Breaking News!!!

Reggel az alábbi e-mail fogadott ZERO_L sporttárs jóvoltából:

A szar szezon nem dobos torta,

 

DE A VICC VÉDELEMMEL AKKOR IS MEGBASZTUK A KÉKEKET!!!!

 

 

Ligakupa, Lord edition (Nottingham Forest – Arsenal)

Ma este elrajtol az EFL Cup (leánykori nevén Ligakupa),  amelyet a csapat eddig mindössze 2 alkalommal nyert meg (1987, 1993), míg Wenger személy szerint egyszer sem. Igazából nincs is ebben semmiféle sajnálnivaló, ugyanis ha fel szeretnénk állítani egy virtuális értéksorrendet a brit kupák között, éppenhogy megelőzi a szintén rendszeresen lekutyázott Community Shieldet. Ugyanakkor remek terep a managerek számára, hogy sérülésből visszatérő játékosaikat, peremembereiket ill. tehetséges fiataljaikat kicsit élesebb szituációban is megmérettessék, egy U23-as bajnoki meccshez képest. Személy szerint 2006 óta ülök az Arsenal szurkolói szerelvényén, így már 2 elbukott döntőt is volt szerencsém megtekinteni:  az első a 2007-es ami több szempontból is emlékezetes marad (Walcott megszerzi élete első ágyús gólját, Diaby lerúgja Terry fejét, majd a balhé a meccs végén az afrikaiak ill. Fabregas & Lampard közreműködésével), míg 2011-ben Koscielny és Szczesny meccs végi brainfartja, amely véleményem szerint komoly tényező volt az akkori nyáron esedékes nagy elvándorlásban, hisz bármennyire is nívótlan kupa, akkor már pontosan 6 éve epekedett szurkoló és játékos egy serleg után. Az első darabka lehetett volna, az akkoriban jóval többre hivatott csapat győztes mentalitásának felépítésében.

efl-cup-8x6304-3145684

Ellenfelünk a 70’-es évek végének angol sikercsapata, a Nottingham Forest lesz, akik ez idő tájt a 78’-as bajnoki címük (feljutásuk után egyből, újoncként húzták be, Leicester who?)  mellé két ligakupát (78’, 79’) és két BEK győzelmet (79’, 80’) (az elsőt szintén európai újoncként nyerték) és egy UEFA Szuperkupát (79’)  is fel tudnak mutatni. Sikereik fő letéteményese edzőlegendájuk, Brian Clough volt, aki napra pontosan ma 12 éve hunyt el. Róla ajánlott olvasni ill. néznivaló, „Az elátkozott Leeds United” című 2006-os David Peace féle könyv, majd 2009-es filmadaptáció, mely Clough a 70’-es évek brit top csapatának számító Leeds-nél eltöltött 44 napját foglalja magába, közvetlenül a nottinghami sikerkorszaka előtt. Hogy időben maradjunk, egy további kapcsolódó érdekesség: nekünk Arsenal szurkolóknak kedves a 49-es szám, mellyel pont a Clough-féle Nottingham 42 meccses bajnoki veretlenségi rekordját nyugdíjaztuk le 2004-ben.

brianclough_1362087a
Ugyanakkor hol vannak már azok a 70-es 80-as évek, a Forest szurkolói 1999 óta epekednek élvonalbeli fociért, ugyanis ez volt az utolsó esztendő, amikor a Premier League-ben jártak. Azóta csak az alsóbb osztályok (2005-2008 között a harmadosztályban vegetáltak) sárdagasztását csodálhatják. 2010-ben ill. 2011-ben álltak a legközelebb a lehetséges feljutáshoz, mindkét alkalommal sikerült elcsípni a playoff helyet, ám a maradék 3 meccs sikeres abszolválása, már teljesíthetetlen feladatnak bizonyult. E két szezon kivételével rendre a középmezőnyhöz tartoztak, jobbára az alsóházban, ami vélhetően idén sem fog változni (mondjuk ezt majd a Lord eldönti) , 8 forduló után 11 ponttal állnak, ami most még mindössze 3 pontra van az utolsó playoff helytől. 33 gól esett ezeken a párharcokon, 16-17-es megoszlásban, ebből könnyen kikövetkeztethető, hogy busz negatívak, ami mindenképp jó meccset vetít előre, rajzoljon fel Wenger bármennyire is rutintalan kezdőt.

Igaz teljesen mindegy, hogy állunk fel, hisz utolsó klasszis csatárunkkal, Nicklas Bendtnerrel kell farkasszemet néznünk, aki a Forest-et érezte klasszisához méltó klubnak, így szabadügynökként végül náluk írt alá. A meccs előtt kellő tisztelettel közhelyesen nyilatkozott: nehéz meccsre számít, amit az Arsenal fog dominálni, de a kupában bármi előfordulhat, ha ki tudják használni a lehetőségeiket könnyen meglepetést okozhatnak. Ha gólt szerez ünnepel, de nem fog közben megőrülni, mert szereti és tiszteli az Arsenalt.

Wenger hasonló módon kimért volt (ő már érzi a bajt, nem szerette volna felhergelni, hogy mesterhármast hintsen), elmondása szerint: Meglepte, hogy végül a Nottingham-hez írt alá, ami ugyanakkor remek hely a karrierje egyenesbe állítására, fiatal kora óta top kvalityi játékos, akinek minden fontosabb képessége megvan, a klasszis csatárok ismérvei közül. (ezért volt azon kiváltságosok között, akik a szélen is szerepelhettek a rendszerében, lásd még: Özil, Ramsey, Arshavin). Az emberek szerint túlságosan is elbizakodott, amivel nem feltétlenül ért egyet. Inkább türelmetlen típusú játékos, aki érthetően csalódott volt, ha nem jutott megfelelő mennyiségű játékperchez.

Lord Nicket lehetett szeretni (becserélése után egyből győztes gól a Spurs elleni derbin; több kulcsfontosságú hajrágól szerzése az évek során: Dynamo Kijev, Wolverhampton és utoljára a Cardiff City csapatai ellen; Porto elleni mesterhármas) vagy nem szeretni (a Liverpool elleni gólvonalos mentése; amikor a lábában maradt a továbbjutás a Camp Nou-ban), minden fogyatékossága ellenére mégis használható játékos volt, aki bár sokszor csetlett botlott, én azért kissé indokolatlannak érzem azt a nagy mennyiségű fikát, amit kap, hiszen nála jóval nagyobb kutyaütők is szerepeltek a korábbi évek csapataiban. Normálisabb hozzáállással jóval többet ki lehetett volna facsarni ebből a karrierből, tetézve mindezt azzal, hogy őt még a sérülések sem hátráltatták, mint bizonyos klubtársait. (Bendő mellett egyébként két másik ex-ágyúst, Armand Traorét és Henri Lansburyt is felfedezhetjük a mai napon a Forest színeiben. Lansburyről sokaknak beugorhat, hogy korábban még ágyúsként gólt lőtt a Ligakupában egy Spurs koppasztás során 2010-ben.)

06b12a2c-b311-4774-90a9-f81a888711b7

Este várhatóan egy megfiatalított csapat fog kifutni a pályára, hiszen a tegnapi U23-as Everton elleni meccsen Bielik, Mavdidi, Chris Willock, Akpom, Zelalem és Reine-Adelaide sem játszott. Ők vélhetően mind ott lesznek a mai keretben, kiegészülve az argentin kapus, Emi Martínezzel. Természetesen jó lenne továbbjutni, a poszt elején is leírt indok miatt, ugyanakkor nagyon nem kéne úgy járni, mint tavaly a Sheffield Wednesday ellen, ahol a nagy variálások ellenére, sérülés miatt elvesztettük az első keretből Walcottot ill. Oxlade-Chamberlaint is. Apropó sérülések: Ramsey és Giroud még mindig nem bevethető, előbbi a Chelsea ellen sem lesz, míg a franciára 50-50% esélyt jósolt az Öreg; Welbeck & Mertesacker továbbra is messze van a visszatéréstől, Jenkinson már könnyített munkát végez, míg kisebb meglepetés, de Gabriel, akár már játszhat is a Forest ellen. A kezdőt most valóban nehéz megjósolni (Wenger úgy keveri mostanában a kártyát, mintha nyugdíjas éveire osztónak készülne a londoni Hippodrome kaszinóba) a Ligakupa előtt mindig felforgatja a csapatot a Papa, így tippem: Ospina-Debuchy,Bielik,Holding,Gibbs-Elneny,Xhaka-Oxlade-Chamberlain,Zelalem,Reine-Adelaide-Lucas Perez; végeredményt illetően pedig 1-3.

 

Fogatlanul is harapós tigrisek (Hull City – Arsenal)

A párizsi túlélő show-t követően szombaton máris folytatódnak a bajnoki küzdelmek. Az 5. fordulóban a KCOM Stadion gyepszőnyegén, az elmúlt években a Championship és Premier League között liftező Hull City ellen lesz jelenése a csapatnak, akikkel inkább az Emiratesben szokott meggyűlni a bajunk. (Ne menjünk messzebbre, februári FA kupa nyolcaddöntő első felvonása, Jakupovic mennybemenetele.) Idegenben eddig makulátlan a mérlegünk, (4 bajnoki meccsen 4 győzelem 11-3-as gólkülönbség.) viszont a jó széria megtartása korántsem ígérkezik olyan könnyűnek, mint ahogy az előzetes sorsolás és a szezon előtti körülmények jósolták. A Tigriseknél bizony jogosan lehetnek letargiában a szimpatizánsok a nyári történések miatt, hisz nem sokkal az augusztusi rajt előtt 5 éve regnáló mesterük, a korábbi Manchester United játékos Steve Bruce, az átigazolási piacon mutatott impotencia, a játékoskeret PL-re történő megerősítésének kudarca és a szekérnyi hosszútávú sérült miatt úgy érezte, hogy nem adja arcát a borítékolt kieséshez, így Július 22-én távozott a csapattól. (Fontos megjegyezni, hogy az ekkor már otthon pihenő, Hodgson-mentes angol válogatott kispadjának ügyében interjún járt az FA-nél, (akik végül Sam Allardyce-t helyezték e megtisztelő pozícióba) valószínűleg a színfalak mögött már érezhette, hogy nem ő lesz a befutó, ami csak egy újabb kudarc töltet volt a már így is szinte csurig lévő poharába.) A szurkolóktól nyílt levélben búcsúzott el, megköszönte addigi támogatásukat, akik hálásak lehetnek neki, hisz két alkalommal is visszajuttatta őket a PL-be, valamint 2014-ben a klub egyik legnagyobb sikereként FA kupa döntőbe vezette a csapatot, amiben bár 2-0-ra is vezettek, mi Ágyús szurkolók tudjuk jól, hogy mi lett a vége.

brucestve
Mielőtt rátérnénk Bruce utódjára, egy kicsit kanyarodjunk vissza a nyári történésekhez ill. a szurkolókhoz, akik bizony az utóbbi időkben még a WengerOut-os Arsenal fanoknál is hevesebben protestáltak a klub egyiptomi tulaja, Assem Allam ellen. A szarlavina kezdetéhez egészen 2013-ig kell visszamenni, amikor is elindította a később kudarcba fulladó, USA-beli franchise sportágak csapataira hajazó névváltoztatási projektjét (Hull City AFC—>Hull Tigers). Pénzhajhász törekvés, ami napjaink futballjában természetes, viszont az indokok szurkolói fejjel mégis nehezen lenyelhetők és vérlázítóak voltak, mivel mégiscsak egy 112 éves egyesület történelméből téptek volna ki egy jókora darabot és húzták volna le a wc-n. Allam elmondása szerint, marketing szempontokból sokkal jobban kifizetődő lenne, az  Tigers rövidítés , továbbá személy szerint zavarja a „City” , hiszen ez egyáltalán nem egyedi, ha valaki csak ezt említi az más klubokra is asszociálhat (pl.: Leicester, Manchester, Norwich stb.). A mélypont 2013 decemberében jött el, amikor a szimpatizánsok „City Till We Die” sálakkal tiltakoztak, melyre az elnök csak annyit reflektált, hogy a demonstrálók minél hamarabb meghalhatnának, azon többség érdekében, akik jó focit szeretnének látni Kelet-Yorkshire-ben.

2
Az események folytatásaként, a stadion megvásárlására tett kísérlete szintén kudarcot vallott Hull Város Önkormányzatának  közbenjárásával, hiszen ez a lépése is csak a klub teljes mértékű kisajátításának lett volna egy újabb lépése, hogy egyszerűbben tudja profitorientáltan a saját arculatára szabni a csapatot. (Mézesmadzagként 10000 fős bővítést illetve széles körű sportközpont kiépítését ígérte.) Rövidre zárva a még oldalakon kersztül tárgyalható mizériát, 2014-ben hosszas tárgyalássorozat után az FA végül elutasította névváltoztatási kérvényét, melybe 2015-ben újból megpróbált életet lehelni, amit 30-70% arányban ismét elbukott az FA vonatkozó szavazásán.
A szurkolók bánatára viszont sajnos részben sikeres volt a nagy egyiptomi reformáció, hiszen a 112 éves klub címeréből eltűnt a csapat neve, ami bizony párját ritkítja a szigeten, nagyon csekély azon angol csapatok száma, akiknek címerében nincs feltüntetve a csapatnév.
Utolsó agymenései közé sorolható a már ecsetelt teljességel értelmezhetetlen nyári transzferablak, valamint az első csapat edzői kötelékébe tartozó Keith Bertschin megalázó eltávolítása, akivel a Leicester elleni meccs előtt a csapatbuszon tudatták, hogy ki van rúgva.
A legfrissebb hírek szerint kínai befektetők tehetnek pontot az utálat kampány végére, ám ez koránt sem jelenti azt, hogy a Hull szurkolók fellélegezhetnek, ugyanis az ázsiai storyknak is megvan a napos (Leicester) és a szaros (Cardiff) oldala, ami az angol ligákat illeti. Az üzlet megkötését nehezíti, hogy a legutóbbi kiesés miatt a klub jelentős értékcsökkenésen ment keresztül, amin a visszajutás sem tudott sokat kozmetikázni, így érthetően senki nem szerette volna túlárazottan, az egyiptomiak által megálmodott áron megvásárolni a Hull City-t.

3
Bruce helyére végül megbízott managerként segítőjét, a szintén safbérenc manchesteri kötődésű, Mike Phelant nevezték ki. Edzőként a MU-nál járta végig a szamárlétrát, leginkább onnan ismerheti őt az egyszeri futballrajongó, hogy 2008 és 2013 között ő volt Sir Alex Ferguson asszisztense, jobb keze, akivel rengeteg közös sikert ért el.
Eddig abszolút a várakozásokon felült teljesít, mert nemhogy a kiesőzónában vagy éppen a vonal fölött evickél, hanem dettó hozzánk hasonló mérleggel, kevesebb rúgott gólja miatt, pontosan mögöttünk tanyázik a 8. helyen, 7 megszerzett ponttal. Egyetlen vereségük pont korábbi kenyéradója ellen történt, drámai körülmények között Fergie time-ban egy hosszabbításos Rashford találattal. Mellette idegenben nyomtak egy szalonremit a szintén kiesőnek vizionált Burnley-vel, valamint két vállra fektették a bajnok Leicester City ill. Swansea együttesét. A játékukat természetesen nem nehéz kitalálni, sündisznóba beálló, buszozós non plus ultra, de hasonló képességű kerettől mást nem is nagyon várhat el az ember.

Viszont a cél szentesíti az eszközt, 7 egység már megvan a megálmodott 40-ből, ráadásul semmi nem indokolja, hogy Phelan (aki mellékesen behúzta augusztusban a hónap managere díjat) helyére lázasan keressenek egy alkalmasabb személyt. (Bruce kirúgásakor bedobott nevek: Chris Coleman, Ryan Giggs, Gianfranco Zola, Steve McClaren, Neil Warnock, Roy Keane, az első kettő kivételével a többi szinte garantált Championship tagság a következő évre.) A jó bajnoki rajt mellett, már a Ligakupában is sikeresen vettek egy kört, amit viszont lehet ésszerűbb lenne a bennmaradás érdekében, a januárban startoló FA kupával karöltve elengedni. Keretükről, amit fontosabb tudni, hogy a nyári aktivitás hiányában szinte teljes egészében a Championship csapat próbálkozik az életben maradással. Nagy érvágás volt nekik kulcsemberük Mohamed Diamé, Newcastle-be távozása, valamint a sérültlistájuk, amin szinte kizárólag hosszútávú sérültek voltak fellelhetők. A Leicester ellen nem több, mint 12! bevethető egészséges felnőtt játékosuk volt, ami még nagyobb sikerré teszi a 2-1-es győzelmüket. A helyzet azóta kicsit javult (Dawson, Bruce, Odubajo, Luer, Lenihan, McGregor még mindig maródi) néhány ablak végi pánikigazolással (Ryan Mason, egy újabb Spurs-reject a már meglévő Dawson-Huddlestone-Livermore trió mellé; Will Keane és James Weir két kiebrudalt fiatal a MU-ból, valamint kölcsönbe a Dinamo Kijevtől a korábbi Norwich flop Dieumerci Mbokani, illetve a norvég Markus Henriksen az AZ Alkmaar csapatától.).

mike-phelan-motm-august16-4-3116-3298336_613x460
Elérkezve az Arsenalhoz, bizony foghatjuk a fejünk, ami a csapatot illeti az elmúlt 3 meccs relatíve jó eredményei ellenére is. A Leicestert is hozzacsapva a fentiekhez, bizony Fortuna asszony előttünk térdepelve kényeztet minket az ajkaival. (A Watford elleni találkozó ne tévesszen meg senkit, mert bár a félidő 0-3 volt, ha Amrabat nem képzeli magát Liu Kang-nek a meccs elején, garantáltan izzadtságszagúbb lett volna az a csörte is.) Sérült fronton hosszabb távra szerencsére nem vesztettünk el embert: Walcott egy kisebb sérülés miatt hiányzott a PSG ellen, Ramsey a visszatérés küszöbén, a holnapi meccset a hírek szerint még kihagyja, viszont örömteli, hogy így már „csak” a Welbeck-Mertesacker-Gabriel trió van huzamosabb ideig táppénzre ítélve. (szerk.: a brazil is megkezdte a könnyített edzéseket) Ami a kezdőcsapatot illeti, már nem igazán merek tippelni, mert egyrészt Wenger jobban rotál, mint 4 éve, ugyanakkor teszi ezt teljesen érthetetlen módon, leginkább a makkegészséges friss igazolás Xhaka, illetve papíron első számú csatár Giroud kárára. A poszt elején említettem, hogy bár piszok jól megy a KCOM stadionban, gálára ne számítsunk, szerintem a hirtelen gátszakadás, ami a formánkat illeti még nem most jön el, egy konszolidált 0-1 a megérzésem a végeredményt illetően.

Giroud pedagógiai jelleggel a padon marad (közben, mint kiderült állítólag apróbb sérüléssel bajlódik nagy f*szt), pedig fizikálisan nagyon kéne, hogy ne Sanchez birkózzon a boxon belül, míg a sünbe beálló Tigrisek ellen az előrejátékban egydimenziós Coq kezdetése, számomra beutalót jelentene a pszichiátriára. (Erre jó esélyem van, ugyanis Wenger ma elmondta, hogy teljes mértékben elégedett a Coq & Cazorla duóval, továbbá mellettük szól az eddig közösen lejátszott 50-60 tétmeccs.) Xhaka mellőzésének oka állítólag, hogy még az adaptáció szakaszában van, nem azért nem játszik, mert ne lenne top-top kvalityi. Talán most mégis kezdeni fog, pechjére valószínűleg Coq mellett, mivel Cazorla szervezetének már lehet kicsit sok lenne ez a 3. meccs szűk 1 héten belül.)
Kezdőcsapatra egy próba a wengeri logika mentén: Cech-Bellerin, Mustafi, Koscielny, Monreal-Xhaka, Coquelin-Iwobi, Özil, Walcott-Alexis
Csak bizakodhatunk, hogy valami csoda folytán fény csillan az alagút végén és legkésőbb a Chelsea elleni hazai meccsre összeáll valami, ebből a jelenleg híg halmazállapotú cuccból, mivel őket már időszerű lenne úgy igazándiból elkalapálni, a közelmúlt sérelmei miatt…

(Peet az előző posztban lerótta a #sweet20-ért járó tiszteletkört, én csak azt kívánom, hogy ez most lehetőleg jobban sikerüljön, mint az 1000. meccs.)

kepkivagas

European showtime (PSG – Arsenal)

20:45-től kezdetét veszi a Bajnokok Ligája 2016/2017-es idényének csoportköre, melynek az Arsenal sorozatban 19. alkalommal résztvevője Wenger irányítása alatt. A torna ezen szakaszának nyugodtan kijelenthető, hogy a specialistái vagyunk, hiszen az 1999/2000-es kiírás volt az utolsó, amikor nem jutottunk tovább az egyenes kieséses körbe, így a csoport 3. helyével bebocsájtást nyertünk a giccsmentes, színtiszta, őszinte foci világába, az akkor még UEFA kupa néven futó EL-be. Hol volt még ekkor az egy afrikai ország éves GDP-jét kitevő TV-s pénz, nem érte meg beleszarni, egészen a döntőig meneteltünk, amit a Galatasaray ellen sajnos nem sikerült behúzni, de nem tépem föl az idősebb ágyús szurkolók sebeit, lapozzunk. (Joggal lehetne még felhozni a 2001/2002-es ill. 2002/2003-as idényt, de mivel ott még a dupla csoportkörös lebonyolítás volt, az inkább megfelelt a legjobb 16-nak, ahová az elmúlt években a bérletünk szól.)

A sorsolásunkra igazándiból nem lehet panasz, hiszen a mai ellenfél PSG, az angolokat az utóbbi években előszeretettel megtréfáló svájci Basel és a legutóbb a Liverpool bajszát megráncigáló bolgár Ludogorets csapatánál is lett volna papíron jóval erősebb ellenfél, akiket behúzhattak volna mellénk az aktuális kalapból. Viszont fontos megjegyezni, hogy a tavalyi csoportkörben (Bayern-Olympiakos-Dinamo Zagreb), ahol szégyenszemre egészen az utolsó pillanatig izzadni kellett a továbbjutás reményében. Végül 9 ponttal, a görögökkel szembeni jobb egymás elleni eredménynek köszönhetően sikerült a csoportot abszolválni, pedig előzetesen tükörsimának tűnt minimum a 2. hely.

image
Ahogy már említettem, kezdésnek a katari francia Paris Saint-Germain-nel kell farkasszemet nézni, akiket szokás a Manchester City-hez vagy a Chelsea-hez hasonlítani, mert bár a klubot 1970-ben alapították az akkori Paris FC és Stade Saint-Germain összeolvasztásából, jelentősebb sikereiket mégis a 2011-es Qatar Sports Investments csoport tulajdonosi pozícióba kerülése óta érték el. (4 bajnoki cím, 2 Francia kupa, 3 Ligakupa, 4 Szuperkupa)
A koncepció is hasonló módon egyértelmű, a hazai dominancia mellett/után az európai hadszíntéren is az elitbe kerülni. Az eddig játékosokra és edzőkre költött pénz függvényében teszik ezt rendkívül sikertelenül, hiszen csupán BL negyeddöntőket tudnak felmutatni. (For the record: Wengernek még az Almunia-Silvestre-Denilson-Bendtner féle csapattal is összejött a legjobb 4, igaz azóta mi is eléggé vakon vagyunk Európában.) Pedig nem kisebb nevű managerek dirigálták a párizsiakat, mint Carlo Ancelotti vagy Laurent Blanc, akik olyan játékoskeretekkel dolgozhattak együtt, melyben Ibrahimovic volt a franchise player, mellette pedig jó arányban voltak megtalálhatóak fantasy mode-ban idehozott arcok (David Luiz, Lavezzi, Cavani) illetve remek ár-érték arányú igazolások (Verratti, Rabiot, Aurier, Kurzawa).  A Chelsea-nél 5 évet kellett várni a szovjet orosz tőkeinjekciós Abramovich-érában az első BL döntőig,  gyaníthatóan nem hullajtanának krokodil könnyeket, ha nekik egy évvel többet kellene rá várniuk, magyarul jövőre Cardiff lehetne az ő Moszkvájuk, reményeik szerint jóval sikeresebb végkifejlettel.

Jelenlegi mesterük a Valenciával stabil BL szereplő, a Szpartak Moszkvánál fél év alatt megbukó, viszont a Sevillát zsinórban 3 EL győzelemre vezető spanyol Unai Emery. Róla az előző posztban tárgyalt Pochettinóhoz hasonlóan szintén nem szeretnék hosszabb sorokat írni, mivel nemrégiben a spanyolról is született egy remek írás, az ezen a blogon már Giroudt megéneklő, francia futball-lexikon, mostanában a Digisport „Szélkakas” c. magazinműsorában szakértő Szabó Christophe aka. Integető_Lufiember tollából. Az írás IDE kattintva, Chris saját blogján az Omlett du Fromage-on elérhető. Tartalmas cucc, ha eddig még nem olvastad, mindenképp kötelező darab!

76075
Természetesen ő is, elődeihez hasonlóan bivalyerős kerettel dolgozhat együtt, viszont szembetűnő változás, hogy az átigazolási piacon egyáltalán nem a kirakatban lévő, aktuálisan legszebb és legdrágább portékát hozta el, sokkal inkább olyan emberekkel töltötte föl a keretét, akik jól idomulhatnak majd a filozófiájához, név szerint: a nehéz természetű virtuóz cselgép, PL-ben korábban megbukott Hatem Ben Arfa (Nice), magával hozott alapembere Grzegorz Krychowiak (Sevilla), a Real Madridnál csak peremember Jesé Rodriguez, valamint a nyári EB-n berobbanó belga Thomas Meunier (Club Brugge). (További érkező a 20 éves argentin, Giovani Lo Celso, akit postafordultával küldtek vissza kölcsönbe a Rosario Central-hoz.)

Felkészülésük legalább olyan sikeres volt, mint az Arsenalé, hiszen megverték mind a Real Madrid, Internazionale, Leicester City ill. West Bromwich Albion csapatát is, hogy őket követően a Lyon-t is elgyepálják 4-1re a Szuperkupa döntőben. Bánatukra, az eddigi bajnoki szereplést is sikerül másolniuk, hiszen 4 forduló után szintén 2 győzelemmel 1 döntetlennel és 1 vereséggel állnak, hozzánk hasonlóan 7 ponttal a 7. helyen. Ne legyenek kétségeink, mire a londoni visszavágót játszuk ellenük, simán ott lesznek az élbolyban, de még inkább a tabella legelején. Közhelyesen hangzik, de a játékosok még béta verzióban tolják az Emery-philosophyt, ilyen szempontból szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy rögtön a csoportkör elején találkozunk velük, nem pedig a tavalyi Bayern meccsekhez hasonlóan  a 3. és 4. fordulóban. Hiányzóik szintén akadnak szép számmal: nincs a keretben sem Kurzawa, sem Ben Arfa (már most összeakasztotta a bajszát Emery-vel, ugyanis a mester nem megfelelő hozzáállás miatt száműzte a keretből), továbbá kérdéses Aurier, T. Silva, Pastore és az Ibra manchesteri csomagjaiból kimaradt Maxwell játéka is.

Vendég oldalon, szerencsére a helyzet sérültek terén változatlan, így Wenger továbbra is „csak” Mertesackert, Gabrielt, Welbecket ill. Ramseyt kénytelen nélkülözni. Koscielny kérdéses volt a Southampton ellen összeszedett fejsérülése miatt, de Wenger megnyugtatott mindenkit, bevethető és  várhatóan ott lesz a kezdőben. A meccs előtti sajtótájékoztatón mindkét mester lefutotta az ilyenkor szokásos tisztelet köröket, mindketten nehéz, egyben komoly taktikai csatával tarkított meccsre számítanak. Emery kitért a gyenge szezonkezdésre is: néhány marha nagy közhely keretein belül elmondta, hogy a játékosai nagyon motiváltak, bizonyítani szeretnének ezért keményen dolgoznak, ill. a futballban gyorsan változnak a dolgok, a keddi meccs remek alkalom lehet a javításra. Wenger önmagához képest jobban odacsapott az asztalra, mivel véleménye szerint Ibrahimovic személyében nem pusztán egy játékost vesztett el a PSG, hanem egy született vezért (szerk.: mint az Arsenal anno Vieirát) aminek bizony meg fogják érezni a hiányát a későbbiekben. A kérdésre, melyben azt ecsetelték, hogy francia lapok szerint a PSG három alkalommal is szerette volna elcsábítani, az Arsenal iránti elkötelezettségével reflektált (ez előtt Emery is kalapot emelt, szerinte a mai futballban már igazi kuriózum az ilyesmi) majd elmondta, hogy az utóbbi évekhez képest most rendelkezik a legjobb kerettel, amivel Európában is komolyabban kell számolnia az ellenfeleknek. Szemben a korábbi évekkel, amikor rendre nagyon fiatal csapatokkal vágott neki az idénynek, többek között a *dobpergés* stadiontörlesztés miatt. (Az alábbi képen valóban nem ártana már kozmetikázni…)

wengerbl
Tipp (1-1): Idegenben jó az X, mert bár a PSG jelen állapotában verhetőnek tűnik, viszont az idén lejátszott 4 tétmeccs alatt sajnos már szembesülhettünk vele, hogy egy rosszul felrajzolt kezdővel kőkeményen kijönnek az elképzelt játékunk korlátai, amit egy komolyabb játékerőt képviselő csapat (lásd Liverpool) kíméletlenül büntet.
Várható kezdő: Cech-Bellerin, Mustafi, Koscielny, Monreal-Xhaka, Cazorla-Alexis, Özil, Iwobi-Giroud
Rohadtul nem kéne rizikózni, a Walcott-Ox duó által nyújtott lehetséges dupla 0 játékkal és kvázi emberhátránnyal a szélen. S, ha már nincs Ramsey, érdemesebb lenne a fiatal Iwobihoz nyúlni, aki a tavalyi szezonban a PL mellett Európában is megbízható opció volt, így pl. a Camp Nou-ban is remekül helytállt, az akkor már lefutott visszavágón.

Jótékony Szentek (Arsenal – Southampton)

A mai napon véget ér az örökkévalóságnak tűnő két hetes válogatott szünet és kezdetét veszi a szezon első komolyabb sorozatterheléses szakasza.  A következő VB selejtezős körig (Október 6-7-8) 3-4 naponta nem kevesebb, mint 7 alkalommal lép pályára a csapat, a PL mellett megkezdve a BL illetve a Ligakupa küzdelmeit is. Utoljára a Watford ellen szerencsére sikerült hozni a kötelezőt, akiket akkor, mint az aktuális forma alapján legideálisabb ellenfelet konferáltam föl. Nos, a jelenlegi Southamptonra hasonló módon tekinthetünk, még annak ellenére is, hogy 2012-es élvonalba való visszajutásuk óta egy gálát leszámítva bizony rendre megizzadunk velük, még az Emiratesben is.

Még mielőtt belecsapnánk a lecsóba: mi az az egy dolog, amiről mindig dicshimnuszokat zengenek, legyen szó bármilyen formátumú cikkről, műsorról  amikor a Southamptonról esik szó? Természetesen az elit szintet képviselő (brit viszonylatban mindenképp) akadémiájuk, valamint utánpótlásképzésük, melyről most én is elkezdhetnék egy oldalakon át nyúló litániát megfogalmazni, hogy az elmúlt években milyen jó alapanyagot nyújtott a keretüknek, valamint milyen hatalmas profitot könyvelhettek el kizárólag a Homegrown játékosaikból.  Szerencsémre ezt a kört most megspórolhatom, hiszen főszerkesztőnk Peet, korábban már összedobott a témában egy igen faszipántos cikket a Britannia blogon, mely IDE kattintva megtekinthető.

Az idei teljesítményük megvizualizálása előtt viszont essen pár szó a már említett visszajutás óta eltelt 4 éven belül elfogyasztott 4 managerükről. Itt bizony korántsem arról van szó, mint amire az ember kapásból gondolna, vagyis „biztos rosszul ment a szekerük, ezért váltottak ilyen gyakran.” Nem, egész egyszerűen a Southampton nem csak a játékosoknak, hanem az edzőknek is kitűnő helynek bizonyult, ahol karrierjükben megléphették azt a bizonyos következő lépcsőfokot. (Koeman és Puel korábbi állomásainak fényében inkább a kissé zátonyra futott edzői pályájuk vérfrissítéséről beszélhetünk.)

trio
Elsőként említsük meg az angol Nigel Adkinst (2010-2013), akire tán barokkos túlzás, de mint a klub egyik korszakos managerére tekinthetünk. Nem kisebb teljesítmény fűződik a nevéhez, mint a déli csapat 3 szezon alatt lezajló, League One-ból egészen a Premier League-ig való kormányzása. Kis csapathoz mérve a győzelmi mutatója több, mint impozáns: 124 mérkőzésen 67 győzelem 25 döntetlen és 32 vereség, ami egy nagyon erős 54%-os mutató, ismerve az angol alsóbb osztályok sárdagasztós fociját. Regnálása alatt érkezett a csapathoz a klub jelenlegi, idén EB-t nyerő kapitánya, José Fonte valamint a Liverpoolnak aranyáron továbbpasszolt középszerű futógép szélső, Adam Lallana. A történet viszont amilyen mesebelinek tűnt eddig, sajnos végül annál tragikusabbra sikerült. Miután 2013. január 18-án a Southampton mindössze 3 pontra volt a kiesőzónától (elszenvedve többek között azt a fentebb említett 6-1es Emirates gálát), a vezetőség menesztette Adkinst, helyére pedig az Espanyol korábbi trénerét, játékosként argentin válogatott Mauricio Pochettinot (2013-2014) ültette. Adkins részéről viszont koránt sem volt még vége a storynak, miután nem sikerült közösen dűlőre jutni a klubbal a végkielégítését illetően, jogi útra terelte ügyét. Összeségében sikersztori az övé, elnézve korábbi, majd a Szenteket követő klubjait, karrierje legnagyobb sikereit a déli kikötővárosban érte el. A klubot a süllyesztőből az élvonalba való visszakormányzásáért, pedig örökké  hálásak lesznek neki a szurkolók.

Pochettino a lehető legjobb választásnak bizonyult, hiszen csonka idényében tükörsimán (14. hely) benntartotta a Szenteket, majd a következő évében egészen a 8. helyig sikerült tolnia a hajót.
A sztoriját azóta mindenki ismeri, 2014-ben a Spurs managere lett, akikkel tavaly végül a 3.helyen zárt, de bennem személy szerint tavasszal többször is megfagyasztotta a szart, hogy 55 év után bajnokcsapatot farag a lesajnált, lúzer csirkeólból. Bővebben most nem ecsetelném az argentin munkásságát, hiszen Peet róla is alkotott már egy remekművet, ami szintén a Britannia blogon olvasható, ERRE a hivatkozásra kattintva.
(Emirates-es mérlege Southampton managerként: 1 Giroud-dupla okozta vereség 2013-ból (0-2) )

Utódja a holland Ronald Koeman (2014-2016) lett, akinek bizony még az elődjénél is komolyabb feladatnak ígérkezett a Szentek irányítása. A 8. hely minden bája mellett magával hozta az árnyoldalát is, mivel az esedékes nyáron a csapat gerincét (Cork, Shaw, Lovren, Lallana, Lambert + kiegészítő, de az Arsenalt 14 millió fonttól megszabadító Chambers-üzlet) szinte szó szerint kitépték a csapatból. A szezon előtt sokan már a kiesést vizionálták a Southamptonnak, viszont Koeman megvillantotta edzői zsenijét, bizonyítva, hogy a valenciai és lisszaboni felemás kaland, csak egy-egy apróbb kisiklás volt. A végleg ill. kölcsönbe elhozott igazolásai szinte kivétel nélkül telitalálatnak bizonyultak (Forster, Tadic, Pellé, Long, Mané, Bertrand + Alderweireld). A reset gombot nyomó csapattal végül +21-es gólkülönbséggel a 7. helyet sikerült elcsípni, mindössze 4 ponttal elmaradva a korábbi mágusuk által vezetett Spurs ill. 2 egységgel a nyáron hivatalos szponzorukká avanzsálódó Liverpool mögött.
A tavalyi idény jóval szolidabb volt, ami az elvándorlást illette, igaz két újabb kulcsember távozott (Clyne, Schneiderlin), míg érkező oldalon leginkább van Dijk és az idén EB győztes Cédric Soares volt valós sikernek elkönyvelhető deal . A szezon legnagyobb szégyenfoltja egyértelműen az EL playoff kiesés, ahol nem sikerült legyűrni az idei sorozatban a Videotont is kiherélő dán FC Midtjylland együttesét. Az idény végére viszont sikerült visszaszerezni a csapatnak a saját becsületét, több nagyobb skalpot is begyűjtve a tavalyi szezont überelve, a 6. helyen zárták az idényt, 3-3 ponttal lemaradva a nem éppen a szabadügynök piacról mazsolázó manchesteri kettős mögött. Hidegzuhanyként idén nyáron Koeman, az új ambíciózus Everton projekt hatására a liverpooli váltás mellett döntött és nem vállalt be egy 2014-hez hasonló rebuildet, mivel nem kisebb nevek távoztak a Szentektől, mint a támadó alakzat két alappillére a szenegáli Sadio Mané, valamint a magyar barátnővel rendelkező olasz Graziano Pellé, illetve a középpálya tackle gyárosa a kenyai Victor Wanyama.
(Emirates-es mérlege Southampton managerként: 1 győzelem a Ligakupában (2-1), egy döntetlen tavalyról (0-0) és egy Sanchez gól által a hajrában elbukott mérkőzés (0-1) még az első idényéből.)

claude-puel-pre-season-training-july-stock-news148-3170090_613x460
Most pedig el is érkeztünk aktuális mesterükhöz, Claude Puel-hoz, aki bizony játékosként még Wenger atyánk keze alatt is trenírozódott a Monaco-nál, ott ahol teljes 17 évig tartó pályafutását töltötte. (Legnagyobb közös sikerük az 1989-es francia bajnoki cím.) Managerként rendszeres EL ill. BL résztvevőként megfordult a Monaco (bajnoki címig vezette a csapatot 2000-ben), a Lille, a Lyon (2010-ben történelmet írt a csapattal, bejutva a BL elődöntőbe) illetve a Nice kispadján.
Ideális személynek tűnik, ami a csapat újratervezését illeti, hiszen a nyári átigazolási ablakban kiégett sztárocskák helyett a fiatal potenciál mellett tette le a voksát: a Norwichtól elhalászta Nathan Redmondot, ingyen elhozta utolsó állomáshelyéről Jeremy Piedt (akit viszont ACL szakadás miatt már el is veszített egy időre), Lille-ből klubrekord összegért a tavalyi Ligue 1 szezon marokkói csillagát, Sofiane Boufalt, és a Bayern-nél Guardiola filozófiájának egyik kárhozottját, a dán Pierre Emile Højbjerget. Fontos még megemlíteni egy már a kerethez tartozó régi motorost, Jay Rodriguezt, aki még Pochettino alatt futotta élete szezonját és ha nincs olyan üveglába, amivel simán Arsenal kompatibilis is lehetne, már rég egy nagyobb csapatban játszana. Amennyiben egészséges tud maradni, a támadószekcióban idén újra kulcsfigura lehet.

sotonigazolas
Ami a rajtjukat illeti, ők még nálunk is jobban beragadtak, hiszen 1 sima vereség (MU) mellett mindössze 2 döntetlent (Watford & Sunderland) tudnak felmutatni, ahol mindkét alkalommal nekik kellett hátrányból kaparniuk az X-ért. Puel az elvándorlás ellenére is remek matériából dolgozhat, viszont a játékukat még finoman szólva sem találta meg, ami remek lehetőség, hogy a korábbi vért izzadós 90 percek helyett végre simán megszerezzük a Szentek elleni 3 pontot.

Röviden magunkról: a válogatott hetet szerencsére mindenki sikeresen túlélte, így Wenger a szünet előtti állományból válogathat, a már újra edzésben lévő Iwobi-val és újdonsült igazolásainkkal kiegészülve. Apróbb probléma, hogy Sanchez későn ért vissza Dél-Amerikából, így a híresztelések szerint kétséges a mai játéka, viszont mivel már jól ismerjük a hozzáállását. senki ne aggódjon, addig zsarolja Wengert, amíg az a kezdőbe nem jelöli. Két legfrissebb arcunk debütálásval már kissé szkeptikusabb vagyok: Mustafi nagyon adná magát, hogy egyből a kezdőben legyen, ahogy Perez csereként beállítása is egy biztos vezetés tudatában (Előny esetén garantáltan előtt sabloncserék: Gibbs, Coquelin.) . Viszont atyánkra nem igazán jellemző, hogy az utolsó meccsen győztes csapatát, de leginkább annak védelmét megkeverje. A legjobb választás egyértelműen a: Cech-Bellerin, Mustafi, Koscielny, Monreal-Xhaka, Cazorla-Sanchez, Özil, Walcott-Giroud tizenegy lenne, de egyáltalán nem lepne meg, ha a watford elleni csapatból egyedül Sanchez kerülne ki a fentebb leírt okok miatt, míg Holding és a hullámvasutazó Ox a kezdőben maradna. Tippem 3-1, Giroud 2x ill. Walcott góljaival, amire Redmond fog válaszolni, hogy egy kicsit rágódjunk az elmaradt clean sheet miatt. Nagyon nem kéne elbaszni a mai találkozót, ugyanis az Emiratesben őrült hangulat és extázis várható az első hazai győzelem reményében (csak a fingást lehet majd hallani, a légy zümmögését már nem) illetve amiért az ablak végén az Öreg költötte azt a fuckin’ moneyt. Arról nem is beszélve, hogy a Chelsea meccsig a maival egyetemben, csupa papíron verhető ellenfél jön, jó esélyt kínálva az élmezőnyhöz való felzárkózásra.

 

Must win game (Watford – Arsenal)

Szombaton remek alkalom nyílik az idény első győzelmének megszerzésére, hiszen a Vicarage Road-ra, a Watford otthonába látogat a csapat, akik ellen még soha az életben nem sikerült bajnoki pontot veszteni. (6 meccs 6 győzelem 16-3 gk.) Remélhetőleg ez a tendencia nem holnap fog megszakadni, ugyanis az eddig lejátszott meccsek eredménye alapján 2011 augusztusa már a spájzban van. Akkor hasonlóan 1 döntetlen – 1 verség kombóval sikerült ráfordulni a harmadik körre, sőt még az is stimmel, hogy a pánikigazolások nagy részét csak a transzferablak utolsó hetében sikerült nyélbe ütni.

Ellenfelünk az olasz Pozzo-család ékköve, akik emellett még az Udinese-t is a magukénak tudhatják. (2009 óta a spanyol Granada is a zászlójuk alá tartozott, ám őket idén júniusban elpasszolták egy bizonyos Jiang Lizhang nevű kínai üzletembernek, aki a kosárlabda kedvelőinek ismerős lehet, hiszen a Minnesota Timberwolves résztulajdonosa.)
Jó olaszokhoz hűen, csapataiknál minden nyári átigazolási ablakban jól megfigyelhető, hogy korántsem annyira szívbajosak az igazolásokkal, mint Wenger atyánk. Ami a felnőtt keretüket illeti, 11 távozó játékosuk mellett 8 érkezőt tudnak felmutatni. Továbbá megköszönték a tavaly újoncként ősszel remekül rajtoló, majd a tavaszra alaposan leeresztő, ám a csapatát így is (épp a mi testünkön keresztül) FA kupa elődöntőbe vezető, korábbi EL-győztes mester, Quique Sanchez Flores munkáját. A helyére azt a Walter Mazzarit ültették, aki mellett leginkább a Napoli-nál felmutatott eredményei szólhattak érvként, nem pedig az Interes égése.

Walter-Mazzarri-672505
A nagy játékoskeringő ellenére az értékeiket sikerült megtartaniuk, ami egyben a nyár egyik legnagyobb WTF momentumát is produkálta. Még javában igyekeztünk dűlőre vinni Vardy ügyét, amikor a Leicester, talán még a bajnoki pezsgőtől megbódult fejjel nem kevesebb, mint 30 millió fonttal kopogtatott a Lódarazsak ajtaján kapitányukért, a 28 esztendős Troy Deeney-ért. Tisztánlátás végett: ez csak egy kicsivel kevesebb összeg annál, mint amennyiért idehoztuk Alexist. Ennyire azért nem baszott oda a Brexit a fontnak, valamint Deeney egy darab válogatottsággal sem rendelkezik, amit szokás még emlegetni, mint potenciális árnövelő tényezőt. Mellékesen, amit róla még tudni kell 2009 óta áll a Watford alkalmazásában, tipikus local hero alkat, aki mellett még akkor is kitartott a klub, amikor 2012-ben 10 hónapra sittre vágták (ebből végül 3-at kellett letöltenie), mert egy nightclub-os balhé során fejbe rúgott egy férfit.
Később kamatostul meghálálta, hogy csapata nem mondott le róla, hiszen 2015-ben az ő vezérletével sikerült visszakormányozni a Watfordot az élvonalba. Másfelől, ami még a Leicestert motiválhatta a leigazolásában, az ez a bizonyos momentum, ami talán még a Championshipes ill. PL bajnoki címek ellenére is olyan fájó seb a Rókáknak, hogy bármennyi pénzt megért volna nekik, hogy nyilvánosan húzzák lámpavasra. (A videó nyomokban 2007/2008-as Almuniát is tartalmaz!)

Deeney mellett a csapatnál maradt a másik gólvágójuk, a nigériai Odion Ighalo is, aki tavaly összesen 17 találatig jutott minden sorozatot figyelembe véve, amivel a fentebb már megénekelt angollal holtversenyben az élen zárt házon belül. Kettejükön kívül, aki még kulcsemberként említést érdemel tavalyról, valamint a keretben is maradt: két Spurs reject, a lepkevadász Heurelho Gomes, valamint a korábban nekünk is sokszor eladott ex-toulouse-i Éttiene Capoue, továbbá a védelemük egyik oszlopa, EB-t megjárt észak-ír Craig Cathcart ill. az első fordulóban a Southampton ellen kiszórt, eltiltásából visszatérő, a Wigan-nel FA kupa győztes Ben Watson.

troy-deeney-odion-ighalo_3350473
Az idei szezonban ők is 1 döntetlent ill. 1 vereséget tudnak felmutatni, valamint egy hétközi túlórás Ligakupa kiesést, a harmadosztályú Gillingham FC ellen. A bajnokságban a már Conte által vezényelt faszmákos spirito Chelsea bírta őket szűken legyűrni, amit sikerült elkapnom a meccsből, a látottak alapján legalább olyan masszív csapat benyomását keltették, mint tavaly ősszel Flores alatt. Az akkori látogatásunk eredménye bár egy sima gálát sugall (0-3), csak a második félidő közepén sikerült feltörni őket Sanchez góljával, majd 10 perc alatt pontot tenni a mérkőzés végére Giroud és Ramsey további találataival, miután kénytelenek voltak elhagyni bunkerüket.
Mazzari a háromvédős felállás megszállotja, szélső hátvédjeit inkább wingback-ként használja, s bár mostanság Wenger egy havi juttatásán görcsölő frusztrált magyar nyugdíjas benyomását kelti, tavaly kíméletlenül büntette a rosszul megszervezett fentebbi formációt. Példának okáért ott volt a van Gaal-féle MU, Emirates-beli vizitálása, ahol csak az első félidőben remek alkalmunk lett volna visszafizetni egy korábbi (épp 2011-es) kiütést, de a WHU elleni idegenbeli fellépésen is remekül muzsikált a csapat a 3-5-2 ellen, egészen a félidő végi brainfartig.

Ami minket illet, a helyzet Észak-Londonban bizony változott. (Már ami a bevethető játékosokat ill. igazolásokat illeti…) A KoscielnyÖzilGiroud trióból most már mindenki teljesen match-fit, így végre kezdőként futhatnak ki holnap 16:00-kor. A hosszabb távú sérültjeink listáján továbbra is az Iwobi, Ramsey, Gabriel, Mertesacker, Welbeck ötös szerepel és remélhetőleg a meccs után is csak ők lesznek rajta. Örömteli esemény még, hogy tegnap a BBC is lehozta a twitteren robbanó bombát, miszerint sikerült megegyezni a Valencia német védője, Shkodran Mustafi, és a Deportivo La Coruna spanyol csatára, Lucas Perez átigazolásának ügyében. Előbbi nagyon kellett a sérültlista fényében, utóbbira pedig mit mondjon az ember? Az ágyús szurkoló már olyan szinten van kiéhezve egy szezononként 30 gólt szerző csatárra, mint a börtönből frissen szabaduló rab egy jó szexre. Ehelyett látszatra ugyanott vagyunk, ahol a part szakad és csak reménykedhetünk, hogy a tag nem lesz akkora flop, mint Iago Aspas volt a Liverpoolban, viszont ott az érme másik oldala, hogy ezzel véget ér Sanchez ékként történő vesszőfutása, valamint az eddigi spanyol igazolásaink mindig flottul passzoltak Wenger rendszerébe.

shkodran-mustafi-lucas-perez_irx7ce7c2jyd19a6ed8xb7eit
A Liverpool ellen rendesen pofára estem a tippemmel, így ezt a kört most inkább kihagynám, de gyaníthatóan a játékosok sem virtuális céltáblaként szeretnének elmenni a válogatott szünetre. Illetve talán Wenger is megembereli magát, ami egy működőképes kezdő kiállítását és a meccselést illeti, hiszen nem szeretné újból „Érezni a szív szavát…” egy véletlenül a Sir Elton John Stand-re keveredő, tavaly rengetegszer kifeszített Out molinóról.

BÚÉK (Arsenal vs. Liverpool)

Az egész nyarat lefedő világversenyeknek hála, az idei uborkaszezon szinte egy szempillantás alatt véget ért. A mai napon Wenger atyánk már tétmeccsre vezényelheti ki csapatát, hogy újra megpróbálja beteljesíteni a szurkolók 12 éve húzódó bajnoki álmait. Az ellenfél az a Liverpool lesz, akitől papíron joggal rezzen össze az ember farpofája, viszont magunkra nézve jóval kellemesebb velük a bajnokság elején találkozni, mint a karácsonyi-tavaszi hajtás közepén. (értsd: nincs kettős terhelésük, a szezon későbbi szakaszában sem lesznek annyira kifacsarva, mint az Európában szereplő csapatok.)

A tavalyi szezonban szintén korán, már a 3. fordulóban találkozott a két csapat, amikor bizony joggal várhattunk el akár kiütéses győzelmet is, hisz Brendan Rodgers jó szokásához hűen egy fél kezdőnyi új arcot hozott a Mersey-partjára, hogy megtalálja a bennük rejtőző karaktert. A meccs előtt már sejteni lehetett, hogy itt bizony valami nem lesz rendben, hiszen a bemelegítésnél Koscielny ill. Mertesacker is kidőlt, így jobb híján a Chambers-Gabriel duóval kellett nekifeszülni a rangadónak (kísért a múlt).

Ramsey első félidei lesnek beintett szabályos gólja ellenére, korántsem mi voltunk a helyzet magaslatán. Chambers talán ágyús karrierje legrosszabb meccsét hozta le: idegesen, kapkodva, fejetlen csirkeként rohangált a pályán, brazil párjától pedig nem várhatott sok támogatást, mivel az activity-s hadonászás és a FUCK-MONEY-YES/NO angol szavakban maximalizálódó nyelvtudás nem kifejezetten a védelem irányítására predesztinálja az embert. Szerencséjükre Cech az első fordulóval ellentétben ihletett formában védett, két földöntúli bravúrt is bemutatott Coutinho távoli ill. Benteke kapu torkából érkező lövésénél. A második félidő már sokkal jobban nézett ki hazai oldalon, a Vörösöknek szinte végig védekezniük kellett, amiben nagyban szerepet játszott, hogy szinte teljesen elkészültek az erejükkel. Összképet tekintve igazságos döntetlen született, ami végül egy darab gólt sem hozott.

Benteke

Hasonló módon a védelmünk közepe ismét egy eddig alig használt párosításban lesz felrajzolva, megfejelve ezt azzal a ténnyel, hogy a Koscielny-Özil-Giroud gerinc is hiányozni fog. A Poolnál szintén rengeteg új arcot csodálhatunk, immáron Klopp irányítása alatt, akinek már 2/3 PL szezonnyi ideje volt a karakteres BR palántákat gegenpressingre okítani. Rangadókat figyelembe véve tette ezt hatalmas sikerrel, viszont a „kicsik” ellen rengeteg pontot hullajtva dadogott, köhögött a gépezet, ami mint tudjuk, nem csak a bajnoki címhez, hanem a Wenger-trophy megszerzéséhez is a legfontosabb. Továbbá idén már ténylegesen a saját embereivel dolgozhat, akik között nincs igazi „franchise player” igazolás, sokkal inkább ésszel, a saját rendszerébe passzoló játékosokkal próbált erősíteni. Természetesen, mint mindenhol Liverpoolban is voltak olyan szurkolók, akik verték az asztalt a kirakat igazolásért, ami több okból is kizárt volt. Klopp korábbi csapatainál sem arról volt híres, hogy kiforrott világsztárokat vegyen, valamint a Pool is belevágott a stadionfejlesztési programba, amit ugye talán nálunk senki nem tud jobban a szigeten, hogy bizony ésszerű költekezésre sarkallja az embert. Mezőnyjátékosok közül Grujic és Matip már a télen a zsákban volt, viszont csak a nyáron csatlakoztak Jürgenékhez, a Mané-Wijnaldum-Klavan trióval egyetemben. (Utóbbi ismeretlenként csenghet, viszont már tutira hallottatok róla, mivel tagja volt a 2013-ban Budapesten 5-ösre vizsgázó észt válogatottnak, amiből az öngóljával ő is oroszlánrészt vállalt.)

Kapus poszton szintén nagy változások történtek a keretükben honfitársunk, a Wiganhez elsinkelt Bogdán Ádám kárára. A mainzi Karius és régi jó ismerősünk, Wenger egykori tartalékkapusa az osztrák Alex Manninger is Liverpoolba tette át székhelyét.

Alex-Manninger-Arsenal

A meccsre kanyarodva, a Liverpool borítékolhatóan a szokásos letámadós fociját fogja játszani, amit egy félidőn át minimum kiválóan fognak bírni kondival. Részünkről kulcsfontosságú lesz, hogy bár a nyári haknin egész jól mutató, ám mégis összetákolt belső védőpárosunkról mennyire sikerül levenni a terhet. Xhaka már az első tétmeccsén kulcsszereplő lesz, hiszen mind a labdakihozatalban, mind a támadások elindításában neki kell majd felvállalni a vezér szerepét. Mint korábban említettem a kezdő gerincének számító 3-as hiányozni fog, viszont nem kell apátiába esni, remélhetőleg nem csak délibáb volt a felkészülési szakasz vége, ahol már nélkülük is egész bíztatóan nézett ki a csapat.

Talán a kapu előtt is végre leszállnak a herék a hasfalakból és nem ott folytatjuk, ahol májusban abbahagytuk a bajnoki szereplést. Ha tippelni kellene, nagyon adná magát egy sok gólos döntetlen, utolsó perces liverpooli góllal. (Ugyanis bármennyire szarul megy nekik ellenünk, ez már-már hagyomány.) Mégis megkockáztatok egy 3-1es hazai győzelmet, Sanchez 2 ill. a csereként beállt Walcott góljával, hogy Wenger keze alá játszanak, aki majd a meccs utáni sajtótájékoztatón oda bírja lökni az újságíróknak a „Várhatóan érkezik-e klasszis csatár?” kérdésére, a „We’ve got enough options, we have Sanchez, we have Walcott” választ, valamint egy kredencvigyort.

Nem néztem előzetesen jósolt kezdőket, de valószínűleg a City ellen felrajzolt csapatot láthatjuk egy-két változtatással. Értelemszerűen Gabriel helyett Chambers (Monreal középre húzásával, amit nyernénk a réven, azt elvesztenénk a vámon). Gibbs a beugró feladatokat jól szokta megoldani, de semmi nem garantálja a spanyol jó teljesítményét középen, ahol utoljára 2014 őszén, hasonló módon kényszerűségből kellett helytállnia. Coq kezdőbe jelölése szintén adja magát, de a gegenpressing fényében jóval ésszerűbb döntésnek tűnhet a sokkal labdabiztosabb Elneny szerepeltetése.

36E949BF00000578-3726021-image-m-29_1470424197200

Kivont karddal várjuk őket.

Zárásképp néhány további érdekesség:

  • A Klopp-Wenger örökmérleg elég kiegyensúlyozott: 7 meccsen 3 Wenger & 2 Klopp győzelem ill. 2 döntetlen, 10-9-es gólarány Wenger javára.
  • Wenger 20 éves regnálása alatt, mindössze 3 db szezonnyitót bukott el és bár az utóbbi időben rendre beragad a nyitányon, az örökmérlege ettől függetlenül még mindig impozáns: 11 győzelem – 5 döntetlen –3 vereség ; 33-16-os gólarány.
  • A Liverpool minden sorozatot figyelembe véve mindössze 1 db tétmeccsen tudott győzni az Emirates-ben, ami történetesen pont egy bajnoki volt még 2011 őszén.