Darázscsípés (Arsenal – Watford 1-2)

Ha a Chelsea és a Liverpool tegnap játszott volna döntetlent, akkor egyértelműen kijelenthetnénk: vége a bajnoki álmoknak. A lelkünk mélyén persze tudjuk, hogy ez a rangadó eredményétől függetlenül is igaz, ráadásul pár nap múlva a Chelsea ellen amúgy is be fog következni az elkerülhetetlen. Ugyanakkor joggal várhattuk, hogy legalább addig képesek leszünk versenyben maradni. A Watford december óta nem nyert bajnoki meccset, így hazai pályán pont ideális ellenfélnek tűntek. Walter Mazzari azonban jó olaszhoz méltóan kiválóan felkészült az ellenfélből, és alaposan meglepte az álmoskás Arsenalt egy nagy iramú, de taktikai szempontból is érdekes mérkőzésen.

A Southampton ellen az Arsenal a sebességet valamint a folyamatos mozgást kihasználva tudott fölényes győzelmet aratni. Ehhez képest Arséne Wenger a Watford ellen egy jóval statikusabb kezdő tizenegyet küldött a pályára, aminek aztán csapata itta meg a levét. Nem elég, hogy Olivier Giroud visszakerült a kezdőcsapatba, Gabriel személyében egy újabb statikus ember is helyet kapott a csapatban, így tökéletesen sikerült a Watford kezére játszani az első 45 percben, akik szűkre szabott, de magasan feltolt védelmi vonallal frusztrálták az Arsenal játékosait.

A Watford négy középhátvéddel, és 5 középpályással szűkítette le a területet a pálya közepén. Ráadásul mivel az Arsenalban egy olyan játékos sem akadt, aki mélységi beindulásokkal veszélyeztetni tudott volna. Mivel a vendégek utolsó védelmi vonal többnyire a térfelük közepén helyezkedett el, Olivier Giroud jelenléte teljesen feleslegessé vált. 

A Mazzari által nevezett kezdőcsapat négy középhátvéddel és Janmaattal a jobb szélen egyértelműen jelezte, hogy a biztonságot tartja leginkább szem előtt. Ennek megfelelően a Watford játékosai nem is dédelgették a labdát, hanem amit lehetőségük volt rá, egyből igyekeztek eljutni a támadó harmadba. Az első játékrészben a vendégek csupán 76 passzkísérletet hajtottak végre, de ezek közül 52 a pálya utolsó harmadában esett. Jelzés értékű, hogy ez a szám az Arsenal részéről 226 kísérletből 55.

A Watford ugyan egy szabadrúgásból, és egy bedobás utáni megindulásból szerezte a góljait, de a hatékony letámadásuknak köszönhetően akár több góllal is vezethettek volna az első félidő végére. Mivel a középpályások sokszor túlságosan távol helyezkedtek a védőktől, emellett pedig rosszul is pozicionálták magukat, a vendégjátékosok könnyedén hozták nehéz helyzetbe az Arsenal a támadásépítés során. Ezen kívül szinte minden apró hiba után keselyűként csaptak le, és vezettek támadásokat a rendezetlen Arsenal védelem ellen. Capoue messze a mezőny legjobbja volt az első félidőben.

“A lelátóról jobban átlátni a meccseket taktikailag, de hiányzik a pálya közelsége.” – nyilatkozta Wenger a Southampton meccs után, és azt kell mondjam a továbbiakban is jobb lenne, ha legalább a meccsek első félidejét nem a kispadról nézné végig. A félidőben ugyanis kiválóan nyúlt bele a meccsbe a francia. Remekül ismerte fel, hogy Giroud játékát könnyedén semlegesíti az ellenfél, továbbá, hogy nincs valódi szélessége a csapatának. Walcott személyében így az Arsenalnak már lett egy olyan játékosa, aki a leshatáron figyelve várta az indításokat, emiatt a vendégeknek jóval hátrébb kellett húzniuk a védelmi vonalukat, ami miatt a nyomás is fokozatosan megnőtt rajtuk. Alex Iwobi áthúzódott a bal oldalra, ahol a helyezkedésével próbálta széthúzni a vendégek védelmét, valamint rendszeresen egy az egyben verte az időközben védelembe visszahúzódó Janmaatot (a Watford 5-4-1-re váltott át, Cleverley húzódott ki a jobb oldalra). A kulcs azonban Mesut Özil helyezkedése volt. A német karmester állandósította a helyét a pálya jobb oldalán, ami 3 a 2 elleni szituáció alakulhatott volna ki Niang és Britos ellen, így Behraminak középről kellett kiváltania, ami a visszalépő Sancheznek nyitott üres területet.

A képen jól látható, hogy Walcott a védelmi vonalban helyezkedik, miközben Niang Gabrielre figyel. Behraminak nincs más választása mint kilépni Özilre, de az általa hagyott üres területen Alexis kapja a labdát, aki máris kapu felé fordulhat.

Az Arsenal hatalmas nyomást fejtett ki az ellenfél védelmére a második félidő első 20 percében. Walcott ziccerét Gomes védte, de Özil és Iwobi lövésénél is résen kellett lennie a brazil kapusnak. Alexis középre tett labdája után viszont már ő sem tudott mit tenni, és Iwobi egy remek befejezéssel szépített. A 67. percben Wenger úgy döntött kihasználja a harmadik cserelehetőségét is: Coquelin helyére érkezett Lucas Perez, de ennél rosszabbul nem is változtathatott volna. Iwobi a szélen rendszeresen szétszedte a Watford védelmét, így viszont be kellett húzódnia Coquelin helyére, ráadásul Özil is elhagyta a jobb oldalt, és középre húzódva egy nagyon szűk 4-3-3-ban játszott tovább az Arsenal. A csapat szélessége ismét megszűnt, a folytatásban pedig már csak egy komoly helyzete akadt az Ágyúsoknak: Gabriel bedobásánál elaludtak a Watford védői, ami után Lucas forgácsolta szét a felső lécet.

Az Arsenal lehetőségei a második félidőben Lucas becserélése előtt…

és után.

Összességében elmondható, hogy megérdemelt a Watford győzelme. Mazzari kiválóan felkészítette a csapatát, és az olasz hagyományokhoz méltóan az ellenfél hibáit szinte maximálisan használták ki. Wenger ugyan először jól nyúlt bele a meccsbe, de az utolsó cseréjével szinte teljesen kivette a lendületet a csapatából. Az Arsenal a szünet után végig odaszögezte a kapujához ellenfelét, és kis szerencsével összejöhetett volna a döntetlen, de a három pontot aligha érdemelték volna meg.