“Gondolj Papára, ha rákerülsz a lapátra…” (Everton – Arsenal)

Hofi Géza klasszikusának átiratából gyorsan kiderült, hogy bizony itt és most alkalmunk nyílhat megszabadulni Ronald Koemantól, aki ellen mindig a lehető legrosszabb alkalommal sikerült elhasalni, kiváltképp idegenben.

Az első kellemetlen affér a PSV ellen játszott, 2007 februári BL nyolcaddöntős párosítás volt, amikor is az 1:0-ás eindhoveni odavágós megbaszódást követően, otthon egészen a 83. percig hosszabbításra álltunk a párharcban, ám ekkor érkezett a későbbi Chelsea-védő Alex fejese és az előző szezon döntőseként már a 16 között kiestünk a sorozatból.

Nagyot ugorva az időben, a legtöbb kárt mégis Southampton managerként okozta, előbb a PL-újonc szezonjában kívánt boldog újévet és nyomta a fejünket a saját hányásunkba 2015 első napján (2:0), majd ugyanezen naptári évben, de már a következő szezonban, amikor lóhalálában üldöztük a Leicester City-t a bajnoki cím reményében, a Boxing Day-en nem várt csomagot tolt a karácsonyfánk alá. (Bár meg kell hagyni, Martina gólja gyönyörű volt, remélhetőleg ma nem fog elsülni a lába, immáron az Everton játékosként.)

Ez a vereség, a nullázás mellett azért is kurvára fájdalmas volt, mert a találkozót megelőzően már 5 meccses nyeretlenségi szériában voltak a bajnokságban, majd pedig a karácsonyi ajándékunkat követően sem sürgették magukat, ami a gödörből való kimászást illette. (Természetesen a 2016. február 2-án lejátszott hazai meccsen sem sikerült őket megverni (0:0), így még távolabbról szemlélhettük a héliummal töltött Leicester-lufit.)

A legfrissebb emlék pedig a Watford elleni posztban is megemlített tavaly decemberi mérkőzés, ahol lehetőségünk lett volna a tabella élére állni, de előbb a meleg szart is kirugdosták belőlünk, hogy egy szinte utolsó perces szögletből szerzett fejes góllal feltegyék a saját fejükre a koronát. Funfact: a meccs előtt ismét 5 meccses nyeretlenségük volt a bajnokságban…

Naná, hogy Özilt ezután a meccs után is megtalálták a szakértők

Számunkra rossz ómen, hogy az idei bajnoki, valamint EL szereplésük ezidáig katasztrofális és akkor még finoman is fogalmaztam. A kitűzött célok pedig jóval magasabban vannak a tabellán 8 ponttal elfoglalt 16. , valamint a csoportban megszerzett 1 ponttal elért sereghajtó pozíciónál, pláne mióta az a Farhad Moshiri a klub többségi tulajdonosa, aki korábban az Arsenalnál is főrészvényes volt, illetve Alisher Usmanov üzlettársa, akit nem igazán kell bemutatni senkinek.

A válogatott szünet előtt teljes mellszélességgel kiállt Koeman mellett, de általában az ilyen nyilatkozatok jelentik a selyemzsinór közelgő eljövetelét 

Mivel a Watford ellen sikeresen tökön lőttük magunkat, így jóból is megárt a sok alapon nem kellene egy back-to-back vereségbe belenézni és ha már nem is lesz sok köszönet az idei szezonban, legalább ezt a dagadt szőke hollandot rúgjuk le a kispadról, megspórolva a potenciális kellemetlenségeket a következő találkozásnál. Koemanba mellékesen még játékos ill. segédedző korából egy kis katalán-dns is szorult, jobb híján a zuhanyzóban elkapott körömgomba formájában, ez pedig további +1 indok, miért is kell holnap aláaknázni egy veréssel.

Ami minket illet, sérült fronton korántsem annyira szar a helyzet, mint ahogyan a hét elején kinézett, hisz Wenger megerősítette, hogy az Alexis-Ramsey-Koscielny trió ott lehet a Goodison Parkban. Az elmúlt napok címlapsztárja, Özil is ott lehet a pályán, akivel rögtön sikerült továbbgondolni a Wenger által felvetett januári kiárusítást, így biztos könnyes szemekkel nézte, ahogy a lapokban megszellőztetett leendő csapatát széttépték a huddersfieldi Terrierek.

Tipp: 1-2, a csontzene ismételten borítékolható, de ezúttal mi nevetünk a végén.

Nándorfehérvári diadal, Ágyús kiadásban? (Crvena zvezda – Arsenal)

Miután a Watford ellen újfent hoztuk a “kötelezőt” és ismételten megkaptuk a kritikát, hogy csupán töketlenek gyülekezete vagyunk, ma remek alkalmunk nyílik tököt növeszteni, hiszen a Rajko Mitić Stadionban ilyen hangulat vár a csapatra a belgrádi ultrák aka Delije jóvoltából.

Kellő komolysággal állunk a meccshez, hisz az egyik top hír volt a meccs előtt, hogy Debuchy, aki átigazolási ablakok óta keresi a menekülő útvonalat az Emiratesből ma minden bizonnyal kezdeni fog… DE MI A FRANCÉRT? Minden neki szánt játékperc eltékozolt idő, hisz legalább akkora jövője van játékosként a klubnál, mint pl. nekem, sokkal értelmesebb dolog lenne egy olyan fiatalt favorizálni, aki esetleg Bellerinhez vagy Iwobihoz hasonlóan, élve a lehetőséggel megragadhatna a felnőtt keretben.

Amennyiben sikerülne nyerni kb. lezártnak tekinthetnénk a továbbjutás kérdését, mivel a mai vendégjátékot követően két hazai meccs fog következni, előbb a belgrádiak, majd a BATE ellen. (Abba pedig egyre szarabb belegondolni, hogy a csicskatriplával BL-be jutós poénkodás lassan rideg valósággá válik, ha továbbra is ilyen hatékonyan szereplünk idegenben a bajnokság kezdete előtt közép-alsóházba várt csapatok ellen.)

 

Előre az első idegenben lőtt gólért (Watford – Arsenal)

És ha már sikerül megszerezni, akkor egyúttal az első győzelemért is. A Watford eddig bőven a várakozásokon felül teljesít, hisz a megszerzett 12 pontjukkal mindössze egy egységgel maradnak el tőlünk. (Ha nagyon gecik akarunk lenni, akkor persze azt is mondhatjuk, hogy mi teljesítünk alul.) Mégsem elvitatva a Lódarazsak érdemeit, az eddigi sikeres szereplés fő letéteményese a Hull Citytől elcsaklizott Marco Silva, akiről újfent nem zengenék ódákat, hisz tavaly a Tigrisek elleni hazai szereplésünk előtt már megtettem. IDE kattintva elolvasható.

Ugye a 2017-es év a #Változás szlogenre lett meghirdetve a klubnál, de eddig mégis a megszokott sablon szerint vitézkedünk, így az alulteljesítés helyett a stagnálás a helyes kifejezés.

Sablon a’la Papus:

  • Beragadás a bajnoki rajtnál  (stimm)
  • Legalább 1 vállalhatatlan vereség (stimm)
  • A vereség után egy hosszabb veretlenségi széria, legalább eredmények szintjén talpra állás, még ha a játék nem is sziporkázik (maximálisan stimm)
  • Sérüléshullám, dögrovás (Kis túlzással már egy kezdőcsapatnyi játékosunk túlesett valamilyen kisebb-nagyobb sérülésen)
  • “Váratlan” földbeállás (azért idézőjeles, mert pl. tavaly sem a szar formában lévő, Koeman-átokkal súlyosbított Everton ellen vártuk a hosszú győzelmi szériánk utáni első bajnok zacskót)

Papíron a mai meccs teljes mértékben kompatibilis a váratlan megbaszódáshoz, de egyrészt a WBA után a Watfordnak is jövünk egy büdös nagy lángossal, mivel a tavalyi szezonban szvsz az ellenük elszenvedett hazai 2:1-es vereség volt a szakadékba ugrás pillanata, hisz ezzel a vereséggel együtt, az elkövetkezendő 12 meccsből 7 alkalommal is kikaptunk. Ugye ez volt a lökdösődő Wenger utolsó meccse a kakasülőn, de valószínűleg akkor sem nyertük volna meg, ha a kispadról vezényel.

Nagy sztori volt még a héten, ahogy Wenger bebaszta a gumicsontot a firkászok közé, miszerint nincs kizárva annak a lehetősége, hogy Özil és Sanchez akár már januárban távozzon. Nos, ezen ráérünk majd akkor meditálni, ha valóban bekövetkezik (amennyiben tartjuk az első helyhez mérten ezt a jelenlegi 6 pontos lőtávot, akkor én kizártnak tartom, hogy megtörténne).

Tipp: 1-2

Posztszovjet tagállami kirándulás (BATE Borisov – Arsenal)

Bár a kép kissé csalóka, hisz nem egy MTZ volánjánál láthatjuk a Papát, este 7-kor a traktorok egyik őshazájában, Fehéroroszországban lesz jelenésünk az EL csoportkörének 2. fordulójában. Ellenfelünk pedig a BATE Borisov, minden, a BL 3. selejtezőköréig eljutó magyar kupacsapat kriptonitja. Ha van csapat, aki kimaxolta az UEFA által korábban bevezetett bajnoki ágon való BL-be jutás lehetőségét, az bizony a BATE. 1996-os fennállásuk óta öt alkalommal is sikerült bejutniuk a Bajnokok Ligája csoportkörébe, emellett pedig mindössze harmadjára fordul elő, hogy augusztusban “kénytelenek beérni” a második számú európai kupasorozat csoportküzdelmeivel. (Hab a tortán, hogy ezt a 8 kupaőszt 2008 óta sikerült abszolválniuk. Gyújtsunk is egy mécsest a magyar futballért.)

A két klub még soha nem találkozott egymással, ugyanakkor mégis van bennük némi közös a képen látható úriember személyében. Alex Hleb, aki 2005 és 2008 között állt az Arsenal szolgálatában, a BATE-ban alapozta meg a nyugat-európai karrierjét, hisz 2000-ben tőlük igazolt Stuttgartba. Nálunk túlzás nélkül állítható, hogy szinte egyből kulcsemberré vált, 3 szezon alatt 129 meccsen lépett pályára piros-fehérben. Már újoncként kulcsszerepe volt a 2006-os BL-menetelésben, de leginkább a Flamini-Fabregas-Rosicky-Hleb közzéppálya összeállása után tudta megcsillogtatni valós tudását. Ez olyannyira jól sikerült, hogy 2008-ben el is vitte a Barcelona, akikkel bár mindent megnyert, a katalán költözés után pályája zuhanórepülésbe váltott át. Wenger természetesen kapva kapott is az alkalmon és utólag újfent megdorgálta Hlebet amiért anno váltott, tönkre baszva az addig nyílegyenesen felfelé ívelő karrierjét. Londoni regnálása alatt ő volt az, akinek játékstílusát egyszerűen csak a “Még egy passz” felkent papjaként jellemezték.

Kelet-Európai kirándulás révén nem lehet szó nélkül elmenni a stadion mellett, amiről bizony nem a szocializmus köszön vissza ránk. (Értsd.: omladozó betonteknő) A Borisov Arena-t 2014-ben húzták fel, ami a BATE mellett a fehérorosz válogatott meccseinek is otthont ad. Szerencsére nem műfüves, de még így is beszophatjuk vele rendesen, hisz a billiárdasztal simaságú gyepszőnyeghez szokott fiainknak egy-két felfagyott göröngy is a kórházi ágyat, valamint egy vállalhatatlan estét jelenthet. Öröm az ürömben, hogy legalább nem a decemberi 6. fordulóban kellett megcsodálnunk eme impozáns létesítményt.

Magáról a meccsről annyit érdemes megjegyezni, hogy újfent ligakupa pozitív csapatot láthatunk majd, amiben még az új “avassunk fel valakit wingback-nek” Wenger-láz mellet jó pár további barbatrükkre számíthatunk. A megszokott fiatal arcok mellett (Nelson & co.) további ifisták is elutazhattak Boriszovba, név szerint: Charlie Gilmour, Vlad Dragomir, Marcus McGuane, valamint a Doncaster ellen csereként beálló Josh Dasilva. Üdvözlendő hír ez, hisz az már 6 lejátszott bajnoki meccs után is tisztán látszik, hogy rohadtul nem fog beleférni az a luxus, hogy egy EL meccsen akár csak egy fél csapatnyi gálakezdőt leamortizáljunk, majd a hétvégén ezt a kupont beváltsuk egy bajnoki X-re, netán vereségre.

A felforgatott csapat miatt én egy döntetlennel már bőven elégedett lennék, ezért most tippelek egy 1:1-et és immáron az unásig hajtott 100. ágyús Giroud gólt.

A meccset pedig 18:55-től a Digisport 1 fogja közvetíteni, miután az RTL2 inkább a Milanra szavazott.

Payback time (Arsenal – West Bromwich Albion)

Az csak egy dolog, hogy a márciusi meccs előtt mi már úgy össze voltunk esve, mint egy lyukasra baszott guminő, de még ennek ellenére is elfogadhatatlan volt az a tükörsima vereség, amivel kénytelenek voltunk elhagyni a Hawthorns-t. Ugye a meccsre úgy érkeztünk, hogy nekünk már minden megszerzett pont élet-halál kérdés volt a BL helyekért való versenyfutásban, míg Pulisék nyugisan áztathatták a lábukat a langyos vízben, hisz már a forduló előtt 40 pont állt a nevük mellett, amivel szinte borítékolható volt a bennmaradás. A kegyelem taknyán behúzott 3 pont helyett pedig mintha egy időutazásba csöppentünk volna, kottára úgy szoptunk ki, ahogy jó pár évvel korábban a Britanniában, a mindenkori Pulis foci igazi prototípusa, a Stoke City ellen. Egyedül a bedobás utáni fejes gól hiányzott, de a szögleteknél alkalmazott védekezésünk azóta már az UEFA Pro Licence tananyagának része. (Funfact: a 29. fordulóban találkoztunk velük, ezután már több meccset nem nyertek.)

Lehetőségeikhez képest a szurkolók is kimaxolták a fordulót, ugyanis ekkor adták meg a gépeknek a felszállási engedélyt, így a meccs alatt egyszerre csodálhattuk meg az égben úszó Wenger Out, valamint Wenger In bannert.

A hazai szurkolók pedig 3:1-nél rázendítettek az “Olle, Olle, Arséne Wenger, we want you to stay!”-re, ami azért az ő szájukból a kurvagáz kategória…

A hétközi Mikiegér meccsen sikeresen abszolváltuk a gálakezdő pihentetését (-Alexis, aki Welé kiesésével valószínűleg visszatér a bajnoki kezdő 11-be is), valamint szerencsére újfent láthattuk, hogy ha Wilshere-t sikerülne egészségesen tartani (kopogás x3), akkor azért az Elneny-Coq jó munkás duó mellett némi kvalityit is be lehetne küldeni a kp-ra a padról a komolyabb meccseken. Sérült fronton sajnos lassan, de biztosan elkezdődött a buli, Cazorla majd talán újévkor, Coq-Welé legalább 1 hónapra felejtős, Chambers sem élvezhette sokáig a visszatérését, a következő válogatott szünetig tutira offos. Jó hír viszont, hogy Özil már a csapattal együtt edzett, így legalább a padra leülhet.

Pulisék idén eddig ott folytatják, ahol tavaly abbahagyták. Otthon üzembiztosan hozzák a pontokat a velük egy súlycsoportban lévők ellen, míg idegenben egy Brighton elleni (kissé meglepő) sima vereség mellett, a Burnley-t sikerült lenyomniuk 0:1-re. Hasonló stílus, ahol az “erősebb kutya baszik” tézis érvényesült.

Az est egyik fénypontja lesz, hogy a klubot 13 évig szolgáló és így Ágyús matuzsálemnek nevezhető Kieran Gibbs valószínűleg kezdőként fog pályára lépni az Emiratesben, immár a West Brom szerelésében. Wenger elmondása szerint olyan lesz ez, mint egy nagy családi összeborulása, ha fogadnom kellene én is arra tenném a garast, hogy egy Eduardohoz hasonló fogadtatásban részesül majd, nem pedig az RvP/Nasri-féle korábbi szeretetcsomagban. (Bár ezt ne vegyük készpénznek, mivel a kis köcsögnek volt pofája olyat nyilatkozni, hogy az Arsenaltól való távozásával belőle bizony jobb játékos, jobb védő lesz a jövőben. Wenger ezt azért erősen megkérdőjelezte, de akár meg is erősíthette volna, hisz az ő kaptafája a “faragjunk mindenkiből egy fasza csatárt”.) Ha nagyon izzadunk a busz feltörésével, azért egy öngóllal a pályán mégis jelezhetné, hogy melyik alomból való.

Tipp: 2-0, nem fogják könnyen adni, de valahogy mégis behúzzuk, ha már ennyire rápihenhettünk. Giroud pedig most már tényleg megszerzi azt a kurva 100. ágyús gólt.

A meccset 21:00-tól a Spíler TV élőben közvetíti.

Következő lépés a csicskatriplához (Arsenal – Doncaster)

Valószínűleg mindenki tisztában van vele mi is az a csicskatripla, de ha mégsem, akkor itt egy gyors magyarázó:

A csicskatripla a Manchester United és José Mourinho házasságának szörnyszülöttje szerelemgyereke, melyet három összetevőből lehet ötvözni. Az első hozzávaló a Community Shield (ez nekünk idén már zsebben)

A második a Ligakupa (közismert nevén Mikiegér, de idén Carabao Cup néven fut)

A harmadik pedig az Európa Liga győzelem (messze van még május, magunkat meg ismerjük, mint a rossz pénzt, ha a tavalyihoz hasonló hektikus szezont produkálunk idén is, bizony könnyen megeshet, hogy nekünk is a patkányjáraton kell majd berágnunk magunkat a Bajnokok Ligájába.)

Ha mindhárom megvan, akkor pedig lőn világosság, máris megszületett a csicskatripla

A Ligakupára tavaly annyira nem volt kíváncsi a lőtéri kutya sem, hogy még a névhasználati jogot sem tudták eladni, ezért csupán EFL Cup-ként futott. Idén, mint a nevéből is kiderült, ez megváltozott ugyanis a 2002-ben alapított thaiföldi energiaitalgyártó cég látott elég fantáziát a sorozatban (vagyis inkább egy olcsó reklámfelületet) és a 2019-2020-as szezonig magára vállalta a névadó szerepét. Mindenesetre az ázsiaiak már a sorsolásnak is megadták a módját: az első két kört Bangkokban, a jelenleg is zajló harmadikat pedig Pekingben bonyolították le.

A kép bal oldalán ex-játékosunk Emmanuel Petit.

Ellenfelünkről pedig dióhéjban annyit érdemes tudni, hogy jelenleg a 19. helyen szerénykedik a harmadosztály újoncaként, managere pedig Darren Ferguson, egy bizonyos Sir Alex Ferguson fia.

Csicskatriplás bohóckodástól elvonatkoztatva ez a sorozat is, akár az EL, aranyopció a periférián lévő felnőtt valamint az ifi csapatban szereplő tehetséges fiatal játékosoknak, hogy minél több játékperchez jussanak. Az elbaszott kölni kezdőcsapat után csak remélni lehet, hogy Wenger ma már tényleg érdemesnek találja a Wilshere-Nelson kettőst a kezdésre és a Willock, Nketiah, Reine-Adelaide, Akpom négyesből is csereként legalább egyet megcsodálhatunk. Továbbá az Öreg ígérete szerint a sérülésből visszatérő Chambers is bevetésre kész és játszani fog a mai napon.

Az nem is kérdés, hogy hazai pályán alsóbb osztályú ellenfél ellen kötelező a továbbjutás, legyen bármennyire is nívós a kupasorozat. És lehetőség szerint tényleg yolo felállásos, hendikeppes félidő nélkül. Tipp: Szolid gála, 3-0

Ne legyen szomorú a vasárnap (Chelsea – Arsenal)

Teljesen fölösleges lenne 1000. alkalommal is leírni, hogy mennyire rosszul megy a Chelsea ellen idegenben, mióta Abramovich 2003-ban gondolt egy merészet és élőben is kipróbálta a Football Manager-t. A gyér rangadós formánkról is kár lenne újból halotti beszédet mondani, bőven ráérünk a meccs után, ha a legrosszabb forgatókönyv valósul meg.

Amikor viszont nagy ritkán sikerül nyernünk a kékek otthonában, akkor azt a Pool elleni 4:0-hoz hasonló nagy fülesből kijózanodva vagy gyatra idegenbeli formát megszakítva sikerül abszolválnunk. 2008 őszén a Stoke és Man. City elleni kapituláció után a harmadik kokiért álltunk sorba, de az akkor még üvegcsontú van Persie szerencsére éppen nem volt sérült és Djourou öngólja után, 3 perc alatt megfordította nekünk a mérkőzést.

2011 őszén még ennél is jobban meg volt ágyazva a vereségünknek, a soron következő 5. idegenbeli meccsünkön volt esedékes a Kékek elleni londoni derbi, amire betyáros 1 döntetlen 3 vereség kombóval hangoltunk. (Ebben sajnos már ott volt a MU elleni 8:2 és egy idegenbeli NLD égés is…) A kezdőcsapatot meglátva pedig sokan már a Gillette pengéért nyúlhattak, André Santos, Gervinho… teljes letargia, biztos vereség.

És csodák csodája nyertünk… André Santos gól!, Walcott hasra esős csele,  RVP mesterhámas, elcsúszó Terry, gála volt a köbön és mégsem mi kerültünk fasz rosszabbik végére. Ugyanakkor gyorsan meg kell jegyezni, hogy a Chelsea kispadján e két alkalommal kibaszott nagy kóklerek ültek, akiket még szezon közben lapátra tett az orosz FM mágus: 2008-ban Luis Felipe Scolari, aki bár világbajnok lett 2002-ben brazíliával, túlzás nélkül lehet állítani, hogy nem az ő taktikai géniuszának volt köszönhető a trófea elhódítása. 2011-ben pedig a Porto-val berobbanó André Villas-Boas, aki manapság a nívós kínai Szuperligában keresi kenyerét.

Conte toronymagasan veri mindkét jómadarat, viszont angliai regnálása óta, ha lehet ilyet mondani, pont Arséne Wenger a legnagyobb mumusa. Tavaly ősszel nagyon simán kiporolta az olaszt az Emirates-ben, aminek köszönhetően Conte formációt váltott és meg is találta a csapatát, amivel tükörsimán húzta be a bajnokságot és menet közben kamatostul visszaadta a 3:0-t. (Sima 3:1-es szopó, még annyi ellenállást sem tanúsítottunk, mint ők az odavágón. Cech gólpassza Cesc-nek, Hazard félpályás szólója, full kakaón düböröghetett a Wenger Out. Giroud gólja viszont szép volt (és persze Giroud is))

Az FA-kupa döntőt szintén underdog szerepben vártuk, jó pár hiányzó kulcsemberrel, ennek ellenére szabályosan megfojtottuk a Chelsea játékát és csak a kapu előtti töketlenségünknek köszönhettük, hogy nem tömtük ki őket újfent közte 3 góllal. Ezt követte egy kínai rizsmeccs, ahol simán kikaptunk 3:0-ra egy Carabao Cup-pozitív csapattal és a nesze semmi fogd meg jól Community Shield, ami hivatalosan már tétmeccs, hisz ez nyitja meg az aktuális angol futballszezont, de maga a trófea még mindig arra a legalkalmasabb, hogy egy tálca sört kényelmesen rápakoljon, aki végül megnyeri. Ez a személy végül ismét Wenger lett, bár korántsem volt akkora simázás, mint a 3 hónappal korábbi FA döntőn, Pedro ostoba belépője és piros lapja után rögtön sikerült egyenlítenünk Kolasinac révén, a tiziknél pedig Courtois field goal-ja és Morata lámpalázas lövése mellett a mieink hidegvérűsége győzelmet eredményezett.

Tipp: 2-3, a gálakezdőnk szinte teljes egésze egy kerek hetet pihenhetett, így egy Poolhoz hasonló performanszra még gondolni sem merek. Abban biztos vagyok, hogy nem ússzuk meg kapott gól nélkül, szerintem Morata ma büntetni fog, mivel a CS-n igen hálátlan helyzetben kellett beállnia + emellett ő ragadt be az egyenlítő gólnál, majd jött a fentebb említett tizis brainfart. Nálunk meg teljesen mindegy kik lövik majd a gólokat (bár titkon még mindig reménykedem benne, hogy a győztes gólt Giroud szerzi majd, amivel eléri a 100-as ágyús mérföldkövet), csak végre érjük már meg, hogy nem áll manager és játékos is egyaránt földbe egy fontos bajnoki meccs előtt, amikor egy győzelemmel ki tudnánk használni a közvetlen riválisok botlását.

Csapjunk bELe (Arsenal – Köln)

21:05-től számunkra is kezdetét veszi az európai klubfutball 2017/2018-as kiírása. Ahogy azzal mindenki tisztában van idén nem a nagyszínpadon fogunk szerepelni, inkább kisebb sátrak és jurták felé vesszük az irányt. 20 év után először fordul elő, hogy szeptemberben nem a “döcsampionsz” meg a “dibeszten” BL kornyika zendül fel, hanem eme műremek, aminek hallatán Hans Zimmer rögvest kiherélné magát egy elpattant gitárhúrral.

A 2017-es naptári év első négy havi balfaszkodásának jutalomjátéka lesz ez, de mint tudjuk, ami nem öl meg az még mindig lehet kurvára szar, az megerősít, így okosan forgatva a keretet, Wenger összekötheti a kellemetlent a hasznossal és mindenki számára elegendő mennyiségű játékpercet biztosíthat. (Szerencsére egyelőre él is ezzel a lehetőséggel, hisz az eddigi gálakezdő tagjai közül 7-en egyáltalán nem edzettek a mai összecsapás előtt.)

Ennek ellenére a meccs nem fog a teljes érdektelenségbe fulladni, rögtön itt van a felnőtt debütálásának 9.!!! évfordulóját tegnap ünneplő Jack Wilshere, aki kicsivel több, mint 1 év után húzhatja magára újból a piros-fehér dresszt. “Make or break” szezon lesz ez neki a javából, a teljesítményétől egyáltalán nem félek, hogy ne ütné majd meg az elvárt szintet, egy esetleges sérüléstől viszont annál inkább, ami jó eséllyel Ágyús pályafutásának a végét is jelentené, jövő nyáron lejáró szerződésének fényében. Hasonló cipőben jár Chuba Akpom, akit sokkal inkább az motiválhat, hogy egy jó szerepléssel el tudja adni magát, hisz a mai Arsenalban fiatal játékosként, csatár poszton szinte lehetetlen akár egy squad-player státuszt is összemelóznia. Csatároknál maradva, a Giroud-Walcott sabloncsere kettős ma nagy valószínűség szerint egyaránt kezdeni fog. Előbbinél nem bánnám, ha még ma sem sikerülne megszereznie a 100. Ágyús találatát, legyen az inkább egy Chelsea elleni győztes fejesgól.

A fentebb említett játékosok mellett a legtöbbet viszont mégis a potenciális új angol mag tagjai profitálhatják, egy hosszabbra nyúló EL menetelésből. Maitland-Nilest már tavaly is láthattuk RWB és CM poszton egyáltalán nem volt reménytelen, viszont a felkészülés alatt CB-ként nyújtott teljesítménye még időben jelezte Wengernek, hogy a hátsó hármasban, úgy ahogy van el kell felejteni. A Nelson-Willock-Nketiah trióból pedig egyértelműen az U23-as bajnokság aktuális sztárja, az akadémia legfényesebb csillaga Reiss Nelson az, akit jó lenne már a mai meccsen kezdőként a csapatban látni.

Végül, de nem utolsó sorban pedig simán elképzelhető, hogy Alexis is ott fog vigyorogni a kezdőcsapatban. Vele kapcsolatban Wenger világosan elmondta, hogy rohadtul nem állt még készen a válogatott meccsekre a hosszabb nyaralásából fakadóan később megkezdett felkészülése miatt, így ma ő is játékpercekhez fog jutni, hogy formába jöjjön az elkövetkezendő bajnokikra.

Ellenfelünkről annyit érdemes tudni, hogy a tavalyi idényben Dárdai Pál Hertháját megelőzve, a Bundesliga 5. helyét megszerezve kvalifikálták magukat az EL csoportkörébe. Ők azok, akiktől sikeresen magunkra szabadítottuk Podolskit (vannak olyan elvetemült arcok, akik máig visszasírják a csapadta, pedig a csávó a kiváló balosán kívül nem sok mindent tudott hozzátenni a csapat játékához), akik ellen Gervinho 16 perc alatt duplázni tudott a debütálásakor (mi meg jól elhittük, hogy mekkora fogás lesz a nagy homlokú elefánt) és akik ellen Carl Jenkinson megszerezte élete öngólját. 

Az idei szezont még nálunk is gyatrábban kezdték: 3/3 vereség, betyáros 1:7-es gólkülönbséggel. Csapatukból nyáron távozott a korábbi gólfelelős, ex-PL reject Anthony Modeste, akinek anno a Big Sam-féle Blackburnben több piros lapja volt, mint gólja. (Utóbbi szám szerint 0.) A jelenlegi keretből a felületes Bundesliga követők számára pedig a válogatottban nehezék kiegészítő szerepet betöltő Jonas Hector valamint az U-válogatott, a tavalyi olimpián végig védő és ezüstérmet szerző kapus Timo Horn neve csenghet ismerősen. Mesterük az osztrák faszmák betyár Peter Stöger, aki korábban az osztrák Austria Wien csapatánál edzősködött, Kölnben pedig ma már igazi local hero, hisz amellett, hogy nem liftezik a Bundesliga 1 és 2 között, 25 év után újból európai kupasorozatba vezényelte a Kecskéket. (Idén viszont jó eséllyel teljesítheti az előbb említett liftes bravúrt is, mert a keretük finoman szólva sem kettős terhelés kompatibilis.)

Kabalájukat VIII. Hennes-t pedig csak a visszavágón csodálhatjuk majd meg.

Menekülő BL induláshoz vezető útvonalként mindenképp meg kéne hagyni az Európa Ligát, ha a bajnokságban a tavalyihoz hasonló gecifejű tavaszt találnánk produkálni, így a három hazai meccs behúzása kötelező még a Ligakupa pozitív kezdővel is. 11-12 pontnak bőven elégnek kellene lennie a továbbjutáshoz, így az utolsó 1-2 csoportmeccset legalább annyira le lehetne majd szarni, mint amikor a BL csoportban az utolsó forduló már csak az 1. és 2. hely sorsáról döntött. (Wenger ilyenkor sosem izgulta túl a helyzetet, ment a tarcsi, utána pedig jött a Barca-Bayern, az eredményeket most hagyjuk, topfodball volt az Emiratesbe.)

Mai tippem egy kecske is jól lakik káposzta is megmarad eredmény: 5-2 a javunkra. Mindenki happy, hétvégén pedig remélhetőleg nem derül ki, hogy a Bournemouth ellen újfent műmájerek voltunk és egy Pool meccs utánihoz hasonló válságértekezletet kell majd tartanunk a kipihent gálafiúk Stamford Bridge-i produkciója láttán.

A mai és vélhetőleg az összes többi EL meccsünket, az RTL II élőben közvetíti. (Ha valami csoda folytán nincs a szolgáltatódnál, akkor ezen a linken is követheted.)

Nincs új a nap alatt (Arsenal – Bournemouth)

A Pool elleni füles után sikeresen letudtunk minden ilyenkor szokásos, kora tavasszal már mesterfokig fejlesztett gyakorlatot:

  1. Manager és játékos közösen nyugtázza, hogy így azért nem lehet kikapni
  2. Bocsánatkérés
  3. Össze kell fogni & jobban kell szurkolni
  4. Arsenal Mindenki nagyon fókuszált és sikerre éhes
  5. Közösen ki fogunk mászni a gödörből
    +1 Bajnokok leszünk!

Szintén a friss tavaszi emlékekből kiindulva két forgatókönyv lehetséges:

A menü: 
Afelől kétség sincs, hogy feszülni fognak a drapériák, de a néhány ezer dudorgót leszámítva még mindig nem lesz annyira rohasztó a hazai hangulat, hogy a győzelmi kényszerrel párosulva agyonnyomja a csapatot és a meccs után rá tudják majd erre fogni a gyengébb szereplést. (Sajnos Wengertől tavaly volt már rá precedens) Emellett hazai pályán ritkán égünk szénné, igaz akkor ki is maxoljuk (Bayern), de ezt általában vagy a nyitófordulóra időzítjük vagy valamikor tavaszra, szóval szerintem ma még nem tenyerelünk rá az otthoni önmegsemmisítő gombra és ha szűken is, de behúzzuk a meccset.

B menü: Folytatódik a “Találd fel a spanyolviaszt” c. projekt, így Oxlade katapultálásával új tükörszárnyvédőt avatunk. Elneny megmutathatja mi ragadt rá a felkészülési meccsek alatt és CB-ként megkapja a védelem karmesteri pálcáját. Lacazette kezdeni fog, méghozzá a szélen, az előretolt Welbecket támogatva. Alexis hisztirohamot kap egy menstruációs görcs kíséretében. Wenger pedig a székében kotlósként fészkelődve, néhány facerub és körömrágás mellett, 0:2-nél már a félidőben a pályára küldi az összes cseretámadóját, megpróbálva elkerülni az elkerülhetetlent.

Papíron könnyűnek tűnhet ez a meccs (azt a tényt most hagyjuk figyelmen kívül, hogy mindössze 2 pozícióval vagyunk előrébb a tabellán, mint a Bournemouth), de az eddigi eredményeik kicsit délibábos képet mutatnak a vendégekről. Pulis csapatát, amíg nem érik el a 40 pontot, még a top6-nak is becsületére válik feltörni pláne idegenben; a Watford elleni 0:2 már inkább az elhullajtott 3 pont kategóriája felé húz, de Marco Silva a tavalyi évben teljesen reménytelennek hitt Hull Cityvel, majd az első fordulóban a Pool ellen is bebizonyította, hogy nem Mezey doktor képzésén szerezte edzői papírjait, így idén nem a kiesővonal környékén szeretné befejezni az idényt. A Man.City ellen pedig a 97. percben, a Mike Dean-show keretein belül buktak el, szintén hazai pályán.

Wengernek észnél kell lennie, mivel a Bournemouth elleni januári vizitálásunk során kísértetiesen hasonló volt a helyzet, győzelmi kényszerrel érkeztünk, majd az 58. percben már három fával égtünk a Vitality Stadium-ban. Szerencsére Giroud a 70. percben megunta a szarakodást és két gólpasszal, valamint az egyenlítő góllal megmentette a csapat seggét, majd gondoskodott róla, hogy még véletlenül se merüljön a feledés homályába ez a döntetlen.

Sérült fronton egyedül Cazorla az, akire biztosan nem számíthatunk a többiek bevethetők, így Wengernek kellemes gondjai lesznek a csapat összeállításnál és ismételten csak remélni tudom, hogy nem variálja túl a kezdőt. Bár láttunk már rá példát, hogy egy-egy kínosabb vereség után alaposan megkeverte a lapjait, sokkal valószínűbb, hogy max. 2-3 változtatással a Pool ellen megégő, média által szétszedett arcok fognak újfent esélyt kapni.

Tipp: 2-1, ipari mennyiségben nyeljük a gombócokat, de én úgy érzem, hogy ma sem fogjuk megúszni kapott gól nélkül, még a Bournemouth gólaszályos formája ellenére sem. A pontvesztést és a gödör mélyítését pedig tényleg hanyagolni kéne, mivel a csütörtöki EL premieres kecskebaszás után, a következő fordulóban a Stamford Bridge-re látogatunk…

Mire gondolhat a költő? (Liverpool – Arsenal)

Wenger az elmúlt pár napban alaposan rálépett a gázra, már ami a keret szűkítését illeti. Gabriel, illetve Mustafi (egyre valószínűbb) szélnek eresztésével pedig még váratlant is sikerült húznia. Bár a klasszis szinttől olyan távol álltak, mint mi az idei bajnoki címtől batyus zsidó az Istentől, a háromvédős rendszerben elég sikeresen redukálni lehetett a hiányosságaik kiütközését. Ráadásul utóbbi tavaly ősszel sokáig kabalajószágként is funkcionált, hisz 22 meccsen át tartó veretlenségi sorozatot tudhattunk a magunkénak, amikor pályára lépett. (Azt viszont erős túlzás lenne állítani, hogy az ő átjátszhatatlansága miatt sikerült volna ilyen sokáig kihúzni zacskó nélkül.) A távozásuk vajon a háromvédős rendszer utolsó óráit jelentené? Mert az egy dolog, hogy Ausztráliában még elmegy Elneny CB-ként, de nem kis naivitásra utal, ha Wenger azt feltételezi, hogy a Merte-Kos-Holding-Chambers, valamint az OKJ-s képzésen CB-vé nevelt Monreal, Kolasinac és Elneny sorral sikeresen végig lehetne tolni egy alsó hangon is min. 50 meccset magába foglaló szezont. (Mondjuk jobban belegondolva meglepődni sem kell, hisz a Wenger-univerzumban láttunk már sok csodát, mint pl. a 9-es posztra feltolt Arshavin vagy Gervinho, illetve a technikáját szélen finomhangoló Lord Bendtner és Ramsey.)

Az öregen kívül akadt még olyan, akinek sikerült váratlant húznia: Oxlade-Chamberlain nemet mondott a heti 180 ezer fontos fizetésre és inkább elhúz a picsába. Wengert alaposan leforrázhatta a döntésével, a szurkolók körében pedig igen erősen megoszlanak a vélemények vele kapcsolatban. Jómagam, az első beharangban a megtartása mellett kalapoltam, hisz RWB/LWB/CM alternatívaként is számításba vehető. Azóta viszont lement két forduló, ahol láthattuk, hogy Arséne Wenger wannabe Mikulásként tényleg megpróbál mindenkit boldogan tartani a keretben, így Ox mindkét meccsen kezdőként bizonyíthatott, elsőnek a bal, majd a Stoke ellen a jobb oldalon. Az aktuális helyzetéről Peet írt egy remek összefoglalót, aki még nem olvasta, ITT tudja magába szívni az okosságot. 

Igaz Peet a Chelsea-re hegyezi ki a mondandóját, de nem véletlen, hogy a Liverpool is kacérkodik Ox szerződtetésével. A jelenlegi Henderson-Can-Wijnaldum kp-ba simán be tudnák integrálni, de ha nagyon nagy szarban a haza, akár a front 3-be (Igaz, finoman szólva sem az a gólfosó fajta: 7 PL szezon -> összesen 9 db bajnoki gól #likeaboss) vagy végső esetben még a hátsó négyesbe is bepaszírozható RB-ként, hogy Milner mellett kőműves segédként pár meccs erejéig elmaszekolgasson. (Ha hinni lehet a híreszteléseknek, ő maga jobban preferálná a Poolt. Valószínűleg ott lebeghet a szeme előtt válogatottbeli csapattársa, Adam Lallana példája, akinek karaktere Klopp alatt forrott ki igazán, és nem nagyon produkálja a BR alatti hullámzás tüneteit. (már amikor egészséges)

“Én a sok pénzt nem sajnálom, csak te légy a kicsi párom…”

Ami a meccset illeti, nem igazán vagyok optimista. Bár mellettünk szólhatna, hogy hétközben BL-selejteztek és a Wenger-kupa apróbetűs része szerint ilyenkor valamelyik meccs után illik megbaszódni. (2009 óta, az a csapat amelyik selejtezőt játszik a BL-ben, a két mérkőzést közrefogó, majd utána eső bajnoki fordulókban, átlagosan csupán a megszerezhető pontok felét gyűjtötte be.)

Mivel a CP ellen nem tették meg ezt a szívességet, most dörzsölhetnénk a tenyerünket, de egyrészt gyalázatos az idegenbeli rangadós mérlegünk: az Anfielden 2012 szeptemberében, míg úgy en bloc top6-os csapat ellen 2015 januárjában (Man.City 0-2) tudtuk utoljára győztesként elhagyni a pályát. Másrészt pedig még mindenkiben élénken ott lehet a tavalyi szezon emléke, amikor oda-vissza ki lett fújva az orrunk: a nyitófordulóban egy agyfaszos második félidei rövidzárlattal, az Anfielden pedig az emlékezetes meccs előtti Sanchez balhés-padra ültetős-hisztis majomparádéval.

Szerencsére a nagy pesszimizmus közepette lehet találni pozitívumot is: Alexis bevetésre kész és még ha nem is teljesen éles, mindig felemelőbb érzés őt a pályán látni, mint Welbecket. Valamint a rögzített szituációknál legalább annyira határozottak, mint mi voltunk a nyitófordulóban, szóval Giroud akár döntő faktor is lehet, amennyiben nem zárják le a meccset a 65-70. perc előtt. Szintén jó hír, hogy Koscielny letudta eltiltását, így remélhetőleg visszakerül a védelem tengelyébe és nem Monreal improvizál CB-ként.

Két lehetséges kimenetelt látok magam előtt:

  • Úgy elvernek minket, hogy még a mostaninál is novemberibb lesz a hangulat.
  • Sok gólos meccsen, közte eggyel behúzzuk.

Reméljük, hogy az utóbbi valósul meg, ha már az átigazolási aktivitásunkat és a feltételezett további érkezők számát (0) nem fogja befolyásolni a végeredmény.