EL-baszott egy sorozat

Európa Liga és ami mögötte van, átfogó írás ZERO_L sporttárs tollából.

Minket ért az a „megtiszteltetés”, hogy a következő szezonban mi (is?) képviselhetjük az angolokat az európai kupasorozat mostohagyermekének számító Európa Ligában. Ne kerteljünk, szégyen, hogy itt kell szerepelnünk, de a gyalázatos bajnoki teljesítményünkért ez a „jutalom” jár. Ahelyett, hogy BL top8/4 elérésére törekednénk, mehetünk Azerbajdzsánba meg Kazahsztánba libalegelőkön bohóckodni és futballra emlékeztető mozdulatokat végrehajtani, mindezt csütörtökönként, F*ck yeah.

Személy szerint az EL-t leginkább a görög mitológiából jól ismert szirénekhez tudnám hasonlítani. Elhiteti mennyire egyszerű sorozat, hisz alig van komolyan vehető csapat, ráadásul keret erősségét tekintve nem nagyképűség kijelenteni, hogy az Arsenal lesz a főtáblán a legerősebb csapat, de ettől még végig kell szenvedni az egészet (+15 meccs) és bőven elég egy szerencsétlen párharc/döntő (lsd Liverpool-Sevilla finálé két éve), amivel tönkreteszed az egész idényedet. Erre a szirénjelenségre a tavalyi (elég szerencsés sorsolással megáldott) MU menetelés csak hatványozottan ráerősít.

A sorozat hátrányaival mindenkit tisztában van:

  • nulla presztízs, aminek köszönhetően az átigazolási időszakban kőkeményen meg kell győzni a kiszemelteket (főleg fizetés terén), hogy ez csak egy átmeneti időszak
  • felesleges energia ráfordítás, nagyon nem jön jól a csütörtök esti-vasárnap du-i/déli meccsritmus, FA sem segíti a csapatokat, MU tavaly egyszer szerepelt MNF-n és akkor is hátrányt szenvedtek, mert pont EL forduló előtt volt (hétfő-csütörtök-vasárnap játszottak)
  • az UEFA-tól kapott juttatások sem annyira magasak, amiért megérné komolyan venni

Szóval rendesen megszívtuk, de ez ellen nem tudunk már mit tenni és ahelyett, hogy csak rágódnánk ezen a félresikerült szezonon, inkább megpróbálom összeszedni, hogyan tudjuk kihozni ebből a lehetőségből a maximumot.

Koefficiens pontok szinten tartása

Ahhoz, hogy amikor legközelebb a Bajnokok Ligája főtáblára kerülve ne harmadik vagy negyedik kalapos csapat legyünk és ezzel kockáztatva a halálcsoportba való bekerülést, minimális szinten komolyan kell venni az Európa Ligát. Ezért fontos lenne, hogy elég (kb 15-18) koefficiens pontot szerezzünk a következő szezonban. Viszonyításképpen a BL 16 közötti kieséssel körülbelül 21-22 pontokat szereztünk, de volt 17,6-ra is példa két éve, mikor éppen hogy csak sikerült továbbjutni a csoportból két kínos vereséget is begyűjtve a csoportmeccsek alkalmával.

Az UEFA által meghatározott koefficiensek három részből tevődnek össze (plusz van egy negyedik kategória, a selejtezőcsapatoknak is jár pár pont, de ez az élcsapatokat ez nem érinti). Ebbe a háromba a lejátszott meccsek eredménye, bónuszpontok és az adott nemzeti bajnokság erőssége tartozik. Az UEFA nem tesz különbséget Bajnokok Ligája és Európa Liga meccs között (győzelem 2 pontot ér, döntetlen egyet, bárki ellen), így a gyengébb ellenfelek ellen könnyebb több pontot összehozni, ráadásul az EL-ben 32 csapatos a kieséses kör, így ez plusz két meccset jelent. A Bajnokok Ligája nehézségét, csak a bónusz pontokkal kompenzálja az UEFA, míg a BL főtáblára kerülésért (4 pont) és csoportból való továbbjutásért (5pont), majd kieséses szakasz minden egyes köréért (+1 pont) kapnak pontot a csapatok, addig az EL-ben csak a negyeddöntő elérése ér +1 pontot és utána minden egyes továbbjutás plusz 1 pontot jelent.

Ezek után könnyen kiszámolható, hogy a csoportban szerzett négy győzelemmel, két vereséggel és a legjobb 32 között mondjuk egy győzelem, egy döntetlenes továbbjutással plusz a bajnokság erősségéért járó pontokkal (ez körülbelül 2,8-3) már egy pont híján össze is jön a minimálisan elvártó 15 koefficiens pont. Egyébként, akkor sincs tragédia, ha nem sikerül ennyi pontot összegyűjteni, mert van elég előnyünk a biztos BL második kalapos státuszhoz, de nyilván nem lenne okos dolog, ha ezt azonnal egy szezon alatt elherdálnánk.

Bevételek nem drasztikus csökkenése

Talán azzal már mindenki tisztában van, hogy a nemzetközi kupákban az UEFA által kiosztott pénzösszegek a csapatok a teljesítményükért (meccsen elért győzelmek, döntetlenek, majd továbbjutás) és a csapatok adott országuk TV-s bevételeiből tevődnek össze. A teljesítménybérezés előre fixált, mindenki számára azonos, viszont a TV társaságoktól származó bevételt (TV market poll) már befolyásolják, hogy az adott csapat milyen piacról érkezett, az országból hány csapat képviselteti magát és természetesen itt is fontos tényező, hogy a csapat minél tovább jusson a sorozatban.

Két éve az UEFA megemelte a BL és EL pénzdíjakat, ennek összehasonlításáról tavaly a swissramble írt egy terjedelmes posztot. Mindenkinek ajánlom, aki tud angolul, aki viszont nem vagy nincs ideje elmélyedni a kifizetések rendszerében, azoknak nagy vonalakban bemutatom mégis, hogyan tömhetjük meg a zsebünket az EL-ben.

Először is jobb, ha túlessünk a fekete levesen. A koefficiensekkel ellentétben a teljesítménybérezés nagyon is érzékelteti a különbséget az első és második számú nemzetközi sorozat között. A Bajnokok Ligájában egy győzelem több mint négyszer több pénzt ér, mint az Európa Ligában.

A kieséses szakaszra is jellemző ez fajta túlárazás, de valahol ez érthető hisz egy-két kivétellel a kupasorozat ezen szakaszán már tényleg Európa krémjével kell szembenéznie a csapatoknak. Jól látható, hogy az Európa ligás pénzek PL léptékkel számolva még mindig aprópénznek minősülnek, ellenben a TV market pool-ból már rendesen lehet szakítani.

Az, hogy egy adott nemzet klubcsapatai mennyi TV-s pénzen osztoznak, az attól függ milyen piacról érkeztek. Szerencsénkre az angliai piac itt is erősen dominálja a vetélytársakat.

Ezt az összeget is két egyenlő részre osztják fel. A felét automatikusan megkapják azok a csapatok, akik a főtáblán szerepelnek, mindig kedvezve a kupa győztesként kvalifikált csapatoknak, ha éppenséggel a BL-ben szerepel vagy el van tiltva akkor egyenlő arányban osztják el a csapatok között.

Jól látható, minél kevesebb a résztvevő annál nagyobb tortaszelet jut a résztvevőknek. Jelenleg úgy áll az Európa Liga főtáblája, hogy egyedüli angolként csak az Arsenal szerepel rajta. Főtáblás lehet még a Liverpool, ha kiemeltként nem bírja legyűrni ellenfelét a Bajnokok Ligája play-off körében és az Everton, ha kiemeltként két(!) párharcot is nyernek. A liverpooli kékeknek pont a felkészülési programjukba esik bele az első EL selejtezőjük, a második párharcot meg Stoke(o) – EL odavágó – Man city(i) – EL visszavágó – Chelsea(i) ritmusban kell letudniuk, ráadásul ezek után rögtön jön egy Sp*rs és egy MU elleni mérkőzésük is. Kőkemény a PL sorsolásuk, kérdés feladják-e bajnoki meccseiket az EL-ért kockáztatva ezzel, hogy az első öt forduló után max 3-4 ponttal állnak vagy inkább a nemzetközi kupaszereplést dobják el maguktól, ahogy ezt már több angol csapattól láttuk. (Első meccsük után, a kezdő tizenegyüket figyelve leszűrhetjük, hogy komolyan veszik az EL-t, bár otthon így is csak egy megpattanó labdából tudtak minimális előnyt szerezni a párharcban.)

Nekünk azért kell szurkolni, hogy egyedül legyünk angolok a főtáblán, akkor anyagilag rosszul már biztos nem járhatunk, röviden tömören, a selejtezők során a pirosak továbbjutásáért kell szorítani, és azért hogy a kékek kiessenek, szóval csak a szokásos.

Ez a táblázat a két évvel ezelőtti kiírást alapul véve mutat rá mennyire jövedelmező lenne egyedüli angolként szerepelni a sorozatban. Kis túlzással, az egész 44 millió eurós angol TV-s bevételt zsebre tehetnénk, ha eljutnánk a döntőig (és persze ha egy angol csapat sem lenne BL csoport harmadik). Ezek a számok nincsenek kőbe vésve, szóval leginkább csak megközelítőleg lehet előre számolni vele, hisz ha egy nagyobb piacról kiesnek a csapatok, akkor az arról a piacról megmaradt TV-s pénzeket egyenlő arányban osztják el a bennmaradt csapatok között. Megközelítőleg a MU tavaly olyan 45 millió eurót kereshetett az EL-ben, mi valahol 65 millió euró körül a BL-ben. A hivatalos számok majd november eleje körül kerülnek napvilágra.

A teljes képhez természetesen az is hozzátartozik, hogy a klub vélhetően nem fog olyan magas árat kérni az EL meccsjegyekért és csak C kategóriába sorolja majd ezeket a találkozókat, így tavalyhoz képest minimális csökkenéssel kell számolni a jegybevételek terén is. Mérleg másik serpenyőjében viszont ott vannak a BL-ben való szereplés esetén fizetésekben szereplő bónuszok, amit idén nem kell kifizetni a játékosoknak. Ezeknek a mértékeiről viszont még sejtéseink sincsenek.

Egy kis szerencsével (egyedüli angol csapatként) egy normális szereplés (negyeddöntő, elődöntő elérése) mellett pénzügyileg nem tudnánk akkorát bukni az Európa Ligával, mint amivel előzetesen mindenki számol. Nem azt mondom, hogy a (jobb esetben) 20-25 millió euró nem kiesés, de a körülbelül 470 milliós bevételeinkhez képest nem akkora érvágás.

A keretünk és erőforrásaink menedzselése

Már a legelején le kell szögeznünk: a legjobb kezdőnket nem szabad játszatni ebben a sorozatban. Semmilyen koefficiens pont, x tíz millió euró nem tudja ellensúlyozni a csütörtöki játékperceket és utazásokat a térkép szélére. A következő szezonban csakis a bajnokságra kell koncentrálnunk és minden mást beáldozni ennek érdekében. Ha nem ezzel a felfogással indulunk neki a szezonnak, akkor totálisan felesleges bármilyen erőfeszítés.

Bár még azt sem tudjuk milyen csapatokkal (erősség, utazás hossza, stb.) kell szembenézni a csoportban, a PL sorsolását már tudjuk. Így azt is, hogy a hat csütörtöki csoportmeccs után öt(!) idegenbeli bajnoki következik, ráadásul nem is gyenge csapatok ellen (Chelsea, City, Everton, Southampton, Burnley). Keretünk erőssége így augusztus első napjaiban még mindig nem kristályosodott ki, de ha éppen nem pusztít dögvész, akkor azért egy EL szinten erős B keretet ki tudunk állítani. Láttuk az utóbbi két évben mennyit számít a bajnokságban, ha egy csapat csak heti egy meccsre koncentrálja a legjobb 11-13 emberét. Egyszerűen semmi sem szól amellett, hogy a legerősebb kezdő tizenegyet játszassuk csütörtökönként, csak reménykedni tudok, hogy ezt az edzői stábunk is kristálytisztán látja.

Ha mindenképp ragaszkodunk a 3 védős rendszerhez

Személy szerint csak azt a megoldást látom, ha ezeknek a játékosoknak adjuk oda a Ligakupát, az Európa Ligát és a bajnoki szerepléstől függően az FA kupát. Már a szezon elején meg kell értetni a játékosokkal, hogy ezek a sorozatok az övék (azaz egy esetleges döntőben is ők fognak játszani), itt bebizonyíthatják ki érdemes arra, hogy bajnokik alkalmával becseréljük, sérülés esetében átvegye a kezdő helyet, téli hajtás alkalmával rotációban (wut?!) szerepeljen. Ez a kezdő van annyira erős, hogy továbbjusson egy közepes csoportból és menjen a kieséses szakaszban két-három párharcot, ezzel teljesítve a minimális elvárást. Nem szeretném átélni azt a pillanatot, amikor nekünk komolyan kell venni az Európa Ligát, mert az azt jelentené, hogy a bajnokságban totálisan elszállt minden reményünk.

Ha a játékosaink elég intelligensek, akkor felfogják, hogy nekik is érdekük jól szerepelni ezekben a sorozatokban, így minden tekintetben könnyebben át tudjuk vészelni a reményeink szerint csak egy éves BL nélküli szezont.