Taktikai elemzés

Nem sokkal karácsony előtt az Arsenal és az Everton a szezon egyik legborzalmasabb mérkőzését játszotta le a Goodison Parkban, azóta viszont nagyot fordult a világ mindkét csapattal. Azon a bizonyos gólnélküli összecsapáson a liverpooliakat a Marco Silva menesztése után ideiglenesen kinevezett Duncan Ferguson, míg az Ágyúsokat az Unai Emery eltávolítása után a kispadra leülő Freddie Ljungberg vezette, de már ott ült a lelátón a helyükre érkező Carlo Ancelotti, illetve Mikel Arteta.

A két szakembert mindkét csapattal szóba hozták, és bár azt már soha nem fogjuk megtudni, hogy mi lett volna, ha a másik munkáját kell elvégezniük, az mindenesetre szemmel látható, hogy mindketten kiváló munkát végeztek az elmúlt hetekben, ennek megfelelően pedig vasárnap késő délután már két sokkal jobb állapotban lévő csapat mérkőzött meg egymással az Emiratesben. Mikel Arteta a csütörtöki Európa-liga meccshez képest alaposan átrendezte a csapatát, ami nem is csoda, hiszen az Arsenal a téli szünetet követően egy héten belül már a harmadik mérkőzésére készült. A felállás maradt 4-2-3-1-, a kapuban ezúttal is Leno szerepelt, előtte a védelemben Bellerin tért vissza Sokratis helyére, mellette pedig ismét összeállt az utóbbi hetekben meglepően jól muzsikáló Mustafi-Luiz duó. Bukayo Saka viszont pihenőt kapott, és Kolasinac kezdett balhátvédként. A középpályán a Newcastle elleni bajnokin remeklő Xhaka-Ceballos páros állt ismét össze, Özil pedig a hétközi távollétét követően ismét ott volt a kezdőcsapatban. Az Olympiakos ellen csereként beálló Pépé az első perctől ott volna a pályán a jobb oldalon, ami azt is jelentette, hogy Aubameyang ismét balról indulhatott. Elől kisebb meglepetésre az előző két meccsen két gólt is szerző Lacazette kimaradt, és a múlt heti bajnokit követően ismét Nketiah vezette a támadósort.

Az Everton alaposan rápihenhetett a meccsre, hiszen ők az előző forduló alatt töltötték a pihenőjüket, és legutóbb két héttel ezelőtt a Crystal Palace ellen léptek pályára. A 3-1-re megnyert mérkőzéshez képest viszont jelentősen átalakult Ancelotti kezdőcsapata, amely immár szintén megszokott módon 4-4-2-es hadrendben lépett pályára. Pickford maradt a kapuban, de a jobbhátvéd pozíciójába Sidibe került be Coleman helyére, míg középen Mina társa ezúttal Keane helyett Holgate volt. A balhátvéd pozíciójában pedig kényszerből kellett változtatnia Ancelottinak, Digne ugyanis kisebb problémával küzdött, így a veterán Baines vette át a helyét. A pálya közepén maradt a Schneiderlin mellett Delph kezdett, a bal szélen a két héttel korábban míg középen szereplő Sigurdsson játszott, a jobb oldalon pedig Iwobi váltotta Walcottot. Elől pedig nem nagy meglepetésre Richarlison és Calvert-Lewin rohamozott.

A mérkőzés nem várt hidegzuhannyal indult az Arsenal számára, az Everton ugyanis már az első percben megszerezte a vezetést, miután a hazai csapat pocsékul védekezett le egy oldalról beívelt szabadrúgást. Kolasinac érthetetlen módon nagyon mélyre követte a korán bemozgó Minát, így a társaknak esélyük sem volt lesre állítaniuk az Everton játékosait, majd Holgate bújt ki nagyon szabadon, hogy végül David Luiz a labda keresése közben hagyja, hogy Calvert-Lewin gyönyörű mozdulattal húzza a kapuba a labdát. Az Everton tehát remekül kezdett, és ezért talán érdemes azzal kezdeni, hogy miként igyekezett felépíteni a támadásait

Carlo Ancelotti csapata. Marco Silva menesztése után Duncan Ferguson azonnal 4-4-2-es hadrendre állt át az együttessel, és mélyen meghúzott védelmi vonallal, kompakt védekezéssel és hosszú labdákra építő gyors kontrákkal többek között a Manchester United és a Chelsea ellen is jó eredményeket tudott elérni az együttes. Ancelotti a kinevezését követően nem túl meglepő módon ragaszkodott ehhez a formációhoz, hiszen egyik legnagyobb erénye, hogy képes alkalmazkodni az adott keret erősségeihez, valamint Arrigo Sacchi tanítványaként pályafutása elején ő maga is szinte megrögzötten hitt a 4-4-2-es játékrendszerben, amin végül a Juventusnál eltöltött időszak és a Zinedine Zidane-nal való közös munka enyhített.

Ancelotti ráadásul jól nyúlt hozzá a Ferguson által letett alapokhoz, és az irányítása alatt az Everton pozíciós játéka is jelentősen javult annak köszönhetően, hogy támadásépítésben a csapat rendszeresen átáll három belső védős felállásra, a szélsők pedig a félterületbe mozognak, ezzel biztosítva passzopciókat a pálya egész területén. Az Everton így igyekezett támadni az Emiratesben is, ahol Fabian Delph feladata volt, hogy visszalépjen a balhátvéd helyére, miközben Leighton Baines magas pozíciót vesz fel, a két szélső pedig a középső zóna felé mozog, átmenetileg 3-1-4-2-re alakítva a csapat felállását.

A támadásépítés során Baines magasan helyezkedik, Delph pedig visszalép a helyére, így Pépének ki kell lépnie rá. Eközben a bal szélsőt játszó Sigurdsson a félterületbe behúzódva visszalép, és megkapja a labdát a Pépé mögött megnyíló üres területen.

A fentiek miatt elindul egy láncrekció amely során Sigurdsson a magasan helyezkedő Bainesnek passzolja a labdát, akire Bellerinnek kell kilépnie. Ezzel egy időben Richarlison is visszább lép a labdáért, és ezzel nem csak passzopciót biztosít Baines számára, de Mustafit is kimozgatja a helyéről.

Richarlison kényszerítőzni tud a lendületből érkező Sigurdssonnal, és az Everton játékosai máris három a kettő elleni helyzetben vezethetik a labdát az Arsenal védelmére. Bellerin és Mustafi akciói miatt Luiznak és Kolasinacnak is tolódnia kell, így Iwobi teljesen üresen érkezve fejezi be lövéssel az akciót.

Egy későbbi akció során Delph ismét visszalép a magasan helyezkedő Baines helyére. Ekkor a visszamozgó Richarlison leköti Ceballos figyelmét, így a szélről középre mozgó Sigurdsson teljesen szabadon kaphat labdát.

Az Evertonnak azonban hiába volt néhány ígéretesen felépített akciója, a meccs első 60 percét mezőnyben egyértelműen az Arsenal uralta. Az Everton ugyan igyekezett a területeket fegyelmezetten zárva, és a labdás játékosra kilépő társakat kisegítve kompaktan védekezni, de az Arsenal nagyon könnyen tudott eljutni a támadóharmadba, elsősorban a pálya bal oldalán.

Ahogy azt már Arteta csapata esetében megszokhattuk, támadásépítés során a balhátvéd nagyon magasan helyezkedik, miközben Granit Xhaka a középpályáról visszamozog a helyére. Ez az Everton 4-4-2-es védekezésével szemben pedig nagyon hatékonynak bizonyult, hiszen így a hatos pozíciójában helyezkedő Dani Ceballos segítségével az első vonalban helyezkedő három játékos egy négy a kettő elleni létszámfölényt tudott teremteni az Everton két csatárával szemben. Ráadásul először Kolasinac, majd a sérülése után a helyére beálló Saka magasan elfoglalt pozíciója miatt az Everton védelmében is egy öt a négy elleni helyzet alakult ki, ami alaposan megnehezítette a jobb oldali szélsőt játszó Iwobi dolgát, akinek sokszor döntenie kellett, hogy letámadja a labdát szabadon felcipelő Xhakát, kockáztatva azt, hogy Saka szabadon juthat labdához, vagy tartja a pozícióját, ezzel szabad utat nyitva az Arsenal játékosának a támadóharmadba.

Támadásépítéskor Bukayo Saka és a képen épp nem látható Hector Bellerin is magasan helyezkedik, ezzel pedig létrejön a 3-1-3-3-as tagozódás. A középső hármas szélén helyezkedő Mustafi és Xhaka a félterületben szabadon hozhatják fel a labdát, egészen amíg az ellenfél szélsője ki nem lép rájuk, de ekkor megnyílik a passzsáv a vonalak mellett helyezkedő szélső védők előtt.

Xhaka egészen az ellenfél térfelének közepéig hozza a labdát, és bár Iwobi kilép rá, de ezt nagyon későn teszi, és megnyílik a passzsáv az immár a támadókkal egyvonalban helyezkedő Saka előtt, aki egy Aubameyanggal lejátszott kényszerítő után Pépét hozza lövőhelyzetbe.

Az Arsenal egyenlítő gólja is az előbbihez hasonló szituációból született. Iwobi ezúttal nem próbál kilépni Xhakára, hanem szinte ötödik védőként visszalépve próbál védekezni. A passzsávot viszont nem tudja tökéletesen zárni, Xhaka pedig egy kiváló ütemű átadással indítja Sakát, akinek a beadása után Nketiah fejezi be az akciót.

Az Everton akkor sem járt sokkal jobban, ha magasan próbált letámadni, ugyanis ilyenkor Iwobi hiába helyezett nyomást Xhakára, Ceballos segítségével a labda eljutott Sakához, aki lendületből indulhatott, mivel Aubameyang helyezkedése miatt Sidibe nem tudott kilépni rá.

Az Everton védekezésének másik nagy hátránya az volt, hogy bár a védelmi vonalak között legtöbbször valóban kellően kompakt volt a védekezésük, a viszonylag magasra feltolt védekezésük mellé nem helyeztek kellő nyomást a labdát birtokló védőkre, így David Luiz egy pompás indítással hozhatta helyzetbe a tökéletes ívben és ütemben kilépő Aubameyangot, aki meg is fordította a mérkőzés állását. A vendégek viszont az első félidő hosszabbításának végén egy újabb borzalmasan levédekezett pontrúgásnak és Leno határozatlanságának köszönhetően ismét egyenlíteni tudtak.

Itt érdemes megjegyezni, hogy az Arteta-érában az Arsenal eddig összesen 10 gólt kapott, amiből 7 (büntetőket is beleszámítva) közvetlenül vagy közvetített pontrúgásból született. Ez egyrészt bizonyítja, hogy nyílt játékban mennyit javult az Ágyúsok védekezése, viszont egyelőre alátámasztja azt a félelmet is, hogy Arteta nem tud mit kezdeni a rögzített szituációkkal. Az előző szezonban a Manchester Citynél ő felelt ezért, és ekkor Guardioláék rengeteg gólt kaptak állított labdából, hogy végül erre a szezonra külön szakembereket szerződtessenek a pontrúgások elleni játék fejlesztésére.

Szerencsére viszont szinte rögtön az újrakezdés után Pépé beadásából Aubameyang megszerezte a második gólját, és ugyan ezt követően nagyjából negyed óráig még mindent kontroll alatt tartott az Arsenal, Carlo Ancelotti egy kettős cserével nagyon jól nyúlt bele a meccsbe, és az Everton kezdett el dominálni a fáradó hazaiak ellen. Iwobit Bernard váltotta, de a fontosabb változtatás André Gomes becserélése volt Schneiderlin helyére. A franca középpályás labdabirtoklás esetén gyakorlatilag potyautas volt a meccs első egy órájában, a súlyos sérülése után pedig csodával határos módon iszonyatosan rövid idő után visszatérő Gomes viszont sokkal proaktívabb volt a labdával, és a hosszú labdái többször is gondot okoztak az Arsenalnak.

Gomes labdaszerzést követően azonnal keresi a megfelelő opciót, és mivel Bellerin középre húzódott Sigurdssonnal, ezért meg is találja a spanyol helyén beinduló Richarlison személyében. A pontos hosszú labdának köszönhetően kettő a kettő elleni szituáció alakul ki, és bár Calvert-Lewin remekül előzi meg Luizt a rövid saroknál, végül nem tudja eltalálni a labdát.

Az utolsó 20 percre az Arsenal nagyon látványosan elfogyott, ez pedig leginkább Bukayo Sakán látszódott meg, akit nem véletlenül akart pihentetni Arteta ezen a meccsen. A fiatal játékos több alkalommal is rossz megoldást választott, és az Everton három nagyobb lehetőségéből kettő is az ő elszórt labdájából következett. A fejleményeket látva Artetának is bele kellett nyúlnia a meccsbe: először az ismét remekül teljesítő Ceballost váltotta Torreira, majd Özil helyére állt be Guendouzi, és ezzel az Arsenal felállása 4-5-1-re módosult. Guendouzi becserélése remek húzásnak bizonyult a francia ugyanis hatalmas energialöketet adott a csapatnak, és a középpályáról kilépve a középhátvédekre is nyomást helyezett, amivel egyrészt lassítani tudta az Everton játékát, másrészt egy ilyen presszing akció végén Nketiah kis híján megszerezte a csapata negyedik gólját.

Az Arsenal 4-5-1-es hadrendben védekezik, de Guendouzi sprintben kilépve helyezi nyomás alá a labdát birtokló középhátvédet.

Végül az Everton ugyan több kapura lövéssel és magasabb xG értékkel zárta ugyan a meccset, de az első 60 perc játékát látva egyáltalán nem volt érdemtelen az Arsenal győzelme a sokkal frissebb és idáig csak a Manchester City ellen elbukó ellenfél ellen.

GÓLOK: