Három az igazság? (Middlesbrough – Arsenal 1-2)

Mikor már nyugodtan azt hihettük, hogy ez a szezon nem tartogat meglepetéseket, a Papa ismét elővette a troll énjét. Ki gondolta volna, hogy 20 év után pont a liga egyik legreménytelenebb csapatának otthonában fogunk három védős felállásra váltani? Olyan szempontból persze időszerű volt a váltás, hogy valamivel már tényleg ideje volt felrázni ezt a bágyadt társaságot, emellett pedig mindenképpen reagálni kellett arra, hogy az utóbbi meccseken rendre kiszolgáltatott helyzetben maradtak a védőink, az ellenfelek pedig erre folyamatosan rájátszottak.

“Úgy éreztem az utóbbi hetekben védekezésben sebezhetőek voltunk, és a csapatnak szüksége volt egy kis megnyugvásra. Sok olyan meccset játszottunk ahol az ellenfeleink nagyon direkt felfogásban léptek pályára, és most is arra számítottam, hogy Gestede és Negredo fog kezdeni, a Boro pedig őket akarja majd közvetlenül megjátszani.”

Bár a logikus magyarázat megvan, mégis ritkán látunk a formációk terén igencsak konzervatív Wengertől egy ennyire éles váltást. Ugyan a 2009 óta megszokottá vált 4-2-3-1-es formáció rengeteg változáson ment keresztül az elmúlt években, maga a váz szinte mindig változatlan maradt. Wenger csak néha vette elő a 4-4-2-őt vagy alkalmazta a 4-3-3-as szisztémát. Ehhez képest az, hogy a csapata három középhátvéddel állt fel, az igencsak meglepő változtatás.

Mindezek ellenére az 5 illetve 3 védős játékrendszerek csöppet sem idegenek Wengertől. A Monaco edzőjeként csapata nagyon sokszor 3 középhátvéddel játszott, de amikor a francia átvette az Arsenal irányítást, jó pár hónapig nem bontotta meg a jól működő Bould-Adams-Keown hármast a védelem közepén. 1997 óta viszont egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy az Arsenal kezdőcsapatában úgy kapott volna lehetőséget egyszerre 3 középhátvéd, hogy az egyikük ne a védelem szélén szerepelt volna.

Csodát persze aligha kellett várni a számunkra újnak ható, de a Premier League-ben és Európában reneszánszát élő formációtól, és jó pár gyermekbetegség is kiütközött a csapaton. Ezen nyilván nem kell meglepődni, mert bár Wenger elmondása szerint jó pár hete ott volt a fejében az ötlet, a játékosok jó ha egy hetet tudták intenzíven gyakorolni az új játékot. Alexis Sanchez például nagyon sokszor úgy mozgott, mintha az eddig megszokott rendszerben szerepelne, és elzárta az utat Monreal elől, valamint nem vett fel megfelelő pozíciót a védelmi vonalak között a félterületben. A másik oldalon viszont Özil ha az első félidőben nem is sokszor tudott hatékonyan játékba avatkozni, de alaposan leszűkítette a Boro egyébként sem szélesre szabott védekezését, így rengeteg terület nyílt Oxlade-Chamberlain számára, akinek az elfutásai jelentették a legtöbb veszélyt az első félidőben, de a szünet után is rendre üresen várhatta a labdát, hogy aztán egy az egyben vezethesse rá a hazaiak balhátvédjére.

A Middlesbrough védelme és középpályás sora is rendre szűken védekezett, amire rásegített, hogy egy Arsenal játékos középpályás mindig a félterületben helyezkedett, még ketten lekötötték a védőket, nehogy idejében ki tudjanak lépni a szárnyvédő szerepében remek meccset játszó Chamberlainre. 

A második félidőben Özil egyre többször elhagyta a jobb oldali félterületet, és jóval szabadabban mozgott a pályán, nem egyszer a bal oldalra áthúzódva segített létszámfölényes szituációkat kialakítani. A második gól előtt szintén itt vett fel pozíciót, nem is jutott rá ember az akció során. Nem csak Ramsey lekészítése után kaphatta üresen a labdát, de már Alexis is nyugodtan kiugrathatta volna az Arsenal karmesterét.

Özil folyamatos vándorlásával az Arsenal sokkal könnyebben tudott létszámfölényes szituációkat kialakítani a pályán: a képen Alexis, Xhaka és Özil háromszögelését láthatjuk, ami után a chilei közvetlenül a védelemre vezethette a labdát. 

Mivel Wenger elsősorban a védekezés megerősítése miatt alkalmazta a három védős rendszert, érdemes azzal is foglalkozni, hogy miként tudta az Arsenal megállítani a hazai támadásokat. Wenger számításaival ellentétben egyedül Negredo kezdett csatárposzton, és emiatt nem is alakult ki akkora légiveszély, mint amire számítani lehetett. Így tulajdonképpen a gól mellett csak egy pontrúgás után jegyezhettünk fel komolyabb Middlesbrough helyzetet, de így sem mondhatjuk, hogy minden tökéletes volt. Negredo góljánál Downing Monreal mellett tudta beadni a labdát, de akár az egyik középhátvéd is kilépethetett volna segíteni, hiszen a rendszerből adódóan még így is ketten maradtak volna az egy szem spanyolra. Máskor pedig a védők között keletkező nagy távolság okozott problémát.

Jól láthatóan óriási a távolság Holding és Monreal között, ahova a hazai játékosok előszeretettel indultak be. Ugyan a létszámfölény miatt középen ezeket a helyzeteket sikerült semlegesíteni, de ez visszatérő hiba volt az Arsenal játékában.

Emellett muszáj megemlíteni azokat a dolgokat, amik nem kifejezetten rendszer specifikusak: Wenger ezúttal is komolyan számolt Xhakával a letámadások során, és bár a svájci több jó megelőző szerelést is bemutatott, a Boro játékosai többször is be tudták játszani a labdát a maga mögött hagyott üres területre. Az ellenfél letámadásait viszont sokszor jól tudta kezelni az Arsenal. Mivel a három középhátvéd letámadásához a szélsőknek is feljebb kellett lépnie, általában a bal oldalon hatalmas üres terület nyílt meg, ahova átforgatva a labdát máris lendületből tudtak támadást vezetni az Ágyúsok.

Miközben a hazai csapat letámad, az Arsenal csatárai magasan helyezkedve visszaszorítják az ellenfél védőit, így a két csapatrész között hatalmas terület nyílik meg, Koscielny hosszú labdája után pedig Monreal kaphatja a labdát ebben az üres térben. 

Az Arsenal emberemlékezet óta először tudott nyerni idegenben, de ezt nem igazán lehet az új formáció számlájára írni. A támadójáték így is akadozott, komoly helyzetet pedig csak elvétve sikerült kialakítani. A győzelmet leginkább az ellenfél hozzánk hasonló pocsék formájának, a képességbeli különbségnek, továbbá az utóbbi hetekhez képest látványosan másfajta hozzáállásnak köszönhetjük. Mindenesetre a kísérlet érdekesen sikerült, és játékbeli, valamint játékosanyagbeli finomhangolásokkal akár még életképes is lehet az újfajta felállás. Az biztos, hogy a középcsatár posztján egy olyan játékosra lenne szükség, aki mindkét oldalra be tud segíteni, valamint Monreal sem az a kiköpött szárnyvédő. A mostanában sokat pletykált Kolasinac igazolás akár azt is jelentheti, hogy Wenger hosszú távra tervez a 3-4-2-1-es rendszerrel, hiszen a bosnyák szárnyvédőként ért el áttörést a Schalke színeiben. Az mindenesetre nagy meglepetés lenne ha a Manchester City elleni FA kupa elődöntőn is mellett döntene Wenger, hiszen a City széljátéka ellen ez az erősen kísérleti stádiumban lévő rendszer még nagy valószínűséggel kevésnek bizonyulna.