Csapjunk bELe (Arsenal – Köln)

21:05-től számunkra is kezdetét veszi az európai klubfutball 2017/2018-as kiírása. Ahogy azzal mindenki tisztában van idén nem a nagyszínpadon fogunk szerepelni, inkább kisebb sátrak és jurták felé vesszük az irányt. 20 év után először fordul elő, hogy szeptemberben nem a “döcsampionsz” meg a “dibeszten” BL kornyika zendül fel, hanem eme műremek, aminek hallatán Hans Zimmer rögvest kiherélné magát egy elpattant gitárhúrral.

A 2017-es naptári év első négy havi balfaszkodásának jutalomjátéka lesz ez, de mint tudjuk, ami nem öl meg az még mindig lehet kurvára szar, az megerősít, így okosan forgatva a keretet, Wenger összekötheti a kellemetlent a hasznossal és mindenki számára elegendő mennyiségű játékpercet biztosíthat. (Szerencsére egyelőre él is ezzel a lehetőséggel, hisz az eddigi gálakezdő tagjai közül 7-en egyáltalán nem edzettek a mai összecsapás előtt.)

Ennek ellenére a meccs nem fog a teljes érdektelenségbe fulladni, rögtön itt van a felnőtt debütálásának 9.!!! évfordulóját tegnap ünneplő Jack Wilshere, aki kicsivel több, mint 1 év után húzhatja magára újból a piros-fehér dresszt. “Make or break” szezon lesz ez neki a javából, a teljesítményétől egyáltalán nem félek, hogy ne ütné majd meg az elvárt szintet, egy esetleges sérüléstől viszont annál inkább, ami jó eséllyel Ágyús pályafutásának a végét is jelentené, jövő nyáron lejáró szerződésének fényében. Hasonló cipőben jár Chuba Akpom, akit sokkal inkább az motiválhat, hogy egy jó szerepléssel el tudja adni magát, hisz a mai Arsenalban fiatal játékosként, csatár poszton szinte lehetetlen akár egy squad-player státuszt is összemelóznia. Csatároknál maradva, a Giroud-Walcott sabloncsere kettős ma nagy valószínűség szerint egyaránt kezdeni fog. Előbbinél nem bánnám, ha még ma sem sikerülne megszereznie a 100. Ágyús találatát, legyen az inkább egy Chelsea elleni győztes fejesgól.

A fentebb említett játékosok mellett a legtöbbet viszont mégis a potenciális új angol mag tagjai profitálhatják, egy hosszabbra nyúló EL menetelésből. Maitland-Nilest már tavaly is láthattuk RWB és CM poszton egyáltalán nem volt reménytelen, viszont a felkészülés alatt CB-ként nyújtott teljesítménye még időben jelezte Wengernek, hogy a hátsó hármasban, úgy ahogy van el kell felejteni. A Nelson-Willock-Nketiah trióból pedig egyértelműen az U23-as bajnokság aktuális sztárja, az akadémia legfényesebb csillaga Reiss Nelson az, akit jó lenne már a mai meccsen kezdőként a csapatban látni.

Végül, de nem utolsó sorban pedig simán elképzelhető, hogy Alexis is ott fog vigyorogni a kezdőcsapatban. Vele kapcsolatban Wenger világosan elmondta, hogy rohadtul nem állt még készen a válogatott meccsekre a hosszabb nyaralásából fakadóan később megkezdett felkészülése miatt, így ma ő is játékpercekhez fog jutni, hogy formába jöjjön az elkövetkezendő bajnokikra.

Ellenfelünkről annyit érdemes tudni, hogy a tavalyi idényben Dárdai Pál Hertháját megelőzve, a Bundesliga 5. helyét megszerezve kvalifikálták magukat az EL csoportkörébe. Ők azok, akiktől sikeresen magunkra szabadítottuk Podolskit (vannak olyan elvetemült arcok, akik máig visszasírják a csapadta, pedig a csávó a kiváló balosán kívül nem sok mindent tudott hozzátenni a csapat játékához), akik ellen Gervinho 16 perc alatt duplázni tudott a debütálásakor (mi meg jól elhittük, hogy mekkora fogás lesz a nagy homlokú elefánt) és akik ellen Carl Jenkinson megszerezte élete öngólját. 

Az idei szezont még nálunk is gyatrábban kezdték: 3/3 vereség, betyáros 1:7-es gólkülönbséggel. Csapatukból nyáron távozott a korábbi gólfelelős, ex-PL reject Anthony Modeste, akinek anno a Big Sam-féle Blackburnben több piros lapja volt, mint gólja. (Utóbbi szám szerint 0.) A jelenlegi keretből a felületes Bundesliga követők számára pedig a válogatottban nehezék kiegészítő szerepet betöltő Jonas Hector valamint az U-válogatott, a tavalyi olimpián végig védő és ezüstérmet szerző kapus Timo Horn neve csenghet ismerősen. Mesterük az osztrák faszmák betyár Peter Stöger, aki korábban az osztrák Austria Wien csapatánál edzősködött, Kölnben pedig ma már igazi local hero, hisz amellett, hogy nem liftezik a Bundesliga 1 és 2 között, 25 év után újból európai kupasorozatba vezényelte a Kecskéket. (Idén viszont jó eséllyel teljesítheti az előbb említett liftes bravúrt is, mert a keretük finoman szólva sem kettős terhelés kompatibilis.)

Kabalájukat VIII. Hennes-t pedig csak a visszavágón csodálhatjuk majd meg.

Menekülő BL induláshoz vezető útvonalként mindenképp meg kéne hagyni az Európa Ligát, ha a bajnokságban a tavalyihoz hasonló gecifejű tavaszt találnánk produkálni, így a három hazai meccs behúzása kötelező még a Ligakupa pozitív kezdővel is. 11-12 pontnak bőven elégnek kellene lennie a továbbjutáshoz, így az utolsó 1-2 csoportmeccset legalább annyira le lehetne majd szarni, mint amikor a BL csoportban az utolsó forduló már csak az 1. és 2. hely sorsáról döntött. (Wenger ilyenkor sosem izgulta túl a helyzetet, ment a tarcsi, utána pedig jött a Barca-Bayern, az eredményeket most hagyjuk, topfodball volt az Emiratesbe.)

Mai tippem egy kecske is jól lakik káposzta is megmarad eredmény: 5-2 a javunkra. Mindenki happy, hétvégén pedig remélhetőleg nem derül ki, hogy a Bournemouth ellen újfent műmájerek voltunk és egy Pool meccs utánihoz hasonló válságértekezletet kell majd tartanunk a kipihent gálafiúk Stamford Bridge-i produkciója láttán.

A mai és vélhetőleg az összes többi EL meccsünket, az RTL II élőben közvetíti. (Ha valami csoda folytán nincs a szolgáltatódnál, akkor ezen a linken is követheted.)