Tahófalvi kirándulás (Stoke City – Arsenal)

A mai meccs lefújását követően újfent választ kaphatunk egy tavalyi szezonban felmerült kérdésre. Vajon tényleg sikerült levenni magunkról a rontást, ami az elmúlt években rendre rajtunk volt a Britannia stadionban? Vagy pusztán arról van szó, amit tavaly már többen is pedzegettek, amikor a szezonvégi menetelésünket árnyalták, mondván a Stoke már kényelmesen ülhetett a babérjain a biztos bennmaradást jelentő 41 pont birtokában, így nem csoda, hogy simán leléptük őket.

Az tény, hogy ez lesz zsinórban a 10. szezon, amit a PL-ben játszanak, nekünk pedig még soha nem sikerült két egymást követő szezonban is elhozni a 3 pontot a Britanniából. (A májusi 1:4-es gála 7 év után az első győzelmünk volt orkföldön.) Ami mellettünk szól, hogy a Stoke kerete idén komoly tahótlanításon esett át (Arnautovic, Bardsley, Walters és Whelan is távozott a csapattól) és bár a főköcsögök még mindig ott vannak (Stoke szurkolók & Charlie Adam, mint a köcsögség totemállata) ettől a csapattól már nem igazán szarja össze magát az ellenfél a játékoskijáróban. Pótlásukra Fletcher-t (WBA) és Chuopo-Moting-ot (Schalke) sikerült egyaránt ingyen megszerezni, valamint kölcsönben elhoztak két olyan játékost Zouma (Chelsea) és Jesé Rodriguez (PSG) személyében, akik leginkább a biztos játékpercek, mintsem az ambíciózus Stoke projekt miatt döntöttek az orkok mellett.

De egyáltalán nevezhető még ambíciózusnak ez a projekt? 2013-ban, mikor kinevezték Hughes-t, kimondva kimondatlanul az volt a távlati cél, hogy a Stoke-ból egy olyan csapat legyen, aki olykor Európában is tiszteletét teszi, de legalább stabilan a felsőházban tanyázik. A célokat részben sikerült megvalósítani, mivel a tavalyi szezon kivételével három alkalommal is a 9. helyen végeztek, de ami az európai kupaindulást illeti, azt a bajnokságból mára már szinte lehetetlen küldetés megvalósítani a top6 + Everton, a mezőny maradék részétől való eltávolodása miatt. Egy hazai kupamenetelés pedig hatalmas lutri, ami a besűrűsödő alsóházban akár kiesési gondokat is eredményezhetne, valamint nem elfeledve a tényt, hogy egy bajnok 9-10. hely még mindig több pénzt hoz a konyhára, mint egy Ligakupa + 16. hely kombináció. Arnautovic és ügynöke, a WHU-ba való lelépés után szintén beletörölte a lábát a klubba és annak tulajába Peter Coates-be, hogy nem költ eleget a csapatra ahhoz, hogy magasabb célokért küzdhessenek. Részben igaza volt, mivel az idei ablakot eddig szinte 0-val sikerül lehozni, egyedül Martins-Indi kölcsönszerződésének véglegesítése (7 millió font) tartozik a “nagyobb” kiadások közé.

Nem sikerült utána csinálni.

A szokásos feszült hangulatú meccsre újfent sikerülhet gázolajat locsolni, hisz a korábban már említett Jesé pont azzal a Kolasinaccal nézhet farkasszemet, akivel legutóbbi találkozása egy ACL szakadást, 259 nap kihagyást és a madridi pályafutásának végét jelentette.

Részünkről a helyzet szerencsére jóval rózsásabb, mint a Leicester meccs előtt, ugyanis Mertesacker és Mustafi is egyaránt bevethető (szerk.: Koscielny még eltiltását tölti) , így most nem a Monreal vezette YOLO védelemnek kell szembenéznie az ork rohamokkal. Középpálya maximum Ramsey csapatba kerülésével változhat, de az előzményeket és fogadtatását ismerve nem feltétlenül lenne hülye ötlet Wengertől, ha ma még a padon hagyná.
A legutóbbi meccs hőse, Giroud viszont hatalmas mérföldkőhöz érhet a mai meccsen: amennyiben Wenger bizalmat szavaz neki és betalál, eléri a 100. Arsenal mezben szerzett gólját. Lacazette előtt szintén ott lebeg egy kisebb megdönthető rekord: ő lehet az első olyan Arsenal játékos, aki az első két PL meccsén egymás után betalál.

Tipp: 1-2, szerintem ma sem fogjuk megúszni gyomorideg nélkül, ráadásul az első fordulós bekapott góljainkon felbuzdulva a köcsög kaszáspók (Crouch) ismét le fog csapni ránk. Mivel a Stoke valószínűleg az alsóházban fog végezni, így a kötelezően pofozandó “kicsik” közé sorolható, részünkről pedig már a Britanniában is kurva nagy luxus lenne pontot veszíteni, amennyiben tovább szeretnénk látni a top4-nél.

Elrajtol a Wenger-éra legfontosabb szezonja (Arsenal – Leicester City)

3 bajnoki cím, 7 FA-kupa és egy felépített 60 ezres stadion, a tavalyi szezon mégis komoly mélyütés volt Wenger renoméjának. A saját hosszabbítása körüli ködösítés (ne legyenek illúzióink, a döntés már jóval az FA-kupa döntő utáni board meeting előtt megszületett, egyszerűen nem volt bőr a képükön, hogy a januártól egészen az áprilisi formációváltásig tartó fertőhangulatban tovább szítsák az indulatokat), az Özil-Sanchez szerződések managelése,  a megalázó bajnoki vereségek (West Bromwich Albion, Crystal Palace, Watford, amelyek végül a top4-ből való kieséshez vezettek), valamint a Bayern ellen elszenvedett oda-vissza alázás olyan mélységekbe taszította Arséne Wenger általános megítélését, amire még a kupaszűz 8 év alatt sem volt példa. Természetesen nagy hiba lenne mindent Wengerre kenni, rajta kívül vastagon benne volt ebben a vesszőfutásban a klub vezetősége, a csapat, illetve a legvehemensebb helyi szurkolók több csoportja is, akik legbelül talán élvezték, hogy az Arsenal mellett minden más egyéb okozta frusztrációjukat is levezethetik az Öregen.

A körülményekhez képest mégis sikerült valamilyen szinten vállalhatóra szabni a szezon lezárását: a bajnokságban a 3 védős formációval az utolsó 8 meccsünkből 7-et megnyertünk, míg a 13. FA-kupa elhódításával sikerült ismét a sorozat rekordgyőzteseivé válnunk. Nem elvitatva az eredmények értékét, de csupán púder volt ez a szaron, mindenki tudta, hogy a komoly kérdések a nyáron és a következő szezonban kerülhetnek majd megválaszolásra.

Nézzük mi változott, és remélhetőleg mi fog változni:

  • Wenger maradt, ez a kérdés igazából költői volt, remélhetőleg tanulva a tavalyi évből és a szezon sikerességétől függetlenül már a mostani, 2018-as szezonzárón be fogja jelenteni, hogy mik a szándékai 2019 után.
  • Igazolások: 2 lukat sikerült bevarrni, LB/LWB poszton sem Monreal sem Gibbs nem tudta konzisztensen azt a szintet hozni, amivel komolyabb célokat lehetne kitűzni. Előbbi LCB-ként, valamint tartalék LWB-ként még hasznos tagja lehet a csapatnak, utóbbi meg menjen a picsába. Csatár poszton pedig hétről-hétre Welbeck volt a 3-4-2-1 csúcsán, ami a kimaxolt kabbefaszom kategória, mert hiába vagy hasznos mezőnyben, ha a kapu előtt még egy zsámoly is hatékonyabban értékesíti a helyzetetit nálad.  (A pre-season alatt szerencsére ezen már próbált hangolni Wenger egy 3-4-1-2-vel, aminek hála Giroud sem esik ki teljes mértékben a pikszisből.) Utóbbit épp ezért tilos eladni a hátralévő 3 hétben, illetve a szintén lejáró szerződésű Chamberlaint is, akire ha kezdőként nem is, de több poszton is hatékonyan bevethető figuraként számíthatunk (RWB, LWB, ha minden kötél szakad CM).
  • Wenger 20-ra is lapot húz, avagy nem adjuk el Alexist: a legjobb rossz valósult meg, mivel nem adtuk el pár zacskó mogyoró áráért (35-40 millió) pláne nem riválishoz (RVP-MU). Kurva vékony jégen táncolás ez, mivel még akkor sem biztos, hogy aláír egy új szerződést, ha sikerül bajnoki címet nyerni.

A pozitív változások mellett viszont bőven akadnak még aknák, amikre könnyen rátaposhatunk:

  • Wenger túltolja a self-confident, believer daddyt és baszik igazolni. (Parára ad okot, hogy most már nem Cazorla, hanem Xhaka kiesése eredményezné, hogy nosztalgiázzunk a tavalyi szezonból és ismételten a labdakihozatalnál is komoly problémáink akadjanak, még a gyengébbnek vélt csapatok ellen is.
  • Szórodjon már az a kurva resztli, Debuchy heti 80k-ért focizgat és posztolgat twitterre az U23-as csapat büszke tagjaként
  • Sanchez az első kisebb hullámvölgynél becsicskul. (Persze vérprofi, meg minden, de azóta is homály, mi történt pontosan az anfield-i Pool meccs előtt, illetve elég visszagondolni a lecseréléseinél levágott hisztikre és majomparádékra.)
  • Újévkor megint -10 fokban leszünk. (Még belegondolni is rossz, mekkora OUT hullám jönne…)

Röviden pedig essen pár szó a Leicesterről is:

Figyelembe véve, hogy évről-évre be-beszopjuk a kisebbek ellen is a szezonrajtot, sajnos a Rókák pont azon csapatok halmazába tartoznak, akik meglovagolhatják ezt. Tavaly mindkét ellenük lejátszott meccsünkön vért kellet izzadnunk a pontokért. Gólt igaz nem kaptunk ezen a két meccsen, de mindössze ezzel sikerült felnyitni a leicesteri védelmet:

Mindezek ellenére, az utolsó 10 hazai meccsünket megnyertük ellenük, míg mindent egybevetve 21 meccse nem tudtak minket megverni a PL-ben. Ragozzam még miért fogunk kiszopni gálázni?

Az átigazolási piacon látatlanban többnyire jó üzleteket kötöttek: Iheanacho (Man.City) és Iborra (Sevilla) hatalmas segítségükre lesznek, hogy ne a kiesés elleni harccal kelljen foglalkozniuk. A Hull City hullarablásából pedig Jakupovicot és Maguiret sikerült magukhoz láncolni. Előbbi tökéletes választás 2. számú kapusnak, utóbbi viszont gyaníthatóan csak addig lesz/lehet kezdő, amíg Huth fel nem épül a sérüléséből.

Végeredménynek egy izzadós 1-0-t tippelek a javunkra, méghozzá Welbeck góljával, ha már fentebb lefikáztam.
(A meccset 20:20-tól a Spíler TV élőben közvetíti.)

EL-baszott egy sorozat

Európa Liga és ami mögötte van, átfogó írás ZERO_L sporttárs tollából.

Minket ért az a „megtiszteltetés”, hogy a következő szezonban mi (is?) képviselhetjük az angolokat az európai kupasorozat mostohagyermekének számító Európa Ligában. Ne kerteljünk, szégyen, hogy itt kell szerepelnünk, de a gyalázatos bajnoki teljesítményünkért ez a „jutalom” jár. Ahelyett, hogy BL top8/4 elérésére törekednénk, mehetünk Azerbajdzsánba meg Kazahsztánba libalegelőkön bohóckodni és futballra emlékeztető mozdulatokat végrehajtani, mindezt csütörtökönként, F*ck yeah.

Személy szerint az EL-t leginkább a görög mitológiából jól ismert szirénekhez tudnám hasonlítani. Elhiteti mennyire egyszerű sorozat, hisz alig van komolyan vehető csapat, ráadásul keret erősségét tekintve nem nagyképűség kijelenteni, hogy az Arsenal lesz a főtáblán a legerősebb csapat, de ettől még végig kell szenvedni az egészet (+15 meccs) és bőven elég egy szerencsétlen párharc/döntő (lsd Liverpool-Sevilla finálé két éve), amivel tönkreteszed az egész idényedet. Erre a szirénjelenségre a tavalyi (elég szerencsés sorsolással megáldott) MU menetelés csak hatványozottan ráerősít.

A sorozat hátrányaival mindenkit tisztában van:

  • nulla presztízs, aminek köszönhetően az átigazolási időszakban kőkeményen meg kell győzni a kiszemelteket (főleg fizetés terén), hogy ez csak egy átmeneti időszak
  • felesleges energia ráfordítás, nagyon nem jön jól a csütörtök esti-vasárnap du-i/déli meccsritmus, FA sem segíti a csapatokat, MU tavaly egyszer szerepelt MNF-n és akkor is hátrányt szenvedtek, mert pont EL forduló előtt volt (hétfő-csütörtök-vasárnap játszottak)
  • az UEFA-tól kapott juttatások sem annyira magasak, amiért megérné komolyan venni

Szóval rendesen megszívtuk, de ez ellen nem tudunk már mit tenni és ahelyett, hogy csak rágódnánk ezen a félresikerült szezonon, inkább megpróbálom összeszedni, hogyan tudjuk kihozni ebből a lehetőségből a maximumot.

Koefficiens pontok szinten tartása

Ahhoz, hogy amikor legközelebb a Bajnokok Ligája főtáblára kerülve ne harmadik vagy negyedik kalapos csapat legyünk és ezzel kockáztatva a halálcsoportba való bekerülést, minimális szinten komolyan kell venni az Európa Ligát. Ezért fontos lenne, hogy elég (kb 15-18) koefficiens pontot szerezzünk a következő szezonban. Viszonyításképpen a BL 16 közötti kieséssel körülbelül 21-22 pontokat szereztünk, de volt 17,6-ra is példa két éve, mikor éppen hogy csak sikerült továbbjutni a csoportból két kínos vereséget is begyűjtve a csoportmeccsek alkalmával.

Az UEFA által meghatározott koefficiensek három részből tevődnek össze (plusz van egy negyedik kategória, a selejtezőcsapatoknak is jár pár pont, de ez az élcsapatokat ez nem érinti). Ebbe a háromba a lejátszott meccsek eredménye, bónuszpontok és az adott nemzeti bajnokság erőssége tartozik. Az UEFA nem tesz különbséget Bajnokok Ligája és Európa Liga meccs között (győzelem 2 pontot ér, döntetlen egyet, bárki ellen), így a gyengébb ellenfelek ellen könnyebb több pontot összehozni, ráadásul az EL-ben 32 csapatos a kieséses kör, így ez plusz két meccset jelent. A Bajnokok Ligája nehézségét, csak a bónusz pontokkal kompenzálja az UEFA, míg a BL főtáblára kerülésért (4 pont) és csoportból való továbbjutásért (5pont), majd kieséses szakasz minden egyes köréért (+1 pont) kapnak pontot a csapatok, addig az EL-ben csak a negyeddöntő elérése ér +1 pontot és utána minden egyes továbbjutás plusz 1 pontot jelent.

Ezek után könnyen kiszámolható, hogy a csoportban szerzett négy győzelemmel, két vereséggel és a legjobb 32 között mondjuk egy győzelem, egy döntetlenes továbbjutással plusz a bajnokság erősségéért járó pontokkal (ez körülbelül 2,8-3) már egy pont híján össze is jön a minimálisan elvártó 15 koefficiens pont. Egyébként, akkor sincs tragédia, ha nem sikerül ennyi pontot összegyűjteni, mert van elég előnyünk a biztos BL második kalapos státuszhoz, de nyilván nem lenne okos dolog, ha ezt azonnal egy szezon alatt elherdálnánk.

Bevételek nem drasztikus csökkenése

Talán azzal már mindenki tisztában van, hogy a nemzetközi kupákban az UEFA által kiosztott pénzösszegek a csapatok a teljesítményükért (meccsen elért győzelmek, döntetlenek, majd továbbjutás) és a csapatok adott országuk TV-s bevételeiből tevődnek össze. A teljesítménybérezés előre fixált, mindenki számára azonos, viszont a TV társaságoktól származó bevételt (TV market poll) már befolyásolják, hogy az adott csapat milyen piacról érkezett, az országból hány csapat képviselteti magát és természetesen itt is fontos tényező, hogy a csapat minél tovább jusson a sorozatban.

Két éve az UEFA megemelte a BL és EL pénzdíjakat, ennek összehasonlításáról tavaly a swissramble írt egy terjedelmes posztot. Mindenkinek ajánlom, aki tud angolul, aki viszont nem vagy nincs ideje elmélyedni a kifizetések rendszerében, azoknak nagy vonalakban bemutatom mégis, hogyan tömhetjük meg a zsebünket az EL-ben.

Először is jobb, ha túlessünk a fekete levesen. A koefficiensekkel ellentétben a teljesítménybérezés nagyon is érzékelteti a különbséget az első és második számú nemzetközi sorozat között. A Bajnokok Ligájában egy győzelem több mint négyszer több pénzt ér, mint az Európa Ligában.

A kieséses szakaszra is jellemző ez fajta túlárazás, de valahol ez érthető hisz egy-két kivétellel a kupasorozat ezen szakaszán már tényleg Európa krémjével kell szembenéznie a csapatoknak. Jól látható, hogy az Európa ligás pénzek PL léptékkel számolva még mindig aprópénznek minősülnek, ellenben a TV market pool-ból már rendesen lehet szakítani.

Az, hogy egy adott nemzet klubcsapatai mennyi TV-s pénzen osztoznak, az attól függ milyen piacról érkeztek. Szerencsénkre az angliai piac itt is erősen dominálja a vetélytársakat.

Ezt az összeget is két egyenlő részre osztják fel. A felét automatikusan megkapják azok a csapatok, akik a főtáblán szerepelnek, mindig kedvezve a kupa győztesként kvalifikált csapatoknak, ha éppenséggel a BL-ben szerepel vagy el van tiltva akkor egyenlő arányban osztják el a csapatok között.

Jól látható, minél kevesebb a résztvevő annál nagyobb tortaszelet jut a résztvevőknek. Jelenleg úgy áll az Európa Liga főtáblája, hogy egyedüli angolként csak az Arsenal szerepel rajta. Főtáblás lehet még a Liverpool, ha kiemeltként nem bírja legyűrni ellenfelét a Bajnokok Ligája play-off körében és az Everton, ha kiemeltként két(!) párharcot is nyernek. A liverpooli kékeknek pont a felkészülési programjukba esik bele az első EL selejtezőjük, a második párharcot meg Stoke(o) – EL odavágó – Man city(i) – EL visszavágó – Chelsea(i) ritmusban kell letudniuk, ráadásul ezek után rögtön jön egy Sp*rs és egy MU elleni mérkőzésük is. Kőkemény a PL sorsolásuk, kérdés feladják-e bajnoki meccseiket az EL-ért kockáztatva ezzel, hogy az első öt forduló után max 3-4 ponttal állnak vagy inkább a nemzetközi kupaszereplést dobják el maguktól, ahogy ezt már több angol csapattól láttuk. (Első meccsük után, a kezdő tizenegyüket figyelve leszűrhetjük, hogy komolyan veszik az EL-t, bár otthon így is csak egy megpattanó labdából tudtak minimális előnyt szerezni a párharcban.)

Nekünk azért kell szurkolni, hogy egyedül legyünk angolok a főtáblán, akkor anyagilag rosszul már biztos nem járhatunk, röviden tömören, a selejtezők során a pirosak továbbjutásáért kell szorítani, és azért hogy a kékek kiessenek, szóval csak a szokásos.

Ez a táblázat a két évvel ezelőtti kiírást alapul véve mutat rá mennyire jövedelmező lenne egyedüli angolként szerepelni a sorozatban. Kis túlzással, az egész 44 millió eurós angol TV-s bevételt zsebre tehetnénk, ha eljutnánk a döntőig (és persze ha egy angol csapat sem lenne BL csoport harmadik). Ezek a számok nincsenek kőbe vésve, szóval leginkább csak megközelítőleg lehet előre számolni vele, hisz ha egy nagyobb piacról kiesnek a csapatok, akkor az arról a piacról megmaradt TV-s pénzeket egyenlő arányban osztják el a bennmaradt csapatok között. Megközelítőleg a MU tavaly olyan 45 millió eurót kereshetett az EL-ben, mi valahol 65 millió euró körül a BL-ben. A hivatalos számok majd november eleje körül kerülnek napvilágra.

A teljes képhez természetesen az is hozzátartozik, hogy a klub vélhetően nem fog olyan magas árat kérni az EL meccsjegyekért és csak C kategóriába sorolja majd ezeket a találkozókat, így tavalyhoz képest minimális csökkenéssel kell számolni a jegybevételek terén is. Mérleg másik serpenyőjében viszont ott vannak a BL-ben való szereplés esetén fizetésekben szereplő bónuszok, amit idén nem kell kifizetni a játékosoknak. Ezeknek a mértékeiről viszont még sejtéseink sincsenek.

Egy kis szerencsével (egyedüli angol csapatként) egy normális szereplés (negyeddöntő, elődöntő elérése) mellett pénzügyileg nem tudnánk akkorát bukni az Európa Ligával, mint amivel előzetesen mindenki számol. Nem azt mondom, hogy a (jobb esetben) 20-25 millió euró nem kiesés, de a körülbelül 470 milliós bevételeinkhez képest nem akkora érvágás.

A keretünk és erőforrásaink menedzselése

Már a legelején le kell szögeznünk: a legjobb kezdőnket nem szabad játszatni ebben a sorozatban. Semmilyen koefficiens pont, x tíz millió euró nem tudja ellensúlyozni a csütörtöki játékperceket és utazásokat a térkép szélére. A következő szezonban csakis a bajnokságra kell koncentrálnunk és minden mást beáldozni ennek érdekében. Ha nem ezzel a felfogással indulunk neki a szezonnak, akkor totálisan felesleges bármilyen erőfeszítés.

Bár még azt sem tudjuk milyen csapatokkal (erősség, utazás hossza, stb.) kell szembenézni a csoportban, a PL sorsolását már tudjuk. Így azt is, hogy a hat csütörtöki csoportmeccs után öt(!) idegenbeli bajnoki következik, ráadásul nem is gyenge csapatok ellen (Chelsea, City, Everton, Southampton, Burnley). Keretünk erőssége így augusztus első napjaiban még mindig nem kristályosodott ki, de ha éppen nem pusztít dögvész, akkor azért egy EL szinten erős B keretet ki tudunk állítani. Láttuk az utóbbi két évben mennyit számít a bajnokságban, ha egy csapat csak heti egy meccsre koncentrálja a legjobb 11-13 emberét. Egyszerűen semmi sem szól amellett, hogy a legerősebb kezdő tizenegyet játszassuk csütörtökönként, csak reménykedni tudok, hogy ezt az edzői stábunk is kristálytisztán látja.

Ha mindenképp ragaszkodunk a 3 védős rendszerhez

Személy szerint csak azt a megoldást látom, ha ezeknek a játékosoknak adjuk oda a Ligakupát, az Európa Ligát és a bajnoki szerepléstől függően az FA kupát. Már a szezon elején meg kell értetni a játékosokkal, hogy ezek a sorozatok az övék (azaz egy esetleges döntőben is ők fognak játszani), itt bebizonyíthatják ki érdemes arra, hogy bajnokik alkalmával becseréljük, sérülés esetében átvegye a kezdő helyet, téli hajtás alkalmával rotációban (wut?!) szerepeljen. Ez a kezdő van annyira erős, hogy továbbjusson egy közepes csoportból és menjen a kieséses szakaszban két-három párharcot, ezzel teljesítve a minimális elvárást. Nem szeretném átélni azt a pillanatot, amikor nekünk komolyan kell venni az Európa Ligát, mert az azt jelentené, hogy a bajnokságban totálisan elszállt minden reményünk.

Ha a játékosaink elég intelligensek, akkor felfogják, hogy nekik is érdekük jól szerepelni ezekben a sorozatokban, így minden tekintetben könnyebben át tudjuk vészelni a reményeink szerint csak egy éves BL nélküli szezont.

Utolsó, de vajon meddig? (Arsenal – Bayern München)

A sikertelen liverpooli missziót követően a ma esti folytatásban egy olyan mérkőzés következik, amely jelen állapotunkban egy hatalmas púp a hátunk közepén. Lehetne tolni #believe alatt, hogy Carlo bukott már el jelentős előnyről oda-visszavágós BL párharcot (2004, AC Milan-Deportivo La Coruna), vagy hogy egyszer már nekünk is majdnem összejött a comeback, 2011-ben szintén a Milan ellen, amikor legalább annyira vertek minket szarrá az első meccsen, mint legutóbb Münchenben, de legyünk őszinték: ezzel az önámítással csak magunkat csapnánk be.  A tegnapi sajtótájékoztatón, Ancelotti még az egyetlen minimális kapaszkodónkat is letörte a bejelentésével, hogy a korábbi sérült/nem sérült ködben szurkálás ellenére 100%, hogy Neuer fog védeni, nem pedig Ulreich. (Aki a csoportkör rosztovi meccsén claudio bravoi hatékonysággal védett mellékesen 3 gólt beszopva. Persze igazságtalan lenne kizárólag rajta elverni a port, Guardiola fekete zsákban hátrahagyott szemetének egy része (Bernat) pályán volt, valamint a portugál wondershitkid, kinézetre a sportszeletes csávót imitáló Renato Sanches is megmutatta, hogy mitől döglik a flop igazolás.)

Sajnos a pozitív csalódás egérlyuka mellett, barlangbejárat méretű lehetőség nyílik újabb negatív rekordok döntésére, ami csak a csapaton és Wengeren áll, hogy élnek-e vele. A Bajnokok Ligája oda-visszavágós rendszerében még sosem kaptunk többet 6 gólnál 2 mecsen (2010 vs Barcelona), de a gólkülönbség sem haladta meg a jelen pillanatban is fennálló 4-et (2016 vs Barcelona). Masszív kihívás lesz egyiket sem megdönteni, mivel a Liverpool ellen láthattuk, nem történt csoda a 2 hetes kényszerpihenő alatt, bár Papa érezhetett valamit, még a hétvégi meccs előtt elmondta, hogy a mostanihoz hasonló, szezon közbeni hosszabb kihagyások után fokozottan észnél kell lenni a mérkőzések első 15-20 perces szakaszában, nehezebb mentálisan felpörögni, ami a szervezettség rovására mehet. Rá is ment, de legalább ebben még konzisztensek vagyunk, 3 naponta is zokszó nélkül “tolódunk el” megfejelve egyéni balfaszságokkal. Mindenesetre Wenger az esti meccs elé kiadta az ukázt: szeretné látni, hogy a csapata készen áll a küzdelemre és visszaszerzi a becsületét. (Sok újat már ő sem tud elmondani a közhelypuffogtatás mellett…)  Azzal pedig nem is okozott nagy meglepetést, hogy Özil még ma este sem fog játszani, várjuk az #évmeccsén a Lincoln elleni mesterhármast, mivel szegény ember vízzel főz, jobb híján majd azt nézegetjük az uborkaszezonban a Ludogorets mesterhármasa mellett.

Ami a fostenger szintjét illeti, még nem kezdett el apadni, a Sanchez hisztéria után, újfent már olyan hírek röpködnek, hogy Wenger már közölte a játékosokkal, ez az utolsó szezonja a csapatnál. Bármennyi igazság is legyen a történetekben, továbbra is lehetetlen kiolvasni az igazságot a pókerarc mögül. (Mertesackernek viszont még van mit fejleszteni a skilljén.)

Nem utolsó sorban, a héten sikerült az ilyenkor szokásos rutinkörök közül letudni a “Spursnek idén már muszáj az Arsenal előtt végeznie”-t is. Bátrabbak odáig merészkedtek, hogy még a 6.helyet is kicsavarjuk a MU karmai közül. Kb. 10 éve ez a duma megy, hogy az adott szezonban az Arsenal kiesik a top4-ből, meglátjuk idén mi sül ki belőle, a mutatott játékunk mellett a sorsolásunk is igen erős érv, hogy végre valahára örülhetnek, hogy sikerült beletrafálniuk.

Az angol média mellett este a magyar is rárúghat egyet a földön vergődő Arsenalra, ugyanis a mérkőzést 20:00-tól a Sport1 fogja közvetíteni, akiknek igen rapszodikus a viszonyuk az angol futballal, lásd FA kupa ismétlések közvetítések, de legalább Kassai-Tóth Csabát megússzuk. Felvezető műsor megtekintése mellett még az is hasznosabb tevékenység, ha megpróbálod megnyalni a könyöködet.

22:45 körül pedig meglátjuk, mit sikerült kihozni a kármentő akcióból, határozatlan időre tényleg ez lesz az utolsó BL meccsünk, szóval jól el kell raktározni…

Time to deliver (Liverpool – Arsenal)

Vége a két hetes mini-kényszerszünetnek, fél 7-től kiderül látunk-e csodát, vagy tovább dagasztjuk az apátiát és nihilt. Szerencsés esetben néhány kérdőjel is kiegyenesedhet az alábbiak közül:

Lesz-e valami látszatja a sajtóban pofázásnak? 

A héten Ramsey volt a zászlóvivő, aki elmondta, hogy Wenger indokolatlanul sok kritikát kap, inkább a játékosokon kellene elverni a port, akik kulcspillanatokban cserbenhagyják. Önkritikából jeles, hogy pont az egyik fő alulteljesítő mondja ezt ki. (Persze nem az ő hibája, hogy Wenger a posztján kívül játszatja és úgy próbálta a kezdőbe erőltetni, mint óvodás gyerek a csillagot a négyzet helyére, a formakereső játékban. Az viszont már beszédes, hogy Áron legutolsó meccse után (Watford elleni zakó) még Troy Deeney is beleszállt, vagyis inkább megköszönte a walesi attitűdjét, az egyedi blokk kísérlete nyomán, ami az első gólt eredményezte.)

Marad-e az eddigi gálakezdő, vagy Wenger esetleg váratlant húz?

Cech-Bellerin,Mustafi,Koscielny,Monreal-Xhaka,Coquelin-Iwobi,Özil,Walcott-Alexis, apróbb eltérésekkel, de ez a csapat utoljára a Chelsea elleni hazai győzelem alkalmával volt igazán meggyőző, talán nem ártana egy kicsit megvariálni, főleg a támadószekciót, természetesen Alexis kivételével. Özil körül egész héten ment a kavarás, hogy a betegsége miatt vajon játszhat-e a mai napon (szerk.: influenza miatt kihagyja a meccset), de egészségtől függetlenül, ha mélyen vissza kell lépkednie a támadóharmadból labdákért, kb. ki is van véve a játékból. (Xhaka-tól ma nagyon kellene egy jó teljesítmény.)  A kontrajátékot pedig éppen vele is játszhatnák, de amennyiben Welbeck alkalmas a 90 percre, sokkal komolyabb veszélyt jelentene egy Welbeck-Alexis-Lucas trió, ahogy a Soton B ellen is láthattuk. (Megkockáztatom Alexis is szállítaná az akkori Walcott-féle teljesítményt.) És ha már Walcott, az ő helyzete okozhat fejtörést az Öregnek. Olykor az egész meccsen jó ha 10x labdához ér, viszont legalább 1 gólt szerez, ami egy erős érv, hogy a kezdőben maradjon. Pedig százszor hamarabb berakhatná Lucast, játék IQ-ban magasan veri TO-t és különben sincs semmi deficit a képességeiben az angolhoz képest.  Iwobin pedig az utolsó pár meccsen ismét az a szürkeség, fásultság volt érezhető, ami már az ősz folyamán is beszippantotta.

Sikerül-e valahogy kezelni az intenzív letámadást?

Ettől lehet a leginkább fosni, mivel a Watford és a Preston North End is felsimerve a hiányosságainkat, hasonló játékkal terrorizálta a hátsó alakzatunkat. (Nyilván minden csapat szenved valamilyen szinten a letámadás ellen, de azért abban meg lehet egyezni, hogy más amit a Liverpool és a Preston előad pressing címszó alatt.)

A 90. perc után melyik végén leszünk a férfi nemiszervnek?

Egy kezünkön már megszámolni sem tudjuk, hány alkalommal buktunk el pontot, pontokat az elmúlt években a Liverpool ellen hosszabbításban. Idén a bajnokságban mi vezetjük a faszmák #mentallystrong táblázatot, 8 hosszabbításban szerzett találattal, tornázzuk fel 9-re. Agyfasz kapnék, ha valamelyik fogalmatlan liverpooli felhúzná Skrtel vagy épp Joe Allen korábbi köntösét.

Nem lesz egyszerű feladat, mivel a top6 mini-tabelláján, elég szerény pozíciót foglalunk el (mi vagyunk a legszarabbak), míg a Liverpool a rangadók királyának is nevezhető, nekik egy Sunderland-Hull-Swansea trió az igazán nagy kihívás. Abba kissé naivan kapaszkodhatunk, hogy Wengernek az Anfielden megy a legjobban, ami a rangadókat illeti (érstd.: főleg a Chelsea és Man.City kicombosodása óta), fontos lenne a győzelem, a már sokszor átrágott sűrű élmezőny miatt. Döntetlennel mi lennénk kicsit előrébb, vagy mondjuk úgy, mi járnánk kevésbé szarabbul, mivel a sorsunk a saját kezünkben van, még játszunk a két manchesterivel, valamint a Spurs-szel. A Liverpool pedig jobbára már csak a top6-on kívüli csapatokkal találkozik, így egy mai vereség után imádkozhatna, hogy minél több X szülessen ezeken a top6-os derbiken.

1999/2000-es szezonban kaptunk ki utoljára oda-vissza a Liverpooltól a bajnokságban, nem ma kéne megszakítani ezt a sorozatot és Wenger nyakába borítani egy újabb vödörnyi ürüléket… Vissza kell vágni a 3-4es lángosért, bár egy nyitófordulóhoz hasonló gyógyegér védelem ma is összeállhat, ha valaki ki talál dőlni a sorból. Láthattuk Gabriel micsoda instant impact volt a Bayern ellen Kos lejövetele után.

A nem túl biztató előjelek ellenére én mégis optimista vagyok, 3:2-re mi nyerünk, twitteren pedig trendi lesz a #KloppOut, ami szvsz igen nagy faszság, hisz tudjuk, nincs sok elérhető upgrade a piacon.

Terápiás jellegű kupameccs (Sutton United – Arsenal)

A Bayern elleni sallerból felocsúdva, 20:55-től a Sutton United ellen nyomhatunk egy szépségtapaszt vagy adhatjuk be a végső mattot az idei hektikus szezonnak. Nagyot fordult a világ január óta: akkor még sokan nyugodt szívvel elengedték volna az FA kupa kezét, kincstári optimizmussal tekintve a hátralévő bajnoki és BL szereplésre. Valahogy olyan ez a helyzet, mintha áthívnál egy csajt/férfit vacsorára, de csak az este derül ki, hogy amellett hogy vegán ill. gluténmentes diétát folytat, szóval boríthatod kifelé az összeszenvedett fogásokat, még az ajándéknak szánt Million Roses-os boxot is kivághatod a picsába, a virágpor allergiája miatt. Így a lehetséges gerincre vágás reményének érdekében kínodban elviszed egy olcsó salátabárba a maradék kevés pénzedből. (Még ha erőltetett és szar is ez a hasonlat, jelen állapotunkban lecsupaszítva kb. ennyit jelent az FA kupa.)

Éles váltás lesz az Allianz Aréna után a Gander Green Lane-en játszani. A játékosok utoljára talán serdülős korukban találkozhattak hasonló körülményekkel. Hogy ne mindig Wengert mogyorózzuk, a München elleni szégyenteljes teljesítményük után a játékosok meg is érdemlik, hogy leereszkedjenek a PL & BL nyújtotta top körülményekből az amatőr, fél-profi játékosok világába. Győzelem esetén a szokásos szelfi remélhetőleg ebben a testnevelés órákra és megyefocira emlékeztető öltözőben sem fog elmaradni, ha már a klub nemet mondott a BBC öltözői kamerájára.

Továbbá jó tanács, aki még játszik megyei szinten vagy volt már szocialista feelingű retro kisvárosi strandon az tudja, hogy ilyen zuhanyzóba nem bátorság, hanem őrültség papucs nélkül belépni.

Mivel Wenger a Hull ellen letudta az FA által kiszabott 4 meccses büntit, így ő is visszatér a kispadra a lelátóról, hogy ne csak a meccs előtt és után, hanem közben is megossza észrevételeit pl. pont a pálya borításáról a negyedik játékvezetővel. Természetesen nem hagyta veszni a lehetőséget, a felvezető sajtótájékoztatón röviden kifejtette, hogy mennyire rossz műfüvön játszatni, mivel nem ilyen borításhoz vannak szokva a játékosai. (Van benne igazság, mert nedves műfüvön pl. egy hosszú indításnál tényleg nem lassul le úgy a labda, mint normál gyepszőnyegen. Ugyanakkor, ha jövőre mégis elhagyja a Papa az általa összehegesztett Arsenal hajót, egy ilyen NB1-proven nyilatkozat után magángépet küldenének érte az Üllői útról.) További rétegeket is lefejthetett volna a témáról, de így mondhatni olcsón megúszták, simán a fejükhöz vághatta volna, hogy szántsák fel az egészet, mivel a műanyag 3G borítás növelheti a rákos megbetegedések kialakulásának esélyét.)

A lehetséges kezdővel kapcsolatban Wenger kissé szeszélyes volt: már korábban megvolt a fejében, hogy milyen csapatot fog kiküldeni a pályára, a Bayern elleni eredmény egyáltalán nem befolyásolja a döntését. Szabad fordításban ez talán annyit tesz, hogy ismét láthatjuk majd a Reine-Adelaide & Maitland-Niles duót, valamint azokat az arcokat, akik az utóbbi időben kevesebb lehetőséghez jutottak. Óvatosnak kell lenni a rotációval, mivel valószínűleg Wenger fejében is élénken lebeg az 5 évvel ezelőtti, akkor még negyed osztályú Bradford City szelleme, amikor egy egészen erős csapattal sikerült kiesni a Ligakupa negyeddöntőjéből. Emellett közhelyesen hat, de komoly feladat lesz az Öreg számára, hogy mentálisan megfelelő módon fel tudja pörgetni a játékosait egy amatőr ötödosztályú csapat ellen, pláne ebben a klubot körülvevő bizonytalan, apatikus hangulatban.

A Sutton keretét zömében olyan játékosok, alkotják akik teljesen amatőrök; ifista koruk után profi szinten már nem kaptak egykori nevelőegyesületüktől szerződést vagy fokozatosan süllyedtek az alsóbb osztályok felé. Ebből kifolyólag fel is fedezhetünk néhány korábbi Arsenal játékost, név szerint:

  • Roarie Deacont (4 találatával holtversenyben 5. az FA kupa idei góllövőlistáján),
  • Jeffrey Monakanat (10 évig játszott a klub utánpótlás csapataiban),
  • Jack Jebb-et (ő 2012-ben profi szerződést kapott a klubtól, de soha nem lépett pályára az első csapatban 2015-ös távozásáig),
  • valamint Craig Eastmond-ot (az Arsenalnál, ő vitte a legtöbbre: Premier League találkozók mellett a Bajnokok Ligájában is pályára léphetett, sőt ha emlékeim nem csalnak és nem csak részegen hallucináltam az egészet, egyszer egy Útwenger vendégposztot író hölgynél is bepróbálkozott, majd bájcsevegett Skype-on; ha itt van ez a lány és olvassa az alábbi sorokat kérem sikítson)

A Jolly Joker figura viszont vitathatatlanul a fejlécen is szereplő 45 éves cserekapus & kapusedző Wayne Shaw, akinek még a BMI testtömegindex-értékének száma is jóval magasabb, mint a felnőtt meccseié.

Ahogy a bevezetőben is írtam, egyszerűen a káosz csúcsa lenne egy kiesés, de megkockáztatom, még az újrajátszás is. Életük meccsén nem fogják olcsón adni a továbbjutást, pláne a tegnapi sorsolás fényében, hisz a továbbjutó hazai pályán fogadhatja a szintén ötödosztályú Lincoln City-t. A tippelést hanyagolnám, mindenesetre a játékosok előtt kiváló alkalom nyílik, hogy pofázás helyett, most tettlegesen is kiálljanak a nyomás alatt lévő Wenger mellett és egy magabiztos teljesítménnyel vonuljanak el a mérkőzést követő Ligakupa döntő által szponzorált kéthetes kényszerpihenőre.

 

Csalódhatunk-e kellemesen? (Bayern München – Arsenal)

Brit tudósok nyugtázására sincs szükség ahhoz, hogy megállapítsuk, nem mi vagyunk a Bayern elleni párharc esélyesei. A MU és Chelsea meccsek előtt esett már szó bizonyos mentális gátakról, valamint sablonszerű leszopódásról, ami sajnos az elmúlt 6 évben a BL nyolcaddöntőkre is halmozottan igaz. Jellemző forgatókönyv: az első meccsen szinte teljes megsemmisülés (zömében hazai pályán), amit a visszavágón vagy sikerül kozmetikázni vagy nem. Megsemmisülés alatt érthetjük, hogy a Papa jó szokásához hűen megpróbálja ráerőltetni az ellenfélre a saját akaratát, ami ha még működik is egy darabig (természetesen ez nagyban függ attól is, hogy az ellenfél managere mennyire húzza le a saját sliccét a Wenger által felkínált letolt nadrághoz) a 90 perc előrehaladtával valamilyen egyéni hiba vagy a megálmodott és felrajzolt rendszer nem működésének fel nem ismerésével sikerül magát tökön lőnie. Még mindig az egyik legrosszabb emlék a Monaco elleni hazai meccs, amit nem sokkal a felszopott 4-1-4-1es idegenbeli City verést követően kellett lejátszanunk. Mindenki azt várta, hogy majd hasonló módon visszább állunk, nem hagyva területet nekik a kontrákból fakadó rohanásra. Természetesen Wenger a magyarokhoz hasonlóan nem engedett a 48-ból, Mertével az élen félpályáig feltolta a védekezést, amit az élvezetek fokozása érdekében sikerült egyéni hibákkal megfejelni, (Ox utolsó gól előtti „szólózós” faszkodása, Mertesacker kifordulós blokk kísérlete Kondogbia lövésénél) amivel végül sajnos reális eredmény született.

És ha már eredmény kozmetikázás: tendenciózus jelenség, hogy ez a csapat két esetben tud fontos mérkőzéseken igazán jól játszani:

  • Amikor a játékosokon egyáltalán nincs nyomás (Európára nem, de a bajnokságra hatványozottan igaz: szeptember-októberi és március-májusi szakasz, amikor még nem vagy már nem szokás a bajnoki címről szóló esélyekről beszélgetni.)
    De nagyon jó evolúciós példa a legutóbbi három kupadöntőnk: Ligakupa-Birmingham, top favoritként egy kiesőjelölt ellen—>szopás; FA kupa-Hull City, hasonló szituáció, 9 perc után égtünk kettővel, végül sikerült behúzni; FA kupa-Aston Villa, címvédőként, hosszú győzelmi szériából érkezve egy éppen bennmaradt csapat ellen—>gála
  • Amikor már teljesen leégni látszik a ház (éppen behúzott BL-helyek, tavalyi sírból visszahozott csoport továbbjutás, az idegenben lőtt gólos kiesések, a Milan elleni majdnem comeback, amiben persze benne van, hogy az ellenfél korántsem olyan koncentráltan fut ki a pályára a biztos előny tudatában, de a mi nadrágunkon sem látszódik az első meccseken tapasztalt kondenzcsík.)

A mai meccs kb. a kettő keresztmetszete: a Bayern a favorit, mi vagyunk az underdogok a csoportelsőség ellenére is, ugyanakkor egy lesimázott első meccsel ill. újabb kieséssel, sikerülne további olajat önteni az újfent csak a top4-ről szóló bajnoki szezon, valamint Özil, Alexis és Wenger bizonytalan jövőjével megrakott tűzre. (Mondjuk utóbbinál ez egyre biztosabb, hogy csak látszólag bizonytalan, Rafa Benítez neve még pletykaszinten is komolytalanná teszi a megy/marad kérdést.)

Tragikomikus, de mióta átköltöztünk az Emiratesbe mindössze 3 alkalommal sikerült áthámozni magunkat a legjobb 16-ból a 8 közé. Még nagyobb poén, hogy legtovább annak a 08/09-es csapatnak sikerült jutnia (elődöntő), amelynek gerince volt, hogy így nézett ki abban a kiírásban: Almunia-Silvestre-Denilson-Bendtner

Előnyről vagy előnyös helyzetből is csak szökőévente kezdünk párharcot: Utoljára a Rómát sikerült otthon szűken 1-0ra verni, hogy egy körömrágós tizenegyes párbajban sikerüljön kivívni a továbbjutást. X-ről előbb az éppen Ancelotti vezette Milant sikerült kiejteni (egyenes kieséses párharcban ez az Emirates-éra legnagyobb skalpja, még ha a Maldini & co. szenátoregyletnek ekkor már javában számolta a nyugdíjfolyosító a lesportolt éveket) majd a fentebb említett elődöntőt érő 1-1 utáni hazai sima Villarreal verés. (A katalánék elleni meccseket szándékosan nem említettem, a Nou Camp a játék minden aspektusából egy másik univerzum, ráadásul mindig volt náluk legalább egy idegenben lőtt gól.)

Bár a média fullban nyomja a kretént a továbbjutási esélyekről a Bayern idén előadott bajnoki & BL-ben látott játékából kiindulva (a tegnapi eredmények fényében erre még sikerült rádobni néhány további lapáttal) én csak két variációt tudok elképzelni mára: Erődemonstrációt tartva elvernek, mint buzi a faszát, pontot téve a továbbjutás kérdésére vagy a kreténség beigazolódik és a PSG elleni meccseken magasan ragyogó szerencsecsillagunk ismét előbukkan, szűken behúzzuk vagy legalább idegenben rúgott góllal hozunk egy X-et.

Utóbbi már csak azért sem lenne baj, mert jelenleg az Özil-Sanchez-Xhaka-Cech nem zavarosból halászó igazolásokkal fémjelezete csapat, valamint Wenger a két FA kupa ellenére, bajnoki cím híján komolyabb európai menetelés nélkül a büdös életben nem szabadul meg az „elmútnyócéves” csapat démonaitól.

Hull City saját Sandokanja? (Arsenal – Hull City)

Mozgalmas egy héten vagyunk túl a Chelsea elleni vereség óta. Most már hivatalosan is elértük a bajnokság azon szakaszát, amikor boldog-boldogtalan dögkeselyűként kimar egy darab húscafatot csapatunk idei szezonjának rothadó teteméből. Az elmúlt napokban ízelítőt kaphattunk mindenből, amit egy átlagos tavaszi Wenger Out csomag tartalmaz: menjen/maradjon; kicsúszik-e az Arsenal a top4-ből; lehet-e kozmetikázni a szezont az FA kupával; menetrendszerű BL kudarc; XY csapat volt játékosa elmondja, hogy XY kulcsjátékosunknak jobb helye lenne egy másik klubban; stb..
Valószínűleg mindenkinek sikerült valamelyikkel szembetalálkoznia, így részletesen nem is boncolgatnám őket, mivel az ágyús szurkolók egyik fele már betéve tudja az ilyenkor hangzatos kánont, míg a másik véglet baszik az egészre „majd lesz valami” alapon. Szarlötyögtetés helyett néhány rövid gondolat a Hull Cityről, akik már korántsem tűnnek annak a holtbiztos kiesőnek, mint a bajnokság kezdete előtt.

Január 3-án kivágták a szezon közben beugróból managerré avanzsálódott Mike Phelant, aki lehetőségeihez és kvalitásaihoz képest lélegeztető gépen tartotta a Tigrisek kilátástalanul induló szezonját. A kora őszi hónapokban sikeresen összekapart annyi pontot, hogy újévre még éppen ne főjön le a csapat kávéja, ami kiesés elleni harcot illeti, valamint szépségtapaszként bejutott a Ligakupa elődöntőjébe. A szurkolók összességében hálásak lehetnek neki, hogy vállalta ezt a rózsásnak finoman szólva sem nevezhető projektet és nem hagyta el a süllyedő hajót. Helyére január 5-én a korábbi Sporting és Olympiakos manager, Marco Silva került, akinek egyszer már sikerült egy hatalmas csomagot odanyomnia az Emirates gyepszőnyegének közepébe.

2011-ben, játékosként 34 évesen felhagyva a profi labdarúgással, nem szakadt ki a sportág vérkeringéséből, utolsó klubjánál, az Estorilnál (ahol pályafutása legtöbb idejét töltötte (6 év)) előbb sportigazgatóként, majd managerként kapott munkát. Maradéktalanul meghálálta a bizalmat, hisz még abban a szezonban visszavezette a csapatot az élvonalba, ahol utoljára 7 évvel korábban jártak, míg első élvonalbeli idényében az 5.helyi repítette a sárga-kékeket, ami a klub történetében először európai kupaindulást jelentett. Hazai sikereinek hála, 2014-ben őt nevezték ki a Sportingnál a Monacohoz távozó Leonardo Jardim helyére.  A bajnoki 3.hely és 6 éves trófea aszály lezárásának ellenére a szezon végén, mindössze 4 nappal a győztes kupadöntő után tragikomikus módon eltávolították az Oroszlánok éléről arra hivatkozva, hogy egy korábbi kupameccsen nem a klub címerével ellátott öltönyben jelent meg. (Helyet kellett csinálni Jorge Jesusnak, az ügyben eljáró személyeknek pedig lenne keresnivalójuk a magyar futballközegben.)

El is érkeztünk az Olympiakoszhoz, akikkel éppen nekünk csavart le egy hatalmas maflást. Nem elvitatva az érdemeit, de azért valahogy nem volt törvényszerű, hogy Ospina egy becsavarodó szögletet a gólvonal mögé pattintson le, majd fogjon meg, míg az egyenlítő gólunk után szinte középkezdésből kapituláljunk. Külön piros pont a portugálnak, hogy mindezt olyan PL rejectekkel sikerült véghezvinni, mint az ex-WBA rekordigazolás Ideye Brown vagy a fulhames „svájci” ígéret Pjatim Kasami. A szemétből építkezős skilljére a továbbiakban is nagy szüksége lesz, mivel a Hullnál a nyári policyt folytatva, még a játékos eladásokból befolyó pénzeket sem szánják rá a bennmaradásra, „okosban” gondolkodva kölcsönvételekkel próbálnak nem kizuhanni.

Felmerül a kérdés, hogy a Hull mi a búbánatos francért nem ment rá még a nyáron, ugyanis a görögöktől bajnoki címmel a zsebében személyes okokra hivatkozva, Bruce-hoz hasonlóan még a szezon elején távozott. Angliai kinevezése óta a sajtó nála is ráizgult a kötelezően bevezetett táplálkozási reformra, ami mellett a lecsökkentett pihenők ill. a játékosok által is megerősített, korábbiakhoz képest mélyebb taktikai felkészítésre vezetik vissza az elmúlt hónap sikereit. (Angol szakma szemközt köpése, Phelan alatt a Hullnak egy darab kapott gól nélküli meccse volt a bajnokságban, a Silva által felrajzolt új formációban február szűk két hete alatt volt 2 a Liverpool és a Manchester United ellen.)

Természetesen Wenger is megkapta az arcába, hogy a tavaly őszi diadal megismétlését fogja végignézni a lelátóról, tovább emelve ezzel a fostenger szintjét. Reméljük ez azért nem fog bekövetkezni és az Öreg a meccs után elsütheti egyik kedvenc sablonszövegét „we responded well” egy gazdaságos 1 gól különbségű gála után.

Sorfalat azért még nem állunk (Chelsea-Arsenal)

Mivel a Watford ellen sikerült pofára esnünk az előzetesen nyerhetőnek, relatíve könnyebbnek ígérkező 6 meccses szakasz utolsó felvonásán, a továbbiakban valóban felesleges lenne (akár egy mai bravúrgyőzelem esetén is) a matematikai esély vékony szalmaszálának illúziójába kapaszkodni. Ami azt illeti benne volt már egy kellemetlen torkozás a levegőben, a Papa kötötte az ebet a karóhoz a hétközben csúfosan kudarcot valló kezdőjével, pedig a bajnokságban már hetek óta izzadtságszagú félidőket produkált ez a Xhaka hiányában megálmodott formáció, amiből sajnos most nem sikerült sem egy, sem a maximális pont megszerzéssel kiszállni a mérkőzés végén. Nagyon nem szeretném ragozni, mivel az elemzésekben kielégítő mennyiségben olvashattatok minden fogyatékosságról, ami a formációból és az erőltetett játékrendszerből fakadt, mindenesetre kicsit kínos, hogy az elmúlt évek legerősebb csapatának beharangozott Arsenaljával ismét kora tavasszal véget ért bajnoki mese. (Szemfüles, provokatív újságírók helyében a meccs után ERRE azért rákérdeznék.)

Nincs más hátra, mint hátrafelé vagyis a Wenger Trophy-ra nézni, amiért még a tavalyinál is nagyobb pofozkodás lesz, s nem árt majd olyan szinten felkötni a gatyánkat, mintha az élen állva az üldözők elől menekülnénk, ugyanis a maradék meccseink túlnyomórészt a felsőház-középmezőny csapatai ellen lesznek esedékesek. (Bár tudja a fene, tavaszra már a kiesőjelöltek is észbe kapnak és hirtelen előrántják a kalapból a topformát, így jóval hálátlanabb feladat ellenük szerepelni, mint pl. egy langyos fosban tapicskoló, 40 pontot már a farzsebében tudó együttes ellen.) A BL továbbjutásra, mint nehezíztő faktorra szűk egy hónapon belül szintén fény derül, de mondanom sem kell masszív meglepetés lenne, ha kivernénk ezt az idén igen minimal tempóban araszoló Bayernt.

Essen egy pár szó a meccsről is: nem szeretném lefutni a szokásos köröket, ami a Chelseat illeti. Tudjuk jól, hogy 2003 óta, amikor is olajat találtak a Bridge alatt, kibaszottul elvétve sikerül nyerni ellenük idegenben (mindössze 3 alkalommal jött össze), de a hazai meccsekkel kiegészítve is gyalázatos a mérleg, szóval jó lenne ezen kozmetikázni, még ha jelenleg nem is nekünk áll a zászló. Ősszel 3-0ra lesimáztuk őket, de akkor még teljesen más szelek fújtak Conte csapatánál, leginkább annak a sallernak köszönhetően variálta át a felállásukat 3-4-3ra, hogy azóta a Spurs elleni idegenbeli meccs kivételével végighasítsanak a mezőnyön és tisztán 9 ponttal vezessék a tabellát. Természetesen fél2-től mindenki ott lesz náluk aki számít, élen a kedvenc Diegónkkal ill. Hazarddal, vagy az igazán komoly fejtöréseket okozó, továbbra is beast üzzemódban játszó N’golo Kanté, akiről mint kiderült, Messi & co-hoz hasonlóan majdnem nálunk kötött ki. (A Papa lehet, hogy csak trollkodásnak szánja, ugyanakkor ezekkel a kiszivárogtatott „majdnem leigazoltuk” kulisszatitkokkal, újfent csak magából csinál bohócot.) A cunt Ex-Capitanonk pedig ha valami óriási csoda nem történik, nem valószínű, hogy az őszi meccshez hasonlóan kezdeni fog, amikor is szerencsére olyan pörformanszt sikerült lehoznia, mint általában a mi mezünkben az álmai klubja ellen lejátszott idegenbeli meccseken, ami ugye nem a Chelsea volt. (Viszont ha már Costáról szó esett, a hazai meccs előtt nem írtam posztot, csak ez a kép került ki a blog kommentmezejére. Akkor szerencsét hozott, ezért talizmánként most újfent kiraknám.)

Tippelést ezúttal hanyagolnám, bár az elmúlt két meccsre beböffentett sima győzelmes tippek után nagyobbat már nem igazán lehet égni. Bízzunk abban, hogy Wenger még a kezdősípszó előtt rögtönöz a csapatnak valami „Minden héten háború”-ból ismert Al Pacinos motivációs beszédet, valamint sikerül egy életképes kezdőt felrakni a rendelkezésre álló alapanyagból, hogy emelt fővel jöhessünk majd le, ne pedig kicsipkézett seggel, megszégyenülve. (A szezon kerekségéhez már csak az hiányzik, hogy ebben a kora tavaszi időben a medvék mellett még a helyi Wenger Outosok is előjöjjenek a barlangból és a Hull ellen már ténylegesen visszatérjünk az álomvilágból a valóságba, amint meglátjuk Sanchez lógó nyelvű kutyái mellett az alábbi drapériát.)

Vizsga előtti utolsó feladat (Arsenal-Watford)

A hétvégi gálaelőadást követően, ma este háromnegyed kilenctől a Watford ellen lezárhatjuk az előző bajnoki beharangban emlegetett kötelező 6 meccses szakaszt. Ősszel már íródott róluk egy  poszt, akkor a vártnál jóval simábban 1-3-ra tudtunk nyerni, most pedig a kellemest összekötve a hasznossal, ha már az a mérkőzés is kötelező győzelem kategóriába lett besorolva ill. hasonló módon, szinte pontosan a Deadline Day-re esett, nézzük meg az akkor még bizonytalan dolgokra, valamint kérdésekre kapott választ, megfejelve néhány aktualitással.  (Ha más nem, az ki fog derülni, hogy van-e akkora kókler a cikkíró, mint Zidane vagy Luis Enrique.)

Aktuális forma
Augusztusban sokan már-már Wenger OUT-ért kiálltottak (ez most ugye a Papa és az FA jóvoltából részben megvalósult) a szokásos botrányos szezonrajt miatt. Szerencsére ezúttal nem a gödörből, lógó orral érkezünk, hanem önbizalomtól duzzadó mellkassal, egy mentally strong (durvábbaknak-faszmák, butthurt picsogóknak-elcsalt) győzelem, valamint egy 14 éve nem látott St.Mary’s diadal után. (Ami természetesen a helyén van kezelve a szinte teljesen kicserélt Soton kezdő miatt, de jót tesz az ember szervezetének, amikor hasonló negatív szériákat sikerül megtörni.)

Quique-Flores vs Mazzarri
Bár az olasz keze alatt is megfordult a csapat a felsőházban, Quique irányításával hónapokig ott tanyáztak, míg a kupában a tavalyi elődöntőhöz képest, idén már a 32 között elszálltak. (épp a hétvégén a Millwall jóvoltából) Tavaly tavasszal a spanyollal is bekerültek egy elég komoly negatív spirálba, ami akkor végül a 13. helyet jelentette a Lódarazsaknak. Ebben az évben egy hasonló akár kiesést is eredményezhetne, ami elnézve a Swansea és a Hull egyre biztatóbb játékát, nem feltétlenül sci-fi kategória.

Igazolások; megérte nemet mondani a 30 milliós Deeney ajánlatra?
Terített betli az összes. Igaz mind Pereyra, mind Success, akikért a legtöbb pénzt tették le a nyáron, a sérülések által erőteljesen hátráltatva voltak, de sem róluk, sem a védelmi szekcióba érkezőkről (Kaboul, Janmaat, Zuniga) nem lehet elmondani, hogy masszív előrelépést jelentettek volna tavalyhoz képest. (Szvsz, aki képes Kaboulért pénzt fizetni, az leginkább kiesést érdemel.)

Rátérve a felvezetett kérdésre, nem volt törvényszerű, hogy Ighalo és Deeney is ennyire ki fog fingani a tavalyi szárnyalás után. (Igásnak mindössze 1 bajnoki gólja van a szezonban, míg Deeney holtversenyben házi gólkirály az eddigi 5 találatával) Így annak tükrében, hogy milyen jól költöttek a nyáron, a kapitányuk góljai nélkül jóval közelebb lennének a kieső zónához, így talán kijelenthető, hogy nem volt hülyeség, hogy végül megtartották.
A törekvés megvan a gólaszály felszámolására: két korábban nekünk is sokszor eladott játékos (Mauro Zarate, M’baye Niang) személyében látják a megváltót. (Bold: összetehetik a két kezüket, ha együttesen elérnek 7-8 gólt.)

Mustafi & Perez
Előbbivel még nem buktunk meccset, ami nem azt jelenti, hogy akkora extra-klasszis lenne, továbbra is Kos az alfahím a belső védőink közül. Viszont nem elvitatva az albán-német érdemeit, még ha védelmi mutatókban nem is szárnyalják túl a Merte-Kos duó mutatóit, (ha csak 1-1 szezonra bontjuk, az idei számokat kissé torzítja a sok tizenegyesből bekapott gól) előre játékba legalább annyira jól be tud lépni, mint Kos. (Amit ugye sajnos leggyakrabban a kényszerhelyzet követelt meg Cazorla vagy éppen Xhaka híján)
Valamint a meleg szar sem fagy belénk, amikor lendületből vezetik rá a labdát. (Friss emlék még Merte jól ütemezett, otthon bemutatott belépője Costával szemben, amivel sikerült is megágyazni a tavalyi romhalmaz Chelsea elleni vereségnek.)

Lucasról pedig mit is mondhatnék? Eduardo óta a legjobb játékos, akin a 9-es mez feszült; az elmúlt hetekben a csapból is az folyik, hogy a stabil kezdő szerepre is megérett az eddig letett teljesítményei alapján. Kiválóan lát a pályán, jól olvassa a játékot, remekül mozog be az üres területekre, nem csak magának, a csapattársainak is megteremti a helyzeteket. Jogos volt a korai félelem, hogy vele csak többen teszünk leszünk, ugyanakkor semmit nem mélyül a keret, mert La Corunán kívül mindenütt igen visszafogott volt. Szerencsére eddig csattanós választ kapunk rá, hogy ez nem igaz, legalább ilyen sikeres és sérülésmentes folytatást.

A múltkori nagypofájú tippem után a mai napra ismét tartom a sima 2-0-s eredményt, két egymást követő fordulóban tán csak nem lépünk ugyanabba a folyóba, és remélhetőleg lefújás után már csak 5 pontos hátrányból készülhetünk a hétvégi Chelsea elleni derbire. (Mivel a Spíler TV a Liverpool-Chelseat közvetíti, így streamek majd ITT.)