Bajor szög Wenger koporsójába (Bayern München – Arsenal 5-1)

Kedd este a Paris Saint-Germain úgy tudott nem csak nyerni, de megsemmisítő sikert aratni a Barcelona ellen, hogy mind taktikailag, mind pedig mentálisan teljesen a toppon voltak, és tökéletesen hajtották végre az edzőjük előzetes utasításait a pusztán egyének összességeként, de nem egységes csapatként funkcionáló Barcelona ellen. A Barcelona az elmúlt években számos alkalommal borsot tört a franciák orra alá, de most Unai Emery vezetésével kamatostul visszafizettek mindent a teljesen tehetetlen Luis Enrique Barcájával szemben. Hasonló a képlet az Arsenal és a Bayern München esetében is. Azt az apróságot leszámítva, hogy Arséne Wenger sokkal inkább hasonlított a Barcelona magatehetetlen trénerére, mint sem a PSG sikerre ítéltetett szakvezetőjére.

A mérkőzés előtti napokban szinte minden szakíró egyöntetűen úgy vélekedett, hogy az Arsenalnak nem szabad a megszokott 4-2-3-1-es felállásában pályára lépnie, hanem a középpályát megerősítve érdemesebb a 4-3-3-as formációt választania Arséne Wengernek. A változtatásra még látszott is esély, hiszen a Chelsea elleni rangadón is így kezdett az Arsenal. A módosítás már csak azért is fájdalmasan egyértelmű lett volna, mert ezúttal jóval több opció állt Wenger rendelkezésére. Az elmúlt hetekben Oxlade-Chamberlain sokkal jobb teljesítményt nyújtott, mint a szélen az utóbbi években bármikor, ráadásul Elneny újra bevethető az Afrika kupa után. Ehelyett maradt a szokásos 4-2-3-1, amely védekezésben többnyire 4-4-2, vagy 4-4-1-1 képében jelent meg. A játék tempóját diktáló Xabi Alonso semlegesítése Mesut Özilre hárult, és bár olykor igen jól végezte a dolgát, azért érezzük, hogy nem épp ez a legideálisabb szereposztás.

Carlo Ancelotti nem húzott váratlant; a lehető legjobb kezdőjét küldte be a pályára, egyedül Müller kimaradása lehet érdekes, de így Costa és Robben személyében két valódi szélsővel rendre passzopciók nyíltak meg a főleg a pálya közepét – többnyire sikertelenül – védeni igyekvő Arsenal ellen.

Az Arsenal védekezésével számos probléma akadt, többek között az, hogy bár a védekezésük elsősorban a pálya közepére koncentrálódott, horizontálisan és vertikálisan sem voltak elég kompaktak, miközben a labdás játékosra sem fejtettek ki nyomást.

Xabi Alonso visszalép a két belső védő közé, így bőven van ideje kiválasztani a legjobb opciót. Azokból pedig volt bőven. A Bayern játékosok helyezkedése szinte tökéletes: Thiago és a vonalak közé visszalépő Lewandowski biztosítja a mélységi opciókat, valamint a két szélen is megvan a lehetőség az előrejutásra. Az Arsenal középpályásai nem zárják megfelelően a passzsávokat, így Alonso a két mélységi opció közül Lewandowskit választja. Bár a passz pontatlanra sikerült, de jó megvalósítás esetében közvetlenül a kaput támadhatták volna a bajorok.

További gondokat okozott, hogy az Arsenal esetenkénti letámadása – nem túl meglepő módon- nagyon szervezetlen volt. Általában Coquelin és Xhaka egyedül próbálta meg nyomás alá helyezni a Bayern játékosait, ám a jól szervezett hazai csapat ezt könnyedén kijátszotta, így Mustafinak kellett kilépnie a védelemből a középpályán megnyíló hatalmas üres területre. Bár ebből nem kapott gólt az Arsenal, de ez leginkább a szerencse számlájára írható.

Másból viszont sikerült gólt kapni, méghozzá a jól ismert Robben-féle befelé cselezés és lövés kombinációból. Ha van valami, amiből mindenkinek fel kell készülnie az ez a szituáció. Ez Arséne Wenger csapatának mégsem sikerült. A jelenetről Beregi István készített egy remek szemléltető képet:

Amikor Robben elkezd befelé cselezni, az Arsenal középpályásai túlságosan mélyen helyezkednek, így területet nyitnak a holland szélsőnek. Bár a góllal kapcsolatban Mesut Özilt érte a legtöbb kritika amiért végig állva nézi a jelenetsort, miközben az alapvetően rá bízott feladatot jól hajtja végre: a fedezőárnyékával kiveszi a játékból Xabi Alonsot, bár ha megfelelő szögben támadja Robbent, akkor két legyet is üthetett volna egy csapásra. A kulcsfontosságú hibát Coquelin követi el, aki érthetetlen módon tesz egy lépést balra, ami után már esélye sincs visszaérni, hogy szereljen, vagy blokkolja a lövést.

Az Arsenal egyetlen jó periódusa az igencsak komikus körülmények között esett egyenlítő gól (félelmetes, hogy a két legnagyobb sztárunk egyike sem képes normálisan elvégezni egy tizenegyest), és az első félidő vége közé esett. Ekkor labdavesztés után a Bayern csak nehézkesen tudott visszarendeződni védekezésbe, így az Ágyúsoknak volt területe és ideje is ellentámadásokat vezetni. Xhaka hatalmas helyzetben Neuerbe lőtte a labdát, míg Özil kiszorított helyzetből megeresztett lövését szépen védte a német kapus. Ezzel pedig le is zárhatjuk a vendég helyzetek nem túl veretes sorát.

A fent említett periódust leszámítva a Bayern München letámadása kiválóan működött; az Arsenallal ellentétben többnyire nem közvetlenül az embert, hanem a passzsávokat támadták, így szinte minden egyes alkalommal könnyedén szerezték vissza a labdát. Az Arsenal brutálisan kevés, mindössze 184 sikeres passzt hajtott végre, míg a bajorok 704 átadással zártak.

Wenger a mérkőzés utáni nyilatkozatában elmondta, csapata a harmadik kapott gól után esett szét teljesen, de már annak a találatnak a körülményei is igen érdekesek. Addigra Koscielny kiválásával szinte megszűnt létezni az Arsenal addig sem épp a legbiztosabb lábakon álló védekezése.

Alonso az Arsenal térfelének közepén ismét zavartalanul passzolhat, miközben a védelmi vonalak között három játékos is megjátszható. Gabriel ugyan tessék-lássék módjára kilép a labdát kapó Lewandowskira, de gyakorlatilag semmilyen nyomást nem helyez a lengyel támadóra, aki így könnyedén tudja bejátszani a labdát a megnyíló üres területre. Eközben Mustafi inkább Bellerinnek magyaráz valamit ahelyett, hogy követnő a beinduló Thiago mozgását. Teljes katasztrófa.

Aki jelenleg egyéni hibákban próbálja megtalálni a súlyos vereség okát, az teljesen tévúton jár. Nem lehet véletlen, hogy bizonyos meccseken az Arsenal játékosai rendre csődöt mondanak, akárhogyan cserélődnek is a nevek a kezdőcsapatban. Ez már jóval túlmutat azon, hogy Coquelinből hiányzik a játékintelligencia, hogy Özil nem tud elég jól védekezni (pláne, hogy 5 szereléssel a legjobbunk volt ilyen tekintetben), vagy Mustafi nem tud helyezkedni. Ezeket a neveket kicserélhetjük bárkire az Arsenal elmúlt jó pár szezonjából és megkapjuk ugyanazt az eredményt. Az előző szezonban a Bayern München ugyanúgy egy ötöst vágott Wenger csapatának, ő mégis szinte hajszálpontosan ugyanúgy küldte fel a csapatát az Allianz Arena gyepére. Mindeközben a mérkőzés alatt fájdalmasan egyértelmű volt, hogy Wengernek nincs ötlete hogyan lehetne érdemben beavatkozni a pályán történtekbe, így csak néhány sablon cserével asszisztált tovább a vérengzéshez.

Nem lehet nem belegondolni, hogy ebből a játékosállományból egy a kor szelleméhez sokkal jobban igazodó, és alkalmazkodni sokkal inkább képes edző mennyivel többet ki tudna hozni. Pontosan akkor válik ez világossá amikor éppen minden összeáll és jól megy a játék pár hétig. Ezek a játékosok nem felejtenek el focizni, de vannak mérkőzések amelyen megfelelő felkészítés híján mit sem ér a tehetség. Pontosan a Barcelona példáján láthattuk, hogy Lionel Messi hiába a világ legjobb játékosa, ha egyszer az őt körülvevő rendszer és a megfelelően felkészült ellenfél ellehetetleníti a játékát.

Nem gondolom, hogy szégyen ha valaki egy idő után nem képes továbbfejlődni. Arséne Wenger közel a 70 évhez már jócskán túlélte a legmagasabb szinten korának sztáredzőit. A futball azonban az elmúlt 5 évben rendkívül gyorsan és nagyon nagy mértékben megváltozott. Igazságtalanság lenne Arséne Wengertől elvárni, hogy még mindig ő legyen a legfelkészültebb, és járjon mindenben az élen. Az a munka amit a francia menedzser az Arsenalnál töltött első évtizede alatt letett az asztalra, minden kétséget kizáróan bámulatos. Sőt, úgy gondolom az azt követő 7 év teljesítménye még ennél is fontosabb volt, és mindenképp értékelni kell. 2013 óta viszont az Arsenal már újra a nagyfiúk játszóterén próbál felkapaszkodni a mászókára – csak az elmúlt nyáron 80 millió fontot költöttek játékosokra -, Arséne Wenger azonban már csak a kicsi eredményeket tudja szállítani, és azt is ki tudja még meddig.

Nem a Bayern München elleni vereség tette egyértelművé, hogy Arséne Wenger regnálását az Arsenal élén nem szabad tovább húzni. Ez csupán egy újabb égbekiáltó figyelmeztetés, ha valakinek nem lett volna még világos. Jelenleg az lenne a legjobb, ha Wenger bejelentené a távozását, és megkímélné magát az őt folyamatosan érő sokszor minősíthetetlen kritikáktól, amikre talán nem feltétlenül szolgált rá. Merthogy Arséne Wenger sokkal jobban szereti ezt a klubot nálad, és nálam is. Jobban akarja a sikert, mint bármelyikünk. Azonban valamit akarni, és véghez vinni nem ugyanaz. Én nagyon szeretném, hogy Arséne Wenger az őt megillető módon hősként adná át a helyét az utódjának, és nem a hátsó ajtón kellene távoznia, a szurkolók haragjától övezve.