Ülj le, egyes!

Bezárt a nyári átigazolási bazár, az alábbiakban ZERO_L sporttárs összegzőjét és esélylatolgatását olvashatjátok.

Igazából teljesen felesleges a billentyűzetet koptatni, mert erről a nyárról nem sok mindent lehet írni és értékelni is csak egyféleképpen lehet.

Ezért építettük a stadiont, ezért vannak nálunk a világ legdrágább jegyárai, százmillió font a párnába varrva, növekszik a bevételünk évről évre, hogy pluszos szezonnal zárjuk az átigazolási piacot. Tényleg, csak gratulálni lehet a klubvezetésnek. Itt jegyezném meg ezt a Kroenke féle „töke átmozgásos” hiszti keltést majd, akkor kell komolyan venni, ha benne lesz a könyvekben. Viszont ha ez bebizonyosodik, akkor megint totálisan felesleges edzői kérdésről beszélni/vitázni. Amíg a legfelsőbb szinten, nincs meg a PL és BL megnyerésének kínzó vágya, addig felesleges olyan jelentéktelen dolgokkal foglalkozni, mint hogy az edző a posztján játszatja a játékosokat vagy mennyire tüzeli fel őket egy rangadóra, na pláne kiket igazolunk…

Vissza a nyári eseményekre, igazából nem is az eladásokkal van a probléma, mert senki olyat nem vesztettünk, aki nálunk világklasszis szinten játszott volna vagy komolyan meghatározta volna a csapatjátékunkat. Az érkező oldal viszont vérszegény. Igaz, hogy két olyan játékos jött, akik hiányposztra érkeztek, ettől még ha átnézünk a többi riválishoz ez az erősítés édeskevés. Csak szemléltetés gyanánt, Guardiola két év alatt 300 millió fontot költött a kerete megerősítésére, mi 70 millió fontot. És még arról sem lehet szó, hogy jobb keretünk lett volna 2 éve a Man city-nél. Kérdezem én, mégis mi a francban reménykedünk?

És akkor még lehetne folytatni a fejfogós történeteket. Itt van Chamberlain esete is, akit jobb wingback-ként játszatunk, Bellerin helyett, akinek ez a valódi posztja, de emiatt a spanyolt át tesszük bal oldalra, ami miatt Kolasinac, aki szintén bizonyította már nálunk és tavaly egész idényben, a Bundesligában mennyire jól bejátssza az egész baloldalt, na őt vagy LCB-ben vagy a padon hagyjunk. Ahogy a kifinomult angol mondja: Fails on so many levels. Az okokat megint csak találgatni tudjuk. Hosszú évek óta követve Wenger munkásságát az első tippem az lenne, hogy ezzel megint csak a szerződéshosszabbítást akarta kiharcolni a játékosnál (lásd anno Walcott és a középcsatár kérdésköre), simán kinézem az öregből, hogy ezért képesek voltunk beáldozni 3 meccset. De a legjobb az egészben, hogy ez még a jobbik eset. Mert ha így van, akkor végre normálisan felállhat a hátsó ötös (de már vannak olyan szurkolói vélemények, akik váltig állítják, hogy megint jön a 4 védős rendszer) és szeptember elején hat pontos hátrányban végre elkezdhetjük az idényt. Ha nem így van, akkor tovább pöröghet ez az őrület, amit augusztusban láthattunk és akkor talán egyszer szemtanúi lehetünk annak, hogy egy Elneny-Xhaka CB duóval védekezünk egy PL meccsen, amíg Koscielny-ék a padon üldögélnek.

Személy szerint nem bánom Chamberlain távozását, mert több mint valószínű, hogy vele is csak a Walcott-féle spirálba került volna a csapat (ez a 180k-s heti fizu még rémálmaimban kísérteni szokott), ha ő tényleg úgy gondolja, hogy középen van neki jövője lelke rajta, abból mi már kaptunk elég ízelítőt és nagyon nem ízlett, köszönjük. Magunkhoz képest meglepően jó pénzt kaptunk egy évvel a szerződése lejárta előtt, bár sosem volt ballasztként elkönyvelve (sokkal nagyobb léhűtők vannak még itt), de már lassan két éve várjuk, mikor tesz le olyan teljesítményt, amivel kivívja a fix kezdő státuszt, egyszerűen felesleges volt tovább várni és csak a potenciállal mentegetni egy 24 éves játékost. Mondom ezt úgy mintha elküldtük volna, de igazából teljesítményéhez képest giga fizuval akartuk megtartani, abba már bele sem merek gondolni, hogy ezek után Welbeck, Walcott párosnak mennyit fogunk ajánlani.

“Vajon Wengert is ki tudnánk sergetni 200-ig?”

Alexis viszont maradt, amit elég nehéz megítélni, hogy most örüljünk-e neki vagy sem. Egyik oldalon az állítólagos 60 millió font nagyon is csábító ajánlat (neki is csak egy év volt hátra), de másfelől viszont ha már június elején eladjuk ennyiért, akkor se tudtuk volna pótolni, mert ilyen képességű játékosok nem kerülnek ki a piacra, egy nem olajcsecsen lógó klub számára. A chilei eddigi megnyilvánulásai alapján nem tartom reálisnak, hogy ezután elkezdjen flegmán játszani, sőt kimondottan csalódnék, ha nem az eddig megszokott mindenáron való győzni akarást látnánk tőle, ha mégse lesz semmi köszönet a játékában, akkor viszont nagyon durván ráb*sztunk. Azt viszont már most szeretném leszögezni mindenkinek, aki kicsit többet szeret belelátni egyszerű dolgokba, hogy ha kicsit a kelleténél is többet tartja magánál a labdát Alexis, az nem e miatt a nyár miatt van ez már tavaly is nagyon jellemző volt rá.

Kilátások? Pocsékak, rövidtávon biztos. A naiv kis gyerek bennem kicsit izgatottan várja, hátha összeáll az Özil-Lacazette-Alexis hármas és nagyot durrantanak, de azért összességben komoly illúziókat ne kergessünk, a bajnoki címért a kanyarban sem leszünk. Ehhez az kellene, hogy az előbb említett hármas mindegyik tagjának extrát kéne hoznia (Alexis tavalyi számai), csak a PL-re koncentráljuk a legerősebb kezdőnket és nem utolsó sorban senki ne essen ki hónapokra. Ha ezek mind teljesülnének azt mondom, hogy esetleg, talán-talán kis szerencsével(=körbeverések) a harc közelében lehetünk, de már az is nagy meglepetés lenne, ha a felsorolt három dologból csak egy összejönne. Az oldalvonal mellől érkező extrát is lehetne említeni, de Peet már többször kifejtette hányadán állunk.

A keret igen vékony (szokásos sérülésekkel számolva), a padon az egy szem Giroud van, mint minőség, mellette pedig helyet foglal a megannyi kérdőjel. Iwobi vissza tud-e térni a tavaly szezon eleji formájához, Jack egészségesen le tud-e nálunk játszani 10 meccset, Elneny fejlődik-e vagy megragad a középszerű kategóriában, és akkor a legfájóbb, Cazorla-t látjuk-e még Arsenal mezben. A kezdőben számomra még mindig a Xhaka-Ramsey páros jelenti a legnagyobb fejtörést, három belsővédős rendszerben talán lehet jövőjük, de nem úgy, mint múlthéten. Viszont ha áttérünk megint a 4-2-3-1-re akkor a védekezésünk a téli káoszhoz lesz hasonlítható és Ramsey-nek a kvázi szabad bóklászásával is azonnal fel kell hagynia. Sőőt akkor én ezt a párost nem is engedném fel a pályára, hanem inkább olyan embert kéne betenni a középpályára, aki rendszeresen vissza tudja szerezni a labdát, jelenleg erre egyedül csak Coquelin képes a keretből. Ideje volna már pontot tenni a középpálya jövőjét illetően is, mivel Ramsey-vel szintén vagy hosszabbítanunk kell, vagy el kell adnunk az elkövetkező 12 hónapban.

Szóval, ha reálisak vagyunk, akkor max az EL-ben fogjuk tudni kivívni a jövő évi BL-t, ami megint csak azt a kérdést vetítené elő, hogy azt sikernek könyvelnénk-e el vagy megint csak a jelenlegi helyzetet konzerválná.

Elég sok időnk lesz ezt és az ehhez hasonló kérdésköröket újra meg újra meg újra megvitatni…

“Az örökbecsű 8:24-től”

Úton a pusztulás felé (Liverpool – Arsenal 4-0)

Tudtam, hogy mi fog történni. Egyáltalán nem lepődtem meg – Thierry Henry

Azt hiszem bátran kijelenthető, hogy Henry egyáltalán nem volt egyedül. Mindannyian tudtuk mi fog történni. Szurkolók vagyunk persze, úgyhogy reménykedtünk, de tudtuk, mi fog történni. Lassan a két kezemen is nehezen tudom megszámolni azokat az alkalmakat amikor az Arsenalt megalázták a pályán. A négy gólos különbség persze önmagában nem jelenet még semmit, de aki az elsőtől az utolsó percig végignézte ahogy a Liverpool darabokra szedi Wenger csapatát, az érzi, hogy az eredmény még számunkra hízelgő.

Az elmúlt két hétben láttam a Liverpool mindkét meccsét a Hoffenheim ellen a Bajnokok Ligájában, és bátran mondom, hogy a tegnapi meccsen Kloppéknak fele annyira sem kellett megizzadniuk, mint a németek ellen a párharc bármelyik pillanatában. Mert bár az összesítésből úgy tűnhet a Liverpool simán jutott tovább, de a Hoffenheim folyamatosan kérdéseket tett fel nekik amelyre válaszokat kellett találniuk. A Hoffenheimnek volt terve arra, hogy mit szeretnének játszani. Nem tudták sikerrel végrehajtani a tervet, ez világos. Viszont volt tervük. Ez az amit az Arsenalról még a legnagyobb elfogultság mellett sem lehetett állítani.

Nem kell atomfizikusnak lenni ahhoz, hogy valaki rájöjjön mire kell számítani a Liverpool ellen. Gyorsak lesznek, méghozzá nagyon. Nem csak futásban, hanem átrendeződésben is. Ha túl sok területet is időt hagysz nekik akkor véged. Mert ők pont ezeket fogják elvenni tőled. Még csak azt sem kellett volna elvárni Arséne Wengertől, hogy a Liverpool legutóbbi meccsei alapján készítse fel a csapatát. Mióta Jürgen Klopp átvette a Vörösök irányítását egyértelműen stílust szabott a csapatának. A Liverpool játéka messziről felismerhető, és bár a tervet nem mindig sikerül tökéletesen végrehajtani, mindig van egy terv. Ez az amit az Arsenalról már jó ideje nem lehet elmondani, és hatványozottan igaz ez a legutóbbi meccsre.

Egyetlen olyan pillanatot sem tudok felidézni a meccsről, ahol csak halványan is, de feltűnt volt, hogy mit akar játszani az Arsenal. A labdát birtokolva próbáltak fölényt kialakítani? Szerették volna ellentámadásokkal zavarba hozni a Liverpool védelmét? Magasan próbáltak letámadni, hogy az ellenfél játékosai ne tudjanak kibontakozni? Az igazság az, hogy mindent, és közben semmit. Az Arsenal ugyan próbált letámadni, de olyan alacsonyon intenzitással, és olyan szervezetlenül, hogy azt a Liverpool nevetségesen könnyedén semlegesítette. Próbáltak ugyan védekezni, de mégis folyamatosan annyi játékost vezényeltek előre, hogy az ellenfélnek egy egész pályányi területe volt támadásokat vezetni. Ha pedig építkezni próbáltak, akkor a lehető legegyszerűbb labdákat is képesek voltak elszórni. Ennek pedig nem az az oka, hogy a pályán lévő Arsenal játékosok abszolút tehetségtelenek, és még a legelemibb passzokat sem képesek végrehajtani. Csupán nem kapták meg a megfelelő felkészítést arra, hogy nagy nyomás alatt tudják, mit kell tenniük. Ha 2 másodperced van dönteni, és még akkor kell keresned hol van a következő csapattársad, akkor hibázni fogsz. Ezt csupán megfelelő felkészítéssel lehet elkerülni. Az Arsenal játékosai pedig egyértelműen nem lettek felkészítve megfelelően, és Arséne Wenger mindezt megfejelte néhány egészen érthetetlen döntéssel is.

Miért hagyja valaki a kispadon a rekordösszegért szerződtetett csatárát a szezon első rangadóján? Miért szerepeltet valaki poszton kívül játékosokat, miközben a megfelelő ember a kispadon ül? Miért dob mélyvízbe olyan játékost akiről egy hete még azt gondolta, hogy egy gyengébb ellenfél ellen sem áll készen a játékra. Miért erőltet bele a csapatba olyan játékost, aki világosan megfogalmazta, hogy nem hosszabbít szerződést, és távozni szeretne?

Ha eddig valaki azt mondta, hogy Wenger ugyan nem a legjobb taktikus, de igazán kiváló menedzser, akkor mégis mit lehet mondani ezek után? Oxlade-Chamberlain láthatólag már nem akar az Arsenalban futballozni – ennél komolyabb bizonyíték a tegnapi meccsnél nem is kell – Wenger mégis kezdőként számított rá a szezon első igazán komoly meccsén. Mindeközben a klub történetének legdrágább védője épp a távozás szélén áll alig egy évvel azután, hogy szerződtettük. Miközben a védelem egyébként sem áll túl magabiztos lábakon. Lucas Perez, szintén távozhat, annak ellenére, hogy csak egy éve érkezett. Mit mondd ez el a klubról? Mit mondd ez el a játékosmegfigyelésről, a kiválasztásról?

Félreértés ne essék, úgy gondolom, hogy ez jóval túlmutat Wengeren. A klub teljes struktúrájára a káosz jellemző, és a vezetőség ebben még inkább hibás. Ugyanakkor cinkos az is, aki néma. Ha Arséne Wenger úgy érzi, hogy a klub nem biztosítja számára azokat a feltételeket, amelyekkel megfelelő színvonalon tud dolgozni, akkor távozzon. Ha Arséne Wenger úgy érzi, hogy már ő maga nem tudja olyan színvonalon végezni a munkáját ahogy az elvárható lenne, akkor távozzon. Ez viszont soha sem fog megtörténni. Arséne Wenger bevallottan retteg attól mi lesz vele a futball után. Az Arsenal a mindene, és fogalma sincs mi lesz akkor, ha már nem foglalkozhat ezzel. Viszont ha igazán szereti ezt a klubot, ha törődik a szurkolókkal akkor be kell látnia, hogy már nem ő a legalkalmasabb ember a feladat végrehajtására.

Tegnap a Sky Sports közvetítésében Henry a fején találta a szöget. A vezetőség számára kényelmes, hogy Wenger megteszi a tőle telhetőt, és többé-kevésbé hozza az elvárt minimumot. Wenger számára kényelmes, hogy nincs rajta nyomás a vezetőség részéről. Ezek után mégis hogyan várhatnánk el azt, hogy a játékosok ne kényelmesedjenek bele ebbe a szituációba? Mégis miért kellene vért izzadniuk, ha senki sem kényszeríti rá őket?

Többen megkérdezték tőle, a májusi kupagyőzelem után, hogy még mindig azt szeretném-e, hogy Wenger ne hosszabbítson szerződést. Mindenkinek határozottan igennel válaszoltam. Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy néhány jó eredmény, vagy egy-egy jól sikerült sorozat feledtesse velünk a tragikus összképet. Hiába ígért a klub fűt-fát a szezon végén a változásról, és az előrelépésről. Jelenleg úgy állunk, hogy szeptembertől gyengébb kerettel folytatjuk a szezont, mint ahogy az előzőt befejeztük, miközben jól látható, hogy Arséne Wenger sem változtatott semmin.

A tavaszi nihil közepén azt írtam, minden vágyam azt, hogy Arséne Wenger nyerje meg az FA kupát, hogy némi dicsőséggel tudja lezárni azt a fantasztikus két évtizedet amit az Arsenalnál töltött. Wenger teljesen újjáépítette a klubot, új identitást és a sikereket adott neki. A legnagyobbak pedig tudják mikor kell hősként távozni, és mikor nem tehetnek már többet.

Arséne Wenger úgy döntött a dicsőség helyett a lassú pusztulást választja. Nekünk pedig végig kell majd néznünk.

 

 

EL-baszott egy sorozat

Európa Liga és ami mögötte van, átfogó írás ZERO_L sporttárs tollából.

Minket ért az a „megtiszteltetés”, hogy a következő szezonban mi (is?) képviselhetjük az angolokat az európai kupasorozat mostohagyermekének számító Európa Ligában. Ne kerteljünk, szégyen, hogy itt kell szerepelnünk, de a gyalázatos bajnoki teljesítményünkért ez a „jutalom” jár. Ahelyett, hogy BL top8/4 elérésére törekednénk, mehetünk Azerbajdzsánba meg Kazahsztánba libalegelőkön bohóckodni és futballra emlékeztető mozdulatokat végrehajtani, mindezt csütörtökönként, F*ck yeah.

Személy szerint az EL-t leginkább a görög mitológiából jól ismert szirénekhez tudnám hasonlítani. Elhiteti mennyire egyszerű sorozat, hisz alig van komolyan vehető csapat, ráadásul keret erősségét tekintve nem nagyképűség kijelenteni, hogy az Arsenal lesz a főtáblán a legerősebb csapat, de ettől még végig kell szenvedni az egészet (+15 meccs) és bőven elég egy szerencsétlen párharc/döntő (lsd Liverpool-Sevilla finálé két éve), amivel tönkreteszed az egész idényedet. Erre a szirénjelenségre a tavalyi (elég szerencsés sorsolással megáldott) MU menetelés csak hatványozottan ráerősít.

A sorozat hátrányaival mindenkit tisztában van:

  • nulla presztízs, aminek köszönhetően az átigazolási időszakban kőkeményen meg kell győzni a kiszemelteket (főleg fizetés terén), hogy ez csak egy átmeneti időszak
  • felesleges energia ráfordítás, nagyon nem jön jól a csütörtök esti-vasárnap du-i/déli meccsritmus, FA sem segíti a csapatokat, MU tavaly egyszer szerepelt MNF-n és akkor is hátrányt szenvedtek, mert pont EL forduló előtt volt (hétfő-csütörtök-vasárnap játszottak)
  • az UEFA-tól kapott juttatások sem annyira magasak, amiért megérné komolyan venni

Szóval rendesen megszívtuk, de ez ellen nem tudunk már mit tenni és ahelyett, hogy csak rágódnánk ezen a félresikerült szezonon, inkább megpróbálom összeszedni, hogyan tudjuk kihozni ebből a lehetőségből a maximumot.

Koefficiens pontok szinten tartása

Ahhoz, hogy amikor legközelebb a Bajnokok Ligája főtáblára kerülve ne harmadik vagy negyedik kalapos csapat legyünk és ezzel kockáztatva a halálcsoportba való bekerülést, minimális szinten komolyan kell venni az Európa Ligát. Ezért fontos lenne, hogy elég (kb 15-18) koefficiens pontot szerezzünk a következő szezonban. Viszonyításképpen a BL 16 közötti kieséssel körülbelül 21-22 pontokat szereztünk, de volt 17,6-ra is példa két éve, mikor éppen hogy csak sikerült továbbjutni a csoportból két kínos vereséget is begyűjtve a csoportmeccsek alkalmával.

Az UEFA által meghatározott koefficiensek három részből tevődnek össze (plusz van egy negyedik kategória, a selejtezőcsapatoknak is jár pár pont, de ez az élcsapatokat ez nem érinti). Ebbe a háromba a lejátszott meccsek eredménye, bónuszpontok és az adott nemzeti bajnokság erőssége tartozik. Az UEFA nem tesz különbséget Bajnokok Ligája és Európa Liga meccs között (győzelem 2 pontot ér, döntetlen egyet, bárki ellen), így a gyengébb ellenfelek ellen könnyebb több pontot összehozni, ráadásul az EL-ben 32 csapatos a kieséses kör, így ez plusz két meccset jelent. A Bajnokok Ligája nehézségét, csak a bónusz pontokkal kompenzálja az UEFA, míg a BL főtáblára kerülésért (4 pont) és csoportból való továbbjutásért (5pont), majd kieséses szakasz minden egyes köréért (+1 pont) kapnak pontot a csapatok, addig az EL-ben csak a negyeddöntő elérése ér +1 pontot és utána minden egyes továbbjutás plusz 1 pontot jelent.

Ezek után könnyen kiszámolható, hogy a csoportban szerzett négy győzelemmel, két vereséggel és a legjobb 32 között mondjuk egy győzelem, egy döntetlenes továbbjutással plusz a bajnokság erősségéért járó pontokkal (ez körülbelül 2,8-3) már egy pont híján össze is jön a minimálisan elvártó 15 koefficiens pont. Egyébként, akkor sincs tragédia, ha nem sikerül ennyi pontot összegyűjteni, mert van elég előnyünk a biztos BL második kalapos státuszhoz, de nyilván nem lenne okos dolog, ha ezt azonnal egy szezon alatt elherdálnánk.

Bevételek nem drasztikus csökkenése

Talán azzal már mindenki tisztában van, hogy a nemzetközi kupákban az UEFA által kiosztott pénzösszegek a csapatok a teljesítményükért (meccsen elért győzelmek, döntetlenek, majd továbbjutás) és a csapatok adott országuk TV-s bevételeiből tevődnek össze. A teljesítménybérezés előre fixált, mindenki számára azonos, viszont a TV társaságoktól származó bevételt (TV market poll) már befolyásolják, hogy az adott csapat milyen piacról érkezett, az országból hány csapat képviselteti magát és természetesen itt is fontos tényező, hogy a csapat minél tovább jusson a sorozatban.

Két éve az UEFA megemelte a BL és EL pénzdíjakat, ennek összehasonlításáról tavaly a swissramble írt egy terjedelmes posztot. Mindenkinek ajánlom, aki tud angolul, aki viszont nem vagy nincs ideje elmélyedni a kifizetések rendszerében, azoknak nagy vonalakban bemutatom mégis, hogyan tömhetjük meg a zsebünket az EL-ben.

Először is jobb, ha túlessünk a fekete levesen. A koefficiensekkel ellentétben a teljesítménybérezés nagyon is érzékelteti a különbséget az első és második számú nemzetközi sorozat között. A Bajnokok Ligájában egy győzelem több mint négyszer több pénzt ér, mint az Európa Ligában.

A kieséses szakaszra is jellemző ez fajta túlárazás, de valahol ez érthető hisz egy-két kivétellel a kupasorozat ezen szakaszán már tényleg Európa krémjével kell szembenéznie a csapatoknak. Jól látható, hogy az Európa ligás pénzek PL léptékkel számolva még mindig aprópénznek minősülnek, ellenben a TV market pool-ból már rendesen lehet szakítani.

Az, hogy egy adott nemzet klubcsapatai mennyi TV-s pénzen osztoznak, az attól függ milyen piacról érkeztek. Szerencsénkre az angliai piac itt is erősen dominálja a vetélytársakat.

Ezt az összeget is két egyenlő részre osztják fel. A felét automatikusan megkapják azok a csapatok, akik a főtáblán szerepelnek, mindig kedvezve a kupa győztesként kvalifikált csapatoknak, ha éppenséggel a BL-ben szerepel vagy el van tiltva akkor egyenlő arányban osztják el a csapatok között.

Jól látható, minél kevesebb a résztvevő annál nagyobb tortaszelet jut a résztvevőknek. Jelenleg úgy áll az Európa Liga főtáblája, hogy egyedüli angolként csak az Arsenal szerepel rajta. Főtáblás lehet még a Liverpool, ha kiemeltként nem bírja legyűrni ellenfelét a Bajnokok Ligája play-off körében és az Everton, ha kiemeltként két(!) párharcot is nyernek. A liverpooli kékeknek pont a felkészülési programjukba esik bele az első EL selejtezőjük, a második párharcot meg Stoke(o) – EL odavágó – Man city(i) – EL visszavágó – Chelsea(i) ritmusban kell letudniuk, ráadásul ezek után rögtön jön egy Sp*rs és egy MU elleni mérkőzésük is. Kőkemény a PL sorsolásuk, kérdés feladják-e bajnoki meccseiket az EL-ért kockáztatva ezzel, hogy az első öt forduló után max 3-4 ponttal állnak vagy inkább a nemzetközi kupaszereplést dobják el maguktól, ahogy ezt már több angol csapattól láttuk. (Első meccsük után, a kezdő tizenegyüket figyelve leszűrhetjük, hogy komolyan veszik az EL-t, bár otthon így is csak egy megpattanó labdából tudtak minimális előnyt szerezni a párharcban.)

Nekünk azért kell szurkolni, hogy egyedül legyünk angolok a főtáblán, akkor anyagilag rosszul már biztos nem járhatunk, röviden tömören, a selejtezők során a pirosak továbbjutásáért kell szorítani, és azért hogy a kékek kiessenek, szóval csak a szokásos.

Ez a táblázat a két évvel ezelőtti kiírást alapul véve mutat rá mennyire jövedelmező lenne egyedüli angolként szerepelni a sorozatban. Kis túlzással, az egész 44 millió eurós angol TV-s bevételt zsebre tehetnénk, ha eljutnánk a döntőig (és persze ha egy angol csapat sem lenne BL csoport harmadik). Ezek a számok nincsenek kőbe vésve, szóval leginkább csak megközelítőleg lehet előre számolni vele, hisz ha egy nagyobb piacról kiesnek a csapatok, akkor az arról a piacról megmaradt TV-s pénzeket egyenlő arányban osztják el a bennmaradt csapatok között. Megközelítőleg a MU tavaly olyan 45 millió eurót kereshetett az EL-ben, mi valahol 65 millió euró körül a BL-ben. A hivatalos számok majd november eleje körül kerülnek napvilágra.

A teljes képhez természetesen az is hozzátartozik, hogy a klub vélhetően nem fog olyan magas árat kérni az EL meccsjegyekért és csak C kategóriába sorolja majd ezeket a találkozókat, így tavalyhoz képest minimális csökkenéssel kell számolni a jegybevételek terén is. Mérleg másik serpenyőjében viszont ott vannak a BL-ben való szereplés esetén fizetésekben szereplő bónuszok, amit idén nem kell kifizetni a játékosoknak. Ezeknek a mértékeiről viszont még sejtéseink sincsenek.

Egy kis szerencsével (egyedüli angol csapatként) egy normális szereplés (negyeddöntő, elődöntő elérése) mellett pénzügyileg nem tudnánk akkorát bukni az Európa Ligával, mint amivel előzetesen mindenki számol. Nem azt mondom, hogy a (jobb esetben) 20-25 millió euró nem kiesés, de a körülbelül 470 milliós bevételeinkhez képest nem akkora érvágás.

A keretünk és erőforrásaink menedzselése

Már a legelején le kell szögeznünk: a legjobb kezdőnket nem szabad játszatni ebben a sorozatban. Semmilyen koefficiens pont, x tíz millió euró nem tudja ellensúlyozni a csütörtöki játékperceket és utazásokat a térkép szélére. A következő szezonban csakis a bajnokságra kell koncentrálnunk és minden mást beáldozni ennek érdekében. Ha nem ezzel a felfogással indulunk neki a szezonnak, akkor totálisan felesleges bármilyen erőfeszítés.

Bár még azt sem tudjuk milyen csapatokkal (erősség, utazás hossza, stb.) kell szembenézni a csoportban, a PL sorsolását már tudjuk. Így azt is, hogy a hat csütörtöki csoportmeccs után öt(!) idegenbeli bajnoki következik, ráadásul nem is gyenge csapatok ellen (Chelsea, City, Everton, Southampton, Burnley). Keretünk erőssége így augusztus első napjaiban még mindig nem kristályosodott ki, de ha éppen nem pusztít dögvész, akkor azért egy EL szinten erős B keretet ki tudunk állítani. Láttuk az utóbbi két évben mennyit számít a bajnokságban, ha egy csapat csak heti egy meccsre koncentrálja a legjobb 11-13 emberét. Egyszerűen semmi sem szól amellett, hogy a legerősebb kezdő tizenegyet játszassuk csütörtökönként, csak reménykedni tudok, hogy ezt az edzői stábunk is kristálytisztán látja.

Ha mindenképp ragaszkodunk a 3 védős rendszerhez

Személy szerint csak azt a megoldást látom, ha ezeknek a játékosoknak adjuk oda a Ligakupát, az Európa Ligát és a bajnoki szerepléstől függően az FA kupát. Már a szezon elején meg kell értetni a játékosokkal, hogy ezek a sorozatok az övék (azaz egy esetleges döntőben is ők fognak játszani), itt bebizonyíthatják ki érdemes arra, hogy bajnokik alkalmával becseréljük, sérülés esetében átvegye a kezdő helyet, téli hajtás alkalmával rotációban (wut?!) szerepeljen. Ez a kezdő van annyira erős, hogy továbbjusson egy közepes csoportból és menjen a kieséses szakaszban két-három párharcot, ezzel teljesítve a minimális elvárást. Nem szeretném átélni azt a pillanatot, amikor nekünk komolyan kell venni az Európa Ligát, mert az azt jelentené, hogy a bajnokságban totálisan elszállt minden reményünk.

Ha a játékosaink elég intelligensek, akkor felfogják, hogy nekik is érdekük jól szerepelni ezekben a sorozatokban, így minden tekintetben könnyebben át tudjuk vészelni a reményeink szerint csak egy éves BL nélküli szezont.

Újabb végtelen történet: a Sanchez-saga

Jelenleg úgy állunk, hogy akár egészen az átigazolási időszak végéig elhúzódhatnak a találgatások Alexis Sanchez jövője kapcsán, de leghamarabb is augusztus elején kerülhet pont az ügy végére, a chileinek ugyanis akkor kell először edzésre jelentkeznie Londonban.

Az Arsenal álláspontja az ügyben világos: semmiképp sem akarják eladni legnagyobb értéküket, és reménykednek abban, hogy legkésőbb a szezon közben aláfirkant egy új szerződést. Ezt Arséne Wenger is többször kihangsúlyozta, de ezt illik a helyén kezelni. Wenger nyilatkozatai saját játékosai jövőjét illetően is inkább a vágyait szokták kifejezni, és nem a realitást. Mindenesetre most minden eddiginél jobban köti az ebet a karóhoz, és nyilván ő is tudja, hogy a szurkolók tavaszi elégedetlensége után valami nagyot kell virítani ahhoz, hogy az Ágyúsok következő idénye ne forduljon át teljes katasztrófába. Ha ezt azzal szeretnék megalapozni, hogy a csapat legjobbját eladják a Manchester City-nek, akkor máris elég komoly hendikeppel indul az Arsenal hiába az eddigi okos igazolások.

Igazából négyféle forgatókönyv képzelhető el az ügy végkimenetelét illetően:

  1. Sanchez nyíltan kijelenti, hogy távozni szeretne és az Arsenal eladja őt a legtöbb pénzt kínáló csapatnak. Ez minden valószínűség szerint a Manchester City lenne, és ez több szempontból is a lehető legrosszabb verzió. Egyrészt így nem csak úgy vágnánk neki a szezonnak, hogy a legjobb játékost kell valahogy pótolni – ami miatt előrelépésről beszélni értelmezhetetlen – hanem egy komoly riválisnak adunk egy igencsak fajsúlyos fegyvert a kezébe. Ezt megint csak elég nehéz lenne lenyomni a szurkolók torkán, ami csak ahhoz vezethet, hogy már az első meccstől kezdve a tavaszihoz hasonlóan mérgező környezetben kellene valami komolyat virítani. Ugyan az érte kapott pénzből már lehetne egy igazán nagy kaliberű játékos leigazolásában gondolkodni, de az Arsenal számára jelenleg egy olyan játékos sem elérhető, aki megütné a jelenlegi Alexis Sanchez szintjét.
  2. Egyszer csak bejelentkezik egy pénzes külföldi csapat – gyaníthatóan a PSG – akik fizetnének annyit, hogy megérje nekik eladni Alexist, tudván, hogy így legalább nem riválishoz kerül, és az érte kapott pénzt is fel lehet használni. A probléma azonban itt is fenn áll, miszerint Sanchezt egy az egyben nem lehet pótolni, és bár Thomas Lemar valóban nagyszerű játékos, de ő és Lacazette valószínűleg együtt tudnák csak hozni azokat a számokat gólok és gólpasszok terén amiket Alexis egymaga produkált. Így ismét lutri lenne a TOP4-es helyezés, a bajnoki címről pedig kár is lenne álmodozni.
  3. Alexis kitölti a maradék egy évét a szerződéséből, majd jövő nyáron ingyen távozik. Jelenleg ez tűnik a legvalószínűbbnek. Wenger nagyon határozott azzal kapcsolatban, hogy Sanchez a következő idényt nálunk kezdi még akkor is, ha jövőre egy fityinget nem kapunk érte. Ezzel a húzással kimondva-kimondatlanul az Arsenal all-in-t nyomna a következő szezonra. Az Alexis-Özil-Lacazette hármas már elég ütőképesnek tűnik ahhoz, hogy az esetlegesen fellépő taktikai deficitek ellenére is az Arsenal komolyan bele tudjon szólni a bajnoki címbe. Pláne, ha még a resztli kiszórása után összegyűlne annyi pénz, hogy Lemar is beessen az ablakon, akivel tovább bővülnének a variációs lehetőségek

    Ezzel Sanchez sem járna feltétlenül rosszul, hiszen így jövőre még nagyobb fizetést és egy igen komoly aláírási pénz is kiharcolhat magának, hiszen az új csapata megspórolná azt a nem kicsi összeget amit most kellene kifizetni érte. Attól nem igazán kellene tartani, hogy a teljesítménye a körülmények miatt visszaesne. Sanchez a karakteréből adódóan minden meccsen győzni akar, ezért a henyélést nem engedheti meg magának, ráadásul jó teljesítménnyel még előnyösebb szerződést tud kiharcolni magának az új csapatánál.

    Ennek a kockázata, hogy nem ő az egyedüli, akinek kérdéses a sorsa. Bár Özil kijelentette, maradni szeretne az Arsenalnál, még ő sem írt alá új szerződést, és könnyen lehet, hogy ő is arra számít, a lejáró szerződése után új csapatánál kedvezőbb feltételeket tud majd kiharcolni. Aztán persze ott van még a fontosabb játékosok közül Oxlade-Chamberlain esete, aki úgy tűnik szintén marad még legalább egy szezont, de ha mindhárom játékost úgy veszítené el az Arsenal, hogy nem kap értük semmit, akkor érdemes átgondolni megéri-e a kockázatot.

  4. Alexis marad a csapatnál, majd a szezon közben aláírja az új szerződését. Mind közül erre van talán a legkevesebb esély. Sanchez valószínűleg már nem tervez hosszú távra az Arsenallal, és ezt már aligha tudja bármi megváltoztatni. Talán ha január-február környékén a csapat nagyon jól áll a bajnokságban, és most nyáron még érkezik 1-2 komoly erősítés, akkor változhat a véleménye, de valószínűleg az is kevés lenne. A hosszú távú maradása mellett talán még az szólhat, hogy egy 30-hoz közelítő játékosnak még úgy sem adna óriási fizetést egy sztárcsapat sem, hogy átigazolási díjat már nem kellene érte fizetniük. Emellett ne feledjük, hogy Sanchez jövő nyáron ismét nagy tornán vesz részt, zsinórban negyedik nyáron. Nincs az a játékos akin ez előbb-vagy utóbb ne ütközne ki. Ezt persze nem csak a kérőknek, hanem az Arsenalnak is figyelembe kell majd vennie.

 

Annyi biztos, hogy az Arsenal nyarát, és a következő szezon nagy részét az fogja meghatározni, hogy miként kezelik az Alexis Sanchez körül kialakult helyzetet. Amennyiben tartják magukat az elképzelésekhez, és semmi pénzért nem válnak meg a legjobb játékosuktól, úgy egy igen komoly üzenetet küldenek a riválisoknak, hogy igenis számolni kell velük. Ez pedig az Arsenal jelenlegi helyzetében talán mindennél fontosabb. Ne feledjük, az Arsenal jelenleg nem szorul rá a Sanchezért kapható pénzre, és ha Wenger is úgy számolt, hogy a legjobb eredményt a chilei -akár csak rövidtávú – megtartásával tudják elérni, akkor vállalniuk kell a kockázatot. Elvégre az elmúlt években pont ezt hiányolták sokan az Arsenalból, és most talán Wenger is úgy érzi, hogy eljött az esély egy utolsó nagy dobásra. Teljesen új csapatot építeni pedig már nincsen ideje.

 

Átigazolási tervezet 2017

A tavalyi szezonhoz hasonlóan idén sem marad el átigazolási tervezet, amelyet ismét ZERO_L kommentelő sporttárs tollából olvashattok.

Minden nyári átigazolásra úgy tekintünk, mint egy fontos fordulópont a klub történelmében, ahol végre meglépjük azt a bizonyos egy nagy lépést előre, a szurkoló már csak ilyen…

Elnézve a szerződéseket, a viszonylag korlátozott lehetőségeinket és a bajnokságon belüli egyre szorosabb versenyt, az idei nyár fontossága meghatványozódott. A mostani átigazolási időszakot úgy kéne végrehajtani, hogy ne csak az 5. helyről lépjünk előrébb, hanem végre valahára a bajnoki címért is versenyben legyünk még május környékén. Mondanom se kell, ilyen szintű előrelépést egy nyár alatt emberemlékezet óta nem sikerült meglépni, és ez nem csak a keretre költött x tíz millió fontok kérdése. Mivel a háttérmunkára még kevesebb rálátásunk van, így marad az átigazolási időszak, a keret összetételének boncolgatása.

A lehetőségeinket korlátozza, hogy lemaradtunk a Bajnokok Ligájáról, így mind pénzügyileg mind a presztízst illetően hátrányban leszünk, mikor nyáron megkörnyékezzük az általunk kiszemelt játékosokat. Ha ez még nem lenne elég, akkor a jelenlegi keretet illetően is meg kell hozni pár igen fajsúlyos döntést. Az elkövetkező két évben a jelenlegi aktív rotációból 15 (!!!) játékosnak is lejár a szerződése. Ezek között vannak olyan játékosok, mint Sanchez, aki messze a legértékesebb, legfontosabb játékosunk és olyan is, mint Mertesacker, akinek vélhetően a következő szezonja lesz az utolsó profi futballistaként, hisz már olyan híreket olvasni, hogy foglalkoztatja egy „non-playing role” a klubnál.

„Should I stay or should I go”

Az átigazolási időszak legnagyobb kérdése, hogy a két világsztárunkkal, Özil-lel és Sanchez-zel, mi lesz. Az én álláspontom ebben a kérdésben az, hogy ha nem írják alá a szerződéshosszabbítást, akkor is meg kell tartani őket, kvázi all-in-ra menni a következő idényben, mert azt nem látom magam előtt, hogy Európa Ligával ezt a két sztárt pótolni tudjuk, és akkor ügye hol vagyunk még a keret megerősítésétől… Esetleg, ha érkezik értük egy 50 millió fontos ajánlat, akkor érdemes elgondolkodni a külföldre(!) való eladásukon (ez az árcédula inkább csak a chileire vonatkozik), de azért lássuk be, ennek nincs túl sok realitása úgy, hogy a vevő pontosan tudja, jövőre akár ingyen is megszerezheti.

A két sztárunk mellett, jövőre szintén lejár Wilshere, Oxlade-Chamberlain, szerződése, akikkel számomra nem kérdés, hogy hosszabbítani kell. Két év múlva Ramsey szerződése jár le, de állítólag a klub már idén nyáron meghosszabbítaná azt. A walesivel kapcsolatban már lassan két éve ilyen se veled, se nélküled érzésem van. Számomra túl inkonzisztens a játéka és bár az utolsó pár hónapban jól teljesített, köszönhetően a háromvédős rendszernek, mégse érzem azt, hogy Xhaka-val párban a következő öt év meghatározó belső középpályás kettősét tudnák alkotni. Kiegészítő szerepre tökéletes lenne, csak azt meg lehet ő nem akarná bevállalni. Leginkább a homegrown státusza miatt marasztalnám, ha körbe nézünk kevés használható „saját nevelésű” játékost lehetne igazolni a helyére és azért azt is el kell ismerni, hogy amikor elkapja a fonalat, akkor tényleg nagyon hasznos tud lenni. Az a tény meg önmagáért beszél, hogy eddig három döntőben játszott ebből kettőn győztes gólt szerzett. Jenkinson-nak és Gibbs-nek is lejár a szerződése 2018-ban, nem hiszem, hogy bárki is marasztalná őket, mindegyik fél a távozással járna legjobban.

Két év múlva még Giroud-nak, Walcott-nak, Welbeck-nek, Monreal-nak, Gabriel-nek és a két kapusunknak jár le a szerződése. Ospina ha tényleg több játékpercet akar, akkor őt most kell eladni még tisztességes árat lehetne kérni érte (az eddigi pletykák természetesen potom összegekről szólnak). A Walcott-projektről már több éve le kellett volna mondani, bár ősszel tisztességesen termelte a gólokat, de a háromvédős rendszerben totálisan nincs meg helye, még backupként sem. Welbeck-et főleg arra a két, három MU elleni meccsre érdemes keretben tartani, ettől függetlenül tucat angol játékos, aki max kiegészítő szerepre jó. Giroud szerződése lejártakor már 32 éves lesz, addig ki lehet belőle hozni a maximumot, ő sem klasszis játékos, de amiben jó azt magas szinten űzi. Monreal 33 éves lesz, felesleges vele hosszútávon számolni. Gabriel meg kiegészítő szerepre, 4.-5. számú CB-nek bőven megfelelő. Cech is valószínűleg kitölti a szerződését és utána visszavonul vagy levezet még valahol.

Jól látható, hogy a fontosabb játékosokkal most nyáron kell hosszabbítani. Ismerve a klub működési mechanizmusát tartok tőle ez nem fog zökkenőmentesen zajlani, azaz a nyári multitasking során, vagy a hosszabbítások vagy a komoly erősítések fogják a rövidebbet húzni. Mindezek mellett nem ártana végre a felkészülést lezáró Emirates kupára végleges kerettel készülni és nem augusztus utolsó napjaiban még komoly igazolások után koslatni.

Szóval, tavalyhoz hasonlóan megint leírhatnám, szemléletváltásra lenne szükség, például a keret összetételt illetően, kiszórni pár nevet (pl Walcott), és az átigazolásokkal kapcsolatban is határozottabban kéne fellépni, de ez vélhetően még két évig nem fog változni, így túl nagy változásokat (pozitív értelemben) ne várjunk. Talán az erősítések terén meglep minket AW egy Özil-hez hasonló semmiből jövő blockbuster igazolással.

Távozók

A korábban említett Ospina, Jenkinson, Gibbs hármas mellett vélhetően Debuchy is távozni fog, viszont a legnagyobb szívfájdalmunk Lucas Perez távozása miatt lehet. Szégyenletes volt a bajnoki szereplésünk, de ami ezt is űbereli az az, ahogy képtelenek voltunk bármit is kezdeni a tavaly nyáron érkező spanyol csatárral. A történetben az a legszebb, hogy a pályán nyújtott teljesítményével abszolút nem szolgált rá erre. Mikor megkapta a normális perceit, akkor mindig hozzá tudott tenni a játékunkhoz, akár góllal akár gólpasszal, nem lehetett rá panasz, mégis kétszer kezdett a bajnokságban, a maradék kilenc meccsen meg átlagosan kb 15 perceket kapott. Persze, sérült volt 2×1 hónapot (what a surprise…), de ez még nem magyarázza miért nem kapott több bizalmat. Majd biztos erre is fény derül az öreg jövőbeli „egyszer talán majd megírom” könyvében. Szintén nem ártana ha Walcott, Welbeck kettősből egyet értékesítenénk, de mint az előbb mondtam, ne legyenek illúzióink, ha komoly távozónk lesz, az a két világsztár egyike lesz.

Minden nyáron visszatérő probléma, hogy az esetek többségében áron alul szabadulunk meg a játékosainktól, így átnyálazva a vélhetően távozók névsorát, most sem számíthatunk túl sok font millióra, így a BL ellenére is mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, ha komolyan meg akarjuk erősíteni a keretünket.

It’s time to say goodbye, but thanks for the memories

Erősítések

Idén személy szerint nem látok olyan játékost, mint tavaly Mkhitaryan, akire egyértelműen rá tudtam mondani, hogy tökéletes Arsenal játékos lenne. Természetesen vannak olyanok, akiket szívesen látnék a csapatunkban, de vagy nem látom bennük az azonnali impact játékost vagy kevés realitását látom annak, hogy nálunk kössön ki. Nézzük posztonként:

  • Kapusok

Petr Cech már nem az a „15 pontot hoz a konyhára” kategória, gyakrabban ismétlődnek a gyengébb meccsei, de összességében még mindig megkérdőjelezhetetlen a kezdő státusza. Ospina vélhetően távozik, így a második számú kapus poszt kiadó. Erre a szerepre, a kölcsön szerződéséből visszatérő lengyel „saját nevelésű” kapusunk tökéletesen alkalmas, ezért óriási hiba lenne eladni Szczęsny-t. Elég jó szezont futott az olasz bajnokságban (legtöbb gólnélküli meccs), bár még nincsen a cseh kollégája szintjén (azért az öreg Petr is tudna mit tanulni tőle), úgy érzem, ha fejlődhetne, komolyodhatna mondjuk két évet simán lehetne a bajnokság egyik legjobb hálóőre. Már csak azért is hatalmas hülyeség lenne megválni a lengyeltől, mert mögötte nincs értékelhető kapustehetségünk. Nagyon-nagyon remélem Martinez második számú kapusként való említése az öreg részéről csak smokescreen. Beáraznánk az egész szezonunkat, ha az argentinról tényleg elhinnénk, hogy Cech kiesése/eltiltása esetén képes lenne stabilitást adni a védelmünknek.

  • Hátvédek

Belső hátvédposztra az utóbbi időben eléggé feltankoltunk, szóval még a három belsővédős rendszer továbbvitelével is megvagyunk mind mennyiségben mind minőségben. Chambers és Holding személyében ráadásul fiatal tehetségek is szerepelnek, akik akár a következő 10 évben megoldhatják a belső hátvédpáros kérdéskörét. A szélső védőkben már nem ennyire rózsás a helyzet. Az új igazolás Kolasinac személyében végre meg van a kezdő balbekkünk a következő évekre és reméljük jobb oldalon is sokáig marad még Bellerin, mögöttük viszont nehéz elfogadható backupokat találni. Bal oldalra Monreal még szódával elmegy, bár azt csiripelik a madarak, hogy inkább a belső hármas bal oldalán fogjuk játszatni, de jobboldalra nagyon nincs olyan aki Hectort tudná helyettesíteni, maximum Chambers, de őt már inkább középre kéne beépíteni. Én személy szerint nem tartom jó megoldásnak Oxlade-Chamberlain wingback-ként való játszatását, a védőmunkája egyszerűen kevés oda, technikai tudását és gyorsaságát is több hasznát vehetnénk a támadóharmadban. Túl nagy változásra itt nemigen lehet számítani és a backup RB posztot leszámítva erősítést sem igényel ez az egység.

  • Középpályások

Ahogy az utóbbi években folyamatosan, most is csak az a kérdés, mennyi ideig lesz bevethető Cazorla és megtudjuk-e oldani a helyettesítését. Az utóbbira már lassan két teljes éve egy nagy kövér nem a válasz. Bár a szezon utolsó meccsein a háromvédős rendszernek köszönhetően úgy tűnt legalább minimalizálni tudjuk a hiányát, azért engem még mindig nem győzött meg teljesen, hogy hosszútávon ez lenne a megoldás. A nagyobb gond, hogy az átigazolási piacon se látok olyan reálisan elérhető játékost (tehát nem Verratti kategória), aki képes lenne betölteni a spanyol szerepét. Egy év múlva neki is lejár a szerződése, szóval tényleg itt lenne már az ideje végre megtalálni azt a személyt vagy rendszert akinek/aminek köszönhetően pótolni tudjuk a középpálya agyát.

„Please God, have mercy…”

Ettől függetlenül egy Lemar igazolásnak nagyon tudnék örülni, aki átvehetné mondjuk Alexistől a bal oldalt, így a chilei mehetne fel csatárnak. Őszintén kicsit tartok tőle, hogy a francia esetleg csak mint B tervként szerepel Sanchez távozása esetén. Azt viszont semmiféleképpen sem szeretném, ha Mahrez-t igazolnánk le. Egy olyan játékos, aki az utóbbi két szezon mindegyikét egy új zsíros szerződéshosszabbítással kezdi, majd miután a csoda (bajnoki cím és BL szereplés) elmúltával, csapata visszacsúszik a korábbi szürkületbe, előáll a szezon végén, hogy szeretne távozni, na az ilyen játékos még ingyen sem kéne. E mellett még arról sem győzött meg, hogy egy top4-es, BL-ben rendszeresen játszó csapat szintjét konzisztensen tudja-e hozni. Nálam ő még inkább a one-season wonder kategóriában van.

  • Támadók

Nagyon úgy néz ki, idén nyáron is a csatárkérdés lesz a slágertéma. Állítólag elég komolyan érdeklődünk Mbappé iránt, ezzel a világ legdrágább játékosává téve, de ismerve a klub filozófiáját számomra ez még mindig élet idegennek tűnik. Megkérdőjelezhetetlen a francia tini tehetsége és potenciálja, de nem hiszem, hogy futballszakmailag jobban járunk, ha az egész átigazolási keretünket egy darab játékosra lőjük el, annyira azért nem rendelkezünk mély játékosállománnyal. Mindent összevetve meg kell hagyni elég tökös húzás lenne a megszerzése, egy komoly kockázat vállalás, ami nem igen volt ránk jellemző az utóbbi 10 évben, de komoly üzenet lenne a szurkolók, riválisok, jelenlegi játékosok számára.

A pletykák az utóbbi napokban felerősödtek és most azt mondják, hogy Lacazette megszerzéséhez vagyunk a legközelebb. Az ő leigazolása is már évek óta téma, de így is elég sok kérdést vett fel. Legelőször, mikor fordult elő, hogy egy játékos a válogatott riválisával a klubcsapatában is meg kell harcolnia a kezdő pozícióért? Profitált-e ebből az adott klub, játékos? Giroud ezután távozás mellett döntene a VB évében? 40 millió font feletti összeget (világklasszis árkategória) megér-e egy „csak” a francia ligában bizonyított, bevált játékos? Meg tudná ugrani a PL top4 mércéjét? Minél többet gondolkodok ezen az átigazoláson annál több kérdés merül fel bennem.

Alexandre the Great (balloon?)

Ahogy Peet is írta, komoly veszteség lenne ha Oli úgy döntene, nem harcol meg a kezdőbe kerülésért. Az igazi előrelépést csak az jelentheti, ha Giroud elé és nem helyett hoznánk csatárt. (Természetesen egy tökéletes világban Walcott-on vagy Welbecken adnánk túl és az ő helyükre hoznánk a sztárcsatár igazolást, de mint már mondtam, ne álmodozzunk…). Lacazette más típusú csatár így francia honfitársával badarság lenne összehasonlítani, inkább Welbeckkel kell, aki a mozgékonyabb, papíron(!!!) jobban cselező támadók kategóriájába esik, nála viszont fényévekkel jobb Alex. Szóval lehet lamentálni a kért összegen, de nézzünk szembe a rideg valósággal, Aubameyang, Lewandowski vagy Mbappé féle igazolásokra nem sok esélyünk van, nem vagyunk az a kategória (lehet sosem leszünk), így nem marad más, mint az eggyel lejjebbi polcról válogatni, onnan meg nem biztos, hogy találunk Lacazette-nél jobbat.

De, kell-e nekünk egyáltalán új csatár? Sokak kételkedtek benne (köztük én is), de egy jó rendszerben Alexis igen is képes eredményes, jó csatárteljesítményt lehozni (ha sok másért nem is, ezért elismerés jár az öregnek a tavalyi szezonból). Én egyáltalán nem egy új csatárban látom a megoldást, hanem egy kvality szélsőben. Mondjuk egy Martial érkezésében (csak a legfrissebb pletykákra reagálva) én sokkal több potenciált látok, mint egy olyan csatárban, akivel kapcsolatban még rengeteg a kérdőjel. Nem utolsó sorban, így aztán már tényleg létszámfelettivé válhatna mondjuk Walcott. A csatár kérdéskörét meg Alexis-Giroud-Welbeck hármas egy jó rotációban meg kellene tudnia oldani.

Viszont, ha arra számítunk, hogy Sanchez csak egy évig lesz nálunk, illetve esélyünk sem lesz egy kiváló szélsőt leigazolni, akkor természetesen indokolt lehet egy újabb csatár igazolása.

 

Összegzés:

Nem akarok nagy szavakat használni és kijelenteni, hogy ezen a nyáron múlik az Arsenal jövőjének sorsa, de azt bizton állítom, az utóbbi négy év legfontosabb átigazolási időszaka elé nézünk. Csak reménykedni tudunk a vezetők is átérzik, mennyi minden forog kockán és az eddigiekhez képest határozottabbak lesznek a piacon. Távozóktól függően én körülbelül 4 igazolásra számítok, ebből egy tuti, Kolasinac személyében, a támadókhoz és a középpályára várok egyet-egyet és van egy nagyon rossz megérzésem, hogy a lengyel kapus helyére is hozunk egy második számú hálóőrt. Végezetül, remélem a nyarunk értékélésével  nem kell megvárni az augusztus végét, hanem már a bajnokság rajta előtt számot vethetünk róla.

The first season with 120+ goals in AW era, can you believe it?

Breaking News!!!

Reggel az alábbi e-mail fogadott ZERO_L sporttárs jóvoltából:

A szar szezon nem dobos torta,

 

DE A VICC VÉDELEMMEL AKKOR IS MEGBASZTUK A KÉKEKET!!!!

 

 

Vége(m).

Fogalmam sincs, hogy mi a tököm vesz rá éppen arra, hogy írjak erről az egész nyomorúságról. Tegnap már megint úgy bekentem a Mohában, hogy azt sem tudom, mikor értem haza, csak az van meg, hogy néhány taxis diszpécsert küldtem el az anyjába hajnalban, mert egyik rohadt társaság sem tudott egy kurva szekeret küldeni értem, és fél órát forgolódtam a tetves Gellért téren. Az ágyba is úgy estem be, hogy keresztül zakóztam mindenen, és sikerült úgy beájulni, hogy a nyakamat is elaludtam, szóval most még félbebaszva úgy görnyedek itt, mint egy seggbekúrt kérdőjel. A tárcámba bele sem nézek, inkább hányok még egyet. Mi a faszért csinálom ezt…

Nagyjából a végtelenségig lehet poénkodni azzal, hogy Wengert csakis saját maga rúghatja ki, de igazság szerint ez a felállás eléggé kétségbeejtő. Egy szervezetnek, egy egyesületnek, egy cégnek, egy futballklubnak nem szabadna így működnie, és hát szemmel láthatóan már nem is működik. Továbbá az Arsenal jelenleg nem egy futballklub. Pontosan nem tudom megmondani, hogy mi, talán egy túlértékelt, csiricsáré lófaszputtony, de nem futballklub, ez egészen biztos. Ha az lenne, akkor a tulajdonosait és a vezetőit érdekelné az, hogy sikertelen. Baszok az FA kupákra, bár minden szezont már csak emiatt nézek végig, hogy hátha eljutunk a döntőig, és baszok a pénzügyi jelentésekre, baszok mindenre. Sikertelen.

Ez engem speciel annyira nem zavar, mint másokat. Nem az a fajta drukker vagyok, aki állandóan azt figyeli, hogy más kluboknál mit és hogyan csinálnak, tehát egyáltalán nem érint negatívan más csapatok sikere. De az a helyzet, hogy tegnap egy valódi csapatot láttunk a pályán, és hát ez semmiképpen nem a miénk volt, hogy baszná teherbe. Ha nincsenek Cech védései, akkor ma már lángolna az Emirates, mert úgy kaptunk volna 5-6 gólt, hogy egy szavunk se lehetett volna. És nem is volt semmire, nagyjából annyira tudták a játékosaink lereagálni az eseményeket, mint amennyire én tudnám azt, ha megindulna felém egy felajzott kafferbivaly. Az egyetlen értékelésre érdemes momentumunk az volt, amikor a Tottenham drukkerek basztatták Özilt a vonalnál állva, ő meg erre reagálva megtapogatta a címert a mezén. És ennyi. Olyan szinten volt ez egyoldalú derbi, amilyet te még nem láttál, de én sem az elmúlt 22 évben, mióta cipelem ezt az izét.

Lehet haragudni Wengerre, én is megteszem, függetlenül attól, hogy nem mondom ki, hogy Wenger out, mert nem köpöm ezzel szembe sem őt, sem pedig magamat. Lehet haragudni, mert nem tudja megoldani már, ez a formáció-váltás is csak azért történt, mert nem maradt más opciója, ötlete. De azért 1-1 tárat beleengedhetnénk abba a hülyefasz Kroenkébe, meg abba a látványosan semmihez nem értő Gazidisba is. Meg az összes vén gecibe ott az igazgatótanácsban, akik ennyire leszarják azt, hogy degenerálódik a klub. Már semmilyen szempontból sem vagyunk kompetitívek a világ elitjével, sem futballban, sem pedig pénzügyileg, ugyanis lehet lobogtatni a papírokat, de hát fényévekre vagyunk bevételekben mondjuk egy Manchester Unitedtől.

Ennek a szezonnak tegnap végre vége lett. Van még egy meccsünk 27-én, ahol tényleg bármi megtörténhet, de itt most lement a függöny erre az idényre. És én is elfáradtam. Heteken keresztül néztem végig, hogy van egy hatalmas szurkolói közösségünk, de próbálkozhattam bármivel, kérhettem így, kérhettem úgy, írhattam ezt, írhattam az a Facebookon, senkit nem érdekelt a legutóbbi Budapest is RED, leszámítva azt a 180 embert, aki ott volt, és torkaszakadtából akarta a sikert. Totális apátia volt, a szívem és a lelkem is belerokkant, hetek óta annál is durvábban iszom, mint amúgy, de nem haragudhatok rátok, megértem, és egy szó nélkül kifizettem megint a mínuszt, mert… Mert ilyenkor ez a dolgom. Mert képtelen vagyok kicsiről álmodni, mert sosem ment, és mert a döntőre is úgy készülök, hogy ott leszünk megint ezren, hogy megint megmutatjuk. Aztán majd aznap kiderül, hogyan is állunk magunkkal és egymással.

Ma van halálának a 23. évfordulója minden idők legnagyobb, egyetlen és igazi bajnokának, bizonyos Ayrton Sennának. Hite és elhíresült mondása szerint “Ha másodikként értél a célba, akkor te veszítettél elsőként.” Közte és a legnagyobb riválisa, Prost között pusztán csak annyi volt a különbség, hogy amíg Prost csak az éppen elegendőt tette meg a sikerért, addig Ayrton MINDIG győzni akart, minden futamon. Ha Prostnak elég volt csak a 4. helyre beérkeznie egy futamon, akkor centire berakta a 4. helyre az autót, ezért is hívták Professzornak. Ayrtonnak ez soha nem fért bele a világképébe, neki csak és kizárólag az első hely volt az elfogadható.

Szeretnék jövőre ismét egy ilyen futballklubnak szurkolni. Ha ehhez fejeknek kell a porba hullania, akkor történjen végre meg. Köszöntem.

Csak azt akarom, hogy vége legyen (Crystal Palace – Arsenal 3-0)

Elfáradtam. Az előző két meccs után újra elkezdett pislákolni valamiféle reménysugár, hogy van még értelme lejátszani a szezon hátralévő meccseit, de tegnap este világossá vált, hogy az aprócska fellángolás csak egy hiba volt a Mátrixban. Ennek a csapatnak vége, és már csak az a kérdés, meddig fog tartani ez az állapot. Most pedig már nem is igazán tudom, hogy kire kellene haragudni. A játékosokra, akiknél látszólag már én is több erőfeszítést teszek bele a meccsekbe azzal, hogy keresek egy viszonylag jó minőségű sztrímet? Wenger, aki ezek alapján most már úgy tűnik végérvényesen elvesztette az öltözőt? A vezetőség, akik semmiféle érdemi kommunikációra nem hajlandóak a jelenlegi helyzettel kapcsolatban, és végignézik amíg mindenki megőrül? A fene tudja, és ez a legfélelmetesebb az egészben.

Terápiás jelleggel még egyszer nekifogtam az esti meccs megnézésének, de most már ez sem működött. A félidőben kikapcsoltam. Szó szerint büntetés volt ezt újra átélni, pedig nem egyszer kínoztam már idén magam rosszabbnál rosszabb meccsek újbóli megtekintésésével, de ennek már semmi értelme. Hiába találják meg az ellenfelek könnyű szerrel az ellenfelet az Arsenal sokszor rémesen összeszedetlen játéka ellen, a problémát már nem lehet csupán a mágnestábla alá besöpörni. A Crystal Palace tegnap nemes egyszerűséggel kihasználta, hogy a védőink semmiféle segítséget nem kapnak, és Benteke végig terrorizálta őket. A Palace szinte végig a hosszú labdákra játszott, miközben minél több ember igyekeztek a belga köré mozgósítani, hogy a lecsorgó labdák után létszámfölényes szituációt tudjanak kialakítani. Egyszerűen hangzik, ugye? Az Arsenal mégsem tudott ezzel mit kezdeni, pont úgy ahogy támadásban is él nélkül, jól felépített akciót nem produkálva sikerült letudni a 90 percet.

Xhakát rendszeresen körbevették a szűken helyezkedő Crystal Palace játékosok, így az Arsenal sosem tudott gyorsan támadást felépíteni a saját térfeléről. A támadók szinte egyvonalban túl magasan helyezkednek, Özil visszalépéseit pedig egyszerű emberfogással védekezte le a Palace, aminek a hibalehetőségét szintén nem tudta kiaknázni az Arsenal. De érdekel ez még bárkit is?

Reggel az Arseblogon jelent meg egy kiváló írás a mostani helyzetről, amihez ha még belegebednék sem tudnék érdemben hozzátenni, szóval aki még nem tette meg, az kattintson és olvassa el. Ez a bizonytalanság ami körüllengi a klubot egyszerűen csak úgy orvosolható, ha történik valami. Jelenleg nem csak a szurkolók, hanem a játékosok is teljes bizonytalanságban játszanak, és hiába nyilatkozza le 3 naponta valaki, hogy mennyire bíznak Arséne Wengerben, ha ezt a pályán sehogy sem tudják megmutatni. Az, hogy a tegnap este kapitányi karszalaggal játszó Walcott képes lenyilatkozni a lefújás után, hogy az első pillanattól érezték, az ellenfél jobban akarja a győzelmet, semmi mást nem jelent, mint hogy nincs senki aki képes lenne rendet tenni a fejekben. Wenger hiába nem a világ legjobb taktikusa, de eddig pedagógusként mindenki nagyra tartotta, de most már ilyen értelemben sem csak rezeg alatta a léc, hanem konkrétan egy apró szellő választja el a darabokra töréstől. A játékosok egyszerűen elkényelmesedtek az általuk betöltött pozíciótól, a csapat reputációjától, az önismétlő és eredménytelen taktikától, és a védőhálótól amit Wenger font köréjük. Mégis miért szakadnának meg, ha senki sem vonja őket felelősségre? Persze nem arról van szó, hogy pusztán akarással szignifikánsan jobb eredményeket érnénk el, de egy mentálisan összeszedett gárdával közel sem produkálnánk ekkora mélyrepülést.

Itt az idő meghozni a helyes döntést.

A helyzet ismerős lehet 2011 tavaszáról, amikor az elbukott Ligakupa döntő után tavasszal csupán félelmetes 3 győzelmet tudott felmutatni az Arsenal. Wenger akkor sem tudta összerántani a darabokra hullott csapatát, miközben egyértelmű volt, hogy a csapat két sztárja, Nasri és Fabregas távozni fog a nyár folyamán. Ismerős a szituáció? A különbség az, hogy a Premier League akkori viszonyai között még ez is bőven elég volt a 4. helyre, most viszont a versenyhelyzet növekedésének köszönhetően erre már szinte esély is alig maradt. A helyzet amit most átélünk egyáltalán nem új, viszont minden eddiginél drámaiabban csapódik le. Wengernek pedig felelősséget kell vállalnia. Fel kell ismernie, hogy itt ő már nem tud segíteni. Itt már nincs helye büszkeségnek és dacnak. Tartom annyira bölcs és lelkiismeretes embernek Arséne Wengert, hogy képesnek tartsam arra, hogy képes önmagát feláldozni azért, hogy a klub kikerüljön ebből a siralmas helyzetből. Máskülönben úgy végzi, mint a raszta csávó a Sport szelet reklámjából, aki csak segíteni akar, de aztán mind tudjuk mi a vége a dolognak.

Példátlannak tartom, hogy egy klubnál amely jelenleg kiesőjelöltekhez is méltatlan eredményeket produkál, még mindig az edző dönthet a saját sorsáról. Ez kiváló példája annak, hogy az Arsenal Football Club jelenleg strukturálisan is mennyire rosszul van felépítve. Itt már rég nem csak edzőkérdésről van szó, de rövid távon egyelőre csak az vezethet előre, ha Arséne Wenger átadja a stafétabotot egy másik személynek. Mert van amit már ő sem képes megoldani.

Ez a szezon menthetetlen, én pedig már csak azt várom, hogy végre történjen valami, és legyen végre vége ennek a rémálomnak.

Hosszút, sok tejjel, nem sietek

  • Peet már megírta itt, meg itt, meg itt, meg mondjuk itt.
  • Imre szabotálja a posztírást, de majd egyszer még mindenkit kioszt az annyapicsájába, ezt üzeni.
  • Viszont az omlettes Lufiember megírta itt.
  • Trollséne is megírta már mindenhol, de főleg itt.
  • Egyébként nagyra értékelt kollégám, Kele János is megírta itt.
  • Továbbá szerteszét a webkettőn megírta mindenki, ahol csak tudta. De már 10 évvel ezelőtt is.

Asszem én jövök ismét. Szeretném sokadszorra is leszögezni: arra sem vagyok képes, hogy ne a labdás embert figyeljem egy futballmérkőzésen. Miattam aztán lehet körzőzni, meg vonalzózni, nem zárt jól a védelem, cseresznyemag meg meggymag, áj em szupportőr. Innentől kezdve agresszív és hülye is egyben. Azt szeretném, ha mindenki megdöglene, még inkább az ellenfél dögöljön meg attól, hogy mi megdöglünk a győzelemért. Nem az érdekel, hogy ki és merre szaladgál, az mozgat, hogy hova a faszba rohangál?! Legtöbbször olyan érzelmi- és tudatállapot Kánaánon zúzok keresztül 90 percig, hogy időm sincsen figyelni a taktikára, nagy ritkán tudok csak ülve meccset nézni ésatöbbi, teccikérteni. A szurkolás egyébként álló sport, nyomatékosítanám.

Indítsuk el a lemezt egy romantikus dalnál.

“Wenger hozzáállása évtizedekre ad kapaszkodót az önérvényesüléshez, de nem biztos, hogy egy tehetetlen 65. percben megadja a választ arra, mit csinálj egy előretolt szárnyvédővel. Mert ő bízik benned, hogy a választ megtalálod magadban.”

Ezt a fentebb linkelt posztok egyikéből csemegéztem ki, sajnos nem az én munkám. Azonban remekül érzékelteti ez a pár sor azt, honnan kell megragadnunk ezt az egész wengeri esszencia dolgot. Tegyük ezt most csakis azért, mert elég ijesztően hangzik az, hogy a mai futballban már egy általa képviselt filozófia nem érvényesülhet top szinten. Számomra mindenképpen. Értem, hogy a rendszer felülírja az egyént, de azért ez nem éppen egy pozitív kicsengésű gondolat, akármilyen aspektusból is nézem. Mondhatnám úgy is, hogy szarul hangzik, de kurvára.

Az egyik legkedvesebb információm, amit tudok Arséne-ről, az emberről, hogy minden hazai meccs reggelén besétálja az Emirates gyepét, és megnézi, miként vágták le a füvet. Olyankor csak ő lehet a pályán, saját elmondása szerint ezidőtájt már leginkább a kezdőcsapat összeállításával foglalkozik a fejében, de azért nem árt egy kis séta sem a sokszorosan díjnyertes bársony-pázsiton. Szépen, öregesen, magányosan.

Ha nem agyalapok marnak fel a kérdéssel (Tewengernekszurkolszvagyazarzenálnak?), hanem csak a szokásost teszik fel, akkor a legtöbbször már az a válaszom, hogy azért támogatom, mert nem akarom, hogy egyedül maradjon. Lévén ott tartunk egy ideje, hogy a szakírók szerint, ha csak Wenger nem építkezik úgy, mint a Barcelona vagy a Real Madrid, akkor bizony kijelenthető, hogy elszaladt mellette a futballvilág, és le kellene lépnie a térképről. Mindamellett én sem vagyok vak, azért a gólokat még meg tudom számolni egy mérkőzésen. Ettől függetlenül engem speciel rosszul érint, hogy egy olyan emberről állítjuk, hogy idejétmúlt, és késztetnénk meghátrálásra, aki bizalomra, hitre, kemény munkára, önkifejezésre, alázatra és becsületre sarkallja mindazokat, akik valódi figyelemmel viseltetnek a személye iránt, és hajlandóak megérteni a mondanivalóját. Pedig Arséne nem edző, nem menedzser, nem tanár.

Hanem a tananyag.

Tegyük fel, hogy taktikailag nem lehet már Wengertől újat tanulni. A fenti egybehangzó szakvélemények egyben ezt is jelentik, csak így már sokkal ócskábban hangzik, mint dolgosan kifejtve és megindokolva. Szóval tételezzük fel, hogy ha legkésőbb augusztus 31-ig nem vesszük meg Messit, Draxlert, Moratát, Aubameyangot, meg akkor már Reust is, továbbá a komplett Juve védelmet és a lejcseszteri futónigrót a Dinamótól, akkor baszhatjuk a következő 20 évet is. Rendben, elfogadom, az én seggembe a lófaszt, kérem szépen. Igaz is, Chiellini mekkorát tolna már egy United ellen, miután egy tőkehallal tarkónkúrta Mustafit, mert valójában ő tett a legkevesebbet azért, hogy egy harmadszezonnyit viselje a kabbeafaszomnyit érő veretlen hessteget.

Azt mondom, ha nagyon éhes vagy, meg lehet főzni egy 150 éves teknőst, csak ez minimum köcsögség. Minden más esetben ezek szerint találni kell egy olyan valakit, aki elég bátorsággal bír, és odaáll. És elmondja neki, megérteti vele, hogy lejárt a lemez, öreg, te most mész a levesbe. Idevágó kérdés tovább hömpölyögve a természetbéli példák tömkelegén: te el tudnád magyarázni az oroszlánnak, hogy elfogyott az antilop? Mert ha netán megvan a megfejtés, akkor állom a londoni utazás költségeit. Semmi mást, csak egy rendkívül merev gerincet kell vinni magaddal. Meg csokit, mert azt szereti.

A döntés. Ami mindig is a kezében volt, és lesz.

Na ez az, ami nem egyszerű, és nem csak Arséne-nek. Aki 15, 20 vagy netán még több éve szurkol az Arsenalnak, és a szívére teszi a kezét, az pontosan tudja, mit veszít el akkor, amikor Wenger bejelenti a visszalépését. Igaz, hogy már a 35 vagy a 40 felé kacsintgatunk, tehát elviekben nem kellene, hogy ez különösebb megrázkódtatásokat generáljon, de hát ez mégis csak az életünk fele legalább, az a 20 év, amit a “társaságában” tölthettünk. Az a 20 fantasztikus év. Hiszen együtt nőttünk fel, és talán lehet, hogy kicsit túl sokáig ment még a játék, de akkor sem hangzik most jól, hogy jön a rendszer, ami bekebelezi az egyént. Mit jön, már itt van.

Szükségtelen azt ecsetelni, Arséne mennyi mindent áldozott fel ezért a klubért, hogy honnan hova juttatta el, és hogy milyen fejlesztések mentek végbe a regnálása alatt, továbbá arra sincsen szüksége, hogy részletesen beszéljünk arról, mindez milyen szintű emberi terheléssel járt számára. Talán a soknál is jóval többet mond el erről volt feleségének másfél évvel ezelőtti nyilatkozata, miszerint azért váltak el, mert Arséne megváltozott, és gyakran volt agresszív. Azt pedig minden férfi tudja, hogy amikor már a párodon kezded el levezetni a feszültséget, akkor valami vagy valaki tényleg nem működik.

Mindamellett tartom annyira intelligensnek, hogy magától is tudja mindazt, amit a szakírók megírnak róla és az Arsenaljáról. Amiért nem hátrál meg, azt olyan szavak köré lehet felhúzni, mint öntudat, elvhűség és kitartás. Ez az ember 67 éves korára felfoghatatlanul keményen megdolgozott azért, aki és ami ő valójában, azaz a nevéért. Nem állt be a menzára, nem csak egy biztonságos, kényelmes életet alakított ki magának, hanem kockázatot vállalt, és megalkotott valamit. Többször állt fel a padlóról, és nyelt be újabb ütéseket, mint bárki az ő pozíciójában a sportágban. És ha ezt mindet, amivel most rendelkezik, azzal érte el, hogy rendíthetetlen hitet fektetett az önkifejezésbe, és feltétlen bizalmat azokba, akikkel együtt dolgozhatott az ügyön, akkor az egy páratlanul csodálatos tett ezen a világon. Hovatovább így már lehet vállalni a tragikus hős szerepét is.

Arséne összeállítástól függetlenül, korszakokon átívelve, legalább 20 éve örvendeztet meg minket időről időre a világ legszebb futballjával. Ezt jó ideje úgy fogalmazzák meg, hogy ha az Arsenalnak megy, akkor bárkit megverhetnek. Azért ennél többről van szó. Függetlenül az érmek számától, az ellenféltől, a helyezéstől, a csapat összetételétől, a játékosállománytól, minden szezonban van minimum 2-3 olyan jelenetsor, olyan támadás, olyan gól, egyéni teljesítmény vagy győzelem, amire a világ felkapja a fejét. Amikor mi KNOWS-t vagy Wengerballt kiáltunk. Amikor a legjobbak is azt mondják, hogy ezt tényleg csak utánozni lehet, másolni kizárt. Ha mindezek annak hatására születtek és születnek meg, mert Arséne a rendszer erőltetése helyett hagyja, hogy a neveltjei maguk találják meg a választ, akkor kupák ide, címek oda, én továbbra is csak ámulok, és szerencsésnek érzem magam amiatt, hogy abban a korban élhetek, amikor ezt a saját szemeimmel láthatom.

Egy kivételes ember kivételes küzdelmének és hitvallásának gyümölcsét. Mert az ő kezdőcsapatában nem azért játszol, hogy játsszál valahol, hanem azért, mert elsősorban érdemesnek tart erre. A sikerességed azon múlik, mennyire figyelsz arra, amit mond, és hogy ezáltal miként fedezed fel magadban azt a valakit, aki vagy, netán lenni szeretnél. A pályán és azon kívül is.

Mondok pár súlyos tényt: Arséne Wenger az egész életét megtervezte és felépítette, csak egyetlen időszakra nem gondolt, a futball utánira. Sőt, szerintem nem is gondol jelenleg sem, vélhetően olyan szinten lenne ez természetellenes reakció számára, hogy rögtön megállna a szíve. Évtizedek óta egyetlen dolognak szenteli minden energiáját és idejét, miközben lemaradt az apaságról, szétesett a családja, persze mindenkinek meg van mindene több generációra előre, de Wengernek csak a futball maradt, az Arsenal. A hit abban hogy valami jelentőséggel bírót csinál, ami másoknak is fontos és értékes. Könnyű azt mondani, hogy menjen nyugdíjba, vagy legyen elnök, vagy legyen szövetségi kapitány, egyszerű azt mondani egy embernek, aki 50 éve percről percre, tudatosan tervezve éli az életét, hogy nesze, itt egy kis szabadidő, kezdjél vele valamit közel 70 évesen. Hogy holnaptól nem te vezényled az edzéseket, nem foglalkozhatsz 1000%-ban azzal, amit megteremtettél, nincs meg a napi rutin. Hogy holnaptól már nem te csekkolod, hogyan nyírták le a gyepet a pályán.

Nem várhatjuk el Arséne-től, hogy eldobja az életét. Jogunk van azt gondolni, hogy ez is egy helyes lépés lehet, de nem késztethetjük erre, követelni meg végképp nem lehet. Mert neki meg joga van ahhoz, hogy erről csakis egymaga döntsön. Teljesen triviális, hogy minden évben ott van az asztalán az új szerződés, amiről egymaga határoz, hogy aláírja-e, az lenne csak igazán pofátlanság, ha ez nem így történne. Hála az égnek, a klubnál tudják, hogy kicsoda Arséne Wenger. Te bármikor dönthetsz úgy, hogy nem kérsz ebből többet. Vagy nem annyit, amennyit eddig fogyasztottál. Arséne-nek ez élete legnehezebb döntése.

Nem akarok nevelni. Nem mondom meg, mit gondolj, vagy mit csinálj.

Csak annyit súgok, tedd össze a két kezed. Mert nem fogsz még egy veretlen csapatot látni. Mert nem fogsz még egyszer olyan gólt látni, mint amilyen Bergkampé vagy Wilshere-é volt. Mert nem fogja többet Thierry Henry megszerezni a győztes találatot a Leeds ellen. Mert nem fogsz még egyszer olyan kitartást látni, mint amilyen Daiby-nak van. Mert nem lesz még egy olyan ember, aki mindezzel meg tud ajándékozni téged. Nem lesz ismétlés.

A sportág történetének legrégebbi kupáját George Ramsay hatszor nyerte meg 1887 és 1920 között. Majd 100 évvel később Arséne Wenger is hatszoros győztese az FA Kupának. Erről a kupasorozatról tartják azt Angliában, hogy ez nem a csapatoknak szól, ez a szurkolókért van. Arséne-ről ugyanezt gondolom és hiszem. Azon szurkolókért, azon emberekért van, akik elsősorban nem sikereket, hanem egy identitást, egy létformát, egy eszmét, egy hovatartozást, egy követendő példát az alázatos munkáról és kitartásról, vagy mindezeket együtt keresik a világ legnépszerűbb sportágának részeként. Vagy ahogyan Chris is fogalmazott, a boldogság keresésének egyfajta útját kapod Wengertől.

Ha tényleg eljött az ideje, akkor szívből kívánom, hogy egy újabb FA trófeával hagyjon itt minket minden idők egyik legnagyobb példaképe. A többieknek pedig nincsen más dolga, mint ugyanolyan kőkeményen nekimenni ennek, ahogyan ő teszi. Mindenkinek, így van ez rendjén, így működik. És akkor talán nyugodt szívvel befejezhetjük ezt a példátlan szépségű utazást, és ismét megbarátkozhatunk a kissé fájdalmas gondolattal, hogy semmi sem tart örökké.

Szóval szeretlek, Papa, továbbra is büszkén szurkolok neked, és csakis ezt teszem. Hiszen most is beszélek hozzád, mint egy idióta. Mindig érezni fogom benned a nagybetűs Embert, annak minden gyönyörűségével és defektjével. Értem, értem, és látom, mindent látok. Akkor jöhet a szóló vége, csináljuk meg. Nőjünk fel, aztán meglátjuk, hogy mi lesz. Nem búcsúzom, mert találkozni fogunk, megiszunk kettesben egy kávét, és mesélhetsz. Mert én meg erre tettem fel az életem, a lehető legnagyobb örömmel. Hajj, de sokan kinevetnek mindezért, nem számít, ismered az érzést, majd küldünk nekik egy szelfit a Cote D’Azurről, miközben azon visítunk, hogy valójában sosem tettél ajánlatot Suárezért. Jó lesz.

MOCSKOS SUTTON! GÁLA LESZ, BAZDMEG!

Un certain regard

Az “Un certain regard” (magyarul: egyfajta szemszög; egy bizonyos nézőpont) a Cannes-i Filmfesztivál hivatalos válogatásának versenyprogramon kívüli, önálló szekciója, melyen a legkülönfélébb, a filmművészethez közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó, vagy kevésbé ismert filmrendezők gyakran atipikus alkotásait gyűjti össze és mutatja be. (Wiki)

Eszem ágában sincs még búcsúztatni Arséne Wengert. A kemény tényeket ismerem, rettentően zavar is a kialakult helyzet, ezért szeretném a napokban az Arsenalra zúdult paradicsomokat magas nyomásúval megtisztítani, megnézni, valójában mi romlott el és felvázolni, milyen kimenetelek várnak ránk a következő hónapokban.

Semmit nem akarok elvenni az Öregtől, ahogy hozzáadni sem. De az utóbbi időben olyan részinformációk és hamis stílusjegyek röppentek fel, amit az elmémesedett netes kultúra indokolatlanul ragasztott rá.

Az egyik ilyen közvélekedés az, amely az Arsenalt a 4-es számmal azonosítja. Az Arsenal tavaly az angol bajnokság második helyezettje volt. Tavalyelőtt a harmadik. 2016-ban egyetlen edző ért el több pontszámot Wengernél a bajnokságban, ez pedig Claudio Ranieri. Mögötte zárt Slaven Bilic, Jürgen Klopp, Mauircio Pochettino, de ugyanúgy José Mourinho és Manuel Pellegrini is. Akkor ők most gyengébb képességű edzők? Francokat.

Mert ez a másik kedvenc tévhitem, a parttalan vita-sziget, amelyen kontinensnyi ember lakik: amikor edzők között olyan rangsorokat állítunk fel, amelyek összehasonlíthatatlanok egymással, cserébe jól összeugrasztják az embereket, félbevágva barátságokat és kölcsönös szimpátiákat.

Legyen az én bajom, de nem tudom az edzőket egy “jó/nem jó” palettán elhelyezni. Méltatlannak érzem, hogy egy háromszoros BL-győztes Carlo Ancelottiról azt mondjam, micsoda csicska gyász, amiért csak ennyi pontszámmal vezeti a bajnokságot. Szintén zavar, amikor Zinedine Zidane-t alkalmatlan emberként pecsételik meg egy Real Madrid élén, miközben ilyen eredményeket szállít. Szimpátia, rendben. Bizonyos vetületek összehasonlítása? Oké. De rangsor? Hagyjuk már. Az edzői munka komplex, soktényezős feladat, amit nem lehet 1-2 mutatószám mögé tenni. A dolgok összetettsége miatt bizonyos helyzetekben jól érvényesülnek, másokban alulmaradnak.

A koponya körül

A hideg kiráz, amikor Wengert egy bukott, lúzer, megfáradt és szenilis öregként állítják be. Meg tudom érteni, de fel nem tudom fogni, hogy miért tart a párbeszéd ezen a szinten, és miért nem próbálnak meg ezen keresztüllátni. A jelenlegi helyzetben ugyanis nagyon könnyű így beállítani az öreget, sőt, még könnyebb a korábbi sérelmekre jogalapot találni, hogy miért nem spendelte azt a fucking money-t és miért nem igazolta le Kantét.

Wenger ugyanis nem változott és pont emiatt tartunk ott, ahol. Ha be lehetne nézni hajkoronája alá, akkor a hitvallását az alábbi tétel mondatokkal lehetne megragadni:

  • “A fociban az a sikeres csapat, aki a több gólt lövi.” (Wenger a 70-es brazil válogatottat hozza fel mindig példaként.)

  • “Törekedj arra, hogy az életed olyan magas szinten kultiváld, hogy az már művészet legyen.”

  • “A labdarúgás az egyéni önkifejezés terepe, ahol az egyénnek egyszerre kell a saját képességeinek csúcsára jutnia úgy, hogy része legyen egy kollektív dinamikának.”

  • “A leginkább alulértékelt tulajdonság a konzisztencia.”

  • “Nem az számít, hogy hányszor esel el, hanem, hogy hányszor vagy képes újra felállni.”

Nem túlzok, ha azt mondom, a Google találatok 24. oldaláig bezárólag minden Wengerrel készült videót láttam már életemben, legalább egyszer. Ezek egy részében a fenti tételekről vall, néhol a tehetségek neveléséről magyaráz, hangyányi részében pedig gyermekkori élményekig ás le. Viszonylag kevés olyan van, ahol egy taktikai mágnestábla előtt ácsorog, vagy egy statisztikai elemzőszoftver forradalmi moduljairól mesél – teszem hozzá: mindkettőre van példa.

Minden megnyilvánulása a játékról egy olyan csomagot képez, amely nem feltétlenül tér ki egy 50 oldalas PowerPoint prezentációra arról, hogy hányféleképp lehet Salida Lavolpianát játszani. Ugyanakkor megérteti a mögöttes szándékokat, érti a játékot, át is tudja adni a játékosainak, de mindabban, amit átad, a szorosan vett játék egy kisebb szeletet tesz ki.

Nem tudom, hogy ennek a gondolkodás-csomagnak – ami túlmutat a foci keretein – valóban érezzük-e a súlyát. Ez segített Wengernek abban, hogy 20 év alatt minden hullámvölgyből kiszörfözzön, minden felhevült sajtótájékoztatót lehűtsön. Ezért vagyunk jelenleg is negyedikek (nem pedig tizenkettedikek), ezért van jelenleg több pontunk, mint tavaly 25 forduló után. Soha egy játékos nem piszmogott rá nyilvánosan, minden konfliktust belsőleg oldottak meg, nem kellett hozzá se postagalamb, se média. Ez a gondolkodásmód olvasztotta egybe az Invincibles kanjait, nevelt férfit Cescből és Robinból, és hajtott ki egy Alex Iwobit. Bármekkora szarban is voltak egy vereség után, ez segítette fel a csapatot. Nem számított, hogy 10 évig zrikálták azzal, hogy hol van a trófea, ő csak behúzta ’14-ben és ’15-ben. És holnap London Colney-ban ezzel a hozzáállással fog rendet teremteni a fejekben.

Nem az én hasonlatom, de nagyon kifejezőnek találom: Wenger egy alkimista. Kotyvasztja a fémeket, napról-napra, egyre jobban, újra és újra. Mivel makacs, addig nem nyugszik, amíg egy nap nem lesz a fémből arany. Ha elakad n-szer, folytatja n+1-edszerre. Több éve tűnik úgy, hogy halad a megoldás felé: a keret vastagodott, az eredmények (pontszámban, helyezésben, kupákban) javultak. Az egészben ott van a lean-management, a Kaizen, a progresszív hozzáállás, mint egy szakács kétujjas fűszerezése. Még egy csipetnyit. Össze fog ez állni. Már majdnem jó.

De mint minden hitvallásnak, ennek is vannak fonákjai. Ha az alkimista rossz receptet követ, próbálkozhat, míg bele nem őszül. Ha nincs meg minden hozzávaló, szintén cseszheti. Egy kémikusnak nincs is helye a labdarúgásban, mert ott nem létezik olyan, hogy távlati perspektíva. Ha a szombati rangadón lemeccsel egy olasz sárkányszelidítő, arra nehéz mentséget találni. Wenger játékosokba helyezett bizalmától gyönyörű bábból-pillangó sztori íveket lehetne sorolni, de egy Walcott, Coquelin és időnként Ramsey is eszembe juttatja, hogy micsoda feneketlen kútból merítkezik az öreg. Wenger hozzáállása évtizedekre ad kapaszkodót az önérvényesüléshez, de nem biztos, hogy egy tehetetlen 65. percben megadja a választ arra, mit csinálj egy előretolt szárnyvédővel. Mert ő bízik benned, hogy a választ megtalálod magadban.

Ahol tartunk

Talán a legnagyobb felismerés, hogy az, ahol vagyunk, nem annak köszönhető, hogy valami elromlott, eltört, vagy elkúródott. Ugyanazon okból tartunk ott, amely a korábbi sikereinket biztosította. Wenger nem felejtett el focizni: a hitvallása, a személyisége mindig is ilyen volt.

Annyi történt, hogy 2017-re megváltozott a versenykörnyezet, olyan edzőkkel, akik másképp közelítik meg a játékot. Az egyik megszállott pozíciós játékmester, a másik az utolsó csavarig tudja, hogyan kell egy ellentámadást elindítani, a harmadik a diagonális passzok híve. Ők olyan csomagot cipelnek magukkal, amelyben a szűken vett játékban mesterek, de nem biztos, hogy hosszú távon ez nem hatna ki az emberi kapcsolataikra, az ambíciójukra, az önérvényesülésükre.

Ezért történhet meg az, hogy Wengert a rangadókon lemeccselik, a BL kieséses körének sorsolására pedig röhögve megy ki. A készségpalettáján ennél a kupacnál kevesebb az összetevő. De bárki, aki azt mondja, Wenger out, gondoljon arra, hogy távozásával a komplett csomagot veszítenénk el. Lehet, hogy megszabadulunk a fonáktól, de a másik felétől is, ami lehet, hogy felbecsülhetetlenül jól jönne a közeljövőben, amikor az ötödik vereség után benyelünk egy hatodikat.

Szurkolóként és fociszeretőként nem tudom megtagadni: szeretném, ha az Arsenal nyerne, de legalább annyira szeretném, ha az Arsenal fejlődne. És igenis szeretném, ha a klub megmaradna az eddigi értékeinél: a tehetségbe vetett bizalomnál, a szolidáris öltözőnél, az átgondolt átigazolás-politikánál, a támadójátéknál és az állhatatosságnál. Én ezek miatt szerettem meg ezt a klubot, Wenger pedig mindig ezt fogja képviselni: a munkához való progresszív hozzáállást. A boldogság keresésének egyfajta módját. Egy, a világról alkotott bizonyos nézőpontot.

Ezt a bizonyos nézőpontot teljesen megtagadná egy olyan kimenetel, ahol Wengertől egyik pillanatról a másikra megszakadna minden kapcsolat. Téveszme azt hinni, hogy ha lecseréljük Wengert, akkor Özil végre többet fog futni, ahogy az is délibáb, hogy ha ebben a helyzetben maradunk, még jobbak lehetünk. Felvázolok 5 lehetséges forgatókönyvet, ami az Arsenallal történhet a következő hónapokban és azt is, melyikre szavaznék, ha lenne ilyen jogom, és ha egyáltalán ilyen kérdésekben szavazással lehetne dönteni.

1. Marad Wenger és nem változik semmi

Az elmúlt évek tendenciáját látva, ezen a helyzeten az javíthat, ha olyan játékosok érkeznek, akik már fél kézzel az edzői diplomájukat fogják, vagy a Premier League edzői felhozatalában beütne egy 7 éves éhínség. A játék minősége nagy eséllyel pont ilyen hektikus maradna, a játékosok megnyugodnának, hogy a jól bevált ösvényen haladnak. Csakhogy ebben a közegben semmi jel nem mutat afelé, hogy ezen maradva újabb csúcsokat lehetne meghódítani.

2. Marad Wenger és változtat

Hadd legyek egészen konkrét: engem ez az opció érdekelne a legjobban. Több okból.

Az egyik ok, hogy Wenger az elmúlt években csendben toldozgatta-foltozgatta stábját, amivel fokozatosan jobb eredményeket tudott elérni. Shad Forsythe, aki a német válogatottól érkezett, olyan tudományos alapon közelíti meg a fizikai felkészítést, hogy azóta a sérülések száma (vagy sérülésben eltöltött napok száma) csökkenő tendenciát mutat. Mindezt egy olyan klubnál, ahol About Diaby kategóriát teremtett, mint Makelele a 6-os poziban. Ben Wrigglesworth, a Leicester korábbi játékosmegfigyelője ugyan rövid ideje van a klubnál, de Rob Holding leigazolása szinte a semmiből egy kiváló vételnek tűnik, még ha kevés lehetőséget is kapott idén.

A gond csak az, hogy Wenger eddig a közvetlen környezetét csak évtizedenként változtatta meg. 20 év alatt összesen 2 másodedzőt alkalmazott maga mellett (Pat Rice, ill. jelenleg Steve Bould). Összehasonlításképp: Alex Ferguson manchesteri karrierje során 7-et fogyasztott el és nyíltan vállalta, hogy ezzel a lépéssel magára akarta erőltetni, hogy lépjen ki a saját komfortzónájából, kérdőjelezze meg a saját gondolkodásmódját és hozzon be új impulzusokat.

A másik indok, hogy ezzel Wenger egy progresszív utódlási folyamatot tudna elindítani. Az egyik kedvenc példám a francia férfi kézilabda válogatott, ahol szinte fel sem tűnt a világnak, hogy 17 év után nem Claude Onesta foglalja el a szövetségi kapitányi pozíciót. Onesta ugyanis amellett, hogy egy sajátos klubmodellt épített ki a válogatottban (játékos és edző együtt alakítják a taktikát), a menedzsment feladatokból évről-évre fokozatosan kihátrált és volt játékosainak kezébe adta a coaching feladatokat. Az idei EB-t már úgy nyerték meg, hogy egy tandem állt a csapat élén: Didier Dinart a védelmi, Guillaume Gille pedig a támadó stratégiák kidolgozásáért felel, a szószólói feladatok Dinart-ra hárulnak. Mindeközben Onesta? A lelátón ücsörög és a szponzorokkal bájcseveg.

Egyáltalán nem tartom valóságtól elrugaszkodott ötletnek, hogy Wenger maga mellé állítson akár egy volt klubjátékost, vagy egy edzői ambíciókkal rendelkező és a jelenlegi taktikai trendeket kiválóan ismerő, és leoktatni képes szakembert. Patrick Vieira az elmondások szerint csakis erre vár, Robert Pires pedig sportigazgatói feladatokkal is szívesen foglalkozna. Wenger elkezdhetné delegálni az edzések szervezését, a taktikai repertoár szélesítését, a videóelemzéseket, neki megmaradna a klub mindennapjainak menedzselése, rajta hagyhatná az ujját az öltöző pulzusán és visszarendelhetne bárkit, ha úgy érzi, hogy kezd letérni az útról. A váltóbot 1-2 év alatt gazdát cserélne, Wenger pedig úgy távozhatna, hogy nem csuklana össze a klub, amint becsukja az ajtót.

Wishful thinking vagy sem, nincs garancia arra, hogy az öreg hajlandó lenne megtenni ezt a lépést. Viszont ez a kimenetel megadná a lehetőségét, hogy a klub tovább fejlődjön, Wenger pedig méltó módon adja át hagyatékát.

3. Elmegy Wenger, és átadják még időben a helyet egy új edzőnek

Láttunk már példát arra, amikor egy edző még bőven a klub alkalmazásában állt, de már tudta, ki örökli az öltözőszekrényét: a Bayern München 2013. január 16-án jelentette be Pep Guardiola szerződtetését. Jupp Heynces becsületére legyen mondva, az összes lehetséges sérelmét lenyelte és mindent behúzott, amit abban az évben lehetett. Guardiola eközben megtanult németül, megismerkedett a klub infrastruktúrájával és volt ideje gondolkodni azon, milyen éves tervet rakjon össze csapatának. Függetlenül attól, hogy Guardiola mérlege hogyan alakult a bajoroknál, azon év szeptemberében nyugodt lelkiismerettel vághatott neki a szezonnak.

Szögezzük le gyorsan: Arséne Wenger sorsa nem holnap fog eldőlni. Jelenleg 2017. február közepét írjuk, a BL-ből a visszapillantó tükörből integetünk, a bajnokságot pedig csak a Chelsea bukhatja el. Wenger így nyilatkozott a minap:

– Elmondta már bárkinek is azt, hogy a jövőjéről márciusban vagy áprilisban fog dönteni?
– Igen.
– Ez márciusban, vagy áprilisban fog eldőlni?
– Nem tudom. Ha azt mondom március vagy április, az azért van, mert nem tudom.

Az idő most nem Wenger javára dolgozik: minden egyes nap, ami bizonytalanságban lebeg, további bizonytalanságot szül. A médiahiénák szüntelenül gyárthatják fantazmagóriáikat és tehetnek fel végtelen számú idegesítő kérdést meccsek előtt, közben és után. A játékosok egyre többen súgnak össze, hogy van-e valami fejlemény. A játékosügynökök gyakrabban nyúlnak telefonjaikért, mint eddig. A teáskanna biztonsági szelepe egyre hangosabban süvít.

4. Elmegy Wenger a szezon végén, és jön a szakadék

Az ég óvjon minket attól, amit a manchesteriek megéltek az utóbbi években. Alex Ferguson hasonló módon intézménnyé duzzadt a saját munkahelyén, mint jelenleg Wenger, de a távozását követő vízözöntől igazán megkímélhette volna a klub polgárait. Londonban viszont furcsa helyzet állt elő: a tulajdonos elégedett Wengerrel, a számokat és a célkitűzéseket hozza, így a szerződéshosszabbítás már ott hever az asztalon. Wenger – makacsságból, bizonyítási kényszerből – meglépheti, hogy kihúzza magának ezt az évet, a sorsa viszont nagyban fog függeni attól, hogy BL-induló helyen végez-e a klub.

Ha kedvezőtlenül alakul és jön a népharag, Wenger távozása és az utána várható 24/7 zuhanyhíradó hatására mindenki azt fogja nézni, hogy az Emirates felett mikor száll fel a fehér füst. A kapkodás következtében kineveznek egy zöldfülűt, aki a feladat súlya alatt megroppan, gyorsan szétszedi az öltözőt és elhozza a belga másodosztályban jártas játékosmegfigyelői kapcsolatrendszerét. 2 havonta belebegtetik az esetleges utódok nevét és ki tudja, talán végső megoldásként még egy Rafael Benitez is kiköthet az Emirates-ben.

Egyébként a legjelesebb utódlási baklövés, amit klub mostanában elkövetett, a francia Lorient csapata, ahol egy egész ütőképes keret éléről távozó Christian Gourcuff-öt egy segédedzővel pótoltak, aki alig egy évig bírta a gyűrődést, majd sikerült a helyére igazolni egy bizonyos Bernard Casonit. A Lorient jelenleg tökutolsó és szinte biztos, hogy ki fognak esni az első osztályból.

5. Elmegy Wenger a szezon végén, a helyét egy “nagy név” veszi át a nyáron

A személy most mindegy, a következmény a fontos: az új embernek Wenger eddigi szerepkörét (edző, nyilatkozó, menedzser, szakmai igazgató) és hagyatékát kell átvennie, ami nem kis teher, bárkire nézve is. Benne van a pakliban, hogy ez jól sülhet el, de – ahogy a fenti írás is taglalja – ez csak egy opció a sokból. Ne értékeljük túl azt az eshetőséget, hogy bárki is érkezik, az biztosan jobbat, stabilabbat és eredményesebbet fog szállítani.