A nyári átigazolási #madness

A szerző ne tévesszen meg senkit, ZERO_L sporttárs a tervezet után alább tálalja az átigazolási ablak értékelését.

Most, hogy zajlik a válogatott szünet van időnk kicsit megemészteni a nyári átigazolási időszakot (aka 3 hónapos intenzív click whore-ságot) és kicsit megvizsgálni a keretre költött majdnem 100 millió fonttal milyen esélyeink lehetnek az új szezonban. Újra elolvasva a június elei elvárásaimat azért az elmondható, hogy nagyon naivan álltam ehhez a nyárhoz. Bár szereztünk új csatárt és új belső védőt is (ráadásul ezekre a posztokra fillérekért hoztunk még egy japán és egy angol tehetséget is), de ezzel körülbelül ki is fulladt az általam megálmodott „best-case scenario”. Mkhitaryan-t már nagyon korán elfelejthettük és Ricardo Rodriguez nevét sem sűrűn lehetett olvasni a csapattal kapcsolatban.

Az utóbbi 10 évben sokszor elhangzott már ágyús körökben, hogy „ha 100 millió fontot ráköltenénk a keretre, akkor simán bajnokesélyesek lennénk”. Ezt a kijelentést lassan végleg el kell felejteni. Igaz, hogy nőttek a bevételeink, vagyis bátran költhetünk a keretre, de a közvetlen riválisainké is (például az új TV-s szerződések miatt), és sajnos a piaci árak is növekedtek, még ha nem is egyenes arányban a bevételeinkkel. A mai modern fociban már nem elég egyszer sokat költeni, huzamosabb ideig kell ezt a szemléltet folytatni, amit nyilvánvalóan a mostani vezetés nem akar felvállalni. Az újkori időszakban (Özil-éra), az utóbbi négy nyáron, körülbelül 216 millió fontot költöttünk a keret megerősítésére, ami évi 54 millió fontot jelent. Felesleges ezt összehasonlítani, mondjuk a Manchester United kiadásaival, mert a bevételeket tekintve körülbelül 4 év lemaradásban vagyunk tőlük. Ezzel szemben a Manchester City nálunk csak pár tíz millióval realizál nagyobb bevételt, mégis ugyan ebben az időszakban több mint 400 millió fontot költött a keretére. Ezzel csak arra akartam rámutatni, hogy bár jó pár éve kihevertük azt az időszakot, amikor csak az eladott játékosaink árából tudtunk vásárolni, de az átigazolási piacon még mindig hátrányban vagyunk. A klub vezetősége a lassú építkezés mellett tette le a voksát, kérdés a mostani környezetben mennyire lehet ezzel a stratégiával versenyképesnek lenni, elég-e évi egy sztárigazolás, amikor a riválisok lazán hoznak 3-4-et is nyaranta. Ezt a hátrányt természetesen lehet jó scout, orvosi (ha lenne) és edzői teammel csökkenteni, de most mindenki döntse el magában, hogy azokkal szemben ahol Mourinho és Guardiola dolgozik ezeken a területeken előnyben vagy hátrányban vagyunk. Talán erre is jó lesz az elkövetkező szezon, hogy az igazolások mennyiségének és minőségének(?) ellenére is fel tudjuk-e velük venni a harcot.

Nézzük először az idei nyarat, hogyan sikerült megerősíteni a keretet.

arsenal transfer 16

Áttekinthetném mit csinált a klub az EB döntő és a szezon rajtjáig húzódó időszakban, de tulajdonképpen semmit. Persze, nyílván folytak egyeztetések, tárgyalások a háttérben és olvashattuk, hogy például Lacazette-ért is ment hivatalos ajánlat, de konkrét igazolás megint csak augusztus utolsó hétben történt. A kivárást viszont szinte semmi sem indokolta. Már az amerikai túra előtt tudtuk jól, hogy Mertesacker hónapokra kiesett és Koscielny végigjátszva az EB-t nem lesz ott a Liverpool elleni szezonrajton, mégse igazoltunk minőségi belső védőt. Ezek után Gabriel is lesérült az utolsó felkészülési meccs utolsó percében, a vezetés erre sem reagált. A csatárposzt ekkortájt még rosszabbul nézett ki. Giroud szintén végigjátszotta az EB-t, így az egyetlen klasszikus csatárunk a 20 éves Akpom volt, akit Walcott (és mint utóbb kiderült Alexis) féle félmegoldással volt megsegítve. Tehát se mennyiségben, se minőségben nem voltunk kész a szezonrajtra, aminek természetesen meg is fizettük az árát az első két fordulóban.

Az átigazolási időszak utolsó hétében viszont végre igazoltunk két játékost, a pár nap múlva 28. életévét betöltő spanyol csatárt Lucas Pérez személyében és a 24 éves német válogatott csere hátvédjét Shkodran Mustafi-t. A két igazolásról nem érdemes túl sokat írni. Pérez jó alternatívája lehet Giroud-nak, szinte mindenben az ellentéte, mozgékony, gyors, technikás, de a kora ellenére nem mondható tapasztaltnak és a Premier League fizikalitása mellett még a kilences mezszám átkával is meg kell küzdenie, nem irigylem a srácot. Mustafival kapcsolatban meg szerintem elvárható, hogy Koscielny-vel a bajnokság egyik legjobb (ha nem a legjobb) belső védőpárosát alkossák. Ebben a két igazolásban számomra inkább az a furcsa, hogy a sokkal nagyobb problémára, a helyzetek értékesítésére fordítottuk a legkevesebb erőforrást.

De ezzel és a majd másfél hónapos kivárás miatt elvesztegetett pontokra senki sem fog emlékezni, ha huzamosabb ideig (értsd nem 1-2 hónapig) összeáll a keret és végre tudásához mérten játszik majd.

A keret és a benne lévő potenciál

arsenal 16-17

Ahogy eddig, most sem a kezdőcsapattal van a probléma. A pad is erősnek mondható papíron(!!!), itt is vannak olyan játékosok, akik ellenféltől, taktikától függően simán lehetnek kezdők, leginkább Debuchy lóg ki, de talán őt tudja majd pótolni a lassan visszatérő Jenkinson, aki még mindig nem egy életbiztosítás, de legyünk őszinték a francia sem a tavalyi, sem a felkészülési meccseken mutatott játékával nem tette magasra a lécet. Számomra a legaggasztóbb a mostani keretben, az Özil játékától való függésünk és a támadóink minősége. Az idény első két meccséből azért messze menő következtetések nem szabad levonni, de az nagyon szembetűnő volt, hogy a német assist király nélkül a támadásainkból nemhogy az elképzelés, de még a dinamika sem volt meg. Hasonló helyzetre volt már példa Fabregas-szal, és persze lehetne érvelni azzal, hogy a korábbiakkal ellentétben most ott van Cazorla és Ramsey erre a szerepkörre, de amíg nem látjuk élesben őket játszani, addig ezekkel megint csak magunkat áltatjuk (emlékezzünk vissza tavaly, amikor Cazorla-t nem tudta megfelelően helyettesíteni Ramsey, pedig kvázi erre lett kinevelve). Remélem nem kerül rá sor, de tartok tőle, hogy ha Özil esne ki hosszú hónapokra, akkor azt legalább annyira megsínylenénk, mint tavaly azt az időszakot, amikor a kis spanyolt voltunk kénytelenek nélkülözni.

A támadóinkról meg szerintem sokat elmond, hogy egyedül Sanchez üti meg az úgynevezett bajnok matériát. Csatár poszton legalább alternatívák terén előreléptünk, de ha Giroud lesérül vagy elkapja megint a 2 hónapig nem találok be vírus, akkor az egy szem Lucas Pérez-re vagyunk utalva. A nyár egyik nagy csalódása volt, hogy nem sikerült a francia elé igazolnunk. A szélsők tekintetében a tavalyi szezonhoz képest meg nem, hogy előreléptünk volna még Campbell-t és Wilshere-t (bár nem ez az eredeti posztja, de tud itt is játszani) is elengedtük kölcsönbe. Ezen a poszton úgy indulunk neki a szezonnak, hogy Sanchez másik oldalát (és tehermentesítését) a HomeGrown trionak (Walcott, Oxlade-Chamberlain, Iwobi) kell megoldania. Ebből a hármasból leginkább Jay-Jay Okocha unokaöccsétől várhatjuk a legjobb teljesítményt, azt hiszem ez elegendő kritika a két angolra nézve. Walcott-ot személy szerint én már két éve elengedtem volna. Van az a pont, amikor be kell látni, hogy egy projekt megbukott, mindenki jobban járna a váltással. Ezt valamiért mi még mindig nem látjuk be és Walcott néhány meccsenként megvillanó összeszedett játékába kapaszkodva, párás szemmel, remegő hangon áltatjuk magunkat „hátha, majd most…”. Chamberlain-nek egy éve break out season-t jósoltam, amivel végérvényesen beverekedi magát a kezdőbe, erre pocsék teljesítményt nyújtott egész évben. Az idei szezonra már nem előlegezek meg neki ekkora bizalmat, inkább arra vagyok kíváncsi, a játékával képes-e bebizonyítani, hogy helye van még ebben a keretben. Szörnyű ezt kimondani, de egyre közelebb van a walcotti úthoz, pedig benne anno sokkal, de sokkal több volt. Az adhat okot a bizakodásra, hogy az utóbbi 10 évben több játékosunknak sikerült felállnia ilyen (szerintem mentális) gödörből.

Ne legyen ennyire lehangoló a poszt, azért beszéljünk a pozitívumokról is. Az igazolásokkal megerősítettük a védekezésünket, így joggal bízhatunk abban, hogy az eddig sem rossz egység még jobb lesz. Cech még mindig elit szinten véd, ráadásul lemondta a válogatottságot, így egy kicsit tehermentesítve lett. A védelmünk új belső párosáról már esett szó, a francia-német duó a Campbell-Touré páros óta a legerősebb belső kettősünk. Hamar elszállt ez a 10 év. Már csak azért kell imádkozni, hogy minél többet játszanak együtt. Szélső védőink tavaly az év csapatába is bekerültek, így elvárható tőlük a jó teljesítmény. A középpályás védekezést is sikerült a nyáron Xhaka-val megerősíteni és Coquelin személyében egy más típusú, de biztos tehermentesítőt tudhatunk a padon. Szóval, ha elől nem is lesz gólfesztivál, a meccsenkénti kapott gólátlagot mostantól illene 0,9 alatt tartani.

Összességében megint nincs rossz keretünk, de mivel egy ágyús blogon vagyunk, így muszáj beszélni a szobában tartózkodó hatalmas elefántról. Dekára és centire lemérhetjük mindig az adott keretünket, de amíg rendszeresen előfordul, hogy egyes játékosaink – rendszerint a fontos láncszemek – egész szezonokat illetve fél éveket hagynak ki sérülés miatt, addig hosszabb távon nem leszünk sikeresek.

Kicsit elrugaszkodva a valóságtól, ha nem lesz súlyos sérültünk, és a keret a tudásához mérten teljesít, akkor elvárható lenne, hogy harcban legyünk a bajnoki címért. Reálisan viszont a 3-4. helyért küzdhet ez a keret a két manchesteri mögött várva, hátha valamelyik/mindkettő északi lábon lövi magát a szezon során.
13 forduló után már tisztább képet fogunk kapni a saját csapatunkról, túl leszünk az átkozott novemberen és három rangadón is…