Hol vagytok paraStoke? (Stoke City – Arsenal 1-4)

Milyen jó, hogy a régi dolgokból nem maradt semmi! Legalábbis, ha onnan közelítjük meg a Stoke City identitásvesztését, hogy Arsenal szurkolóként már kevésbé kell rettegnünk, ha a Britannia – bocsánat, bet365 – stadionba látogat a csapatunk. Abban a stadionban, ahol minimum attól kellett tartani, hogy megölik legalább egy játékosunkat, aztán meggyalázzák a hulláját, szombaton olyan lagymatag teljesítményt nyújtott a hazai csapat, hogy kínos volt nézni. Ezeken a meccseken a legtöbb esetben két passzt nem lehetett úgy végrehajtani, hogy ne érkezett volna egy komolyabb belépő, most viszont olyan nyugodtan passzolgathattak a meccs nagy részében a játékosaink, mintha legalább hazai pályán játszanánk. Sokat elmond a Stoke City teljesítményéről, hogy Francis Coquelin az egyik legjobb meccsét játszotta a szezonban, és néha még mélységi irányítókat megszégyenítő módon volt is alkalma adogatni.

Persze mindez egy tudatos arculatváltás a Stoke háza táján. A Pulis-féle korszakot követően Mark Hughes az elmúlt években igyekezett sokkal európaibb stílusú csapatot faragni, az addig leginkább a keménységéről és a nagy bedobásokról elhíresült gárdából. Az olyan játékosok leigazolása, mint Arnautovic vagy Shaqiri mind ebbe az irányba mutattak, de ezzel pont a méregfogát vesztette el a klub. Az eredmények ugyan több mint kielégítőek, de amíg korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy a Stoke City élcsapatok ellen hazai pályán négy gólt nyeljen be, idén a Manchester City és a Tottenham után az Arsenal is ennyiszer szomorította a kulturált hazai közönséget. Arnautovic vagy épp Shaqiri nagyszerű dolgokra képesek a labdával, de komoly melót egyiküktől sem lehet várni, és az ilyen meccseken ennek a levét issza Hughes csapata.

Amíg egy héttel ezelőtt a Manchester Unitednél a két szélső rendszeresen visszazárt az Arsenal szárnyvédőivel, most a Stoke esetében erről egyáltalán nem beszélhettünk.

Folyamatosan visszatérő jelenet a meccsről: A Stoke védelme elcsúszik, így Glen Johnson beljebb lép, hogy ne nyíljon hatalmas lyuk a védelem közepén, Monreal be is indul a helyére, miközben Shaqiri ezt minden egyes alkalommal teljesen nyugodtan nézte végig.

Persze kár lenne csupán a Stoke szélsőire rákenni a 4 gólos blamát, a csapat teljes egésze a tőlük alapvetően elvárt agressziót nélkülözve ténfergett a pályán, így az Arsenal könnyedén dominálta a meccset. Emellett Wenger csapatát is megilleti a dicséret, hiszen jól láthatóan egyre jobban kezdenek hozzászokni az új játékrendszerhez. A játékosok a helyezkedése, valamint a posztok közötti rotáció már a Southampton ellen is elég hatékonyan működött, de ezúttal valóban impresszív volt az Arsenal pozíciós játéka.

Ennél szebben felrajzolni sem lehetne: Özil és Sanchez a félterületben helyezkedve várják a labdát, miközben a szélsőhátvédek biztosítják a csapat szélességét. Az Arsenal könnyedén járathatja a labdát, miközben ezáltal kontrapresszing esetén is a megfelelő pozícióban vannak a játékosok.

Ki kell még emelni a pozíciók megfelelő rotálását is: meglepő módon ebben Francis Coquelin jeleskedett leginkább. Tőle szokatlan módon, rendre jó pozíciót vett fel támadás esetén, és szépen betömte a csapatrészek közötti esetleges réseket.

Xhaka nagyszerű passzal hozza játékba Coquelint az első gól előtt, de nem lehet eléggé dicsérni a francia helyezkedését, aki kiváló pozíciót vett fel a Stoke két védelmi vonala között.

A Stoke City igazából csak két gólos hátrányban, Crouch beállása után kezdett el régi önmagára hasonlítani: egyre többször vállalták fel a párharcokat, és a kemény belépőket, a nyakigláb angol csatár személyében pedig már célja is volt a középre tett labdáknak, és hamar nyomást is helyeztek az Arsenalra, akik az egy szabálytalan gólt leszámítva remekül állták a sarat. Rob Holding meccsről meccsre érettebbnek tűnik, ráadásul ebben az összetételben a hátsó hármas minden tagja képes a támadások megfelelő szintű támogatására is.

Alexis Sanchez gólja végül mindent eldöntött, de mégsem ez ,hanem az Özilnek adott gólpassza maradhat meg leginkább az emlékezetünkben. A két klasszis játékos összjátéka mindig kulcsfontosságú, és ezúttal kiválóan kombináltak. Az Arsenalnak továbbra is csak aprócska esélye van a BL indulásra, de ha az nem is jön össze akkor legalább az ilyen győzelmekkel lehet alapozni a következő szezonra. Bárki is ül majd a kispadon.