Hosszút, sok tejjel, nem sietek

  • Peet már megírta itt, meg itt, meg itt, meg mondjuk itt.
  • Imre szabotálja a posztírást, de majd egyszer még mindenkit kioszt az annyapicsájába, ezt üzeni.
  • Viszont az omlettes Lufiember megírta itt.
  • Trollséne is megírta már mindenhol, de főleg itt.
  • Egyébként nagyra értékelt kollégám, Kele János is megírta itt.
  • Továbbá szerteszét a webkettőn megírta mindenki, ahol csak tudta. De már 10 évvel ezelőtt is.

Asszem én jövök ismét. Szeretném sokadszorra is leszögezni: arra sem vagyok képes, hogy ne a labdás embert figyeljem egy futballmérkőzésen. Miattam aztán lehet körzőzni, meg vonalzózni, nem zárt jól a védelem, cseresznyemag meg meggymag, áj em szupportőr. Innentől kezdve agresszív és hülye is egyben. Azt szeretném, ha mindenki megdöglene, még inkább az ellenfél dögöljön meg attól, hogy mi megdöglünk a győzelemért. Nem az érdekel, hogy ki és merre szaladgál, az mozgat, hogy hova a faszba rohangál?! Legtöbbször olyan érzelmi- és tudatállapot Kánaánon zúzok keresztül 90 percig, hogy időm sincsen figyelni a taktikára, nagy ritkán tudok csak ülve meccset nézni ésatöbbi, teccikérteni. A szurkolás egyébként álló sport, nyomatékosítanám.

Indítsuk el a lemezt egy romantikus dalnál.

“Wenger hozzáállása évtizedekre ad kapaszkodót az önérvényesüléshez, de nem biztos, hogy egy tehetetlen 65. percben megadja a választ arra, mit csinálj egy előretolt szárnyvédővel. Mert ő bízik benned, hogy a választ megtalálod magadban.”

Ezt a fentebb linkelt posztok egyikéből csemegéztem ki, sajnos nem az én munkám. Azonban remekül érzékelteti ez a pár sor azt, honnan kell megragadnunk ezt az egész wengeri esszencia dolgot. Tegyük ezt most csakis azért, mert elég ijesztően hangzik az, hogy a mai futballban már egy általa képviselt filozófia nem érvényesülhet top szinten. Számomra mindenképpen. Értem, hogy a rendszer felülírja az egyént, de azért ez nem éppen egy pozitív kicsengésű gondolat, akármilyen aspektusból is nézem. Mondhatnám úgy is, hogy szarul hangzik, de kurvára.

Az egyik legkedvesebb információm, amit tudok Arséne-ről, az emberről, hogy minden hazai meccs reggelén besétálja az Emirates gyepét, és megnézi, miként vágták le a füvet. Olyankor csak ő lehet a pályán, saját elmondása szerint ezidőtájt már leginkább a kezdőcsapat összeállításával foglalkozik a fejében, de azért nem árt egy kis séta sem a sokszorosan díjnyertes bársony-pázsiton. Szépen, öregesen, magányosan.

Ha nem agyalapok marnak fel a kérdéssel (Tewengernekszurkolszvagyazarzenálnak?), hanem csak a szokásost teszik fel, akkor a legtöbbször már az a válaszom, hogy azért támogatom, mert nem akarom, hogy egyedül maradjon. Lévén ott tartunk egy ideje, hogy a szakírók szerint, ha csak Wenger nem építkezik úgy, mint a Barcelona vagy a Real Madrid, akkor bizony kijelenthető, hogy elszaladt mellette a futballvilág, és le kellene lépnie a térképről. Mindamellett én sem vagyok vak, azért a gólokat még meg tudom számolni egy mérkőzésen. Ettől függetlenül engem speciel rosszul érint, hogy egy olyan emberről állítjuk, hogy idejétmúlt, és késztetnénk meghátrálásra, aki bizalomra, hitre, kemény munkára, önkifejezésre, alázatra és becsületre sarkallja mindazokat, akik valódi figyelemmel viseltetnek a személye iránt, és hajlandóak megérteni a mondanivalóját. Pedig Arséne nem edző, nem menedzser, nem tanár.

Hanem a tananyag.

Tegyük fel, hogy taktikailag nem lehet már Wengertől újat tanulni. A fenti egybehangzó szakvélemények egyben ezt is jelentik, csak így már sokkal ócskábban hangzik, mint dolgosan kifejtve és megindokolva. Szóval tételezzük fel, hogy ha legkésőbb augusztus 31-ig nem vesszük meg Messit, Draxlert, Moratát, Aubameyangot, meg akkor már Reust is, továbbá a komplett Juve védelmet és a lejcseszteri futónigrót a Dinamótól, akkor baszhatjuk a következő 20 évet is. Rendben, elfogadom, az én seggembe a lófaszt, kérem szépen. Igaz is, Chiellini mekkorát tolna már egy United ellen, miután egy tőkehallal tarkónkúrta Mustafit, mert valójában ő tett a legkevesebbet azért, hogy egy harmadszezonnyit viselje a kabbeafaszomnyit érő veretlen hessteget.

Azt mondom, ha nagyon éhes vagy, meg lehet főzni egy 150 éves teknőst, csak ez minimum köcsögség. Minden más esetben ezek szerint találni kell egy olyan valakit, aki elég bátorsággal bír, és odaáll. És elmondja neki, megérteti vele, hogy lejárt a lemez, öreg, te most mész a levesbe. Idevágó kérdés tovább hömpölyögve a természetbéli példák tömkelegén: te el tudnád magyarázni az oroszlánnak, hogy elfogyott az antilop? Mert ha netán megvan a megfejtés, akkor állom a londoni utazás költségeit. Semmi mást, csak egy rendkívül merev gerincet kell vinni magaddal. Meg csokit, mert azt szereti.

A döntés. Ami mindig is a kezében volt, és lesz.

Na ez az, ami nem egyszerű, és nem csak Arséne-nek. Aki 15, 20 vagy netán még több éve szurkol az Arsenalnak, és a szívére teszi a kezét, az pontosan tudja, mit veszít el akkor, amikor Wenger bejelenti a visszalépését. Igaz, hogy már a 35 vagy a 40 felé kacsintgatunk, tehát elviekben nem kellene, hogy ez különösebb megrázkódtatásokat generáljon, de hát ez mégis csak az életünk fele legalább, az a 20 év, amit a “társaságában” tölthettünk. Az a 20 fantasztikus év. Hiszen együtt nőttünk fel, és talán lehet, hogy kicsit túl sokáig ment még a játék, de akkor sem hangzik most jól, hogy jön a rendszer, ami bekebelezi az egyént. Mit jön, már itt van.

Szükségtelen azt ecsetelni, Arséne mennyi mindent áldozott fel ezért a klubért, hogy honnan hova juttatta el, és hogy milyen fejlesztések mentek végbe a regnálása alatt, továbbá arra sincsen szüksége, hogy részletesen beszéljünk arról, mindez milyen szintű emberi terheléssel járt számára. Talán a soknál is jóval többet mond el erről volt feleségének másfél évvel ezelőtti nyilatkozata, miszerint azért váltak el, mert Arséne megváltozott, és gyakran volt agresszív. Azt pedig minden férfi tudja, hogy amikor már a párodon kezded el levezetni a feszültséget, akkor valami vagy valaki tényleg nem működik.

Mindamellett tartom annyira intelligensnek, hogy magától is tudja mindazt, amit a szakírók megírnak róla és az Arsenaljáról. Amiért nem hátrál meg, azt olyan szavak köré lehet felhúzni, mint öntudat, elvhűség és kitartás. Ez az ember 67 éves korára felfoghatatlanul keményen megdolgozott azért, aki és ami ő valójában, azaz a nevéért. Nem állt be a menzára, nem csak egy biztonságos, kényelmes életet alakított ki magának, hanem kockázatot vállalt, és megalkotott valamit. Többször állt fel a padlóról, és nyelt be újabb ütéseket, mint bárki az ő pozíciójában a sportágban. És ha ezt mindet, amivel most rendelkezik, azzal érte el, hogy rendíthetetlen hitet fektetett az önkifejezésbe, és feltétlen bizalmat azokba, akikkel együtt dolgozhatott az ügyön, akkor az egy páratlanul csodálatos tett ezen a világon. Hovatovább így már lehet vállalni a tragikus hős szerepét is.

Arséne összeállítástól függetlenül, korszakokon átívelve, legalább 20 éve örvendeztet meg minket időről időre a világ legszebb futballjával. Ezt jó ideje úgy fogalmazzák meg, hogy ha az Arsenalnak megy, akkor bárkit megverhetnek. Azért ennél többről van szó. Függetlenül az érmek számától, az ellenféltől, a helyezéstől, a csapat összetételétől, a játékosállománytól, minden szezonban van minimum 2-3 olyan jelenetsor, olyan támadás, olyan gól, egyéni teljesítmény vagy győzelem, amire a világ felkapja a fejét. Amikor mi KNOWS-t vagy Wengerballt kiáltunk. Amikor a legjobbak is azt mondják, hogy ezt tényleg csak utánozni lehet, másolni kizárt. Ha mindezek annak hatására születtek és születnek meg, mert Arséne a rendszer erőltetése helyett hagyja, hogy a neveltjei maguk találják meg a választ, akkor kupák ide, címek oda, én továbbra is csak ámulok, és szerencsésnek érzem magam amiatt, hogy abban a korban élhetek, amikor ezt a saját szemeimmel láthatom.

Egy kivételes ember kivételes küzdelmének és hitvallásának gyümölcsét. Mert az ő kezdőcsapatában nem azért játszol, hogy játsszál valahol, hanem azért, mert elsősorban érdemesnek tart erre. A sikerességed azon múlik, mennyire figyelsz arra, amit mond, és hogy ezáltal miként fedezed fel magadban azt a valakit, aki vagy, netán lenni szeretnél. A pályán és azon kívül is.

Mondok pár súlyos tényt: Arséne Wenger az egész életét megtervezte és felépítette, csak egyetlen időszakra nem gondolt, a futball utánira. Sőt, szerintem nem is gondol jelenleg sem, vélhetően olyan szinten lenne ez természetellenes reakció számára, hogy rögtön megállna a szíve. Évtizedek óta egyetlen dolognak szenteli minden energiáját és idejét, miközben lemaradt az apaságról, szétesett a családja, persze mindenkinek meg van mindene több generációra előre, de Wengernek csak a futball maradt, az Arsenal. A hit abban hogy valami jelentőséggel bírót csinál, ami másoknak is fontos és értékes. Könnyű azt mondani, hogy menjen nyugdíjba, vagy legyen elnök, vagy legyen szövetségi kapitány, egyszerű azt mondani egy embernek, aki 50 éve percről percre, tudatosan tervezve éli az életét, hogy nesze, itt egy kis szabadidő, kezdjél vele valamit közel 70 évesen. Hogy holnaptól nem te vezényled az edzéseket, nem foglalkozhatsz 1000%-ban azzal, amit megteremtettél, nincs meg a napi rutin. Hogy holnaptól már nem te csekkolod, hogyan nyírták le a gyepet a pályán.

Nem várhatjuk el Arséne-től, hogy eldobja az életét. Jogunk van azt gondolni, hogy ez is egy helyes lépés lehet, de nem késztethetjük erre, követelni meg végképp nem lehet. Mert neki meg joga van ahhoz, hogy erről csakis egymaga döntsön. Teljesen triviális, hogy minden évben ott van az asztalán az új szerződés, amiről egymaga határoz, hogy aláírja-e, az lenne csak igazán pofátlanság, ha ez nem így történne. Hála az égnek, a klubnál tudják, hogy kicsoda Arséne Wenger. Te bármikor dönthetsz úgy, hogy nem kérsz ebből többet. Vagy nem annyit, amennyit eddig fogyasztottál. Arséne-nek ez élete legnehezebb döntése.

Nem akarok nevelni. Nem mondom meg, mit gondolj, vagy mit csinálj.

Csak annyit súgok, tedd össze a két kezed. Mert nem fogsz még egy veretlen csapatot látni. Mert nem fogsz még egyszer olyan gólt látni, mint amilyen Bergkampé vagy Wilshere-é volt. Mert nem fogja többet Thierry Henry megszerezni a győztes találatot a Leeds ellen. Mert nem fogsz még egyszer olyan kitartást látni, mint amilyen Daiby-nak van. Mert nem lesz még egy olyan ember, aki mindezzel meg tud ajándékozni téged. Nem lesz ismétlés.

A sportág történetének legrégebbi kupáját George Ramsay hatszor nyerte meg 1887 és 1920 között. Majd 100 évvel később Arséne Wenger is hatszoros győztese az FA Kupának. Erről a kupasorozatról tartják azt Angliában, hogy ez nem a csapatoknak szól, ez a szurkolókért van. Arséne-ről ugyanezt gondolom és hiszem. Azon szurkolókért, azon emberekért van, akik elsősorban nem sikereket, hanem egy identitást, egy létformát, egy eszmét, egy hovatartozást, egy követendő példát az alázatos munkáról és kitartásról, vagy mindezeket együtt keresik a világ legnépszerűbb sportágának részeként. Vagy ahogyan Chris is fogalmazott, a boldogság keresésének egyfajta útját kapod Wengertől.

Ha tényleg eljött az ideje, akkor szívből kívánom, hogy egy újabb FA trófeával hagyjon itt minket minden idők egyik legnagyobb példaképe. A többieknek pedig nincsen más dolga, mint ugyanolyan kőkeményen nekimenni ennek, ahogyan ő teszi. Mindenkinek, így van ez rendjén, így működik. És akkor talán nyugodt szívvel befejezhetjük ezt a példátlan szépségű utazást, és ismét megbarátkozhatunk a kissé fájdalmas gondolattal, hogy semmi sem tart örökké.

Szóval szeretlek, Papa, továbbra is büszkén szurkolok neked, és csakis ezt teszem. Hiszen most is beszélek hozzád, mint egy idióta. Mindig érezni fogom benned a nagybetűs Embert, annak minden gyönyörűségével és defektjével. Értem, értem, és látom, mindent látok. Akkor jöhet a szóló vége, csináljuk meg. Nőjünk fel, aztán meglátjuk, hogy mi lesz. Nem búcsúzom, mert találkozni fogunk, megiszunk kettesben egy kávét, és mesélhetsz. Mert én meg erre tettem fel az életem, a lehető legnagyobb örömmel. Hajj, de sokan kinevetnek mindezért, nem számít, ismered az érzést, majd küldünk nekik egy szelfit a Cote D’Azurről, miközben azon visítunk, hogy valójában sosem tettél ajánlatot Suárezért. Jó lesz.

MOCSKOS SUTTON! GÁLA LESZ, BAZDMEG!