harmadban bemutatott akciói láthatóak a West Ham ellen, míg a másodikon Bellerin hasonló adatai a Stoke City ellen. Egyértelműen látható a különbség, még úgy is, hogy Bellerin a Stoke ellen csak a 25. percben szállt be.

A második félidőben az Arsenal már teljesen uralta a meccset, és nem is kellett sokáig várni a vezetést jelentő gólra. Özil idei jó szokásához híven remek ütemben indult be a védelem mögé, Oxlade-Chamberlain pedig hajszálpontos labdával találta meg. Ami azután történt, az színtiszta zsenialitást. Özil nagyon okosan fejjel átemelte a gólvonaltól kicsit messze helyezkedő Grant fölött a labdát. Egyébként az egész meccsre jellemző volt a rengeteg védelem mögé beindulás az Arsenal játékosai részéről. Folyamatos volt a mozgás, emiatt a Stoke védőinek fokozottan kellett figyelnie, és láthatóan nem bírták el a nyomást. Alexis Sanchez 5 helyzetet alakított ki a meccsen a csapattársai számára, és ugyan gólt nem lőtt, de ezúttal is bizonyította, hogy Wenger tényleg megtalálta a helyét a pályán. Az előző szezonban már sokszor túl kiszámítható volt a játéka a bal oldalról indulva, középről viszont sokkal jobban tudja variálni a játékát, Özil pedig tökéletesen idomul ahhoz, hogy sokszor nem elsősorban ő felel a helyzetek kialakításáért, de cserébe egyre több gólt szerez.

Nehéz nem észrevenni a hasonlóságot az Arsenal jelenlegi játéka, és az utolsó bajnokcsapat között. Akkoriban papíron mindenki 4-4-2-ként írta fel az Arsenal felállását, de Dennis Bergkamp jelenlétében az is inkább hasonlított a mai 4-2-3-1-re, ahol az egyik oldalon egy kreatív középpályás (Pirés), a másikon pedig egy szélső támadó (Ljungberg) foglalt helyet. Alexis Sanchez és Henry ugyan különböző stílusú játékosok, de Bergkamp és Özil között nagyon erős párhuzamot lehet vonni, főleg hogy az utóbbi is egyre inkább viselkedik második csatárként, mint tízesként. Özil és Alexis folyamatosan váltogatják a szerepköröket, mindketten rendkívül jól mozognak labda nélkül, labdával pedig bármikor képesek zseniális megoldásokra. A mindig zseniális Tim Stillman jellemezte az Arsenal felállását 4-4-2-0-ként, ami valóban a legközelebb áll a megoldáshoz. Egy felállás, ahol mindenki csatár, és senki sem az.

A meccset lezáró harmadik gól Iwobitól külön örömteli, hiszen a fiatal nigériai formája az előző néhány hétben kissé visszaesett, de úgy tűnik a Basel elleni hétközi gól jót tett az önbizalmának, mert most egy pazar befejezéssel döntötte el végleg a meccset. Iwobi egy remek példa arra, hogy mennyit számít az ilyen fiatal játékosoknál az önbizalom. Tavaly tavasszal a Premier Leagueben gólokkal kezdett, majd miután nem jöttek össze a befejezések, görcsössé vált a kapu előtt, pedig még a tartalékok között csatárként mesterhármast is lőtt, pont a Stoke utánpótlásának. Most viszont jó lenne ha újra elkapná a fonalat, mert hiába teljesít jól a számok szerint Oxlade-Chamberlain (6 gól és 6 gólpassz idén, messze a legjobb szezonja az Arsenalban a statisztikái alapján), de még mindig kiegyensúlyozottabb az Arsenal játéka, ha Iwobi szerepel a bal oldalon.

Végül ismét sima verést kapott a Stoke az Emiratesben, de a következő két meccs már jóval keményebbnek ígérkezik. Ugyan az Everton és a Manchester City sem épp a legjobb formáját éli, de Koeman szinte mindig borsot tud törni Wenger orra alá, Guardiola pedig egy a tegnapihoz hasonló komoly verés után általában ki szokott találni valamit.