20

“Úgy vélem bármit is csinálsz az életben, mindig arra kell törekedned, hogy elérj egy olyan szintet amikor az a dolog már művészetté válik.” – Arséne Wenger

Számos szellemes és rendkívül sokat mondó idézet köthető Arséne Wenger nevéhez, de nekem kétségtelenül ez a kedvencem. Egy olyan jellemről árulkodik, amely maximalista és végtelenül odaadó azzal szemben amire az életét felszentelte. Sokan csak nagyon nehezen találják meg, hogy mi az életük valódi célja, hogy mit szeretnének úgy igazán csinálni. Ha pedig mégis sikerül, akkor csak még kevesebben képesek akkora odaadással tenni mindezt, hogy azzal igazán maradandót alkossanak.

Azt hiszem nehezen lehet megkérdőjelezni, hogy végtelen mennyiségű odaadás szükséges ahhoz, hogy valaki egy Duttlenheim nevű aprócska faluból indulva a világ egyik legnagyobb futballklubjának első számú ikonja legyen. Különösen ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy Wenger nélkül ma az Arsenalt aligha emlegetnénk a legjobbak között. Amikor azt látjuk, hogy a zöld gyepen piros-fehérben szaladgáló játékosok a világ legtermészetesebb dolgaként kényszerítőznek a levegőben a védők gyűrűjében, hogy aztán az ellenfél kapusa mozdulatlanul nézze ahogy a labda megzörgeti a hálót, és mindezt egy hipermodern 60 ezres stadionban, akkor tudjuk, akik valaha is szerették, vagy szeretni fogják az Arsenal Football Clubot, azok örök életükre hálásak lesznek ennek az őszes hajú francia úrnak. Ez pedig művészet.

Arséne Wenger napra pontosan 20 éve érkezett meg Angliába, és villámgyorsan megváltoztatott mindent. Meghozta a szigetre azt az európai szemléletmódot, amelynek köszönhetően ma a Premier League a világ legnépszerűbb bajnoksága, és ahol játszani jóformán nagyobb presztízst jelent, mint a Bajnokok Ligájában. Új edzésmódszerek, az étrend megreformálása, a játékos megfigyelés rendszerének kiterjesztése. Eközben a pályán szinte néhány hét alatt búcsút mondott az Arsenalt korábban jellemző sarabolós unalmas játéknak, amely a 90-es évek közepére ismét azzal fenyegetett, hogy London legnépszerűbb futballklubja hosszú időre a középcsapatok szintjére süllyed.  Kihozta a maximumot minden idők egyik legjobb irányítójából, aminek eredményeképp Dennis Bergkamp 1998-ban az év játékosa lett a Premier Leagueben, mögötte olyan egyéniségekkel, mint Marc Overmars, Patrick Vieira és Emmanuel Petit, előtte pedig Ian Wrighttal és a fiatal Nicolas Anelkával, akiből azután senki nem tudta igazán kihozni a maximumot. Wenger csapata addig soha nem látott játékkal nyerte meg a bajnokságot és a kupát. Évekkel később pedig a veretlenül megnyert bajnoki címmel – immár Thierry Henryval a főszerepben – a francia mester  örökre beírta magát a történelemkönyvek hasábjaira. A Wenger-hatás nem csak az Arsenalra, hanem a komplett angol mezőnyre pozitívan hatott. Sir Alex Ferguson aligha érhetett volna el még hosszú évekig zajos sikereket, ha a francia vetélytársával való párharca nem készteti őt folyamatos fejlődésre.

Wenger nem egyszer hangsúlyozta, hogy számára az Emirates stadion átadásától számított szűkre szabott évek nagyobb sikert jelentenek, mint a trófeákkal gazdagított ezredforduló és az azt követő néhány szezon. Kétségtelen, hogy az akkor végzett kiváló munkájának köszönhetően láthatunk ma is az Arsenalban olyan klasszis játékosokat, mint Petr Cech, Alexis Sánchez vagy Mesut Özil. Ha azokban az években Wenger nem hozott volna ki a minimális erőforrásaiból mindent, akkor most aligha nézhetnénk zsinórban 19. éve a legnagyobb európai kupasorozatban a kedvenc csapatunkat. 

Viszont nem szabad úgy tennünk, mintha a mai napig minden fényes és nagyszerű lenne. Bár olykor az Arsenal még mindig képes szemkápráztatóan játszani, úgy mint amihez semmi sem fogható, a hétköznapok szürkesége már sokkal inkább kiábrándító. Hiába az ismét egyre javuló játékoskeret, ahogy egyre több és több klasszis edző érkezik a Premier Leaguebe, úgy Arséne Wenger fénye is egyre inkább halványul. Európában az Arsenal már egy ideje nem komoly tényező, és most hazai környezetben is mindennél jobban kell küzdeni azért, hogy sikerüljön a felszín fölött maradni. Habár még csak szeptemberben, és ostobaság lenne most ítélkezni, de az évek óta ismétlődő minta alapján ez a szezon sem fog csodát hozni az Arsenal számára. Eljutottunk abba a meghasonult állapotba, ahol az Arsenal legnagyobb erénye, és egyben legnagyobb hátránya is Arséne Wenger személye. Ugyanakkor ne áltassuk magunkat. Arséne innentől kezdve tehet bármit, akkor is a klub történetének legnagyobb hatással bíró személyisége lesz, aki közülünk is sokakkal szerettette meg nem csak az Arsenalt, de magát a futballt is. Hiába küzdünk ellene, mind tudjuk, hogy Wenger pályafutásának alkonyának vagyunk szemtanúi. Így viszont csak azért fohászkodhatunk, hogy ezt a naplementét soha ne felejtsük el.


  • penito

    Szerencse, hogy Peet a mai sajtótájékoztató előtt írta a cikket, meg nem lenne ennyire pozitív a hangulata.

    • Trollséne

      szép volt, jó volt ez a 20 év, de elég is volt 😐

      • changemynamekukac

        hogy mondhatsz ilyet… papa az állandóság. Ugyanolyan franciás angollal beszél, mint az első nap amikor megérkezett. Már ez egy kész csoda.

  • kaamir

    Tavaly valamikor azt írtam, hogy Wengernek év végén egy második hellyel a zsebében vissza kéne vonulnia, hogy méltósággal búcsúzhasson a klubtól. Bár még nagyon a szezon elején vagyunk, de egyre inkább félek attól, hogy ebből a méltóságból nem nagyon lesz semmi. És nekem talán ez fáj a legjobban, hogy nem lehet ennek már igazán szép vége.

  • Woolwich

    Az lett volna a szép, ha tavaly utoljára sikerül megnyernünk a bajnokságot vele, ezzel bizonyíthatta volna, hogy még mindig képes győzelemre vezetni a csapatát és a csúcson hagyta volna abba.
    Ez sajnos nem jött össze és amennyire könnyűnek tűnt volna megnyerni tavaly a bajnokságot, idén annyira nehéz a dolgunk.

    • Bence

      Mondjuk ha idén nyeri meg, annál nagyobbat szól. Topedzők sorának adná fel a leckét 🙂

      • Charlie Mops

        A mourinho-guardiola-klopp-conte csodakvartettből legalább hármat márpedig meg fog előzni bárkimeglássa!

  • Bence

    Boldog szülinapot, sporttársak 🙂

  • Charlie Mops

    Ajmár a pöcsöm kesergés már megint.. :)) munka, hit, kitartás, akkoris, csakazértis, a naivitás határait súrolva, át-átlépve, menni és csinálni, újra felkelve, nem csüggedni, mindig eltökélten. Ez kb a papus lényege, üzenete, és ezt kurvára becsülöm benne..

    • changemynamekukac

      bis peccare in bello non licet (háború idején nem lehet kétszer hibázni) Latin közmondás.

      • Charlie Mops

        Nem ilyen hűtőmágnest vennék asszem.. 🙂

        • changemynamekukac

          kihaltak, párszor félrement Rómában is a dolog. Szerencsére nem ilyen időket élünk, de a fociban, ahol minden évben újrakezdődik a szezon, talán kifizetődő tanulni a hibákból.

          • Te még mindig nem érted Wenger lényegét.

          • changemynamekukac

            dehogynem, hibázni lehet, sőt kell is mert abból tanul az ember. De ha már 3. évben ugyanazok a hibák előjönnek, akkor elkezd viszketni az ember tenyere. Pl miért jön el minden novemberben a sérüléshullám? Jah, senki nem tud válaszolni rá, meg senkinek nem kell ezért a körmére nézni? Jó akkor. Ha az a lényege hogy tátott szájjal beszaladok a faszerdőbe, és ugyanúgy lefejelem ugyanazt a fát, akkor tényleg felteszem a kérdést, hogy Alzheimeres-e a Papus.

  • penito

    Igencsak vérszegénynek nézett ki ez a Chelsea, kíváncsi vagyok hogy fogjuk elszúrni ellenük a jövő hétvégén.

  • Pingback: KNOWS | Fogatlanul is harapós tigrisek()