Csatárok mindenhol (Sunderland – Arsenal 1-4)

Nem merem elképzelni, hogy mennyire lettem volna ideges akkor, ha végül nem sikerül megverni a Sunderlandet. Ha azt mondom, hogy náluk gyengébb csapattal idén még nem találkoztunk, akkor még finoman fogalmaztam. Az az igazság, hogy régen láttam már olyan csapatot, amelyik ennyire fogalmatlanul, és egyúttal minden erőfeszítést nélkülözve állt volna ki az Arsenal ellen. Miközben David Moyes meccs utáni nyilatkozatát néztem, melyben kifejti, látott biztató jeleket és előrelépést a csapata játékában, nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy röhögjek. Ez az ember jól láthatóan megzakkant a manchesteri kudarcától, mert az ilyen meccsek után edzőket szoktak kivágni.

Az Arsenalt az sem zavarta meg különösebben, hogy a szezon során először kellett komolyabb sérüléshullámmal szembenézni. Cazorla, Walcott, és Monreal sem tudta vállalni a játékot, miközben Xhaka az eltiltása utolsó meccsét töltötte, de a beugrók többé-kevésbé lazán megoldották a hiányzók pótlását. Mohamed Elneny pontosan az a játékos, akit bármikor és bárki mellé be lehet tenni a csapatba, ő biztosan hoz egy megbízhatóan jó teljesítményt. A világot nem fogja megváltani, de a labda mindig biztonságban van nála, és biztosítja a játék folyamatosságát. Gibbs eddig akármikor lehetőséget kapott kezdőként, kivétel nélkül nagyszerűen játszott, és ez most sem volt másképp. Remekül védekezett, emellett a támadásokat is nagyszerűen segítette. Kialakított két helyzetet, adott egy gólpasszt, és a negyedik gólnál is kulcsszerepet vállalt. Monrealnak idén már becsúszott néhány gyengébb meccs, úgyhogy lehet, hogy ismét elkezdheti félteni a pozícióját. Ezzel szemben Oxlade-Chamberlain hiába van túl egy produktív héten, valami elképesztően idegesítő a játéka. Hétközben a Reading ellen duplázott, miközben a meccs többi részében folyamatosan rossz megoldásokat választott, tegnap pedig adott egy remek gólpasszt, de a kapu előtt impotens volt, és a mezőnyben is rendre eltűnt.

passmapA passztérképen is remekül látszik, hogy egyrészt Kieran Gibbs mennyire aktív volt, másrészt pedig, hogy Oxlade-Chamberlain mennyire kevésszer kapcsolódott be a játékba.

Ugyanakkor ne felejtsük el megemlíteni, hogy Ox idei 5 gólja és 3 gólpassza bőven előrelépés az előző szezonokban mutatotthoz képest, és tény, hogy védekezésben is sokkal többet tesz hozzá a csapat teljesítményéhez. Viszont jól látható, hogy amellett, hogy sokszor kevesebbet avatkozik játékba egy meccs alatt, mint Theo Walcott, ő közel sem képes azokat a labda nélküli mozgásokat leprodukálni, mint honfitársa. Ráadásul sokszor alapvető helyezkedési hibákat vétve hajlamos teljesen egyvonalban helyezkedni Bellerinnel, ami csak steril passzolgatáshoz vezethet. A másik oldalon Iwobi helyén szintén nem vehető számításba, hiszen kis területen közel sem képes olyan szinten játszani, mint a nigériai, és a játékintelligenciája is hagy maga után kívánnivalót. Ennek megfelelő Oxlade-Chamberlain maximum akkor kerülhet be a csapatba, ha a sérülések vagy egyes játékosok fáradtsága ezt kívánja. A keddi Bajnokok Ligája meccs pontosan ilyen lesz, ahol Iwobira mindenképp ráférne a pihenés. Ugyan a Sunderland ellen is rengeteget volt játékban, de hiányzott belőle az élesség, ami a korábbi meccseken jellemezte.

Ahogy a poszt elején is említettem, a Sunderland kriminálisan rosszul játszott. Támadójátékról az esetükben szinte egyáltalán nem érdemes beszélni, egyedül Khazri megindulásai hordoztak magukban némi veszélyt, de jól mutatja a kilátástalanságukat, hogy a tizenegyesen kívül még csak apró veszélyt jelentő kapura lövési kísérletük sem volt. Persze nehéz is úgy támadni, ha egy csapat még csak kísérletet sem tesz a labda megszerzésére. Moyes csapata a meccs elejétől visszaállt a saját térfelére, és még csak kísérletet sem tettek arra, hogy megzavarják az Arsenal építkezését. Egyedül Defoe próbálta letámadni a védőket, de mivel semmilyen segítséget nem kapott, az Arsenal védői -elsősorban Mustafi – bátran hozhatták fel a labdát akár a félpályáig. Egyébként eddig talán nem került említésre, de már régóta észrevehető változás, hogy az eddigi szezonokhoz képest Koscielny a háttérbe szorult a támadásépítések során, és Mustafi vette át tőle ezt a szerepkört. Mindkét védő alkalmas erre a játékra, viszont amíg Koscielny már 31 éves, Mustafi pedig csak 24, így logikusabb ha előbbi kicsit kímélőbb üzemmódban inkább biztosító szerepkörben játszik, amit a még mindig kiemelkedő sebessége miatt remekül meg tud oldani.

Amíg múlt héten a Middlesbrough mély védekezés mellett ügyelt arra, hogy rendszeresen nyomás alá helyezze az Arsenal labdás játékosát, addig a Sunderland játékosai erre kísérletet sem tettek. Kiváló példa erre Alexis Sanchez első gólja.

Az Arsenal zavartalanul hozza fel a labdát egészen a Sunderland tizenhatosáig. A hazai játékosok jóformán még csak kísérletet sem tesznek a labdaszerzésre, majd miután Ox egyszerűen elfut az ember mellett, Koné még csak nem is mozdul a labda felé, így Alexis könnyedén megelőzi.

Alexis Sanchez egyértelműen a meccs embere volt. Nem csak a két gólja miatt hanem azért is, mert a csatárposztról való folyamatos elmozgásai rendre zavart okoztak az ellenfél védelmében. Ehhez persze kell az is, hogy az így üresen hagyott területet egy csapattárs feltöltse, vagy egy középpályás beinduljon a védelem mögé. Utóbbi rendszeresen problémát okozott az ember orientációra berendezkedett Sunderland játékosoknak, akik sokszor nem tudták eldönteni, hogy a pozíciójukat tartsák, vagy a beinduló embert kövessék. Itt pedig érdemes megemlíteni Mesut Özil megváltozott szerepét is, aki rendkívül intelligensen méri fel, hogy mikor kell beindulnia a védelem mögé, és ennek megfelelően az előző idényekhez képest jóval többször jut el kapuralövésig. Tavaly 65 percenként próbálkozott lövéssel, idén ez a szám 44. Ezzel szemben amíg az előző szezonban 33 percként alakított ki helyzetet a társai számára, most csupán 42 percenként kerül sor ilyesmire átlagban. Ez is jól mutatja, hogy mennyire eltolódtak az arányok, és hogy Özil sokkal inkább viselkedik második csatárként, mint irányítóként.

Ha pedig már csatárok, akkor nem mehetünk el szó nélkül Olivier Giroud mellett, aki csereként az első két labdaérintésével szó szerint megnyerte a meccset az Arsenalnak. Ez pedig kiválóan mutatja amit már a múlt héten is felvázoltam, miszerint az ő beállítása egy már egyébként is fáradó ellenfél ellen mekkora extra nyomást tud kifejteni. Nyilván nem fog minden egyes alkalommal duplázni néhány perc alatt, de amíg kezdőként valószínűleg elég erősen felborítaná az Arsenal jelenlegi kémiáját, addig csereként bőven tud majd pluszt hozzáadni a csapat eredményeihez. Valószínűleg a megítélése is sokat fog javulni a szurkolók körében most, hogy nem évenként 50 meccsen kell majd a kezdőcsapatban szerepelnie más alternatíva híján. Annak idején Wenger pontosan az ideális cserecsatárt látta meg a franciában, és most szezonokkal később úgy tűnik be is fogja tölteni ezt a pozíciót.

A Sunderland tehát végig gyalázatosan játszott, de ezt az Arsenal maximálisan ki tudta használni, és egyetlen megingás kivételével végig sikerült dominálni a mérkőzést. A keddi BL meccset viszont mindenképp a pihentetésre kell szánni. Iwobi látványosan elfáradt miután a hétközi kupameccset is végigjátszotta, de Alexis és/vagy Özil kihagyása sem lenne túlzottan ördögtől való dolog, főleg Giroud és Ramsey visszatérésének a tudatában.

cv86aakwyaetn7f