Értelem és érzelem

Habár ezerszer megfogadtam már, hogy lefekvés előtt nem olvasok kommenteket (bár ezt inkább alapjáraton kellene elfelejteni), de most mégis beleestem ebbe a hibába. Egy éjszakán át tartó nyugtalan forgolódás után vágjunk is bele:

A Burnley elleni meccs óta mással sincs tele a sajtó, mint Wenger lehetséges eltiltásával, na meg Xhaka piros lapjával amit egy reptéri balhéval sikerült megfejelni. Nekünk pedig most az utóbbi a fontos. A twitter szerintem az egyik legjobb dolog jelenleg az interneten, de tagadhatatlan, hogy nagyon ügyesen kell mazsolázni az értékes tartalomért, és még így is bele lehet futni néha olyan egyénekbe akiknek a megszólalásai miatt erősen megnő az emberben a hajlam valamilyen tömegpusztító fegyver kifejlesztésére. Na persze a magyar facebook komment mezőket sem kell félteni ….

Valamiért úgy tűnik, hogy Granit Xhaka lett az épp aktuális közellenség, amitől én személy szerint köpni-nyelni nem tudok, annyira szürreális ez az egész.

Ami tény: Xhakát a Burnley ellen immár második alkalommal szórták ki azonnali piros lappal, ami tökéletes táptalajt ad a média számára arra, hogy tovább építgethessék a vele kapcsolatos népszerű narratívát. Xhaka durva és fegyelmezetlen játékos, a pályán kész életveszély, állítják ezt ők és tagadhatatlan, van benne részigazság. A svájci-albán középpályás az elmúlt három évben összesen már 9 piros lapot gyűjtött be, ami brutálisan sok. Ahogy azt már a hétvégi meccs elemzésében is írtam; amíg Xhaka talpon van és a játék olvasásával oldja meg a védő feladatait, addig minden a legnagyobb rendben. Viszont amint arra szánja el magát, hogy lemegy a földre, ott jön a baj. Sokan mindezt úgy értelmezik, hogy Xhaka egyszerűen nem tud védekezni, miközben meccsenként átlagban több sikeres szerelést hajt végre, mint a Premier League méltán legjobb védekező középpályásának tartott N’Golo Kanté (2.16-1.86).

Valamiért most mégis úgy tűnik, hogy Xhaka játéka sokak számára csalódást keltő. Ennyi pénzért nem azt kapták amit vártak. Én viszont megkérdezném, hogy ugyan mégis mi a búbánatos fityfenét néznek ezek az emberek amikor épp az Arsenal játszik? Xhaka játékintelligenciája és passzjátéka közel az egyetlen dolog ami miatt idén képesek vagyunk elboldogulni Cazorla hiányában is, annak ellenére, hogy megérkezése óta a komfortzónáján kívül kell teljesítenie. Nem lehet, hogy ezt csak azért nem képes értékelni az átlagos focidrukker, mert nem elég egyértelmű?

A legbrutálisabb felismerést számomra azok a pillanatok jelentik, mikor valaki a mai napig képes visszasírni Lukas Podolski játékát, vagy képes idealizálni Joel Campbell teljesítményét. Mert hát persze ezek a játékosok soha nem kapták meg a valós tudásukhoz méltó játéklehetőséget, így hát valójában bizonyítani sem tudtak. Hiszen, mindig az a legjobb játékos, aki nincs a pályán. Vagy talán ez azért van, mert könnyű megragadni a játékuk kiemelkedő karakterisztikáit? Kétségtelen, hogy Podolski bal lábas bombagóljai sokkal könnyebben értelmezhetőbbek, mint egy területnyitás, vagy egy védelmi vonalak közé belőtt passz. Az sem csoda, hogy Francis Coquelin nagyon népszerű a szurkolók körében. A méterekről induló becsúszásai, a látványos szerelések könnyebben beleivódnak az emberek emlékezetébe, na meg azok a látványos gólörömök, ahogy Podolski esetében az ünneplés a szurkolókkal, amik miatt sokan hajlamosak szemet hunyni afelett, hogy valójában mennyire korlátolt is valójában a játékuk.

Valamiért úgy érzem, hogy ha Andrea Pirlo nem csavart volna be karrierje során jó pár szabadrúgást, akkor ma közel sem örvendene akkora elismerésnek az egyszerű szurkolók körében. Ez a játékának egy könnyen értelmezhető -de az összkép tekintetében nem a legjelentősebb –  aspektusa, aminek a hiányában talán csak sznobizmusnak hatna a modern regista posztjának megformálójának nagyra tartása. Említhetjük akár szegény Paul Scholest is, akiről sokak fejében csak a borzalmas becsúszó szerelései maradtak meg, és kiröhögik azt, aki a Premier League történetének egyik, ha nem a legjobb középpályását látja benne. Pedig…

A labdarúgás az érzelmekről és annak megéléséről szól. Emiatt léteznek szurkolók, ez tartja életben ezt az egész játékot. Viszont el kell jutnunk egy pontig amikor a játékosok teljesítményét nem az érzelmeink, hanem tények és megfigyelések alapján ítéljük meg. Ha Granit Xhaka kapcsán felülünk arra a vonatra amelyen csupa rossz szempont alapján értékelik az eddigi teljesítményét, akkor hihetetlen vakvágányra tévedünk. Valóban vannak olyan aspektusai a játéknak amelyekben fejlődnie kell, de ég és föld a különbség az Arsenal általános játékában amikor ő a pályán van és amikor nincs. Jusson ez mindenkinek az eszébe, amikor azt kívánja mondani, hogy nincs helye a csapatban.